Tükörkép kategória bejegyzései

Tükörkép – 1. A hosszú út kezdetén

Picture

– Valamit el kell mondanom neked – mondta a férfi komoran, miközben idegesen pillantott a teliholdra.
– Mondd! Már úgyis mindegy – szólt a lány.
– Én… nem vagyok ember.

Bah… Hülyeség az egész.

Picture

A világnak nem kell még egy tini, vérfarkas, románcos könyv.  Ráadásul ez is csak egy olyan történet lenne, amiből max 8-9 rövid fejezetet lehetne kihozni – gondoltam magamban, majd minden lelkiismeret-furdalás nélkül nyomtam meg a számítógépemen lévő Delete gombot, miközben az asztalra görnyedve fogtam a fejem.
Picture

Felálltam a székemből, és odasétáltam a kávézóasztalomhoz. Még mindig ott hevert a havi kulturális magazin, melyben rólam írnak, pontosabban a könyvemről. Minden ismerősöm áradozott róla, hogy milyen fantasztikus, csak én nem gondoltam így, meg a cikk írója…
Picture

Leültem a kanapéra, és újra elolvastam a mű kritikáját:
„A 13. Macska egy roppant egyedire sikerült, magával ragadó és felejthetetlen könyv.” – Ezt mondják mások. Azonban nekem eltér ettől a véleményem…
Ezután pedig vagy másfél oldalon keresztül írja le, mi is a probléma a könyvemmel…
Elfogadom mások észrevételeit és kritikáját, hisz ezek csak segítenek a jövőben, de az utolsó sorokon nem tudom túltenni magamat:
„…a kötet minden hibájával együtt egy kellemes olvasmány, amit olyan embereknek ajánlanék, akik könnyen átsiklanak a részleteken, és azok hiányosságain.”
Picture

Csak egy szó visszhangzott a fejemben: Hiba. Egyre hangosabban ismétlődött a fejemben, hiba, Hiba, HIBA. Mindig a tökéletesre törekszem, és utálom, hogyha valami mégsem lesz az.
Bevallom, maximalista vagyok, és ha nem sikerül valami úgy, ahogy én szeretném, akkor az nem tetszik, még akkor se, ha jó az egész. Most is hasonló a helyzet.
Picture

Talán épp ezért próbálok egy olyan könyvet írni, amivel túlteszem magam a dolgon, de ehelyett csak unalmasabbnál unalmasabb ötletek jutnak eszembe. Már sok történetet dobtam a kukába, csak azért mert átlagosak és unalmasak voltak. Tudom, hogy nem kéne erőltetni, de ha megjön az ihlet, akkor muszáj írnom valamit.
Picture

Azonban ott vannak az e-mail címemre érkezett levelek, amikben a rajongók csak arról írnak, hogy milyen tökéletes a könyv. De ez rendben is van. A sima emberek könnyen átsiklanak az apróbb hibákon, amiket csak olyanok vesznek észre, akik tapasztaltabbak e téren.
***
Picture

Napok óta ki se mozdultam a lakásomból. Csak azt a borzalmat írtam. De most már vége. Kitöröltem, és máris jobban éreztem magam. Még belegondolni se akarok, miket írtam volna bele, ha befejezem. Vágytam a friss levegőre, arra, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Picture

A bal vállam már megint iszonyúan sajgott, általában a hideg frontot szokta jelezni. Masszírozni kezdtem, közben az órára pillantottam. 10:37-et mutatott. El kéne mennem inni valamit – jött hirtelen az ötlet. Elraktam egy kevés pénzt, majd elindultam.
***
Picture

Habár október vége van, nincs olyan hideg, hogy kabátot kéne felvennem.  Nem sokan járnak ilyenkor az utcán, hiszen a város szélén lakok, de örülök is neki. Nem rajongok a tömegért, viszont szeretek a sötétben sétálni, így néha éjszaka el szoktam menni kiszellőztetni a fejem.
Picture

Csöndben sétáltam a járdán, néha-néha elment mellettem egy-egy autó, vagy járókelő. Befordultam a sarkon, és már láttam is az úticélomat. Egy olcsó bár felé vettem az irányt. Mindig ide jövök, ha egy kis lazításra vágyok.
Picture

Lassan odaértem a bejárati ajtó elé. Kintről láttam az embereket, ahogy játszanak, beszélgetnek, nevetnek. Féltékenyen néztem őket, majd nagyot sóhajtottam, és lenyomtam a kilincset.

