Sziasztok! Chris Willer vagyok. Egy 17 éves tinédzser srác. Az elmúlt hónapokban rengeteg érdekes dolog történt velem. Köztük az is, hogy elraboltak (megjegyzem; nem is egyszer). Gondolkodtatok már azon, hogy az élet milyen könnyen, egy hibából is akár megváltozhat? Kétlem.

A nyári szünet kezdődött el akkor. Ez volt az első nap, az iskola nélkül, és végre esélyem volt elfelejteni az undok embereket a suliban. Mint minden reggel, akkor is gyúrtam, hogy jó kondiban tartsam magam. Már így is erős férfi voltam, de nem engedhettem, hogy ez a sok izom eltűnjön, mint a kámfor.

Úgy döntöttem, hogy meglátogatom apámat a múzeumban, hátha ad valamennyi pénzt, és akkor el tudnék menni este egy nagy buliba. Reméltem, hogy ott is lesz, ezért felhúztam a kedvenc koponyamintázatú ruhámat, és a múzeum fele vettem az irányt. Sajnos a dolgok máshogy alakultak.

Mikor be akartam lépni a múzeumba, szerencsétlenségemre ott volt Linda. Ő utált engem, és én sem bírtam őt. Linda a szellemeket hajtotta, és szinte más nem is érdekelte. Szellemeket idéz, és beszélget velük. Elméletileg látja is a szellemeket, amikben nem is hittem elég sokáig. Majd azt is megtudjátok, hogy mi keltett fel bennem vakmerőséget, az egyik szellemmel csevegni.

Mikor beértem, hihetetlen nagy kupit találtam. Apám híres arról ugyan, hogy nem szokta rendben tartani az irodáját, de azért ekkora rendetlenséggel akár rekordot is döntött volna. A jegyzetei szanaszét voltak. Ezeket általában egy szekrényben szokta tartani. De most szanaszét volt minden.
– Apa! – kiáltottam, de a hangomat még a fal se hallotta meg, mert eléggé meg voltam ijedve. Kinek, és mi célból volt oka arra, hogy feltúrja apám irodáját? Borzasztó gondolatok kavarodtak a fejemben.

Ekkor megpillantottam 5 vázát az asztalon. Egy üres hely volt. Gondolom ahova kéne tenni a 6. vázát. Kerestem egy ideig, de nem találtam semmit.

„Hát, azzal kell elindulnom, amim van. ” gondoltam magamban, és az egyik asztalon lévő romlott pizzára néztem. Először undorodtam tőle, aztán megfogtam, és ki akartam dobni. De aztán meggondoltam magam. Néha a legbolondabb gondolatok lesznek a legjobbak. Eltettem egy pizza szeletet belőle.

Hirtelen lépteket hallottam. Észrevettem az íróasztal mellett egy hangtompítós pisztolyt. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mi célt szolgál, hanem csak felkaptam, és az ajtó fele céloztam.

– Linda? Te meg mit keresel itt? Menj szépen vissza a szellemvilágodba.
– Eszem ágában sem volt idejönni önszántamból te paraszt, csak láttam egy kóborgó lelket, akit vissza kell vinnem a túlvilágra. De most gratulálok izmocskám: elüldözted!
– Fontosabb dolgom is van ennél!
– Ja, épp a tuskók világbajnokságára készülsz?
– Nem – mondta Chris, közben a vázákat tanulmányozta.

– Ha igazán tudni akarod, eltűnt az apám. Nekem vannak fontosabb dolgaim is, mint a szellemes hülye játékod – háborodtam fel.
– Hát nem hinném, hogy fontos neked. Akkor figyeltél volna arra, hogy ne tűnjön el. Amúgy meg, ha hazaértem olyan szellemet küldök a házadba, hogy napokon belül beleőrülsz.
– Húzz már innen te börtöntöltelék! Szeretnék nyomozni.
– Nem is tudom ki a börtöntöltelék. Én csak élem az életem, te meg a tévébe pózolsz, és mutogatod magad. Megsérted a régészeket! Hát majd körülbelül 70 év múlva, de ha így folytatod, előbb megtapasztalod majd a túlvilágot. De tudod mit? Inkább el is megyek!
Ez a régészes szó biztos nagyot ütött bennetek. Hát igen, a hivatásom régész, de mivel még nem jártam főiskolára, (vagyis csak most érettségiztem) ezért még nem teljesen vagyok az. Néhány dolgot találtam már ugyan, de nem akkora nagy szám.

