Tintavér – 71. Rémségek éjszakája III.

Kitty

Nem akart hinni a szemének, a kalapáló szíve pedig riadót fújt. Mert hiába voltak részegek ezek a TWW-sek, ez a nyílt erőszakoskodás már nem volt arra fogható, hogy haragudtak egy elvesztett meccs miatt. Amennyire ő tudta, egyik elsős sem állt semmilyen kapcsolatban a magániskola tanulóival. Ami azt jelentette, hogy lényegileg véletlenszerűen támadtak rá emberekre, és ha lehetett hinni a lánynak, el is vetették a sulykot.
Abban biztos volt, hogy ha le is locsolták Russelt némi benzinnel, ténylegesen felgyújtani nem mernék, pláne, mivel az öngyújtó is csak addig ég, amíg nyomják. Ez viszont nem jelentette azt, hogy máris rendben volt az erőszakoskodás.
– Húzzatok innen – lépett előrébb Adrian. – Ha ezt az igazgatónk meglátja…
– Akkor megmutatom neki szépen a felvételt, amin a kis suttyó halálosan megfenyeget – emelte fel a mobilját van der Hoom. Kitty egyszer találkozott vele egy nagyobb partin, és még arra is emlékezett, hogy az anyja szerint jó fogás volt a fiú, csak túl durva. Jó fogás. Hogy lehetett valaki jó fogás, ha a zűrös ügyei miatt még csak azért nem került börtönbe, mert az apja tudta, mikor melyik szájat kell betömni?
Nem volt egy kifejezetten jó felvétel, de mivel maximumra állították a hangerőt, tisztán ki lehetett venni, ahogy Russel egyértelműen ittas állapotban, a videó szerint mindenféle előzmény nélkül, nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében megfenyegeti a TWW-s csapatot. Aztán nekiesik annak, aki felveszi ezt az egészet, a telefon pedig hangos csattanással a földre esik.

