Üldözöttek Hazája kategória bejegyzései

Üldözöttek hazája – Prológus

Preaven egykoron ragyogó ország volt, ahol az emberek boldogan éltek, gazdagságban és bőségben. A farmokon tonnaszámra termett a gabona, a gyümölcsösök roskadoztak a terméstől, az állatok a világ legzöldebb füvét legelték. Krónikák szóltak az ország gazdagságáról, és számtalan ember kereste fel a fővárost csodálatos kultúrája miatt.
Picture

A hét kancellár irányította országban minden az egyenjogúságról szólt. Senki nem szenvedett hiányt semmiben, és mindenki egyenlően osztozott a javakon és a kegyen. Évszázadokon keresztül béke honolt Preavenben, ami egyre csak gyarapodott népességben, anyagiakban és kultúrában.

Ám a hosszú idő óta tartó jómód és gazdagság lassan az emberek fejébe szállt. Néhány embernek már a mérhetetlen gazdagság sem volt elég a boldogsághoz. Hatalmat akartak. Másokon áttiporva emelkedtek fel a ranglétrán, miközben vagyonuk egyre csak nőtt. Az egykor csodálatos főváros már nem adott teret az elszegényedett rétegnek, és a középosztály is csak küszködve élte túl az egyre keményebb teleket.

Picture

A kezdetben igazságos és kegyes kancellárok hamar a saját hatalmuk befolyása alá kerültek, és gondolkodás nélkül hoztak olyan döntéseket, amelyek csak az ő céljaikat szolgálták. Nem törődtek többé az egyenjogúsággal és az emberekkel, akik tőlük vártak volna iránymutatást. Az ország hanyatlásnak indult.

Az évek múlásával egyre többen és többen szegényedtek el és váltak otthontalanná. Számtalan ember éhezett a tanyákon és a falvakban, miközben a főváros még mindig gazdagságtól csillogott.

De a telhetetlen kancellároknak még ennyi sem volt elég. Megirigyelve a szomszédos birodalom bányáit, háborút indítottak a területekért. Ám nem számoltak a szomszéd ország hihetetlen katonai erejével. Ezért az ország minden tájáról katonákat soroztak be, nem törődve életkorral és egészségi állapottal sem.

Picture

A csalódott, legyengült és dühös emberek azonban nem akartak egy olyan hazáért harcolni, amely cserbenhagyta őket. Nem akarták feláldozni az életüket egy önző országért, így inkább elmenekültek otthonaikból. Akik pedig a fronton szembesültek a háború kegyetlenségével, inkább dezertáltak.

Habár Preaven a fronton azóta is helytáll, a kancellárok nem tűrték az engedetlenséget. Ezért a szökevények után kutató hadjáratot indítottak.

A háború immár hat éve tart a két ország között, de a helyzet mit sem változott. A fronton folyamatosan dúlnak a harcok, a főváros csillog a gazdagságtól, a menekültek pedig bujkálva élik az életüket abban reménykedve, hogy sosem találnak rájuk.

Üldözöttek hazája – 1. Idegen a sötétben

Picture

Sötét éjszaka volt. A csillagos eget fekete, nehéz felhők takarták el, így a hold fénye sem tudott utat törni magának. Az egyetlen fényt egy kis tűzrakás adta, amelyet a dús növényzettől alig lehetett észrevenni. A tűz mellett egy férfi és egy fiatal nő ült, percek óta szótlanul. Mindkettejük fejében a legszörnyűbb dolgok jártak, és mintha csak attól féltek volna, ha kimondják őket, valósággá válnak.
Picture

– Liyára gondolsz? – kérdezte végül a fiatal nő halkan, megtörve a köztük lévő hosszú csöndet, miközben maga elé meredve bámulta a tüzet.  Egy másodpercre sem pillantott a mellette ülő férfire. De az nem felelt, csak ült szótlanul, gondolataiban merengve. – Jamal?
– Állandóan – felelte végül komoran.
Albine hosszú idő után először nézett a mellette ülőre. Jamal arcán ugyanaz az arckifejezés ült, ami mindig, ha kettesben voltak. Félelem, aggódás és harag keveréke, amelyet ügyesen leplezett mások előtt. Egyedül ő tudta, hogy mit érez valójában a férfi.
Picture

– Biztos vagyok benne, hogy Liya jól van – mondta aztán Albine, miközben letépett egy fűszálat maga mellől, majd behajította a tűzbe.
– Hogy lehetsz ebben ennyire biztos?
– Mert ismerem a húgodat – felelte egyszerűen a lány. – Jól bánik a fegyverekkel, remek felderítő, és sosem hagyná, hogy elkapják. Ráadásul – folytatta Albine – Matthias vele van. Ki mellett lenne nagyobb biztonságban?
Picture
– Mellettem – vágta rá Jamal. – Nem lett volna szabad elengednem. Vagy legalább… Legalább velük kellett volna mennem.
– Tényleg? – pillantott újra Albine Jamal felé. – Remek ötlet. És mit gondolsz, ki segítene, hogy a tábort biztonságban tartsuk? Nova? Vagy talán az anyád?
– Albine, majdnem három hete mentek el – csattant fel Jamal. – Mégis mikor kezdjek aggódni?
– Három hét még nem olyan sok idő – mondta a lány. – Lassan kell haladniuk és csendben. Nem hívhatják fel magukra a figyelmet. Amíg nem jön olyan hír a fővárosból, ami…
Picture

– A fővárosból? – szakította félbe Jamal a lányt, miközben arcára félelem ült ki. – De hát nem is arra indultak.
– A főváros akkor is tudná – vonta fel a vállait a lány. – Azok mindenről tudnak, ami történik. Kivéve rólunk, természetesen – tette hozzá.
– Ha mégis megtudnák, hogy hol bujkálunk, hát csak jöjjenek. Nem adom meg magam harc nélkül – mondta Jamal elszántan.
– Ha megtudnák, hol bujkálunk, gondolkodás nélkül hátba lőnének egy bokorból, Mal és még csak azt sem vennéd észre, hogy egyáltalán itt vannak.
Picture

Albine halk, de erős szavai után csend telepedett közéjük. Régóta éltek már odakint. Távol a világtól, elzárva azoktól, akik csak fájdalmat okozni képesek. Albine és Jamal sok mindenben hasonlítottak egymásra. Dühösek voltak és féltek, mikor először találkoztak. Évekkel később pedig bátrakká és elszántakká váltak, akik bármire képesek voltak, hogy megvédjék a szeretteiket. Egy dologban mégis különböztek. Albine sosem becsülte le a főváros katonáit.
Picture

– És te ettől nem félsz? – kérdezte aztán a férfi.
– Nem, nem igazán – rázta meg a fejét elgondolkodva Albine, majd Jamalra emelte a tekintetét. – Ha idetalálnának, és meglátnának, előbb a fővárosba vinnének. Aztán megkínoznának, megölnének, és közszemlére tennék a testemet a főtéren… Rám ez várna.
Albine szavai fájóan igazak voltak. Ezt mind a ketten tudták.
– Rhydian miatt? – kérdezte végül Jamal halkan, mire a lány lehunyta a szemeit.
– Rhydian miatt.
Picture

Albine-nak fájt ezt kimondania. Rég volt, hogy utoljára hallotta volna ezt a nevet. A nevet, amely örökre összefonódott a sorsával. A nevet, amely csendesen kínozta, ha rágondolt, és amely meghatározta a jövőjét. Ám hiába akarta elfelejteni a név tulajdonosát, tudta, hogy soha többé nem élhet anélkül, hogy ne szakítana fel benne sebeket minden egyes nap, amikor eszébe jutott a múlt.
Picture

 – Vissza kéne mennünk!
Jamal bólintott, majd felkelt és eltaposta a tüzet. A lány a hátára akasztotta a puskáját, kését pedig az övébe csúsztatta.
Picture

 Csendesen haladtak a fák között, a legapróbb mozdulatukra is ügyelve. Nem hagyhattak nyomot. Évek óta éltek már az erdőben, és akaratlanul is hozzászoktak az óvatossághoz. Tudták, hogy akármikor felderítőcsapatra bukkanhatnak, így sokszor szándékosan álnyomokat hagytak, amelyek másfelé terelték a keresőiket.
Legalább tíz perce mehettek már szótlanul, amikor az erdő sötét és nyugodt csendjét egy kiáltás törte meg. Azonnal megtorpantak, és a hang felé fordultak.
Picture

– Ez meg mi a franc volt? – kérdezte halkan Jamal, miközben a sötétbe burkolózó fákat kémlelte.
– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Albine, majd a mellette állóra pillantott. – Lehet egy másik menekült csoport?
– Kétlem, mert az egyik felderítő útvonal közelében járunk. Egy menekült csoport sem olyan hülye, hogy erre csapjon zajt.
– Utánanézzünk? – tette fel a kérdést a lány, majd miután Jamal pár pillanatig latolgatta a lehetőségeiket, csak egy bólintással válaszolt. Tudta, hogy utána kell járniuk. Máshogy nem lesznek képesek megnyugodni.
Picture

Óvatos léptekkel haladtak a hang irányába, majd az ösvényhez közeledve egy hatalmas bokor mögött álltak meg. A bokor mögött senki nem láthatta meg őket, ám ők belátták az ösvényt.
Egy alak feküdt nem messze tőlük a földön mozdulatlanul. Albine és Jamal a test körüli területet kémlelte. A fákat, bokrokat. A sötétséget, attól félve, hogy valaki les rájuk.
Picture

– Mi van, ha csapda? – suttogta a férfi.
– Csapda nélkül is túl könnyű célpontok vagyunk – felelte Albine, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a fákról. – Szerinted halott?
Jamal csak nézte a földön fekvő idegent, aztán halkan megszólalt.
– Akár az, akár nem, nem a mi gondunk.
Albine tudta, hogy a férfinak igaza van. Ha csapda, akkor olyan gyorsan el kell tűnniük onnan, amilyen gyorsan tudnak. Ha pedig nem, már úgysem segíthetnek rajta. Valószínűleg úgyis meghalt, és már semmit sem tehetnek.
– Húzzunk innen, mielőtt meglátnak – szólt végül a lány, mire Jamal csak egy apró bólintással felelt.
Picture

