Tintavér kategória bejegyzései

Tintavér – 93. A tükör meghasad

Ethan

Akadnak olyan reggelek, amikor minden arra próbálja figyelmeztetni az embert, hogy aznap nem érdemes felkelnie. Mikor Ethan ébresztője megszólalt, nyoma sem volt a korábban megszokott energikus ébredésnek, épp csak az egyik lábát dugta ki a takaró alól, hogy a hideget megérezve vissza is rántsa azonnal. Fárasztó volt egyszerre nyomni a sulit és munkát is, napok óta nem tudta kipihenni magát rendesen.
Pár perccel később vett csak erőt magán, hogy kitápászkodjon az ágyból, mintha téli álmából ébredne. Ahogy a fürdő felé kezdett botorkálni, megbotlott a felgyűrődött szőnyegben, és a másik lábát maga elé kapva teljes erőből belerúgott a szekrény sarkába – instant ébredés. Felüvöltött, és talán a földre is rogyott volna, ha nem sikerül időben megkapaszkodnia az ágy szélében. Kislábujja mintha ezer szilánkra tört volna, csillagokat látott a fájdalomtól. Összeszorította száját, és úgy várta ki, hogy a kín csillapodjon. A második csapás a fürdőszobában érte, mikor megpillantotta képmását a tükörben. Haja már megnőtt annyira, hogy kócosan a szemébe hulljon, és az éjszaka megjelent borostával együtt Ethan olyan hatást keltett, mint egy szabadnapos jeti. A jelek szerint ez megint egy olyan nap volt, amikor szét kellett kaparnia a képét borotvával, ha nem akart felelni biológián. Mrs. Masters pikkelt minden srácra, aki szerinte túl gengszterképű volt – ahogy ő mondta –, bezzeg a lányoknak bármit elnézett. Alig nyúlt azonban a borotva felé, sérült lábujja hozzáért a mosdó mellé állított szék lábához, és ahogy a fájdalomtól megroggyantak lábai, egyensúlyát a tükörbe tenyerelve próbálta visszanyerni. Az üveg diszkrét reccsenéssel adta meg magát a súlynak, de a darabok a falon maradtak, csupán néhány lusta vércsepp hullt a fehér mosdókagylóra.

Tintavér – 93. A tükör meghasad Tovább olvasom

Tintavér – 92. Kényelmetlen felismerések

Kitty

A szerkesztőség ajtaján kilépve megpróbálta nem forgatni a szemét azon, ahogy Gina kínosan mosolyogva toporgott az ajtót záró Adrian mellett. Annyira egyértelmű volt, hogy még Rob is kiszúrta szilveszterkor; egyetlen embernek nem tűnt még fel: a főszerkesztőjüknek. Vagy csak nagyon nem akarta észrevenni – mindig jól elbeszélgetett a lánnyal, és abból kiindulva, hogy a russeles ügyet is megosztotta vele, egészen bizalmas volt a kapcsolatuk. Ha pedig neki nem tetszett a tizedikes, elképzelhető volt, hogy ezért igyekezett baráti vizeken tartani a csónakját.
Amikor viszont az újság terme bezárult, Adrian pedig a zsebébe süllyesztette a kulcsot, Ginának már nem volt több indoka mellettük maradni, így kissé csalódottan indult meg kifelé. Kitty a fejét csóválva követte őt a pillantásával, aztán az évfolyamtársára sandított.
– Te mehetnél vele haza – jegyezte meg. – Én még megvárom Robot.
– A kolesz itt van egy köpésre, annyi időre minek menjek vele? – értetlenkedett Adrian. Kitty fejében megfordult, hogy ez lett volna a tökéletes alkalom a főszerkesztője felvilágosítására, de hamar elűzte a gondolatot. Nem akart beleszólni mások dolgába, ameddig nem volt feltétlenül szükséges. – Beszéltél már vele a pletykáról? – váltott témát a másik, ezzel végleg elvágva a ginás beszélgetés fonalát.
– Nem, de most szeretnék – fonta össze a karjait a mellkasa előtt Kitty. – Sokkal egyszerűbb lesz kitalálni, mit csináljunk van der Hoommal, ha tisztáztam Robbal ezt az egészet.

