Tintavér

Tintavér – 97. Romantika a levegőben

Kitty

Az utóbbi időben a szünetei legtöbbjét vagy Rob, vagy Adrian társaságában töltötte, és bár mostanra a főszerkesztőjével is megtanult együttműködni, kezdte úgy érezni, hogy elfáradt. Nem igazán látta a megoldásokat, kiváltképp azóta, hogy Russel a bátyja megkérdezése nélkül rohant Hauserhez, és megpróbált elébe menni a balhénak. Csak épp nem sikerült neki – az igazgatónő érthető okokból kifolyólag nem hitte el neki, hogy valaki azzal töltötte a szabadidejét, hogy őt bemártsa. Tényleg nagyon valószínűtlennek tűnhetett egy kívülálló számára, hogy ellopják valaki pulóverét, hogy abban rongálják meg egy iskola falát, majd fotót szerkesszenek úgy, hogy az áldozat arca kerüljön a képre.
Kitty mégsem kételkedett, méghozzá azért, mert ismerte Thomas van der Hoom aljas kis játékait. Nem kellett neki különösebben nyomós indok ahhoz, hogy valakit kiszemeljen magának, és aztán a végsőkig játsszon vele macska-egér harcot. Talán ő is az adrenalin miatt csinálta?
Russel viszont így nem úszta meg, hogy fegyelmit írjanak ki az ügyében – ez pedig azt jelentette, hogy záros határidőn belül valamelyik szülője megjelenik majd a városban. Adrian könyörgött az öccsének, hogy ne árulja el senkinek a fenyegető leveleket, és ezen a ponton már Kitty sem értette, miért ragaszkodott annyira az évfolyamtársa ahhoz, hogy saját maga próbálja rendezni a helyzetet.
Felnőtt segítséget kérni messze nem a legrosszabb opció volt, sőt.
A Robbal töltött időt sokkal jobban élvezte, mert jó érzés volt látni, hogy a fiú a történtek ellenére sem veszítette el a humorát, tudott mosolyogni, lelkesedni, és próbálkozott is. Mégsem volt egyszerű megfeledkezni arról, hogy az egyik legjobb barátja nem is olyan régen még a halálát fontolgatta. Egyszerűen nem tudott igazán feloldódni mellette, mert féltette őt.
Tudta, hogy Rob éppen ezért nem akarta elmondani senkinek a kísérletét, mert nem erre volt szüksége, hanem arra, hogy ugyanúgy kezeljék, mint bárki mást. És Kitty próbálta; csak épp egyelőre nem járt sikerrel.
Talán ezért is volt olyan Spencerrel szemben leülni az ebédlőasztalhoz, mintha hosszú vándorlás után végre megpihenhetett volna egy kicsit.

Szívesen elsorolta volna a fiúnak, mi minden aggasztotta őt, de amikor szólásra nyitotta a száját, felrémlett benne az előző délután, amikor Sidney ellátogatott hozzá az írókörös feladat miatt. Ő nem akart olyan pletykafészek lenni, mint a klubtársa, aki a közös munkához nem tett hozzá túl sokat, ellenben bizonyította, hogy milyen naprakész a körtársaikról keringő pletykákból.
Sidney ugyanis felsorolta, kivel miért nem szeretett volna párba kerülni, és az indokai olyan elképesztőek voltak, hogy Kitty már-már elismeréssel adózott a lány pletykamemóriája előtt.
Sidney szerint Ethan benne volt valamilyen drogos ügyletben, amit még a nemrég elhunyt apjától örökölt meg. Morgan az ő álláspontja szerint azért verte szét Spencer projekttermét, mert féltékeny volt, amiért a fiú Liamet választotta helyette. Liam pedig Spencer után most valami vitakörös fiúval kavart, amit Sidney abból gondolt, hogy látták őket együtt bemenni egy koliszobába. Ezen a ponton Kittynek még az addiginál is nagyobb kétségei támadtak a lány információinak hitelességével kapcsolatban. Valamit magyarázott még Eric reménytelen szerelméről is, ami egy focista lányhoz fűzte az elsőst, de az összes légből kapott butaság eltörpült amellett, amit Sidney Robról tudott meg.