Ha még a képernyő is betörik, akkor ezek a mocskok képesek, és Russel nyakába varrják az egészet… Kittynek olyan sebességgel kattogott az agya, hogy egészen beleszédült. Thomas van der Hoommal ujjat húzni…
– Szólj egy tanárnak – kérte Adrian.
– Szólj csak – vihogott tovább az öngyújtós lány. – Akkor majd felgyújtjuk azt is!
Kitty tekintete egy pillanatra összeakadt a főszerkesztőjéével, de többre nem is volt szüksége. Még utoljára ránézett a földbe gyökerezett lábbal álló Robra, a mellette reszkető Estherre és a telefonját szorongató Theóra, aztán viszont rohanvást indult vissza az iskolába. Adrianről még el tudta képzelni, hogy veszély esetén meg tudja védeni magát, de a többiek használhatatlanok lettek volna, ha elfajulnak a dolgok.
Alig lépett be az iskolába, máris sikerült összeütköznie a kifelé siető Rose-zal. Hosszú másodpercekig csak némán néztek egymás szemébe, mielőtt Kitty megértette volna.
Theo folyamatos összeköttetésben van a húgával. Theo biztos szólt neki.
– Láttál tanárt? – kérdezte sürgetően, mire Rose biccentett.
– Bradley az írókör termében van.
– Akkor hozom – fordult irányba Kitty, és a szeme sarkából látta, hogy az évfolyamtársa már a kilincs után nyúlt. – Vigyázol rájuk?
– Elintézem.
Kitty minden lépéssel egy kicsit nyugodtabbnak érezte magát, mert tudta, hogy Rose ugyanakkor közeledik a többiekhez. Mert akármit gondolt is róla, abban biztos volt, hogy ha valaki, hát Rose Parker képes helyreutasítani egy maroknyi ellenséges diákot is szemrebbenés nélkül.
De nem lassított, nem érdekelte az sem, hogy egész életében azt tanították neki, hogy a folyosókon nem szabad futni. Nem érdekelték az udvariassági normák, nem kopogott, csak szinte szó szerint rátörte az ajtót az irodalomtanárára… és Spencerre.
Ahogy megpillantotta őket összeölelkezve, megdermedt, a keze is lecsúszott a kilincsről. Hirtelen felrémlett benne az, amit Fay mondott neki a távozása előtt, és amit ő soha nem akart elhinni, akármilyen gyanús jelet vélt is felfedezni, ami ezt igazolta volna. Mert egyszerűen az nem lehetséges, hogy Spencer Bradley-vel…
– Tanár úr – köszörülte meg a torkát, mikor végre megtalálta a hangját. – Gyorsan, itt vannak a magániskolások, és azzal fenyegetik az egyik elsősünket, hogy felgyújtják!
Amint észrevették őt, a barátjáék azonnal szét is rebbentek.
– Merre vannak? – kérdezte Mr. Bradley, aki két lépéssel már az ajtónál is termett, Spencer viszont nem mozdult, és olyan feszülten nézett vissza rá, ahogy talán még soha.
– Az udvaron – mutatott kifelé Kitty levegőért küzdve. Azért nem volt hozzászokva ennyi rohanáshoz, pláne nem ilyen tempóban.
Szerencsére a tanár nem kérdezett többet, hanem hezitálás nélkül kirohant az ajtón. Kitty a zakatoló szívére szorított kézzel dőlt neki a falnak egy kicsit, de a pillantásával Spencerét kereste.
– Minden rendben? – kérdezte a barátja.
– Ezt… ezt én is kérdezhetném – jegyezte meg Kitty továbbra is levegő után kapkodva. – Nem úgy nézel ki, mint aki… rendben van – találta meg a szavakat.
– Nagyon nagy hülyeséget csináltam – bökte ki Spencer. És hiába tudta a lány, hogy odakint valószínűleg a tetőfokra hágtak az indulatok, mégsem volt elég erő a lábában ahhoz, hogy mozduljon. Pláne azért nem, mert egyszerűen nem tudta volna csak úgy otthagyni az egyik legjobb barátját.
Aki épp az imént ismerte be, hogy…
– Spencer – nézett a másikra komoly arccal. – Ha Bradley kikezdett veled… ha… erről van szó? – kérdezett rá végül nyíltan.
– Mi? – Legnagyobb meglepetésére Spencer ezen egész egyszerűen elnevette magát. – Bradley… Trevor a nagybátyám.
