Tintavér

Tintavér – 96. Jó irány?

Robert

Nem tudta elképzelni, milyen lesz Flynnel együtt dolgozni, mert az még oké volt, hogy írókörök alkalmával elviselték egymást. Távolról, úgy, hogy nem kellett kommunikálniuk.
Az utóbbi időben már nem érezte magát konkrétan veszélyben a végzős fiú közelében, de nem is igazán szerette volna kísérteni a sorsot. Éppen ezért a mindkét fél részéről kelletlenül leegyeztetett találkozó előtt megpróbálta megtippelni, mivel jár jobban. Ha minél nagyobb részt vállal a közös feladatban, és így Flynntől már csak egy-egy megerősítést kér, vagy ha passzív marad, és hagyja érvényesülni a szakkörös társát.
A közös munka helyszínéül egy üres tantermet választottak, és Rob nagyon remélte, hogy ha el is durvulna a helyzet, Flynn majd rájön, hogy nyilvános helyen nem lenne szerencsés átmenni terminátorba. Vagy Hulkba, ahogy Kitty fogalmazott, közvetlenül azelőtt, hogy rápirított volna, hogy sürgősen hozza be a lemaradásait a Marvel filmek terén.
Megrázta a fejét, ahogy letelepedett a kiszemelt terem egyik padjához, és inkább próbálta eldönteni, hogy az ajtót szuggerálja vagy az órát.
Flynn úgy robbant be a terembe, hogy Rob meg is ugrott egy kicsit, amikor viszont a másik pillantása megállapodott rajta, még a víz is leverte.
– Kezdhetjük? – kérdezte viszont a végzős, akinek látszólag momentán nem voltak agresszív gondolatai. Az persze látszott, hogy semmi kedve nem volt hozzá, kiváltképp azért, mert egyből az ablakhoz lépett, onnan bámult ki reményvesztetten. Rob át tudta érezni; neki sem nagyon volt kedve itt lógni.
– Van pár alapkoncepcióm – vágott bele épp ezért gyorsan. Minél hamarabb szabadulnak, annál jobb. – Sorolom őket, te meg mondod, melyikben látsz fantáziát, oké?

Mikor válaszul csak egy bólintást kapott, meg egy méregető pillantást, amit nem tudott hová tenni, megköszörülte a torkát. Csak képzeld azt, hogy valaki olyannal beszélgetsz, akivel jóban vagy.
De Kittynek nincsenek ilyen fenyegető öklei.
Theón meg mindig van sapka.
Rossz irány.
– Szóval egyes opció. Szemben álló felek egy háborúban, ahol mindkettőnek igaza van és mégsincs egyiknek sem, de a fő, hogy mindkettő érthető. Kettes opció. Barátok, akiket egymás ellen fordított egy harmadik fél, és mindkét szemszögből másnak van igaza. Hármas opció. Testvérek, akik között valamiért valamilyen nézeteltérés van, talán mert az egyik tisztán játszik, a másik nem.
Flynn láthatóan meglepődött.
– Szóval a jó a rossz ellen verziót dobjuk?
– Nem sokkal érdekesebb két jót vagy legalábbis nem egyértelműen rosszat ütköztetni? – rántotta meg a vállát Rob. – Meg aztán viszonylag kevés Dart Vader szaladgál odakint.
Valószínűleg a fiú először bele akart kötni a gondolatmenetbe, de a végén mégis csak a vállát vonogatta.
– Nekem oké. Felőlem lehet bármelyik.
Rob meg is lepődött egy kicsit, hogy ilyen könnyen sikerült megbeszélniük a dolgot, de csak pillanatokkal később jött rá, hogy ez valószínűleg azért volt lehetséges, mert a másik elég rossz passzban volt. Ami neki amúgy jól jött, mert így kisebb volt az esélye annak a verésnek, amire egyáltalán nem vágyott.
– Akkor legyen mondjuk egy harmadik személy által egymás ellen fordított testvérpár – dobta be Rob. Aztán rövid hallgatás után óvatosan tette fel a következő kérdését. – Van valami, amit szeretnél a karakterednek?