Kitty nem tudta, hogy a lánynak voltak kapcsolatai a TWW-ben is, de az, hogy a közös munka során csak úgy felhozta a barátja öngyilkossági kísérletét, hideg zuhanyként érte. Egy pillanat alatt vált a szemében a pletykaéhes gimis lány veszélyes játékossá, és ennek fényében már nem tudta, hogyan kezelje a Thomas van der Hoomról elejtett megjegyzéseket.
Ugyanis van der Hoom állítólag a barátnője mellett más lányokat is rendszeresen behálózott, és a legújabb kiszemeltje nem volt más, mint Clara Springer.
Rob említette, hogy látták a húga közelében van der Hoomot, de mivel ennél többet sem Toby, sem maga Clara nem mondott, úgy gondolták, hogy véletlen egybeesés lehetett az a találkozás. Ezek után viszont Kitty már koránt sem volt olyan biztos a dologban.
Még az ebédjével szemezve sem volt egyszerű elhessegetni a gondolatokat, így végül a pletykarészleget úgy próbálta elkerülni, hogy bedobta Spencernek az előző délután egyetlen vicces pillanatát:
– A macskámnak dühterápia kellene. Volt nálam tegnap az egyik írókörös lány, és mikor meg akarta simogatni őt, jól megkarmolta.
– Lehet, nem a macskával van a baj – vetette fel elmosolyodva Spencer.
– Szeretném ezt hinni, de Fluffy apát is állandóan megkarmolja – ingatta a fejét Kitty, és visszagondolt a karácsonyi jelentre, amikor is a kedvence nem kért a törődésből. – Mindegy – állapította meg.
– Milyen feladatot kaptatok amúgy a hétre?
– Páros feladat, ki kell találnunk egy konfliktust két karakter között úgy, hogy eredettörténetet is alkotunk hozzájuk – magyarázta a kérdésre válaszul. – Aztán a következő utáni órára már magának a konfliktusnak kell majd kiforrnia. Csak azért vannak kétségeim.
Na, nem azért, mert Sidney nem volt klasszikus értelemben buta, de azért nehezen tudta elképzelni az előző napi beszélgetés után, hogy valamerre haladni fog a közös projektjük.
– Értem – bólintott lassan Spencer, és egy kis tétovázás után feltette azt a kérdést, aminek egyáltalán nem kellett volna meglepnie Kittyt. – És… Liam kivel van?
– Morgannel – válaszolt egy pillanatnyi gondolkodás után. – Úgy tűnt, örült neki. Bár nem csodálom, nem sok jobb lehetősége volt.
– Ó – csodálkozott el egy kicsit a fiú. – És te? Robbal?
– Nem, Sidney-vel – sóhajtott fel Kitty, és a tenyerébe támasztotta az arcát, ahogy az asztalra könyökölt. – Nem tudom eldönteni, lenyűgöz a lány vagy megijeszt.
– Meglep, hogy van olyan, akiről kapásból nem tudsz egyértelmű véleményt mondani – viccelődött Spencer, mire ő csak a vállát tudta vonogatni.
Egykedvűen piszkálta az ebédjét, mielőtt megpróbálta volna megfogalmazni a fejében kavargó gondolatokat.
– Néha jobban tenném, ha nem akarnék véleményt nyilvánítani – jelentette ki végül.
– Nahát, az emberek tényleg képesek jobb belátásra térni – vigyorgott Spencer. – Történt amúgy valami, ami miatt ezt mondod?
– Túl sok minden, ami nyugtalanít – rázta a fejét Kitty, de nem akart ezen gondolkozni még most is. – Inkább mesélj, van terved Valentin-napra?
– Hát nem is tudom. Még nem gondolkodtam ezen. Te, gondolom, Scottal leszel.
