Márciusban indult történetünk, a Tintavér már bőven maga mögött hagyta az ötvenedik epizódot, így eljött az ideje, hogy megosszunk veletek pár gondolatunkat a kulisszák mögül. Eddig igyekeztünk diszkréten kezelni, hogyan folyik a munka a háttérben, és mire számíthattok a jövőben, de mivel úgy tűnik, zökkenőmentesen tudunk haladni terveink szerint, most már felszabadultabban nyilatkozunk. Például arról, hány rész várható még a továbbiakban. Sok ilyen kérdést kaptunk, és a válasz reméljük, a leghűségesebb olvasókat sem rettenti meg: 134 epizódot tervezünk, ami a dupla részeket számolva valójában 140 rész, és egészen a 2018/2019-es tanév végéig kitart majd. Ezután a Tintavér nyári szünetre megy, de a későbbiekben is találkozhattok még hosszabb-rövidebb spin-offokkal. Második évadon nem gondolkodunk, egyelőre elég sok kreatív energiánkat felemészti az írás.

Szeretnénk pár szót ejteni Cam és Fay távozásáról is. Ők Bellatrixy főszereplői voltak, de ő sajnos időhiány miatt nem tudta ellátni az oldalon vállalt feladatait, és a történettel sem tudott haladni. Hosszas próbálkozás után végül mind beláttuk, hogy ez így nem megy. Trixy kilépésével a karakterek is távoztak, az utolsó epizódokat már mi írtuk meg, hogy valahogyan lezáruljon a száluk. Ez okozott némi fennakadást a történetben, hiszen jócskán át kellett terveznünk a folytatást, de úgy érezzük, megtettünk, amit lehetett. Fay és Cam karakterét azonban már nem hozhatjuk vissza, ők  elbúcsúztak tőletek. Bízunk benne, jól megy a soruk ott, ahol most vannak.:)

A hosszas felvezető után következzen némi kérdezz-felelek, amiből egy sor érdekességet megtudhat az, akit érdekel a Tintavér háttere – például ki írja a karaktereket, és kiket shippelünk egymással. Elő a pattogatott kukoricát az olvasáshoz!:)

 

Kérdések Ruby-hoz, Theához és Timhez

A Tintavér íróihoz

 

Mi a véleményed a közös írásról?

Ruby: Én nagyon szeretek másokkal együtt írni. Mondhatjuk, hogy ebben nagy gyakorlatom van már, hiszen több társszerzővel is volt szerencsém együtt dolgozni hosszabb ideig is. A Tintavér viszont egészen más, mint az eddigi projektek, amelyekben részt vettem, hiszen nem egy emberrel kell csak folyamatosan együttműködnöm, hanem (most már) kettővel. És persze Matt-tel is, aki pedig a csodálatos képeket készíti nekünk!

Thea: Tőlem eleinte nagyon idegen volt a gondolat, nem is csináltam még soha, inkább magányos írótípus vagyok. Nem nagyon tudok másokhoz időben alkalmazkodni, és a közös írás megkövetel némi interaktivitást és spontaneitást is, ami bennem nincs meg sajnos, legalábbis ilyen téren. Szeretem, ha jól megfontolhatom, mit írok le, megtervezhetem egy jelenet vagy beszélgetés ívét, kigondolhatok és elhelyezhetek benne csattanókat, olyan mondatokat, amelyek épp aktuálisak a másik karakter számára, és tudok rá ütősen reagálni – ezzel szemben páros írás esetén ennek pont az ellenkezője történik. Azonnal kell reagálni, utólagos változtatásra nincs sok lehetőség, hiszen a másik karakter arra válaszol, amit leírtam, és nem is feltétlen arra halad egy beszélgetés vagy eseményszál, amit én előzetesen terveznék, hiszen a másik írónak is megvan a saját elképzelése a jelenetről. Sok pozitívuma is van viszont a dolognak. Sokkal színesebb a történet, hogy egy író fantáziája helyett két-három másiké is megjelenik. A karakterek és történetszálak sokfélék, hiszen mások vagyunk, és mindenki olyat ír, ami jobban megy neki, a közös jelenetek írása pedig – amiről azt hittem, szenvedés lesz – élményszámba megy. Ha valaki épp nincs benne, akkor is pattogatott kukoricával figyeli a részek alakulását. Szóval én élvezem az írást, pedig saját magamat gondolnám a leggyengébb láncszemnek. 🙂

TimMac: Eleinte eléggé féltem tőle, mert újdonság volt számomra, viszont nagyon pozitívan csalódtam benne. Nagyon jó, hogy mindig motiváljuk egymást, és írástechnikailag is sokat fejlődtem általa. Főleg a karakterábrázolást éreztem korábban gyengeségemnek, viszont most közösen nekiállva a karakterek kidolgozásának időszakát nem siettük el, több kérdéssort is megválaszolgattunk minden karakterrel, így nagyon gazdag lett mindenkinek a személyisége. Ezen kívül még a párbeszédírást emelném ki, ami szerintem ezerszer könnyebb és életszerűbb végeredményhez is vezet. Egyszerűen csak jobb úgy, ha nem „magaddal” kell veszekedned, tehát ha valaki más beszélteti a másik karaktert, mivel akkor sokkal őszintébb tud lenni mindkét fél, és meglepőbb fordulatok lehetnek, nem pedig arra tereled a beszélgetést, amerre tudod, hogy mennie kéne. A közös írás során szerintem Rubytól tanultam a legtöbbet, ő hangoztatja mindig, hogy a szereplők tudják maguktól, hogy merre menjen a történet, amit én eleinte nagyon nem éreztem át. Görcsösen ragaszkodtam az irányításhoz korábbi írásaimnál és ráerőltettem karakteridegen mozzanatokat is egy-egy szereplőre csak hogy a történet az előre meghatározott mederben maradjon. Most, a Tintavérnél tényleg azt érzem, hogy sokkal inkább a karaktereim határozzák meg, hogy merre tovább, és sokkal könnyedebb is így írni. Bár néha érzelmileg le tud fárasztani egy-egy súlyosabb, nyomottabb jelenet.

Hogy viszonyulsz a Tintavér témáihoz?

Ruby: Mivel a sok karakter sok különböző téma felvonultatásával jár együtt kéz a kézben, én azt gondolom, hogy mindenki fog olyat találni benne, ami közelebb áll hozzá, jobban érdekli. Szerintem a Tintavér fontos témákat boncolgat, és az a legjobb benne, hogy lehetőségünk van különböző karakterek szemén keresztül több oldalról is megvilágítani egy-egy kérdést. Nyilvánvalóan vannak benne olyanok, amelyek jobban érdekelnek engem is – például a gyász feldolgozása, a tanítás, vagy éppen az, hogy az ember mit kezd a rábízott felelősséggel.

Thea: Magamtól sosem jutott volna eszembe gimis sztorit írni, de örülök, hogy ezt választottuk. A természetfeletti annyira nem áll hozzám közel, az érzelmekről, emberi viszonyokról és karakterekről szóló történetekben találom fel jobban magam. A gimnazisták azért különlegesek, mert szinte minden jelen van az életükben, ami egy ember életében előfordulhat, csak sokkal koncentráltabban, ezen kívül ők kevesebb tapasztalattal rendelkeznek a problémák megoldásában. Többnyire saját magukat sem ismerik eléggé ahhoz, hogy könnyen döntésre jussanak. Úttörők és útkeresők. Szinte minden tininek megvan a maga problémája, és a sok szereplő miatt elég sokat be tudunk mutatni ebből a fiataloknak, ami talán aktuális lehet számukra is. Azt viszont szerettük volna, hogy ha a történetet a tinikort már maguk mögött tudók is érdekesnek találják.

TimMac: Nekem a Tintavér nagyon közel áll a szívemhez olyan tekintetben, hogy eredetileg én hoztam ezt a témát, egy korábbi történetötletemet alapul véve. Nagyon örülök, hogy nem került végül ez is a fiókba/süllyesztőbe, mint sok más sztorim, azért pedig végtelenül hálás vagyok az írótársaknak, amiért egy ilyen színes-színvonalas történetet eszkábáltunk belőle. Nélkülük biztos vagyok benne, hogy feleannyira se lett volna érdekes. Maga a téma egyébként kicsit talán eltávolodott az eredeti elképzelésről, amit egyébként nem bánok. Nekem alapból az írókörről szól a történet, de mint azt már korábban is mondtam, a karakterek elkezdték a hátukon vinni a sztorit, és így egy sokkal komplexebb dologgá nőtte ki magát. Az első ötleteléseknél még felmerült, hogy gimnazisták helyett egyetemisták legyenek, de szerintem így egyrészt több mindenkihez tudunk szólni, hiszen az egyetemet nem mindenki élte (még) meg, másrészt az egyetemen egy fokkal azért érettebb, kiegyensúlyozottabb személyiségekkel találkozhatunk, akiknél karakteridegen lehetne a túl sok konfliktushelyzet. A korosztály kiválasztásakor tehát szerintem jól döntöttünk, témák tekintetében pedig próbáltunk minél több, a hétköznapokban is felmerülő problémára, személyiségre rávilágítani, egyfajta iránymutatásként szolgálni. Ezt szerencsére – én legalábbis úgy érzem – sikerült sok kortárs példával ellentétben viszonylag klisémentesen megoldanunk, így nem a végtelenségig elcsépelt konfliktushelyzeteket rágjuk át újra.