A nagybátyja.
Kitty egy pillanatra lehunyta a szemét, és hirtelen nagyon csábító lett volna a gondolat, hogy egyszerűen csússzon le a földre, és fel se keljen már ezen az estén. Hála a jó égnek, Fay tévedett.
– De akkor milyen hülyeséget csináltál? – pislogott a barátjára.
– Én… megcsókoltam Liamet – ismerte be Spencer.
Kitty ezen a ponton érezte, hogy a lábai kezdenék megadni magukat, de inkább ellökte magát a faltól, és közelebb lépkedett a másikhoz.
– Ezt kezdhetnénk az elején? – kérdezte.
– Honnan szeretnéd kezdeni? – kérdezett vissza halvány mosollyal Spencer, és mintha egy kicsit oldódott volna a korábbi feszültsége.
– Neked akkor a fiúk tetszenek úgy általánosságban, vagy kifejezetten Liam, mint ember? – Kitty kihúzott magának egy széket, és elmondhatatlanul jólesett leülni rá.
– A fiúk általánosságban, azon belül Liam pedig kiemelten – magyarázta Spencer, ahogy letelepedett a szemközti székre.
Tehát ő beleszeretett abba, akitől Kitty parázott. Nos, a helyzetet ez nem könnyítette meg.
– Belenyúltál a tutiba – állapította meg elmerengve. – De miért volt hiba?
– Nem pont… úgy sült el, ahogy terveztem. Félreértettük egymást. Nem kicsit.
Kittynek összeugrott egy kicsit a gyomra, amikor látta, hogy Spencer mintha egy picit összerezzent volna az emlékre. Ajaj.
– Sajnálom – mormogta. – Tudok segíteni valahogyan?
– Tudom, hogy te mindig mindenhol ott tudsz lenni, de nem hiszem, hogy időnyerőt használsz, anélkül meg nem tudom visszacsinálni ezt az egészet – mosolyodott el kissé keserűen Spencer. – Elrontottam, de van ilyen. De a jó hír, hogy nem rontottam el az esélyemet nála, mivel szerintem alapból nem is volt.
Kitty kis ideig hallgatott, és próbálta a helyére illeszteni a darabkákat. Azt az erőltetett mosolyt, a szavakat, Liam viselkedését…
– Biztos vagy benne?
– Hát nem álltam le kérdezgetni, hogy “de biztos nem vagy meleg?”, mert még szánalmasabbnak tűntem volna – nevetett újra Spencer, de egy cseppnyi öröm sem volt a hangjában.
– Ne haragudj – rázta a fejét Kitty. – Hülye kérdés volt.
– Ugyan. Kibánkódom magam, és hétfőn már minden rendben lesz.
Mindketten pontosan tudták, hogy ez nem így működik, és Spencer mosolya sem volt igazán meggyőző.
– Ahogy neked jólesik – nézett a szemébe Kitty felállva. Hiába mondta volna, hogy a csalódások egy hétvégénél általában tovább maradnak az emberrel, teljesen felesleges lett volna. Helyette inkább finoman megpaskolta a barátja vállát.
– És én tudok segíteni valamiben? – érdeklődött a fiú.
Spencer a kínos mosolyából ítélve nem vágyott sem további beszélgetésre, sem érintésekre, így Kitty ellépett tőle, és csak a fejét ingatta.
– Szerintem mire Bradley leért, Rose már elrendezte a dolgot – masszírozta meg az orrnyergét. – Csak azt remélem, hogy nem törte ki van der Hoom nyakát.
– Rose inkább az ember büszkeségét próbálja megtörni, nem? – nevetett fel Spencer, és az este folyamán először hangzott őszintének a nevetése.
– Ha hozzányúltak Theóhoz, szerintem kinyírja őket. És nem viccelek – sóhajtott fel Kitty. – Kezd egyre inkább elszaladni a ló a TWW-vel.
És Toby szerint egyre hangosabbak az iskolában a Brightwood High ellen beszélők. De vajon lesz még ennek folytatása?
Mert abban Kitty biztos volt, hogy a magániskolások felszívódtak, mire Bradley leért, de volt egy elég félreérthető felvételük Russelről, és ha azzal visszaélnek…
Az este történései után már csak abban reménykedett, hogy Scott épségben fog hazaérni. Mert akármilyen csípős megjegyzést tett is korábban, nem akart soha gyászoló tűzoltófeleség lenni.