Kitty bólintott, de nem kerülte el a figyelmét a másik kitérő válasza sem.
– Azt hiszem, sima mozi lesz a vége, hogy kicsit kimozduljunk – mesélte előbb, aztán viszont a barátja arcát kezdte tanulmányozni. – Minden rendben van veled? Vagy veletek…?
– Hát nem tudom. Igazából nem nagyon szoktunk… beszélgetni. Csak… mindegy. Így azért elég lapos a dolog. Még ha az a része élvezetes is.
Kitty csinált egy nyakkörzést, amíg végiggondolta a dolgot.
– Nem úgy hangzik, mintha neked ez így jó lenne – jegyezte meg.
– Reméltem, hogy átmegy az üzenet – nevetett Spencer.
– Csak azért, mert alapvetően működhet valami úgy is, ha csak testiségre épül, de csak akkor, ha mindkét fél ezt igényli – vont vállat Kitty. – Szerintem minden kapcsolatban, legyen az párkapcsolat vagy barátság, a kölcsönösség a lényeg. Hogy mindketten ugyanazt akarják.
– Tudom. És régen elég is volt, csak… te meg tudnád mondani, mi az, ami boldoggá tesz a kapcsolatodban?
Kitty ezen komolyan elgondolkozott, olyannyira, hogy a villájáról is leesett közben a falat.
– Azt hiszem, ebben nem feltétlenül mérvadó a véleményem, mert Scott az egyetlen komoly tapasztalatom – kezdte. – De vele azért működünk, mert tudjuk egymást kezelni. Ő tudja, hogy milyen vagyok, és ha kell, visszafog, ha kell, megmondja, hogy hülye vagyok, de ha hülye voltam, akkor sem utál.
– Értem – állapította meg elmélázva Spencer. – Egyébként irigyellek, hogy így belenyúltál a tutiba.
– Hálás is vagyok érte – bólintott Kitty. – De azért az, hogy nem drámázunk, nem jelenti, hogy mindig könnyű. Sokan szerintem azt hiszik, akkor lesz jó egy kapcsolat, ha tökéletes és zökkenőmentes. Szerintem akkor inkább gyanús.
– Persze, ezzel egyetértek. Jobb felhozni és megbeszélni a dolgokat. Csak tudod, a melegeknél van egy ilyen mánia, hogy inkább behisztiznek és lelépnek, és keresnek valaki mást, akivel könnyebb.
– Ez szerintem hülyeség – ráncolta a homlokát Kitty. – Miért csinálják?
– Mondom, mert könnyebb. Könnyebb, mint kitartani valaki mellett, aki hülyeséget csinált, vagy ártott neked.
– Ezt csinálta Liam is? – A kérdés azelőtt volt kint, hogy igazán végiggondolhatta volna. De ahelyett, hogy szabadkozott volna miatta, inkább csak várakozón nézett a barátjára.
– Nem. Én csináltam ezt – érkezett a meglepő felelet. – És nem tudom, hogy azért haragszom-e rá, mert tényleg haragszom, vagy csak azért, mert úgy éreztem, haragudnom kéne rá.
Kittynek megfordult a fejében, hogy támogatnia kellene ezt a haragtartást, de végül nem tudott így tenni. Mert Spencer nem azt érdemelte volna.
– Szóval nem haragszol rá igazán – feltételezte inkább.
– Nem tudom – gondolkozott el a fiú. – Hülyeséget csinált. Viszont sok terhet levett ezzel a vállamról. Nehéz titkolózni mindenki előtt. És most már nem érzem azt, hogy meg akarnék felelni. Sem ezzel, sem az AV klubbal, sem az úszással – magyarázta. – Talán inkább amiatt haragszom Liamre, hogy elutasított.
– És ezt próbáltátok már… megbeszélni? – döntötte félre a fejét Kitty. – Mert lehet, hogy ő eddig nem gondolkozott ilyesmin, és azért utasított el, mert hirtelen érte a dolog.