Mesélj a karaktereidről!

Ruby: Rob és Kitty az én karaktereim a főszereplők közül, de hozzám tartozik a családjuk és azok is, akik a leggyakrabban interakcióba lépnek velük a mellékszereplők közül (Adrian, Gina, Eric). Nagyon szeretem őket írni, mindegyiküket másért. Azzal nem mindig értek egyet azzal, amit gondolnak vagy amit tesznek, viszont értem őket. Az én karaktereim táborát erősíti még Angela és Rose is – akik ugyan még csak mostanában tűntek fel, de máris hihetetlenül élvezem az írásukat.

Thea: Azt hiszem, messze nekem van a legtöbb karakterem a történetben, pedig nem így terveztem. A mellékszereplőkkel kicsit elszaladt a ló. Minden író két főszereplővel indult, az én karaktereim Ethan és Morgan. Mikor kigondoltam őket, nem az volt a célom, hogy szeressék őket, hanem inkább az, hogy egy-egy élethelyzetet be tudjak mutatni velük, amit érdekesnek tartok. Az, hogy mindkét szereplő problémás családi háttérrel és komoly frusztrációkkal rendelkezik, csak a véletlen műve, így alakult. Nem tudom eldönteni, melyiküket szeretem jobban, de az biztos, hogy Morgant könnyebb írnom. Talán azért, mert ő – bár főleg érzelmei vezérlik – mégsem tettlegesen reagál helyzetekre, hanem inkább a fejében éli meg azokat. Valószínűleg az is közrejátszik azért, hogy lány, és jobban tudom, mi járhat a fejében.:) Ő azért kívülálló, mert olyan felnőtt kötelezettségek is nyomják a vállát, amelyek miatt nem volt alkalma igazán tininek lenni. Így nehezen teremt kapcsolatot kortársaival, és sokszor ennyi elég is ahhoz, hogy az emberről mindenfélét feltételezzenek, és kiközösítsék. Ethan ezzel szemben maga tehet helyzetéről, hiszen könnyen elveszíti a fejét, és zűrökbe keveredik. Ő is tudja, hogy ez nincs jól, de nem képes változtatni. Folyamatosan nyomás alatt van, kiszolgáltatva a rosszabbnál-rosszabb szituációknak, ami miatt minden erejét összeszedve éppen csak fennmarad a vízen, de ahhoz (még) nem elég erős, hogy elkezdje megoldani a problémáit, és lassan arra az útra lépjen, amire szeretne.

TimMac: Az első, ami eszembe jut a többiek karakterfelhozatalához képest, hogy kevesen vannak. Alapból úgy indultunk, hogy az írókörből kap mindenki két karaktert, akik főszereplők, és hozzájuk megírhatjuk a családjukat, baráti körüket, stb. Először, mikor megbeszéltük, hogy akkor én kapom a tanárt, talán kicsit féltem a feladattól, de Bradley fogadtatása nagyon boldoggá tett. Ez viszont valamennyire felelősséggel is jár, mert különösen figyelnem kell arra, hogy milyen üzenetet közvetítek egy felnőtt karakterrel. A konfliktushelyzeteinek kitalálásakor kicsit talán megszenvedtem, mert eredetileg csak az írókör vezetésének célját szolgálta, de utána ő is élni kezdett, és ment a saját dolgára. A Hauserrel való konfliktusát is nehezen szültük meg. Theáék konkrétan rábeszéltek, hogy Bradley bénázzon, essen el, öntsön magára dolgokat az órán, ahol Hauser is bent volt, mert egyszerűen nem találtunk más kifogásolnivalót a fellépésében. Szóval így született meg az, hogy irodalom terén nagyon toppon van, tanárként viszont még nehézségei vannak, viszont a töretlen lelkesedésével szerintem meg fogja oldani a problémát.

Bradleyhez kapcsolódóan a baráti kör csak út közben fogalmazódott meg, viszont nagyon érdekes szál lett, szeretem írni őket, főleg, hogy egy viszonylag komolyabb, nyomasztóbb témát is be tudok így vinni a Tintavérbe. Szerintem többet nem is nagyon mesélek róluk, hiszen őket annyira még nem ismerhették meg az olvasók, és jobb a Tintavéres környezetben ismerkedni velük, mint itt.

Minden karakterem születése nehézkes volt, így kezdetben Liammel is meggyűlt a bajom. A kiindulás az volt, hogy ő egy zárkózott srác, tipikus megfigyelő alkat, aki nem szólal meg, de mindent megjegyez, észrevesz, ami körülötte történik. Neki elég nagy ívű konfliktuskört találtam ki az elején, a többiek pedig kérdezték, hogy oké, de addig unalmas lesz, mert nincsen semmilyen motivációja, nehézsége, így ennek eredményeképp jött az ötlet, hogy Liamnek legyen beszédhibája. Bevallom, nem is nagyon olvastam még olyan történetet, ahol hadarós karakter lett volna, így élveztem, hogy ilyen tekintetben is számomra új dolgot alkothatok, amivel ráadásul eléggé tudok azonosulni is. Legtöbbször megölelgetném Liamet, amilyen kis szerencsétlen tud lenni, de aztán mindig eszembe jut, hogy végülis pont miattam szenved. Hát, nincsen könnyű dolga a karaktereimnek, szeretem megnehezíteni a sorsukat.

Mint azt ezek után kitalálhattátok, Spencer is az én karakterem, aki Liam (egyetlen) barátjaként jelenik meg. Őt néha talán kicsit túl tökéletes karakternek érzem, Gary Stu értelemben véve, de a többiek többször is megerősítettek, hogy szerintük nem az. Minden esetre Spencer nyakába varrtam az én egyik legnagyobb hibámat: mindent elvállal, és ezáltal könnyen túlterheli magát, amiből aztán az következik, hogy csalódást okozhat egyeseknek. Spencer szerintem önmagában nem lenne kifejezetten érdekes karakter, de akik körülveszik, érdekessé teszik. Nagyon jó a kémiája Kittyvel, Liammel, Rose-zal, és az egyik legizgalmasabb dolog vele kapcsolatban szerintem a nyári táboros ügy, ami nagyon nagy részben Thea érdeme.

Mi a véleményed a többiek karaktereiről?

Ruby: Rólam tudni kell azt, hogy hihetetlenül könnyen szeretek meg szereplőket, és azt is, hogy nagyon befolyásol az, hogy a saját karaktereim hogyan viszonyulnak a többihez. Ennek a kettőnek a különös elegye az, hogy bár mindenkit kedvelek a többiek karakterei közül, például Liamet én a nagy többséggel ellentétben akkor kezdtem igazán megszeretni, amikor Robbal beszélgetni kezdett. Spencert meg például az elejétől fogva nagyon szerettem, és gyanítom, hogy azért, mert Kittynek jó barátja. De ha elvonatkoztatok ettől, akkor muszáj kiemelnem Hauser igazgatónőt, aki szerintem hihetetlenül jól végzi a munkáját. Persze, látjuk, hogy morog Ethannel és Mr. Bradley-vel, de ha kicsit mélyebbre ásunk, látjuk, hogy előbbit még mindig nem tette ki, pedig megtehette volna, utóbbit pedig inkább csak terelgetni szeretné. Az igazság az, hogy egy iskolaigazgatónak keménynek kell lennie ahhoz, hogy érvényesülni tudjon – és Hausernek sikerül megugrania ezt.

Thea: A kezdetek óta nagyon szeretek minden karaktert, mind különleges valami miatt. Kitty talán van, akinek ijesztő lehet a szókimondó stílusa miatt, de ő egy igazi badass női karakter, nem totojázik, határozott és céltudatos, mellette pedig helyén van a szíve. Csak éppen ő gondolkodik, mielőtt bármit kimondana. Emiatt úgy tűnhet, nincsenek érzései, de én biztos vagyok benne, hogy nagyon is van neki. Rob egyszerűen cuki. A barátságos stílusával és iróniájával bármelyik szereplővel jól működik, de különösen a testvéreivel szeretek róla olvasni. Szeretem, ahogy piszkálják és védelmezik egymást. Liamben azt szeretem, hogy kritikus és önérzetes. Nem adja olcsón a barátságát, de még a szimpátiáját sem. Pedig igazából vágyna rá, de nehezen képes átengedni bárkit a falakon. Bradley pedig szerintem tökéletesen megtestesíti az életbe kilépő, zöldfülű ifjoncot, aki kevés tapasztalattal, ezzel szemben rengeteg illúzióval rendelkezik. Szeretem, hogy tökéletlen, és nem afféle szuperbölcs a maga 26(?) évével, csupán azért, mert végzett az egyetemen. Az elmélet egy dolog, de a gyakorlatban sok minden másképp működik, és szerintem hozzá hasonlóan sokan végigbukdácsolják első éveiket pályájukon, mielőtt belerázódnának a hivatásukba.