Óvatosan elfordultak az ösvénytől, és amilyen halkan csak tudtak, visszaindultak. Ám mielőtt teljesen maguk mögött hagyták volna a kis erdei utat, egy halk, rekedtes hang ütötte meg a fülüket.
– Tob…
Albine hirtelen megtorpant, és visszapillantott az úton fekvő idegenre. Fülelt, hátha újra meghallja a hangot, de semmi nem történt. Aztán a szél újra egy gyenge hangot fújt feléjük.
– Tob…
Picture

– Albine, nem a mi gondunk – szólalt meg Jamal, miközben ő is visszafordult, majd a lányra nézett. – Itt hagyták meghalni, nyilván volt okuk rá. Menjünk!
– Mint ahogy arra is volt okuk, ami az apáddal és a bátyáddal történt?
Jamal keze ökölbe szorult a lány szavaitól, majd elnézett az ösvény irányába.
– De ha kinyírnak miatta, visszajövök és én ölöm meg – mondta végül a férfi, majd elindult az ösvény felé, Albine pedig halkan követte őt.
Picture

A fák árnyékában közelítették meg az úton fekvő embert. Ahogy egyre közelebb értek hozzá, Albine egy férfi vonásait fedezte fel rajta. Fiatal volt, sötét hajú, arcát pedig csúnya sebek torzították el. A halántékánál vér csordogált a földre.
Picture

Jamal kilépett a fák közül, majd amilyen gyorsan csak tudott az idegenhez lépett. Leguggolt, majd benyúlt a férfi térde és a háta alá, aztán egyetlen határozott mozdulattal felemelte. Izmai megfeszültek a nehéz test súlyától. A fák közé cipelte, aztán szótlanul elindult. Csak sietett a fák között, karjában a férfival, miközben Albine kivont fegyverrel követte őt.
***
Picture

– Diyana! – kiáltotta Albine, miután beértek a táborukat nyújtó faházba. Az egyik ajtó mögül egy ötvenes éveiben járó, sötét bőrű nő pillantott ki, majd amikor meglátta az érkezőket, értetlenül lépett hozzájuk.
– Ez meg kicsoda? – kérdezte, miközben az ujjaival az idegen férfi pulzusát kutatta.
– Az erdőben találtuk – felelte Jamal, miközben lefektette a férfit a kopott kanapéra. – Azt hittük, halott, aztán motyogni kezdett.
Picture
A faház ajtaja újra kinyílt, és egy ősz férfi, egy fiatal lány és egy fiú lépett be.
– Mi történt? – kérdezte a férfi, amikor meglátta a kanapén fekvő idegent.
– A lányod és a fiam hozta, az erdőben találták – felelte Diyana az érkező Kieranra pillantva. – Cormac, hozz, kérlek vizet, Nova, te pedig az elsősegélykészletet – fordult aztán az újonnan érkezőkhöz a nő.
Picture

 – Na? Mi van vele? – kérdezte aztán Jamal az anyjától.
– Valószínűleg jól helybenhagyták szerencsétlent – felelte Diyana, ahogy a férfi testét vizsgálta. – Tele van a teste és főleg az arca zúzódásokkal, de egyik sem tűnik komolynak. De a feje elég csúnyán megsérült. Elég nagy ütés érhette, nem kizárt, hogy agyrázkódása van. Be kellene vinni az egyik matracra.
Jamal azonnal az anyja mellett termett, felemelte a kanapéról az idegent, és bevitte az egyik szobába. Diyana pedig Nova segítségével elkezdte kitisztítani a férfi sebeit.
Picture

– Mi történt, lányom? – kérdezte aztán Kieran az eddig fel mellé húzódó Albine-tól.
– Már indultunk volna vissza, amikor kiáltást hallottunk. Megnéztük mi volt az, és őt találtuk – felelte Albine, majd az asztalhoz sétált, és leült. – Van valami vacsora?
– Mindjárt hozom – bólintott Kieran. – Jamal? Te is ennél? – kérdezte a férfitól, mire az bólintott, és leült az asztal mellé.
Picture

– Látom, te is épségben visszaértél, Cormac – mondta Jamal, a fiatal fiúra nézve, aki elvigyorodott.
– Kételkedtél valaha? – kérdezte, miközben lehuppant Albine-ékkal szemben egy székre. – A jó hír, hogy úgy tűnik, eddig senki nem fogta el Liyát és Matthiast. A rossz hír pedig, hogy ezen az infón kívül semmi mást nem tudtam meg.
Picture

– Nem baj, kishaver, így is sokat teszel értünk. Belógni ide-oda nem könnyű feladat. Nem ismerek nálad ügyesebb kis csempészt – felelte Jamal.
– Zsebtolvaj – szólalt meg halkan Albine Jamalra pillantva. – Cormac nem csempész, hanem zsebtolvaj.
– Albine… – kezdte volna a fiatal fiú, mire a lány csendre intette.
Picture

 – Ha egyszer elkapnak, és hidd el, el fognak, akkor nem csempészésért fognak bíróság elé vinni, aztán a frontra küldeni. Hanem gondolkodás nélkül levágják a kezedet lopásért.
– Mi a franc bajod van? – vágott közbe Jamal.
– Szerinted mit szólna Matthias, ha tudná, hogy megint ellógtál? – kérdezte Albine Cormactől, figyelmen kívül hagyva barátja szavait, miközben közelebb hajolt a fiatal fiúhoz.
Picture

– Matthias nincs itt – felelte a fiú halkan.
– Igaz – bólintott Albine. – De mi lenne, ha mire visszaér, még életben lennél?
– Albine, fejezd be! – csattant fel Jamal.
– Amíg Matthias nincs itt, Cormac teljes mértékben az én felelősségem – mondta halkan a lány, majd újra a fiúra pillantott. – Légy jó fiú, és ne ölesd meg magad!
***
Picture

 A másnapot Albine az erdőben töltötte, és vadászott. Valójában csak egyedül akart lenni. Kizárni a külvilágot, és nem gondolni azokra, akik a táborban vannak. De a máskor oly nyugtató vadászat csak még inkább idegesítette. A csöndben nem volt képes másra figyelni, csak a saját gondolataira, amik minduntalan az idegen férfi körül jártak.
Picture

Albine mindig erősnek mutatta magát. Habár együtt hoztak döntéseket, Albine amolyan vezetővé vált Matthias és Jamal mellett az évek alatt. És miközben erős vezető volt, a felszín alatt rettegett, hogy egy napon egy rosszul meghozott döntés miatt minden elromlik majd.
A sikertelen vadászat után Albine a faház felé vette az irányt. Tudta, hogy feleslegesen keringene tovább a környéken, hiszen a szíve hangos kalapálásától valószínűleg minden állat mérföldekre menekült.
Picture

– Hol van az apád? – lépett Jamal a kopott kanapén üldögélő Novához, miközben tekintetével a nyitott ajtókon keresztül nézelődött, az említett után kutatva.
– Valószínűleg hátul, a kertben az anyáddal és Cormackel – felelte a fiatal lány az előtte álló férfira pillantva.
Picture

– Remek – mondta Jamal, majd lehuppant a lány mellé, és egyetlen mozdulattal közelebb húzta magához. – Imádom, amikor csak ketten vagyunk a házban – suttogta Nova fülébe, majd maga felé fordította a lány arcát, és megcsókolta. De a következő pillanatban Nova eltolta magától.
– Elfelejtetted az idegent a másik szobában.
A lány szavaira Jamal szája gúnyos mosolyra húzódott.
– Hát persze…
Picture

– Sajnálom – mosolyodott el a lány, majd Jamal ölébe húzódott. – Olyan jó lenne, ha nem kéne titkolóznunk.
– Feleslegesen titkolózunk, úgyis mindenki tudja – felelte a férfi.
– Persze, hogy mindenki tudja, mikor nem tudsz vigyázni a kezeiddel – nevetett fel Nova.
Picture

– Eddig sosem mondtad, hogy zavarnak a kezeim – felelte a férfi vigyorogva, miközben az ölében ülő lány hajával kezdett játszani, majd eldöntötte a kanapén. Szórakozásuknak az vetett véget, amikor a hátuk mögött valaki megköszörülte a torkát. Ijedten pattantak fel a kanapéról, és fordultak az ajtó felé.
Picture

A faház nyitott ajtajában a sikertelen vadászatból visszatért Albine állt.
– Zavarok? – kérdezte, miközben húgáról a legjobb barátjára pillantott. A beálló kínos csöndben csak a falióra kattogását lehetett hallani.
– Szólok apáéknak, hogy visszajöttél – motyogta aztán a fiatalabb lány, majd egy utolsó pillantást vetve a férfira, kisétált Albine mellett az ajtón.
Picture

– Ő a húgom, Mal – szólalt meg a lány beljebb lépve a házba, miután Nova bezárta maga után az ajtót. – Megtennéd, hogy békén hagyod?
– Hát én próbálom, de…
– Még csak tizennyolc éves, nem hiányzik, hogy összetörjék a szívét – vágott közbe a lány.
– Sosem tennék olyat – mondta halkan Jamal, mire Albine kétkedve megrázta a fejét.
Picture

Nem értette a legjobb barátja és a húga közti kapcsolatot. Nem értette, mit látnak egymásban. Kezdve a köztük lévő hat évvel, amit Albine nem tudott hova tenni. Az ő szemében Nova az a kislány volt, aki a szökésük estéjén zokogva sietett mellette az erdőben, miközben görcsösen kapaszkodott Albine karjába. Akkor még csak tizenkét éves volt. Akinek védelemre, ételre és otthonra lett volna szüksége. Ehelyett menekülés, éhezés és egy hatalmas erdő jutott neki. Albine számára húga ugyanaz a kislány maradt, hiába telt el azóta hat hosszú év.
Picture

– Felébredt már? – szólalt meg végül Albine a szoba felé intve, ahol az erdőben talált idegen feküdt.
– Még nem – válaszolt Jamal helyett az akkor belépő Diyana, akit Albine apja, húga és Cormac követett.
– Mennyi az esély arra, hogy életben marad? – kérdezte Jamal az anyjától, de a nő csak felvonta a vállát.
Diyana a háború kitörése előtt a főváros kórházában dolgozott ápolóként. Sok minden ráragadt az évek során, és tudásának sokszor nagy hasznát vették. De mindent ő sem tudott megoldani.
Picture

