Hanna kategória bejegyzései

Hanna – 1. A nagy utazás

– Igen anya, mindent bepakoltam – mondta. Alig várta, hogy végre elindulhasson, hisz most először utazik egyedül, ráadásul távolra a családjától.

– Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra, és írni fogsz! –mondta Mrs. Wanne aggódva. Miután a lány elbúcsúzott bátyjától is, megölelte édesanyját, és elindult bőröndjével. Megállt a taxi előtt, utoljára ellenőrizte, hogy zsebében van-e a repülőjegye, majd beült az autóba.

Először azt hitte, hogy nyugodt, de miután a taxi elindult, érezte, egyre izgatottabb, hiszen új helyen kell majd élnie. Azon járt az esze, hogy végre bebizonyíthatja édesanyjának: ő már nem gyerek.

A sofőr elindult, és húsz perccel később meg is érkeztek a repülőtérre. A lány kis idő múlva már a repülőn volt. A gépen sok ismeretlen fiú és lány ült. Hanna körbetekintett, majd megtalálta a helyét és leült. Pár perccel utána érkezett egy hosszú, szőke hajú lány is. Odasétált hozzá, majd ő is leheveredett Hanna mellé.

Percekig ültek némán, majd a szőke lány megtörte a csendet:

– Szia, Elise vagyok.

– Én pedig Hanna. Nagyon örülök! – Most, hogy közelről látta a lányt, igen ismerősnek tűnt neki.

– Én is örülök. Csak nem új vagy? – kérdezte Elise.

– De, igen. Honnan tudtad?

– Onnan, hogy még nem láttalak. Nekem ez a második évem, egészségügyön. A szüleim kényszerítenek, hogy itt tanuljak, de én nem rajongok érte. Mindig is divattanácsadó szerettem volna lenni. De szerintük nehéz lenne befutni. Te milyen szakra jelentkeztél?

– Művészetire. Imádok festeni, de így nem tudok elhelyezkedni…

– Értem. Legalább azt csinálhatod, amit szeretsz.

– Az anyám énekes, neki beütött a szerencse. Talán emiatt nem is kételkedik bennem sem.

– Hű, de jó neked! És vannak fellépései is?

– Igen, mindegyikre megpróbálok eljutni, hogy támogassam. Az emberek azt hiszik, az ilyen anyák nem törődnek a gyerekeikkel, pedig nem így van. Ő csodálatos anyuka, és nagyon jó barátnő is egyben, akiben megbízhatok. Mindig támogat, mindenben.

– Az én apám ügyvéd, az anyukám meg orvos. Tényleg, az apukád?

– Ő elhagyott minket… de, ez hosszú…

– Jaj, ne haragudj! – Elise látta, nagyon rosszul tette, hogy kiejtette ezt a kérdést a száján, és hogy jóvátegye hibáját, meghívta Hannát valami finomságra.

– Nagyon kedves vagy, de ne költs rám ilyen sokat, főleg egy kis nasiért. Úgyis hoztam magammal szendvicset.

– Ne hülyéskedj, bocsánatom jeléül meghívlak, és ne is próbálj ellenkezni!

– Jó, talán elfogadom. Annak a sok édességnek a kocsin nem tudok ellenállni! – A hátralévő néhány órában a lányok sokat beszélgettek. Hannának egyre ismerősebb volt új barátnője, de nem jutott eszébe senki, aki hasonlítana rá.

Lassan eltelt az idő, már nem volt hátra sok az útból. Fél órán belül a repülő leszállt, és egy kis busz jött az utasokért, akik végre megérkeztek az egyetemvárosba. Sokan érkeztek az új év kezdetére, a sok arc újra feltöltötte a csendes helyet, mostantól újra hevesen folyt az élet. Hanna csodálkozva tekintett körbe, a város pompázott az ősz színeiben. Mindenfelől piros-sárga levelek vették körbe. A busz barátnőjével együtt letette a kollégiumtól nem messze, ahol lakni fognak az elkövetkezendő években.

Hanna és Elise egy szobába került egy harmadik lánnyal, akit Miának hívtak. Ő egy barna hajú, csinos lány volt, szemüvegben.

A délutánt azzal töltötték, hogy kidekorálták a szobájukat. Ez remek lehetőség volt, hogy jobban megismerkedhessenek.

Sokat nevettek, és úgy belemerültek a beszélgetésbe, hogy félig se lett kész a szoba. Késő estig bohóckodtak a díszítéssel, még vacsorázni se mentek le. Ledőltek az ágyukra, és el is aludtak. Ez nem volt baj, hiszen az első nap mindenkinek szabad volt, így ki tudták pihenni magukat.

Már tíz óra volt, mire Hanna felébredt. Mindig is nagyon lusta lány volt, és szeretett aludni. Nagy nehezen felült az ágyán, pislogott párat, mert még mindig alig látott. Az első, amit meglátott Mia volt, aki az ágyán feküdt, és épp egy könyvbe merült bele. Elise pedig már folytatta a szoba díszítését, szeretett dekorálni.

– Ti már ettetek is? – kérdezte Hanna két ásítás között.

