Tükörkép kategória bejegyzései

Tükörkép – 1. A hosszú út kezdetén

Picture

– Valamit el kell mondanom neked – mondta a férfi komoran, miközben idegesen pillantott a teliholdra.
– Mondd! Már úgyis mindegy – szólt a lány.
– Én… nem vagyok ember.

Bah… Hülyeség az egész.

Picture

A világnak nem kell még egy tini, vérfarkas, románcos könyv.  Ráadásul ez is csak egy olyan történet lenne, amiből max 8-9 rövid fejezetet lehetne kihozni – gondoltam magamban, majd minden lelkiismeret-furdalás nélkül nyomtam meg a számítógépemen lévő Delete gombot, miközben az asztalra görnyedve fogtam a fejem.
Picture

Felálltam a székemből, és odasétáltam a kávézóasztalomhoz. Még mindig ott hevert a havi kulturális magazin, melyben rólam írnak, pontosabban a könyvemről. Minden ismerősöm áradozott róla, hogy milyen fantasztikus, csak én nem gondoltam így, meg a cikk írója…
Picture

Leültem a kanapéra, és újra elolvastam a mű kritikáját:
„A 13. Macska egy roppant egyedire sikerült, magával ragadó és felejthetetlen könyv.” – Ezt mondják mások. Azonban nekem eltér ettől a véleményem…
Ezután pedig vagy másfél oldalon keresztül írja le, mi is a probléma a könyvemmel…
Elfogadom mások észrevételeit és kritikáját, hisz ezek csak segítenek a jövőben, de az utolsó sorokon nem tudom túltenni magamat:
„…a kötet minden hibájával együtt egy kellemes olvasmány, amit olyan embereknek ajánlanék, akik könnyen átsiklanak a részleteken, és azok hiányosságain.”
Picture

Csak egy szó visszhangzott a fejemben: Hiba. Egyre hangosabban ismétlődött a fejemben, hiba, Hiba, HIBA. Mindig a tökéletesre törekszem, és utálom, hogyha valami mégsem lesz az.
Bevallom, maximalista vagyok, és ha nem sikerül valami úgy, ahogy én szeretném, akkor az nem tetszik, még akkor se, ha jó az egész. Most is hasonló a helyzet.
Picture

Talán épp ezért próbálok egy olyan könyvet írni, amivel túlteszem magam a dolgon, de ehelyett csak unalmasabbnál unalmasabb ötletek jutnak eszembe. Már sok történetet dobtam a kukába, csak azért mert átlagosak és unalmasak voltak. Tudom, hogy nem kéne erőltetni, de ha megjön az ihlet, akkor muszáj írnom valamit.
Picture

Azonban ott vannak az e-mail címemre érkezett levelek, amikben a rajongók csak arról írnak, hogy milyen tökéletes a könyv. De ez rendben is van. A sima emberek könnyen átsiklanak az apróbb hibákon, amiket csak olyanok vesznek észre, akik tapasztaltabbak e téren.
***
Picture

Napok óta ki se mozdultam a lakásomból. Csak azt a borzalmat írtam. De most már vége. Kitöröltem, és máris jobban éreztem magam. Még belegondolni se akarok, miket írtam volna bele, ha befejezem. Vágytam a friss levegőre, arra, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Picture

A bal vállam már megint iszonyúan sajgott, általában a hideg frontot szokta jelezni. Masszírozni kezdtem, közben az órára pillantottam. 10:37-et mutatott. El kéne mennem inni valamit – jött hirtelen az ötlet. Elraktam egy kevés pénzt, majd elindultam.
***
Picture

Habár október vége van, nincs olyan hideg, hogy kabátot kéne felvennem.  Nem sokan járnak ilyenkor az utcán, hiszen a város szélén lakok, de örülök is neki. Nem rajongok a tömegért, viszont szeretek a sötétben sétálni, így néha éjszaka el szoktam menni kiszellőztetni a fejem.
Picture

Csöndben sétáltam a járdán, néha-néha elment mellettem egy-egy autó, vagy járókelő. Befordultam a sarkon, és már láttam is az úticélomat. Egy olcsó bár felé vettem az irányt. Mindig ide jövök, ha egy kis lazításra vágyok.
Picture

Lassan odaértem a bejárati ajtó elé. Kintről láttam az embereket, ahogy játszanak, beszélgetnek, nevetnek. Féltékenyen néztem őket, majd nagyot sóhajtottam, és lenyomtam a kilincset.

