Life is not the same
I am one but
Sparks turn into flames
(The Offspring – The Future Is Now)

Kinézek az elhagyatott raktárépület ablakán. Ez a legújabb búvóhelyünk, de most úgy néz ki, hogy ránk találtak. Már vagy két hét telt el a hatalomátvétel óta. Akkor megváltozott minden. A régi világunk már nem létezik többé.

– Látod már őket? – kérdezi egy határozott hang a hátam mögül. Ránézek Skyra, aki egy baseballütőt szorongat a kezében. Együtt szöktünk meg a suliból, amikor az ügynökök elfoglalták, de nem sokan tudták követni a példánkat.
– Hogyne! Úgy grasszálnak errefelé, mintha tudnák, hogy mit csinálnak!

Sky elmosolyodik, és kisimít egy kósza barna tincset az arcából.
– Akkor mi a terv, főnök? – kérdezi tőlem még mindig mosolyogva. – Szétrúgjuk végre a seggüket?
Tudom, hogy minden vágya, hogy minél több ügynököt tegyen el láb alól, de vissza kell fognom.

– Figyelj, Sky, lehetőleg ne nyírd ki mindet!
– Na mi van, beijedtél Mikey? – néz rám gúnyosan.
– Nem, csak el kellene kapnunk legalább egyet közülük. Hátha ki tudunk szedni belőle valamit.
– Ahogy ezek kinéznek, nem hiszem, hogy van agyuk egyáltalán! – mondja fintorogva, majd elfordul tőlem.

Zajt hallok lentről, úgy látszik, hogy betörtek. Mindketten a lefelé vezető lépcső közelébe megyünk, hogy felkészüljünk a támadásra. Sky mélykék szemeiben ugyanazt az elszántságot látom, mint mindig, ha ügynökökkel szállunk szembe. A hatalomátvétel napján sok mindenkit megöltek, legfőképpen azokat, akik ellenálltak, másodsorban azokat, akiket nem tartottak maguk számára „hasznosnak”. Tudom, hogy Sky szülei is az ellenállók között voltak. Én viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert „csak” a nevelőapámat ölték meg, anyámat pedig elfogták.

Egy kopasz fejet látok felbukkanni a lépcsőn, amit egy öltönyös test követ. Az ügynök pontosan rám szegezi a fegyverét.

Nem habozok, egy hátráltató fénygömböt küldök rá, amitől elejti a pisztolyát. Sky abban a pillanatban az ügynök mögé kerül, és hatalmas erővel tarkón vágja az ütőjével, mire az elterül a földön. Mindig meglepődöm, hogy mennyi erő van egy ilyen apró lányban. Mit lány? Ez egy amazon!

A gazdátlan fegyver felé ugrom, és a kezembe veszem. Egy pillanat múlva újabb ügynökök tűnnek fel a lépcsőn. A lábukra célzom – bár kétségkívül jól esne kinyírni őket, de nem tehetem. Két hajszálpontos lövést adok le a behatolók felé, mire azok lebucskáznak a földszintre.

– Már megint ez a láblövés! – Sky rosszallóan csóválja a fejét. Én erre csak megvonom a vállam: már sokszor elmagyaráztam neki, hogy miért csinálom így, de láthatóan neki nem tetszik.
– Ahelyett, hogy kritizálnál, inkább fogd meg ezt. – A kezébe nyomom a leütött ügynök pisztolyát, ő pedig szakszerűen átveszi azt, miközben eldobja a baseballütőt. Neki nagyobb szüksége lehet a fegyverre, mint nekem, én meg tudom védeni magam velük szemben.

Intek neki, hogy kövessen, és leszaladunk a földszintre, átugorva a lépcső aljánál még mindig egymás hegyén-hátán fetrengő ügynököket. Skynak igaza lehet, nem túl sok ész szorult beléjük. Már nincs messze a kijárat, de tudom, érzem, hogy még vannak páran idebenn.

– Két tar pofa hat óránál! – hallom Sky figyelmeztetését a hátam mögül. Nem nézek hátra, az egyre közeledő vasajtót szuggerálom. Lehet, hogy le tudnánk gyűrni őket, ha szembeszállnánk velük, de nem akarok kockáztatni.

Hirtelen egy ládákból álló torony mögül elém ugrik egy újabb ügynök. Lefékezem, ráküldök egy kábító fénygömböt, de ezzel elvesztettük az eddig meglévő előnyünket, és a két társa beér minket.
Ekkor további öltönyösöket látok felbukkanni mindenhonnan. Hátat fordítunk egymásnak Skyjal, és elkezdünk körbe-körbe járni. Felmérem a helyzetet, de az eléggé egyértelmű képet mutat: túlerőben vannak.

– Na, mi van nyomik, egy az egyben már nem is mertek kiállni ellenünk? – Sky a lehető leggúnyosabb hangját vette elő, de nem úgy néz ki, mintha ez szíven ütné őket.

– Asszem le kéne lépnünk – jegyzem meg, miközben a kezeimmel megpróbálok valami védőpajzs-szerűséget alkotni körénk.
– Lelépni? És ezt mégis hogy kívánod végrehajtani Magic Mike?
– Tetőablak.

A szemem sarkából látom, ahogy Sky felemeli a fejét, és a plafont kémleli. Sejtem, hogy mit fog szólni, de aligha van más esélyünk a szökésre.
– Már megint?! Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod!
– Akkor mondj valami jobb ötletet!
Az ügynökök már teljesen körbevettek minket, és ez a pajzs dolog sem tűnik túl meggyőzőnek. Sky megadóan sóhajt egyet, majd megragadja a karomat.
– Oké, akkor mire várunk?

Leeresztem a kezem, ezzel megszűnik az ideiglenes védelem. Az öltönyösök fegyvereiket előreszegezve közelítenek hozzánk. A karomba veszem Skyt, és ismét elcsodálkozom rajta, hogy milyen könnyű. Felnézek, az ablak körülbelül három emeletnyi magasságban lehet fölöttünk. Kitárom a szárnyaimat, és elrugaszkodom a földtől.

Egyetlen csapással megteszem az út csaknem felét, ám ekkor valami éles fájdalom hasít a lábamba. Lenézek, és látom, hogy az ügynökök rám céloznak. Megpróbálok pajzsot létesíteni, de repülés közben ez nem a legegyszerűbb feladat, főleg, hogy nem szeretném leejteni a karjaimban tartott lányt.

Sky erősen kapaszkodik belém, miközben a plafon felé haladunk.  A lábam még mindig lüktet, a pajzs pedig néhány golyó eltérítése után megszűnik létezni. Fölfelé irányítom a jobb kezem, egy fénygömbbel kirobbantom az ablakot, majd megpróbálom Skyt megvédeni a lehulló szilánkoktól. Még hallom, ahogy néhány lövedék elsüvít mellettünk, majd kirepülünk az épületből.

