Hanna – 1. A nagy utazás

– Igen anya, mindent bepakoltam – mondta. Alig várta, hogy végre elindulhasson, hisz most először utazik egyedül, ráadásul távolra a családjától.

– Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra, és írni fogsz! –mondta Mrs. Wanne aggódva. Miután a lány elbúcsúzott bátyjától is, megölelte édesanyját, és elindult bőröndjével. Megállt a taxi előtt, utoljára ellenőrizte, hogy zsebében van-e a repülőjegye, majd beült az autóba.

Először azt hitte, hogy nyugodt, de miután a taxi elindult, érezte, egyre izgatottabb, hiszen új helyen kell majd élnie. Azon járt az esze, hogy végre bebizonyíthatja édesanyjának: ő már nem gyerek.

A sofőr elindult, és húsz perccel később meg is érkeztek a repülőtérre. A lány kis idő múlva már a repülőn volt. A gépen sok ismeretlen fiú és lány ült. Hanna körbetekintett, majd megtalálta a helyét és leült. Pár perccel utána érkezett egy hosszú, szőke hajú lány is. Odasétált hozzá, majd ő is leheveredett Hanna mellé.

Percekig ültek némán, majd a szőke lány megtörte a csendet:

– Szia, Elise vagyok.

– Én pedig Hanna. Nagyon örülök! – Most, hogy közelről látta a lányt, igen ismerősnek tűnt neki.

– Én is örülök. Csak nem új vagy? – kérdezte Elise.

– De, igen. Honnan tudtad?

– Onnan, hogy még nem láttalak. Nekem ez a második évem, egészségügyön. A szüleim kényszerítenek, hogy itt tanuljak, de én nem rajongok érte. Mindig is divattanácsadó szerettem volna lenni. De szerintük nehéz lenne befutni. Te milyen szakra jelentkeztél?

– Művészetire. Imádok festeni, de így nem tudok elhelyezkedni…

– Értem. Legalább azt csinálhatod, amit szeretsz.

– Az anyám énekes, neki beütött a szerencse. Talán emiatt nem is kételkedik bennem sem.

– Hű, de jó neked! És vannak fellépései is?

– Igen, mindegyikre megpróbálok eljutni, hogy támogassam. Az emberek azt hiszik, az ilyen anyák nem törődnek a gyerekeikkel, pedig nem így van. Ő csodálatos anyuka, és nagyon jó barátnő is egyben, akiben megbízhatok. Mindig támogat, mindenben.

– Az én apám ügyvéd, az anyukám meg orvos. Tényleg, az apukád?

– Ő elhagyott minket… de, ez hosszú…

– Jaj, ne haragudj! – Elise látta, nagyon rosszul tette, hogy kiejtette ezt a kérdést a száján, és hogy jóvátegye hibáját, meghívta Hannát valami finomságra.

– Nagyon kedves vagy, de ne költs rám ilyen sokat, főleg egy kis nasiért. Úgyis hoztam magammal szendvicset.

– Ne hülyéskedj, bocsánatom jeléül meghívlak, és ne is próbálj ellenkezni!

– Jó, talán elfogadom. Annak a sok édességnek a kocsin nem tudok ellenállni! – A hátralévő néhány órában a lányok sokat beszélgettek. Hannának egyre ismerősebb volt új barátnője, de nem jutott eszébe senki, aki hasonlítana rá.

Lassan eltelt az idő, már nem volt hátra sok az útból. Fél órán belül a repülő leszállt, és egy kis busz jött az utasokért, akik végre megérkeztek az egyetemvárosba. Sokan érkeztek az új év kezdetére, a sok arc újra feltöltötte a csendes helyet, mostantól újra hevesen folyt az élet. Hanna csodálkozva tekintett körbe, a város pompázott az ősz színeiben. Mindenfelől piros-sárga levelek vették körbe. A busz barátnőjével együtt letette a kollégiumtól nem messze, ahol lakni fognak az elkövetkezendő években.

Hanna és Elise egy szobába került egy harmadik lánnyal, akit Miának hívtak. Ő egy barna hajú, csinos lány volt, szemüvegben.

A délutánt azzal töltötték, hogy kidekorálták a szobájukat. Ez remek lehetőség volt, hogy jobban megismerkedhessenek.

Sokat nevettek, és úgy belemerültek a beszélgetésbe, hogy félig se lett kész a szoba. Késő estig bohóckodtak a díszítéssel, még vacsorázni se mentek le. Ledőltek az ágyukra, és el is aludtak. Ez nem volt baj, hiszen az első nap mindenkinek szabad volt, így ki tudták pihenni magukat.

Már tíz óra volt, mire Hanna felébredt. Mindig is nagyon lusta lány volt, és szeretett aludni. Nagy nehezen felült az ágyán, pislogott párat, mert még mindig alig látott. Az első, amit meglátott Mia volt, aki az ágyán feküdt, és épp egy könyvbe merült bele. Elise pedig már folytatta a szoba díszítését, szeretett dekorálni.

