Ő a történet főhőse, a neve John Bell. Furcsa egy név ugyan, de könnyen megjegyezhető. Úgy gondolom, ideje elmondanom a történetemet, hogy megértsd, miért nem Moonlight Falls rejtélyes és egyben elbűvölő tájain élnek, ahol születtek és nevelkedtek. Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha az elején kezdeném.

Ő Hera Lewis, aki jelenleg is a szükségtelen hülyeségeit hallgatja, nem mellesleg a John barátnője, és remélhetőleg jövendőbeli felesége is. John úgy gondolja, hogy szerencséje van vele, ugyanis elviseli a trehányságát, ő viszont Hera időnkénti dívaságát bírja ki. Jelenleg is boldog kapcsolatban élnek, annak ellenére, hogy néha vitáznak, de úgy gondolom, ez természetes.

Ez a nő itt Claudette Blakewell. Gyerekkoruk óta a legjobb barátok Herával. Habár Claudette és John jó néhányszor veszekedtek, megbíznak egymásban, mert mindketten jószívűek. Hera és Claudette hetente találkoznak. Általában sétálnak egyet a parkban, és közben beszélgetnek. És egy apróság: Claudette imád vásárolni, nem egyszer látta John új ruhákban. Az egyetlen dolog, amit folyton visel, a kékeszöld sapkája. Az édesapjától kapta ajándékba, amikor középiskolából ballagott.

Bemutatom Odette Petersont, azaz John anyai féltestvérét. Odette 3 éves volt, amikor az édesapja meghalt. Másfél évre rá megszületett testvére. Odette mindig is a saját útját járta. Emiatt rengeteg hibát követett el a múltban. Sokszor kimaradt éjjelenként, ennek köszönhetően pedig rossz társaságokba keveredett. Végül mégis megtalálta önmagát, amikor Kínába utazott azzal a céllal, hogy megválaszolja azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Fél év után hazatért, teljesen új emberként. Megtalálta a belső békéjét és ezzel együtt a kérdésre is a választ. Rájött, hogy mindig is érdekelte a politika világa. De nem a hatalomért helyezkedett el ezen a pályán, hanem azért, hogy jót tegyen, és emiatt John rettentő büszke rá.

Az egész egy nyári délutánon kezdődött.
– Hidd el Hera, a saját szememmel láttam az unikornist, amikor még gyerek voltam! – próbálta meggyőzni szerelmét John, mindhiába.
– Hinnék neked, ha nem tudnám, hogy unikornisok valójában nem is léteznek! – válaszolt ugyanolyan makacssággal, mint általában.
– Ennyi erővel a vérfarkasok, a vámpírok, a boszorkányok és a tündérek mind mesék, pedig itt élnek mindahányan Moonlight Fallsban – állt elő egy kifejezetten logikus érvvel John.
– Az eset már régen történt, nem lehet, hogy az egész csak egy álom volt? – tette fel a kérdést Hera.
– Oké. Egyezzünk meg abban, hogy te nem hiszel bennük, de én igen – ajánlott fel egy remek kompromisszumot John, a vita lezárását illetően.
– Rendben – hangzott el a végszó Hera szájából, akinek a hangján érződött, hogy ezt a vitát teljesen értelmetlennek találta.Hirtelen megszólalt Hera telefonja.
​- Claudette az! – kiáltott fel Hera, mintha el is felejtette volna, hogy pár pillanattal ezelőtt arról vitatkozott párjával, hogy léteznek-e unikornisok.

– Szeva csajszi! Holnap nem lenne kedved lemenni a fesztiválra? Jöjjön Odette is, biztos jót tesz majd neki, hogy végre kimegy a napfényre abból a bús-komor irodából! Iszunk majd valami finomat, és jól érezzük magunkat! – vetette fel a rendkívül csábító ötletet Hera számára
– Persze, szívesen elmegyek veled, Odette viszont egy fontos projekten dolgozik, ráadásul két éve meg szerette volna már csinálni, nem hiszem, hogy le tudna jönni. Arról nem is beszélve, hogy a Kínából való visszajövetele óta egyáltalán nem bulizik és nem is iszik alkoholt – válaszolt mindenre kitérve Hera.
– Azért hívd csak fel! Hátha meggondolja magát! Hívnám én, de nincs meg a telefonszáma – bújt ki a felelősség alól olyan ügyességgel, hogy azt iskolában kellene tanítani.