– Nem tudom, hogy lenne-e értelme. Úgy érzem, végig csak áltattam magam vele kapcsolatban. Jobb nekem, ha nem akarok tőle semmit Egyébként is, most Phil van terítéken. Ha már helyre akarok hozni egy kapcsolatot, akkor akár az épp aktuálissal is kezdhetném.
Kitty megkönnyebbült egy kicsit, bár igyekezett ezt nem kimutatni. Phil ártalmatlan srácnak tűnt, így nem is féltette tőle igazán a barátját.
– Akkor mi lenne, ha megpróbálnád elvinni valami gondolatébresztő programra, ami kapcsán többet tudnátok beszélgetni? – javasolta.
– Gondolatébresztő program? – nevetett Spencer. – Tanulmányi út, múzeumok, meg kortárs színdarabok, mi?
– Nem ilyesmire gondoltam – rázta a fejét Kitty. – De például egy láthatatlan kiállítás jó apropó komolyabb témák felvetésére. Ha meg elmentek szabadulószobába, akkor az segít a dinamikátok fejlesztésében.
– Félek, ha össze lennénk zárva, és utána kiszabadulna, vissza sem akarna jönni – ellenkezett a barátja, de abban Kitty sem volt biztos, hogy komolyan viccelődött, vagy esetleg tényleg némi keserűség csendült ki a hangjából. – Amúgy ha neked ilyen jó ötleteid vannak, miért csak egy sima mozi lesz a program Valentin-napra?
– Mert egyébként szoktunk járni kiállításokra meg ilyen helyekre, és szabaduló szobába meg egyébként legközelebb több embert is akarunk hívni. Lehet, hogy kábé úgy kellene menni, ahogy szilveszterkor voltunk.
– Az nem is rossz ötlet – jegyezte meg Spencer. – Nem is tudtam, hogy ilyen sokszor voltatok már. Tök jó, hogy ilyen sok közös programotok van – tette hozzá, és mintha vágyakozónak tűnt volna egy kicsit.
– Nem találkozunk minden nap, mert ő már nem itt tanul, szóval talán kicsit jobban oda kell figyelnünk arra, hogy mindig legyen időnk az ilyenekre – merengett el Kitty.
Néha nehéz volt, pláne, mivel Scottnak a gimiből is, a mostani csoporttársai közül is sok barátja volt, akikkel szintén időt kellett töltenie.
– Hát Phil sem Brightwoodban lakik ugye. De ő nem ilyen programok miatt látogat meg – jegyezte meg a fiú, de az utalás egyértelmű volt. – Nálatok amúgy a szexszel minden rendben?
– Kicsit egyszerűbb lenne, ha valamelyikünk családja többet járna el – húzta a száját Kitty.
– Ja. Trevor nekem is nagyon a nyakamra jár – állapította meg Spencer, aki ezek szerint átérezte a helyzetet. És Mr. Bradley-ről nem is volt olyan elképzelhetetlen ez a gardedámkodás. – Amúgy Scott nem tervez saját lakást mostanában?
– Nem, mert így nem kell dolgoznia suli mellett, a szülei támogatják – rázta a fejét. – Meg szeret egyébként otthon lakni. Azt beszéltük, hogy majd akkor lesz érdemes külön költözni, ha ő már elhelyezkedett, én meg már egyetemen leszek.
– Azért az nem olyan sokára lesz. Mikor is végez? – kérdezte a fiú, de Kitty válaszát elnyomta az éles csengőszó.
– Majd szólok, ha a szabadulószobás dolog aktuális lesz – állt fel így kissé kelletlenül. Nem sok kedve volt visszasüppedni a nyomasztó hétköznapokat szimbolizáló tanórákba. De mivel nem akart balhét a matektanárával, inkább sietősre vette a tempót.


Liam

Az, hogy az írókörös feladatot Morgannel csinálja, abból a szempontból is előnyös volt, hogy nem kellett kimozdulnia miatta a kollégiumból. Elég volt egyszerűen átsétálnia a folyosó végén, szemközt lévő szobáig. És természetesen, mint úriember, magára vállalta, hogy ő tegye meg ezt a maratoni távot. Jegyzetfüzetével, lelkileg felkészülten kopogtatott be a lány ajtaján. Legalábbis bízott abban, hogy felkészült.