– Nem különösebben – válaszolt rövid gondolkodás után a másik. – Ne legyen senki, akit szeretne. Az csak visszahúzza.
– Ez jó kiindulási alap – bólogatott Rob, de aztán elbizonytalanodott. – Asszem. Nem vagyok egy karakteríró zseni.
…a pszichiátere is megmondta. Sajnos.
Flynn most a másodperc tört részéig mintha megenyhült volna, de aztán megint ugyanolyan ellenségesen nézett rá, ahogy mindig.
– Gyűlölik egymást? – kérdezte.
– Hát, lehet azt, hogy a harmadik fél bekavar nekik, ezért a testvéri szeretet átmegy testvérharcba – ajánlotta. – Ha meg adunk hozzá valami akciódús sztorit, akkor talán nem kell sokat beszéltetni őket, elég, ha verekszenek.
Úgy tűnt, ez a gondolatmenet már jobban tetszett a másiknak is.
– Mi tud egymás ellen fordítani két testvért? – tette fel aztán a nagy kérdést Flynn.
– Sok minden – komorult el Rob, mert bár ő és a testvérei sosem fordultak egymás ellen, feszültségből mindig volt náluk is bőven. – Szülők, elvárások, féltékenység, ezek mind olyan alapot adhatnak, ami után egy rosszakaró simán éket tud verni közéjük. Valaki olyan, mint…
…mint Thomas van der Hoom, aki most a kelleténél többször jutott eszébe. De sajnos nem ok nélkül.
– Mint…? – kérdezett rá Flynn, pedig Rob nem számított érdeklődésre.
– Van egy arc a régi sulimban, akinek senki sem akar az útjába kerülni – morogta. – És aki szeret zsarolni embereket. És ezt az alakot látták a húgom után koslatni – morogta már csak magának.
Flynn arca különös, kiismerhetetlen kifejezést öltött, talán a zsarolás hallatán, talán azért, mert még mindig pikkelt Clarára.
– Ha ez az alak a húgod terhére van, akkor talán meg kellene védened őt, nem? – érkezett tőle mégis egy olyan kérdés, ami teljesen készületlenül érte Robot.
– Nem tudom, pontosan mi folyik ott – komorult el, és bár a másiknak semmi köze nem volt ehhez az egészhez, mégis automatikusan védekezni kezdett. – Mióta a húgomat elütötte valami állat, szinte semmit nem mond el. De ha a végén kiderül, hogy van der Hoom volt az…
A szavak csak úgy kint voltak anélkül, hogy igazán végiggondolta volna. De amint felfogta a véletlen következtetését, lesápadt. Te jó ég. Mi van, ha van der Hoom valamiért kinézte magának Clarát, és megpróbálta megölni?!
Flynn mintha sápadt volna egy árnyalatot, mielőtt kicsit csendesebben megjegyezte volna:
– Ha ő ütötte volna el, Clarának nem lenne oka fedezni. De ha semmit sem mond el, az azért lehet, mert nem hiszi, hogy számíthat rád – jelentette ki, és Rob nem tudott vele vitatkozni.
El is fordította az arcát, mert hirtelen úgy érezte, hogy messze látványosabb volt az inkompetens viselkedése, mint azt láttatni szabadott volna.
– Ha van der Hoom rászállt, akkor nem fedezi – jegyezte meg azért. – Akkor azért nem mond semmit, mert van der Hoom ellen nincsen fegyvere senkinek.
– És akkor? Nem csinálsz semmit? – érkezett is azonnal az újabb kérdés, és ezúttal mintha Flynn kezdett volna kifejezetten dühös lenni.
– Ne haragudj, de neked mi közöd van a húgomhoz? – fordult most felé Rob, mert egyszerűen nem bírta tovább hallgatni a vádaskodást. Nem tudta volna megértetni vele, csak azért, mert valaki látta Clara után ólálkodni Thomas van der Hoomot, még nem mehetett oda hozzá, hogy szálljon le róla. Mert lehetett akár félreértés is, de ezzel mindenképpen bajba sodorta volna a testvérét.