– Be ne kapj! – viccelődött Elise – Mia már reggelizett, de én még farkaséhes vagyok!

– Akkor menjünk, sütök valamit reggelire. Szereted a palacsintát?

– Ki ne szeretné a palacsintát?! – Hanna még magára kapott valamit, aztán elindultak lefelé a lépcsőn. Szembe jött két fiú, akik éppen most jöttek vissza a reggeli futásból.

– Hű, ki ne essen a szemed! – nevetett Hanna, amikor észrevette, hogy barátnője mennyire bámulja az egyik srácot.

– Nem fog! Egyébként neked van pasid?

– Volt, de neki jobban tetszett egy másik lány, és véletlenül volt képe elhívni arra a bulira, amit én szerveztem.

– Érdekes módja a szakításnak – szólt közbe Elise, aztán elnevették magukat.

A konyhában Elise a pultnak dőlve bámulta Hannát, aki szemmel láthatólag értette a dolgát. Persze egy palacsintát nem nagy tudomány megsütni, de Hanna még ebben is meg tudta mutatni konyhai tudását. A végén pedig szépen kidekorálta a tányérban heverő reggelit.

– Nem is mondtad, hogy tudsz sütni!

– Hát, ugye meséltem az anyámról, és énekesként nincs túl sok ideje főzni. Így otthon mindig én készítem az ebédet.

– Értem.

Miután a reggeli elkészült, gyorsan elfogyasztották, és felmentek Miához, aki még mindig az ágyán olvasott.

– Szerintem el kéne mozdulni valahova. Mondjuk, lemehetnénk a Bowling-café-ba, hogy megismerjetek másokat is! – vetette fel az ötletet Elise.

– Nem is olyan rossz ötlet, csak én nem tudok bowlingozni – közölte félénken Mia.

– Én se tudok, de nem is ez a lényeg! Csak szórakozzunk!

– Én szívesen mennék, mi nagyon sokat jártunk bowlingozni a barátnőmmel, még otthon – mondta Hanna.

– Remek! Akkor indulhatunk is!

A lányok még gyorsan átöltöztek, aztán elindultak. A bowling-pályán sokan voltak, így ki kellett állniuk a sort a cipőért. Az egyetemisták egyik kedvenc helye volt, sokat jártak ide, még órák között is. A három lány körbenézett, hogy mit csinálhatnak, amíg az egyik pálya kiürül.

Úgy döntöttek, vesznek innivalót, amíg várnak. A pultos lány nagyon barátságos volt, elkezdett beszélgetni velük.

Amíg beszélgettek, üres lett az egyik pálya, ezért gyorsan meg is rohanták, nehogy valaki megelőzze őket.

Egész délután bowlingoztak. Remekül szórakoztak, és fáradtan tértek vissza a kollégiumba. Mia és Hanna felmentek a szobájukba. Mia folytatta az izgalmas könyv olvasását, Hanna pedig a laptopját bújta. Egyszer csak berontott Elise az ajtón:

– Nem is hiszitek el, mit tudtam meg! – kiáltotta izgatottan.

– A szívbajt hozod ránk, El! Na, mesélj! – kérte Hanna.

Hát, lent tömtem magamba a sütit, amikor meghallottam, hogy Drake valami buliról beszél. Odamentem hozzájuk, és akkor kérték, hogy menjek el én is, mert fergeteges lesz. Úgyhogy ma bulizni fogunk, csajok! – ujjongott Elise.

– Én nem tudom, hogy elmegyek-e… – nézett ki a könyv mögül Mia.

– Miért ne jönnél? – kérdezte egyszerre a másik két lány.

– Mert sose buliztam, nem is sűrűn hívtak. Nem mellesleg egy bulis cuccom sincs. – Közben eltette a könyvét, és némán nézett a lányokra.

– Nem baj, majd én megcsinálom a hajad, és adok kölcsön ruhát is! Legalább most kiderül, milyen divattanácsadó lett volna belőlem – nevetett Elise.

Másfél órával később, Elise hangosan kiabált Hanna után, aki a fürdőszobában készülődött még.

– Hanna, gyere gyorsan, ezt látnod kell! – mire a lány berohant a szobába.

– Nahát! Ez nem semmi… Mia, rád sem ismerek! – Hanna csodálkozva méregette barátnőjét. –  El kell ismernem, remekül csináltad, El!

– Köszönöm! De azért, te sem panaszkodhatsz. Csinos vagy! Na, most már rajtam a sor!

Elise fél órán belül elkészült, aztán mindannyian elindultak a tengerpart felé. Már sötét volt, mire odaértek, de a buli még csak most kezdődött…

 

Tovább a következő epizódra

Hanna – 2. A buli

A tengerpartra érve hangos zene és egy rakás bulizó egyetemista fogadta a lányokat. Leültek a bárpulthoz, és rendeltek. Még Miát is rávették, hogy igyon velük egy pohárral, pedig ő nem szokott.
Már a második pohár koktél csúszott le Elise torkán, amikor megjelent egy magas, izmos, szőke srác, és elhívta táncolni. Persze, Elise-nek nem kellett kétszer mondani, egyből felpattant, és elindult vele.