– Ti már ettetek is? – kérdezte Hanna két ásítás között.

– Be ne kapj! – viccelődött Elise – Mia már reggelizett, de én még farkaséhes vagyok!

– Akkor menjünk, sütök valamit reggelire. Szereted a palacsintát?

– Ki ne szeretné a palacsintát?! – Hanna még magára kapott valamit, aztán elindultak lefelé a lépcsőn. Szembe jött két fiú, akik éppen most jöttek vissza a reggeli futásból.

– Hű, ki ne essen a szemed! – nevetett Hanna, amikor észrevette, hogy barátnője mennyire bámulja az egyik srácot.

– Nem fog! Egyébként neked van pasid?

– Volt, de neki jobban tetszett egy másik lány, és véletlenül volt képe elhívni arra a bulira, amit én szerveztem.

– Érdekes módja a szakításnak – szólt közbe Elise, aztán elnevették magukat.

A konyhában Elise a pultnak dőlve bámulta Hannát, aki szemmel láthatólag értette a dolgát. Persze egy palacsintát nem nagy tudomány megsütni, de Hanna még ebben is meg tudta mutatni konyhai tudását. A végén pedig szépen kidekorálta a tányérban heverő reggelit.

– Nem is mondtad, hogy tudsz sütni!

– Hát, ugye meséltem az anyámról, és énekesként nincs túl sok ideje főzni. Így otthon mindig én készítem az ebédet.

– Értem.

Miután a reggeli elkészült, gyorsan elfogyasztották, és felmentek Miához, aki még mindig az ágyán olvasott.

– Szerintem el kéne mozdulni valahova. Mondjuk, lemehetnénk a Bowling-café-ba, hogy megismerjetek másokat is! – vetette fel az ötletet Elise.

– Nem is olyan rossz ötlet, csak én nem tudok bowlingozni – közölte félénken Mia.

– Én se tudok, de nem is ez a lényeg! Csak szórakozzunk!

– Én szívesen mennék, mi nagyon sokat jártunk bowlingozni a barátnőmmel, még otthon – mondta Hanna.

– Remek! Akkor indulhatunk is!

A lányok még gyorsan átöltöztek, aztán elindultak. A bowling-pályán sokan voltak, így ki kellett állniuk a sort a cipőért. Az egyetemisták egyik kedvenc helye volt, sokat jártak ide, még órák között is. A három lány körbenézett, hogy mit csinálhatnak, amíg az egyik pálya kiürül.

Úgy döntöttek, vesznek innivalót, amíg várnak. A pultos lány nagyon barátságos volt, elkezdett beszélgetni velük.

Amíg beszélgettek, üres lett az egyik pálya, ezért gyorsan meg is rohanták, nehogy valaki megelőzze őket.

Egész délután bowlingoztak. Remekül szórakoztak, és fáradtan tértek vissza a kollégiumba. Mia és Hanna felmentek a szobájukba. Mia folytatta az izgalmas könyv olvasását, Hanna pedig a laptopját bújta. Egyszer csak berontott Elise az ajtón:

– Nem is hiszitek el, mit tudtam meg! – kiáltotta izgatottan.

– A szívbajt hozod ránk, El! Na, mesélj! – kérte Hanna.

Hát, lent tömtem magamba a sütit, amikor meghallottam, hogy Drake valami buliról beszél. Odamentem hozzájuk, és akkor kérték, hogy menjek el én is, mert fergeteges lesz. Úgyhogy ma bulizni fogunk, csajok! – ujjongott Elise.

– Én nem tudom, hogy elmegyek-e… – nézett ki a könyv mögül Mia.

– Miért ne jönnél? – kérdezte egyszerre a másik két lány.

– Mert sose buliztam, nem is sűrűn hívtak. Nem mellesleg egy bulis cuccom sincs. – Közben eltette a könyvét, és némán nézett a lányokra.

– Nem baj, majd én megcsinálom a hajad, és adok kölcsön ruhát is! Legalább most kiderül, milyen divattanácsadó lett volna belőlem – nevetett Elise.

Másfél órával később, Elise hangosan kiabált Hanna után, aki a fürdőszobában készülődött még.

– Hanna, gyere gyorsan, ezt látnod kell! – mire a lány berohant a szobába.

– Nahát! Ez nem semmi… Mia, rád sem ismerek! – Hanna csodálkozva méregette barátnőjét. –  El kell ismernem, remekül csináltad, El!

– Köszönöm! De azért, te sem panaszkodhatsz. Csinos vagy! Na, most már rajtam a sor!

Elise fél órán belül elkészült, aztán mindannyian elindultak a tengerpart felé. Már sötét volt, mire odaértek, de a buli még csak most kezdődött…

 

Tovább a következő epizódra