Legnagyobb döbbenetére orrtörés helyett azt érte el, hogy Flynn hátrahőkölt a szavai nyomán.
– Semmi. Nekem semmi. – Itt viszont mintha hezitált volna egy kicsit. – A húgod kiállt érted ellenem, hogy megvédjen téged – tette hozzá azért, de szerencsére nem ragaszkodott tovább ehhez a témához.
Rob pedig örömmel tért vissza a közös feladatukhoz, azt ugyanis nem tudta hová tenni, hogy mégis mi volt ez a jelenet. Talán Flynnen keresztül akart üzenni neki a lelkiismerete vagy az angyala vagy akárkije, hogy ideje lenne visszaszállni a nyeregbe, és jobban odafigyelni a szeretteire?
Talán tényleg.
Mert amíg ő saját maga összeragasztgatásával volt elfoglalva, mintha a környezete lángokban állt volna, amit akármilyen kétségbeesetten próbáltak is eloltani a többiek, nem sikerült.
Akkor viszont neked kell a sarkadra állnod. Neked kell valamit kitalálnod.
Jó irány. Most végre… jó irány.


Ethan

Amióta Hauser kiejtette száján azokat a súlyos szavakat, Ethan minden éjszaka a környék szórakozóhelyeit járta. Brightwood kis város volt, hamar végére ért a sornak, de ez sem akasztotta meg – az elejéről kezdte az egészet. Az első napokon még Tobyt kereste, és bár nem voltak olyan illúziói, hogy felülkerekedhet a sötét lelkű díler bandáján, hajtotta haragja. Az anyja csak félve árulta el neki apja halálának körülményeit, és okkal próbálta titkolni. A rab, aki Joseph Flynn halálát okozta, mindent beismert – csupán rá kellett volna ijesztenie kicsit az öregére, de túl jól végezte a dolgát. A megbízó névtelen maradt, egy elítélt halála kapcsán pedig nem törte magát a szerv, hogy feltárja az igazságot. Ha akkor, azon a látogatáson nem rohan el olyan hamar… Ha meghallgatta volna apja kérését… De nem tette. Most már együtt kellett élnie azzal, hogy bár talán megmenthette volna őt, mégis hagyta, hogy élete így érjen véget. Már nem keresett többé bűnbakot, nem hárította a felelősséget. Most már saját maga elől menekült az éjszakába.
Sokáig azt hitte, hogy nincsenek érzései. Azaz bizonyára voltak, de éveken keresztül csak a dühét volt képes intenzíven megélni, a többit elzárta egy gát mögé, ahol nem kellett róluk tudomást vennie. Az utóbbi napok, hetek eseményei viszont megrázták, és ezek a képzeletbeli falak omladozni kezdtek, hogy olyan dolgokkal kelljen szembenéznie, amelyekre nem volt felkészülve. Gyász, önmarcangolás, kétség, és mindezek mellé most már a magány… Ha távol is voltak egymástól apjával, legalább eddig érezte, hogy akad valahol valaki, aki számára ő is fontos. Próbálta meggyőzni magát, hogy ez nem jelent semmit, hiszen eddig is csak magára számíthatott, de benne is megvolt az igény a kötődésre. Elvégre az ember társas lény, nem igaz? Most már az a vékony fonál is elszakadt, ami egyik utolsó szerettéhez kötötte. Ez volt az oka annak is, ami Springeréknél történt… amikor az a lány átölelte. Ahányszor felrémlett benne a jelenet, annyiszor öntötte el a szégyen, amiért éppen ott és akkor kellett megtörnie, de az az önkéntelen mozdulat sebeket tépett fel benne. Arra emlékeztette, amit elvesztett, és amiben nem is lesz része talán már sohasem.
– Nem hiszem eel, hogy megint összefutuunk – huppant le asztalához egy karcsú alak, hitetlenül elhúzva a szavakat. Darcy vonásain látszott, hogy nem az első italát szorongatja kezében. Ethan teljesen megdöbbent azon, hogy itt látja őt.