Tükörkép – 2. Egy új és egy régi barát

Picture

– Hé! Itt van a mi kis író barátunk! – köszöntött a csapos, mikor leültem az egyik bárszékre.
– Hát tudod… néha kell egy kis kikapcsolódás.
– Persze, persze. A szokásos? Az elsőt én állom.
– Hát ezért járok ide – kacsintottam, majd figyeltem ahogyan dolgozik, miközben elmerültem a gondolataimban.
Picture

– Uram Isten! Maga Jayden Walker? – egy női hang rángatott vissza a valóságba, enyhén angol akcentussal. Egy hosszú, barna hajú nő ült a mellettem lévő bárszéken.
– Én lennék. Ismerjük egymást?
– Csak a könyvein keresztül.
– Valóban? – kérdeztem meglepődve, hiszen nem tartom magam híresnek, hogy fölismerjenek, főleg nem egy ilyen helyen, ebben az időpontban.
Picture

– Igen, főleg az utolsót. Az lett az eddigi legjobb.
– Áh! Nem is lett annyira jó.
– Jajj, dehogynem. Ne legyen ilyen kritikus a saját munkájával kapcsolatban.
Picture

– Hogy hívják magát? És jobban örülnék, ha tegeződnénk.
– Aderyn – válaszolt egyszerűen.
– Egyébként… olyan ismerős vagy valahonnan. Nem találkoztunk már korábban valahol?
– Nem hiszem. Tudod… sok hozzám hasonló van még a városban.
– Szerintem minden emberben van valami különleges, amitől különbözik a többitől.
Picture

– Hát… és szerinted mi az, ami bennem olyan különös, hogy emlékezetes legyek?
– Egy pohár lávalötty – szólt közbe a csapos, megzavarva a beszélgetésünket. Rám nézett és biztatóan kacsintott.
Kortyoltam egyet, csak hogy ne kelljen válaszolnom a kérdésére, majd hirtelen beugrott.
– Tudom már, hol láttalak korábban! Te énekes vagy a Phoenix-ben, nem? – próbáltam témát váltani.
Picture

– Csak voltam. Néhány hónapja kirúgtak – magyarázta, majd az órájára pillantott.
– Hogy-hogy? Miért?
– Hát ez egy hosszú, és bonyolult történet. De most muszáj mennem. Remélem, még találkozunk – ezzel a mondattal fölállt és a bejárat felé sétált.
Picture

– Várj! – szóltam utána, majd átnyújtottam egy cetlit, amin a telefonszámom volt. – Máskor is összefuthatnánk.
– Az remek lenne  – egyezett bele, majd kilépett az ajtón.
Ezután visszamentem a bárpulthoz, megittam a maradék italomat, és én is hazaindultam.
Picture

Mikor hazaértem, rögtön ledobtam magam a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. Egy ’Zs’ kategóriás zombi-horrorfilm ment, amin könnyen aludhat az ember. Egy vasútállomáson játszódó üldözési jelenetnél egy nő erőltetett sikoltozásánál bóbiskolhattam el, mert már nem emlékszem, hogy ki és hogyan élte túl a támadást, de valahogy nem is foglalkoztatott annyira, hogy ébren maradjak.
Picture

A mobilom csörgésére ébredtem fel. Ránéztem az órára: 03:28. Ki az az elmebeteg, aki ilyenkor telefonál? – mérgesen elindultam a hang irányába. Mikor megtaláltam, nem néztem meg, hogy ki telefonál, csak fölvettem.
Picture

– Halló? – motyogtam alig érthetően.
– Felébresztettelek? – szólalt bele egy ismerős hang.
– Nem, tudod egész éjjel virrasztottam azért, mert hátha telefonálsz – mondtam szemrehányóan az unokatestvéremnek, Bonnie-nak.
– Hihi. Tudod miért hívtalak?
– Égek a kíváncsiságtól, hogy megtudjam – mondtam két ásítás között.
Picture

– Na, találd ki mit csináltam eddig.
– Nem tudom, karaokéztál… – viccelődtem.
– Azt, persze, hát honnan tudtad!? – válaszolt nevetve. – Nem. Épp most olvastam ki a könyvedet.
– Váó! Vagy három hónapja jelent meg, és még csak most olvastad el? És még te dicsekedsz mindenkinek azzal, hogy gyorsan olvasol.
Picture

– Jaj, ne izélj! Egy csomó dolgom volt. Csak azért hívtalak, hogy elmondjam, hogy milyen jó lett.
– Ja. Majdnem mindenki ezt mondja – próbáltam sokadszorra megértetni vele a véleményemet a tökéletes munkáimról.
– Arra a Kaktuszra gondolsz, aki azt a kritikát írta? Ne is foglalkozz vele!
– Kaktusz?
– Tudod. Régi szép idők. Figyelj! Gondolkodtam a dolgon. Tudod, mi kéne neked? Egy kutya.
Picture

