Tintavér kategória bejegyzései

75. Bíztam benned

Spencer

Próbált senkire sem nézni, ahogy végighaladt a folyosón. Minél kevesebb szempárral találkozik össze a tekintete, annál kevesebb lenéző, elutasító, lesajnáló, vagy épp részvétteljes pillantást kell viszonoznia. Nem is tudta, melyik a legrosszabb a felsoroltak közül.
Miután kirobbant ez a pletyka róla, elég hamar sikerült belátnia, hogy a legjobb lesz, ha kicsit háttérbe húzódik. Az AV klub elnökeként, az úszócsapat kiemelkedő tagjaként, és számos egyéb iskolai projekt kapcsán szinte mindenki ismeri őt. Kénytelen lesz visszavenni ezekből az elfoglaltságaiból, ha meg akarja húzni magát az év hátralevő részében. Elvégre csak ennyit szeretett volna. Egy nyugodt végzős évet.
Hát, eddig minden volt, csak nyugodt nem. Túl sok mindent elvállalt, és csak most, hogy kezdett felhagyni lépésről lépésre eddigi elfoglaltságaival, tűnt fel neki igazán, mennyire sok mindent. A függőben lévő kisebb ígéreteit, amelyeket diáktársainak tett, könnyedén lemondta. A történtek után pedig senki még csak meg sem merte kérdőjelezni elutasítását.
És ez volt benne a legrémisztőbb Spencer számára. Hogy lelkiismeretfurdalás nélkül lemondhatott bármit, amit korábban nem mert volna. És emiatt valamelyest hálás volt Liamnek és Morgannek.
Talán a fokozatos visszavonulás, talán a tényleges félelem a nyilvános elítéléstől, de eljuttatta őt oda, hogy már az AV klub elnöki pozíciójától is készen állt megválni. Próbált nem arra gondolni, annak idején mennyire sokat jelentett számára ez a titulus, mikor megkapta. Próbálta úgy felfogni, mint egy egyszerű lépcsőfokot a népszerűségtől a névtelenség irányába, ugyanolyan lemondásnak, mint a többit, de akkor is nehéz volt.

75. Bíztam benned Tovább olvasom

Tintavér – 74. Nem várt szövetségek

Ethan

Utálta a kórházszagot. Beleivódik a pórusokba, és napokig követi az embert, mint valami aura, amit nem lát senki, mégis mindenki érzékeli. A gyógyszereken és fertőtlenítőn túl van valami benne, amitől más ez, mint egy egyszerű gyógyszeres doboz aromája, ami otthon a biztonság melegét sugallja. Talán a félelem szaga. Ahogy a lépcsőket szedte, egyre biztosabban érezte, hogy erről lehet szó: a szenvedés olyan feromonokat szabadít fel, amelyek belengik a kórház légterét, és aki ide belép, ösztönösen szorongani kezd tőle.
Nem mintha nem lett volna elég oka a nyugtalanságra. Most már határozottan hülye ötletnek tűnt meglátogatni Clara Springert, hogy felmérje, betartotta-e az alku rá eső részét. Azaz milyen alku? Hiszen Clara semmit nem nyert azzal, hogy falazott neki. Ez egy egyoldalú egyezmény volt, szívesség, és Ethan tudta, hogy az ilyesmit ritkán adják ingyen. Nem szeretett adósa maradni senkinek. De vajon milyen árat kell fizetnie érte? És miért épp egy Springer? Év elején még azt hitte, Rob lesz az, aki megkeseríti mindennapjait azzal, hogy bámulnia kell a képét. A folyamatos írókörös találkozások és a plázás eset azonban kialakított benne egyféle immunitást, és már nem kezdett viszketni a tenyere, ahányszor meglátta őt. Bezzeg Clara! Vele bármikor is találkoztak, sosem volt benne köszönet. Kialakult egyféle pavlovi reflex Ethanben, és ha csak eszébe jutott a lány, vakaróznia kellett. Nem elég, hogy a stílusa bicskanyitogató volt, de ráadásul ráérzett, hogy hiába feszíti a húrt, a fiú nem fogja bántani. És nem lehetett lerázni. Folyton visszalibbent életébe, amikor a legkevésbé számított rá, mint például Halloween éjszakáján.

Tintavér – 74. Nem várt szövetségek Tovább olvasom

Tintavér – 73. Csalódás

Morgan

Egyszerűen nem akarta elhinni. Feldúltan rongyolt be a kollégium épületébe, kettesével szedte a lépcsőfokokat, és mire felért az emeletükre, már úgy kapkodta a levegőt, hogy szédelgett. Fülében újra és újra Spencer West szavai visszhangoztak: „meleg vagyok”. Azok után, hogy két hónapja hajtóvadászatot folytatott ellene, és végre sikerült valahogy törlesztenie neki, kiderült, hogy az egész egy nagy átverés… Nem erőszakolhatta meg Lennie-t, hiszen ha kényszerítenék, valószínűleg akkor sem tudna vele mit kezdeni. Nem azt mondta, hogy a fiúkat is szereti… aki biszex, az nem szokta magát melegnek nevezni. Egy szörnyűséges félreértés áldozatává vált, épp akkor, amikor már elszállt a lehetőség, hogy leugorjon erről a vonatról.
Úgy robbant be szobájukba, hogy Lennie rémülten pattant fel az ágyról, ahol addig a tanulást mímelte.
– Hazudtál nekem! – tört ki minden bevezetés nélkül a hisztéria Morganből, húga pedig megszeppenve hátrált, ahogy dühös léptekkel közeledett hozzá. – Spencer meleg!
– Igen? – ámult el teljesen őszintén Lennie a hír hallatán, és szemmel láthatóan még nem esett le neki, hogy ez hogyan is függ össze nővére zabos hangulatával. Hát persze, hogy nem tudja, hiszen a hazugságokról könnyű megfeledkezni.
– Azt mondtad, hogy megerőszakolt! – kiabált még mindig artikulálatlanul Morgan, és szemüvege bepárásodott a könnyektől. Így nem láthatta húga arcát, de talán jobb is volt. Annál jobban fájt volna az árulása.
– Sajnálom – nyöszörgött Lennie. De azt nem tudta, mekkora a baj. Nem tudta, hogy Morgan már felégette maga mögött a hidat, betört Spencer barlangjába, és lerombolta azt, és hogy ezért a hirtelen felindulásból elkövetett tettéért minden bizonnyal ki fogják csapni a gimiből. Hogyan is tűrhetne meg Hauser egy ilyen rendbontót? Biztos, hogy látta valaki, vagy Spencer érzi, hogy csakis ő lehetett. Hiszen mindenki szereti, csak ő nézett rá állandóan úgy, mint aki keresztül akarja szúrni egy vasvillával. Na jó, és még Rose, de neki mások a módszerei.

Tintavér – 73. Csalódás Tovább olvasom