A lány kitárta az ajtót, majd beljebb invitálta Liamet. A fiú hamar szembesült vele, hogy csak kettesben vannak. Morgan az ágyára telepedett le, Liam azonban próbált visszafogottabb, távolságtartóbb lenni, legalább így, az elején, az ágy helyett így az egyik széken foglalt helyet.
– Na, akkor vágjunk bele! – ragadta magához a kezdeményezést és füzetét is Morgan. – Nem ülsz inkább ide? Nem akarok kiabálni – mutatott az ágy másik vége felé aztán. Liam kissé zavarba jött, és bízott abban, hogy ez nem tolmácsolódik vörösség formájában a lány felé, de végül bólintott, majd áthuppant az ágy végére. Érezte Morgan illatát az ágyneműből. Egészen kellemes volt. Próbált nem feltűnően szimatolni, közben pedig minden figyelmét a lánynak szentelte.
– Gondolkodtál már azon, milyen karaktert szeretnél? – érdeklődött, miközben észrevette a falon, Morgan háta mögött a posztereket. Amik… eléggé kitárulkozó képet mutattak férfiakról. Összerezzent, és elkapta róluk tekintetét, helyette Morgan szemébe nézett. Nem mert jelen helyzetben sem fentebb, sem lentebb vándorolni tekintetével.
– Még nem – rázta meg a fejét a lány. – Neked van ötleted?
– Nem akartam nélküled ötletelni – ingatta a fejét lassan, ügyelve arra, hogy még csak véletlen se nézzen fel a falra.
– Bradley azt mondta, kellene egy eredettörténet is, úgyhogy lehet, ezzel kellene kezdenünk. Ha megvan az alaphelyzet, már könnyebb kitalálni a többit – vélekedett a lány. Minden szó után Liamre nézett megerősítésként. A fiú megállapította, hogy ő sem kezdeményező típus, most is csak azért irányít, hogy haladjanak valamerre.
– És szerinted milyen konfliktusból induljunk ki? – próbálta átadni a döntés lehetőségét. Úgy érezte, lovagias lenne tőle ebben a helyzetben, ha inkább alkalmazkodna a lány döntéséhez.
– Hát… romantika? – pirult el halványan a lány. Vajon érezhet valamit Liam iránt, hogy rögtön ez jutott eszébe? – Végül is ez a legtöbb dolog mozgatórugója. Mit szólsz?
– Nekem tökéletes – mosolyodott el a fiú, mert részben ilyen irányba is szerette volna terelni a beszélgetés fonalát. Azt egyelőre még nem tudta, hogy a Spenceres dologra hogyan kérdezzen rá, de volt még rá bőven ideje. – Mire gondolsz pontosan? Szerelmi háromszög?
– Hát, nem tudom… – gondolkodott el a lány. – Fiú vagy lány karaktert írnál? Mert ha háromszög, akkor a karaktereink lennének a vetélytársak, gondolom.
– Igen, és gondolom, akkor azonos neműekről írnánk, hogy egy közös szerelmük lehessen – töprengett Liam. Feltételezte, hogy Morgan női karaktert választana, és ő nem szívesen írt volna ábrándos sorokat egy férfiről az utóbbi idők fejleményeit tekintve.
– Vagy a másik lehetőség, ha a karaktered meleg – dobta be a lány, amire Liam nagyot nyelt, szinte már hallható módon. – Mert én tuti egy dögös pasit képzelnék el szerelmük tárgyaként, lányért nem tudnék epekedni – nevetett fel szégyenlősen.
– Én… ööö… nem igazán tudom, hogy kéne meleg karaktert írni – próbált finoman tiltakozni. Azért jött ide, hogy Morgannel esetleg közelebb kerüljenek egymáshoz, nem azért, hogy a lány rábeszélje, hogy őt a fiúk érdeklik.