– Egy kutya? Minek az nekem?
– Hát tudod. Olyan magányos vagy, egy kutyával jól el lennél.
– Nekem nem kell állat. Egyébként honnan veszed, hogy magányos vagyok?
– Áh, hagyjuk. Néhány nap múlva a városba megyek, majd elmehetnénk valahova együtt.
– Aha, az jó lesz. De most leraklak, jó? Tudod, éppen aludtam.
– Jól van, na. Szia!
– Szia.
Hát ő se normális! – állapítottam meg magamban sokadszorra, majd kimentem a konyhába, egy pohár vízért.
Picture

Bonnie az unokatesóm, régen nagyon jó viszonyban voltunk. Mindig együtt lógtunk. Olyanok voltunk, mint a testvérek, mindent együtt csináltunk. De amikor elköltözött a városból, akkor egyre kevesebbet láttam. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, de nagyon ritkán találkozunk személyesen. Legutóbb talán fél éve csináltunk valamit együtt.
***
– Na, gyerünk már! Légyszi! Neked sem árt egy kis olvasás. Ráadásul az akció miatt tök olcsón vannak a könyvek!
– Rendben van. De ígérd meg, hogy nem maradunk órákig, mint a múltkor.
Az emlékek megállíthatatlanul törtek elő bennem. A délután, ami teljesen megváltoztatta az életem. Sosem felejtem el azt a napot…
***
Picture

Hihetetlen álmom volt, varázslókról, királyokról és mindenféle különleges lényekről. Elgondolkodtam rajta egy picit, majd egy olyan dolog kopogtatott a képzeletbeli ajtómon, amire már régóta várok: ihlet. Rögtön felpattantam, majd leültem a számítógépem elé, és elkezdtem az írást.

Tükörkép – 3. A megbízás

Picture

Aloysius ismét a zongoránál ülve töltötte szabadidejét. Folyton újra és újra ugyanazt a dallamot játszotta. Már nem is emlékezett hol és mikor hallotta, de a dal hallatára mindig előtörtek a lelke mélyéről az emlékei, többnyire azok, amelyekre nem akart emlékezni. Miután sokadszorra befejezte a dallamot, egy nagy sóhajtással megfordult.
Picture

Belenézett a falon lévő tükörbe. A tükörképe most is olyan volt, mint mindig. Fekete hajú, jó erőben lévő, de fáradt szemű férfi nézett vissza rá. Nem rég ért haza többhetes küldetéséről, és bár tudta, hogy azt a rövid időt, amíg itt van nem itt kéne eltöltenie, de mégsem volt képes felállni a helyéről. Egy kis magányra vágyott, habár minden küldetésén egyedül van.
Hosszú gondolkodás után rávette magát, hogy kilépjen a teremből.
Picture

– Valami baj van? – kérdezte a férfi, mikor látta a felesége szomorú arcát.
– Semmi különös. Milyen napod volt? – válaszolt egy nő búsan.
– Rengeteg munkám volt ma. Tudod, akiről annyit meséltem, végre elfogtuk – kezdte lelkesen, majd ránézett a feleségére, és elkomorodott –, de téged ez biztosan nem érdekel.
Picture

– De igen csak… nem fontos.
– Mondd csak el. Elvégre házasok vagyunk – biztatta, miközben leült mellé.
– Te… még nem gondolkodtál el azon, hogy családot akarsz?
– De mi már egy család vagyunk.
– Nem értesz. Én gyerekekre gondolok.
– Én… azt hiszem, még nem készültem fel rá – mondta kis gondolkodás után.
– Persze. Tudom. De az ölésre és csalásra készen állsz – mondta, majd a férje döbbenetére hozzátette: – Mindenről tudok.
– Csak tudod… azok után, ami anyámmal is történt… túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy – elakadtak a szavai, nem tudta befejezni a mondatot.
– Értsd meg, hogy nem vagyunk ugyanabban a helyzetben. Vannak orvosok, és…
– Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy kockáztassunk. Még nem.
Picture

Mielőtt a nő bármit is válaszolt volna, kopogtatás hallatszódott.
– Kinyitom – mondta, majd fölállt és az ajtóhoz sietett.
– Étaín – köszöntötte a nőt majd a férfira nézett. – Aloysius, a király látni akar.
– Rendben. Mindjárt megyek – válaszolta, és ezzel az idegen el is ment. – Ezt még megbeszéljük, rendben?  – fordult a feleségéhez, arcon csókolta, és kilépett az ajtón.
Picture