TimMac: Mivel rettentő sokan vannak, nem vennék sorra mindenkit, csak általánosságban írnék róluk. Először is rettentő színes a stáb, amit imádok. Jó olyan karakterek gondolkodásmódjába is belelátni, akik ugyanabban a környezetben élnek, mint az enyéim, mégis más író szemléletét tükrözik. Nem is nagyon tudok olyan karaktert mondani, akivel ne szerepeltetném szívesen a sajátjaimat. Theától Gilért vagyok oda leginkább, Ruby szereplői közül pedig Kitty az, aki a legérdekesebb. Kittyre nem mondanám, hogy úgymond oda vagyok érte, mert tuti nem barátkoznék vele, de annyira nehezen tudom hova tenni őt, és annyira nehezen találok rajta fogást a karaktereimmel is, hogy ő nyűgöz le leginkább. De végigpörgetve fejben az egész stábot, iszonyat nehéz bárkit kiemelni, mindenki érdekes valamiért.

Kiket shippelsz a történetben?

Ruby: Gilt és Morgant. Szeretem a barátságból szerelembe forduló kapcsolatokat, mert ilyenkor van valami különleges az egészben. Ismerik már egymás minden apró hülyeségét, és mégis akarják a másikat. Nem egy hirtelen felindulásról, fellángolásról van szó, hanem lassan alakulnak ki a dolgok, és ennek megvan a varázsa. Lassú víz partot mos – nekem egyébként is ez a filozófiám.

Meeeg Ethant és Clarát. Tudom, tudom, az imént nyomtam le egy nyálas szöveget arról, hogy a lassan kialakuló érzések… de itt meg van valami szikra. Na, nem az a fajta, amitől egymásnak esnek és utálkozás helyett vadul csókolózni kezdenének, de szerintem mindenki érti, mire gondolok. És nem, szerintem egyáltalán nem akarnak csókolózni. Se vadul, se máshogy. Szipp.

Thea: A többiek karakterei között nem alakultak még ki nyilvánvaló pár-alapanyagok, de én például bírnék egy Kitty-Eric párosítást. Eric annak ellenére, hogy gólya, nagyon talpraesett és céltudatos, szóval érettebbnek tűnik a koránál. Kitty-nek pedig szerintem senki nem merne beszólni azért, mert egy fiatalabb sráccal jár.:D

TimMac: Gil és Morgan all the way. Már az első jelenetüktől kezdve shippelem őket, és minden egyes közös jelenetük után még inkább. Remélem Morgan is meglátja majd egyszer, hogy Gil igazából milyen értékes barát.

Melyik karakterek közötti kapcsolatok a kedvenceid?

Ruby: Szeretem olvasni Mr. Bradley és Hauser igazgatónő jeleneteit, talán azért is, mert az oktatás témájában két különböző nézőpont szokott ilyenkor ütközni. Ha pedig már ütközéseknél tartunk, nagyon élveztem például Liam és Kitty közös jeleneteit is, amikor érezhetően nem összebarátkoztak a karakterek, nem is értettek egyet, de attól még beszélgettek tovább. És bár ezzel hazabeszélek, én nagyon élvezem írni Kitty és Adrian konfliktusát is. Adrian az, akit szerintem ti, olvasók, nem igazán kedveltek, de én nagyon szeretem őt. Meg aztán náluk az adok-kapok elég kölcsönös, itt nem lehet mondani, hogy valamelyikük ne venné ki a részét a másik szenvesztéséből.

Talán most úgy tűnik, hogy a kevésbé harmonikus kapcsolatok a kedvenceim, pedig egyébként nem! Nagyon-nagyon szeretem például írni Rob és Kitty barátságát, mert bár ők régebben nem álltak egymáshoz annyira közel, látszik a kapcsolatukon a gyerekkorukra visszanyúló ismeretség, mert tudják egymást a helyén kezelni. Meg szeretem Springeréket is írni.

Thea: Ilyen nagyon sok van szerencsére. A Rob-Kitty baráti jeleneteket jó olvasni, mert már régen ismerik egymást, nem felületes a kapcsolatuk, valamint mindkettőnek egyedi stílusa van. Kitty kissé nyers, Rob pedig vicces. Jó a kémiájuk. A Clara-Ethan párost is szeretem, mert hatalmas indulatok tudnak elszabadulni, amikor találkoznak. Szerintem mindkettőnek igaza van valahol, amitől csak még kibékíthetetlenebb közöttük az ellentét. Harmadiknak talán a Liam-Kitty páros említeném, mert imádom, ahogy Liam utálja Kitty-t. Remélem, még sokáig így marad, mert szerintem szórakoztató olvasni.:)

TimMac: Bradleyt imádom szerepeltetni Ethannel. Imádom, ahogy próbálja megfejteni, feltörni a fiút, mint egy kódot. Szerintem közelebb áll a szívéhez a fiú, mint a legtöbb diák, még akkor is, ha néha szigorú vele.

Trevor Hauserrel is zseniális, mivel a többnyire magabiztos férfi, aki mindig tudja, mit mondjon, a dirihez belépve úgy viselkedik, mintha kirántották volna a lába alól a szőnyeget, Hauser pedig ott csap le, ahol nem szégyelli.

Spencerre eredetileg Kittyt mondtam volna, de aztán jött Rose, és wow, az a lány nagyon ki tudja hozni a sodrából, ami szerintem nagyon vicces. Fogalma sincs, Rose mit tudhat róla, de védi minden egyes pontját, nehogy betaláljon.

Liamnek Rob volt egy nagyon pozitív csalódás. Imádtam az első közösen bénázós jelenetüket, meg az összes többit azóta is. Nagyon aranyosak együtt, és szerintem mindketten tudnak olyat nyújtani a másiknak, ami az előnyére válhat.

A többiek karakterei közül egyrészt a Morgan-Gil párost imádom, újabban az Ethan és a nagymamája közötti kapcsolat is közel került a szívemhez. Imádom a Kitty-Adrian konfliktusokat is, Robnak pedig a családi jelenetei szerintem a legjobbak.

Mennyire tudsz azonosulni a karaktereiddel, mennyire értesz velük egyet?

Ruby: Teljesen egyikükkel sem tudok azonosulni. Mindannyiukban van valami belőlem, és mégis teljesen mások, önálló véleménnyel és gondolkodásmóddal. Kitty például egészen más személyiség, mint én, Robnak pedig sokkal jobb a humora, mint nekem. Én egyébként leginkább Ginára hasonlítok, aki ügyesen megbújik a háttérben, és csak onnan figyeli az eseményeket.

Thea: Nyilván valamennyire a bőrükbe kell bújnom ahhoz, hogy írjam őket, de nem vagyok túl hasonló hozzájuk. Mindketten lobbanékonyak, hirtelen döntések vezérlik őket, és sokszor megbánják, amit tesznek. Beleugranak olyan helyzetekbe is, amibe nem kellene. Ezzel szemben engem inkább túlzott óvatosság és megfontoltság jellemez, szóval meglehet, hogy épp elnyomott, érzelmek vezérelte oldalamat élem ki az írásban.:) A döntéseikkel sem mondhatnám, hogy túlzottan egyetértenék, hiszen én náluk bölcsebb vagyok.;)

TimMac: Mindegyikükkel tudok azonosulni egy bizonyos szintig, hiszen mindannyian belőlem táplálkoznak. Liamen keresztül valamennyire sikerült magam előtt is megfogalmaznom ezt az egész hadarásos frusztrációt, ami szerintem emberileg előnyömre vált. Bár még nem sok szó esett Liam családjáról, a háttérben mi már eléggé kitárgyaltuk, és én azzal nem annyira tudok azonosulni, viszont Liam karakteréhez nagyon passzol a téma, remélem, majd elnyeri az olvasók tetszését.

Trevor karakterén keresztül kiélhetem az irodalmi fanatizmusomat, és sokszor kerülök Bradley állapotba, mikor őt írom. Nála érzem leginkább azt, hogy sikerül belebújnom a bőrébe, olyan emelkedett eszmefuttatásokat sikerül néha kipréselnem magamból. Sokszor volt már, hogy kiértékeltük a jelenet megírása után Bradley gondolatmenetét, és néha egyetértek a többiekkel, hogy nem feltétlen van igaza, ilyen módon tehát nem mindig azonosulok azzal, amiket Bradley az idealizmusától vezérelve mond.

Hogyan jönnél ki a karaktereiddel?

