18. Sokkoló felismerés

Bradley

Trevor már egy ideje morfondírozott, hogy be merjen-e menni az igazgatónőhöz, hogy a szemébe mondja, amit gondol. Tisztában volt vele, hogy az az óra, amelyiken Hauser megjelent, nem tartozott a legfényesebb alakításai közé, viszont a nő az önérzetét rombolta porig azzal, hogy átvette az irányítást. Mintha a diákok előtt kasztrálta volna őt.

Bár tényleg megértette a helyzetet. Furcsa volt belegondolnia, de tényleg, komolyan értette a nő indítékait. Tudta magáról, hogy az irodalom területén teljesen otthonosan mozog, hiszen az egyetemen megfelelő képzésben részesült ezen a téren. Azzal is tisztában volt, hogy a gyakorlati oktatásra nem fektettek elég hangsúlyt, és mikor kézhez kapta a diplomáját, nem érezte, hogy a megszerzett tudását képes lenne továbbadni egy egész osztálynyi tanulónak. Mindig is azok közé tartozott, akik ha meg is szereztek egy képesítést, sokszor nem voltak hajlandók elfogadni, hogy tényleg alkalmasak lennének arra a posztra, amire lepapírozták őket.

Nem kellett volna még egyszer meggyőződniük arról, hogy alkalmas-e tanárnak, mielőtt átadták neki a nyilatkozatot, ami ezt állította? Nem lehet, hogy valamilyen vizsgáján épp hogy csak átrugdosták, de valójában arra gondoltak közben, hogy sebaj, majd úgyis elvérzik út közben, nem fenyeget az a veszély, hogy valaha tanár lesz belőle? Tudta, hogy talán érdemes lenne megerősítenie magát elhatározásaiban, és valahogy elűzni kételyeit, mielőtt önként veti magát az oroszlán ketrecébe, de valami furcsán perverz ötlettől vezérelve pont az oroszlántól szerette volna kiharcolni ezt a megerősítést. Ahhoz ugyanis kétsége sem fért, hogy ha Hauser megerősíti őt abban, hogy jól csinálja a dolgát, már ő is biztos lehet benne. Ahhoz pedig szintén nem fért kétség sem, hogy ennek az elképzelésnek a bekövetkezésére még a legkisebb bolhafingnyi esély sincs.

Tétován kopogott tehát az igazgatónő ajtaján. Végül is az írókör odabent született meg. Egy jó élmény már fűzi ahhoz a szobához. Ezzel próbálta biztatni magát. Bár szinte biztos volt benne, hogy sokáig ez lesz az egyetlen pozitív élménye odabent.
– Miben segíthetek, Trevor? – pillantott fel az igazgatónő az iratokból, amelyeket a férfi belépése előtt tanulmányozott.
– Öhm… arra gondoltam, hogy… esetleg átbeszélhetnénk, ami legutóbb történt, mikor bent volt az órámon – motyogta Trevor. Próbált hangosabban beszélni, de a szoba levegője úgy préselte mellkasát, hogy alig hagyta el hang a torkát.

– Igen, arról az óráról valóban érdemes lenne beszélni – váltott pár fokkal szigorúbbra Hauser hangszíne. Bradley közelebb lépett a nőhöz, és kihúzott magának egy széket, hogy leülhessen.
– Szeretném elmondani, hogy rosszulesett, mikor átvette tőlem a stafétát – nyögte ki Bradley, mint mikor egy kisgyerek bevall valamit, aztán várja, hogy a másik fél rádörrenjen.
– Rosszulesett? – zökkentette ki a meglepő vallomás egy másodpercre Hausert megszokott szerepéből, de már folytatta is feddő hangon. – Az irodalom ellen elkövetett merénylet volt az az óra, Trevor. Ha hagyom, hogy tovább szerencsétlenkedj, a diákok, attól félek, halálra röhögik magukat a végén. A tanáruk vagy, Trevor! – Hauser szemében Bradley számára korábban ismeretlen fény csillogott. – A te feladatod az, hogy méltó módon add át az irodalom nagy alakjainak üzenetét, nem pedig az, hogy csúfot űzz Orwellből és az Állatfarmból. Annyi tekintélyed sincs közöttük, hogy elvégezzék a feladatot, amit kiosztasz nekik. A mi diákjaink ennél színvonalasabb oktatást érdemelnek!