– Ha az erdőben hagytátok volna, valószínűleg már halott lenne. Így legalább próbálkozhatunk. De ha pár nap múlva sem tér magához, akkor nem tehetünk semmit. Reménykedjünk abban, hogy felébred.
***
Picture

Emeline nem foglalkozott semmi mással, csak futott. Futott, ahogy a lába bírta. A hír, amit hallott, rosszabb volt mindennél. Személyesen kellett hallania, anélkül nem tudta elfogadni. Amikor azonban a kancellár szobájának ajtajához ért, megtorpant. És ha mégis igaz?
Picture

Mi van, ha igaz, amit mondanak? Mi van akkor, ha Aimes, a vőlegénye nem tért vissza a felderítésből? Mi van akkor, ha Aimes már halott? Emeline szemébe könnyek gyűltek. A szívébe újra az a fájdalom költözött, amit még csak egyszer érzett életében. Ugyanazt érezte, mint amikor az édesapját vesztette el. Tudnia kell az igazat.
Emeline óvatosan nyúlt a kilincs után, de mielőtt beléphetett volna, hangokat hallott az ajtó másik oldaláról.
– Sajnálom, uram, de nem tehettem semmit. A lázadók rajtunk ütöttek, aztán minden olyan gyorsan történt. A fia pedig nem tudott elmenekülni.
Picture
Emeline nem bírta tovább. Lenyomta a kilincset, és belépett a szobába.
– Hát igaz? – kérdezte remegő hangon, miközben a szobában álló két férfi között jártatta a tekintetét.
Az egyik oldalon Emerson kancellár állt, Aimes apja és Emeline gyámja. Emeline sosem látta még vőlegénye apját olyan szomorúnak, mint akkor. A másik oldalon Julian Tobin. A fiatal katona, akivel Aimes együtt indult a lázadók keresésére.
Picture

– Nem – szólalt meg végül Emerson. Hangjába a szomorúság mellé elszántság és végtelen harag vegyült. – Nem úszhatják meg. Mr. Tobin, szóljon a katonáknak! Még ma el kell indulniuk. Keressék meg a lázadókat! Túrják fel az egész erdőt, ha kell és öljék meg őket…Öljék meg mindet!

Üldözöttek hazája – 2. Erős és törékeny

Picture

 – Boldogulsz, Diyana?
Albine az ajtófélfának dőlve figyelte az idegent ápoló nőt. A férfi lehunyt szemmel feküdt a matracon, és lassan lélegzett.
Picture

Már legalább három napja a táborba hozták, de még mindig eszméletlen volt. Csak feküdt ott mozdulatlanul, mintha már rég halott lenne. Az alig érezhető szívdobogása volt az egyetlen, ami reményre adott okot.
Diyana végül csak egy bólintással felelt Albine kérdésére, majd felállt a matrac mellől, és szembefordult a lánnyal.
Picture

 – Elláttam a sérüléseit, de ennél többet nem tehetek – mondta Diyana. – Viszont, van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír, hogy két órával ezelőtt pár másodpercre magához tért. A rossz hír viszont, hogy megkérdeztem, ki ő, és hogy került az erdőbe, de nem tudja. A fejsérülése okozhat ideiglenes amnéziát. Elmondtam neki, hogy biztonságban van, és a sérüléseit látom el, aztán újra elájult.
– Akkor most mi lesz?
– Most? Megvárjuk, hogy felébredjen. Reméljük, utána többet megtudunk – mosolyodott a lányra a nő, majd elhagyta a szobát, Albine pedig beljebb lépett.
Picture
A férfi még mindig mozdulatlanul feküdt a matracon. Albine alaposan szemügyre vette az idegent. Fiatal volt, és a sebesüléseit leszámítva ápolt. Kizártnak tartotta, hogy egy menekülttel lenne dolguk. De ha a fővárosból is jött, hogyan került ilyen állapotban az erdőbe?
– Ki a franc vagy te? – kérdezte Albine halkan, inkább csak úgy magától, mire az idegen megmoccant.
Picture

A lány összerándult a mozdulatra és tett egy lépést az ajtó felé. A férfi lassan résnyire nyitotta a szemét, és értetlenül nézett körbe. Félelemmel teli tekintete megállapodott az előtte álló fiatal nőn, majd nyelt egyet.
– Hol vagyok? – kérdezte aztán alig hallható, rekedt hangon.
– A táborunkban – felelte Albine, miközben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a férfiról.
– Tábor? – ismételte meg a szót a férfi, újra körbepillantva a szobában. – Hogy kerültem ide?
Picture

– Engem inkább az érdekelne, hogy kerültél az erdőbe – hagyta figyelmen kívül a férfi kérdését Albine. – Ki a fene vagy te?
Az idegen lehunyta a szemét, és elgondolkodott. A saját neve után kutatott az elméjében, de sötét ürességen kívül semmit nem talált.
– Én… Nem tudom – rázta meg végül a fejét a férfi.
Picture

Albine közelebb lépett az idegenhez, és eléguggolt. A férfi érdeklődő, ám rémült tekintettel pillantott fel rá.
– Akkor jó lesz, ha nagyon gyorsan kitalálod. Mert nem vagyunk sem túl türelmesek, sem túl kedvesek – suttogta Albine, majd felállt, és kisétált a szobából, magára hagyva a kétségbeesett férfit.
Picture

Odakint Jamalt és a húgát, Novát találta összebújva a kopott kanapén. Mikor észrevették Albine-t, elhúzódtak egymástól, és Jamal az érkezőre pillantott.
– Mi van Csipkerózsikával? – kérdezte a férfi. – Anya azt mondja, nem emlékszik semmire.
– Lehet, hogy amnéziás? – szólt Nova, mire Albine csak felvonta a vállát.
– Vagy csak nagyon hülye… Mindenesetre szólok Diyanának, hogy felébredt – mondta Albine, majd a nő keresésére indult.
Picture

Nova aggódva pillantott maga elé, mire Jamal eléguggolt, és magához húzta a lányt.
– Minden rendben lesz – mondta, majd megpuszilta a lány homlokát.
– Ezt te sem gondolod komolyan.
– Nem, tényleg nem – felelte Jamal halkan. – De nem kell aggódnod. Nem fog bántani. Senki nem bánthat téged. Mert ha megpróbálja, megölöm.
***
Picture

Albine a délutánt az erdőben töltötte. Felkereste az összes közelben elrejtett csapdát abban a reményben, hogy egy nyúl, vagy akár egy apró mókus belesétált. El akarta terelni a figyelmét a közelmúlt eseményeiről. Aggasztotta az idegen és az amnéziája, Jamal és a húga kapcsolata, Liya és Matthias felderítőútja. Mindent túl soknak érzett. Szüksége lett volna valamire vagy valakire, aki visszarántja a biztonságot nyújtó valóságba a gondolatai közül, amelyek a lehető legrosszabb lehetőségeket vázolták az elméjébe.
Picture

Miután minden csapdát átnézett, ám mindegyiket érintetlenül találta, visszaindult a tábor felé. Az apró tisztás, amelyen a faház állt, idegen szemek elől ügyesen el volt rejtve. Az erdő növényzete amúgy is túl sűrű volt, de a közeli sziklák még inkább eltakarták a tisztást, és a tisztásra vezető bejáratot.
Picture

Mire visszaért, már esteledett. A faház előtt tüzet gyújtott, majd lekuporodott a ház melletti sziklára. Éjszakánként sűrűn üldögélt a faház előtt az erdő sötétjét nézve. Sokszor megnyugvással töltötte el a tudat, hogy ha valami készülne ellenük, azt észrevenné. Talán megmenekülhetnének. Talán. Ugyanakkor azt is tudta, ha valaha rájuk találnak, mindennek vége. Ha csak egyszer valamit rosszul csinálnak, az életüknek vége. Albine évek óta rettegett attól a naptól.
Picture

– Fáradtnak tűnsz – lépett Kieran a lányához, miután észrevette az odakint fellobbanó tűz fényét. Albine felnézett az apjára. Szeme beesett volt, tekintete tele volt fájdalommal és fáradtsággal. Beteg szeme volt. – Aludhatnál egy kicsit.
– Bagoly mondja… – vágta rá a lány, mire Kieran elmosolyodott.
– Aggódsz, nem igaz? – kérdezte a férfi halkan, miközben lassú mozdulattal leült Albine mellé a sziklára.
Picture

– Ostoba lennék, ha nem aggódnék… Itt van ez a férfi, aki azt sem tudja, ki ő. De az is lehet, hogy csak hazudik. Lehet, hogy a főváros küldte, és csak az alkalmas pillanatra vár, hogy megöljön minket. Aztán ott van Liya és Matthias. Ki tudja, merre járnak, és nem jönne jól egy olyan hír, hogy elfogták őket. Szükségünk van rájuk, főleg most.
– Tudod, Albine, nem mindenki rossz ember. Nem feltételezhetjük mindenkiről, hogy az életünkre akar törni. Ez a férfi pedig inkább hálás lesz majd, hiszen megmentettük az életét. Nélkülünk ki tudja, mi történt volna vele.
Picture

– Már tudom, Nova honnan örökölte a naivitását – suttogta a lány, mire apja értetlenül tekintett rá. – Nem érdekes – legyintett Albine, majd az apja arcára pillantott.
Gyengének tűnt és fáradtnak. Az arcát sűrű ráncok borították. Szemében fájdalom bujkált.
– Hogy érzed magad? – kérdezte aztán halkan.
Picture

– Kicsit éhesen – felelte az idős férfi, mire Albine inkább másfelé pillantott. Aztán lehunyta a szemét.
– Nem, apa, én úgy értem, hogy érzed magad? – kérdezte újra, mire az apja elmosolyodott, majd végigsimított a lánya haján.
– Megvagyok, Albine – mondta, de a lány csak megrázta a fejét.
– A többieknek hazudhatsz, Novának én kérlek, hogy hazudj, de nekem ne!
Picture