Ethan

Az összes iskolai rendezvényt utálta, de a Halloween mind közül a leggyűlöletesebb volt számára. Ilyenkor vált nyilvánvalóvá, mekkora színjáték zajlik az év többi napján a suli folyosóján. Mindenki kivetkőzött magából, hogy egy olyan szerepet húzzon magára, amilyen titkon mindig is lenni akart, csak gyáva volt ahhoz, hogy felvállalja. A szende kislányok köldökig dekoltálva riszálták magukat minijükben, az izomagyak agresszív figuráknak öltözve molesztálták a lányokat, a nyomik pedig fantasy karakterek bőrébe bújtak, és végre úgy tehettek, mintha kedvenc filmjük vagy játékuk főszereplői lennének, anélkül, hogy közröhej tárgyává váltak volna. Még a tanárok is beszálltak a játékba. Egész tanévben azt sulykolták, hogy ők tiszteletet érdemelnek, de ilyenkor mégis hülye jelmezeket húztak, és megpróbáltak vegyülni, “barátkozni” a diákokkal. Döntsék már el végre, mit akarnak.
Ethan a ruhatárnál kellett, hogy segédkezzen, de persze azt nem írhatták elő, hogy még jó képet is vágjon a dologhoz. A legtöbben, miután morcos képére esett tekintetük, inkább másnál adták le kabátjukat, és ezt ő egyáltalán nem is bánta. Letelepedett az egyik székre, és az ingje nyakát nyújtogatva leste az órát, mikor szabadulhat végre. Csak addig kellett az erősítés, ameddig mindenki egyszerre akart berontani a “fergeteges” partira. Végre két órával a kezdés után ritkulni kezdtek az érkezők, és az egyik szervező intett neki, hogy mehet a dolgára. Hurrá.
Ha már úgyis itt volt, úgy gondolta, bekajál, mielőtt hazamenne. Óvatosan lavírozott át a magukat eszetlenül rázó béna alakok között, és a büféasztalhoz érve egyből be is nyomott néhány miniszendvicset, ameddig a sáskahad le nem tarolta mindet. Bóléval öblített le őket. Először fel sem tűnt neki, hogy alaposan nyakon öntötték szesszel, úgy hozzá volt szokva a nyelvét bizsergető érzéshez, aztán leesett neki, mit iszik. Elméletileg a bulira tilos volt alkoholt hozni – hát, idén is csak megoldották valahogy. Poharával kezében járt végig minden asztalt, hogy betermeljem mindent, ami felkelti az érdeklődését. Legyen valami jó is abban, ha már kénytelen volt itt lenni. Amikor már kellemetlenül feszült gyomor tájékon, kedvetlenül pillantott órájára – nem akart még elindulni. Ha korán ér haza, az anyja tuti beszélni akar vele, amiből csak veszekedés lett volna.
Legalább pár napot jó lett volna békében lehúzni otthon, és puha, meleg ágyban aludni.
– Szia – szólította meg egy félénk hang, ő pedig megdermedt a pogácsák közül szemezgetés közben. Lassan fordult meg tengelye körül, és remélte, hogy csupán a képzelete játszott vele, de nem. – Csak bocsánatot akartam kérni – folytatta Jenna, miután rájött, a srác úgy megdöbbent, hogy a köszönésről is megfeledkezett. Vagy nem is állt szándékában.
Ethan csupán egy önérzetes “halljuk” pillantásra méltatta.
– Bocsánat – hebegte a lány lehajtott fejjel.
– Ennyi? – rökönyödött meg Ethan. Komolyan azt hiszi, hogy ennyivel le van tudva az egész? Ennek a csajnak elment az esze.
– Miért, mit vársz még? – húzta fel az orrát Jenna. – Megbántam, de mit csináljak? Nem tudok rajta változtatni. De azért nem olyan nagy ügy, hogy így kiakadj miatta – pörgött a nyelve. – És ne mondd, hogy nem volt igazam. Csak addig álltál szóba velem, ameddig nem tudtad az igazat.
Ethan feje elvörösödött. Nem volt nagy ügy?! És hogy jön az a képbe, hogy dumáltak volna enélkül is, vagy sem? Mégis miről beszéljenek?