A Daráló az egyik legkiesőbb hely volt, és egyben a legrosszabb hírű: ha valaki igazán ki akarta kezéből engedni a gyeplőt, itt bátran megtehette. A zene teljesen idegen volt füleinek, valami elektronikus vacak, a fiatalok pedig eltorzult képpel vonaglottak a villogó fények alatt, mintha teljesen elvesztették volna kapcsolatukat a külvilággal.
– Nincsenek véletlenek – próbált egy oldottabb mosolyt a képére erőltetni, de nem igen ment a dolog. Nyomorultul érezte magát, de örült a társaságnak.
– Szarul festesz – közölte tényként Darcy, és egy megrovó pillantást is megeresztett felé. Mintha Ethan akaratlagosan öltötte volna fel legrosszabb formáját.
– Ja, kösz – nyugtázta ő szórakozottan.
– Nem valami csajszi van a dologban, ugye? No, mondd már – bújt közelebb hozzá bizalmaskodva a lány, és még a fiú karját is megragadta és megrázta kicsit, így adva nyomatékot kérdésének.
Ethan egy hosszú pillanatig italára szegezte tekintetét. Darcy volt a legrégebbi ismerőse, és egyben ő állt hozzá legközelebb valaha volt barátai közül. Talán a sors vezette hozzá szilveszter előtt. Talán ő volt az a kapaszkodó, aki mellett átvészelhette legsötétebb óráit.
– Dehogy – nyúlt válaszul szomorkás mosolyra szája. Honnan jutott ez egyáltalán a lány eszébe? Megtanulta a leckét, és Jenna óta teljesen lehúzta a rolót élete azon szegletében.
– Hazudsz – húzta őt Darcy, és vállával meglökte Ethan vállát, mintha ezer éve a legjobb cimbik lennének. – Ti fiúk csak két dologért isztok. Ha van nő, vagy ha nincs. Minden akörül forog. – És ujjaival függőleges spirált írt a levegőbe, bár ő maga is majdnem beleszédült a mozdulatba.
– És te miért iszol? – kérdezett vissza ő is, hogy más irányba terelje a témát. Nem lett volna türelme most nem létező szerelmi életét fejtegetni egy ilyen hajthatatlan lánnyal.
– Mert megtehetem! Szabadnapom van – közölte a másik felszabadultan. – Jimmy elutazott a srácokkal pasis programra, mi pedig eljöttünk a lányokkal kikapcsolódni. Amiről nem tud, az nem fáj – fejtegette cinkosan.
– Nem gázos ez így? Hogy nem lehetsz vele őszinte, mert kiakadna? – tette fel a kérdést, ami már első találkozásuk óta nyomta a szívét.
– Unalmas lenne, ha mindent tudnánk egymásról – vonta meg a vállát Darcy. – És különben is, ez csak ártatlan dolog. Csak táncolunk. Ki kell engedni a gőzt, nem?
– Ja, ha te mondod – nyugtázta Ethan a másik sajátos hozzáállását. Talán tényleg ő tudta jobban, mi a jó neki? Nem volt ideje tovább töprengeni a témán, mert Darcy vadul integetni kezdett a tánctér felé.
– Ott vannak a lányok! Gyere, menjünk táncolni – ragadta meg karját, és szinte felrángatta őt az asztaltól.
– Nem, én tuti, hogy nem – hárított Ethan, és valóban, egyetlen porcikája sem kívánt ilyesmit. Úgy tervezte, az estét a sarokban gubbasztva tölti pohara fölött, hogy depressziója felett merengjen.
– Akkor minek jöttél ide? – húzta maga után a lány türelmetlenül, tekintetét végig barátnőire függesztve, nehogy elveszítse őket szem elől. A fiú ellenállását érezve végül kegyesen hozzátette. – Akkor te majd állsz ott, csak gyere már!
Ethan komfortzónájából kizökkenve követte őt. Egyáltalán nem volt hozzászokva, hogy valaki ilyen lazán akarata ellenére magával rángassa, és ez a csattogó vacak is sértette a fülét, ami a hangszórókból bömbölt, a fényekről nem is beszélve. A tömeg pedig valami borzalmas volt. Izzadó, magukról mit sem tudó pasasok, hajukat dobálva vonagló csajok – járt már jónéhány buliban, de azok nem ilyenek voltak.
