Tintavér – 88. Szilveszter

Bradley

Azt hitte, a nagycsaládos karácsony után maguk mögött hagyhatják a kínos pillanatokat, amik a fürdőszobás incidenst követték. Azonban Jennifer is velük tartott vissza, Brightwoodba, ahogy Michelle előre be is jelentette, a kínos pillanatoknak pedig így nem szakadt vége. Furcsa volt a nőt ebbe a közegbe áthelyezve látni. Főleg mivel minden további nélkül elfogadta Bradley felajánlását, miszerint átadja a fenti hálót neki, ő pedig majd alszik a kanapén. Bár nem mintha bármi kétsége lett volna afelől, hogy ez így fog történni.
Azért előnye is származott abból, hogy a nappaliba helyezte át magát. Egyrészt így nem kellett minden alkalommal attól tartania, hogy további kényelmetlen találkozásokra kerül sor, ahányszor lemegy a földszintre, Jennifer pedig ritkán tartózkodott otthon, és ha ott is volt, többnyire a szobájában töltötte az időt.
Másrészt így mindig látta, ki jár ki a házból, ami Spencer esetében egészen előnyösnek ígérkezett. És egyúttal aggasztónak is, hiszen a fiú egyre többet járt el otthonról a leglehetetlenebb időpontokban. Vajon korábban is lógott már ki éjjel, csak nem vette észre, mert Spencer útja nem keresztezte az övét? És vajon a fiú tudja, hogy Bradley most pontosan képben van azzal, hogy mennyit csavarog, vagy annyira tökélyre fejlesztette az alvás tettetését, hogy Spencernek fogalma sincs erről?
És természetesen a nappaliban alvásnak a hátrányai is megvoltak: a kényelmetlen kanapé és Spencer éjszakai kiruccanásainak zajai miatt az irodalomtanár viszonylag keveset tudott csak aludni, így még hálát is adott az égnek, hogy tanárként a két ünnep között nem kell dolgozni mennie. Azt azonban nem tudta, hogy lesz ereje a baráti körével végigmulatni a szilveszter éjszakát, de nem szerette volna kihagyni ezt a bulit, mert most először jönnének össze úgy, hogy talán Emily emlékének súlya nem nyomasztja minden egyes megszólalásukat.