– Meddig akartad még folytatni a hazudozást? Mit vártál, majd ha pár hónap múlva kiderül, akkor majd jobb lesz? – dühöngött Ethan, és kontrollálnia kellett magát, hogy mellőzze a durvább szavakat.
– Én csak egy kis időt akartam – nyekergett Jenna. – Tök jól elvoltunk a színpadi próbán, és utána a kávézóban is – magyarázta. Aztán észrevette, milyen hidegen méregeti a másik. – Jaj, ne csinálj már úgy, mintha lett volna más választásom! Oké, ítélkezz csak – folytatta villámló szemekkel. – Addig sem azon kell agyalnod, hogy mindenkit ellöksz, aki nem kényszerít rá, hogy leereszkedj hozzá! – Meg sem várta Ethan reakcióját, hanem sarkon fordult, és feldúltan elrobogott.
– Nem is ismersz engem – kiáltott utána a srác, és Jenna még visszafordult pár méterről.
– Hát akkor nyugtasd magad ezzel – vetette oda. Szemei különösen fényesek voltak a sok villogó halloweeni fényben, mielőtt eltűnt volna a tömegben.
Ethanből még sok minden kikívánkozott volna, de most főhetett a saját levében, ahogy ismét felelevenítette magában a Jennával kapcsolatos eseményeket. A további “bulizástól” teljesen elment a kedve, úgyhogy felhajtotta italát, és kiviharzott az autójához. Már a parkolóból is a kelleténél nagyobb tempóban fordult ki, és utána is fékevesztetten nyomta a gázt a kihalt utcákon. Őrült liba ez a Jenna. Legjobb lenne totál kitörölni az agyából, legalább nem bosszantaná magát rajta, ahányszor szembejön vele a folyosón. Nem akart még hazamenni, úgyhogy letért szokásos útjáról, és a város elhagyatottabb szakasza felé fordult. Ezen a részen a közvilágítás is akadozott, sok helyen csupán a fényszóróira hagyatkozva tört át a sötéten. Egy különösen beláthatatlan kanyarban hirtelen koppanást érzett kocsija elején, és egy elmosódott árny suhant el a szélvédője előtt. Azonnal satuféket nyomott. Valamit elütött.
Fohászkodott, hogy csak egy állat legyen, mert ezzel a sebességgel jó ég, akár meg is ölhetett valakit. No, nem mintha egy állatot nyugodt szívvel vasalt volna ki,  de legalább nem büntették. Félve lesett visszapillantójába, és balsejtelmei beigazolódtak. Az úton egy alak hevert, teljesen élettelenül. Pár mély levegőt vett, és keze megremegett a műszerfal felett. Simán elhajthatna. Nem tudná meg senki. Csak néhány métert kellene megtennie előre. Aztán még párat. Végül máshol lenne, maga mögött hagyva az egészet, mintha meg sem történt volna.
De ha az az ember komolyan megsérült, a segítség túl későn érkezhetett volna. Sőt, lehet a következő autó egyenesen áthajt a földön heverő testen. Másnap a híradó tele lenne a tragédiával, az újságok címlapján a gyászoló családtagok zokognának, egész Brightwood arról beszélne, milyen jó ember volt, és mekkora patkány, aki hagyta kínok között elvérezni az úton. Megrázta a fejét. Nem, nem tudott volna ezzel együtt élni. Ahogy felülkerekedni látszott jobbik énje, keze önkéntelenül is az autó kilincse felé nyúlt, és pár pillanat múlva már ott állt az apró test felett. Látta rajta, hogy nem lehet férfi, inkább nő vagy gyerek. Torkát fojtogatni kezdte egy szörnyen kellemetlen érzés. Letérdelt mellé, hogy közelebbről is megvizsgálja a sápadt arcot. Ekkor érte a második sokk: Clara Springer hevert előtte.