Ruby: Kittyvel nem jól, ő az a személyiség, aki az én lelkivilágomhoz kicsit túl nyers. Nem hiszem, hogy zavarnám őt vagy én haragudnék rá, de nem lenne nekem szimpatikus, és azt hiszem, félnék tőle. Pedig tudom ám, hogy ő senkinek nem akar rosszat, és nagyon tud szeretni. De na.

Robbal szerintem egészen jól kijönnék, és Clarával is.

Thea: Morgannel talán megtalálnám a közös hangot, hiszen neki nagy szíve van, csak az emberekkel való kapcsolatain lenne még mit csiszolni. Nekem szimpatikus lenne, hogy olyan nagyon törődik a testvéreivel. Ethan ezzel szemben túl problémás lenne, mert nagyon hajlamos vagyok magamra venni mások baját. Az ő gondjai már olyan jellegűek, hogy hiába a jószándék, vagy akár szakszerű segítség, saját magának kell rájönnie, hogyan lendülhetne át a hullámvölgyeken. A mentalitásán kellene változtatnia. Ez nagyon nehéz, és valószínűleg belefáradnék abba, hogy próbálok segíteni neki, de nem megy.

TimMac: Bradleyvel szerintem csípnénk egymást. Szerettem az ilyen lelkes tanárokat, és szerettem jóban is lenni velük, így vele biztos jókat tudnék beszélgetni. Spencerrel azt érzem, hogy könnyű kijönni, ő ilyen majdhogynem univerzális karakter, épp ezért jó, hogy lett egy Rose-unk, aki végre ellenlábasa lehet. Liam pedig pont Spencer fordítottja, hiába nyitnék felé, szerintem ő nem szívesen barátkozna velem, mivel sok esetben nem vagyok olyan türelmes, mint Spencer.

Melyik karakteredet szereted legjobban írni?

Ruby: Mindegyiküket, de azok a jelenetek a legjobbak, amikor a többiek karaktereivel együtt szerepelnek. Így például nagyon élvezem az írókörös jeleneteket. Ethan és Clara találkozásait mindig izgatottan várom, meg aztán itt van Rose is, akit írni egyenesen felpezsdítő.

Thea: Mindet szeretem. Ha csak egyet választhatok, akkor Hauser, mert szeretem a kemény, de következetes, elhivatott karaktereket. Ráadásul jól megkavarhatom vele a többi szereplő kártyáit.:)

TimMac: Ez az egyik legnehezebb kérdés… Bár a többiekkel ellentétben szerencsére nekem azért elég szűk a választási lehetőségek köre. Liamet a beszédhibája miatt imádom írni. Mindig félhangosan hadarok, és próbálom leírni utána úgy a szót, amivel eléggé el tudok szórakozni. Nála az is érdekes, mikor milyen hosszúságú szavakat használok, mert a rövidebbeket ugye nem annyira hadarja el, viszont sokszor szándékosan keresek olyat, amit nem tud kimondani. Ilyen volt a virslis táska is.

Bradleyt azért szeretem írni, mert olyankor tényleg azt érzem, hogy sikerül a bőrébe bújnom, és egy-egy Hauserrel való veszekedés pl. engem is szinte mindig lefáraszt érzelmileg, ami annak a jele, hogy azonosulni tudok vele és a céljaival, amit eddig nem sok karakteremnél éltem át, így maga az élmény az, ami miatt imádok vele dolgozni.

Melyik szereplővel szereted/szeretnéd szerepeltetni a karaktereidet?

Ruby: Mindenkit mindenkivel. De talán a már elhangzottak (Liam-Kitty, Ethan-Springerék) mellett megnézném, mit kezdenének a karaktereim Morgannel, vele annyira sok kapcsolatuk még nincs. Angelát pedig gyakorlatilag megint csak mindenkivel szeretném kicsit összehozni, mert az az érzésem, hogy mindenkinek jól jönne egy kicsi az olaszos derűjéből. Vagy a tanácsaiból.

Thea: Nagy szívfájdalmam, hogy egyelőre kevés közös jelenetem van Ruby és Tim karaktereivel, de hát az enyémek alapból kívülállók, nehezen vegyíthetők baráti klikkekbe. Morgan viszont tuti jól kijönne Robbal, ha alkalmuk lenne elmélyíteni a kapcsolatukat, Ethant pedig nagyon szeretem Clarával és Bradley-vel szerepeltetni.

TimMac: Igazából pont a napokban állapítottam meg, hogy bárkit bárkivel összeeresztve egy egész regényt meg lehetne írni csak kettejükről. Ilyen az, amikor a szereplőink tényleg élnek. Ha pedig konkrétumot kell mondanom, akkor Liamet eddig Kittyvel élveztem leginkább közösen. Spencer most egyértelműen Rose-zal a legjobb, Bradleyt pedig most épp a baráti körével szeretem leginkább szerepeltetni, amire próbálok is minél több jelenetet rászánni, hogy kicsit jobban kibonthassam az Emily témát.

Mennyire tartod jó kinézetűnek a karaktereidet?

Ruby: Rose szerintem nagyon szép, de a többieket én inkább átlagosnak képzelem – és igyekeztem ilyenre megalkotni őket. Illetve szerintem Gina is csinosra sikerült, de ez már Matt érdeme, mert őt Matt simsesítette meg.

Thea: Morgant nem szerettem volna túl szépre alkotni, és szerintem ő tényleg inkább egyedire sikerült, mint vonzóra. Ethan ezzel szemben talán azért nem lett csúnya. Vele az volt a célom, hogy olyan karaktert alkossak, aki számára alapvetően nem okozna gondot az ismerkedés, de olyan belső tulajdonságai legyenek, ami miatt saját maga áll a saját boldogulása útjába. A többiek közül pedig Tylerre vagyok büszke, akinek szerintem igen tenyérbemászó arcot sikerült összeraknom.

TimMac: Spencer és Trevor esetében félig-meddig célkitűzésem volt, hogy jól nézzenek ki. Bradleynél szerintem ez egészen jól is sikerült. Ő átesett már egy változtatáson, az első verziónak lenyalt haja volt, meg talán az arcán is módosítottam közben. Liamnél nem volt szándékom helyes figurát alkotni, de a visszajelzések alapján ő is jól sikerült, szóval elfogadom a többség véleményét, és őt is jól kinézőnek titulálom. Bradley baráti köréből kinézetre egyértelműen Jared a kedvencem, neki nagyon karakteresre sikerült a megjelenése, ami Matt érdeme – én hozzájuk csak leírást adtam, ami alapján ő készítette el őket, amit itt is szeretnék újfent megköszönni neki.

Melyik volt az eddigi kedvenc jeleneted?

Ruby: Ezen nagyon sokat gondolkoztam, de nem tudok kiemelni egyetlen jelenetet, mert nagyon sok szépet vagy épp ütőset vonultat fel a történet. Például tetszett nagyon az úszóverseny, Ethan otthoni jelenetei, Morgan és Gil beszélgetései vagy épp az, amikor Rob és Toby találkoztak. Vagy az, amikor Tyler rájött, hogy Cam hazudott nekik. Lehet, hogy én vagyok a kisebbség, de én tényleg sajnáltam Tylert.

Thea: Hűha. Az egyik kedvencem az volt, amikor Hauser átveszi az irodalomórát Bradley-től – nem spoilerezek, de én még mindig röhögök rajta.:D A sajátok közül pedig talán Clara és Ethan első találkozása.

TimMac: Az írókörös jeleneteket szeretem nagyon, azok közül is talán azt leginkább, mikor Ethan és Bradley összeveszik egymással. Egyébként itt is sok mást említhetnék még, minden jelenet más-más miatt áll közel a szívemhez.

Ha újrakezdhetnéd, mit csinálnál másként?

Ruby: Rose hamarabb színre lépett volna. Theóval együtt, mert ők párban járnak.

Thea: Túl sok mindent nem változtatnék, de talán az események kicsit más sorrendben követnék egymást, hogy ne vesszenek egyes részletek a feledésbe, mire aktuálissá válnak. Továbbá több olyan kapcsolódási pontot keresnék, ami miatt együtt szerepeltethetem a karaktereket a többiekével, mert amilyen kis esetlenek, még a végén az egész Tintavér alatt elszigeteltek maradnak. Ezen kívül az idő még, ami zavaró tényező, néha nem tudok annyi időt szánni egy-egy epizódra, amennyit szeretnék, és nem vagyok elégedett a minőségükkel.

TimMac: Mindegyik karakteremnél volt valami kis jellemet formáló dolog, ami út közben került bele, ezeket adnám hozzá a személyiségükhöz még a történet kezdete előtt, hogy még kiforrottabbak lehessenek. Példának okáért Liam az első pár szereplésénél még nem hadart, oda mondjuk lehetne egy-két elharapott szót becsempészni.

Ha a Brightwoodba járnál, szerinted hol foglalnál helyet a „táplálékláncban”? Milyen klubba járnál? Kapcsolatba kerülnél a főbb szereplőkkel?