Hűvös őszi levegő csapja meg az arcom, amint elhagyjuk a raktárt. Ránézek Skyra, aki szerencsére sértetlennek látszik. Próbálok minél távolabb kerülni az ügynököktől, bár a levegőben már jóval nagyobb biztonságban érzem magam, mint a földön. Sikerült meglépnünk előlük, és így tovább folytathatjuk a harcot az elnyomás ellen.

A nevem Michael Lindberg.
Angyal vagyok.

I can’t tell where the journey will end
But I know where it starts
(Avicii – Wake me up)

Már legalább negyed órája repülünk. Messze elhagytuk a raktárban ránk támadó ügynököket, és lassan Bridgeport külvárosát is. Szeretnék valami biztonságos helyet találni a landoláshoz.

– Meddig megyünk még? – kérdezi Sky, miközben idegesen tekintget lefelé. – Tudod, hogy tériszonyom van!
– Ahhoz képest még jó, hogy Skynak hívnak – mondom mosolyogva, de rögtön belenyilall a fájdalom a lábamba. Próbálom eltitkolni, de nem csinálom elég jól, mert a lány rögtön észreveszi.
– Jól vagy? – Sky szemében aggódást látok, amire megrázom a fejem.
– Persze. Túlélem – felelem, miközben meglátom az ideális leszállási helyet.

A kis tisztás békésen terül el alattunk, remélem, itt nem fognak keresni minket. Óvatosan megkezdem az ereszkedést, bár ez jelen állapotomban nehezebb feladatnak bizonyul, mint amire számítottam.
Amikor már csak néhány méterre vagyunk a földtől, leengedem Skyt. Ő elegánsan landol, én viszont amint leérek, és terhelést kap a lábam, összeesem. Egy darabig csak fekszem a földön, próbálom összeszedni magam.

– Az Őrző szerelmére, te vérzel! – hallom Sky rémült hangját mellőlem. Nagy nehezen föltápászkodom ülő helyzetbe, összecsukom a szárnyaimat, és ránézek a sérülésre. Valóban rosszabbul néz ki, mint ahogy arra számítottam, a gatyám a bal combomnál csupa vér. Sky aggódva pillantgat hol az arcomra, hol a sebre.

Megpróbálom normalizálni a légzésemet, miközben a golyó okozta sérülésemre teszem a kezem, és koncentrálok. Lassan elindul a jól ismert melegség a lábamban, és a seb elkezd összehúzódni. Körülbelül egy perc elteltével már nyoma sincs, aminek rettentően örülök, ugyanis nem voltam biztos benne, hogy meg tudom csinálni az öngyógyítást egy ilyen fárasztó repülés után.

Sky is elégedetten nyugtázza a sikeremet, majd felpattan mellőlem, és elindul felmérni a terepet. Gyanakvóan körbekémlel minden egyes bokrot, hirtelen egy nyomkereső kutya jut eszembe róla. Miután végzett, visszatér mellém, és leül.

– Továbbra sem tartom biztonságosnak a nyílt terepet – jelenti ki, miközben szórakozottan pörgeti az ügynöktől elkobozott pisztolyt. Megvonom a vállam, igaza van, de most nincs időnk védett hely után nézni, mivel már alkonyodik. A fegyver csöve minden egyes pördülésnél csak néhány centire halad el az arcától.
– Ne játssz már azzal a pisztollyal, a végén még elsül!
– Nyugi, Mikey, tudom, hogy mit csinálok! – mondja gunyorosan, de azért leteszi a fegyvert maga elé.

– Pihenned kellene – javasolom neki, amire csak megrázza a fejét.
– Inkább aludj te, én most nem tudnék. Még mindig kavarog a gyomrom a repüléstől. És te amúgy is jobban tudsz őrködni sötétben.

Egyetértően bólintok, majd lefekszem a gyér fűbe. Most érzem csak meg, hogy mennyire fáradt vagyok: sok energiát kivett belőlem a repülés. Pár percig még a történteken pörög az agyam, az egyre durvuló összecsapásokon az ügynökökkel. Viszont amikor lehunyom a szemem, szinte azonnal elnyom az álom.

Először csak a nagy, vakító fehérséget látom, majd feltűnik egy hosszú, hullámos, vörös hajzuhatag. A lány háttal áll nekem. Oda akarok menni hozzá, de a lábaim nem engedelmeskednek.
– Szükségem van rád – mondja a vörös haj gazdája. Várom, hogy megforduljon, de nem mozdul.

– Ki vagy te? – kérdezem tőle, de nem válaszol. Úgy tűnik, hogy nem hallja, amit mondok.
– Várlak, Michael… – A nevem még hosszú ideig visszhangzik a fehér ürességben, amikor a lány elkezd halványodni.

– Ne, várj, ne menj el! – kiáltom utána, de ekkor érzem, hogy valaki erősen ráz.
Kinyitom a szemem, egy tisztáson fekszem a hátamon, azonban idő közben besötétedett. Sky fölém hajol, és furcsán néz rám.

– Beszéltél álmodban – mondja, miközben gyanakvóan méreget.
Felülök, beletúrok a hajamba. Csak most veszem észre, hogy szaporán lélegzem. Megpróbálok lenyugodni.

– Megint vele álmodtam. – Sky arca elkomorul. – A vörös hajú lánnyal.
– Biztos, hogy nem ismered őt valahonnan? – kérdezi.
Megrázom a fejem.
– Holtbiztos. Viszont abban nem vagyok olyan biztos, hogy ez egy álom. – Sky erre a kijelentésemre egy furcsa nézéssel válaszol.
– Akkor mégis mi?

– Látomás. Lehet, hogy abszurdnak hangzik, de… – Elharapom a mondatot. Nem tudom megfogalmazni normálisan, amit ezzel a furcsa vízióval kapcsolatban érzek. – Mindig őt látom. Hív engem. És azt mondja, hogy szüksége van rám!
– Ez csak egy álom, Mike! Amit emlékképekből rak össze az agyad! Csak nagyon fáradt vagy, és ezért mindig ugyanazt dobja a gép!

Sky arcán határozottságot látok tükröződni, meg van győződve arról, amit mond. Én pedig nem itt és nem most akarok a lelkére beszélni ezzel a dologgal kapcsolatban, bár úgy érzem, hogy nekem van igazam. Igen, tényleg nem ismerem azt a lányt, de attól még lehet, hogy létezik.
– Cseréljünk – ajánlom neki. – Biztos már fáradt vagy. – Ő erre rábólint, elfordul, és összegömbölyödik a földön, akár egy macska.