– Clara – szólította meg rekedten, de nem kapott választ. Rémülten nyúlt a csuklója után, hogy ellenőrizze pulzusát, mire a lány végre az élet jeleit kezdte mutatni. Kinyitotta szemét, és kábultan nézett szét maga körül, majd tekintete végül megállapodott Ethanön. Nem értette, mi történt vele.
– Mi…? – nyöszörögte, miközben fekvő helyzetből félkönyökre tornázta magát.
– Én… elütöttelek – közölte Ethan. Aztán egyből meg is bánta. Mondhatta volna azt, hogy csak erre járt, így találta a lányt, és a segítségére sietett, no de miért is ne akarná maga alatt vágni a fát. Végül is csak Clara Springer feküdt előtte, a nagynevű bírónő lánya, aki különösen jeleskedett a Flynnek lecsukatásában, és vele még csak különösen nehéz dolga sem lenne, tekintettel viharos múltjára. Figyelmét próbálta inkább a pillanatnyi helyzetre összpontosítani önmarcangolás helyett. – Megsérültél? Vérzik a fejed – mutatott a lány homlokára. Bíborvörös, vastag patakban csordogált a vér, összemaszatolva az arcát, ráalvadva hajára. A legkisebb fejsérülés is nagyon vérzik, emlékeztette magát Ethan, hogy őrizni próbálja nyugalmát. – Mit kerestél egyáltalán az úton? – förmedt rá a lányra. Hiszen most azért fogják lesittelni, mert Ms. Elitgimi nem tudott megülni a fenekén, és muszáj volt az éjszaka közepén kivilágítatlan utak közepén ácsorognia. Még az is lehet, direkt csinálta, hogy akár élete árán is börtönbe juttassa, amiért elintézte a bátyját. Jó, ezt azért ő sem gondolta komolyan, de átvillant az agyán.
– Csak át akartam menni – nyúlt a fejéhez a lány. Mikor ujjai megcsúsztak saját ragacsos vérén, megborzongott. – Azt hittem, itt a zebra…
Még mindig nem tisztult ki tekintete. Ethan nem tudta, Claráért vagy saját magáért aggódott inkább, de mindenképp el akarta érni, hogy a lány jól legyen. Végigpillantott rajta, vajon máshol is megsérült-e: a bokája fura szögben állt, és a levegőt is olyan nehezen vette, hogy biztosan minimum pár bordája megrepedt. Orvosra volt szüksége. Előkapta mobilját, és pötyögni kezdett rajta.
– Hívok segítséget – tájékoztatta a lányt. Igyekezett nem gondolni rá, hogy saját halálos ítéletét írja ezzel alá. Oké, csak képletesen, hiszen gázolásért csak nem ítélik halálra, de pár hét múlva betölti a tizennyolcat, tuti nem fognak vele kesztyűs kézzel bánni. Ha mégis, akkor pedig Springer-mama tesz róla, hogy lakat alá kerüljön, és ne juthasson többé a gyerekei közelébe. Talán még erről az esetről is rákeni a szándékosságot.
– Ne! – kapta el a kezét Clara erőtlenül. Ezzel összevérezte az ő bőrét is. – Ha te hívod őket, anya megtalál és lecsukat.
Ethan meglepetten pillantott a kezén pihenő kézre, majd a lányra. Ezek szerint ő is tudta pontosan, mi vár rá. Ujjai megálltak a mobil gombjai felett.
– Vérzel. Orvos kell neked – közölte, mert úgy tűnt, a szituációnak ez a része valahogy mégis kimaradt a lánynak, mikor felmérte a helyzetet. – És úgyis megtalál – tette hozzá keserűen. Hiszen megállt. Tudták, ki ő. Azt, hogy hol lakik, innentől kezdve már csak öt perc volt kideríteni. Ekkor tudatosult benne, hogy helyzete rosszabb, mint gondolta. Hiszen nem csak gyorsan hajtott, alkoholt is ivott előtte, hála a bólénak. Clara rászorított kezére, ha nem is túl erősen, hogy magára vonja a figyelmét.
– Majd én hívok segítséget – rázta meg a fejét, amitől imbolyogni kezdett, és arcán is fájdalmas grimasz szaladt át. – Te menj! Ha nem találnak itt, sosem jönnek rá.