Ruby: Valószínűleg valahol ott, ahol Morgan. Engem sosem szerettek igazán az iskolatársaim, szóval… de na, Morgannel például szívesen összebarátkoznék! Írókörbe járnék például szívesen, meg olaszra is, mert az olasz közel áll a szívemhez. 🙂 Lehet, hogy az újságírásba is belekóstolnék, azt ugyanis nagyon szerettem, amikor gimis voltam.

Thea: Nem túl előkelő helyen, az biztos. Valószínűleg nem sokan tudnák, ki vagyok. Sok klubbal szemeznék, de a legtöbbe nem mernék belépni, mert úgy is bénának érezném magam hozzá. Valószínűleg a gamer klubhoz csatlakoznék, vagy ha oda nem kerülök be, akkor irány a botanikus kör…:’D Nagy álmom viszont az újságírás lenne, de nem mernék belevágni – főleg, ameddig Kitty és Adrian is ott van az újságnál.

TimMac: Elég veszélyes a terep, szóval szerintem gimis élményeim alapján valahova az aljára sorolnám magam. Valahol Liammel és Robbal egy szintre.

Írókörre egyértelműen, talán a tudományos körben is ott lennék, ezen kívül a főzőkörre lennék kíváncsi, de gáznak tartanám, így nem mernék jelentkezni.

Mivel az írókörre járnék, így elkerülhetetlen lenne, hogy találkozzak velük, de nem tudom, mennyire próbálnék velük ismerkedni. Mondjuk így, hogy nincs kifejezett klikk, vagy baráti kör az írókörön belül, talán nekiállnék „becserkészni” néhány magányos tagot.

Milyen jelentősége van a történetben az Írókörnek, és miért került a történetbe? Miben mások ezek a jelenetek, mint a többi?

Ruby: Az Írókör nagyon fontos része a történetnek, mert az az a pont, ahol összefutnak a szálak. Ez az, ami közös bennük, még akkor is, ha egyiküknek sem ekörül forog az élete. Ez köti össze őket – akármennyire fintorog is Ethan meg Rob egymásra. Az írókör ezen kívül olyan témákat és feladatokat vonultat fel, amelyekről érdemes beszélni, és amelyek szerintem a kezdő írók számára is jó gyakorlatok lehetnek. Ezeket a jeleneteket azért más egy kicsit írni, mert ez azon ritka részek egyike, amikor mindhárman együtt írunk, ezt kicsit nehezebb megszervezni és kivitelezni, de ettől még izgalmasabb is!

Thea: Az Írókört azért tartottuk fontosnak, hogy valamivel jelezzük, az írás közel áll mindünk szívéhez, és az oldal profiljának is szerves részét képezi. Nem állítom, hogy a kezdő írók túl sokat profitálnak abból, ha követik az Írókör tantervét, de azért talán ad pár jópofa ötletet. Egyszer talán eljutunk odáig, hogy lesznek olyan írók, akik élesben is ki szeretnék próbálni a feladatokat. Addig is viszont egy jó kis gyűjtőtégely a történetben, ahol mindenféle alak megfordul, sokféle viszonyulással az íráshoz.

TimMac: Számomra eredetileg ebből indult ki a történet, ez a sztori magja, a kapcsolódási pont a karakterek között. Aztán a tervezgetések során kicsit eltávolodtunk tőle, amit részben sajnálok, másrészt viszont jót is tett a történetnek, mert így tényleg eléggé karakterközpontú tud lenni. Ezek a jelenetek számomra mindig kihívást jelentenek, mert Bradley karakterét irányítva úgy érzem, nekem kell vezetnem ezeket a jeleneteket, még akkor is, ha nem Bradley a nézőpont karakter épp. Valamennyire nekem is készülnöm kell ezekre, kitalálni hogy miket kéne érintenie a foglalkozásnak. Ami szintén nehézséget jelent, hogy az általánosan megállapított oldalszámot itt lehetetlen betartani, mivel ugrásszerűen több karakter szerepel, így megugrik a megszólalások száma is, ami terjedelmi növekedést is jelent. Sokszor érzem azt, hogy egy huszárvágással véget kell vetnünk, pedig még bőven lett volna miről írni, de nem akarunk kitolni Mattel, hogy tíz oldalakat kelljen leforgatnia.

A legtöbb író beletesz egy darabot saját magából is a karaktereibe. Te melyik karakteredbe melyik tulajdonságaidat ültetted át?

Ruby: Legalább olyan ügyesen tudok pánikba esni, mint Rob; úgy szeretem és úgy aggódom a testvéreimért, mint Clara; olyan kétségbeesetten próbálom egyben tartani néha a kártyavárat, mint Adrian; őszinte vagyok, mint Kitty (csak kevésbé nyers), és jót akarok mindenkinek, mint Gina. Ja, és diplomám van olaszból, mint Angelának!

Thea: Persze nekem is vannak ilyen „darabkáim” elrejtve a karaktereimben. Morgan örökölte a testvérei feletti anyáskodást, és a rossz kapcsolatteremtő képességet. Ethanbe is szorult némi védelmezés, hatalmas adag makacsság, plusz „de képes vagyok rá egyedül is” mentalitás belőlem.

TimMac: Liam a hadarásomat és a gimis korom beli zárkózottságot örökölte, Spencernek a túlvállalást adományoztam, így ők ketten nem igazán mondhatók szerencsésnek ilyen szempontból. Van egy kis filozofálgatós énem is, amiből egyértelműen merítettem Bradley megalkotásakor.

 

Kérdések a karakterekről

 

Milyen volt Rob társasága a volt sulijában?

Ruby: Átlagos. Sosem volt az a társaság közepe típus, de volt néhány srác, akikkel együtt lógott a szünetekben, eljárt moziba meg ilyenek. Toby azért volt ennél közelebbi barátja, mert vele kicsi kora óta összejárt a szüleik miatt.

Ha nincs Kitty, hogy bevezesse őt a Brightwoodba, mihez kezdett volna? Hogyan próbált volna barátokat szerezni, vagy milyen törekvései lettek volna, hogy beilleszkedjen?

Ruby: Ha nincs Kitty, Rob valószínűleg az első napján csendben állt volna a suli közepén eltévedve, és motyogta volna maga elé, hogy segítség!, aztán várta volna a halált. Na jó, a viccet félretéve valószínűleg csak simán elbeszélgetett volna az emberekkel, akikkel közös órái vannak, mint ahogyan azt teszi is, amikor épp nincs Kittyvel. Vagy hé, az se rossz megoldás, hogy pánikrohamot kap a folyosón, és hátha ráharap valaki! Ja, hogy az már volt…

Sosem gondolt még rá, hogy az anyja munkája miatt problémái akadhatnak?

Ruby: Amíg Ethan rá nem támadt a semmiből, eszébe sem jutott. Azóta viszont annál többször jelennek meg lelki szemei előtt az anyja által elítéltek mindenféle dühödt hozzátartozói…

Eszébe jutott más forgatókönyv is, amikor Clara először bement a suliba helyrerakni Ethant? Mi volt az első benyomása? Sosem félt tőle?

Ruby: Gondolt arra, hogy ha nincs szerencséje, akkor őt is megveri az az arctalan valaki, akire számított. Amikor viszont arcot is kapott az illető, és Clara rájött, hogy őt Ethan nem fogja bántani, akkor egyrészt kicsit megkönnyebbült, Ethan pedig nőtt egy hangyányit a szemében, másrészt viszont jobban neki mert menni. Szóval látatlanban azért parázott tőle nyilván, de ha fenyegetőbb lett volna, nem mert volna ennyire határozottan fellépni ellene.

Kitty mindig ilyen magabiztos volt, vagy voltak nagyon nagy pofára esései, vagy van olyan, ami nagyon ki tudja hozni a sodrából?

Ruby: Szerintem Kitty mindig magabiztos volt. Viszont nincsen olyan ember, akinek ne lettek volna már csalódásai az életben, ilyennel ő is találkozott már. Olyan pofont viszont még nem kapott az élettől, ami komolyabban megrengette volna a világát. Nem beképzelt, nem magát tartja túl sokra egyébként, csak a végletekig őszinte, és időnként elmondja a véleményét olyan helyzetekben is, amikor nem kellene. Például Adriannek. Vagy Adrianről. Aki egyébként ki tudja hozni a sodrából. Eléggé. Nagyon.

Mi ríkatná meg?

Ruby: Igazából sok minden. Kitty nem az a jégkirálynő típus, aki soha egy könnycseppet se hajlandó ejteni, pláne nem mások előtt. Azt gondolom, hogy amilyen őszintén megmondja a véleményét, időnként olyan őszintén tud sírni is. Néha hülyeségeken, néha komoly dolgokon – például ha csúnyán összeszólalkoznak az anyukájával.

Hogyan kezeli, hogy sokan félreismerik őt a határozott fellépése miatt, és nem kedvelik? Olyanok is, akikkel esetleg tudja, hogy ha ismernék a motivációit, egészen mást gondolnának róla?