Mikor Linda elindult ki a szobából, újra a vázákra pillantottam, de ekkor hirtelen egy földrengés következett be, amitől elestem, és a csillár a fejem mellé esett. Néhány szilánk viszont eltalált.

– Na, már csak ez kellett nekem! – mondta magának idegesen Linda.

– Chris, kelj már fel! – kiáltott Linda, miközben a sebeimet kötözte. Mikor észrevette, hogy felébredtem, felállt, és várta a következő eseményeket.
– Úristen… Sajog mindenem – fel szerettem volna állni, de nem igazán sikerült.  Szerencsére ott volt Linda, aki segített nekem. Leültem a számítógép előtti székre, és ott maja vázák után nyomoztam.

– Jaj, ne! Jelszóval védte. – sóhajtottam fel. – Akkor próbálkozzunk. Először legyen „ááá”. Nem jó. Akkor „béé”
– Vagy „céé” – tette csípőre a kezét Linda.
Sok ideig ott ültem, és Linda végig ott volt mellettem. Mondtam neki, hogy nyugodtan elmehet, de erre ő mondta, hogyha most történne velem valami, akkor ő lenne a hibás, tehát nem ment el.
– Linda, állítsd olyan sorrendbe, amilyenre mondom. – mondtam neki, és érdekes módon szó nélkül az asztal elé állt.

Linda mindent megtett az ügy érdekében, de teljesen nem tudta megcsinálni a feladatot, mert hiányzott az egyik váza. Több mint fél óráig kerestük azt a vázát.

 Olyan ideges lettem, hogy dühöngtem. Aztán  arra gondoltam, amire apám gondolt volna. Oda kell dugni, ahol senki sem számít rá. Felnyitottam a sakktábla tetejét, és csodálatomra benne volt a váza. Mosolyra nyílt a szám, és felemeltem a vázát. Örültem nem is kicsit, majd odamentem az asztalhoz.
– A sakktábla alá volt elrejtve? Tök jó fej lehet a faterod. – mondta Linda.

Beraktam a helyére a vázát, és ekkor egy halk kattanás volt. A szobában semmi zaj nem volt, tehát hallottuk a kattanást. Az asztalból kinyílt egy széf. Felemeltem a szemöldökömet, és lehajoltam. Kicsit jobban kinyitottam a széfet, és egy kő volt benne. Ez a kő olyan volt, mint egy pohár.  De nem pohár volt, hanem kő. Elég érdekesen, sőt, leírhatatlanul érdekesen nézett ki.

– Ez egy kő! – emeltem fel a tárgyat.
– Egy elég érdekesen kinéző kő. – jegyezte meg a lány.
A bal kezem eléggé vérzett mikor rám esett a csillár. Most hirtelen egy vércsepp hullt rá a kőre. Újabb földrengés következett. Linda most szakszerűen lefeküdt a földre. Én persze megint estem egy nagyot.
Mikor vége volt a rengésnek, a lány kikapta a kezemből a követ.

Egy ideig nem szólalt meg. De aztán körülbelül 3 perc múlva mégis kinyitotta a száját:
– Nincsenek túl jó energiái ennek a kavicsnak. – rázta meg a fejét.
Ilyenkor persze arra gondoltam, hogy miről is beszél, de mindegy is.
– Szerintem én hazamegyek. Lehet, hogy apám épp nálunk van.
– Igen, én is hazamegyek. Sok szerencsét. Szia! – elköszöntünk egymástól, és egyenként elmentünk.

Egész rendes ez a Linda csaj. Nem gondoltam volna, hogy a szellemeken kívül segítőkész is.

Mire hazaértem, már besötétedett. Bementem a házamban, és szomorúan láttam, hogy apa nem volt sehol. Úgy döntöttem, hogy holnap körbejárom a várost, és megkeresem. Akkor még nem voltam ugyan bene biztos, de lehet, hogy az lenne a helyes, ha elmennék kutatni a kő után. Nem mindennapi ez a kő.

De mivel apa bármikor megérkezhetett, ezért úgy döntöttem, hogy előtte még edzek egy kicsit. A bulira nem mentem el. Apa fontosabb volt egy bulinál, amit megismételnek majd nem is egyszer. Reméltem, hogy lesz rá normális oka, hogy a szívbajt hozza rám.