Tükörkép – 2. Egy új és egy régi barát

Picture

– Hé! Itt van a mi kis író barátunk! – köszöntött a csapos, mikor leültem az egyik bárszékre.
– Hát tudod… néha kell egy kis kikapcsolódás.
– Persze, persze. A szokásos? Az elsőt én állom.
– Hát ezért járok ide – kacsintottam, majd figyeltem ahogyan dolgozik, miközben elmerültem a gondolataimban.
Picture

– Uram Isten! Maga Jayden Walker? – egy női hang rángatott vissza a valóságba, enyhén angol akcentussal. Egy hosszú, barna hajú nő ült a mellettem lévő bárszéken.
– Én lennék. Ismerjük egymást?
– Csak a könyvein keresztül.
– Valóban? – kérdeztem meglepődve, hiszen nem tartom magam híresnek, hogy fölismerjenek, főleg nem egy ilyen helyen, ebben az időpontban.
Picture

– Igen, főleg az utolsót. Az lett az eddigi legjobb.
– Áh! Nem is lett annyira jó.
– Jajj, dehogynem. Ne legyen ilyen kritikus a saját munkájával kapcsolatban.
Picture

– Hogy hívják magát? És jobban örülnék, ha tegeződnénk.
– Aderyn – válaszolt egyszerűen.
– Egyébként… olyan ismerős vagy valahonnan. Nem találkoztunk már korábban valahol?
– Nem hiszem. Tudod… sok hozzám hasonló van még a városban.
– Szerintem minden emberben van valami különleges, amitől különbözik a többitől.
Picture

– Hát… és szerinted mi az, ami bennem olyan különös, hogy emlékezetes legyek?
– Egy pohár lávalötty – szólt közbe a csapos, megzavarva a beszélgetésünket. Rám nézett és biztatóan kacsintott.
Kortyoltam egyet, csak hogy ne kelljen válaszolnom a kérdésére, majd hirtelen beugrott.
– Tudom már, hol láttalak korábban! Te énekes vagy a Phoenix-ben, nem? – próbáltam témát váltani.
Picture

– Csak voltam. Néhány hónapja kirúgtak – magyarázta, majd az órájára pillantott.
– Hogy-hogy? Miért?
– Hát ez egy hosszú, és bonyolult történet. De most muszáj mennem. Remélem, még találkozunk – ezzel a mondattal fölállt és a bejárat felé sétált.
Picture

– Várj! – szóltam utána, majd átnyújtottam egy cetlit, amin a telefonszámom volt. – Máskor is összefuthatnánk.
– Az remek lenne  – egyezett bele, majd kilépett az ajtón.
Ezután visszamentem a bárpulthoz, megittam a maradék italomat, és én is hazaindultam.
Picture

Mikor hazaértem, rögtön ledobtam magam a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. Egy ’Zs’ kategóriás zombi-horrorfilm ment, amin könnyen aludhat az ember. Egy vasútállomáson játszódó üldözési jelenetnél egy nő erőltetett sikoltozásánál bóbiskolhattam el, mert már nem emlékszem, hogy ki és hogyan élte túl a támadást, de valahogy nem is foglalkoztatott annyira, hogy ébren maradjak.
Picture

A mobilom csörgésére ébredtem fel. Ránéztem az órára: 03:28. Ki az az elmebeteg, aki ilyenkor telefonál? – mérgesen elindultam a hang irányába. Mikor megtaláltam, nem néztem meg, hogy ki telefonál, csak fölvettem.
Picture

– Halló? – motyogtam alig érthetően.
– Felébresztettelek? – szólalt bele egy ismerős hang.
– Nem, tudod egész éjjel virrasztottam azért, mert hátha telefonálsz – mondtam szemrehányóan az unokatestvéremnek, Bonnie-nak.
– Hihi. Tudod miért hívtalak?
– Égek a kíváncsiságtól, hogy megtudjam – mondtam két ásítás között.
Picture