– Pedig szerintem menne, te jobb író vagy nálam – bókolt neki a lány. Liamnek ez jólesett, bár még mindig voltak kétségei afelől, hogy ezt a feladatot ő most tényleg képes lenne-e kizárólag írói szemmel, objektíven elvégezni.
– Nem tudom, hogyan álljak neki – fejtegette tovább kifogáscsokrát, és már azt is be akarta dobni, hogy nem is ismer melegeket, de ennek szavahihetőségén nem segített, hogy volt egy közös meleg ismerősük. Akivel ráadásul mindketten kitoltak.
– Ezek szerint benne lennél? Szuper! – értette félre teljesen Liam üzenetét. Felpattant az ágyán, és így pont egy magasságba került a posztereivel, amiket Liam ezután már képtelen volt figyelmen kívül hagyni. Főleg mert a lány azokon kezdett el mutogatni. – Szerintem csak egy picit át kell állítani az agyadat hozzá. Mire gondolsz, amikor a lányokat nézed az utcán? Valami olyasmit kellene találnod bennük is. – Na, ezzel a kérdéssel teljesen megfogta őt.
– Azt hiszem, hogy az embereknek a személyisége fog meg inkább – próbált valamit mégis kinyögni, és legújabb, pánszexuális elképzelésének megfelelően ezt találta a leginkább helyénvaló válasznak. Ráadásul így bízott abban, hogy Morgan ezeket a kvalitásokat nem az egy szál alsóban pózoló kigyúrt pasikat ábrázoló posztereken akarja majd demonstrálni.
– Biztos? – nézett rá kicsit reménytelenül Morgan.
– Hát… nekem nem jönnek be a túl feltűnő kinézetű emberek – magyarázta Liam, részben a fali ragasztmányokra is gondolva. – Szóval ha valaki meg is fog, az általában kicsit visszafogottabb megjelenésű – folytatta. Aztán félve hozzátette: – Mint te.
Morgan arcát vörös pír öntötte el, amiből Liam arra következtetett, hogy kissé talán túlzás volt ezt így kijelenteni, de részben azért örült, hogy végre abba az irányba halad a beszélgetés, amerre eredetileg terelni kívánta.
– Oké, akkor próbáljunk kitalálni egy ilyen fiút. Valami áldozatot én is vállalhatok – nevetett rá, ezzel leplezve korábbi zavarát.
– Miért? Neked… milyen fiúk jönnek be? – tette fel úgy, mintha a világ legkínosabb kérdését tenné fel épp. Végül is burkoltan most arra kérdezett rá, hogy bejönne-e a lánynak, szóval lényegében tényleg a világ legkínosabb kérdéséről volt szó.
Morgan arcán fancsali kifejezés suhant át, mintha ő maga sem tudna egyértelműen válaszolni a kérdésre.
– Hát… – hallgatott el, és segélykérően a posztereire pillantott. – Az jó, ha meg tud védeni, és erős, és figyelmes, és kedves… és érzékeny. És szőke – pirult el már sokadszorra. Liam is zavarba jött, több okból is. Egyrészt, ha jobban belegondolt, ő is pont ezeket a tulajdonságokat remélte volna egy párkapcsolatban a másik féltől, viszont ez számára inkább egy férfi leírása volt, főleg a védelmezős-erős kérdésekben. Így inkább megpróbált nem jobban belegondolni. Amikor viszont Morgan hozzátette a végén, hogy szőke… kezdte úgy érezni, hogy van még remény. Védelmezőnek és erősnek nem mondta volna magát, de szőke egyértelműen volt.
– És… amúgy van barátod? Őt… őt írtad le? – érdeklődött aztán, megpróbálva mindezt a legvisszafogottabban tenni, de érezte, hogy üvölt róla, mit is akar valójában megtudni.
Morgannek, bár többször kinyitotta a száját, hogy választ adjon, egyszer sem jött ki hang a torkán. Aztán egyszer csak dühösen felpattant az ágyról.