–  Na, ketten maradtunk – nézett barátnőjére Hanna.
– Én nem vagyok az a bulizós típus, de ma este mégis egész jól érzem magam. Nem bántam meg, hogy eljöttem veletek. De kérlek, ne maradjunk soká.
– Ha gondolod, hazamehetsz előbb. Én még szeretnék kicsit lazítani, mert aztán kezdődik a sok tanulás, meg a tesztek.

– Rendben van. Köszönöm. Táncolunk egyet?
– Táncolhatunk – egyezett bele Hanna.
A táncparketten nagyon sokan voltak, a két lány könnyen elveszett a bulizók között. Hanna szemével Elise–t kereste, de a nagy tömegben nem találta meg.

Fél órás tánc után, a barátnők már egészen kifáradtak, és úgy döntöttek, leülnek. Mia úgy gondolta, neki elég is mára, és hívott egy taxit. A jármű hamarosan meg is érkezett, és elhajtott a lánnyal.
Hanna visszaült a bárpulthoz, és arra gondolt, vajon hol lehet most szőke barátnője, Elise. Gondolatait egy ismerős hang zavarta meg:
– Hanna! Te vagy?

– Igen, én csak… Na, ne már! Damian?
– Hé, de rég láttalak! Mi történt veled? Vörös lettél? – érdeklődött a fiú.
– Azt hiszem, igen – nevetett Hanna. – Mondd, te hogy kerülsz ide?
– Itt tanulok. De örülök, hogy látlak! Végre egy ismerős arc!
– Hát igen.
– Meghívhatlak egy italra?

– Lehet, hogy nekem mára sok lesz… habár egy pohár még belefér – egyezett bele Hanna, majd rendeltek két sört.
Órákig ücsörögtek a fiúval. Régóta ismerték egymást, évfolyamtársak voltak a középiskolában, de mióta Damian elköltözött, nem találkoztak. Bőven volt mit mesélniük egymásnak. Közben pedig – észrevétlenül is – rengeteget ittak. Néhány pohár után Hanna már semmire sem emlékezett…

***

Hanna álmosan pislogott szürke szemeivel. Alig látott, és még mindig szédült. Megdörzsölte mind a két szemét, aztán rádöbbent, hogy nem a saját ágya van alatta, és nem kollégiumi szobájában fekszik. Maga mellé pillantott, és meglátta a régi barátját. Megrémült, hisz nem emlékezett semmire. Nem akarta felébreszteni a fiút, de már nem bírta tovább.

Damian hatalmas ásítások között ült fel az ágyán, és akkorát nyújtózott, hogy közben majdnem állba vágta szegény, kétségbeesett Hannát.
– Te jó ég! Mi történt az este? Ugye… mi nem…? – Hanna a kérdéseivel egyből megrohamozta az álmos fiút. Azt se tudta, hogyan fejezze ki magát, de Damian mégis megértette.

– Nyugodj meg, nem történt semmi olyan. Csak nagyon sokat ittál, és már hajnalodott, ezért jobbnak láttam, ha nem hagylak ott egyedül. Elhoztalak magamhoz – közben kiszaladt a közeli konyhába, és kávét csinált a lánynak.
– Nagyon kedves tőled, köszönöm, tényleg… Meg a kávét is – mondta Hanna megkönnyebbülten.
– Természetes, hogy nem hagylak ott a parton, egyedül, részegen. Bárki megtette volna!
– Ebben ne legyél olyan biztos. Hogy került rám ez a ruha? Egyáltalán kié?
– A nővérem itt hagyott pár ruhát, amikor meglátogatott. De ne aggódj, te magad vetted fel. Ennyire nem emlékszel? – kérdezte a fiú.
– Nem nagyon. Amúgy hálás vagyok, tényleg nem tudom mi lett volna velem nélküled…

A kávé után Hanna úgy döntött, hazamegy.
Felvette a tegnapi ruháját, majd megölelte barátját. Még egyszer megköszönt neki mindent, majd elindult. Muszáj volt hazamennie, és rendbe szedni magát a délutáni előadás előtt.

A kollégiumba érve az első helyiség, amit meglátogatott a mosdó volt. Meglátta magát a tükörben, és szörnyülködve vette tudomásul, hogy miként is néz ki. Bement a szobájába, ahol egyedül Elise–t találta, aki még mindig mélyen aludt. Összeszedte a ruháit, és célba vette a zuhanyzót. Egy ilyen este után jól esett lezuhanyozni. Közben sok minden átfutott az agyán. Mi lett volna, ha ott marad, és a fiú nem viszi haza? Vajon miért tette, hiszen utoljára évekkel ezelőtt találkoztak?

Körülbelül fél óra múlva ismét a szobájában volt. Az ágyán ült, és nézte, hogy alszik barátnője. Egy ideje bámulhatta már, mikor Elise ébredezni kezdett.
– Jó reggelt, Hanna!
– Dél van…
– Jaj, ilyen sokáig aludtam?
– Picit. Amúgy hova tűntél tegnap? Nem láttalak sehol.