Ezekkel a gondolatokkal a fejében öltözködött épp a szilveszterezéshez, mikor Jennifer lesétált a lépcsőn. Természetesen pont akkor, mikor az inge még nem volt rajta, így megint többet látott belőle a nő, mint azt Bradley szerette volna. Bár az előző összetalálkozásnál még így is jobb volt a helyzet.
– Kezdem azt hinni, hogy szándékosan próbálsz nekem villantani, Trevor – nevette el magát a nő, miközben már indult is a kijárat felé. Bradley a nő közelében már jól begyakorolt céklavörös ábrázatát rántotta magára, aztán kis idővel később az ingét is sikerült. Már majdnem rákérdezett visszavágásként, hogy hová tart a nő, de szerencséjére gyorsan rájött, hogy Jennifer nem tartozik neki magyarázattal. Valószínűleg még rosszabbul jött volna ki a helyzetből, mint ahogy belevágott. Így tehát Jennifer további szóváltás nélkül távozott is, Bradley pedig megtartotta a számonkérést Spencernek akkorra, amikor a fiú távozni készül.
Meglepetésére azonban mikor Spencer az ajtóhoz rohant, az egy csengetés következtében történt. A fiú igyekezett azelőtt beengedni a vendéget, mielőtt nagybátyja egyáltalán megindulhatott volna az ajtó felé.
Az ajtó túloldalán egy fiú állt, akinek fülig szaladt a szája, mikor meglátta Spencert. Trevor egyből levágta, hogy valószínűleg ő lehet az oka annak, hogy unokaöccse olyan sokat jár ki otthonról. És most feltehetőleg azért jött, hogy Spencerrel tölthessék a szilvesztert. Aztán mikor Spencer bejelentette, hogy a szobájában lesznek, ha kellenének, arra is rájött, hogy kettesben kívánják eltölteni az estét, idehaza.
Bár Spencer nem az ő fia volt, mégis ígéretet tett Michelle-nek, hogy szemmel tartja őt, így rögtön elő is jött a védelmező nagybácsi énje, és előkapta telefonját, hogy lemondja a találkozót a barátaival. Sajnálta, hogy így kell tennie, de a család az első, főleg azok után, hogy miken ment keresztül Spencer az utóbbi időben, amit ő, ha egy kicsivel jobban résen van, akár meg is akadályozhatott volna.
Igaz, hogy fáradt volt, és nem is hitte, hogy bírta volna Jaredék tempóját, viszont az, hogy azért maradjon fent egész éjszaka, hogy arra ügyeljen, milyen kétes hangok szűrődnek ki Spencer szobájából, sokkalta kevésbé tűnt hívogató ötletnek. Viszont nem volt mit tenni, leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét, és a szokásos szilveszteri műsorok között váltogatta a csatornákat.
Aztán egyszer csak Spencer jelent meg a lépcső alján. Hallotta, ahogy a fiú megtorpan, majd mintha mi sem történt volna, tovább is indult a konyha irányába. A mikró pittyenése és a kukoricaszemek félreismerhetetlen pattogó hangja alapján rá is jött, hogy mivel próbálja álcázni unokaöccse azt, hogy valójában azért jött le, hogy ellenőrizze, elment-e már otthonról.
Mikor visszatért a konyhából a nagy tál friss kukoricával, még ártatlan mosollyal az arcán rá is kérdezett, hogy Trevor mikor indul el otthonról.
– Olivia lebetegedett, így Duncan sem akart jönni, Jareddel kettesben meg nem bírnánk az estét, úgyhogy áttettük máskorra – blöffölt a férfi, hogy Spencer tudtára adja, hogy nem tervez elmenni aznap éjjel otthonról.
– Hogy lehet áttenni a szilvesztert? – csodálkozott a fiú, akinek az arcán egy pillanatnyi csalódottság suhant át.
– Hát, sajnos így alakult – vont vállat Bradley. De tudta, hogy ez így nem elég erős kifogás, így hozzátette: – De ha gondolod, lejöhetnétek a barátoddal társasozni – vetette fel, és biztos volt benne, hogy Spencer minden további kérdés nélkül menekülni fog, mielőtt a tervezett édeskettesből kevésbé édes hármas lenne. És így is lett, Spencer egy gyenge kifogással köntörfalazva visszarohant a lépcsőn.
A játszma azonban folytatódott, mikor Spencer az imént bemutatott barátja kíséretében érkezett le a lépcsőn, gyanúsan a popcorn elfogyasztási idején belül.
– Most kaptam a hírt, hogy Kitty házibulit tart, és engem is meghívott, szóval átugrunk – jelentette be Spencer, miközben barátjának intett, hogy öltözködjön, mialatt ők lejátsszák a meccslabdát. Bradley érezte, hogy sarokba szorították. Mindketten tudták, hogy miről szól ez az egész, és azt is, hogy az marad alul, aki elsőként vallja be, hogy mi van a háttérben. Spencer barátja pedig sajnos túl gyorsan öltözött ahhoz, hogy időben kitalálhasson valami kifogást.
Mikor a két fiú kilódult az ajtón, a szilveszter éjszakájára magára maradt Bradley már csak azt kívánta, hogy Kitty szülei otthon legyenek. De belátta, hogy erre vajmi kevés esély mutatkozott. Így tehát mikor becsukódott mögöttük az ajtó, kénytelen volt elismerni, hogy ezt a játszmát Spencer nyerte.