– Hívatott, uram? – kérdezte, mikor megérkezett.
– Igen. Egy nagyon kényes munkával szeretném megbízni.
– Miről lenne szó?
– Tudja, a fiam, Alaric nagyon beteg.
– Beteg? Én úgy tudtam, elutazott…
– Mindenki így tudja. Ezt mondtuk az embereknek, hogy megőrizzék a nyugalmukat.
Picture

– És ennek mi köze van a munkámhoz? – értetlenkedett.
– Oh, igen. Prabhü főmágus szerint van egy gyógymód. De sajnos szükség van hozzá a kísértetfa könnyeire.
– Remek. És mégis hol szerezzek belőle? Hiszen az a fafaj évszázadokkal ezelőtt kihalt.
– Kutatásaim szerint – szólalt meg a harmadik férfi, akinek a jelenlétét eddig észre sem vette – van egy kisebb erdőség Garnet régiójában, az erdő túloldalán.
– Azt akarom, hogy hozz belőle – vette át a szót a király.
Picture

– Az erdő túloldalán? De az legalább egy hét, csak az odaút. Ráadásul túl veszélyes.
– Akár vissza is küldhetlek oda, ahonnan jöttél. Sok ilyen tehetséges férfi van még a világon – fenyegetőzött a király.
– Rendben van, megcsinálom – mondta egy kis gondolkodás után.
– Tudtam, hogy benned bízhatunk. De… nem hagyhatom, hogy egy ilyen hosszú útra egyedül menj. Van egy társad, aki nagyon jó – folytatta az uralkodó, mintha egy betanult szöveget mondana.
Picture

– Egy társ? Nincs rá szükségem, egyedül dolgozom.
– Egy ilyen veszélyes úton, bizony van rá szükséged – magyarázta az öreg mágus.
– De… – próbált ellenkezni.
– Ez a végleges döntésem. Prabhü elvezet hozzá.
***
Picture

Nem örült neki, de muszáj volt elfogadnia a tényt, hogy ezúttal nem egyedül indul útra. A mágus az erdő szélére vezette, ahol egy niwa lány táncolt.
Picture

A niwák mágikus lények. Senki sem tudja, hogy pontosan honnan származnak. A legenda szerint a Hold szülöttei. Hófehér bőrük, világos hajuk van. A legtöbben félreértik őket a szépségük miatt. Néhányan viszont éjjeljáróknak is nevezik őket, halkan járnak, könnyen elrejtőznek, kecsesen és gyorsan mozognak, és hatalmas erejük van. Összetartó nép, ritkán mennek egyedül az emberek közé.
Picture

– Itt vagyunk – szólalt meg a varázsló. Majd leült az egyik kőre. Nem voltak sokan, kezdett már sötétedni, és mostanában az emberek félnek sötétedés után a szabadban lenni.
– Ki az? Itt van már? – mondta Aloysius idegesen, miközben megszemlélte a többi embert a közönségből. Egyik sem tűnt túl tapasztaltnak ahhoz, hogy vele menjen.
– Éppen őt nézed.
Picture

– Mi? Nem, ez valami vicc. Egy nő? Más nem volt?
– Ne legyél előítéletes, kitűnő késforgató. Különben is, nemsokára végez, és akkor beszélhetsz vele.
– Alig várom – mondta, miközben forgatta a szemét.
Picture

Idegesen nézett a lány felé. Próbálta megmagyarázni a dolgot azzal, hogy az öreg varázsló csak viccelt vele kapcsolatban, azonban ő nem a humoráról volt híres. Nézte a táncost, gyönyörű volt. A halk dobszó, ami kísérte a táncát hamar megnyugtatta, és nem figyelt másra, csak a nő kecses mozdulataira. Nem tudta elképzelni, hogy vele menjen erre a veszélyes útra. Túl tisztának tűnt ahhoz, hogyha szükséges bárkit is megöljön. Elgondolkodott, és csak akkor eszmélt fel, mikor már feléjük sétált.
Picture

– Mindketten tudjátok, mi a feladat, igaz? – kérdezte a mágus, majd rájuk nézett.
– Igen – válaszolták kórusban.
– Ha időben vissza akartok érni, akkor hajnalban útra kell indulnotok. Van valamilyen kérdésetek?
– Nincs – vágta rá a férfi, és egy szó nélkül hazaindult.
Picture

Hazafelé vette az irányt. El kellett búcsúznia a feleségétől, és mielőtt elindul, el kellett rendezniük a dolgaikat. Nagy sóhajtás után nyomta le a kilincset, ami a lakosztályukhoz vezetett.
– Mi történt? Sokáig elvoltál – kérdezte a nő, amint belépett a szobába.
– El kell mennem – mondta röviden, miközben idegesen tördelte a kezét.
– Már megint? – kérdezte csalódottan.
– Igen. De ez most nagyon fontos.
– Mennyi időre mész el?
– Nem tudom pontosan. Több hétre, hajnalban indulok – amint ezt kimondta, a nő odasétált az ablakhoz.
Picture