– Szia Odette! Holnap én és Claudette lemegyünk a fesztiválra, nem akarsz velünk jönni? – kérdezte roppant kedvesen a telefonon.
– Köszönöm a meghívást Hera, és nagyra is értékelem, de még bőven van mit finomítani a városfelújító projekten, amit a polgármester úr kért tőlem – utasította vissza olyan udvariassággal, ami a 4 évvel ezelőtti énjétől kifejezetten furcsa lett volna.
Ezután Hera befejezte a hívást. John hirtelen felugrott a következőt üvöltve: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL
– Halálra akarsz rémíteni?
– Ne haragudj kicsim, de gólt lőttünk – vágta ki magát a helyzetből John. – Jut eszembe, megvettem a legújabb Nikont.
– Már megint vettél egy kamerát? Elfáradtam, megyek fel aludni, hosszú volt ez a mai nap – mondta két ásítás között Hera.
– Rendben. Ha vége a meccsnek megyek én is az ágyba. Ez lesz az első éjszakánk az új házban, és nem szeretném, ha egyedül kellene töltened – válaszolt John.

Hősünk már készülődött a lefekvéshez, amikor kintről valami furcsa zaj hallatszott. Kinézett az ablakon, és meglátott egy gyanús alakot az éjszakában.
– Végre itt vagyok! Meg kell akadályoznom a katasztrófát, mielőtt még elkapnak! – mondta magában a rejtélyes idegen, aki legalább 40-nek tűnt.

– Mi lehetett ez a zaj? Kimegyek, megnézem– motyogott álmosan magában John, miközben ment lefelé a lépcsőn
Kiérve egy furcsa idegenre lett figyelmes, aki felettébb emlékeztette valakire, csak azt nem tudta, hogy kire.

– Ki vagy te, és mit keresel éjnek évadján a kertemben? Most azonnal magyarázatot követelek! – hangoztatta mondanivalóját lekezelő hangnemmel.
– Nyugodj meg! Segíteni jöttem – kezdte mondandóját nyugtató hangnemmel, mint aki semmi különösebb okot nem talált a kiabálásra.
– Segíteni? Mégis miben? Hát jó, kapsz egy esélyt a magyarázatra – mondta John, mint aki egy gyereknek ad esélyt, hogy magyarázattal szolgáljon a tettére.
– A jövőből jöttem, tudom, hogy elképesztően hangzik, de igaz, amit mondok  – folytatta elképesztő nyugodtsággal, John mégis valami aggodalmat szúrt ki a szemében, ami arra bíztatta főhősünket, hogy elhiggye, amit az idegen mond.

– Elhiszem, amit mondasz, nem tudom, mi okból, de elhiszem. Folytasd, kérlek. – mondta némi kétséggel John.
– Rendben. A jövő abszolút tönkrement egy katasztrófa miatt, ami ebben az időben fog bekövetkezni. Egyébként a nevem Gerald Hemmings – folytatta történetét Gerald.
Ezután John bekísérte Geraldot a házába, és adott neki egy szobát estére azzal a kikötéssel, hogy még hajnalban menjen valahova, nehogy Hera megtudja, hogy vendégük van.
Gerald be is tartotta az ígéretét, és még hajnali ötkor elment valahova. John nyolckor elment dolgozni, így csak Hera volt otthon.

– Meg kell, hogy mondjam jó üzletet kötöttem a múltkor. Mondjuk mi nem állna jól nekem – csodálta magát Hera, enyhe önteltséggel a hangjában.
Ezután el is indult a fesztiválra, ahol a megbeszélt találkozója volt Claudettel, amire Odette sajnos nem tudott eljönni.