Kieran felsóhajtott, majd belebámult a tűzbe. Fakó szemét megvilágította a tűz fénye, de ettől ugyanolyan betegnek tűnt. Ráncai pedig még mélyebbnek tűntek.
– Fáradt vagyok, lányom – szólt aztán a férfi. – És gyenge. Tudod, az új szívem sem úgy kalapál már, mint régen… De ez így van rendjén. Éltem én már eleget. A ti boldogságotok fontosabb nekem.
– Apa…
– Ne légy olyan szigorú a húgoddal, Albine! – folytatta Kieran. – Inkább örülj, hogy ebben a szörnyű világban is képes még boldognak lenni.
Picture

– Majd igyekszem – felelte a lány halkan, majd felállt és az apjára pillantott. – Bemegyek. Te maradsz még? – kérdezte, mire Kieran csak lehunyt szemmel bólintott egyet, miközben nagyot szippantott a tiszta, esti levegőből.
Picture

A faház kis társalgójában csak Diyanát és Jamalt találta, akik az asztal mellett beszélgettek. Melléjük akart telepedni, de mikor belépett, tekintete azonnal az idegen ajtajára szegeződött. Idegesen méregette, majd az asztalnál ülők felé fordult.
– Hogy van?
– Végre ébren – felelte egy halvány mosoly kíséretében Diyana, mire Albine bólintott, majd újabb kósza pillantást vetett a zárt ajtó felé.
– Beszéltetek már vele? – kérdezett újra Albine, de csak két fejrázás volt a válasz.
Picture

– Mikor utoljára bent voltam, Tobias még elég gyenge volt – szólt Diyana, mire a fiatal lány szemöldöke a magasba szaladt. – Nem hívhatjuk örökké idegennek, és úgyis ilyesmit motyogott. Talán a neve. – Albine csak egy bólintással felelt, majd elindult az ajtó felé. – Albine – szólt utána még Diyana, mire a lány a nőre pillantott. – Légy vele kedves! Nem tudhatjuk, min ment keresztül.
Picture

Kedves, ismételgette magában a szót Albine, miközben lenyomta a kilincset, és belépett a szobába. Mikor nem szokott kedves lenni?
Picture

A szobában félhomály uralkodott. Odakint már sötét volt, bent pedig az egyetlen fényforrást csupán néhány égő gyertya jelentette. A matracon, hátát a faház falának vetve az idegen férfi ült. Már sokkal jobb színben volt, és az arcát ért ütések nyoma a három eszméletlenül töltött nap után kezdett halványodni.
Albine bezárta maga után az ajtót, majd lassan megfordult, és a férfira pillantott. Most, hogy újra jobban megnézte, nem is értette, hogy kerülhetett az erdőbe. Egyáltalán nem nézett ki menekültnek. Sőt, még katonának sem.
Picture

– Hogy vagy? – kérdezte aztán Albine néhány pillanatnyi hallgatás után. A fiatal férfi először meglepődött a lány szavain, hiszen homályos emlékei szerint az első beszélgetésük alkalmával a lány elég durván bánt vele. Aztán kihúzta magát, és a lány arcára pillantott.
– Mint akit jól elvertek – felelte végül. – De jobban. Köszönet érte annak a kedves nőnek, aki ápolt.
– Diyanának hívják – mondta Albine közelebb lépve. – A te neved pedig?
– Szeretnék bemutatkozni. Tényleg! De nem fog menni, és ezt te is pontosan tudod.
Picture

– Amikor rád találtunk azt ismételgetted, hogy tob. Ez jelent valamit? Lehet ez a neved? – kérdezte a lány, de az idegen csak kétkedve felvonta a vállát. – Szükséged lesz egy névre, amíg itt vagy. Diyana azt javasolta, legyen Tobias. Ha már úgyis valami ilyesmit motyogtál.
– Tobias?
– Választhatod az Erdei idegent vagy a Csipkerózsikát is, sőt, ha ahhoz van kedved, tőlem akár Rosie is lehetsz, de valahogy hívnunk kell.
– Jó lesz a Tobias – mondta aztán néhány pillanatnyi csönd után a férfi.
– Nagyszerű – felelte faarccal Albine. – Második napirendi pont. Mire emlékszel?
– Te valami kihallgatótiszt vagy? – kérdezett vissza Tobias. Szája sarkában halvány mosoly bujkált, mire Albine csak összehúzta a szemét.
Picture
– Viccesnek hiszed magad? – lépett közelebb a matracon ülő Tobiashoz. – Hadd áruljak el valamit! Nem vagy az. Sőt, a helyedben inkább aggódnék. Mert jelen helyzetben egy hajszál választ el attól, hogy megszabaduljunk tőled, és elhiteted, mi nem végeznénk félmunkát. Szóval? Mire emlékszel?
Tobiast először megrémítette a lány hirtelen előtörő dühe, aztán beszélni kezdett. Lassan, megfontoltan formálta a szavakat.
– A háborúra…És hogy… A fővárosban éltem, de…
– Hogy kerültél az erdőbe? – vágott közbe Albine.
– Nem tudom – rázta meg a fejét Tobias.
– És azt tudod, hogy ki tette ezt veled?
Picture

– Miért jelentkezett felderítőnek, uram? – kérdezte a szőke férfi, mire Aimes elgondolkodott.
– Unatkoztam – felelte végül, mire a szőke megtorpant, és szó nélkül meredt maga elé. Aimes nem értette, miért nem mennek tovább. Már szólni akart valamit, de a férfi újra beszélni kezdett.
Picture

– Hogy képes unatkozni egy olyan nő mellett?
– Tessék? – Aimesnek fogalma sem volt, miről beszél a társa. Aztán, ahogy a szőke férfi az arcára pillantott, végtelen dühöt látott a tekintetében. 
Picture

– Nem ezt érdemli. – A férfi hangja határozott volt és erős. – Ő a legtökéletesebb nő, maga meg unatkozik mellette? Sokkal többet érdemel, mint maga. Olyasvalakit érdemel, mint… Mint én.
– Mi a fenéről beszél? – kérdezte Aimes, a következő pillanatban, pedig a szőke olyan erővel ütötte arcon, hogy a földre rogyott.
Picture

– Szeret engem, és nem tehet semmit, maga pedig meg sem becsüli – sziszegte a férfi, és minden egyes félmondata után belerúgott a földön fekvőbe, aztán a ruhájánál fogva talpra rántotta. – Ha maga nincs, minden sokkal könnyebb lesz kettőnknek. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de ha meghal, legalább nem állhat közénk többé.
Picture

A szőke férfi hatalmas erővel akkorát taszított rajta, hogy Aimes két méterre repült tőle. Még utoljára felkiáltott, aztán ahogy a földre zuhant, szörnyű fájdalom nyilallt a fejébe, aztán minden elsötétült körülötte.
Picture

– Nem, arra sem emlékszem – felelte aztán alig hallhatóan Tobias, ahogy felocsúdott a hirtelen rátörő emlékképekből. – Sajnálom.
Albine dühösen sóhajtott egyet, majd a férfivel szemközti falhoz lépett, és végigcsúszott rajta. Térdeit felhúzta és lehajtotta a fejét.
Miért ilyen nehéz minden? – gondolta magában a lány. Miért nem találhattak egy épelméjű katonát az erdőben, aki minden kérdésükre készségesen válaszolna? Ehelyett kaptak egy amnéziás férfit, aki a saját nevére sem emlékszik. Magának is nehezen vallotta be, de megijedt a tudatlanságtól és a tehetetlenségtől.
Picture

Aztán eszébe jutottak Diyana szavai. Ki tudja, mi történt ezzel a férfivel? Ki tudja, miért verték össze annyira, hogy majdnem belehalt? Ki tudja, ki tehette? Valószínűleg ő is fél. Idegen társaságba keveredett, és nem emlékszik semmire. Vagy legalábbis azt mondja.
Tobias elnézte az előtte ülő lányt, és nem értette, hogy lehet valaki egyszerre ilyen indulatos és durva, ugyanakkor tűnhet ennyire törékenynek.
Mikor Albine újra felpillantott, Tobias kék szemével találta szemben magát. A fiatal férfi érdeklődő tekintettel méregette, amitől a lány feszengeni kezdett.
Picture

– Ne bámulj! – szólalt meg, mire Tobias óvatosan elmosolyodott, és elkapta a tekintetét a lány arcáról.
– Ne haragudj, csak próbálok rájönni valamire – mondta a férfi, mire Albine szemöldöke a magasba szaladt.
– Éspedig?
– Hogy alaptalanul félek-e…
– Félsz? – kérdezte Albine halkan, mire csak egy bólintás volt a felelet. – Miért?
Picture

– Mert nem értek semmit. Azt sem tudom, ki vagyok. Azt sem tudom, mit keresek itt, és bevallom, egy kicsit tőled is félek – mondta Tobias, mire Albine elégedett mosolyra húzta a száját. – Hogy hívnak?
– Albine – felelte a lány halkan, majd felkelt a földről, és az ajtóhoz lépett.
Picture
– Próbálj meg aludni! Ha szükséged van valamire, szólj Diyanának – mondta a lány, majd kiindult a szobából.
– Hazudtál nekem – szólt utána Tobias. mire Albine visszafordult. – Azt mondtad, hogy nem vagytok kedvesek.
– Talán mind a ketten túl jól hazudunk – felelte a lány, majd magára hagyta Tobiast.
***
Picture

Emeline habozott. Amikor elindult, még elszánt volt, ám mire Julian Tobin szobájának ajtajához ért, már elszállt minden bátorsága. Mert mi van, ha minden igaz? Ha hiába reménykedik? Mégis azt érezte, személyesen kell hallania a történteket, annak minden részletével együtt. Végül kihúzta magát, és hármat koppantott az ajtón.
Picture
Néhány pillanattal később Julian Tobin állt vele szemben a nyitott ajtóban, aki meglepetten pillantott a látogatójára.
– Emeline? – kérdezte döbbenten, majd kikémlelt az ajtón, és mivel senki nem volt a folyosón, behúzta a lányt a szobába. – Nem szabadna itt lenned – mondta halkan, miután bezárta a vendége után az ajtót.
Picture

– Tudom, de én csak… Julian, tudnom kell, mi történt – szólt a lány az előtte állóra pillantva. Könny szökött a szemébe, amitől Julian szíve összeszorult.
– Az egyik lázadócsoport nyomait követtük, amikor rajtunk ütöttek. Nekem sikerült elmenekülnöm, de neki nem. Próbáltam visszamenni érte, de csak azt láttam, ahogy az egyik lázadó a fejéhez nyomja a pisztolyát… Aztán már csak egy lövés hangjára emlékszem. Emeline, annyira sajnálom – mondta Julian közelebb lépve a lányhoz. Meg akarta vigasztalni, de az elfordult tőle.
Picture

Emeline az ablakhoz sétált, majd utat engedett könnyeinek. Julian látta az ablak üvegéről visszatükröződő lány szomorú arcát. Mögé lépett, majd maga felé fordította.
Picture
– Annyira fáj, Julian – suttogta. – Gyötör a bűntudat… Becsaptam őt. Hazudtam. Most pedig túl késő, hogy elmondjak neki mindent.
– Nem hibáztathatod magad, nem tehetsz semmiről – mondta a szőke férfi, miközben letörölt egy könnycseppet a lány arcáról.
– Én csak boldog akartam lenni… Veled.
Picture

 – Még lehetünk boldogok, Emeline. Sőt, minden szörnyűség ellenére, most van először igazán esélyünk rá – mosolyodott el Julian, majd magához vonta a lányt és szorosan a karjába zárta. – Hiszen így szabadon szerethetjük egymást. Titkok nélkül. Hát nem erre vágytál mindig is?
Picture

Emeline felpillantott az őt ölelő férfi arcára, mire az elmosolyodott, majd gyengéd csókot lehelt a lány ajkaira.