A szobabicikli mellett döntöttem, amit a súlyemelés után a legjobban szerettem. Elég sokáig edzettem most. 2 óránál biztosan többet, és csakis azért álltam meg, mert hangokat hallottam a folyosóról. Nem törődtem vele egy ideig, de aztán felkeltette érdeklődésemet. Felálltam, és kimentem a folyosóra.

Azonban cseppet sem voltam olyan szerencsés, mint hittem volna.

Linda puffanást hallott a szomszédból, ami az én házam, ugyanis szomszédok vagyunk. Mikor beért, látott engem a földön fekve, ahogy aludtam. Nem tudta még, hogy ki van a lakásban. Körbenézett a házban, és meglátta az akváriumot.

Lehajolt valamiért. Fogalmam sincs, hogy miért, ugyanis nem voltam eszméletemnél, ezeket is csak a lány mesélte el nekem. De azonban nem sejtette, hogy mögötte ki, vagy micsoda állt.
– Véged, kislány! – kiáltotta az idegen, és a lány fejét belenyomta az akváriumba. Linda levegő után kapkodott, majd miután kiszabadult a szorításból, elindult a folyosó vége fele, azonban zsákutcába ment.

Az álarcos alak meglökte a lányt, aminek következtében hanyatt esett. Kezét nyújtotta az idegen Linda nyaka fele. Linda beütötte a fejét a falba, és ettől elájult.

Ekkor hirtelen felébredtem, és öntudatlanul megfogtam a hangtompítós pisztolyt, amit még apa irodájában találtam, és fejbelőttem az idegent. Eldobtam a fegyvert a földre, és hátrálni kezdtem. Az ember nem halt meg! És még el sem ájult, nem is vérzett! Semmi sem történt.

Az alak megfordult.
– Én nem élek, öcsi! – és felém tartott.
A követ elővettem, és felé tartottam. Nagyot ordított a démon, majd füstöt hagyva maga után eltűnt.

Ekkor elkezdtem aggódni. Most fogtam csak fel a történet igazságát, majd megcsíptem magam. Nem ébredtem fel. Nem álom volt az egész. Linda még mindig a fal mellett feküdt. Erőt kaptam, és odamentem a lányhoz, majd próbáltam felébreszteni.

– Linda! – motyogtam, és ezt a szót ismételtem sokszor, míg végre felébredt.
– A démon – kezdte el mondani Linda, de ekkor hirtelen gyorsasággal felugrott.

– CHRIS! – ordított.
– Itt vagyok. Megúsztuk az egészet. A démon elment – próbáltam nyugtatni a lányt, és magamat is.
– H-hogy csináltad? – kérdezte, és még a levegőben is lehetett érezni a félelmét.
– A követ az alak fele tartottam. Már abban sem vagyok biztos, hogy az illető ember egyáltalán.
– Nem lenne biztonságos itt maradnod. Menjünk inkább hozzánk aludni.
– Jó ötlet.
– Szedd össze, ami kell.

Bementem a szobába, és kerestem egy megfelelő felsőt. Nem szenvedtem Ruha hiányban, tehát volt választási lehetőség.

Mire kimentünk, elkezdett zuhogni az eső. Linda szerette az esőt, ezért őt nem igazán zavarta.

– Linda, nem azt mondtad, hogy nem szereted az autókat? – kérdeztem.
– De, ezt mondtam. Miért kérded?
– Csak mert látom, van garázsod.
– Még az apám lakott ebben a kéróban. Ő meg imádta a kocsikat.
– Ja, értem.

Én mentem fel a lépcsőn először. Mit ne mondjak, nagyon szépen be volt rendezve a lakás, és nagyon elnyerte a tetszésemet.  Egy valamit nem értettem. Minek Lindának ekkora ház? Mint mondtam, minden tetszett a házban, kivéve egy szoba.

A gótikus hálószobája. Ez a csaj tényleg gótikus. Szóval igazak a pletykák!
– Hol akarsz aludni? A nappaliban, vagy az ágyon?
– Jó nekem a nappali.
– Alhatsz az ágyon, ha akarsz. – mosolygott a lány.
– Jól van, de te akartad! – kacsintottam.

– Akkor jó éjt! – mondta a lány, és kiment a szobából.
Különös volt ez a nap. Néhány órája még gyűlöltük egymást Lindával, most meg az ágyában alszok. Nem is tudtam, hogy a szellemes dolgain kívül más is érdekli.