A csend nyugtalanítóan vesz körül minket. Elég messze vagyunk már a várostól ahhoz, hogy ne hallatszódjon a járőrkocsik zaja. Felnézek az égre, és meglepődöm, hogy látszanak a csillagok. Elgyönyörködöm a látványban, és eltűnődöm, hogy vajon mikor fognak az omegások valamiféle biogázt bevetni, amitől nem tudunk majd repülni. A helyzetünk egyre csak romlik, és tőlük bármi kitelik.

Sky mordul egyet álmában. Ránézek, és eszembe jut, hogy pár hete még alig tudtam róla valamit.

Skylar Hewitt. Egy évfolyamba jártunk, de alig volt közös óránk, és sohasem beszélgettünk. Köztudott volt róla, hogy a kosárcsapat kapitányának, Aaron Claytonnak a barátnője, aki eggyel járt fölöttünk. Valamint azt is tudtam, hogy balhés csaj: egyszer már majdnem kicsapták, mert összeverekedett két fiúval – és ő került ki győztesként.

Azon a viszonylag kellemes októberi napon éppen egy rettenetesen unalmas töri órán ültem. Már pont készültem bealudni, amikor megszólalt a hangosbemondó: elmondták, hogy dr. Omega megdöntötte a kormányt, és átvette egész Simlandia irányítását. Valamint arra kértek minden tanulót, hogy maradjon a helyén, amíg az ügynökök egyesével mindenkit megvizsgálnak, és eldöntik, hogy mi legyen a sorsunk.

Bevallom, számítottam erre, de reméltem, hogy jóval később fog bekövetkezni. A baljós előjelek mindenesetre már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek. Az OmegaCo – miután bekebelezte az Akadémiát – mindenféle génmanipulációs teszteket kezdett, amelyek némelyike zajos sikerrel zárult, valamint a cég igazgatója és egyben tulajdonosa, dr. Omega, nyíltan bírálta a kormányt, amiért nem engedélyezik az olyan eljárásokat, mint az embereken való kísérletezés, vagy a klónozás. Ezek a kijelentések persze hatalmas közfelháborodást okoztak, de ők csak azt hajtogatták, hogy ezekkel hosszabb, egészségesebb életünk lehetne, blablabla. Azért számunkra elég nyilvánvaló volt, hogy mire megy ki a játék.

Világuralmat akart, legyőzhetetlen hadsereget, talán mutánsokból állót, de legfőképpen azt, hogy az emberek tőle függjenek. Talán vannak, akik az örök élet reményében csatlakoztak hozzá, vagy az is lehet, hogy a hatalomvágy hajtotta őket, mindenesetre néhány hónap alatt sikerült számottevő befolyást szereznie a kormányban.
Szóval akkor és ott úgy véltem, hogy nem várom meg, amíg az ügynökök likvidálásra érdemes személynek állítanak be, úgyhogy nemes egyszerűséggel távoztam az ablakon keresztül.

Amint körülnéztem az udvaron, rögtön megláttam: vagy három ügynök vette körül, ő pedig válogatott szitokszavakkal illette őket. Akkoriban még nem adtak fegyvert a kezükbe, talán ez volt a legnagyobb szerencséje. Hirtelen úgy éreztem, hogy ki kell mentenem: lehet, hogy ez is az angyalok állítólagos megmentési mániája miatt volt, de nem bírtam volna úgy lelépni, hogy otthagyom a három öltönyös között.

Odarepültem mellé, fölkaptam a vállamra, és felszálltam vele. Ezt ő igen kevéssé díjazta, ugyanis összevissza kalimpált, ezzel jócskán megnehezítve a helyzetemet.

– AZONNAL – TEGYÉL – LE! – ordította a fülembe, miközben minden egyes szó kiejtése után csapott egyet a hátamra.
– Oké, felőlem elengedhetlek, de akkor lezuhansz! – Mintha csak most eszmélt volna rá, hogy milyen magasan vagyunk, hirtelen leállt az ütlegeléssel, és inkább belém mélyesztette a körmeit.

Néhány perc múlva leszálltunk egy régi bérház tetején. Amint földet ért, rögtön ellökött magától, és olyan messzire távolodott el tőlem, amennyire csak a tető pereme engedte.
– Te… tu… tudom, hogy ki vagy Lindberg! – Miközben beszélt, vádlón rám mutatott az ujjával. – Mi a francért hoztál ide? Mit akarsz tőlem?
– Ha nem vetted volna észre Hewitt, most mentettelek ki egy halom ügynök közül! – mondtam neki, miközben megpróbáltam közelebb lépni hozzá, de ő rémülten felkiáltott.

– Ne gyere közelebb hozzám! Mi… miféle mutáns vagy te?
Láttam a szemén, hogy fél, és hogy főleg a szárnyaim zavarják, úgyhogy összecsuktam őket. Abban a pillanatban már tudtam, hogy nincs más lehetőségem, minthogy elmondjak neki mindent.

– Nyugi, nem vagyok mutáns! Angyal vagyok.
Sky csak tátogott egy darabig, próbálta felfogni, amit mondtam, majd homlokráncolva, hitetlenkedve így szólt:
– Hogy lehetnél te angyal? Angyalok nem léteznek! Akkor én meg Bella Goth vagyok! – Nagyot sóhajtottam, sejtettem, hogy nem lesz egyszerű menet.

– Attól, hogy nem mutogatjuk magunkat, mint valami bazári majmok, attól még igenis létezünk – jelentettem ki határozottan, miközben Sky szemeibe néztem. Mivel nem támadott rögtön le, úgy véltem, hogy itt a helye a bővebb magyarázatnak. – Angyalok mindig is voltak, és mindig is lesznek. Közöttetek élünk, és megpróbáljuk észrevétlenül tenni a dolgunkat. Az apánktól örököljük a képességeinket. És ha meghal egy angyal, születik egy új. Ez így működik.

– Ácsi – mondta Sky még mindig értetlenkedve. – Azt mondtad, hogy az apádtól örökölted ezt a… dolgot. De… tudom, ki az apád, William Bell, ő a Landgraab Industries szóvivője! És egyáltalán nem néz ki úgy, mint egy angyal!

– Nem, Will nem az apám – válaszoltam, miközben arra gondoltam, nem biztos, hogy ezt az orrára kellene kötnöm. – Az édesapám meghalt, mielőtt megszülettem volna. – Sky arcán megrendüléssel vegyes csodálkozást láttam. Még senkinek sem beszéltem ezekről a dolgokról.
– Öhm… Sajnálom – nyögte ki végül a lány, én pedig reméltem, hogy sikerült lenyugtatnom kissé.