– Már hogy ne jönnének rá? – értetlenkedett a fiú. Clara ennyire nem vágja, hogy működik ez a dolog? Helyszíni szemle, vallomás, bizonyítási eljárás… Vagy arra gondolna, hogy…? Kikerekedett szemekkel meredt rá.
– Nem látott senki – nézett a szemébe a lány. – Menj, és ne szólj senkinek. Én sem fogok.
Ethan teljesen elhűlt. Komolyan bevédené őt? Miután elütötte? Vagy ez valami ócska trükk volt, hogy még nagyobb zűrbe keverje? A cserbenhagyásért sokkal súlyosabb büntetés jár. Másrészt Clara nem először adta zavarba ejtő jelét megmentési kényszerének. Év elején a pszichológusos dumát még sértésnek vette, de később, mikor drogosnak nézte, határozottan aggodalmat érzett a hangjában. És azok után, hogy pszichopatának és drogosnak tartja, még falazna is neki egy gázolásnál? Ez a csaj minimum kattant.
– Ez most komoly? Vagy át akarsz vágni? – szegezte neki a totál idióta kérdést, hiszen ha az utóbbiról lenne szó, biztos nem lenne olyan ostoba, hogy bevallja. A lány egyre inkább úgy tűnt, szenved. Erősödhettek a fájdalmai.
– Ha ezt rád bizonyítják, lecsuknak – nyöszörgött Clara, és közben úgy nézett rá, mintha ő is megrémült volna a gondolattól. – Nem akarom, hogy börtönbe kerülj miattam.
A vérzés nem csillapodott, Clara pedig egyáltalán nem tűnt úgy, mintha ebben a pillanatban képes lett volna gonosz terveket szövögetni ellene. De bármikor meggondolhatja magát. Ha most úgy is érzi, nem akarja őt sittre juttatni, egy hatalmas adu kerülne ezzel a kezébe. Bármikor úgy dönthet, hogy “eszébe jutnak” a baleset körülményei. Ha elhajt, onnantól kezdve Clara markába kerül. A rohadt életbe, hogy nem tudott még egy kicsit azon az elcseszett bulin maradni.
Másrészt a biztos tudat, hogy lecsukják… elborzasztotta. Miután minden annyira szar volt, nem süllyedhetett még mélyebbre. Épp, mikor elhatározta, hogy végre kitör ebből a porfészekből. Clara nem volt aljas. Túlzás lett volna magát a jóindulatára bízni, de talán kezében tarthatja annyira a gyeplőt, hogy a lánynak ne jusson eszébe később sem vallomást tenni. Biztos létezik hozzá is használati utasítás. Ami pedig még inkább afelé hajtotta, hogy higgyen neki, az az volt, hogy a lány most is olyan ártatlan szemeket meresztett rá, mint akiben fel sem merül, hogy létezik gonoszság a földön. Olyan pici volt, gyenge és magatehetetlen. Ami persze épp kapóra jött neki.
Clara még a múltjuk ellenére is bízott benne.  Ő azonban képtelen volt ugyanerre. Egy hirtelen elhatározással felállt, és pár lépést tett a kocsija felé. Aztán megállt, és visszapillantott. Vívódott. Hogy egy kis időt nyerjen, visszalépdelt Clarához, és lehajolt hozzá.
– Leviszlek az útról. Mielőtt még elütnek. – És várt, hogy a lány valamit reagáljon. Nem akart akarata ellenére hozzányúlni, de bármikor elsodorhatta őket egy a sötétben arra száguldó autó. Persze saját maga is érezte a mondat abszurditását.
– Oké – egyezett bele Clara, és hagyta, hogy Ethan a nyaka köré emelje karját, átkarolja derekát, és felsegítse. Csak pár lépésre volt az út széle, de a lány nem is tudott volna ennél többet megtenni. Irgalmatlanul fájhatott a bokája. Miután óvatosan leengedte a fűbe, a lány kissé béna mozdulatokkal a táskájában kezdett kutatni, valószínűleg a telefonja után. Nyilván őt akarta sürgetni, de ő még mindig őrlődött a két rossz között.
– Biztos? – kérdezte még utoljára.
– Biztos – erősítette meg a lány. – Csak ne beszélj róla senkinek!