– A focicsapat kapitányával voltam! Olyan csodálatos buli volt…
– Ömm… nem akarsz valamit elmondani?
– Hát tudod, elmentünk táncolni, aztán kérte, hogy menjünk csendesebb helyre, úgyis két utcára lakik…
– Hűha. Remélem nem csináltál hülyeséget…
– Hát, ami azt illeti… – kezdte a magyarázkodást Elise, amikor belépett Mia.
– Csodálatos jó reggelt!

– Hát te? – kérdezte majdnem egyszerre Hanna és Elise.
– Csináltam egy kis reggelit… ebédre – nevetett. – Kértek?
– Éhen halok – jelentette ki Hanna.
– Én inkább megyek, kiszellőztetem a fejem – közölte Elise, majd magára kapott egy kabátot, és elrohant.

Hanna tudta, hogy csak ezzel akart kibújni a magyarázkodás alól, de inkább elindult Miával reggelizni. Evés közben szóba kerültek a vizsgák, a tanulás, hiszen Mia nagyon komolyan vette az idei évet az egyetemen, ezért vele szinte csak erről lehetett mostanában beszélni. Mindenáron meg szerette volna szerezni a diplomát, és látszott, hogy már az első napon tett is érte. Nagyon keményen dolgozott. Mindig is jó tanuló volt.

Reggeli után Hanna összepakolta a cuccát, és készített két sajtos szendvicset is. Korábban elindult, hogy ki tudja szellőztetni a fejét az órák előtt. Leült a közeli parkban egy fa alá, és olvasgatni kezdte az anyagot.

De bárhogyan is koncentrált, nem tudott odafigyelni. Valami más járkált a fejében… egy gondolat. Vagy inkább egy emlék…
 Amikor pár éve Damian és ő egy évfolyamon tanultak, nagyon közel kerültek egymáshoz. Minden nap együtt lógtak, és esténként is éjszakába nyúlóan beszélgettek egymással telefonon. Aztán mielőtt a fiú családja elköltözött volna, elmentek együtt egy iskolai buliba. Sokat nevettek és táncoltak. Ám mikor a lassú szám végére értek, a fiú közelebb húzta magához a lányt, és megcsókolta. Hannának az volt élete első csókja. Csodálatos este volt… de a csók után megérkezett a kocsi Damianért.
  

A fiú már előző nap bepakolt, de kiegyezett a szüleivel, hogy a buliba még elmehet, de utána útnak indulnak. Az autó hamarosan elhajtott, és Hanna ott maradt, egyedül. Eleinte boldog volt, és még napokig a fellegekben járt. Élete első csókja szinte tökéletesre sikeredett. Ám pár hónap után egyre jobban hiányzott neki Damian. Megígérte a lánynak, hogy írni fog neki, de az első pár alkalom után már nem kereste őt. Hanna egyre zárkózottabb lett, kezdett tudatosulni benne, hogy talán soha sem látja újra a fiút. Napokig ki sem mozdult otthonról, az iskolába is alig akart elmenni.


 Borzalmasan érezte magát. Aztán telt-múlt az idő, és kezdte elfelejteni a fiút. De most megint itt van. Itt van, de ő nem tudja eldönteni, mit érez valójában. Képes újra beleszeretni a fiúba? Félt attól, hogy ha így lesz, ő el fogja hagyni. Újra.


Gondolatait a telefonja zavarta meg. Azt jelezte, hogy öt perc múlva kezdődik az előadás, így kénytelen volt felállni, és elindulni az iskola épülete felé.

 

Tovább a következő epizódra

Hanna – 3. Csalódás

Hanna fáradtan kelt fel reggel, nem aludt sokat éjszaka. Végig Damianon járt az esze. Úgy tűnt- akarata ellenére is- újra beleszeretett. Arra gondolt, hogy talán meg kéne látogatnia a fiút. Mivel még elég korán volt, úgy döntött, előbb sétál. Felöltözött.

A fák színpompás levelei egyértelműen azt jelezték, hogy ősz van, de a levegő olyan meleg volt, mintha még nyár lenne. Hanna egy szál pulcsiban lépett ki a kollégium kapuján, és elindult a sétányon.

Sokszínű levelek hullottak a fákról, és a látvány magával ragadta a lányt. Miközben sétált, egyre inkább elterelődtek a gondolatai. Vajon mi történhet otthon, a családjával? Ott is ilyen szép az idő? Miközben ezen tűnődött, megérkezett a házhoz.

Az ajtóhoz érve megtorpant. Már nyújtotta a karját, hogy megnyomja az ajtó melletti csengőt, amikor hangok szűrődtek ki a házból. A lány összerezzent, nem tudta kihez tartozhat, Damiané sokkal mélyebb. Benézett az ablakon és látta, ahogy Damian egy nővel áll a nappaliban.

>

Beszélgettek, majd egy hosszas ölelés következett. Hanna könnybe lábadt szemmel nézte az eseményeket. Szíve darabokra tört.  A nő látszólag idősebb volt, gyönyörű szőke hajjal, és hatalmas mosoly ült az arcán.