Gondolataimból valami furcsa zaj zökkent ki. Körbenézek: Sky még mindig egyenletesen szuszog mellettem, és a csillagok is ugyanúgy ragyognak, mint eddig, de valami megváltozott. Veszélyt érzek a zsigereimben.
Hamarosan újra hallom a zajt, olyan, mintha valaki vagy valami motoszkálna a fák között. Ez semmiképpen sem jelent jót. Megrázom Skyt, aki úgy pattan föl, mintha nem is aludt volna, majd fojtott hangon közlöm vele a tényeket.

– Asszem ránk találtak.

You shoot me down, but I won’t fall
I am titanium
(David Guetta feat. Sia – Titanium)

Elbújunk egy bokor mögé, de úgy, hogy jól rálássunk a tisztásra. Sky ott szorongatja a kezében a lopott pisztolyt.

– Ugye, most végre kinyírhatom őket? – kérdezi suttogva.
Szemöldökráncolva nézek rá.
– Még mindig az a terv, hogy el kell kapni egyet. És lehetőleg élve.
– Jaj, ne csináld már! – méltatlankodik a lány. – Mégis mit akarnál kiszedni belőlük?
– Tudom, hogy tartanak fogva angyalokat. Meg kéne tudni, hogy hol, hogy kiszabadíthassuk őket! – Már éppen valami ellenvetést készül megfogalmazni, amikor mozgást látunk, és mindketten ledermedünk.

A két ügynök tőlünk jobbra tűnik fel, kopasz fejük szinte világít a csillagok fényében. Akármilyen sötét is van, ezek mindig napszemüveget hordanak. Érzem, hogy eluralkodik rajtam a düh, ahogy nézem, hogy pásztázzák át a terepet. Sky megbök, és a pisztolyát mutogatja, amire bólintok, majd feléjük intek.

Amikor épp a tisztás túlsó végében tartózkodnak, jelt adok, amire mindketten kiugrunk a bokor mögül. Egy hátráltató fénygömböt küldök feléjük, mire azok megtántorodnak. Sky egy szökkenéssel közelebb kerül hozzájuk, és mindkét ügynököt leteríti néhány lövéssel. A francba! – fut át az agyamon villámsebességgel a rémület. Mi van, ha mégis kinyírta őket?

Odamegyek a mozdulatlanul fekvő öltönyösökhöz. Az egyiknek nincs pulzusa. A másikat is megvizsgálom, neki két lyuk tátong a hasánál, de még lélegzik.
– Basszus, Sky, mondtam, hogy ne nyírd ki őket! – Meg sem várom, hogy válaszoljon, az ügynökhöz fordulok. – Hol tartják fogva az angyalokat?! – kérdezem tőle dühösen. Nem úgy néz ki, mintha felelni tudna, vagy lehet, hogy nem is akar.

– Válaszoljon! – Most már szinte ordítok. – Hall engem egyáltalán? – Megpróbálom meglátni a gondolatait, de nem találok semmit. Lehet, hogy az idegesség miatt nem működik a képességem. Becsukom a szemem, normalizálnom kell a légzésemet, most nem blokkolhatok le! Azonban amikor újra az előttem fekvő ügynökre nézek, az már nem ad semmi életjelet.

Érzem, hogy elborul az agyam, szinte már itt volt az információ, felcsillant a remény, hogy még többen szállhassunk szembe az elnyomókkal. Ehelyett megint nem jutottunk sehová! Ökölbe szorítom a kezeimet, és fölállok. Sky rémült arccal néz rám. Ő tehet mindenről!

– Miért csináltad ezt?! Amikor megbeszéltük, hogy nem ölöd meg őket! Nagy cucc lenne, ha egyszer tartanád magad a tervhez? – ordítom kikelve magamból. Sky összehúzza a szemeit, mint egy támadásra készülő macska.
– Te meg értsd meg, hogy úgysem tudnál semmit kiszedni belőlük! Nyilván ilyen infókat nem kötnek az orrukra! Ezek totál idióták! – Ezzel nem nyugtatott meg, még mindig remegek a dühtől.
– Honnan tudhatnánk meg, hogy tudnak-e egyáltalán valamit, ha folyton kinyírod őket? Ja, bocsánat Miss. Mindenkinél Mindent Jobban Tudok, nyilván ezt is jobban tudja!

– Oké, Miszter Majd Én Egyedül Megmentem A Világot, csinálj, amit akarsz, de akkor rám ne számíts! – Csak úgy villognak a szemei, miközben felesel, majd elfordul, és dühösen a tisztás tőlem legtávolabbi pontja felé veszi az irányt.

Én még mindig úgy érzem magam, mint aki fel akar robbanni, és rettentően mérges vagyok Skyra. Már ki tudja, hányszor tett keresztbe a terveimnek, ráadásul még sosem volt ilyen közel a cél, mint most. Nem tudom, hogy mikor lesz legközelebb ilyen jó alkalmunk arra, hogy kifaggassuk őket. Keserű csalódottságot érzek, amint ránézek a lábamnál heverő hullákra. Mit kellene tennem? Mi legyen a következő lépés? Felnézek az égre, eszembe jut, hogy talán meg kellene próbálnom beszélni apámmal, de gyorsan el is vetem az ötletet. Ez nem a megfelelő hely, és időpont.
– Mike? – hallom Sky hangját a tisztás túlsó végéből, de nem reagálok. Még mindig dühös vagyok rá.

– Mike, gyere ide, azt hiszem, van valaki a fák között! – Lassan hátrál felém, a hangjában némi félelmet vélek felfedezni. Odamegyek mellé, és fülelek. Tényleg olyan, mintha lenne valaki az erdőben, de furcsa módon most nem érzek veszélyt.

– Szerinted ügynökök? – kérdezi tőlem, miközben a hátam mögé bújik. – Asszem ellőttem az összes töltényemet.
– Nem tudom – felelem bizonytalanul, és a sötét fák felé meresztgetem a szemem. – Mindenesetre mindjárt fényt derítünk rá – mondom, miközben egy gömböt gyúrok a kezeimmel.
– Mit művelsz? – kérdi riadt hangon, de már megszületett az elhatározás. allom Sky hangját a tisztás túlsó végéből, de nem reagálok. Még mindig dühös vagyok rá.

Begurítom a fényt a fák közé. Az lassan halad előre, megvilágítva a környezetét. Hamarosan egy alak kerül a fénykörbe, de egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy ügynök. Csigalassúsággal botorkál a tisztás széle felé. A fényem elalszik, és egymásra nézünk Skyjal. Az alak, amint kilép a fák közül, összeesik.