– Na, találd ki mit csináltam eddig.
– Nem tudom, karaokéztál… – viccelődtem.
– Azt, persze, hát honnan tudtad!? – válaszolt nevetve. – Nem. Épp most olvastam ki a könyvedet.
– Váó! Vagy három hónapja jelent meg, és még csak most olvastad el? És még te dicsekedsz mindenkinek azzal, hogy gyorsan olvasol.
Picture

– Jaj, ne izélj! Egy csomó dolgom volt. Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, hogy milyen jó lett.
– Ja. Majdnem mindenki ezt mondja – próbáltam sokadszorra megértetni vele a véleményemet a tökéletes munkáimról.
– Arra a Kaktuszra gondolsz, aki azt a kritikát írta? Ne is foglalkozz vele!
– Kaktusz?
– Tudod. Régi szép idők. Figyelj! Gondolkodtam a dolgon. Tudod, mi kéne neked? Egy kutya.
Picture

– Egy kutya? Minek az nekem?
– Hát tudod. Olyan magányos vagy, egy kutyával jól el lennél.
– Nekem nem kell állat. Egyébként honnan veszed, hogy magányos vagyok?
– Áh, hagyjuk. Néhány nap múlva a városba megyek, majd elmehetnénk valahova együtt.
– Aha, az jó lesz. De most leraklak, jó? Tudod, éppen aludtam.
– Jól van, na. Szia!
– Szia.
Hát ő se normális! – állapítottam meg magamban sokadszorra, majd kimentem a konyhába, egy pohár vízért.
Picture

Bonnie az unokatesóm, régen nagyon jó viszonyban voltunk. Mindig együtt lógtunk. Olyanok voltunk, mint a testvérek, mindent együtt csináltunk. De amikor elköltözött a városból, akkor egyre kevesebbet láttam. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, de nagyon ritkán találkozunk személyesen. Legutóbb talán fél éve csináltunk valamit együtt.
***
– Na, gyerünk már! Légyszi! Neked sem árt egy kis olvasás. Ráadásul az akció miatt tök olcsón vannak a könyvek!
– Rendben van. De ígérd meg, hogy nem maradunk órákig, mint a múltkor.
Az emlékek megállíthatatlanul törtek elő bennem. A délután, ami teljesen megváltoztatta az életem. Sosem felejtem el azt a napot…
***
Picture

Hihetetlen álmom volt, varázslókról, királyokról és mindenféle különleges lényekről. Elgondolkodtam rajta egy picit, majd egy olyan dolog kopogtatott a képzeletbeli ajtómon, amire már régóta várok: ihlet. Rögtön felpattantam, majd leültem a számítógépem elé, és elkezdtem az írást.

Tükörkép – 3. A megbízás

Picture

Aloysius ismét a zongoránál ülve töltötte szabadidejét. Folyton újra és újra ugyanazt a dallamot játszotta. Már nem is emlékezett hol és mikor hallotta, de a dal hallatára mindig előtörtek a lelke mélyéről az emlékei, többnyire azok, amelyekre nem akart emlékezni. Miután sokadszorra befejezte a dallamot, egy nagy sóhajtással megfordult.
Picture

Belenézett a falon lévő tükörbe. A tükörképe most is olyan volt, mint mindig. Fekete hajú, jó erőben lévő, de fáradt szemű férfi nézett vissza rá. Nem rég ért haza többhetes küldetéséről, és bár tudta, hogy azt a rövid időt, amíg itt van nem itt kéne eltöltenie, de mégsem volt képes felállni a helyéről. Egy kis magányra vágyott, habár minden küldetésén egyedül van.
Hosszú gondolkodás után rávette magát, hogy kilépjen a teremből.
Picture

– Valami baj van? – kérdezte a férfi, mikor látta a felesége szomorú arcát.
– Semmi különös. Milyen napod volt? – válaszolt egy nő búsan.
– Rengeteg munkám volt ma. Tudod, akiről annyit meséltem, végre elfogtuk – kezdte lelkesen, majd ránézett a feleségére, és elkomorodott –, de téged ez biztosan nem érdekel.
Picture