Tintavér – 92. Kényelmetlen felismerések Tovább olvasom

Tintavér – 91. Védelmező

Liam

Csak előre és hátra. Előre. És hátra. Mintha hintáznál. Úgy tagold a szavakat. Mintha egy hintában mennél előre-hátra. Ez majd ritmust ad a beszédedhez. Előre és hátra. És most nem volt más hátra, mint előre.
Mikor belépett a vitakör termébe, a hintás hasonlatba úgy próbált kapaszkodni, mintha bármelyik pillanatban ledobhatná őt magáról. Az pedig nem segített, hogy Collin szemmel láthatóan nem volt jelen.
Ez egy pillanatra elrettentette a fiút, de mikor arra gondolt, hogy így végre bizonyíthat magának, sikerült összeszednie magát és visszaült a nyeregbe azon a bizonyos játszótéri játékon.
– Látom, meg is érkezett a legújabb versenyzőnk – intett neki a kör vezetője szinte azonnal, hogy belépett a terembe. Liam még fel sem fogta, mi történik, miközben a többiek már azt mutogatták neki, hogy hova álljon. Mintha ő lenne a helyi látványosság, és a felbőszült turistatömeg megpróbálná a helyére rakni őt, mint valami pisai ferdetornyot. Mire felfogta a helyzetet, már egy vérbeli vitakörös párbeszéd érvelőjévé nevezték ki. Azonnal a mély vízbe dobták. Még csak meg sem hallgathatott előtte egy vitát kívülállóként, hogy láthassa, hogyan is megy ez. Vajon ez a szokás a vitakörnél, vagy csak nála tesznek ilyen kedves kivételezést?

Tintavér – 91. Védelmező Tovább olvasom

Tintavér – 90. Tabu

Robert

Amikor leadta a megtépázott, jobb napokat is látott füzetet Mr. Bradley-nek a téli szünet előtti utolsó írókör végén, tudta, hogy onnan már nem volt visszaút. Mert biztos volt benne, hogy a tanár lelkiismeretesen végig fogja olvasni mindannyiuk munkáját – így el fog jutni az ő kusza, de rettentő őszinte és kitárulkozó szavaihoz is.
Ez először megrémítette, és az utolsó pillanatig vacillált: passzoljon vagy sem?
Végül ironikus módon pont Ethan Flynn fogalmazása vette rá arra, hogy összeszedje a bátorságát, és csak lépjen egyet előre anélkül, hogy túl sokat parázna rajta. Felolvasott, aztán leadta a füzetet, hiszen lelkiismeretesen készült az órára. Volt egy olyan sejtése, hogy a társainál jóval többet stresszelt a feladaton, szóval úgy érezte, magával szemben nem lett volna korrekt, ha ezek után is passzol.
Így viszont – akármilyen kényelmetlen volt is –, elérkezett a pillanat, amikor szembe kellett néznie a tettei következményeivel. Bár Kitty még nem mondott semmit, egyszerűen tudta, hogy a barátja már sejtett valamit. Ott lebegett felettük a kimondatlan kérdés és a még inkább kimondatlan válasz.

Tintavér – 90. Tabu Tovább olvasom

Tintavér – 89. Elvárások

Morgan

A fegyelmi bizottság ítélete egyértelműen kimondta, hogy tanulmányainak folytatása az iskola tanácsadójának véleményén múlik. Ahogy közeledett a téli szünet utáni első tanítási nap, Morgan gyomra úgy szűkűlt egyre kisebbre, ahányszor a nagy beszélgetésre gondolt. Sosem volt még dolga Angela Winddel, és bár első pillantásra nem tűnt vérszomjasnak, azért mégis élet és halál ura volt ebben a helyzetben. Hiszen akár egy tollvonással elintézhette, hogy felfüggesszék, és csak következő tanévben folytathassa az iskolát, ebben az esetben viszont semmi sem gátolta volna anyját abban, hogy bezsuppolja őt egy másik gimibe. Az új kezdet ugyan nem hangzott volna túl rosszul, de semmi garanciát nem látott rá, hogy híre nem éri utol ott is, hiszen Brightwood kis város volt. Akkor már inkább jobb olyan helyen végigszenvedni az érettségiig hátralévő időt, ahol nem új veszélyek lesnek rá, hanem pontosan tudja, kitől és honnan számíthat támadásra.
Mielőtt bekopogott volna a megtévesztően veszélytelennek tűnő ajtón, pillantása a saját tükörképére esett, amelyet az egyik ablak vert vissza. Nem éppen olyan formában talált rá az új év, ahogyan szerette volna. Nyúzott volt, arca beesett – valószínűleg ő volt az egyetlen, aki az ünnepek alatt még fogyott is pár kilót nagy bánatára. Torka is fájt, és valami bújkált benne, az egész szüneten áthúzódó lelki nyavalyája legyengítette. Szilveszterkor fent sem maradt éjfélig, inkább hamar ágyba bújt egy lázcsillapítóval. Jobb napokon hozzátette volna gondolatban, hogy vonzóbb partnert is el tudott volna képzelni, de ez most nem azok közé a napok közé tartozott. Nem volt kedve többé viccelődni a „pasik” vagy „szerelem” témán.
Bátortalanul kocogtatta meg az ajtót, de odabentről nem kapott választ, valószínűleg meg sem hallhatta Angela, ha odabent tartózkodott. Benyitott, és bekukkantott a szobába – a nő a telefonjába feledkezve olvasgatott valamit. Mikor megpillantotta őt, mosolyogva invitálta beljebb.
– Jó napot – köszöntötte őt halkan Morgan.
– Szia, foglalj csak helyet – mutatott a tanácsadó az övével szemközti székre. – Morgan Valentine, ugye?

Tintavér – 89. Elvárások Tovább olvasom