Odafutok hozzá, majd megrémülök. Nincs rajta felső, konkrétan szitává van lőve a mellkasa, és már alig van benne élet. Sky mellém lép, és megkövülten nézi a borzalmas sérülést, én pedig rádöbbenek arra, amit már a fénygömb elkészítésekor sejtettem.

– Ez egy angyal.
– Honnan tudod? – kérdezi Sky szkeptikusan.
– Csak felismerem a fajtársaimat! – förmedek rá, de teljesen kétségbe vagyok esve. Meg kell mentenem! De nagyon durva a sérülése, én pedig bizonytalan vagyok a képességeimben.

– Csinálj már valamit! – kiált rám Sky rémülten. Az angyal mellkasára teszem a tenyeremet, és próbálok koncentrálni. A kezem remeg, és alig érzem a gyógyító meleget.
– Mi van már? – kérdi Sky türelmetlenül.
– Nem biztos, hogy meg tudom csinálni – felelem kétségbeesetten.
– Mi az, hogy nem tudod megcsinálni? Angyal vagy az ég szerelmére!

– Igen, aki tizenhat éves, és még nem fejlődtek ki normálisan a képességei – a kezem már csupa vér, és még mindig remeg. – Ilyen mértékű sérüléseket még egy kifejlett angyal sem biztos, hogy be tud gyógyítani!
– Akkor koncentrálj! – adja ki az utasítást, én pedig megpróbálom követni.

Becsukom a szemem, minden erőmmel próbálok a gyógyításra összpontosítani. Most több meleget érzek kiáramlani a kezeimből, mint az előbb, de még korántsem eleget. Kinyitom a szemem, már jobban néznek ki a sebek, de még mindig vér szivárog belőlük.
– Kórházba kell vinni! – Most már a hangom is remeg.
– De a Sacred Spleen Memorialt elfoglalták az ügynökök! – Sky hangja sem nyugodtabb, mint az enyém.

– Akkor melyik védett? Gondolkozz!
– Oké. – Látom rajta, hogy töri a fejét. Jó lenne, ha gyorsan kitalálna valamit, mert én képtelen vagyok rá. – Appaloosa Plains? – Megrázom a fejem.
– Az nagyon messze van!
– Akkor… Belladonna Cove?
– Azt elfoglalták! Mást!

– Jó, jó… – kétségbeesetten rugózik, miközben az ég felé néz. – Twinbrook!
Igen, ez jó lesz, Twinbrook innen nincs messze, és nem tudok róla, hogy ügynökök tanyáznának a kórházában.
– Oké, akkor pattanj! – adom ki az utasítást.

– Elbírsz mindkettőnket? – kérdezi, miközben a hátamra kapom.
– Megoldom.

Felnyalábolom a sérült angyalt, aki aléltan lóg a karjaimban. Így sokkal nehezebb lesz az út, de úgy érzem, hogy sikerülni fog.

Felrepülünk. Sky erősen kapaszkodik, karjait a nyakam köré fonva, viszont az angyalt alig bírom megtartani. Minden erőmre és koncentrációmra szükség van, hogy ne ejtsem el, vagy ne zuhanjunk le. Belegyorsítok, próbálom a lehető legnagyobb sebességet elérni, hogy minél előbb elérjük úticélunkat. Twinbrook nem lehet fél óra repülésnél messzebb, de őszintén remélem, hogy gyorsabban odaérünk.

Úgy tizenöt perc után meglátom a város apró házainak fényeit felderengeni a horizonton. Már teljesen lezsibbadtam, de megpróbálom felszabadítani az utolsó erőtartalékaimat is. Még érzem, hogy az angyal kitart, ez némi reménykedésre ad okot, hogy nem lesz túl késő. Újabb öt perc elteltével néhány csöpp épületet látok elsuhanni alattunk, már közel a cél, csak még egy kicsit bírjam ki. Hamarosan azonban megpillantom a kórházat is.

Ereszkedni kezdek, de már alig van erőm hozzá. Keményen landolunk a Twinbrook Foundation Hospital előtt, megtántorodom, de Sky, akinek biztonságosan sikerült talajt érnie, hátulról megtámaszt. Berohanunk az épületbe, mint valami őrültek. Sky halad elöl, lökdösi be az ajtókat, utat adva nekem. Én már alig bírok menni, összevissza támolygok, mindjárt behányok, és forog velem a világ.

Berontunk az első kórterembe, amit meglátunk, amire mindenki rémülten kapja fel a fejét a benntartózkodók közül. Még utoljára meglátok egy orvosnak kinéző köpenyes alakot az egyik ágy mellett, majd minden elsötétül.

When I’m too far gone
Dead in the eyes of my friends
(Pendulum – Watercolour)

Valami nyom. Kinyitom a szemem, de homályosan látok. Pislogok párat, amíg végre kitisztul a világ. Körbenézek: egy kórházi ágyon fekszem, Sky egy széken ül mellettem, és a kezeibe temeti az arcát.

Felülök, rájövök, hogy nem csuktam össze a szárnyaimat, és az nyomta a hátam. Ezt gyorsan megteszem, de még mindig elég kótyagos vagyok. Sky felnéz, karikásak a szemei, de van egy olyan érzésem, hogy én sem festhetek szebben.
– Hol van az angyal? – kérdem tőle, amint eszembe jut, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt.
– Ott. – A kórterem túlvége felé mutat.

Odanézek, és rögtön meglátom. Nyugodtan fekszik az ajtóhoz legközelebbi ágyon, és egy hatalmas kötés található a mellkasán. Megnyugszom, hogy mégis sikerült idejében ideérnünk, pedig az utolsó tiszta pillanataimban már azt gondoltam, hogy talán késő.

– Azt mondták, hogy rendbe jön – szólal meg ismét Sky. – Főleg, ha felébred, szerintem simán meggyógyítja magát, és kész. – Bólintok. – Te jól vagy?
– Persze, semmi bajom – hazudom, mert még mindig szédülök egy kissé. – Beszélnem kell vele!

Amint felállok, még jobban megszédülök, és muszáj visszaülnöm az ágyra. Megdörzsölöm a szemeimet, össze kell szednem magam!

– Figy, pihenned kellene, órákig eszméletlen voltál – mondja Sky tőle szokatlanul lágy hangon, miközben megfogja a vállaimat, és finoman próbál fekvő helyzetbe nyomni. – Ráérsz vele beszélni később is. Nem hiszem, hogy sietne bárhová is.
– De nekem minél hamarabb beszélnem kell vele! – ellenkezek, és próbálom lefejteni a kezeit a vállamról.
– Olyan makacs egy idióta vagy! – förmed rám, de mintha egy kis mosoly bujkálna a szája sarkában.