Üldözöttek hazája – 3. Katona, dezertőr, menekült

Picture

​​Két nappal később Tobias már kezdte jobban érezni magát. Elmúlt a fejfájása, és bár néha még megszédült, kezdte visszanyerni az életerejét. A testét ért ütések és rúgások fájdalmai is kezdtek megszűnni, az arcát ért sebek pedig halványodni, köszönhetően Diyana csodakrémének, amelynek összetevőit nagy titokban tartotta.
Tiszta ruhát kapott, és naponta kétszer ételhez is jutott, és nem is vágyott sokkal többre. Csak társaságra. Diyanával naponta többször is beszélgetett, hiszen ő ápolta, de a faház többi lakójával szinte alig beszélt. Hiányzott neki, hogy valaki szóljon hozzá, még ha ő nem is felel, vagy csak ne érezze olyan szörnyen magányosnak magát.
Picture

Ahogy ott ült a szobában egyedül, mint napjai nagy részében, mióta a faházba került, a csukott ajtón keresztül nevetés hangjai szűrődtek be. Tobias az ajtóhoz lépett, és a fára tapasztotta a fülét. Beszélgetést és nevetést hallott, és hirtelen mérhetetlen vágyat érzett arra, hogy bekapcsolódjon. Társaságot akart, akik között jól érezheti magát, akik között elfelejtheti minden fájdalmát.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve lenyomta a kilincset, kinyitotta az ajtót, és kisétált.
Picture

A beszélgetés egy pillanat alatt abbamaradt, amikor a kint lévők megpillantották a fiatal férfit. Tobias csak állt ott céltalanul és feszengve, számos vizslató szempár kereszttüzében.
A néhány pillanatig tartó kínos csöndet végül ő maga törte meg:
– Szép estét!
– És beszél – vágta rá Jamal, mire a társaság újra zsibongani kezdett. Tobias mosolyra húzta a száját, majd közelebb lépett a többiekhez.
Picture

– Jobban vagy már? – kérdezte Diyana, mire a férfi egy bólintással felelt. – Ha szükséged lenne valamire, csak szólj.
– Ne babusgasd már! – szólt a nőre Jamal, mire az csak legyintett egyet.
– Te meg ne légy ilyen morcos – nevetett Jamalra a mellette ülő Nova.
Picture

Tobias körbepillantott a szobában. Tekintetével Albine-t kereste. Amióta utoljára beszéltek, egyszer sem látta, és azóta két nap is eltelt. Érdekelte, mi lehet a lánnyal. Eddig minden alkalommal, amikor beszéltek, nagy hatással volt rá. Egyszer megrettent tőle, egyszer elcsodálkozott leplezett félelmein, és mindenáron meg akarta ismerni.
Picture

Ahogy ott állt a szoba közepén – tekintetével egyetlen arcot keresve –, egy rideg, sötét szempárral találkozott. Az asztalnál ülő Jamal meredt rá, és szótlanul pislogott. Tobias nehezen ugyan, de állta a férfi pillantását. Végül Jamal felkelt a székről, és Tobiashoz sétált.
Picture

– Mit akarsz? – Jamal hangja erős volt és határozott, ami Tobiast egy pillanat alatt megrémítette.
– Én csak…
– Te csak? Nem tudom, mit akarsz tőlünk, de vésd jól az eszedbe, hogy ha bárkit is bántani próbálsz, az lesz az utolsó dolog, amit tenni fogsz!
– Miért akarnék bántani bárkit is? Megmentettétek az életem, komolyan azt hiszed, hogy…
Picture

– Minden rendben? – lépett hozzájuk Kieran, Tobiasba fojtva a szót. Jamal néhány pillanatig még indulattal nézte a fiatal férfi arcát, majd gúnyos vigyorra húzta a száját, és elsétált.
– Naná – mondta még, miközben elfordult.
Kieran a fekete férfi után pillantott, majd amikor visszaült Nova mellé, újra Tobiasnak szentelte figyelmét.
Picture

– Mal néha kicsit indulatos tud lenni – mondta.
– Észrevettem – felelte a fiatal férfi, miközben bólintott. – Nem értem, miért hiszi mindenki, hogy gyilkos vagyok, aki arra készül, hogy mindenkit megöljön itt.
– Régóta élünk már így, és láttunk dolgokat. Az évek alatt kialakult az előítélet az idegenekkel szemben, és ez nem olyasmi, amin könnyen túl lehet lépni.
Picture

– De nem tettem semmi rosszat – rázta meg a fejét Tobias, mire az idős férfi elmosolyodott. Mosolyában mérhetetlen fájdalom bujkált.
– Mi sem tettünk semmi rosszat, mégis így kell élnünk. Az élet nem mindig fair.
Picture

A fiatal férfi elnézte Kieran bánatos arcát és szomorú tekintetét. Egy elfeledett élet emlékeit látta rajta. A régen megélt boldogság néhány megmaradt darabját. És ahogy mindazt hátrahagyták.
– Probléma lenne, ha szívnék egy kis friss levegőt? – kérdezte végül a fiú, mire Kieran elmosolyodott.
– Szabad ember vagy, azt teszel, amit szeretnél – mondta, majd elsétált, aztán mégis visszafordult.
Picture

– De az erdőt inkább elkerülném – tette hozzá, majd csatlakozott a pultnál ácsorgó Diyanához.
Picture

Tobias megbabonázva nézte a faház ajtaját. Amióta idekerült, egy percet sem töltött a házon kívül. A napjai nagy részében a szobában feküdt és pihent. Még az ételt is bevitték neki. Hiába mondta azt Kieran, hogy szabad ember, mégsem érezte magát annak. Fogolynak érezte magát, még ha nem is volt az.
Picture

Az ajtóhoz lépett, aztán egy határozott mozdulattal kitárta azt, és már kint is volt. A hűvös, sötét éjszakát valamilyen megmagyarázhatatlan okból gyönyörűnek találta. Rácsodálkozott a fák sötét homályára, a hold fényére és a drágakőként ragyogó, számtalan csillagra.
Picture

Néhány pillanatig nem is vette észre, hogy nem volt egyedül. A faház előtt megrakott tűz mellett Albine ült szótlanul. Csak ült ott, mintha várna valamire, és a fák közi sötétséget nézte.
Picture

– Gyönyörű, igaz? – szólalt meg a férfi, miközben beszippantotta a friss, erdei levegőt. De Albine nem felelt. Tobias közelebb lépett a lányhoz, aki egy pillanatra sem nézett rá, és mellé telepedett. – Ugye nem baj, ha leülök?
Picture

– De – felelte a lány, mire a fiatal férfi csak félmosolyra húzta a száját.
– Mindig ilyen jókedvű vagy? – Albine rápillantott Tobiasra, aki magasra emelt szemöldökkel kémlelte a lány arcát, de az nem válaszolt. Csak visszanézett a fákra. – Rendben… – szólalt meg aztán a férfi, miközben elkezdte feltornázni magát a fűről, mire Albine felsóhajtott.
– Nem kell elmenned – mondta halkan.
– Nem?
– Nem igazán érdekel, hogy mit csinálsz, szóval, ha itt akarsz ülni, hát tessék, de ne beszélj hozzám – felelte Albine még mindig a fák sötétjére meredve.
Picture

– Köszönöm, ez igazán nagylelkű tőled – mondta Tobias, majd visszaindult a házba.
Albine megforgatta a szemét, majd felpattant a földről, és a férfi után szólt:
– Várj!
Tobias érdeklődve fordult a lány felé, majd néhány lépést tett felé. Albine aggódó tekintettel bámult maga elé a földre, végül felpillantott a férfira.
Picture

– Sajnálom, kicsit feszült vagyok mostanában – mondta halkan. – Két társunk elment megkeresni valamit, és még nem értek vissza.
– Liya? – kérdezte Tobias, mire Albine szemöldöke a magasba szaladt. – Vékonyak a falak – intett a faház felé a férfi, majd elmosolyodott.
Picture

– Aggódom értük – vallotta be a lány, majd visszaült a tűz mellé. Tobias követte. – Lassan vissza kellene érniük – mondta Albine, majd lehunyva a szemeit, mélyeket lélegzett.
– Mi a legrosszabb, ami történhet velük? – kérdezte a férfi halkan. Attól félt, a lány meg sem hallotta a szavait. De aztán Albine Tobiasra pillantott. Szemeiben félelem ült.
– Hogy meghaltak. Rajtuk ütöttek, rájöttek, kicsodák és megölték őket. Vagy a fővárosba vitték őket, ahol valószínűleg börtönbe kerülnek, amíg a halálos ítéletükre várnak.
Picture