Ruby: Kitty, mint a legtöbben, szereti, ha az emberek kedvelik. De mivel megvannak körülötte azok az emberek, akik értik és szeretik őt, úgy érzi, hogy nem kell magyarázkodnia senkinek, aki nem kéri számon szemtől szemben.

Szeretett volna valaha testvért?

Ruby: Igen, egy kicsit. De aztán megelégedett egy macskával. Bár a macska valószínűleg örült volna, ha Frank apuci mást talál meg a dögönyözési szándékával.

Mennyire tartja Morgan saját magát jó partinak?

Thea: Morgan önbizalma nagyon kevés, nem tartja magát szépnek, okosnak, vagy bárminek, ami a fiúknak bejöhet. Épp ezért nem is járt még senkivel, mert kivonta magát a „piacról”. A gimiben ha akadt is olyan srác, akinek szimpatikus lett volna, nem vette észre, a kezdeményezés pedig nem az ő stílusa. Az, hogy Wesszel mégis megtette, inkább meggondolatlanság volt, mint megfontolt döntés. Ha Wes nem válaszolt volna, Morgant élete végéig kísértette volna a szégyen, amiért így rányomult a férfira.

Milyen volt Morgan néhány évvel korábban, milyen volt a jelleme, hogyan hordta a haját? Mindig csak Gillel barátkozott? Akkor is ilyen volt a kapcsolata a családtagjaival?

Thea: Morgan 10 éves koráig olyan volt, mint bármelyik másik kislány. Cserfes, eleven, copfos, rózsaszín ruhácskás. Éjjel-nappal ölték egymást Lennie-vel, és próbáltak „kedvenc” gyerekké válni, majd összekovácsolta őket Linus érkezése, mint közös ellenség – a kisfiú ugyanis beteges volt, és elrabolta előlük a szülők figyelme javarészét. Ekkoriban még olyanok voltak, mint egy átlagos család, sok-sok testvérharccal. Az apja eltűnése után viszont olyan helyzettel kellett szembesülnie, amivel egy felnőtt sem feltétlen tud megbirkózni. Saját magát hibáztatta, visszahúzódóvá és túlérzékennyé vált, kortársaitól pedig eltávolodott. Mivel anyjuk is szinte teljesen eltűnt a családból, hogy többet tudjon dolgozni, ő vált pótanyjává a kicsiknek. Szoros kapcsolat alakult ki a testvérek között. Az eltűnés előtt Morgannek volt pár játszótársa, de semmi túl szoros, hiszen neki mindig ott volt Lennie, akivel játszhatott. Csak két év volt közöttük a különbség, így nagyjából együtt nőttek fel, ráadásul őt mindig meg tudta verni minden játékban. Gil ötödikben érkezett a városba, mint új fiú. Miután egy osztályba kerültek, hamar egymásra találtak, főleg, mert Gil is hordozott Morganéhoz hasonló terheket a családjáról. Mivel mindketten elég zárkózottak, sosem volt szükségük más barátra egymáson kívül.

Mikor kezdett el Gil többet gondolni Morganről?

Thea: Gimi 9.-ben Gil járt egy Shay nevű lánnyal. Nem volt hosszú kapcsolat, mert Shay folyton féltékeny volt Morgannel való barátságára, Gilnek pedig nem tetszett, amiért barátnője nem bízik benne, és meg akarja szabni, kivel barátkozhat. Ekkor még nem tudatosult benne, hogy ami közte és Morgan között van, talán bensőségesebb egy szimpla barátságnál. Tudat alatt ő már ekkor is a barátzónába tengette napjait. A valóságra akkor ébredt rá, mikor Shay 10.-ben bocsánatot kért tőle, és újra akarta kezdeni a kapcsolatukat. Gil rájött, hogy neki egy lány sem fontosabb Morgannél. Ő azonban folyton más fiúkba volt szerelmes, így neki nem igazán volt alkalma lépni, és egyébként sem érezte úgy, hogy lenne bármi esélye. Pechére úgy tűnik, Wes felbukkanásával el is szalasztotta a lehetőséget, hogy ők ketten egy pár legyenek.

Volt olyan időszak Ethan életében, mikor még nem voltak ilyen problémái, amikor még nem lázadt?

Thea: Persze. Az ő drámája éppen az, hogy egykor minden rendben volt otthon, de ez széthullott, és nem maradt semmi. Persze a válás nem törvényszerű, hogy ennyire megviseljen valakit, de náluk évekig húzódott a háborúskodás, és nagyon elszabadultak az indulatok. A kis Ethan ekkoriban vált sérülékennyé és dühössé mindenkire. Mindkét szülőjét szerette, és nem akart állást foglalni közöttük, de nagyon apás volt, ami miatt önkéntelenül is hozzá húzott. Anyja alkoholizmusa és szeretetlensége, valamint az apja drogbotránya pedig azzá az emberré tette, akinek ma ismerhetjük.

Mindig ennyire elhatárolódott a szerelemtől és a lányoktól, vagy kisebb korában volt első crush az életében?

Thea: Gyerekként még nyitottabb volt, és bizony, volt az életében első crush:) De mivel erre a történetben is kitérek majd, egyelőre cipzárt húzok a számra.

Mennyire volt nehéz Liamnek beilleszkednie a kollégista életbe? Nem igényelne ennél kicsit nagyobb személyes teret?

TimMac: Hát végülis nem nagyon volt más választása, és bár még adódnak nehézségei, szerintem már egészen megszokta a dolgot. Russellel azért egész jó dolga van személyes tér tekintetében, mert a fiú eljárós, szóval nem sokszor zavarja Liamet jelenlétével. Ha pedig Liam félre tud vonulni és senki nem piszkálja, az neki már bőven elég személyes tér.

Próbált valaha tenni valamit a hadarás ellen?

TimMac: Fiatalabb korában mindig szekálták ezzel, hogy mennie kéne logopédushoz, így most már gáznak érzi, ha elmenne, pedig objektíven nézve ő is belátja, hogy erre lenne szüksége.

Voltak valaha barátai? Hogyan és kikkel töltötte a gyerekkorát?

TimMac: Sosem volt kifejezetten társasági ember, hamar megtanult jól ellenni magában is. A szülei elég elfoglaltak, így a nagyszülei gondjára volt bízva kiskorában, és az unokatestvéreivel együtt nőtt fel, akik mindig ott voltak neki, így nem alakultak ki egészséges baráti kapcsolatai mikor iskolába került. Aztán mikor elválasztották őt unokatestvéreitől, magában maradt, amihez egy idő után hozzászokott.

Miért kezdett blogolni? Fűződik hozzá valamilyen háttérsztori?

TimMac: Megelégelte, hogy senkinek nem tudja elmondani a gondolatait a hadarás miatt, és rájött, hogy írásban tudja leginkább kiküszöbölni ezt a problémát. Így azokat a gondolatokat, amiket nem tudott szóban megosztani másokkal, leírta, majd a serdülőkorral érkező végtelen igazságérzettől vezérelve úgy döntött, hogy megosztja a gondolatait a világgal, mert azok igencsak értékesek, így jutott el a mostani blogolós formához.

Bradley első látásra nagyon lelkes pályakezdő tanárnak tűnt, de most úgy látszik, mintha egyre több lenne a csalódás az életében – és a múltjában. Nehéz neki az iskola és a magánélet között egyensúlyt találnia?

TimMac: Tényleg lelkes pályakezdő tanár, akinek voltak traumái a múltban, amikről egészen eddig nem beszélt, viszont az idő, amíg magában tartotta ezeket, nem vált előnyére. Igyekszik különválasztani a munkát a magánéletétől, de nem kizárt, hogy a történet során eljut olyan lelki állapotba is, mikor már ez kihat tanári szereplésére is. De valószínűleg akkor inkább szabadságot fog kérni, hogy rendbe szedhesse magát.

Szeretne valaha saját gyerekeket? A pedagógusok gyakran a tanítványoknak szentelik az életüket.

TimMac: Nem veti el ezt a gondolatot, viszont ő úgy van vele, hogy mindent szépen sorjában. Először tehát barátnőt szeretne, olyat, akivel el tudja képzelni az életet közösen, majd eljutnak apró lépésekkel odáig, hogy talán szóba jöhet a baba is. Viszont egyelőre már a barátnő témánál elvérzik a dolog, így a gyerek téma is eléggé odébb van még.

Milyen iskolaigazgató lenne belőle? Mit csinálna másképp, mint Hauser?

TimMac: Csapnivaló. Hausernek igazat adok abban, hogy a tapasztalatot nem lehet lelkesedéssel pótolni, ráadásul Bradley még tanárként is pályakezdő, nem sok esélyt látok rá, hogy igazgató legyen belőle. Ha viszont egyszer mégis valami elmebeteg kinevezné, biztos lazábbra venné a figurát, mint Hauser, aztán lépésről lépésre eljutna a felismerésig, hogy kevesebb fegyelemmel nem lehet dolgozni, mint amennyivel Hauser tette, szóval a végén valószínűleg hasonlóan csinálná, mint a nő.