Veszek pár mély levegőt, megrázom a fejem, és ismét megkísérelek talpra állni. Szerencsére már sokkal jobban érzem magam, alig szédülök. Határozottan elindulok a kórterem túlsó vége felé, Sky a nyomomban baktat. Amikor odaérünk az ágy mellé, a rajta fekvő barna hajú alak kinyitja a szemét, és föltámaszkodik.

Smaragdzöldek a szemei, ezzel minden kétségem elmúlik, hogy talán mégsem angyal. Ahogy jobban megnézem, azt is megállapítom, hogy jóval idősebb nálam, talán már negyven körül is lehet: már jópár ránc megjelent az arcán. Odahúzunk két széket, és leülünk. Az angyal hosszan a szemembe néz, de én állom a pillantását. Érzem, hogy megpróbál a gondolataimba látni, de védekezem.

– Felelőtlenség volt ide hoznod – szólal meg nem túl barátságosan.
– Talán hagytam volna meghalni az erdő közepén? – válaszolom hasonló hangnemben. Egy darabig még fürkésző tekintettel néz rám, majd ismét megszólal.
– A nevem Emeric Underwood.
– Michael Lindberg – mutatkozom be. – Ő pedig Skylar Hewitt – itt Skyra mutatok, bár nem úgy tűnik, mintha az angyalt nagyon érdekelné, mert még mindig engem fixíroz, ami kezd rettentően zavarni.

– Nem ismerős a neved – mondja gyanakvóan, majd a kérdő tekintetemet látva így folytatja: – Él még az apád?
– Nem – válaszolom, de még mindig nem értem, hogy honnan kellene ismerősnek lennem, ha még sosem találkoztunk. Látom rajta, hogy töri a fejét.
– Hogy hívták?
– Damian Wyer – felelem értetlenkedve. Talán ismerte apámat? Ha még élne, valószínűleg közel egykorúak lennének.
– Ő a Vaspalotában halt meg, igaz? – kérdi néhány pillanatnyi gondolkodás után.

– Igen, de honnan tudja? – Egyre gyanúsabb, amiket mond, már tényleg nem tudom hova rakni.
– A Kódexből.
Hát, persze. Miért is nem jutott ez eddig az eszembe? Nyilván végigolvasta a Kódexet. Vagy a végét legalábbis. Sky furcsán értetlenkedve néz rám, de nem szólal meg.

– Oké, ez most nem lényeges. – Próbálom az engem érdeklő témára terelni a szót. – Emlékszik rá, hogy mi történt, mielőtt megsérült?
– Előbb nem ártana meggyógyítanom magam, nem igaz? – kérdezi, miközben a kezét nyújtja felém. Nem értem, hogy mit akar, de megfogom.

Abban a pillanatban érzem, ahogy a gyógyító meleg kiáramlik belőlem. Emeric becsukja a szemét. Biztos nincs még elég ereje, hogy meggyógyítsa magát, azért használja fel az enyémet. De attól még szólhatott volna előre!

Kis idő múlva elengedi a kezem. Összenézünk Skyjal, aki még mindig furcsán néz, amire megvonom a vállam. Emeric lehámozza magáról a kötést, és elégedetten nyugtázza, hogy begyógyultak a golyó ütötte sérülései. Majd ismét rám emeli a tekintetét, és elkezdi a meséjét.

– Éppen Bridgeport felé repültem, de már alkonyodott. A küldetésemen merengtem, és nem voltam elég figyelmes, túlságosan alacsonyan repültem, azt hiszem. Későn vettem észre a rám célzó ügynököket. – Elgondolkozva megvakarja a fejét. – Már nem maradt elég időm a pajzs kiépítésére, és lezuhantam. Pont néhány ügynök közé kerültem, őket elkábítottam, de arra már nem maradt erőm, hogy meggyógyítsam magam.

– Mi is összefutottunk ügynökökkel, nem sokkal azelőtt, hogy találkoztunk volna magával – mondom, és közben azon töprengek, hogy miért vannak egyre többen. Mit jelent ez? Egyre többen állnak át az omegások oldalára?-, de Sky még időben likvidálta őket – fejezem be a megkezdett mondatomat.
Emeric arcán megrándul egy izom, nagyon nem tetszik, ahogy néz. Valami furcsa bizalmatlanság lengi körül.

– Szerintem hiba volt egy emberlánnyal összeállnod – jelenti ki nyersen. A szemem sarkából látom, hogy Sky elvörösödik, mint aki mindjárt felrobban.
– De egy csomószor kihúztuk egymást a bajból, meg minden… – próbálom enyhíteni a légkört, de sikertelenül.
– Az emberek csak hátráltatnak minket – folytatja gondolatmenetét, de már érzem, hogy átlépett egy határt. Sky feje ebben a pillanatban a vörös egy vadabbik árnyalatába csap át, felpattan a székéről, és kitör a vulkán.

– Mégis milyen joga van ítélkezni felettünk? Higgye el, hogy nekem is legalább annyi okom van szembeszállni velük, mint magának. Ha nem több!
– De felvágták a nyelvét a kisasszonynak! – Már Emeric feje is elkezd vörösödni. – Nézz csak mélyen magadba, hogy hányszor került ő – itt rám mutat – veszélybe miattad!

– És? A háborúban az a megszokott, hogy mindenki állandóan veszélyben van! Vagy talán azt gondolja, hogy egy angyal élete többet ér egy emberénél? – Emeric már éppen készülne visszavágni, amikor megnyikordul a kórterem ajtaja.

Egy szigorú kontyba kötött hajú, molett, nővérruhás asszonyság lép be a szobába. Mind feléje fordulunk, Sky még mindig ökölbe szorítja a kezét, és zihál. Az asszony érdeklődve, szinte megkönnyebbülve néz ránk.

– Mi ez a lárma? Még a szomszéd kórteremben is hallani lehetett! – sopánkodik, majd Emeric ágya mellé lép. – Látom, maga jobban van – néz rá, és a volt-nincs sebét vizslatja. – Örülök, hogy helyrejött. Jaj, hát amikor beestetek, őszintén szólva nem sok esélyt láttunk, hogy még valaha felébredtek. Victoria Ainsworth vagyok, a főnővér.
Mindenki sorban bemutatkozik, és Mrs. Ainsworth mindenkinek megszorongatja a kezét, amikor hozzám ér, különösen aggódva néz rám.

– És te jól vagy kis drágám? – kérdi, miközben a nyirokcsomóimat próbálja kitapintani.
– Persze, semmi bajom, tessék megnyugodni.
– Hogy milyen rosszul néztél ki még pár órával ezelőtt! – Most a pulzusomat számolja. – Pihenned kellene, túlerőltetted magad, fiam.
– Már egészen helyrejöttem – mondom, miközben Mrs. Ainsworth a testhőmérsékletemet próbálja megállapítani kézrátétellel.
– De hogy milyen szép szárnyaid vannak! Mindenki a csodájára járt, amíg eszméletlen voltál!