– Emlékszel még az első találkozásunkra? Pont ezen a napon volt húsz évvel ezelőtt – emlékezett vissza Hera. Eközben a téren kezdett el balhézni egy vámpír és egy vérfarkas.
– Jobb ha megyünk drágám. Majd jelentkezem – ígérte három óra szórakozás után felettébb elégedett mosollyal,egy öleléssel karöltve Claudette legjobb barátjának.

John is hazaért a munkából, és neki is látott a megmaradt teendőinek. Furcsa módon Geraldot nem találta otthon. Úgy gondolta, hogy biztosan császkál valahol, és felfedezi a „régi világ” dolgait. Mielőtt nekiállt az otthoni munkának, a gépen megnyitva talált egy oldalt, ami egy Jaden Evermoore-ról szólt. John nem törődött vele és bezárta. Ezután nekiállt dolgozni.

 – Végre kész vagyok a cikkel! Na, ideje kikapcsolni a gépet, és átöltözni – ujjongott magában John, amikor is megszólalt a telefonja.

– Üdvözlöm, Főnök! Épp most küldtem el önnek a cikket. Remélem tetszeni fog. Sok munkám van benne – beszélt felettébb nyugodt hangon John, annak ellenére, hogy rendkívül izgatott volt.
– Rendben John, akkor nem is zavarom, kellemes délutánt magának! – mondta John főnöke és letette a telefont.

– Na , keressünk egy normális ruhát – sóhajtott fel John. Hirtelen meglátta azt a ruhát, amit pár nappal ezelőtt vett neki Hera.

– Ez már valami! Bevallom, Hera jól döntött, amikor ezt választotta – gondolta magában John, és nem győzte dicsérni kedvesét.
Eközben a lány is hazaérkezett a Claudettel való találkozás után. Pár óra múlva egy furcsa alakra lett figyelmes.

– Elnézést, segíthetek? – kérdezte Hera Geraldtól, persze akkor még nem ismerte.
– Tehát John még nem mondta el? – kérdezte Gerald a nála kb. 14 évvel fiatalabb lánytól.
– Miről kellett volna beszélnie? Hagyjon engem békén! – parancsolt rá Hera, hisz számára idegen volt, ehhez mérten, pedig tartotta tőle a távolságot
– Hívd ide őt – mondta Gerald annak a nőnek, akiről tudta jól, hogy a jövő alakulásában létfontosságú szerepe lesz.
– Ne parancsolgasson nekem! – ezután bement a házba és lehívta kedvesét. Amint kiértek Herának mindent elmagyarázott kedvese.

– John, ezt mégis hogy képzelted? Lehet, hogy ártani akar nekünk – üvöltötte le barátja fejét, bár a férfi jól tudta, hogy kedvesének igaza van.
– Kicsim, kezd lemenni a nap, és ma telihold lesz. Inkább bent folytassuk ezt a beszélgetést.
– Rendben. És ne haragudj, de most mérges vagyok rád – egyezett bele Hera, akinek a hangján hallatszott, hogy kezd lehiggadni, habár még mindig rettentő dühösnek látszott.

– Szóval te a jövőből jöttél? – tette fel a kérdést pár óra múlva Hera.
– Igen. Egy nem is olyan távoliból – felelt Gerald.
– Miért? – érdeklődött John.
– Mert pár év múlva egy katasztrófa fog bekövetkezni, amely Moonlight Falls pusztulását okozza majd és mindenki meghal – mondta Gerald, habár hallatszott a hangján, hogy egy igencsak fontos dolgot nem említ.
– Mindenki meghal abban a katasztrófán? – kérdezte a lány, akinek észrevehető volt a hangján, hogy aggódik. Leginkább Johnért, Claudetteért és Odetteért. Eszébe se jutott, hogy ő maga megsérülhet, vagy akár meg is halhat. Még abban a pillanatban könnyek gyűltek a szemébe, mert eszébe jutott, mi lesz, ha valamelyik szerette a kezében hal meg. Mindig is szégyellte, ha sírnia kellett. Úgy érezte, hogy ettől gyengének nézik, amit ki nem állhatott, mert erősnek akart látszani.
– Akkor te hogyan élted túl? – tette fel a racionális kérdést John.
– Én még a katasztrófa előtt elszöktem egy kísérleti időkapun keresztül. Valahol a távoli jövőben találtam magam, amin látszott, hogy teljesen tönkre ment. Ott mindennaposnak számít, hogy meteoritok hullanak, és gejzírek törnek fel mindenhol. Ahhoz viszont, hogy megakadályozzuk a szörnyű jövőt, engedélyt kell kérnünk Arthur Wright-tól, hogy arra a helyre és időpontra menjünk. Ugyanis a jövő szempontjából fontos történésekre egyfajta korlátot tettek, amit csak engedéllyel oldanak fel. Viszont az igazi ok, hogy itt vagyok azaz, hogy rengeteg ember halálát láttam, és ha megváltozik a jövő, akkor én magam is ki törlődők és a szenvedésem végre véget ér. E cél érdekében akármire hajlandó vagyok – mesélte Gerald.
Egy pillanattal később megszólalt John telefonja. Odette hívta őt.