– Én azért nem nevezném az irodalom elleni merényletnek – válaszolt elhaló hangon Bradley. Aztán valahogy erőre kapott. Akárhogy is, érezte, hogy most épp a felettesének felesel, és ez valamiért feltüzelte őt. Talán pont a tiltott dolgok iránti menthetetlen emberi vágy volt az oka, talán csak szeretett az állásával játszani, de a következő mondatokat már magabiztosan mondta. – Igen, tanárilag és tekintélyileg kicsit talán felsültem. Viszont mikor elvetted tőlem a szót, na, az volt az a pillanat, ami után már biztos nem lesz tekintélyem előttük.

– Talán azt hiszed, a diákjaid emlékezni fognak erről bármire is? – pillantott rá elnézően Hauser. – A te pályádnak ezek fontos pillanatai, számukra azonban csak egy óra, amit elvesztegettek az életükből úgy, hogy nem lettek tőle többek. Az elhivatottság megvan benned, Trevor, de kétségeim vannak afelől, valóban alkalmas vagy-e a pedagógus pályára. Az én időmben még volt rendes felkészítés, hogy kihulljanak a rostán azok, akik képtelenek a tanításra. – Trevor teljesen lesokkolódott ettől a megjegyzéstől.
– Ha ennyire alkalmatlannak tartasz, akkor miért vettél fel ide? – szegezte neki a kérdést.
– Maradjunk a magázásnál, ha kérhetem…

– Majd akkor maradok a magázásnál, ha te is úgy kezelsz engem – vágta rá a férfi. – Talán azért nem tisztelsz, mert a diákok sem tisztelnek. De az is lehet, hogy ők nem tisztelnek azért, mert tudják, hogy az igazgatónő is semmibe vesz, nem gondolod? – emelte meg kissé jobban a hangját Bradley a kelleténél, és érezte, hogy innen már nincs visszaút. Ha Hauser kivágja, akkor már az eddigiek alapján is megteszi, mindegy, hogy megáll-e itt, vagy elmond mindent, ami a szívét nyomja. – Mi itt példát mutatunk a diákoknak. Nem csak a tananyagot verjük a fejükbe, hanem emberségre és tiszteletre is tanítjuk őket. Legalábbis azt hittem, hogy a te felfogásod szerint ez lenne a cél. Ha azt látják, hogy a korom vagy a tapasztalatlanságom miatt nem kapok tiszteletet a kollégáimtól, akkor ők is azt fogják hinni, hogy átgázolhatnak rajtam, és én nem ezért jöttem ide. – Bradley itt már szinte lihegett, annyira nagy felindulással adta elő mondandóját.
Hauser egy pillanatra eltakarta arcát, és Bradley esküdni mert volna, hogy egy mosolyt lát rajta átsuhanni, az igazgatónő azonban a szokásos vasszigorral folytatta.

– Nocsak, az oroszlánkölyök megmutatta karmait? A tiszteletet ki kell érdemelni, Trevor. Az enyémet is, és a diákjaidét is. A pedagógus pályán nincs helye elnézésnek, a diákjaid most kell, hogy megismerjék a tananyagot, most kell a maximumot nyújtanod nekik, nem pedig pár év múlva, amikor már felkészültél. Ne keverd össze a munkát a személyes érzelmekkel. Nem az a cél, hogy a fejükbe verjük a tananyagot, hanem az, hogy felkeltsd az érdeklődésüket az irodalom iránt, vagy hogy legalább ne legyen közröhej tárgya az, aki műveli. Egy életre meghatározza a tárgyhoz fűződő viszonyukat az, hogy te hogy adod át nekik az anyagot. Mondd csak, hogy halad a kis írókörös projekted? Ott is hasonlóan parádésan telnek az órák? – Bradleyben felment a pumpa. Tudta, hogy az írókör messziről sem tökéletes, sőt, sokkal rosszabb, mint elképzelte, viszont ő büszke volt arra, hogy saját kört alapított, így vérszemet kapott, ha bárki – beleértve a felettesét is – szapulni akarta munkáját.

– Biztosíthatlak, hogy jól megvagyunk – hazudta a nő szemébe.
– Az eddigiek alapján, ha nem bánod, ezt inkább a saját szememmel szeretném látni. Remélem, nem kényszerítesz rá, hogy a kört is elvegyem, ahogyan az órádat – jegyezte meg Hauser fenyegetőn.
– Micsoda? – döbbent le Bradley. – Hogy érted azt, hogy elveszed az órámat? Kinek adod oda? – csodálkozott, mert úgy tudta, nem igazán van más jelölt a láthatáron, és bár ez lekicsinyíti az ő értékét, de ezért volt rá ekkora szükség a Brightwoodban.