Hirtelen beborult az ég, és elkezdett szakadni az eső. A lány eltávolodott az ablaktól, el akart rohanni, de megbotlott a lépcsőben, és hatalmasat esett előre, a kikövezett út kellős közepére.  A zajra Damian az ajtóhoz sietett, de mire kinézett rajta, Hanna elszaladt.

A parkba rohant. Nem akart visszamenni a kollégiumba, és magyarázkodni barátnőinek. Magányra vágyott. Az eső teljesen eláztatta a ruháit. Leült a vizes fűbe, az alá a fa alá, ahol tegnap emlékeibe merült.

Nem érdekelték már a színes levelek, a fák, az idő, vagy hogy mi történik a családjával. Egyedül egy dolog érdekelte: újra elvesztette azt a fiút, akit mindennél jobban szeretett. Igen, most már belátta: sosem tudta elengedni, akkor sem, ha ő azt hitte: elfelejtette.

A lány teljesen magába roskadt, nem akarta elhinni, hogy Damian mást szeret. A szél hangosan zörgette a fákat, bokrokat.  Hanna hirtelen egy alakot látott meg, aki felé közeledett a sétányon. Először piros esernyője tűnt fel a lánynak, majd ahogy az alak közeledett, felismerte a barátnőjét, aki nem volt más, mint Elise. Csizmája sarka hangosan kopogott a sétány kövein. Ahogy észrevette Hannát, odarohant hozzá.

– Hát te meg mit csinálsz itt?! – nézett döbbenten Elise.

– Nem akarok róla beszélni…

– Az engem nem érdekel, de most hazamegyünk! – utasította barátnőjét, majd ellentmondást nem tűrve karon ragadta, és elindult vele a kollégium felé.

A kollégiumban Mia fogadta őket, aki éppen a konyhában próbálkozott valami ehetőt létrehozni. Megrémült, mikor meglátta a bőrig ázott lányt. Egyből gondolta, hogy valami baj történt. Hanna és Elise leült a nappaliban, közben Mia teát főzött, és a forró itallal kínálta barátnőjét.

Hanna közbe-közbe szipogva elmesélte a két lánynak, hogy mit látott. Alig tudta visszafojtani a sírást. Nem bírta elviselni, hogy újra át kell élnie azokat a fájdalmakat, amiket régen, amikor Damian elhagyta őt. Elise és Mia lélegzet- visszafojtva hallgatták a történetet, majd Elise reagált elsőként.

– Mekkora egy bunkó! Én a helyedben jól megmondanám neki a magamét! – tört ki.

– Szerintem hiba lenne egyből megtámadni. Nem is tudod még, hogy ki az a lány – nyugtatta barátnőit Mia. – És amúgy sem mondta, hogy újra össze akar jönni. Lehet, hogy már nem is érez semmit, hiszen olyan régen láttátok egymást.

– Nem fog csak úgy ölelgetni bármilyen lányt! És láttam, hogy nézett rám. Befektetett az ágyába!!
…Na, mindegy, elmegyek zuhanyozni. Fázom. – Hanna felállt a kanapéról, és csöndben elballagott a mosdó irányába. Nem volt kedve beszélni a történtekről, de valóban elgondolkozott azon, amit Mia mondott neki. Titkon reménykedni kezdett abban, hogy talán a lány tényleg nem Damian szerelme.

Zuhany után Hanna a szobájába vonult. Elhatározta, hogy felhívja édesanyját, szerette volna hallani a hangját. Sokáig beszélgettek, rengeteg dolog történt otthon, amióta egyetemre ment. A beszélgetés végén Mrs. Wanne valami fontosat akart mondani, de aztán valami oknál fogva inkább elköszönt a lánytól, mondván, hogy nem sürgős. Hanna gyanakodva tette le a telefont. Nem tudta elképzelni, mi lehetett az, amit anyja el akart neki mondani. Leült az ágyára, de végül a gondolataiba merülve elaludt.

 

Tovább a következő epizódra

Hanna – 4. Az álom

Hanna lélegzetvisszafojtva bújt meg a bokorban, a másik ember léptei pedig egyre távolodtak. Hanna kinézett egy új búvóhelyet, majd mikor az alak elég távol járt, átsurrant a következő bokorhoz. A kisváros kihalt és sötét volt, a köd pedig átkarolta az épületek hideg falait. 

Az utca végén a nő bekanyarodott, majd továbbment a sétányon. Cipősarkainak kopogása csak úgy vízhangzott az köveken. Aztán hirtelen megállt. Hátranézett és egy gyanakvó pillantást vetett az egyik bokorra. Hanna szíve nagyot dobbant, de amikor a nő visszafordult az előző irányba, kicsit megnyugodott. Amint a rejtélyes alak befordult az épület mellett, a lány a falnak dőlve figyelte tovább. 

Nem tudta, miért követi a nőt, de érezte, hogy fontos. A rejtélyes idegen ismét megállt. Jobbra egy zsákutca volt, balra pedig egy végtelenbe nyúló, egyenes út. A nő az előbbit választotta és megszaporázott léptei miatt Hanna már majdnem lemaradt. Kapkodni kezdte a lábát, ám hirtelenem megbotlott egy kőben és orra bukott a járdán.