Kitty

A szülei szerették a szilvesztert, és ez jól is állt nekik. Az apja egyébként is fesztelenebb típus volt, az anyja viszont csak ritkán oldódott fel igazán – és az újévet köszöntő bulik az ilyen ritka alkalmak közé tartoztak. Amikor kisebb volt, Kitty azt gondolta, hogy ez azért volt így, mert az anyja nagyon szerette a visszaszámlálást és a konfettiket. Aztán idősebb korában rájött, hogy igazából csak arról volt szó, hogy ilyenkor az apja általában rá tudta venni a mindig tökéletesen viselkedő, mértékletes feleségét egy-egy ráadás pohár italra.
Sosem látta a szüleit részegnek, és ezért hálás volt – de az anyja sokkal vidámabb volt, amikor már egy kis alkohol volt a szervezetében. Olyankor nevetett, és nem gondolkozott azon, hogy vajon mit tenne egy tökéletesen illemtudó úrinő.
Régebben mindig együtt mentek el szilveszterezni – szinte hagyomány volt, hogy azzal a néhány családdal töltötték az év utolsó éjszakáját, akikhez a szülei a leginkább közel álltak –, ezúttal viszont Kitty már nem érezte szükségét annak, hogy velük tartson. Sosem volt az a típus, aki őrült bulikat szervezett, de most először úgy döntött, kipróbálja magát házigazdaként.
Na, nem hirdette meg a facebookon vagy ilyesmi, mert nem szeretett volna vadidegeneket összeszedni másnap a fürdőszobából. Már csak a szülei távozása után, közvetlenül a vendégek érkezése előtt jutott eszébe, hogy talán a kevesebb vendég miatt kínos is lehet a buli. Amikor pedig megosztotta a kétségeit Scottal, a barátja csak megrántotta a vállát, és annyit mondott:
– Mindjárt áthívom Rose-t is, ő majd csinálja a hangulatot.
– Mert a húgod annyira jó arc – vonta fel a szemöldökét kétkedőn Kitty.
– Azt nem mondtam, de rohadt vicces, amikor átvedlik hárpiába.
Bár ezzel Kitty tudott volna vitatkozni, mégsem állította meg a barátját, amikor az felhívta a testvérét. Nem igazán rajongott a lányért, de bízott benne, hogy a két testvére jelenléte visszafogja majd őt.
Mielőtt az első vendég – Adrian – megérkezett volna, Kitty gondosan bezárta a szülei szobáját, mert úgy egyeztek meg, hogy azt az egy helyiséget nem látogathatják a barátai. Érthető okokból.
Kitty igyekezett mindent előkészíteni – például a nasikat –, de fél füllel azért azt hallgatta, ahogy a barátja és a főszerkesztője rögtön elsőre megtalálják a közös hangot. Néha kicsit irigyelte Scottot, mert sokkal könnyebben, gördülékenyebben ráérzett az emberekre, így jóformán bárkivel tudott fesztelenül beszélgetni.
– …jó lenne – bólintott épp Adrian valamire komoran. Kitty visszafordította a pillantását a chipses tálra, mert nem akarta őket félbeszakítani. – Az öcsémnek nem tesz jót a gimi.
– Vagy inkább az, hogy valami pénzes suttyó fenyegeti – dobta be Scott.
– Jó, az nyilván nem. Még mindig nem tudom, hogyan fogjuk levakarni a TWW-t.
– Én szólnék Hausernek.
Kitty homlokráncolva pillantott a barátjára a válla fölött. Szóval szerinte az egésznek az lenne a megoldása, hogy mondják el az igazgatónőnek? Valószínűleg neki sem állt volna hatalmában ellenszegülni Thomas van der Hoomnak, mert a fiú nem az iskolát vette célba, hanem csak egyes tanulóit. És nem találtak volna fogást rajta, nem volt semmilyen bizonyíték a kezükben.
Adrian még válaszolt valamit – valószínűleg a szokásos kifogásait dobta be a felnőttek bevonásával szemben –, de mivel csöngettek, Kitty nem fülelhetett tovább. Helyette csak beengedte az ajtóban összegyűlt kis csapatot.
Nem akart idegeneket a buliján, de Spencernek nem tudott nemet mondani, amikor a fiú megkérdezte, elhozhat-e valakit magával. Bízott benne annyira, hogy hagyja őt és Phil nevű ismerősét – randipartnerét? – aggodalom nélkül átlépni a küszöböt.
