​- Ott hagytam mindenkit! Mit tettem?! Meg kell őket mentenem! –gondolta magában hősünk, miközben átfutottak az agyán a pár pillanattal ezelőtti történések. – Esik az eső? Be kellene mennem, és átöltözni.

– Legalább semmi sem változott – sóhajtott fel. – Ideje kitalálnom, hogy miként mentsem meg őket. Teljesen beleizzadtam ebbe a ruhába! Inkább át öltözöm. Tényleg, a dzsekim még mosodában van. Akkor az a ruha maradt csak amit Gerald adott – futott végig az agyán a gondolatmenet.

– Nem is olyan rossz ez a ruha – mondta magában John. Ezután John lefeküdt az ágyára, hogy közben valami megoldáson gondolkozzon.

Miközben aludt, megjelent előtte egy emlék pár nappal ezelőttről, amikor éppen ugyanilyen esős idő volt, és Gerald-dal beszélgetett.

– Remélem, minden jól megy majd! Habár van egy olyan érzésem, hogy nem lehet majd meggyőzni Arthurt – magyarázta John-nak
– Ha 2028-ból jöttél, hogy ismerheted a távoli jövőt?
– Egy időkapu-prototípuson keresztül mentem át oda.
– Miért nem öltek meg, ha olyan veszélyes vagy? – vonta kérdőre John.
– Azért, mert az idő-síkot tekintve döntő szerepe van annak, hogy élek-e – válaszolt a kérdésre.
– Azzal már nem változtattad meg a jövőt, hogy idejöttél? – kérdezte.
– Nem, mert egy eseményt kell megakadályozni. Az viszont még nem történt meg, így hát nem törlöm ki magamat. Jut eszembe, miután vadásznak ránk, vettem egy idő-őr egyenruhát.
– Miért? – kérdezte John.
– Mert ez a ruha megakadályozza, hogy belehalj az időbetegségbe. És egy jó tanács arra az esetre, hogy ha elfognának: a megoldás a múltban van elrejtve, de nem mindig a közeliben, lehet, hogy egy ősöd múltja az,ahol a megoldást kell keresned – magyarázta Gerald.
Ezután John felkelt az ágyból és elhatározta, hogy elmegy Moonlight Falls könyvtárába, és rákeres az őseire a levéltár segítségével. Eközben a távoli jövőben:

– Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni, amikor John bajban van? – vonta kérdőre Odette.
– Ügyes srác az öcséd, nem kell félteni, úgyis megment majd minket. És miután mi a múltjukban élünk, ha megölnének, megváltozna a jövő– magyarázta Claudette – válaszolt Claudette.
Egy emelettel feljebb még folyt Gerald kihallgatása.

– Amíg itt hagytalak, tájékoztattak arról, hogy mit tervezel. Ezzel pedig szinte romba is dőlt a terved – folytatta Arthur pár órával azután, hogy visszatért a kihallgatóba.
– Arthur, kérlek. Ha valóban tudod, és nem csak blöffölsz, akkor is, hogy mondod el mindenkinek, hiszen azzal önmagadat is kitörölnéd – válaszolt gúnyosan Gerald.
– Erre majd később visszatérünk. Lenne hozzád egy kérdésem: Hogy lehetséges az, hogy még nem törlődtél ki az idősíkból? – vonta kérdőre a foglyot.
– Először is: Idő-maradvány vagyok. Vagyis számomra előbb volt a jövő, mint a múlt. Másodszor pedig, az időtávirányítón beállítottam azt, hogy mindenképp megmaradjak, ezáltal akármit is teszek, a távirányító megoldja, hogy létezzek.
– Akkor hogyan akarod kitörölni magadat? – tette fel a logikus kérdést Arthur.
– A Fiatalság Kútja vissza tudja csinálni azt, amit okozott. Annyi a dolgom, hogy ugyanúgy létrehozom a távirányítót, mint annak idején, és magamon használom. Így végre megszabadulok a fájdalomtól, és boldogan halhatok meg. Arról nem is beszélve, hogy így az itteni tetteim is megmaradnak, és a jövő jobbá válik. Sajnos te megmaradsz, a rangodnak hála, de talán más lesz a jellemed – magyarázta a tervének egy töredékét a férfi.
– Hogy megeredt hirtelen a nyelved – csodálkozott Arthur. – De hadd tegyek fel egy kérdést: ha kezdettől ezt tervezted, miért akartad, hogy feloldjam azt a korlátot, ami azon a napon történt? Vagy már az elején ide akartál kerülni? – tette fel kérdések sorozatát.
– Kellett egy ürügy, hogy Oasis Landing-be jöjjünk, és elfogjanak. Annyit egyébként elég tudnod, hogy minden úgy megy, ahogy akarom – felelte.
– Az első utazásod alkalmával tettél valamit, ami kihat jövőre. Mesélj, róla kérlek.
– Ha az Örök Sárkányokra gondolsz, az nem akkora dolog.

A múltban John odaért a könyvtárba. „Bell családi könyv”. Ez állt a könyvön, amit John azonnal kiszúrt. Keresett egy helyet, miután levette a könyvet.
– Itt is van! – kiáltott fel magában John, és érezte, hogy egy lépéssel közelebb került a megoldáshoz.

– „Név: David Bell, született: 1756. augusztus 4, anyja neve: Amanda Bell, apja neve: III. Richard Black, meghalt: 1811. augusztus 1.”
– Na, várjunk csak! Az anyja volt Bell nem az apja? És ki ez a III. Richard Black? – merült fel a kérdés Johnban. Ezt olvasva John visszavezette a családfáját I. Richard Black nevű őséhez, akinél valami furcsaságra bukkant „Név: I. Richard Black, született 1422. április 26, anyja neve: ismeretlen, apja neve: Ismeretlen, meghalt: 1458. december 1, megjegyzés: Simlonia királya: 1456. május 31 óta, alattvalói meggyilkolták a Fiatalság Forrásáért.
– I. Richard Black életében kell keresnem a megoldást! Biztos vagyok benne, hogy a Fiatalság Forrásának köze van ehhez! Meg kell keresnem az I. Richard Black életéről szóló könyvet!– kiáltott fel magában John.

– Remélem, jól vagy John! – gondolta magában Hera, és lehunyta szemeit, és közben azon járt az agya, hogy látja-e még valaha kedvesét.

– Már csak egy kérdés, és mehetsz a celládhoz: ki a célpontod? – tette fel a kérdést Arthur.
– Nem tudom, hogy mire gondolsz– kerülte ki a kérdést Gerald.
– Ne játszd a hülyét, tudom, hogy bántani akarsz valakit, csak azt nem tudom, hogy kit– kérdezte még egyszer.
​Gerald néma maradt. Ezután Arthur leült vele szembe.
– Nézz a szemembe és mondd, hogy nincs célpontod! – parancsolt rá Arthur.

– Richard nem volt jó célpont, mert túlságosan kedves volt és emiatt nehezen ment az akció, viszont a mostani esetlenebb, mint ő és jó érzés lesz megölni végre annyi évnyi gyűlölet után, amit ő okozott – mondta Gerald és belenézett Arthur szemébe, felettébb vészjóslóan.
– Rendben. Visszakísérlek a celládba – mondta higgadtan a parancsnok.

– Holnap folytatjuk! – közölte Arthur a férfival, akit szívéből gyűlölt.