– Szia Odette. Át tudnál jönni egy hét múlva? Egy fontos dolgot meg kéne beszélnünk
– Persze Öcsisajt! Szívesen átmegyek– mondta Odette testvérének, akit mindig is Öcsisajtnak hívott.
– Ne hívj így! Már nem vagyunk gyerekek! – morgott rá nővérére.
– Nekem mindig is az álmodozó öcsém leszel, aki egyszarvúkról hablatyol – vágta rá válaszul Odette. Ezt meghallva Hera elkezdett kuncogni.
– Rendben. Akkor majd találkozunk – zárta ezzel a beszélgetést John.
Ahogy belerakta a zsebébe a telefont, kipillantva az ablakon meglátott egy zombit. Ez kicsit se lepte meg, hiszen telihold volt, akkor pedig tele van az utca velük.

– Jajj ne! Már megint? Van itthon gyógyító elixír? – nyafogott John, hiszen elege volt már az egészből.
– Sajnos nincs. Megyek, hívom a befogókat. John hova tetted a telefonszámukat? – kérdezte Hera, akinek szintén tele volt a hócipője a zombikkal.
– Ott van a szekrényben, ahol az elixírnek kéne lennie.
Pár perc múlva meg is érkeztek a befogók, akik azon nyomban munkához láttak.

John felment, miközben a zombi befogásán dolgoztak a lentiek. Hősünk úgy gondolta, hogy végez egy kis kutatást Gerald után, de mindhiába. Semmit nem talált róla, ami azt jelentette, hogy vagy nevet változtatott, vagy hazudott a nevével és kilétével kapcsolatban.

– Mi okozza majd szeretett városunk pusztulását? – tette fel a kérdést Hera, hátha tud segíteni.
– Egy tárgy, amely el fog pusztulni, de az ereje megmarad, és lényegében ezzel pusztul el a Moonlight Falls – válaszolt röviden és tömören Gerald.
– És miért pont ide utaztál?
– Üldöztek, és ez a dátum és hely jutott eszembe – mondta Gerald.
– Csak nem az a bizonyos Arthur üldözött? Pontosan ki ő? – érdeklődött.
– Az idő mestere, akit Arthur Wrightnak hívnak. Egy elszánt katonai vezetőszerű ember, akit azzal bíztak meg, hogy ne hagyja megváltoztatni a – felelt Gerald.

– Hosszú volt ez nap! Ideje fürdeni – mondta magában John.
Eközben Hera bevezette Geraldot a szobájába.

– Milyen régen voltam itt! Hiányoztak ezek a régi, de kényelmes bútorok! – sóhajtott fel magában, hiszen rég találkozott ezekkel a székekkel.

– Kezdődik a nap! Ideje kicsinosítani magam! – ujjongott magában Hera, és közben nekiállt a reggeli rutinjának.
Hamarosan érkezett egy hívás a főnökétől, hogy egy gazdag férfi hallott a lány kivételes divatérzékéről, és felkérte, hogy alakítsa át, természetesen busásan megfizeti, ha tetszik neki a végkimenetel. Körülbelül háromnegyed óra múlva meg is érkezett a helyszínre.