– De igen csak… nem fontos.
– Mondd csak el. Elvégre házasok vagyunk – biztatta, miközben leült mellé.
– Te… még nem gondolkodtál el azon, hogy családot akarsz?
– De mi már egy család vagyunk.
– Nem értesz. Én gyerekekre gondolok.
– Én… azt hiszem, még nem készültem fel rá – mondta kis gondolkodás után.
– Persze. Tudom. De az ölésre és csalásra készen állsz – mondta, majd a férje döbbenetére hozzátette: – Mindenről tudok.
– Csak tudod… azok után, ami anyámmal is történt… túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy – elakadtak a szavai, nem tudta befejezni a mondatot.
– Értsd meg, hogy nem vagyunk ugyanabban a helyzetben. Vannak orvosok, és…
– Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy kockáztassunk. Még nem.
Picture

Mielőtt a nő bármit is válaszolt volna, kopogtatás hallatszódott.
– Kinyitom – mondta, majd fölállt és az ajtóhoz sietett.
– Étaín – köszöntötte a nőt majd a férfira nézett. – Aloysius, a király látni akar.
– Rendben. Mindjárt megyek – válaszolta, és ezzel az idegen el is ment. – Ezt még megbeszéljük, rendben?  – fordult a feleségéhez, arcon csókolta, és kilépett az ajtón.
Picture

– Hívatott, uram? – kérdezte, mikor megérkezett.
– Igen. Egy nagyon kényes munkával szeretném megbízni.
– Miről lenne szó?
– Tudja, a fiam, Alaric nagyon beteg.
– Beteg? Én úgy tudtam, elutazott…
– Mindenki így tudja. Ezt mondtuk az embereknek, hogy megőrizzék a nyugalmukat.
Picture

– És ennek mi köze van a munkámhoz? – értetlenkedett.
– Oh, igen. Prabhü főmágus szerint van egy gyógymód. De sajnos szükség van hozzá a kísértetfa könnyeire.
– Remek. És mégis hol szerezzek belőle? Hiszen az a fafaj évszázadokkal ezelőtt kihalt.
– Kutatásaim szerint – szólalt meg a harmadik férfi, akinek a jelenlétét eddig észre sem vette – van egy kisebb erdőség Garnet régiójában, az erdő túloldalán.
– Azt akarom, hogy hozz belőle – vette át a szót a király.
Picture

– Az erdő túloldalán? De az legalább egy hét, csak az odaút. Ráadásul túl veszélyes.
– Akár vissza is küldhetlek oda, ahonnan jöttél. Sok ilyen tehetséges férfi van még a világon – fenyegetőzött a király.
– Rendben van, megcsinálom – mondta egy kis gondolkodás után.
– Tudtam, hogy benned bízhatunk. De… nem hagyhatom, hogy egy ilyen hosszú útra egyedül menj. Van egy társad, aki nagyon jó – folytatta az uralkodó, mintha egy betanult szöveget mondana.
Picture

– Egy társ? Nincs rá szükségem, egyedül dolgozom.
– Egy ilyen veszélyes úton, bizony van rá szükséged – magyarázta az öreg mágus.
– De… – próbált ellenkezni.
– Ez a végleges döntésem. Prabhü elvezet hozzá.
***
Picture

Nem örült neki, de muszáj volt elfogadnia a tényt, hogy ezúttal nem egyedül indul útra. A mágus az erdő szélére vezette, ahol egy niwa lány táncolt.
Picture

A niwák mágikus lények. Senki sem tudja, hogy pontosan honnan származnak. A legenda szerint a Hold szülöttei. Hófehér bőrük, világos hajuk van. A legtöbben félreértik őket a szépségük miatt. Néhányan viszont éjjeljáróknak is nevezik őket, halkan járnak, könnyen elrejtőznek, kecsesen és gyorsan mozognak, és hatalmas erejük van. Összetartó nép, ritkán mennek egyedül az emberek közé.
Picture