– Te nem tudod milyen nehéz nekem – kezdte. – Nagyon aggódok. Ha nem vagy itt, szinte minden éjjel rémálmaim vannak. Mindig idegeskedek. Ha engem keresnek, mindig azon imádkozok, hogy ne azt közöljék velem, hogy a te holttestedet találták meg. Ebbe már belefáradtam.
A férfi csak hallgatta. Sose beszélt neki ezekről a dolgokról.
– Szerinted én nem aggódok? Ma is azért kellett elmennem, mert megint eltűnt valaki, egyre gyakrabban rabolnak el embereket. Nem akarok úgy hazajönni, hogy nincs senki, aki várjon.
Picture

– Tudod mit, Étaín? – mondta biztatóan – Ha visszajövök, abbahagyom. Ez lesz az utolsó küldetés, amit elvállalok. Aztán végeztem. De ez most tényleg nagyon fontos.
– Persze, aztán pár hónappal később jön egy újabb munka, aminek nem bírsz ellenállni. Ismerlek már.
– Nem, nem, nem. Most komolyan beszélek.
– Esküszöl?
– Igen. Esküszöm – mondta, majd megcsókolta feleségét.
***
Picture

Nagyon belemerültem az írásba, csak akkor eszméltem fel, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Nem ismertem fel a telefonszámot, ezért kissé elbizonytalanodva vettem föl:
– Halló?
– Szia. Aderyn vagyok.
– Oh helló! Mizújs?
– Csak azt szeretném mondani, hogy ma este nincsen semmi dolgom, és arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valahova.
– Ez jó ötlet.
Megbeszéltük a részleteket, majd elégedetten tettem le a telefont.

Tükörkép – 4. Találka

Picture

– De jól nézel ki! – modtam Aderyn-nek, mikor az étterem előtt találkoztunk.
– Köszi. Hova üljünk? – kérdezte, mikor leértünk a pincehelyiségbe.
– Nem tudom. Mondjuk oda hátra? – tanácsoltam, erre ő bólintott, és leültünk.
Picture

– És mit csináltál ma? – kérdeztem.
– Hát, semmi különöset. Kerestem munkát.
– És találtál?
– Hát… nem igazán. Az állásinterjú egész jól ment addig, amíg meg nem kérdezték hol dolgoztam eddig.
– Miért? Mi a baj vele?
Picture

– Az emberek folyton alábecsülnek, azért, amiért énekesként dolgoztam korábban. Szerintük ahhoz nem kell sok ész, egy hülye is tud jól énekelni.
– Ez hülyeség.
– Az. Annyira utálom, hogy a legtöbb ember előítéletes, és általánosít. De szerintem hanyagoljuk a témát. Te mit csináltál ma?
Picture

– Az új könyvemen gondolkodtam…
– Új könyvet írsz? Az nagyszerű! És milyen? – kezdte lelkesen.
– Hát… még eléggé az elején tartok, és még egyáltalán nem biztos, hogy befejezem.
– Miért ne fejeznéd be? – kérdezte kicsit csalódottan.
– Mostanában sok történetet dobtam a kukába. Valahogy nem kötöttek le. És ha magát az írót nem köti le a saját története, akkor az olvasóitól se várja el ugyanezt, nem igaz?
Picture

– De, elég logikusnak hangzik.
– Nem szeretném beleélni magamat, de úgy érzem ebből akár még lehet valami.
– Mit hozhatok? – érkezett meg a pincér. Leadtuk a rendelésünket, majd tovább beszélgettünk. Rengeteg dolog szóba került. Olyan jól szórakoztunk, hogy észre se vettük mennyire elszaladt az idő.
***
Picture

Felajánlottam, hogy hazakísérem. Az úton elkezdet cseperegni az eső, ezért kénytelenek voltunk egy esernyő alá bújni, hiszen én nem hoztam magammal. Lassan, némacsöndben sétáltunk a járdán, majd megérkeztünk egy sokemeletes ház elé.
– Hát megérkeztünk. Nagyon jól éreztem magam.
– Én is – értettem egyet –, máskor is elmehetnénk valahova.
– Egyetértek – mondta, majd csókolóztunk.
Picture

Éjfél után értem haza. Boldog voltam. Ismét leültem a számítógépem elé, és nekiláttam az írásnak.
***
Picture