– Ajj, miért teszel fel ilyen bonyolult kérdéseket? – villámlott szeme a szőke fiúra, de aztán rögtön meg is bánta. – Ne haragudj – hajtotta le a fejét. – Csak azóta a Spencer-ügy óta minden úgy összezavarodott – magyarázkodott. Liam egyrészt megijedt a hirtelen kirohanástól, másfelől örült, hogy a lány önként hozta fel ezt a témát, amihez egészen eddig nem sikerült kapcsolódási pontot találnia. Most pedig hirtelen annyi kérdés tódult a fejébe, annyi minden, amit meg akart tudni, hogy fogalma sem volt, hogy mit kérdezzen először.
– Te miért tetted? – szaladt ki végül a száján. Igaz, ez talán elsőre túlzásnak tűnt a hangjában megbúvó vádaskodás miatt, azonban a kérdés formája azt is sugallta, hogy Liam belátja, ő is ugyanúgy hibázott.
– Hát te nem hallottad a pletykákat? – nevetett fel Morgan keserűen. – A legnépszerűbb elmélet az, hogy féltékenységből, amiért Spencer beléd szerelmes. De még ez is jobb verzió az előzőnél, amikor szimplán drogosnak tituláltak.
– Mármint… ezek csak a pletykák, nem? – hökkent meg egy pillanatra. Talán hallott egyet s mást, de magáról is olyan dolgokat hallott vissza, amikről tudta, hogy minden valóságalapot mellőznek, így figyelmen kívül hagyta a Morganről terjengő pletykákat. – Valójában miért tetted? – próbált a lány bizalmába férkőzni.
– Igazából ezt még senki nem kérdezte meg tőlem – kezdte válaszát a másik, és Liam egy pillanatra már egészen elhitte, hogy a lány megbízik benne. – Nagyon utáltam Spencert, mert azt hittem, hogy tett valami nagyon rosszat. De nem akartam neki ártani, én csak az igazságot akartam kideríteni. De aznap… nagyon nem volt jó semmi – borult el az arca. – Valaki alkoholt tett a bóléba, és utána nem tudtam, mit csinálok. És aztán megtudtam, hogy Spencer ártatlan volt – sápadt el a végén. – Tudod, milyen szar érzés bántani valakit, aki nem érdemli meg? Én azt hittem, nem ilyen vagyok – mondta a lány, amitől Liam szíve összeszorult. Egyrészt sajnálta a lányt, amiért így érez. Másrészt utálta magát, mert ő is pontosan ezt tette.
– Én is… sokat ártottam Spencernek aznap éjjel – vállalt közösséget a lánnyal.
– Tudom – bólintott Morgan. – De szerintem rólad senki sem gondolja, hogy direkt csináltad. Te szeretted Spencert – fogalmazott így, de gyorsan kijavította magát –, mármint barátok voltatok, nem?
– Hiába voltunk jóban, sokan gondolják azt, hogy nem számít, milyen indíttatásból tettem – felelte a fiú lassan tagolva. Főleg azért, mert érezte, hogy az érzelmei kezdenek eluralkodni rajta, és egyedül így volt képes megelőzni a hadarást. – Meggondolatlan voltam, és Spencer itta meg a levét, akár szándékos volt, akár nem. Nem vagyok jobb nálad – tette hozzá még a végén, bár miután kimondta, azt érezte, ez elég szerencsétlenül jött ki.
Morgan lehajtotta a fejét. Szóval tényleg sikerült burkolt elítélésként éreznie szavait.
– Képes voltál tőle bocsánatot kérni?
– Kértem tőle, viszont… nem igazán akart meghallgatni – felelte Liam. – De nem is hibáztatom érte – tette hozzá gyorsan.
– Szerintem engem megfojtana. Vagy megverne – húzta el a száját a lány. – Ha még téged sem akart meghallgatni. De te miért csináltad egyáltalán? – jutott eszébe neki is feltenni ezt a kérdést.