Na, már csak ez hiányzott, elképzelem, ahogy mindenki körbeállja az ágyam, és engem bámul, mint valami különös kiállítási tárgyat, miközben én ájultan fekszem.
– Jaj, nagyon örülök, hogy megint vannak angyalok a házban! – folytatja a főnővér lelkendezve. – Nem érezzük magunkat biztonságban, amióta szegény kis Oriont elkapták…
– Volt itt egy angyal? És elkapták? – kérdezem meglepetten. Minden apró információra kíváncsi vagyok, ami a fajtársaimmal kapcsolatos.

– Hát persze, ő védte le a kórházunkat. Hogy milyen egy tünemény ember volt!
– Angyal – szól közbe Emeric morcosan, de Mrs. Ainsworth rá sem hederít.
– Mindig segített meggyógyítani a sérülteket. Remélem, nem esett nagyobb baja – Elkomorul az arca. – Nem is merek arra gondolni, hogy talán már nem is él szegénykém…
– Még él – jelenti ki Emeric mindenki megdöbbenésére.

– És ezt mégis honnan tudja? – kérdi Sky ingerülten, látom rajta, hogy még mindig haragszik az angyalra.
– Egyszerű. Ha meghalt volna, megszűnt volna a kórház körüli védelem.

Hát, ez nagyszerű, végre egy jó hír! – A főnővér arca ismét felderül, de Emeric és Sky között még mindig szikrázik a levegő. – Drágáim, nem vagytok éhesek? Azt hiszem, tudunk szolgálni egy kevés…

Mrs. Ainsworth a mondatot már nem tudja befejezni, mert kivágódik a kórterem ajtaja.

I’m at war with the world and they
Try to pull me into the dark
(Skillet – Awake and Alive)

Egy csapzott, barna hajú fiú lép be a kórterembe, és egy öreg nénit támogat. A hölgy láthatóan megsérült, mert furcsán áll a térde.
– Rick, drágám, fektesd le arra az ágyra! Tessék megnyugodni, mindjárt ellátom a sérülését! – osztogatja az utasításokat Mrs. Ainsworth hozzáértő főnővér módjára, és kirohan a kórteremből.

– Hello, Richard Ainsworth – mutatkozik be, majd ezt mi is megtesszük Skyjal. – A parkban találtam az öreglányt – mutat a néni felé -, a kutyája épp egy ügynök lábát marcangolta. Kár, hogy egy Yorkie volt. – Mosolyra húzódik a szája széle. – Sajnos a kutya nem élte túl a kalandot.

– Nem veszélyes egyedül kinn mászkálnod? – kérdi tőle Sky, amire Rick csak megvonja a vállát.
– Eddig Orionnal portyáztunk, de amióta elkapták, egyedül megyek. Az embereknek még mindig szükségük van segítségre – jelenti ki tárgyilagosan, és teljes mértékben egyetértek vele.
Ekkor belép a szobába Mrs. Ainsworth, és kezelésbe veszi a hölgyet, aki hangosan sopánkodik szeretett kutyája elvesztése miatt. Gondolok egyet, és odamegyek hozzájuk.

– Segíthetek? – kérdezem a főnővértől, amire ő csak szórakozottan bólint. A néni térdére teszem a kezem, és gyorsan meggyógyítom.

– Hogy maga milyen kedves egy fiatalember! – hálálkodik a hölgy, miután kipróbálja az immár sérülésmentes végtagját. – Mondd csak fiam, a reumámat is meg tudnád gyógyítani?
– Sajnálom, de azt hiszem, az túlesik a hatáskörömön – válaszolom, miközben megpróbálom visszafojtani a kitörni akaró nevetést. Mrs. Ainsworth a biztonság kedvéért még egyszer megvizsgálja, majd megszólítja a fiát.

– Rick, elkísérnéd a vendégeinket az ebédlőbe? Már biztosan nagyon éhesek!
– Persze, anya, bár kaja az nincs túl sok. Lefoglalt a néni, és így nem tudtam hozni.
– Hát, akkor azt esszük, ami van – jelenti ki Sky, majd mosolyogva Rick felé fordul. – Mutasd az utat!

Rick a folyosó végén található apró helyiségbe vezet bennünket, ami gazdagon tartalmaz székeket és asztalokat, valamint néhány beszélgető embert is találunk. Amint belépünk, néhányan fölkapják a fejüket, és jól megbámulnak, vagy éppen ránk sem hederítenek. Rick először benéz a hűtőbe, ami üresen pang, majd végignézi az összes szekrényt, amíg végül talál némi áporodott müzlit.

– Bocs, asszem nincs más – mondja, miközben próbálja igazságosan elosztani a pár deci tartós tejet, amit egy kupac tányér mögül halászott ki.
– Jobb, mint a semmi – vonja meg a vállát Sky, és elindul az egyik tál müzlivel egy ablak melletti asztal felé. Mi követjük, és leülünk mellé.

Egy darabig csendben fogyasztjuk a szegényes reggelit, a gondolataim egészen máshol járnak. Vajon hová vihették az angyalt, akit elkaptak? És miért nem ölték meg? Talán még lenne esélyünk kiszabadítani…
– És? Hogy sikerült félholt állapotban idekeverednetek? – töri meg a csöndet Rick. – Anya teljesen ki volt akadva miattatok.

Felváltva meséljük az erdei kalandunkat Skyjal, hogy hogyan találkoztunk ügynökökkel, és Emerickel. Mikor végzünk, megint csönd borul körénk, látszik, hogy mindenki elvan a maga gondolataival. De van valami, amit muszáj megtudnom.
– Hogyan kapták el az itteni angyalt? – kérdezem.
Rick a szemembe néz.

– Oriont? Hát, igazából… Nem tudom. – Megvakarja a fejét. – Kint őrködött a kórház előtt, és egyszer csak jöttek az ügynökök. Oké, túlerőben voltak, de… – Felváltva néz Skyra és rám – Szerintem nem volt megoldhatatlan feladat. Bár lehet, hogy azóta lett valami titkos angyalblokkoló technológiájuk, vagy mit tudom én – fejezi be mondandóját egy vállrándítás kíséretében.

Összenézünk Skyjal, nem tudom mire vélni az esetet, és látom, hogy ő is hasonlóképpen érez. Tényleg lenne valami titkos új fegyvere az ügynököknek? Mindenesetre a cél még mindig elég világos.
– Nem tudod véletlenül, hogy hová vihették? – kérdem Ricktől, mire ő közelebb hajol hozzánk, és lehalkítja a hangját.