– Én venném át – jelentette ki Hauser olyan hangon, mintha ennek nyilvánvalónak kellene lennie Bradley számára. – Tizenöt éve tanítok irodalmat a Brightwoodban. De nézd a jó oldalát, legalább nem csorbul tovább a tekintélyed azzal az osztállyal – szúrta szinte mellkason a férfit szavaival és nézésével. Bradleynek elakadt a lélegzete egy pillanatra. Szóval tényleg megtenné. Elvenné tőle az írókört, ha ott is lebőg. Muszáj lesz összekapnia magát. És muszáj lesz kivernie Hauser nézését az emlékezetéből. De bármennyire is próbálta, tudta, hogy ez a szúrós-fölényes-kárörvendős nézés sokáig kísérteni fogja még rémálmaiban.


Morgan

– Sajnálom, hogy nem tudok menni – ismételte magát már vagy harmadszor Morgan, Gil hangja ugyanis olyan letörtnek tűnt a telefonban, hogy komolyan a világ legszemetebb barátjának érezte magát a lemondott mozi miatt.
A film, amire jegyük volt, a Mick és Ally – Ketten a világ ellen második része volt, aminek könyvváltozatáért gyerekkoruk óta rajongtak, és az elsők között foglalták le helyüket a premier előtti vetítésre. Számára sem volt öröm kihagyni, de nem hibáztathatta öccsét, amiért mellette kellett maradnia éjszakára. Linus pöttöm kora óta súlyos asztmával küzdött, kórlapját pedig többféle allergia is tarkította, ápolása magától értetődőnek számított a családban.

Aznap Morganre jutott a felügyelet, egy nővér ugyanis lebetegedett, így anyjuknak be kellett ugrania éjszakázni a kórházba.
– Akkor én sem megyek el – közölte Gil döntését szomorúan, szemrehányás nélkül.
– Ne hülyéskedj! Nehogy mindkét jegy kárba vesszen már! Ha gondolod, vigyél el valakit helyettem – adott tippet a lány, és abban a pillanatban őszintén komolyan is gondolta.
– De ez a mi filmünk! – ellenkezett Gil. – Nem nézhetem meg akárki mással.

– Ugyan, ez csak egy film – próbálta saját magát is meggyőzni a lány, bűntudata ugyanis ólomsúllyal nehezedett mellkasára. – Majd megnézzük később együtt is a koliban. A sztorit úgyis ismerem. – A hazugság olyan lazán gördült le a nyelvéről, mintha egész életében ezt gyakorolta volna.
– Hát, oké – nyugtázta Gil kis tétovázás után kedvetlenül. – Akkor a suliban látjuk egymást.
A búcsúzás után kis kattanás jelezte, hogy a vonal megszakadt, de Morgan egy darabig szorongatta még a telefont, és Gilre gondolt, amiért egyedül kellett beülnie a moziba. Szegényt tiszta lúzernek tarthatja a többi néző. Próbálta kellemesebb vizekre terelni gondolatait, úgyhogy átnézett a már lefekvéshez készülődő Linus szobájába.

Épp idejében, mert az a horrorfilm, amit öccse nézett, biztosan nem nyolc éves gyerekeknek készült esti meséül. Még mielőtt a szörny kitépte volna áldozata zsigereit, Morgan profin bevetődött a képernyő elé, majd kikapcsolta a tévét. Linus ezt szemmel láthatóan rossz néven vette.
– Ez nem igazság! Lennie mindig engedi, hogy sokáig fennmaradjak, ha anyu nincs itthon! – fejtette ki véleményét, Morgan pedig feljegyezte képzeletbeli listájára, hogy el kell beszélgetnie húgával a következetes nevelés fontosságáról.
– De anyu most nincs itthon. Ha hazajön, nyugodtan beköphetsz neki, amiért nyolckor le kellett feküdnöd – kezelte a panaszt hidegvérrel, amire Linus durcásan a falnak fordult, és a fejére húzta a takarót.

– Lennie a kedvenc nővérem – morogta az ágyneműkupacból úgy, hogy Morgan azért meghallja.
– Lennie nem tud neked gofrit sütni reggelire – emlékeztette rá öccsét, hogy a meccs állása korántsem ilyen egyértelmű. Ez megtette a hatását, Linus kidugta fejét a takaró alól, és elmorgott egy „Szép álmokat” testvérének, mielőtt az lekapcsolta volna a villanyt.
Morgan egyedül maradt a lakásban. Tudva, hogy akár popcornnal a kezében is tölthetné az estét a moziban, ez már-már számkivetettséggé értékelődött számára. Beült számítógépe elé, hogy szétnézzen a neten, és meglesse, vajon Gil elérhető-e, vagy tényleg rászánta magát, hogy egyedül üljön be a filmre. Szegény srác.