– Csak… csak váratlanul ért, és tényleg választ akartam. Hogy miért tette ezt. Hogy miért tette tönkre a barátságunkat – próbálta megfogalmazni, mit érzett akkor. – Vagy szerinted normális az, ha az, akit a legjobb barátodnak tekintesz, hirtelen megcsókol? – próbálta kikérni a lány véleményét. Tudta, hogy Morgan nem lesz olyan elítélő, hiszen ő is benne van ebben az egész Spenceres helyzetben, így bár nem teljesen objektív a véleménye, mégis más szemszögből látja a dolgot, mint mások.
Erre a kérdésre Morgan kínos pillantással válaszolt, majd lesütötte a szemét. Liam ez alapján leszűrte, hogy a lány számára kényelmetlen ez a téma, tehát nem kizárható, hogy tényleg érez valamit Spencer iránt. Bár korábban erre egyértelműen rácáfolt. Akkor miért jött most ennyire zavarba?
– Szerintem… egy csók nem biztos, hogy tönkre kell, hogy tegye a barátságot. Lehet, hogy ettől csak több lesz az egész. Hogy a legjobb barátod olyasmit is tud, amire te még nem is gondolnál. Mert ugyan ki ismerne jobban téged nála? – tette fel a költői kérdést, ami rögtön beindította Liam fogaskerekeit. Mintha kicsit megörült volna ennek a válasznak. Hogy talán azért fogadta el a Spencerrel kapcsolatos érzelmeit, mert ő a legjobb barátja, és mert ő ismeri a legjobban, és… talán lusta, hogy ezt kiépítse valaki mással is? Viszont ezzel még nem adott választ arra, hogy akkor ők most barátok, vagy párkapcsolatban vannak.
– De egy ilyen csók mit változtat meg? Ha megtörténik, utána még simán barátok lesztek, vagy az azt jelenti, hogy már…? – próbálta feltenni ezt a kérdését Morgannek is. Úgy érezte, egyedül képtelen kiigazodni az emberi társas kapcsolatok útvesztőjében, így most Collin után Morgan segítségét is igénybe vette.
– Hogy mit változtat meg? – kerekedtek el a lány szemei. – Mindent! Hogy merre, az attól függ, hogy mit éreztél miatta. De én nem hiszem, hogy egy csók után a barátság ugyanolyan lehetne, mint előtte. Vagy több, vagy… – húzta el a mondat utáni szünetet, de Liam pontosan értette, mire céloz ezzel.
– Persze. Tudom. Bár én szerettem volna, ha mindent visszacsinálhatunk. És onnan folytathatjuk, mint előtte. Mert ez az egész összekavart. Nem gondolkodtam előtte azon, hogy mit érzek iránta… ilyen téren – szedte össze gondolatait. – Esetleg… talán mégsem szerelmi háromszögről kéne írnunk – kezdett új gondolatmenetbe ennek kapcsán. – Hanem valahogy egy hasonló helyzetről, mint amilyen ez is – vetette fel.
– Ez jó ötlet – mosolyodott el félénken Morgan. – Azt hiszem, ezzel én is tudnék azonosulni.
– Szóval akkor írjunk egy párost, akik… mondjuk barátok… de egy hasonló félreértés éket ver közéjük? – tapogatózott Liam, próbálva pontosítani a témát.
– Jó, végül is szerintem mindketten rá vagyunk hangolva a drámára – vonta meg a lány a vállát, mintha ez lenne az eddigi legkönnyebb feladatuk az írókör során. De Liam nem így érezte. Tudta előre, hogy fájdalmas lesz újra végigjárni az utat, ami idáig vezetett Spencerrel. Viszont egyúttal azt is érezte, hogy végre fény gyúlt az alagút végén. Mert a következő alkalomra bár a problémát kellett megírniuk, az az utánira már a megoldást, a lezárást kellett kitalálniuk. És ezzel talán ő is megtudja, mit kéne tennie.

98. Kelletlen megbeszélések