Basszus… – mondta magában, amikor a nő megfordult, és Hanna érezte, hogy az idegen tekintete rá vetődik. Hanna óvatosan felnézett. Ekkor látta meg, hogy a rejtélyes alak nem más, mint Elise. 

Egy lépést tett a földön elterülő Hanna felé…

Hanna levegőért kapkodva felült az ágyán. Rémülten tekintett körbe a sötét szobában. A két alvó barátnőjén kívül csak a bútorok körvonalait látta, és egy autó fényét, mely épp átsuhant az utcán.

A szél hangosan süvített a viharos éjszakában. A lány úgy döntött, inkább lemegy a konyhába, és iszik egy pohár vizet. Aludni úgy sem tudott volna még egy darabig. A lépcső nyikorgása zavarta meg a csendet az előszobában, ahogy Hanna a konyha felé haladt.

Meglepte viszont, hogy nem egyedül volt lent. Egy lány ücsörgött az étkező egyik asztalánál. Először észre sem vette az éppen besétáló Hannát.

–  Szia! – súgta oda Hanna.

– Hát te mit csinálsz itt éjjeli egykor? – kérdezte döbbenten a lány.

–  Ömm… rosszat álmodtam. És te?

–  Oh, be sem mutatkoztam: Jessy vagyok. Csak nem bírtam aludni. A szobatársam horkol. Meghülyülök tőle – mondta szemét forgatva Jessy.

–  Értem. A bátyám is ilyen volt. Ezért kerültünk külön szobába! – nevetett Hanna, aztán csatlakozott Jessy is. – Amúgy miért nem mész át máshoz?

–  Nem mehetek csak úgy át… Meg amúgy is megsértődne…

–  Igaz. – Hanna elővett egy poharat, megtöltötte, majd leült a lány mellé az asztalhoz.

–  És, milyen szakon tanulsz? – érdeklődött.

–  Művészet szakos vagyok – válaszolt Jessy.

–  Ne már! Én is! – örült meg Hanna.

–  Akkor miért nem láttalak az órákon?

–  Volt, hogy nem mentem be. Bánom is, de nem tudtam.

–  Odaadom a jegyzeteimet, ha gondolod – mosolygott a lány.

– Köszönöm! De most már vissza kéne mennem aludni. Ha megfogadsz egy tanácsot, vegyél füldugót! – nevetett Hanna, aztán visszament a szobájába.

A hajnal hamar beköszöntött, és Hanna alig bírt felkelni. Elise viszont gyorsan kipattant az ágyból, és nekiugrott az öltözőszekrénynek.

Fél órán keresztül álldogált mellette, amíg kitalálta mit akar felvenni. Elisenek mindig fontos volt a kinézete, különösen aznap. Sokáig kutakodott a szekrényében, mert a napi események során nem akart többször átöltözni. A harmadik összeállítás után végre eldöntötte, hogy melyiket szeretné viselni.

A konyhában viszont sosem volt jó, főleg aznap. A reggelije egy félig összecsapott szendvics volt, túlzottan sok sajttal. Aztán felvette a kabátját, és kirohant az épületből.

A szállingózó levelek közt táncolva elért az épülethez, ahol az órái kezdődtek. Épp a professzor előtt pár perccel ért be. Leült az egyik padba és elővette a füzetét. Ám amikor az oktató beszélni kezdett, elkalandozott.

Gondolatai messze jártak, az iskola falain kívül: egy parkban. Egy szőke fiú karjaiban volt, ahogy az magához szorította, és ajkaik egybeforrtak. A színes levelek körbefonták őket, mint egy igazi mesében. Ám a varázslat megszakadt, amikor a csengő éles hangja az óra végét jelezte.

Az óra után mindenki a folyosóra vonult, köztük Elise is. A tömegből kikászálódva az ajtó mögé állt, hogy még rendbe rakja a cuccát, amikor egy idegen hang szólította meg.

–  Szia! Jake vagyok! Késve érkeztem az órára, nem tudnád kölcsön adni a jegyzeteidet, kérlek?

–  Izé… persze, miért ne? – A szőke lány át akarta nyújtani jegyzeteit, de eszébe jutott, hogy semmit sem írt az óra alatt. A fiú át akarta venni a füzetet, de ekkor Elise visszarántotta. – Talán mástól kéne elkérned… mert… mert, mennem kell. Szia!

A lány kirohant az épületből, és igen bénának érezte magát, amiért így el van varázsolva.

A történteket hamar elfelejtette, mikor szembesült vele, hogy aznap nincs több órája. Végre eljött az, amire már két napja várt: találkozhat a focicsapat kapitányával. Izgatottan indult a megbeszélt helyre, ám hiába érkezett pontosan, a srác még sehol sem volt. Leült az egyik asztalhoz a tó mellé, és elővette a telefonját.

Minden másodpercben az időt leste, de a másodpercekből percek lettek, a percekből órák, és a szőke fiú még mindig nem volt sehol. Elise csalódottan állt fel a padról két óra elteltével. Úgy döntött, inkább hazamegy, mert felesleges tovább várnia.