Amint fellépett Facebookra, szemét egyből egy bizonyos Cassy Summers állapotjelentése ütötte meg, amiben megjelölte Gilt is – épp a helyi moziban ültek, és a Mick és Ally – Ketten a világ ellen második részét nézték. Morgant olyan erővel taglózta le az információ, hogy sebzett nyöszörgés tört fel belőle, de még idejében észbekapott, mielőtt Linust felébresztette volna. Az az ő filmjük volt! Hogy a fenébe jutott eszébe Gilnek elvinnie rá valakit – ráadásul ki a fene az a Cassy?! Halványan rémlett neki, mintha barátja már említette volna ezt a nevet, akkor azonban még nem tulajdonított neki jelentőséget, most viszont tudatosult benne, súlyos mulasztás volt átsiklania ezen a dolgon. Egyből Cassy profiljára kattintott, bánatara pedig a lány egészen helyes volt, ráadásul érdekelte a tudomány és a számítógépes játékok is – az ilyen lányokért Gil biztos odáig van meg vissza.

A biztosítékot azonban a nyilvánvaló tapadás ütötte ki a lány üzenőfalán. „Menő ez a satyi” – írta Cassy Gil szalmakalapos képe alá, amit még ő maga lőtt róla nyáron a strandon. „Huhh, ebbe én is beleharapnék!” – szólt hozzá ahhoz a képhez, amin a srác egy méretes hamburgert burkolt éppen, és Morgan pontosan értette, a lány nem a kaját venné legszívesebben a szájába. Ahogy gördített lejjebb és lejjebb, röpködtek a hozzászólások, kedvelések és szívecskék, a legrosszabb pedig az volt, hogy Gil néhányra válaszolt is, még ha többnyire távolságtartóan is tette. Hogy a fenébe kerülhette el a figyelmét, mi zajlik a háta mögött? Ezek ketten itt sunyiban összejönnek, ő pedig nem tud semmiről! Miért nem mesélt Gil erről a lányról?

Dühösen pattant fel a gép mellől, fel-alá járkált szobájában, ahogy próbálta felmérni, mivel járhat ez a változás a barátságukra nézve. Gil biztosan azzal a lánnyal akarna eljárni mindenhova, vele töltené a szüneteket, együtt is tanulnának… ha pedig Cassy kegyesen nem akarná egyből, hogy Morgan felszívódjon, akkor sem szívesen lett volna gyertyatartó, vagy harmadik kerék a szekéren. Gil az övé volt, és eszébe sem volt osztozkodni!
Azaz… biztos, hogy ez még így volt? Szeme véletlenül a cetlire vándorolt, amit még a Hideg Burkolóban szerzett neki Gil a pincérsráctól. Ennél egyértelműbben hogyan is adhatná tudtára, hogy ideje lenne Morgannek is más társaság után néznie? Zaklatottan ült le ágya szélére, és hagyta, hogy ez a balsejtelem egyre mélyebben bevackolja magát fejébe. Úgy érezte, egyre reálisabban látja a valóságot.

Csaknem másfél órát ücsörgött ott, és közben az órát nézte – talán már az első csók is elcsattant a friss szerelmesek között a sötét nézőtéren. Utálta, hogy ez az egész megtörténik, és nem lehet visszamenni az elejére, hogy azt mondja Gilnek, inkább ugorjon át hozzá, és filmezzenek nála.
„Szia! Nem akarok nyomulni, de ha még nem vetted volna észre, nagyon bejössz nekem. Nincs kedved összefutni a hétvégén?” – pötyögte be a telefonjába, és büszke volt magára, amiért képes volt félrebeszélés nélkül megfogalmazni, amit érzett. Kicsit merész, no de némi kockázat nélkül nehéz megnyerni egy vesztett csatát. Aztán a cetlihez nyúlt az asztalán, és elküldte az SMS-t Wes számára.

19. A csalódás íze

Mi a véleményed?
  • Tetszik (6)
  • Izgi! (1)
  • Vicces (0)
  • Jajj :'( (0)
  • Aargh! (1)
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

1
Hozzászólás

avatar
1 Hozzászólás
0 Válasz
0 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
1 Hozzászólók
Gregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Még mindig csak azt tudom mondani: szegény Bradley! 🙁 Szívesen bemennék a gimibe, hogy beverjem Hauser képét, amiért ennyit szívatja 😀 (Jó, most kivételesen Bradley kereste a “bajt”. De akkor is!)

Morgan és a féltékenység. Ebből nem sok jó fog kisülni, az már biztos…