– Ő itt Ethan – üvöltötte túl Darcy a hangzavart, mikor barátnőihez értek. – Ők pedig April és Gabie – mutatott először a vörös, majd a szőke lányra. – Aprilnek nincs barátja – kiabálta ezt már csak az ő fülébe, kezével eltakarva száját, mintha esély lett volna rá, hogy más is meghallja szavait.
– Aha – nyugtázta ő. A kapott infó nem igazán mozgatta meg, bár a lányok kíváncsi pillantásokat vetettek felé, ugyan honnan szedhette őt össze társuk. Gyorsan feloldódtak azonban, és visszatértek az önfeledt kalimpáláshoz, most már Darcyval kiegészülve. Ethan úgy képzelte, pár perc szobrozás után megpattan a triótól, és keres egy eldugott asztalt, vagy hazafelé veszi útját, de amikor „véletlenül” kezdett volna a táncolók közé veszni, Darcy utána vetette magát.
– Ne akarj már lelépni – pördült elé, hogy útját állja. A kavargó tömeg eléggé összepréselte őket ahhoz, hogy hallják egymást. – Látom, hogy valami nagy para van. Miért nem mondod el, mi bánt? Nem vagyunk barátok? – faggatta egy árnyalatnyi sértettséggel hangjában.
Meredek dolog volt ennyi év kihagyás után barátságnak nevezni ismeretségüket, de Ethan mégis megakadt egy pillanatra. Ritkán érdeklődtek felőle úgy igazán, nem csupán udvariasságból. Az évek során hozzászokott, hogy mindent magában tartson, de vajon tényleg olyan ördögtől való lenne egyszer elkezdeni beszélni?
– Na jó, ha nem mondod el, kiverem belőled – jelentette ki határozottan Darcy. – Ne hidd, hogy nem tudlak lekaratézni. Mindig is jobb voltam nálad.
Most már nem tudott nem elmosolyodni. Aztán vonásai sokkal szomorúbb kifejezéssé rendeződtek.
– Nemrég meghalt az öregem – suttogta csendesen, de a lány így is meghallotta. – Nem vagyok jó passzban. Nincs kedvem itt lenni.
Darcy arcára fájdalmas döbbenet ült ki, ajkai lebiggyedtek, és szemei is fátyolossá váltak.
– Ó, drágám – fonta a nyaka köré lazán karjait. – Nagyon sajnálom. Tudom, hogy milyen. Két éve ment el a bátyám. – És megrázta fejét, mintha még mindig nem tudná elhinni, ami történt. Pilláin apró könnycseppek hintáztak. – Tudom, hogy mire van szükséged.
Ethan ugyan ebben kételkedett, az mégis melegséggel töltötte el, hogy olyan személlyel áll szemben, aki átélt már a helyzetéhez hasonlót. Sajnálta Darcyt, és érezte, ahogyan a közös veszteség érzése máris láthatatlan láncot kovácsol közöttük, hiszen rajtuk kívülállók ezt nem érthették. Vannak dolgok, amelyek súlyát csak akkor tudja elképzelni az ember, amikor már a vállaira nehezednek.
Darcy zsebéből egy cukorkásdobozt húzott elő, és egy apró, rózsaszín tablettát vett elő belőle. Rögtön a nyelvére helyzete, és lenyelte. Aztán egy következő tablettát ujjbegyén egyensúlyozva pillantott fel a fiúra.
– Nem, én nem – rázta a fejét vonakodva.
– Bízz bennem – nézett mélyen a szemébe a lány. – Neked most ez kell. Tetszeni fog – suttogta, miközben a bogyó vészesen közeledett Ethan ajkai felé. – Ez segít, hogy átlendülj. Nekem is segített. – És mire szavai végére ért, a tabletta már a fiú szájában is volt, ő pedig engedelmesen lenyelte.

97. Romantika a levegőben