A lány dühösen vágott keresztül az utcán és közben másra sem tudott gondolni, csak hogy mennyire átverte a fiú. Azt hitte, hogy neki is többet jelentett az az éjszaka, mint egy kaland, de most rádöbbent, talán tévedett. A srác csak kihasználta, ma este talán valaki mást csábít az ágyába egy másik buliban.

A dühös vágtatásból könnyes séta lett. Eldöntötte magában, hogy ezért meg fog fizetni a fiú. Ő nem hagyja, hogy csak egy legyen a sokból. Ő lesz az első lány, aki bosszút áll a tetteiért. Az immár haraggal teli lány a kollégium utcája helyett az ellenkező irányba indult el.

Hanna éppen ekkor lépett ki a kollégiumból, és látta, ahogy barátnője irányt változtatva halad a másik út felé. Az utca nagyon hosszú volt, és a végén ott volt az elágazás, aminek az egyik oldala az a bizonyos zsákutca. Hannában felvillantak az álma képei, és érezte, hogy Elise valami rosszban sántikál. Ismerte barátnőjét, és tudta, hogy sokszor hoz rossz döntéseket.

Elindult a szőke lány után, és hamarosan úgy érezte magát, mintha álomba csöppent volna. Nekiiramodott, hogy némiképp utolérje, aztán elbújt az egyik épület mögé, és onnan nézett a lány után.  Amikor az már jó messze járt, átfutott az úton és egy kuka mögé bújt.

Végig piszkálta az érzés, hogy ezt már megálmodta, és ott lebukott. Elise pedig furcsán viselkedett, ki tudja, most éppen hová tart. Kis idő után elért ahhoz a zsákutcához, ami előtt álmában megbotlott. Nagy szemekkel nézte, ahogy barátnője besétál. A zsákutca hosszú volt, és olyan sötét, mint egy sikátor, aminek sehol sincs vége. A lány hamar eltűnt a sötétben. Hanna elgondolkodott, hogy utána menjen-e, amikor sikítás majd kiabálás ütötte meg a fülét.

Megijedt, majd berohant barátnője után. Büszke volt magára, hogy ezúttal nem botlott meg, mint álmában. A sötétben nem látott sokat, de lassan megtalálta a kiabálás forrásait. Két szakadt ruhájú, szakállas férfi volt. Áradt belőlük az alkoholszag, és nem mellesleg olyan szúrós tekintetük volt, hogy Hanna minden hajszála égnek állt. Már teljesen a falhoz szorították Elise –t, és lassan közeledni kezdtek hozzá.

Hanna nem tudta mit tegyen. Ha odamegy, ő is áldozattá válik, de ha nem, barátnőjét élve felfalják ezek az állatok!

 

Tovább a következő epizódra

Hanna – 5. Elise eltűnése

Hanna szíve majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen dobogott. Nem tudta eldönteni, mit tegyen. Feláldozhatja magát a barátnőjéért, de akkor lehet, hogy csak ront a helyzeten és ő is a csapdájukba esik. Szegény lányt már a földre teperték, és mivel ő ellenkezni próbált, az egyikőjük ütni kezdte és a hajától fogva rángatta. Csakhogy a szőkeség nem engedett.

Ekkor Hanna kitalálta a tökéletes tervet. Kiskorában imádott dobálózni, hát most megtalálta a módját, hogy hogyan tudja hasznosítani ezt a tulajdonságot. Felvett egy hatalmas követ, és egyenesen az álló férfi fejéhez vágta. Szerencséjére sikerrel járt, eltalálta a férfit, aki a földre zuhant és fejét fogva káromkodott.

A másik ember felkelt a lánytól, és körbenézett, hogy honnan jöhetett a kő. Ez a röpke pillanat elég volt, hogy elvonja a figyelmét Elise-ről, aki úgy a gyengepontján rúgta a férfit, hogy az összerogyott és ordított, káromkodott. A két lány menekülni kezdett a sikátorból, ki a fényes utcára, ám ekkor Hanna elesett, és ez elég volt, hogy a szakadt ruhás elkapja a lábát.

Hanna gondolkodás nélkül rúgott egy hatalmasat, és pont orron találta az idegent. Aztán felállt és Elise után futott. A két lány reszketve tért be a legközelebbi kávézóba, hogy elbújjanak az ijesztő hajléktalanok elől, de szerencsére már nem követték őket.

 Egyenesen a mosdót vették célba, nem törődve a csodálkozó vendégekkel és felszolgálókkal.

– Mégis hova tartottál drágám?! – kérdezte Hanna dühösen barátnőjét.

– Hosszú történet – válaszolt flegmán.

– Szerintem nem kellene így beszélned velem, miután megmentettelek. És ennyivel tartozol, hogy legalább elmondod. Mi lett volna, ha nem vagyok ott?

– Tényleg, te hogy kerültél oda?

– Az nem lényeg.