– Üdvözlöm! George vagyok, a megbízója! – mondta a férfi.
– Jó napot, Hera vagyok, szerintem menjünk fel, és álljunk is neki.
– Rendben.
Fél óra múlva be is fejezték az átalakítást. A férfi arcán látszódott az elégedettség, ennek megfelelően egy kis borravalót is adott a divattanácsadónak. Ezután Hera egy újabb megbízást kapott a főnökétől. Hamarosan meg is érkezett a következő klienséhez.

– Egyik ismerősöm ajánlotta magát, ezért is hívtam.
– Rendben, majd közben beszélgetünk. De hadd kérdezzem meg, tényleg szeretné, hogy átalakítsam? Csak mert elég divatos ruhákat hord.
– Ha idehívtam, akkor már alakítson is át! Egyébként meg, ha érdekli, unom ezeket a ruhákat, valami újra vágyom – ecsetelte a fölösleges indokokat Herának, aki azon nyomban rájött, hogy bármit is hoz össze, az nem fog tetszeni az ügyfelének.
– Akkor menjünk be, és kezdjük el! – szólt nyugodt hangon a divattanácsadó, aki magában már rég megfojtotta Michelle-t. Két és fél óra múlva befejezték a keserves munkát.
– Mi ez a rongy? Még hogy tehetséges vagy? Most azonnal felhívom a főnökét, és elpanaszlom neki ezt a förtelmet! Magának, és a karrierjének lőttek! – ordított fennhangon Michelle.
Herának szerencséje volt, ugyanis a főnöke ismeri ezt a nőt és tudja, hogy neki semmi sem jó. Habár az ügyfél perrel fenyegetőzött, Hera feljebbvalója jól tudta, hogy nincs hozzá elég bátorsága.

A lány fél öt körül hazaért, ahol már szerelme, John várta.
– Rendben Odette, akkor hétre gyere – zárta le a beszélgetést John, és közben pont a végszóra ért be Hera is a házba.
– Odette nem tud eljönni? – aggódott a divattanácsadó.
– Túlóráznia kell, de hétre ideér. Ne aggódj vele megyünk át a kapun – magyarázta John.
– Vele megyünk át? Nem úgy volt, hogy neki és Claudettenek csak elmondjuk a dolgokat? – vonta kérdőre Hera.
– Gerald szerint veszélyes, ha itt maradnak a barátaink, ugyanis így tehetnek olyat, ami kihat Geraldra, ezáltal ránk, és velünk együtt rájuk is – magyarázta John
– Megyek, át kell néznem a nyelvtani hibákat. Sajnos ez jár, ha az embert előléptetik – sajnálkozott John.
– Rendben, akkor nem is zavarlak. Clau kb. fél óra múlva érkezik – mondta Hera.

– Itt is egy hiba! Ki írta ezt a cikket, egy óvodás? – dünnyögött magában John, amiért neki kell kijavítania a munkatársa cikkét.
​Hirtelen megszólalt a csengő. Hera már rohant is, hogy üdvözölje legjobb barátnőjét.

– De jó, hogy eljöttél! Mi ez a ruha? – kérdezte Claudettetől.
– Ja, ez? Bálon voltam és rajtam maradt – válaszolta meg a kérdést.
– Gyere be! Még Odettere várunk – mondta Hera.
– Mi lesz itt, buli, hogy mindenki eljön? – tette fel a kérdést.
– Majd meglátod – ígérte.
– Várj, ugye nálad van a váltóruha amit a múltkor itt hagytam? – vonta kérdőre Claudette.
– Persze, amíg várunk, átöltözöl.
Egy óra múlva John testvére is megérkezett. Leültek a nappaliba, és elkezdték mesélni az elmúlt pár hét eseményeit.

– Most elvárjátok tőlünk, hogy ezt higgyük is el? Egy időutazó eljött, hogy megváltoztassa a jövőt? Ennél klisésebbet nem tudtatok kitalálni? – vonta kérdőre Odette testvérét és annak barátnőjét.
– Nem hiszed el? Rendben. Gerald, idejönnél? – kiáltott fel Hera.
– Persze! – kiáltott vissza egy, Claudette és Odette számára ismeretlen hang.