Spencer elég népszerű, úgy látni, hogy kevés kivételtől eltekintve mindenki kedveli – vannak szorosabb barátságai is, vagy inkább mindenkivel csak jóban van?

TimMac: Nem mondanám, hogy mindenkivel jóban van, inkább csak nem előítéletes senkivel szemben, és ha nyitnak felé, nem zárkózik el semmitől. Egyébként szerintem inkább a szorosabb barátságok jellemzik. Nem tudom, ki mennyire ért ezzel egyet, de pl. Kittyt közeli barátjának érzem, és Liam is egészen közel áll a szívéhez.

Akit sokan szeretnek, annak nyilván irigyei is vannak. Neki is akadnak ellenlábasai?

TimMac: Szerintem elég, ha annyit mondok: Rose. Én tényleg örülök az ő megjelenésének, Spencer túl tökéletes lenne, ha mindenki imádná őt, és biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is lesz olyan, aki nem ért egyet a döntéseivel.

---

Kérdések Matthez

A Tintavér illusztrátorához

 

Melyik a kedvenc forgatási helyszíned, ami eddig szerepelt?

Matt: Nem csodálkoznék magamon, ha kinti jelenetet mondanék, hiszen imádom a természetet. Olyan döntés áll előttem, mint amikor megkérdezték a kollégáim, milyen szériával forgatnék legszívesebben, és mai napig nem bántam meg, hogy a Sims 4 mellett döntöttem, mert egyszerűen csodálatosak a tájak, arról nem is beszélve, hogy a különböző évszakok mutatóssá varázsolták a környezetet. Természetesen van választék az épületeken belüli szobákból is.

 Hogyan születnek a helyszínek, letöltéssel vagy építéssel?

Matt: Mivel a történet főtémája a gimnázium volt, ezt TimMac hetekig építette. Igen, egytől-egyig a hatalmas gimnázium az ő nevéhez fűződik, és minden szükséges és kedvcsináló szobát ő alakított ki: tanterem, számítógépterem, írókör, újságkészítő szoba, igazgatói szoba, gamer klub, botanikus hely, előadóterem, mosdó és még sorolhatnám. Még egy érdekesség, hogy mindez egyedi tartalom nélkül lett elkészítve az eddigi megjelent kiegészítőkkel. Sokszor kikérte a véleményünket egy-egy helyről, és kérdezte is tőlünk, hogy milyen kívánságunkat teljesítheti még. Úgymond elméletben közösen alkottuk a gimnázium tervrajzát, amit TimMac megvalósított. Meg voltunk elégedve vele, és nemcsak forgatás, hanem az írás terén is ki tudtuk használni a különböző helyiséget. Az előző kérdésre válaszolva, nem tudnék kiválasztani olyan helyet, ami a kedvencem lenne. Mindegyiket nagyon szeretem.

Nem egy tipikus gimis történet, ahol négy fal között szerepelnek a diákok, betekintést nyerhetünk egy-egy szereplő életébe, és láthatjuk a szép házaikat. A Springer család megengedhette magának, hogy Ruby felépítse a házukat a legjobb fekvésben, ahol a vitorlások lavíroznak mellette a folyón.

Vannak olyan házak, amiket – idő hiányában vagy az író meg akarta kímélni magát a sok munkától – a készítőktől kölcsönöztünk, mint például Morgan vagy éppen Ethan otthonát. Az utóbbi érintetlen maradt, kivéve Ethan szobája, mert azt akartuk elérni, hogy magát a szobát határozza meg Ethan stílusa.

Ezen kívül felépült TimMac keze által a kollégium, ahol Liam, Russel, Gil, Lennie, Morgan és még több diák lakik. Spencer jelenetében feltűnt az uszoda, amit szintén ő épített.

Előfordul, hogy az írás úgy adódik, hogy a meglévő szobában át kell rendeznem a tárgyakat, vagy amikor Bradley elmegy barátjához, Jared munkahelyéhez a 48. részben, amivel ihletet adtam TimMacnek az íráshoz. Amivel sikerült bajba rántanom magam, mivel eredetileg keresni akartam egy egyedi házat és kiderült, hogy nem létezik olyan, így felépítettem az első épületet ennek a résznek, amire büszke voltam.

Van valamilyen vicces történeted a forgatásról?

Matt: Legelső részben, amikor Ethan megtudott egy titkot Tylertől, és kénytelen voltam utasítani őt, hogy megverje Robot, és a nem várt pillanat után Rob kiütötte Ethant. Szegény Ethan már Mortified hangulatot kapott, vagyis megalázva érezte magát a tömeg előtt. Csak harmadik verekedés után sikerült megfordítani a nyertest. 😀

Abban a részben, amikor Ethannak el kellett játszania a Rómeó és Júlia történetet Jennával a színjátszó körben, már sokadik rész után kiismertem a különböző interakciók animációját. Néhány kóddal próbáltam megríkatni Jennát, hogy el tudjak kapni két fontos animációt, csak a gond az, hogy nem jött elő a sírás interakció. Ha más megoldás nincs, gondoltam egy drasztikus megoldásra, és a suliban tartózkodó szereplők közül az egyiket megöltem, hogy mindenki kapjon egy gyászos hangulatot. Sikerült, kivéve Jenna esetében… Hihetetlen, hogy ennyire alkalmatlan a szerepre, még hogy Júlia legyen? 😀

Egy jelenet végéhez szükségem volt még egy képre, és mindjárt vége volt a forgatásnak, de a szereplők úgy döntöttek, hogy tönkreteszi a munkámat, mert átöltöztek a téli ruházatukba, és kimentek nézni az első havat, pedig valójában ősz volt. Nem sokkal később szakadt az eső, és olyan hatalmas villám volt, hogy máris befelé menekültek. Így ni! 😀

A Springer család vendégekkel meglepetés bulit rendezett Margaretnek (Robert anyja) a konyha és nappali közös helyiségében. A forgatás szünetében John szabad akaratával (Robert apja) úgy döntött, hogy leül pihenni és nem várt alkalmat kapott Franktől. Igen, jól látjátok, és az arcuk alapján olyan, mintha belekényszerültek volna a szerepükbe, és meg kellett tenniük az adott cselekvést.

Ethannek a kémialaborban kísérletet kellett elvégeznie a tanár elmondása szerint, de nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, és kormot kell adnom rá. Úgy döntöttem, hogy kóddal rá irányítom a villámcsapást, és a tanára megijedt, majd kimenekült a szertárból.

Nem kimondottan vicces, de ha minél több szék van egy szobában, annál jobban kínoznak engem a simek. Állva kellett beszélgetniük, és a 4. széria újdonságának köszönhetően eszmecsere közben automatikusan leültek random székre, és igyekeztem gyorsan kilőni ezt a cselekvést és helyreállítottam, ahova kellett állniuk. Ám, ezalatt jobbnál jobb „bugok” jelentkeztek, mint például amikor Kitty leült, majd felállt a kijelölt helyre, közben Adrian is elment elfoglalni a széket, közben a lány feje elfordult, és annyira ideges volt, hogy kiesett a pupillája. Ehhez hasonló történt Bradleyvel; száját takarta el, és úgy fogta el a rémületet, hogy a karjait lehetetlenül sikerült beolvasztania a saját testébe.

Sokszor használom a Tab gombot a legjobb fotózás kedvéért, és váratlanul beleláttam a simek belső szerveibe, vagy éppen Angela a szemüvegével megkoronázta Ethant.

Mit gondolsz a karakterekről? Ki a kedvenc, kit nem szeretsz?

Matt: Ez nagyon nehéz kérdés, és nem tudnám kiemelni a szereplőket, mert mindenki életében érdekes történetek zajlanak. Az a jó, hogy különböző személyiségeket, tulajdonságokat ruháznak át, és mindenkinek van valamilyen családi (vagy baráti) háttere, ami felkelti a figyelmemet, és megvan a saját bajuk, amiről az olvasó magára ismerhet. Át tudnám érezni Liam helyzetét, néha be tud csavarodni a nyelvem, és mintha a régi énemre emlékeztetne a félénk oldala. Ám nem sokáig tartott az elszigeteltsége, elkezdett barátkozni Spencerrel, ami nagyon jó, mivel Spencer észrevette Liam hadarását. Innentől kezdve szégyen nélkül kommunikálhatnak egymással, és nekem az volt a legkedvesebb jelenetük, amikor Spencer küldött neki üzenetet az okostelefonján, hogy nincs semmi baj, mindenkivel megesik. 🙂 Feltűnt, hogy Spencernek igenis sok barátja van, Kittyvel szokott összedolgozni valamilyen projektben, amit szívesen elvállalnak. Én úgy gondolom, ők tudnak hatékonyan együttműködni, mivel Kitty szereti határozottan, magabiztosan kitűzni a céljait maga elé, így talpraesetten tudja megoldani az élet gondjait.