– Szóval követtél? Úgy tudtam, a legjobb barátnőket nem szokás követni! Csalódtam benned. – Elise dühösen kiáltott barátnője arcába, majd távozni készült. Hanna pedig még gyorsan visszavágott:

– Várhatod, hogy még egyszer kihúzzalak a bajból!

A vita után mind a két lány kiviharzott a kávézóból. Hanna a kollégium felé tartott, ám útközben összefutott valakivel. Damian jött vele szembe a járdán, és a kezében egy rózsacsokrot szorongatott.

– Szia, Hanna! – köszönt rá boldogan, ám a lány reakciójára nem számított.

– Óh, azt a rózsát a barátnődnek szántad? – kérdezte a lány ironikusan.

– Hát, igen… ami azt illeti, pont itt…

– Igen? Ne is folytasd! Képzeld, nekem is van valakim! – vágott közbe Hanna dühösen.

– Oh… hát akkor…, azt hiszem mennem kell. – A fiú látványosan elszomorodott a hírek hallatára, és lassan továbbsétált a lányt kikerülve.

Hanna nem értette, hogy Damian miért akarja az orra alá dörgölni, hogy barátnője van.  A feldúlt lány továbbviharzott az utcán. A kollégium ajtaja hatalmasat csapódott, innen jelezve, hogy a méregtől fűtött lány megérkezett. Néhányan az előtérben tanultak, mert ott nagyobb a csend, mint az épület többi részén. A nagy zajra viszont mindenki felkapta a fejét. Ő csak berontott a konyhába, és elővett egy nagy adag fagyit, mint a filmekben. Leült az étkezőbe és csak bámulta a falakat, közben fagyit evett.

Időközben megérkezett Mia, de nem egyedül jött: egy fiú társaságában. Felmentek a szobába, és Mia becsukta az ajtót. Nagy volt a csend egy darabig, végül Mia kezdte meg a beszélgetést.

Fél óra elteltével Elise berontott és kiabálni kezdett.

– El sem fogod ezt hinni! Hogy tehet valaki ilyet?! Nem hiszem el! – tört ki a lány, aztán hirtelen abbahagyta és nagy szemekkel bámulta az idegen fiút.

– Hát ez meg ki a fene? És mit keres a szobámban?! – folytatta Elise az üvöltözést, közben a fiúra mutogatott.

– Hát, azt hiszem akkor mára elég is volt, magatokra hagylak.  – A fiú összepakolta a cuccát, és kisétált a szobából.

– Most jól megcsináltad! Képzeld, korrepetáltam! Meg amúgy is, mi okod volt elüldözni?! – dühöngött Mia.

– Bocs, hogy elüldöztem a pasikádat, de nekem nagyobb gondjaim vannak!

– Képzelem. Beszéld meg a legjobb barátnőiddel. – Azzal Mia dühösen sietett ki a szobából, és hatalmasat csapott az ajtón. Lement az étkezőbe, ahol összefutott Hannával.

– Szia! Hát téged mi bánt? – kérdezte csodálkozva, barátnője kisírt szemei láttán.

– Damian. És Elise! – tette hozzá a lány.

– Elise? Ne is mondd! Most zavarta el a fiút, akit korrepetáltam. Borzalmas! Nem tudom mi ütött belé!

– Én megmentettem két szakadt csövestől, erre letámadott, hogy én milyen szörnyű barátnő vagyok. És faképnél hagyott a kávézóban.

– Na, jó. Beszéljünk vele!

– Én biztos nem állok vele szóba ezek után! – vágta rá sértődötten Hanna.

– Akkor majd én – azzal felállt a székről, és elindult a lépcsők felé, amikor csapódott a bejárati-ajtó: Elise rohant ki a kollégiumból.

Mia visszasietett az étkezőbe, és felszólította Hannát, hogy meg kell keresniük barátnőjüket. Az ősz ezen szakában már nagyon hamar leszállt a sötétség a kis városra, és köd burkolta a szürke falakat. Még csak délután négy-öt óra lehetett, de már alkonyodott.

A lányok meleg pulcsikba és kabátba bújva keresték barátnőjüket. A fél várost végigjárták, de nem találták a szőke lányt. Már egészen sötét volt, amikor feladták a keresést.

– Haza kell mennünk – jelentette ki Hanna.

– De Elise sehol! – aggodalmaskodott Mia.

– Tudom, de mégsem kereshetjük őt a sötétben… lehet, hogy elkerültük, és ő már rég otthon van.

– Nagyon remélem, hogy így van!

A lányok aggódva tértek vissza a kollégiumba. Aggodalmuk csak nőtt, mikor szembesültek azzal, hogy Elise nincs otthon, de nem mehettek csak úgy ki a várost kutatni, főleg éjszaka. Nehezen aludtak el aznap, és elhatározták, hogy másnap reggel mindenáron megkeresik barátnőjüket.

***

Elise dühösen rohant végig a városon. Senki sem tudta, merre megy, és hogy miért. Ő pedig a dühtől fűtve nem is gondolkozott, csak ment előre. Már nem félt a hajléktalanoktól vagy az utcán járkáló veszélyektől. Bele sem gondolt, hogy mibe keveredhet az éjszaka közepén.

 

Tovább a következő epizódra