Ginához nem állt ténylegesen közel, de mivel a tizedikes lány gyakran kért tőle tanácsot, és az utolsó szerkesztőségi megbeszélésen sokat szomorkodott azon, hogy csak otthon kuksolna szilveszterkor, meghívta őt. Meg kicsit talán azért is, mert látta, hogyan nézett a lány a főszerkesztőjükre minden alkalommal, amikor találkoztak. Legalább így lehetőséget adott neki, hogy rajongása tárgyával töltse az év utolsó estéjét.
Valószínűleg éppen ez vette rá arra az egyébként visszafogottabban öltözködő és sminkelő újságírót, hogy egy – továbbra is ízléses, de – lehengerlő ruhát vegyen fel erősebb rúzzsal és jobban kihúzott szemmel. Ahogy beengedte őt, Kitty csak mosolygott rá, de azért igenis meghökkent.
– Tényleg tökre ért a divathoz – jegyezte meg az utolsóként odakint ácsorgó Eric. – Csak ő sajnos nem a kifutón van.
És ide kissé azért túlzás volt ez a megjelenés, igen. Az elsős finoman fejezte ki magát, de látszott rajta, hogy a kollegina külseje kissé megakasztotta őt. Kitty csak a fejét csóválva terelte be a legfiatalabb vendégét, de mielőtt ő is követte volna a házba, még körbenézett.
Ott is maradt szinte mozdulatlanná dermedve, amikor megpillantotta Robot közeledni az utcán. Ilyen távolságból úgy tűnt, rendben van, és már az is biztató jel volt, hogy eljött egyáltalán. De amikor utoljára látta őt, lényegileg elismerte azt, hogy megpróbálta megölni magát, mielőtt iskolát váltott volna, és ezt nehéz volt elfelejteni. Azóta csak pár szót váltottak messengeren, így még nem volt lehetősége konkrétan rákérdezni a dologra. Először feltett szándéka volt, hogy még mielőtt bemennek, megteszi.
De ahogy Rob odaért hozzá, és vidáman rámosolygott, valahogy nem volt szíve letörölni azt a mosolyt az arcáról.
– Hoztam pezsgőt – emelte fel az üveget a fiú üdvözlésképpen. – Sajnos Clara nem tudott jönni, mert azt mondta, fáj a feje. Vagy hogy megjött neki, de amikor itt tartott, inkább elmenekültem – borzadt el a végére.
Kitty csak az égre emelte a pillantását, és a fejét csóválta. Komolyan nem értette azokat a fiúkat, akiket ennyire megrémisztett valami olyan természetes dolog, mint a menstruáció.
– Akkor menjünk be, és helyezzük biztonságba a pezsgődet, mielőtt még valaki lenyúlja.
– De a pezsgő azért van, hogy megigyák – jegyezte meg a felbukkanó Theo, aki éppen akkor vágta zsebre a mobilját. A mellette álló, morcos képű Rose még mindig a kezében tartotta a sajátját.
Elképesztő, hogy a Parker ikrek még séta közben is képesek voltak telefonozni. És ami a legszebb, hogy még ilyenkor is egymásnak küldözgették a hülyeségeiket.
– Ez gyerekpezsgő – állapította meg Rose egy lesújtó pillantás kíséretében, mire Rob, Theo és Kitty szintén az üveg matricáját kezdték böngészni.
És valóban. De Kitty annyira nem bánta, mert talán az anyjának jót tett az alkohol, de ahhoz nem lett volna kedve, hogy a vendégei után kidzsuvázza a fürdőszobát. Az újévet ennél sokkal jobb hangulatban szerette volna köszönteni, és akkor minden adott is volt hozzá. Ahogy ugyanis becsukta maga után a bejárati ajtót, egy estére kizárta a ránehezedő aggodalmat is.

89. Elvárások

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

3
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
avatar
1 Hozzászólás
2 Válasz
1 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
LightAquaRubyLightAqua Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
LightAqua
Tag

Megyek én is Kitty-hez szilveszterezni!

Ruby
Szerkesztő

Kitty szeretettel vár! 🙂

LightAqua
Tag

Szuper a party!