– És ha nem jönnek rá, hogy kik ők?
– Oh, rájönnek. – Albine gúnyos kacaja betöltötte a sötétséget. – Nincs olyan szerencsénk, hogy ne tegyék. Mert Liyát nem ismerik, de Matthias? Ő már egészen más kérdés.
– Miért, ő ki? – kérdezte újra Tobias, mire Albine rápillantott.
– Katona, dezertőr, menekült, nevezzük akárhogyan. Sajnos többen ismerik, mint kellene. Két éve van velünk, mint Cormac, amióta… – mondta Albine, majd elhallgatott, és érdeklődve a mellette ülő férfire pillantott. – Mennyire emlékszel a háborúról?
Picture

Tobias elgondolkodott. Homályos emlékei már kezdtek kitisztulni, és néhány dologra tisztán emlékezett. A háborúra, arra, ki próbálta megölni, az otthonára, a múltja néhány részletére.
– Hat évvel ezelőtt kezdődött a területekért – kezdte Tobias. – Sokan nem akartak harcolni, ezért elszöktek, és a katonák közül is sokan dezertáltak. A szökevényekért pedig kutatásokat folytatnak, hogy bíróság elé állíthassák őket.
Picture

– Szökevények? – Albine hangja tele volt fájdalommal. – Mi nem elszöktünk, Tobias, hanem elmenekültünk… Ez a háború semmire sem jó. Senki nem nyer vele semmit, kivéve a kancellárokat, akik azt hiszik, ha megszerzik a területeket, akkor még gazdagabbak lesznek. Közben pedig elvárják, hogy az emberek harcoljanak értük, miközben a földig taszítottak mindenkit. Férfiakat, nőket és betegeket soroznak be, hogy azok is inkább harcoljanak meg a gyógyulásért. Gyerekeket soroztak be, Tobias… Érdekel, hogy kicsoda Matthias? Egy gyerekekből álló szakaszt vezetett. Olyan időseket, mint Cormac. Mire rájött, hogy a biztos halálba küldték őket, már túl késő volt, és egy gyereket sem tudott megmenteni. Ezért inkább dezertált, mert még így is jobb élni, mint végignézni, ahogy mindenki meghal körülötted…
Picture

Albine indulatos szavai után csend telepedett közéjük. Tobias csak ült a tűz mellett, a hallottakon gondolkodva. Emlékezett a háborúra, de sohasem gondolt még más szemszögből az egészre. Sohasem gondolta végig, mi történik valójában.
– Mi lesz, ha rátok találnak? – kérdezte a férfi a lány arcát fürkészve.
– Ha? Amikor ránk találnak, Tobias. Nem vagyunk ostobák. Több mint két éve vagyunk ebben a házban. Szerinted mit jelent ez?
– Hogy itt biztonságban vagytok?
Picture

– Nem, ez azt jelenti, hogy nem halogathatjuk tovább, tovább kell mennünk. Szerencsénk volt, amikor rátaláltunk erre a házra, mert jól el van rejtve, de a felderítők egyre közelebb és közelebb jönnek. Előbb-utóbb rátalálnak erre a helyre, és nekünk még azelőtt el kell mennünk innen… Matthias és Liya? Új helyet keresnek. Mielőtt túl késő lenne – mondta Albine, majd felkelt a földről. – Na jó! Vége a mesedélutánnak. Ma én vagyok szolgálatban, úgyhogy megyek az erdőbe terelgetni az erre járó felderítőket.
Picture

– Nem kell segítség? – kérdezte Tobias, miközben ő is felállt. Albine gúnyos mosolyt villantott rá.
– Azt hiszed, hogy tudnál segíteni?
– Megpróbálhatnám – vonta fel a vállát a férfi, mire Albine bólintott.
– Hát persze – mondta. – Menj, és aludj inkább! – bökött a lány a fejével a ház ajtaja felé, majd eltűnt az erdő sötétjében.
***
Picture

Albine fáradtan rogyott le az apja mellé a székre. A férfi fáradt szemével a lányára pillantott, Albine pedig az apja arcát nézte. Az egész éjszakát az erdőben töltötte, hogy álnyomokat hagyjon, és felderítse a környéket, hátha a katonák a közelben járnak. Mikor reggel visszaért, Diyana sietett elé. Az apja az éjjel rosszul lett. Előfordult már, hogy gyengélkedett, ám mostanában egyre több alkalommal panaszkodott fáradtságra, és néha olyan erőtlen volt, hogy járni is alig tudott. Albine szíve összeszorult arra a gondolatra, hogy bármi történhet az apjával, akiért olyan sokat tett.
Picture

– Fáradtnak tűnsz, miért nem alszol egy kicsit? – kérdezte Kieran halk hangon, mire Albine az apjára mosolygott.
– Te sem csattansz épp ki az energiától– mondta, mire a férfi is elmosolyodott.
– Való igaz, nem vagyok már a régi. Neked viszont tényleg pihenned kéne. Mióta nem aludtál?
– Ezzel ne foglalkozz – rázta meg a fejét Albine, majd felkelt a székről. – Elmegyek vadászni Mallal. Remélem, egy-két óra és visszaérünk – mondta a lány, majd elfordult az apjától, ám az utána szólt.
Picture

– Vigyázz magadra! – Kieran hangja fáradt volt és gyenge, de Albine csak bólintott, majd kisétált a szobából.
Albine számára az apja jelentett mindent. Bármit megtett volna érte. Miután az anyjuk meghalt, és hárman maradtak, Kieran igyekezett mindent megadni a lányainak. Szeretetben és boldogságban nevelte őket, mígnem egy napon rosszul lett. Betegsége néhány nap alatt döntötte le a lábáról, és a két lány először szembesült azzal, mi lesz, ha az apjukat is elveszítik. Albine pedig mindent megtett, hogy ez ne történhessen meg.
Picture

– Hogy van? – kérdezte Jamal a lánytól, amikor az kilépett az apja szobájából.
– Rosszul – felelte Albine tömören.
– Talán Cormac belóghatna az egyik faluba orvosságért.
Jamal hangja halk volt és óvatos. Ritkán beszélt így és tudta, hogy a lány nem fog lelkesedni az ötletért.
– Amíg Matthias nem jön vissza, Cormac nem megy sehova, ráadásul… Nincs olyan gyógyszer, ami segítene rajta.
Picture

Albine szavai bármennyire is szörnyen hangzottak, igazak voltak. Az apja beteg volt már évek óta. Régen, amikor a fővárosban éltek, még volt esélye a gyógyulásra. Aztán a háború mindent megváltoztatott. Egyik napról a másikra el kellett hagyniuk az otthonukat, és mindent, ami oda kötötte őket. Ott kellett hagyniuk Kieran esélyét arra, hogy valaha meggyógyuljon.
– Induljunk – mondta aztán Albine, miközben a hátára vetette a puskáját.
Picture

– Mal? – szólalt meg egy halk, ijedt hang az ajtóból. A férfi és Albine is odafordult. Az egyik ajtóban Nova állt, karját szorosan összefogva maga előtt. Sápadt arcán aggodalom ült. – Beszélhetnénk?
– Most? – kérdezte a férfi. – Vadászni készülünk.
– Fontos lenne – felelte a fiatal lány halkan. Jamal kérdően Albine felé pillantott, mire az csak intett a fejével. Jamal a lányhoz lépett, majd együtt kisétáltak a házból, Albine pedig egyedül maradt, és egy pillanat alatt szállt el minden ereje.
Picture

Erőtlennek és gyengének érezte magát. Az asztalra támaszkodott, majd mélyeket lélegzett, hogy visszanyerje álcáját, amelyet a világ felé mutatott. Nem akarta, hogy bárki is így lássa.
Picture

– Nem tudtam, hogy az apád beteg – szólalt meg hirtelen egy hang Albine mögött, mire a lány megdermedt. Tobias hangját ismerte fel a szavakban.
– Nem is kell, hogy tudj róla – felelte aztán Albine, majd felegyenesedett, és Tobias felé fordult. A férfi nem messze állt tőle, és a lányt nézte.
Picture

– Te hogy vagy? – váltott témát a lány, mert nem bírta elviselni Tobias szomorú tekintetét, amely végtelen sajnálattal tekintett rá.
– Múlik a szédülés – vont vállat a férfi, és közelebb lépett Albine-hoz.
– És az emlékeid? – kérdezte a lány, miközben a fiú szemét fürkészte.
– Mit szeretnél, mit válaszoljak erre? – kérdezett vissza Tobias, majd elmosolyodott.
Picture

– Mi olyan rohadt vicces?
– Nem vagyok rossz ember, Albine. Ha az lennék, arra emlékeznék.
– Ha az lennél, már halott lennél – szólalt meg Jamal az ajtóból, mire mind a ketten odakapták a tekintetüket.
Picture

​– Látod? – kérdezte néhány pillanatnyi csönd után Tobias, miközben újra a lányra pillantott. – Élek…
– Még – tette hozzá Albine, majd egy utolsó pillantás után, Jamallal az oldalán elhagyta a faházat.
***
Picture

Albine és Jamal zajtalanul, de nyugodtabban sétáltak az erdőben. A napnak azon szakában sosem jártak arrafelé a katonák. Az idő alatt, amit ezen a területen töltöttek, már kitanulták a katonák és a felderítőcsapatok útvonalát. Sokszor vadásztak ilyenkor, hiszen senki nem keresztezte az útjukat. Az utóbbi időben sajnos állat sem. Egyre ritkább volt, hogy nyúlra vagy őzre, vagy akár egy apró mókusra bukkantak. Tudták, hogy hamarosan új helyet kell találniuk, és ennek nem egyedül a katonák voltak az okai.
Picture

– Mi a véleményed amnéziás barátunkról? – kérdezte halkan Albine.
– Idegesít – felelte Jamal. – Mert ha tényleg hazudik, túl jól csinálja.
– És ha igazat mond? – tette fel Albine halkan a kérdést, amely mind a kettőjüket foglalkoztatta.
– Sajnos akkor sem ismerjük. Az egyetlen előnyünk, hogy ő sem ismeri saját magát.
Picture