Ethan bólintott. Ismét elindult kocsija felé, miközben vissza-visszafordította fejét. Clara csak nézett utána, semmi jelét nem adva, hogy meggondolta volna magát. Beszállt a kocsiba, és bekötötte az övét, hogy ezzel is húzza kicsit az időt. Utoljára hátrapillantott, mielőtt elindult volna – Clara épp telefonált. Kezével intett neki, hogy menjen már. Gázt adott, és többet nem nézett vissza.

72. Tudják

5
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Hozzászólás
3 Válasz
3 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
4 Hozzászólók
RubyAgent DTimMacGregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Ó, ezek szerint Bradley mégsem a szeretője, csak a nagybátyja Spencernek. Már, ha hihetünk a fiú szavainak. Reméltem is, hogy a vacsorára hívós résznél csak félreértek valamit, és kiderül, hogy ők ketten rokonok, és nem valami más.
Hmm, Toby? TWW? El tudnám képzelni azt, hogy Rob nyári dolga miatt van ez az egész. Amiről még mindig nem tudunk semmit. Hiszen nem véletlenül hagyta ott a magánsulit. Lehet, hogy a két fiú lenne mindennek az oka? Ki tudja. De valószínűleg csak én gondolok megint túl sokat.
A vége… hű! Nem tudok nagyon mit hozzászólni. Remélem, Clara tényleg csak jófej akar lenni.

Ruby
Szerkesztő

Bizony, bizony, derülnek itt még ki dolgok…
Toby Kitty TWW-s informátora. 🙂 Melyik két fiúra gondolsz?
Rob tavaszi sztorija pedig hamarosan kiderül majd. Kíváncsi vagyok egyébként, van ötleted, miről lehet szó?
Clara pedig egyelőre teljesen komolyan gondolja, amit mondott. Talán mert beverte a fejét? 😀

TimMac
Szerkesztő

Látom eljátszottam a bizalmad Spencerrel. Nos, biztosra veheted, hogy még kiderül, igazat mond-e a fiú 😉 Rob és Clara pedig Ruby fennhatósága alá tartozik, azokra ő már válaszolt 🙂
Köszönjük, hogy írtál!

Agent D
Tag

Ezazzz! :DDD Na pontosan valami ilyesmi rokoni kapocsban reménykedtem: nagybáty, unoka/mostohatesó. Köszönöm! Akkor ezek szerint Bradley Spencer anyukájának a testvére? Jól gondolom? Úgy csodálom Kittyt, de komolyan! A higgadt vérmérsékletét, a megfontoltságát, a nyitottságát. Egyszerűen példaértékű, ahogy lereagálta Spencer vallomását. ♡ Gratula! Kíváncsi leszek, milyen balhé kerekedik a két suli között. A Russelről készült felvétellel simán visszaélhetnek a sznob köcs… akarom mondani a magániskola befolyásos szülőkkel rendelkező diákjai. Ethan! Oh, Ethan! Nem hiszem el, hogy szegény srácot még az ág is húzza! Próbálna helyesen cselekedni, de valahogy mégis mindig bajba kerül. :/ Bízom benne, hogy Clarának nem lesz komolyabb baja.… Tovább »

Ruby
Szerkesztő

Igen, ez volt hát a nagyon titkos rokoni szál Spencerék között. 🙂
Kitty szereti a barátait, na. És mivel Spencer fontos neki, nem fog fennakadni ilyesmin. Meglepődni igen, de fennakadni nem.
Látom, neked is megvan a véleményed a TWW magánsuli diákjairól… 😀
Hogy mi lesz Ethannel és Clarával, az hamarosan kiderül! Köszönjük szépen a lelkiismeretes kommentárt! 🙂