– Kérlek nagyon vigyázz magadra – mondta Étaín.
– Ne aggódj. Mindig óvatos vagyok – válaszolta Aloysius. – Te is vigyázz magadra, mostanában megint egyre gyakoribbak az emberrablások.
– Ne aggódj, a palotában biztonságos – mosolygott miközben elvesztek egymás tekintetében.
– Most már tényleg mennem kell – mondta a férfi, mikor észbe kapott. – Ígérem olyan hamar visszaérünk, hogy észre sem veszed, hogy elmentem. Szeretlek – megcsókolta a feleségét, ezután pedig sarkon fordult, és elindult az istálló felé.
– Légy óvatos! – kiáltotta utána a nő, de ezt a férfi már nem hallotta.
Picture

– Jó reggelt! – köszönt a fehérbőrű lány, mikor odaért.
– Tekintve arra, hogy az elkövetkezendő néhány hétben csak kettesben leszünk, megtudhatnám a neved?
– Aiman – vágta rá egy kis gondolkodás után.
– Az lesz a legjobb, ha minél előbb indultok – szólt közbe Prabhü. – Próbáljatok sietni. Szorít az idő.
– Felőlem mehetünk – mondta a lány, és felült a lovára.
Picture

Már jó néhány órája sétáltak az erdőben. Egy szót se szóltak egymáshoz, kínos csöndben gyalogoltak.
– Tudod… most sem értem miért akarták azt, hogy te gyere velem – próbált beszélgetésbe elegyedni a férfi – hiszen te egy niwa vagy. Nem hiszem, hogy – nem tudta befejezni a mondatot, mert a nő villámgyorsan mellette termett, és hozzászorította a legközelebbi fához.
Picture

– Tudod, mit utálok legjobban az emberekben? – mondta összeszorított fogakkal –  az előítéleteiket.
– Tessék? Honnan veszed, hogy én erre céloztam? – próbált meg védekezni. – Félreértettél…
–  Aha persze – nyugodott le. – Te meg félreértetted azt, hogy letámadtalak.
***
Picture

Csörgött a telefon, de nem vettem föl. Nagyon belemerültem az írásba, ezért nem akartam egy telefonálás miatt elveszteni a lendületet. Lassan abbamaradt a csörgés. Mielőtt folytathattam volna az írást, egy üzenetem érkezett. Bonnie írta: Majd hívj, ha elérhető vagy. Fontos! – majd felhívom reggel.
Picture

Hiába próbáltam visszarázódni a történetbe, folyton elbóbiskoltam. Elvégre az előző éjjel is alig aludtam – gondoltam, majd jobbnak láttam lefeküdni.

Tükörkép – 5. Boldog órák

– Találtál két könyvet? Az tök jó! – örült az unokatestvérem, miközben nézegette a kezében lévő ötszáz oldalas könyvet.
– Igen, és képzeld: csak egy dollár darabja. Simán megéri – mondtam nagy okosan.
– Ugye, hogy jó volt eljönni ide! És miről szólnak?
– Fogalmam sincs. De csak egy dollár, csaknem hagyom itt – magyaráztam.
– Nem jó a technikád. Legalább a hátulját olvasnád el, mielőtt megveszed – mondta, majd a szemét forgatva a pénztár felé indult.
***
Picture

Dél körül ébredhettem fel, nem néztem meg az órát. Felvettem egy egyszerű felsőt, és egy farmert, majd ásítozva kiballagtam a konyhába.
Picture

Gyorsan bedobtam a mikróba egy instant elkészíthető kaját, majd főztem egy kávét. Amint kész lett az ebédem, leültem megenni. Valami leves féleség volt. A fenébe! Meg kéne tanulnom főzni. Legalábbis alap dolgokat, mint a spagetti vagy valami – mérgelődtem magamban, majd gyorsan megettem.
Picture

Fel kell hívnom Bonnie-t, mielőtt még ő hív fel engem, és kérdőre von, hogy miért nem én telefonáltam neki, mikor írta, hogy fontos – tudom, hogy bonyolult, de mi ilyenek vagyunk. Szóval felkeltem, és tárcsáztam a számot.
Picture

– Igen? – szólt bele egy vidám hang.
– Helló helló. Mi volt olyan fontos, hogy ismételten éjszaka kellett zaklatnod?
– Szia! Mi tartott ilyen sokáig, hogy visszahívj?
– Tudod, aludtam. Na bökd már ki miért kerestél.
Picture

– Jól van na. Meséltem neked már Buddy-ról?
– Anno órákig skype-oltunk, és végig csak róla áradoztál, úgyhogy azt hiszem igen.
– Találd ki mi történt tegnap!
– Nem tudom! Nemrég keltem, álmos vagyok, nincs kedvem most ezzel szórakozni.
Picture