– Mindenesetre kétlem, hogy ő is egy menekült lenne – mondta a lány, mire Jamal értetlenül pillantott rá. – Amikor rákérdeztem, mit tud a háborúról, arra emlékezett, ahogy a fővárosiak vélekednek. És nem arra, ahogyan mi.
– Lehet, hogy mégis katona?
– Nem, nem hiszem, hogy az – felelte Albine. – Nem tűnik annak. Egy katona nem hagyná, hogy összeverjék, és az erdőben hagyják meghalni. Lehet, hogy felderítő?
Picture

– Én azt sem zárnám ki, hogy bérgyilkos – felelte halkan Jamal, mire Albine megtorpant. – Nehogy azt mondd, hogy ez mindeddig nem jutott eszedbe… Vérdíj van a fejeden, Albine.
– Tudom – mondta a lány halkan. – Csak jó lenne egyszer végre nem azon aggódni, vajon ki tervez feladni némi pénzért.
Picture

– Ha rajtam múlik, az sosem fog megtörténni – felelte Jamal egy mosoly kíséretében, mire Albine döbbenten meredt a férfi arcára. – Mi az?
– Az egy mosoly volt?
– Dehogyis – vágta rá a férfi, mire Albine elvigyorodott. – Talán csak jó híreket kaptam.
– Néhány jó hír rám is rám férne – felelte a lány, majd vállon ütötte barátját. – Gyere! Muszáj találnunk valamit.
Picture

Jamal és Albine egyetlen sovány mókussal tértek vissza a faházba két órával később. De ez is több volt, mint amit az elmúlt néhány héten találtak. Diyana pedig ennyiből is ízletes ragut tudott készíteni.
– Albine, beszélhetnék veled? – lépett Nova a nővéréhez, miután visszaértek a vadászatból. – Fontos lenne.
– Persze – bólintott Albine, majd a húga után bement az egyik szobába.
Nova bezárta maguk után az ajtót, majd a nővérére nézett. A fiatal lány arcán ugyanaz a sápadt aggodalom ült, mint néhány órával korábban.
– Minden rendben?
Picture

Nova lehajtotta a fejét, és néhány pillanatig csak szótlanul meredt a földre. Mikor újra a nővérére pillantott könny csillogott a szemében, de szája boldog mosolyra húzódott.
– Minden rendben, csak kérlek, ne akadj ki rögtön – felelte aztán Nova.
– Csak mondd már!
– Terhes vagyok…

Üldözöttek hazája – 4. Túlértékelt tökéletesség

Picture

„Egy év múlva Aimes felesége leszel, és erről nem fogunk vitázni!” Emerson kancellár határozott szavai újra és újra felcsendültek Emeline gondolatai között, miközben legszívesebben elfelejtette volna a kancellár minden egyes kiejtett mondatát.
Hogyan dönthetnek egy ilyen fontos kérdésben helyette? Kinek lehet joga megszabni, hogy kivel töltse el az életét? Szerette Aimest, ez nem is volt kétség, hiszen hatéves kora óta élt velük. Aimes olyan volt számára, mint egy testvér. De hogy a férjeként gondoljon rá? Miért nem mondhat nemet? Miért nem lehet az életében csak egyszer valami tökéletes
Picture

Emeline szíve a torkában dobogott. A mélyről felszínre törő kétségbeesés szinte fojtogatta. Szemébe könnyek gyűltek, és a legszívesebben maga mögött hagyta volna egész eddigi életét, ha ezzel megszabadul a kötelezettségeitől. Ugyanakkor azt is tudta, hogy ez sosem fog megtörténni. Sosem fog hátrahagyni mindent.
Picture

Benyitott a teraszra vezető ajtón, bezárta maga mögött, aztán nekidőlt. Megpróbálta összeszedni magát, miközben érezte, hogy a szíve egyre hevesebben ver.
Picture

Amíg fel nem pillantott, észre sem vette, hogy nem egyedül van a teraszon. Egy fiatal, szőke férfi állt nem messze tőle, és egy képet festett a tájról. Emeline a gyámjának, Emerson kancellárnak egyik új katonáját ismerte fel benne, akit néha látott már az elmúlt egy hónapban.
Tekintete a félkész festményre vándorolt. Lenyűgözte a kép, és megbabonázva lépett közelebb hozzá, hogy jobban lássa
Picture

Ám ekkor a fiatal katona észrevette. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, és a férfi égkék szemét Emeline könnytől csillogó tekintetére szegezte.
– Sajnálom – suttogta a lány, majd sarkon fordult, és az ajtóhoz lépett. Már a kilincsen volt a keze, amikor a férfi hangja megállította.
– Nem kell elmennie – mondta. – Valószínűleg én vagyok rossz helyen. Nem is szabadna ilyesmire pazarolni a szabadidőmet.
Picture

Emeline visszafordult és a katonára mosolygott.
– Ez nem időpazarlás – szólalt meg, közelebb lépve az állványhoz. – Ez a kép gyönyörű.
A férfi még néhány pillanatig a lány arcát nézte, aztán újra festményre pillantott.
– Köszönöm! Bár nehéz visszaadni a valóságot.
– Szerintem tökéletes – felelte Emeline.
– Valóban? Pedig nem az a célom. A tökéletest túlértékelik
Picture

– Talán igaza van – bólintott a lány elgondolkodva, majd meghallotta, ahogy a házból valaki utána kiált, őt keresve. – Sajnálom, de mennem kell. Sok sikert a majdnem tökéletes festményéhez. Örülök, hogy megismerhettem…
– Julian – felelte a katona. – A nevem Julian Tobin. Ön pedig?
– Emeline
***
Picture

Emeline nem tudott elaludni. Órák óta nyugtalanul forgolódott az ágyában. Mellette Julian szuszogott egyenletesen, gondtalanul. A lány elnézte a szőke férfi mozdulatlan arcát, majd óvatosan végigsimított rajta. Ajka mosolyra húzódott ugyan, szemében mégis könnyek csillogtak. Felkelt, majd a teraszajtóhoz lépett. Odakint még mindig sötét éjszaka volt.
Picture

A lány csak állt ott csöndesen. Egyedül a szíve dobogott olyan erősen, hogy azt hitte, minden titkát szétkürtöli ez a szüntelen, fájdalmas dobogás.
– Minden rendben? – szólalt meg valaki tompán mögötte, mire ijedten rezzent össze.
Julian az ágyon ült, és a lány könnyed alakját nézte, amely valahogy gyönyörű és megtört volt egyszerre. Végül Emeline rápillantott könnyes szemével, majd lassan megrázta a fejét.
Picture

Julian kikelt az ágyból, és a lányhoz lépett. Kisimított egy tincset szomorú arcából, majd átölelte.
– Hiányzik – suttogta Emeline, mire a férfi még szorosabban szorította magához a lányt. – Annyira hiányzik.
Emeline kibontakozott a férfi öleléséből, majd leült az ágya szélére.
Picture

– Gonosz ember vagyok, Julian! – fakadt ki a lány. – Hogy lehettem ilyen? Hogy hazudhattam neki? Hogy titkolhattalak el?
– Emeline…
– Most már nem tehetem jóvá. Nem jön vissza, hogy bevallhassam neki. Eddig is bűntudatom volt amiatt, ami köztünk van, de most Aimesszel együtt elveszítettem a reményt, hogy egy napon bűntudat nélkül szerethesselek, Julian.
Picture

A férfi csak nézte Emeline bánatos arcát, ahogy ott ült az ágy szélén magába roskadva. Fájt így látnia a lányt, de az jobban fájt neki, amiket mondott.
– Köszönöm – felelte aztán, mire Emeline értetlenül pillantott rá könnyes szemeivel. – Most legalább már világosan látom a dolgot.
– Tessék?
– Jobban szereted őt, mint engem, és nem értem, hogy ezt eddig miért nem vettem észre.
– Hogy mondhatsz ilyet? Ő a testvérem – mondta Emeline, miközben felemelkedett az ágyról, és tett egy lépést a férfi felé.
Picture

– Ő nem a testvéred… – rázta meg a fejét a férfi. – Tudod, amióta visszaértem, csak arról beszélsz, hogy hiányzik neked. Megértem, hidd el. De egyszer sem mondtad, hogy örülsz annak, hogy én visszajöttem. Hogy én életben vagyok.
Julian szavai után csend telepedett a szobára. A falióra ritmikus kattogásán kívül semmit nem lehetett hallani. Végül a lány szólalt meg újra.
– Kérlek, ne haragudj! – Emeline szavai szomorúsággal telve hagyták el ajkait. – Tudod jól, hogy mindennél jobban szeretlek téged. De időre van szükségem, hogy feldolgozzam.
Picture

Julian bólintott, majd az ajtóhoz lépett. A keze már a kilincsen volt, mikor a lány ijedt hangja megállította.
– Nem mehetsz el! Ha valaki meglát itt, akkor…
– Akkor mi lesz? – kérdezte Julian, majd lenyomta a kilincset és sietős léptekkel elhagyta a lány szobáját.
***
Picture

– Tessék? – kérdezett vissza Albine, mintha nem értette volna a kijelentést. Csakhogy pontosan értette húga minden egyes szavát.
– Kisbabát várok – szólt Nova újra, miközben arcán a boldog mosoly még szélesebbre húzódott.
– Nova, te… – Albine hangja elhalt, ahogy húga örömteli arcát nézte. – Hogyan? Hogyan lehettél ilyen hülye? – csattant fel Albine, mire Nova arcáról lehervadt a mosoly. – Neked nem lehet gyereked!
Picture

– Mégis miért nem? – Nova hangja kétségbeesetten és értetlenül szólt.
– Mert még te is gyerek vagy!
– Ez nem igaz, Albine – vágta rá Nova. – Ne kezelj gyerekként!
– Akkor ne viselkedj úgy! – Albine dühös szavai után csönd telepedett közéjük. Csak álltak egymással szemben, egymás tekintetét fürkészve. Nova szemeiben könny csillant, és miközben az idősebb lány dühösen meredt az előtte állóra, a szíve majd megszakadt húga szomorúságát látva. Aztán Nova felszegte a fejét, és kiviharzott a szobából, Albine pedig utánaindult.
– Látod, hogy még gyerek vagy? – szólt után Albine. – Mert inkább elszaladsz, mintsem hogy szembe néznél azzal, amit tettél.
Picture