– Itt vagyunk – szólalt meg a varázsló. Majd leült az egyik kőre. Nem voltak sokan, kezdett már sötétedni, és mostanában az emberek félnek sötétedés után a szabadban lenni.
– Ki az? Itt van már? – mondta Aloysius idegesen, miközben megszemlélte a többi embert a közönségből. Egyik sem tűnt túl tapasztaltnak ahhoz, hogy vele menjen.
– Éppen őt nézed.
Picture

– Mi? Nem, ez valami vicc. Egy nő? Más nem volt?
– Ne legyél előítéletes, kitűnő késforgató. Különben is, nemsokára végez, és akkor beszélhetsz vele.
– Alig várom – mondta, miközben forgatta a szemét.
Picture

Idegesen nézett a lány felé. Próbálta megmagyarázni a dolgot azzal, hogy az öreg varázsló csak viccelt vele kapcsolatban, azonban ő nem a humoráról volt híres. Nézte a táncost, gyönyörű volt. A halk dobszó, ami kísérte a táncát hamar megnyugtatta, és nem figyelt másra, csak a nő kecses mozdulataira. Nem tudta elképzelni, hogy vele menjen erre a veszélyes útra. Túl tisztának tűnt ahhoz, hogyha szükséges bárkit is megöljön. Elgondolkodott, és csak akkor eszmélt fel, mikor már feléjük sétált.
Picture

– Mindketten tudjátok, mi a feladat, igaz? – kérdezte a mágus, majd rájuk nézett.
– Igen – válaszolták kórusban.
– Ha időben vissza akartok érni, akkor hajnalban útra kell indulnotok. Van valamilyen kérdésetek?
– Nincs – vágta rá a férfi, és egy szó nélkül hazaindult.
Picture

Hazafelé vette az irányt. El kellett búcsúznia a feleségétől, és mielőtt elindul, el kellett rendezniük a dolgaikat. Nagy sóhajtás után nyomta le a kilincset, ami a lakosztályukhoz vezetett.
– Mi történt? Sokáig elvoltál – kérdezte a nő, amint belépett a szobába.
– El kell mennem – mondta röviden, miközben idegesen tördelte a kezét.
– Már megint? – kérdezte csalódottan.
– Igen. De ez most nagyon fontos.
– Mennyi időre mész el?
– Nem tudom pontosan. Több hétre, hajnalban indulok – amint ezt kimondta, a nő odasétált az ablakhoz.
Picture

– Te nem tudod milyen nehéz nekem – kezdte. – Nagyon aggódok. Ha nem vagy itt, szinte minden éjjel rémálmaim vannak. Mindig idegeskedek. Ha engem keresnek, mindig azon imádkozok, hogy ne azt közöljék velem, hogy a te holttestedet találták meg. Ebbe már belefáradtam.
A férfi csak hallgatta. Sose beszélt neki ezekről a dolgokról.
– Szerinted én nem aggódok? Ma is azért kellett elmennem, mert megint eltűnt valaki, egyre gyakrabban rabolnak el embereket. Nem akarok úgy hazajönni, hogy nincs senki, aki várjon.
Picture

– Tudod mit, Étaín? – mondta biztatóan – Ha visszajövök, abbahagyom. Ez lesz az utolsó küldetés, amit elvállalok. Aztán végeztem. De ez most tényleg nagyon fontos.
– Persze, aztán pár hónappal később jön egy újabb munka, aminek nem bírsz ellenállni. Ismerlek már.
– Nem, nem, nem. Most komolyan beszélek.
– Esküszöl?
– Igen. Esküszöm – mondta, majd megcsókolta feleségét.
***
Picture

Nagyon belemerültem az írásba, csak akkor eszméltem fel, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Nem ismertem fel a telefonszámot, ezért kissé elbizonytalanodva vettem föl:
– Halló?
– Szia. Aderyn vagyok.
– Oh helló! Mizújs?
– Csak azt szeretném mondani, hogy ma este nincsen semmi dolgom, és arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valahova.
– Ez jó ötlet.
Megbeszéltük a részleteket, majd elégedetten tettem le a telefont.