– Hű de morci itt valaki – kezdte a cikizésemet, de mielőtt még rászólhattam volna, folytatta. – Hát az a helyzet, hogy tegnap este… megkérte a kezemet!
– Mi!? Most hülyéskedsz? És mit mondtál? – meglepett a dolog.
– Szerinted mit? Naná, hogy igent.
– Hű. Gratulálok.
Picture

– Figyu. Most ülök a városba tartó vonaton, körülbelül másfél óra múlva ott leszek az ajtód előtt. Majd elmegyünk ünnepelni valahova.
– Jól hangzik. Tudok egy jó helyet.
– Rendben. Szia, puszi.
– Szia – köszöntem el tőle, és egy lendülettel a kanapéra dőltem.
Picture

Örültem nekik, hiszen már több mint két éve együtt vannak. Előbb-utóbb számítani lehetett a dologra. De egy kicsit féltékeny is voltam. Fél évvel fiatalabb nálam és mégis ő megy férjhez, nekem viszont még barátnőm sincs. Vagyis nem tudom. Tegnap este nagyon jól éreztem magam Aderyn-nel, de egy randi után még nem lehet kijelenteni, hogy járunk, nem igaz?
Picture

Kis gondolkodás után ismét leültem a gépem elé pár sort írni a regényembe.
***
Picture

A történtek után Aloysius jobbnak látta, hogy hanyagolja a beszélgetést. Órákig gyalogoltak, de hamarosan elkezdett sötétedni, így kénytelen volt megszólalni:
– Le kéne táboroznunk, mielőtt sötét lesz.
– Rendben – egyezett bele a fehér lány, majd megállt.
– Én keresek fát, hogy tudjunk tüzet gyújtani, addig maradj itt – mondta majd válaszra várt, de a társa nem szólt egy szót sem, így úgy döntött elindul.
Picture

Tíz perccel később egy kevés fával tért vissza oda, ahol elváltak. A lánynak nyoma sem volt.
– Nagyszerű. Most már ő sincs itt. Érzem, hogy hosszú lesz ez az út – mondta alig hallhatóan, de a válasz máris érkezett.
– Valami gond van? – kérdezte a lány a bokrok közül.
– Semmi. Csak hangosan gondolkodtam. Hol voltál? Ebben az erdőben veszélyes egyedül.
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük egyszer – mondta dühösen, majd nyugodtabban hozzátette: – Csak valami ennivalót kerestem.
Picture

– De azt raktunk el az útra, néhány napig van mit ennünk – értetlenkedett.
– Én nem eszek húst – mondta egyszerűen, majd leült a földre. – Akkor gyújtasz tüzet, vagy itt fagyunk meg az éjszaka?
– Igen, persze! – kapott észbe, majd ő is leült a földre, majd nekilátott a tűzgyújtáshoz.
***
Picture

– Biztos nedves a fa, azért nem akar begyulladni – mentegetőzött a férfi, mikor már sokadik próbálkozásra is csak apró szikrák keletkeztek a két tűzszerszám között.
– Hát persze – mondta a niwa, és halkan nevetett.
– Ha olyan jól tudsz tüzet gyújtani, gyere és csináld! – vágta rá dühösen, majd fölállt.
– Ahogy akarod – válaszolt, ezután csettintett egyet az ujjával és a fa egyből lángra kapott.
Picture

– Ezt mégis hogy csináltad? – kérdezte a férfi megdöbbenve.
– Varázsló vagyok – érkezett az egyszerű válasz, majd nevetni kezdett.
– Nagyon vicces. Ezt miért nem mondtad korábban?
– Mondtam volna. De annyira be akartad bizonyítani, hogy egyedül is elboldogulsz, hogy nem akartam tönkretenni az illúziót.
– Előbb-utóbb én is meggyújtottam volna – mentegetőzött.
– Előbb-utóbb. Mondjuk holnap reggelre? – vágott vissza majd ismét nevetni kezdett.
– Hagyd abba! – kiáltotta dühösen, majd ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.
Picture

Az este további rész némacsöndben telt. Lassan besötétedett, és a hőmérséklet is egyre hidegebb lett. Aloysius érdeklődve nézte a lányt. Sápadtnak tűnt – már ha ez lehetséges. Mintha nem is ott lett volna, üveges szemekkel tekintett előre, a semmit bámulva. Hosszú percek teltek el így, mire a férfi borzongva a másik oldalára fordult.
***
Picture