Rob évek óta ismeri Kittyt, nagyon jó a kémiájuk, mivel a srác barátságos és néha ironikusan tudott beszélni bárkivel, főleg szeretik testvéreivel egymás vérét szívni. 😀 Ethant hamar megszerettem, ahogy jobban megismerhettük a családi hátterét, valamint a kontrollálhatatlan düh okát, így nem csoda, hogy idáig vezetett a csonka élete. Azt kezdte érezni, hogy Bradley mintha próbálná támogatni Ethant, és igyekezett motiválni őt, hogy mi az élet értelme. Benne szeretem, hogy próbál optimistán gondolkodni és beszélni, de pályakezdőként nehéz beindítani a tanári karrierjét, és mégsem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna. Nem elég bajlódni a barátaival, már az igazgatónőnek is meggyűlt a baja az irodalomtanárral. Főgonosznak tűnik Hauser, de mégsem az, mivel vasszigora van, és igyekezett rendet teremteni a suliban, ahogy a diákok között is. A szerencsétlenség Morgant is elérte, sőt reménytelen romantikusként nem tudott mit kezdeni magával, hogy kibe akarna szerelmes lenni, így mondhatjuk, hogy szerelmi háromszög alakult ki.

Néhány mellékszereplőt is hamar megszerettem, és igaz, egyelőre nagyon keveset tudunk Angeláról és Rose-ról, de a jövőbeni történések alapján nagyon jónak ígérkeznek. Már a történet indulásakor megvolt Gina és Eric karaktere, és amikor szóba került a szereplők megjelenése egyik-másik újságkészítő jelenetben, Ruby rám bízta, hogy megalkossam a statisztákat a kép kedvéért, és neki annyira megtetszettek, mert illettek a szereplői leírására. Így született Gina és Eric karaktere.

Ezen kívül az írók kérését teljesítettem a simek megalkotásával: Bradley barátai (Duncan, Jared, Olivia), Miles (Tyler egyik barátja), Sidney (Jenna barátnője), Collin (Spencer egyik „ellensége”). Meg voltam elégedve Jared külsőjével, ami TimMacnek is nagyon megtetszett. A lányoknál pedig Sidney karaktere volt, amit a legjobban sikerült megalkotnom.

Nagyon kevesen tudják arról, hogy a 2. részben szerepeltek az írók és az illusztrátor a háttérben, amikor Spencerrel és Kittyvel beszélgetett Fay a jelenlétében. Csak 10. rész után árultam el a kollégáimnak, hogy becsempésztem egy apróságot a siménünkről. 😀

Van olyan kép, amit nagyon szerettél, de valami baki miatt nem rakhattad bele a véglegesbe?

Matt: Igazából nem sok képem van, amit szerettem volna betenni a részekbe, mivel a szöveg olvasása és felosztása után határozottan olyan képeket szeretnék elkapni. Azért néha érdekes animációt képesek produkálni. Ethan és Tyler bajba került és szembe kellett nézniük az igazgatóval. Ethan annyira vigyorgott, hogy nem csak magának, hanem az ellenségének is kapott büntetést. A kelleténél ijesztőbb mosolyt akasztott rá, és így más kép került a véglegesbe.

Az már komoly fejlődés, hogy röhögés nélkül le tudtam forgatni Spencer jelenetét, mikor kénytelen volt meztelenül mászkálni haza. Mire végeztem az utolsó képével, ott állt a bokor mögött a hideg időben, és annyira megsajnáltam őt. Nahát, Morgannek nem illene kiröhögni őt, de végül megtette, és ez se került bele, mert nem a szöveg szerint szerepelt.

Melyik írót melyik jeleneténél szidtad a legjobban? 

Matt: Játsszunk egyet, hogy kire gondoltam. 😛 Aki túl sok eseményt adott a szereplőinek, de ettől izgalmasabb a történetük, és nem csak a gimnázium négy fala között ácsorognak. Wes randira hívta Morgant a kávézóba, Morgan és Gil elment jégkorcsolyázni a pályára. Focipályára vitt pár szereplőt, és még sorolhatnám, és naná, hogy jövőben is lesznek kihívások. Igazán nem bántam meg, hogy dolgozhattam velük, és tudják, hogy mindig megoldom a lehetetlen kéréseiket is. 😉

A másik érdekes kihívás volt számomra, az hogy több mint 10 simmel kellett összedolgoznom egy helyen. Gyorsan repült az idő a történetben, így jóval többen jelentkeztek az írókörre. Légy büszke, Bradley! 😀 Nem könnyű összehangoltan különböző animációkat elindítani a simeknek, tehát nem indokolatlanul gesztikulálnak, lecsukódnak a szemeik, és még több apróságot tudnék mondani. Nehéz az élet, akinek magasak elvárásai és maximalista. 😀 Nem ebben a jelenetben voltak a legtöbben, hanem a Spencer egyik jelenetében, amikor versenyezett a magánsulisokkal. Összesen 24 simet alkalmaztam, legalábbis maximum ennyi simet engedett létrehozni a játékba, és ott se volt könnyű. 🙂

Melyik volt a legnehezebb jelenet, amire büszke vagy, hogy megoldottad?

Matt: Igyekeztem egyedi tartalmak nélkül forgatni, de vannak dolgok, amiket lehetetlen megvalósítani, ha nagyon szeretném élethűen visszaadni az illusztrálást.

Sims 4-ben nincs lehetőség autót vezetni, ahogy beülni se a munkahelyi kocsiba, vagy éppen felszállni a buszra. Morgan jelenetében, miután elköszönt Westől, felszállt, majd patakban folyt a könnye. Mivel a moveobjects kód nem hat a simekre, így másképpen kellett gondolkodnom, hogyan lehet felültetni a buszra, arról nem beszélve, hogy ha a simre elhelyezzük a tárgyat, akkor elállnak a helyükről. Így bosszantó, hogy szépen bepózolnak, aztán elszáll a munka, ha rossz helyre rakod az objektumot. Hála az új funkciónak a Sims 4-ben, hogy van lehetőség az adott tárgy pozícióját állítani magasabbra (vagy alacsonyabbra), mintha felült volna a buszra. Olyan széket kellett keresnem, aminek nincs támasztéka, így nem fog látszódni a fotón. A buszt pedig a telken belül lehetett letenni. Ezt a két képet csak képszerkesztővel lehetett megoldani, és játszottam a fény-árnyékot, hogy úgy tűnjön, mintha a buszon ült volna.

Ethan nagyija a kék gyűrűjét kereste a tóban az unokájával. Szintén moveobjects kód nélkül kellett megoldanom, és szerencsére a teleport szobor segítségével letettem két szereplőt és azon lepődtem meg, hogy képesek voltak járni és nem teleportáltak ki automatikusan. Innentől kezdve már könnyű volt beállítani az animációjukat és nagyon büszke voltam, hogy megoldhattam. 🙂

Mennyi idő egy-egy részt leforgatni?

Matt: Függ a rész hosszúságától, az adott írás megvalósítási bonyolultságától. Ha két könnyebb jelenetet kapok, az kevesebb mint 1 óra alatt elkészül betöltési idővel együtt. Mivel hatalmas a gimnáziumi telek, telis-tele tárggyal, eléggé megizzasztja a gépet. A fenti kérdésben felsorolt nehézség, ami gondolkodási időt tartalmazott.

Hogy viszonyulsz a digitális utómunkához? Például inkább berakod PhotoShoppal a dolgokat, vagy nekiállsz keresgélni simses oldalakon, hátha van olyan tárgy?

Matt: Kétféle módszert alkalmaztam, és vannak olyan képek, amiben mindkettőt összevegyítettem. Olyan tárgyak a szöveg szerint, amik nem találhatók a játékban, így letöltöttem hozzá például a füves zacskót, ami valójában a száj szélére volt kirakva (ne kérdezzétek, hogy miért :D) és nem tudnám kézre parancsolni a cuccot, így a képszerkesztővel ügyesen megoldottam, vagy éppen Ethan nagyija gyűrűjét kezébe vette a szereplő az idősek otthonában.

Megmondom őszintén, nem sok az animáció, amivel talajon lehet ülni, feküdni vagy hajolni, így néha besegítenek a külső pózok a kép kedvéért.

Néhány részben elmélkedős részletek is megbújnak, ezekhez igyekeztem változatos képeket gyártani, és az adott szereplő mellé kivetítettem a gondolatait, például amikor Ethant megrohamozzák a gyerekkori emlékek vagy Robban a szorongásos helyzetben kavarognak a rossz gondolatai, így nemcsak az olvasás szórakoztató, hanem a képek is élvezhetővé teszik a történetet.

***

Bízunk benne, tetszett az interjú, és megtudtatok belőle pár hasznos kis infómorzsát!

Ha pedig még nem tudod, mi az a Tintavér, de kedvet kaptál az olvasásához, vagy a félbehagyott történetet folytatnád, itt megteheted!