Pár perc után már hittek a lányok a párnak, Gerald magyarázatának hála.
– Rendben, hiszünk nektek! De csak ezért hívtatok minket ide? – kérdezte ezúttal Claudette.
– Szeretnénk, ha velünk együtt átjönnétek a kapun.
– Miért? – hangzott el a kérdés egyszerre a két lány szájából.
– Azért, mert ezzel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy elraboljanak titeket az idő-őrök. Arról nem is beszélve, hogy engedélyt akarunk kérni a kapitányuktól, hogy megváltoztassuk a jövőt – magyarázta Gerald.
– Akkor induljunk is! – kiáltott fel Hera.
– Hol van a kapu?
– A garázs előtt áll deaktiválva.

– Ez lenne az?
– Igen. Ez már a jövőből van, nem az én időmből.
– Mikorról jöttél? – kérdezte Odette.
– 2028-ból. Akkor aktiválom is – sóhajtott fel Gerald.

– Meg is van. Ki lesz az első? – tette fel a kérdést.
– Majd én! – kiáltott John.

– Hogy kell átmenni rajta? – kérdezte.
– Csak belelépsz a közepébe, és pár pillanat múlva ott is vagy – válaszolta meg a tapasztalt időutazó.
– Nem fáj majd? – érdeklődött Claudette.
– Lehetséges, hogy időbetegséget kaptok, de azt lehet kezelni. Ja és lehetséges, hogy elég fáradtak lesztek majd – próbálta nyugtatni a társaságot Gerald.
– Az mit jelent, hogy időbeteg? – aggódott Hera.
– Azt jelenti, hogy a szervezetetek gyorsabban öregszik, vagyis előbb haltok meg. Ne aggódjatok, van nálam ellenszérum és csak ritkán fordul elő ilyesmi – magyarázta Gerald.
– Akkor megyek is – mondta John, miután.

Ahogy belépett, egy hatalmas fénycsóva jelent meg körülötte, és hirtelen eltűnt. Ezután a többiek is belementek a szerkezetbe. Legvégül Gerald lépett át rajta.

Eközben a jövőben:

– Emberek! Három éve már annak, hogy az áruló Gerald átment a kapun, és vélhetőleg múltbéliekkel fog visszatérni, azzal a céllal, hogy rávegyenek minket az idő megváltoztatásának engedélyezésére! Amint átjöttek, fogjátok el őket, de ne bántsátok egyiket se, mert könnyen kitörölhetitek magatokat. Geraldot elfogjuk, és élete végéig fogva tartjuk, a jövevények emlékeit pedig átírjuk! Aki ellene szegül a parancsomnak az halál fia! –fejezte be mondanivalóját a férfi, aki észrevehetően értett a szónokláshoz.
– Éljen Arthur kapitány! -üvöltötte egy emberként a tömeg.Eközben a kapu másik végén a hőseink szeme könnybe lábadt.
– Itt aztán nem lehet napozni – mondta Hera.
– Ez lenne a jövő? Mit tettünk? – tette fel a kérdést magának John, aki még nem is sejtette, hogy mi vár rá.
– Nincs időnk bámészkodni! Gyorsan menjünk a városházára! – üvöltötte Gerald.
Éppen csak leértek a lépcsőről, Arthur már ott várta őket.

– Nocsak, nocsak, Gerald hazatért három év után! – mondta gúnyosan Arthur Wright.
– De jó, hogy itt vagy! Kérlek, engedélyezd a…
– Felfogtad milyen következményekkel járhat a tetted? Lehet, hogy még rosszabb jövőben lennénk! – üvöltötte le Gerald fejét.
– Kérlek, Arthur! Könyörögve kérlek téged! – könyörgött Gerald könnyes szemmel.
– NEM! Emberek, vigyétek el a jövevényeket! – parancsolta Arthur, mire előléptek a katonái.
– Emberek? – kérdezte John, mire egy szúrást érzett a nyakán, és minden elsötétült, de nem csak neki, hanem a társaság többi tagja is így járt. Hamarosan egy női hangot hallott, amint a nevét üvöltözte:
– JOHN! John, ébredj! Ébredj!