– Hé! Ébredj. Tovább kéne indulnunk – ébresztgette a férfi a társát.
– Jól van. Menjünk – kelt föl.
– Hogy aludtál? – próbált beszélgetésbe elegyedni.
– Jól.
Picture

A férfit kezdte idegesíteni a lány rövid válaszai. Úgy érezte, hogy nem tiszteli, és a küldetésük fontosságát sem érzi át teljesen. De hogy is érthetné. Hiszen más népből származikFogadok, hogy teljesen hidegen hagyja, hogy a herceg haldoklik. Csak azért jött el mert… – gondolkodott magában, de nem tudott ésszerű magyarázatot adni, hogy pontosan miért jött vele a nő.
Picture

Eléggé elgondolkodott, és csak akkor tért magához, mikor lábnyomokat vett észre a puha talajban.
– Miért álltunk meg? – kérdezte a fehérség.
– Lábnyomok. Valaki van itt. És higgy nekem, ha itt találkozol valakivel, az sose jó szándékú.
***
Picture

Kopogtak az ajtómon. A fenébe. Sose hagytok írni. Mindig megzavartok! – átkoztam a nem létező lényeket, miközben ránéztem az órára: 14:07. Hogy elszaladt az idő! Máris két órája beszéltem Bonnie-val? Akkor ez ő lesz! – állapítottam meg, majd boldogan léptem az ajtóhoz.
Picture

– Jajj te! Szia! Annyira hiányoztál! – mondta, majd jó szorosan megölelt.
– Szia. Te is – viszonoztam az ölelést, majd betessékeltem. – Üdv szerény hajlékomban – mondtam vidáman, teljesen elfeledve az előbbi bosszúságomat. – Mit csináltál a hajad többi részével? Persze jól áll…
Picture

– Szerinted mit? – mondta, majd belépett a nappaliba – Átfestetted a falat? Mikor utoljára itt voltam, még sárga volt.
– Igen. Körülbelül négy hónapja.
– Olyan fura, hogy nem találkoztunk már fél éve.
– Igen. Durva. És mi jó történt veled azóta? Persze az eljegyzésen kívül.
– Majd mindent elmesélek. Hova megyünk ünnepelni?
– Tudod te az nagyon jól! – kacsintottam, felvettem a kabátomat, és elindultunk.
Picture

A szokásos bárba mentünk. Oda, ahol néhány nappal ezelőtt is voltam.
– Hé, Jay! Korán van még nem? – köszöntött a barátom, majd miután meglátta a velem érkezőt, hozzátette: – Bonnie! De rég láttalak! Mi van veled?
– Jaj, nagyon király dolog történt! – mondta, majd kinyújtotta a kezét, hogy jól megvizsgálhassuk a jegygyűrűjét.
– Na, gratulálok! – mondta, miután rájött a dologra – Akkor neked ingyen ital jár a mai napra – kacsintott, és máris elkezdte keverni az italunkat.
– Csődbe fogsz menni miattunk. A múltkor az én italomat fizetted, most az övét.
– Ne aggódj az üzlet miatt. Néhány ital még nem fog nagy veszteséget okozni.
***
Picture

Leültünk beszélgetni. Nosztalgiáztunk a régi szép időkről. Én kérdeztem arról, hogy mi történt vele ebben a hat hónapban, amíg nem találkoztunk, aztán nekem is be kellet számolnom mindenről, majd egy olyan témánál kötöttünk ki, amiről nem szívesen beszéltem volna:
– Az oké, hogy én férjhez megyek, de mi a helyzet veled?
– Hát, ami azt illeti, tegnapelőtt pont itt találkoztam valakivel…
– Tényleg? Ez tök jó! Hogy hívják?
– Aderyn.
– Nem gyakori név. És mi a helyzet?
Picture

– Hát, tegnap volt egy randiszerűség.
– Randiszerűség? Az milyen?
– Nem tudom, de ha rajtam múlik, fogunk még találkozni..
– Hát… sok sikert! – mondta, majd megölelt. – De most el kell mennem. Még el kell mondanom anyáéknak is a nagy hírt.
Picture

– Még nem mondtad el nekik?
– Nem, még te vagy az egyetlen, aki tud róla.
– Oh. Ez megtiszteltetés.
– Az, úgyhogy becsüld meg. De most tényleg megyek. Szia – ölelt meg még egyszer, majd nyomott egy puszit az arcomra. – Megígérem most nem tűnök el fél évre – mondta búcsúzóul, és elment.
***
Picture

Hamarosan én is hazaindultam. Elővettem a telefonomat, és tárcsáztam a számot:
– Hallo? – kérdezte egy hang.
– Szia Aderyn, itt Jayden. Mit szólsz a holnap estéhez?