– Igazából… Lehet. – Nagyot dobban a szívem. Mégis van esélyünk? – Orionnak volt egy tippje, hogy hol tarthatják a kísérleti nyulakat.
Lélegzetvisszafojtva figyelek.
– És hol? – kérdezi Sky türelmetlenül, és én sem vagyok kevésbé izgatott.
– A Vaspalotában.

A szívem, ami eddig a torkomban dobogott, most hirtelen lezuhan a gyomromig. Pont a hülye Vaspalotában? Ahol a fél családomat kivégezték? Nem tudom, hogy mit szóljak ehhez az új információhoz, egyrészt jó lenne kiszabadítani Oriont, másrészt viszont kicsit parázok odamenni. Vagy nem is olyan kicsit. A kezeimbe temetem az arcom, és próbálom rendezni a gondolataimat. Nem lehetek gyáva! Most nem!

– Hát, nem tudom, hogy hogy vagytok vele srácok, de én mindjárt álmon halok – jelenti ki Sky egy hatalmas ásítás kíséretében, ezzel némileg kizökkentve engem átmeneti elmezavaromból. Rick elneveti magát.
– Álmon halok? Hát ez meg milyen kifejezés?
– Olyan nyelvújítós – magyarázza Sky, és föláll a székéből. – Merre lehet itt aludni?

– Az emeleti kórtermek egy része át van alakítva, ha találtok helyet, szerintem ott megpihenhettek – igazít útba minket Rick. – És még a fürdőt is használhatjátok, ha szabad. Plusz, ha szerencsétek van, még tiszta ruhát is szerválhattok.
– Az nem lenne rossz – állapítom meg. – Ez a véres gatya nem tesz túl jót az imidzsemnek.

***

Hosszú percekig állok a zuhany alatt, és várom, hogy a kellemesen meleg víz kitisztítsa a gondolataimat. Már megint fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Az ösztöneim azt súgják, hogy ki kell szabadítanunk Oriont, az agyam viszont folyamatosan azon kattog, hogy nem szabadna kockára tenni az életünket.

Kilépek a zuhanyzóból, és megtörölközöm. Fölkapok egy tiszta pizsamát, majd belenézek a tükörbe, és rögtön elborzadok a látványtól. A szemeim alatt méretes karikák díszelegnek, és olyan ápolatlan vagyok, mint valami előember. Végignézem a szekrénykéket, az egyikben szerencsére találok néhány eldobható borotvát, amivel megborotválkozom. Amikor újra tükörbe nézek, megállapítom, hogy még mindig szörnyen festek, de legalább már nem vagyok szőrös.

Kilépek a fürdőből, és Sky felkutatására indulok. Be kell nyitnom jó pár kórterembe, mire megtalálom. Amint meglátom, alig bírom visszafojtani a röhögést: egy béna rózsaszín csat van a hajában. Rózsaszín?! Megáll előttem, és felhúzza a szemöldökét.

– Mi van Mikey?
– Ezzel a csattal úgy nézel ki, mint egy óvodás! – Csípőre teszi a kezeit.
– Te meg úgy nézel ki, mint aki két hete nem fésülködött.
– Talán mert két hete nem fésülködtem?

Elneveti magát, közelebb lép hozzám, és elkezdi igazgatni a sérómat. Furcsa bizsergést érzek, amikor hozzám ér.

– Hát, úgy látszik, csak egy szabad ágy van – mutatok a mellettünk lévő fekvőhelyre. – Te aludj az ágyon, majd én megleszek a földön.
– Minek nézel te engem? Valami hercegnőnek? – háborodik fel Sky. – Ha te a földön alszol, akkor én is! – Megvonom a vállam, úgysem tudnám lebeszélni.
Leterítünk egy takarót, és ledobálunk néhány párnát, majd elhelyezkedünk alkalmi fekhelyünkön. Még mindig jobb, mint a hideg földön aludni, a szabad ég alatt.

– Nem bízom Emericben – szólal meg Sky néhány percnyi csend után. Kérdő tekintettel ránézek, bár nem csodálom amit mond, azok után ahogy összevesztek. – Úgy beszél az emberekről, mintha alacsonyabb rendűek lennének, vagy nem tom. És ő lenne a szent szalamandra, aki mindenről megmondja a frankót.
– Lehet. De bíznunk kell benne! Már alig maradtunk páran, kiben bízzunk, ha nem egymásban?
– Én akkor sem bízom benne – összevonja a szemöldökét. – Azt hittem, az angyalok jó fejek.

– Ez személyiségfüggő – magyarázom. – Ahogy az emberek, az angyalok is különbözőek. Végül is a génállományunk fele emberi. – Látom rajta, hogy elgondolkodik. – Különben is, ha nem lett volna épp hiány, simán lehet, hogy nem is lennék angyal.

– Hogy? – kérdi meglepetten, és fölpattan ülő helyzetbe. – Lehetnél ember is?
– Nem ember. – Föltámaszkodom, hogy jobban lássam. – Hanem félvér.
– Félvér?
– Igen, a félvérek ugyanúgy egy angyal és egy ember gyermekei. Csak hát ők nem angyalok, hanem félvérek.
<span “font-size:11.0pt;line-height:=”” 115%”=””>Oké, magyarázásban elég béna vagyok.
– És miben különböznek a félvérek az emberektől? – kérdezi kíváncsian.

– A félvéreknek is vannak bizonyos képességeik, bár nem olyan erősek, mint az angyaloknak. Például sok gyakorlással meg tudják védeni magukat, vagy korlátozottan látják a gondolatokat. De nincs szárnyuk, és… Hát nem angyalok, na.
– Szóval – szólal meg pár pillanatnyi gondolkodás után -, ha például lenne egy testvéred, ő lehet, hogy félvér lenne?
– Ha lány lenne, bizonyára. – Sky megint összehúzza a szemöldökét. – Tudod, az angyalok csak férfiak lehetnek.

– Micsoda diszkrimináció! – tárja szét a kezeit. – Fura egy dolgaitok vannak.
– Lehet.
Még egy darabig csöndben nézzük egymást, majd Sky visszafekszik mellém.

– Hát én még mindig álmos vagyok, úgyhogy aludjunk – indítványozza, és egyidejűleg átfordul a másik oldalára. Majd felszisszen, és a haját kezdi birizgálni.
– Na, mi van, mégis kiveszed az idióta csatot? – kérdem tőle látva, hogy a kezében tartja a rózsaszínű kiegészítőt.

– Nyomta a fejem – jelenti ki, majd elhajítja a hajbavalót. Elmosolyodom: haláli ez a csaj. Még egy darabig a fehér plafont bámulom, majd elnyom az álom.