– Amit tettem? – fordult Nova Albine felé. A kiabálásra a faház előtt beszélgető Jamal és Tobias belépett a házba. – Mégis mit tettem én? Azt, hogy nem voltam olyan erős és önálló és tökéletes, mint te, és hagytam magam boldognak lenni? Mégis mi rossz van abban, hogy szeretek valakit?
– Abban semmi – vágta rá az idősebb lány, majd Jamal felé fordult. Tekintetében eddig nem látott düh csillant – De mégis mi a szart gondoltatok? Hogy lehettetek ilyen felelőtlenek?
Picture

– Mi vagyunk felelőtlenek? – lépett közelebb a lány a nővéréhez. – Mert te ugyebár mindig gondolkodsz, mielőtt teszel valamit! Miért nem kérdezzük meg Rhydiant erről a dologról?
Albine arca eltorzult húga szavaitól, keze pedig ökölbe szorult. Döbbenten és haragosan tekintett a lányra. Soha nem emelt még kezet a húgára, de abban a pillanatban a legszívesebben akkora pofont adott volna neki, hogy az jobban fájjon a lánynak, mint Albine-nak a húga szavai.
Picture

– Nova! – szólt a lányra dühösen Jamal, mire az a szája elé kapta a kezét, úgy pillantott nővérére, a könnyei pedig megindultak.
– Albine, kérlek, ne haragudj, én nem úgy értettem – szólalt meg halkan Nova, ám Albine a két fiú között kirontott a házból, és már nem is hallotta, ahogy a húga a nevét kiáltja utána.
Picture

„Miért nem kérdezzük meg Rhydiant erről a dologról?… Rhydian… Rhydian…” Nova szavai még percekkel később is ott csengtek Albine fülében. Hogyan hozhatta fel pont őt a húga?
Vaktában rótta az erdőt, nem figyelte, merre viszi a lába, és nem is bánta. Csak ment előre, minél messzebb a faháztól. Minél messzebb a húgától. Minél messzebb mindentől.
Picture

Legszívesebben zokogott volna. Kizokogni a világnak a bánatát és minden fájdalmát. De a megkönnyebbülést hozó könnyek nem kerültek felszínre. Helyette csak egy fához dőlt, és próbálta elterelni a gondolait Rhydianról, a húgáról, és mindenről, ami történt.
Picture

– Minden rendben? – szólalt meg valaki aztán mellette, és a hangra összerezzent. Tobias állt a közelben, Albine-t figyelve.
– Minek jöttél utánam? – kérdezte Albine indulatosan, miközben leült a fa mellé a fűbe.
Picture

– Hát, ha nagyon szeretnéd el is mehetek, de kétlem, hogy visszatalálnék – lépett közelebb Tobias.
– Csak a baj van Veled – felelte Albine, mire Tobias elmosolyodott aztán letelepedett a lány mellé.
– Mi történt? – kérdezte a férfi, mire a lány csak megrázta a fejét. – Szerinted mégis kinek adnám tovább?
Picture

Albine a férfire pillantott. Maga sem tudta miért, de egy pillanatra elfelejtette, hogy Tobias nem egy közülük, hogy nem a társuk, hogy nem egy menekült. És abban a pillanatban mégis annak látta. Aki, habár alig ismeri, mégis utánajött, mert segíteni akart.
– A húgom bejelentette, hogy terhes – válaszolta Albine komoran.
– Oh, hát ez… Nagyszerű hír.
– Én inkább a borzalmas szót használnám. Ez egy borzalmas hír, Tobias.
Picture

– Hát veled és Jamallal az oldalán a baba legalább biztonságban lesz – mondta a férfi, mire Albine értetlenül meredt rá. – Nem volt nehéz észrevenni, hogy van valami a húgod és Jamal között. Nyilván ő az apa… De ha ez számít valamit, szerintem tényleg szeretik egymást. Lehetetlen úgy nézni egy nőre, ahogy Jamal néz a húgodra, ha nem szeretné őt.
– És ezt te mégis honnan tudod? – kérdezte Albine. – Csak nem otthon vár rád álmaid asszonya?
Picture

– Nem tudom – válaszolta Tobias halkan, maga elé meredve. – Nem emlékszem.
Picture

– Tudod… Szörnyű, hogy nem tudok örülni a húgomnak – szólalt meg aztán Albine. – De csak arra tudok gondolni, mennyivel nehezebb lesz minden. Még felszerelésünk sincs, hogy gondját viseljük. Mégis mit gondoltak? És mi lesz akkor, ha épp rejtőzünk valahol, a baba meg sírni kezd, és… – Albine elhallgatott. Csak nézett maga elé szótlanul néhány végtelennek tűnő másodpercig, aztán szinte alig hallhatóan újra megszólalt. –  Rossz ember vagyok, ha azt kívánom, bár ne lenne terhes?
Picture

Tobias zavartan pillantott Albine arcára. Erre a kérdésre nem létezett jó válasz.
– Pedig szeretném, hogy boldog legyen. Hogy tökéletes élete legyen – folytatta a lány. – Azt akarom, hogy legalább jobb élete legyen, mint nekem. Mindig megpróbáltam vigyázni rá. Óvni őt. Azt akartam, hogy semmiben ne szenvedhessen hiányt és mégis… Felelősséggel tartozok érte, Tobias. Csak én vagyok neki és az apánk.
Picture

Albine a térdeire hajtotta fejét és próbált megnyugodni. Valami másra gondolni. Bármire, aminek semmi köze ahhoz, ami a faházban történt. De akaratlanul is minduntalan az járt a fejében. Hiába próbálta volna figyelmen kívül hagyni, hogy Nova babát vár, nem segített volna rajta. Mert attól, hogy nem gondol rá, Nova még terhes lesz.
Gondolataiból Tobias halk szavai zökkentették ki.
Picture

– Mi történt az édesanyátokkal?
– Meghalt – felelte Albine szárazon a férfire pillantva. – Még nagyon régen. Amikor Nova született.
– Nagyon sajnálom…
– Igazából már megszoktam, hogy nincs itt. Szomorú, hogy nem tudok hiányolni valamit, ami más embernek természetes. Gondolom, a te anyád most betegre aggódja magát miattad, ugye?
– Hát… örülnék neki, ha így lenne – bólintott a férfi.
Picture

Albine elnézte a fiatal férfi arcát. Először gondolt bele igazán, hogy mit érezhet. Egyedül van, idegenek között, miután valaki nyilvánvalóvá tette, hogy holtan akarja látni. Tudva, hogy valaki megpróbálta megölni. Hirtelen mély szánalmat érzett iránta, és bánta, ahogy viselkedett vele. Hiszen nem adott rá okot, sőt. Érdeklődő volt, és kedves. Még a számára ismeretlen erdőbe is utána jött, csak hogy ne legyen egyedül.
Picture

– Sajnálom! – szólalt meg hirtelen a lány, mire Tobias értetlenül pillantott Albine arcára.
– Ugyan mit?
– Hogy néha túl durva vagyok Veled, én… Sajnálom. Tényleg. Ez nem ellened irányul, én csak túlságosan aggódok, hogy rossz döntést hozok. Nem engedhetem, hogy bármi történjen azokkal, akiket szeretek.
– Megmentettétek az életem, Albine, hidd el, hogy eszem ágában sincs ártani nektek.
– Ebben csak reménykedni tudok – felelte a lány halkan, majd feltornázta magát a földről.
Picture

– Vissza kéne mennünk! – intett a fejével a tábor irányába, mire Tobias is felkelt, és Albine után indult.
Csöndesen követte a lányt, és igyekezett olyan óvatosan és zajtalanul lépkedni, ahogy csak tudott. Ám miközben nyugodtnak tettette magát, belül nem múló kíváncsiság gyötörte. Bár ezt ügyesen leplezte, mégsem tudott túllépni rajta.
Picture

– Albine… Ki az a Rhydian? – kérdezte aztán gondolkodás nélkül a férfi, mire a lány megtorpant és száznyolcvan fokos fordulatot téve Tobiasra meredt. – Ne haragudj, én csak…
– Miért érdekel Rhydian? – kérdezte Albine közelebb lépve Tobiashoz. Ijedt és dühös tekintetével a férfi kék szemét bámulta. Hirtelen eszébe jutottak Jamal szavai. A férfi szerint Tobias akár bérgyilkos is lehet. Ha pedig így van, érthető miért érdeklődik Rhydian után…
– Az ő nevét említette a húgod, mielőtt elrohantál, és biztosan nem lennél dühös egy semmiség miatt – hadarta végül a férfi, mire Albine dühös tekintete zavarodottá vált.
Picture

– És én miért érdekellek? – kérdezte újra a lány Tobiasszal farkasszemet nézve, mire az csak tovább bámulta a lány zavart arcát. A férfi tekintete már-már zavarba ejtően tiszta volt. Albine egy ideig állta ugyan Tobias pillantását, aztán lesütötte a szemét, majd erős hangon megszólalt. – Semmi közöd hozzá, hogy ki ő… Menjünk!
Picture

Szótlanul mentek egymás mellett a kis ösvényen, gondosan ügyelve a lépteikre, amikor Albine megtorpant. Az erdőben töltött évek alatt a természet minden zaját és apró neszét megismerte. Amit akkor hallott, mégis megrémítette. Beszélgetés hangjait vitte feléjük a szél.
– Mi történt? – szólt halkan a férfi, de a lány nem felelt. Gondolkodás nélkül karon ragadta Tobiast, majd behúzta a fák közé. Néhány bokor mögé bújt, magával rántva a férfit. Tobias értetlenül meredt rá, mire Albine a szájára tette a kezét.
Picture

Tobias nem értette mi történik. Az egyik pillanatban még sétáltak, a másikban már egy bokor mögött gubbasztottak némán. A lány szemében félelmet látott. Olyat, amilyet még sosem, amióta náluk volt. Albine rettegett. Tobias pedig nem értett semmit.
Aztán meghallotta. Valakik nem messze tőlük beszélgettek, és minden szóval egyre közelebb értek hozzájuk. Tobias két férfihangot különböztetett meg, amelyek egyre hangosabbak lettek, ahogy a búvóhelyük felé közeledtek.
Picture

​– Komolyan mondod? – kérdezte az egyik.
– Naná – felelte a másik.
– Tényleg elkapták őket?
– Ha mondom…
– Nekünk is találnunk kéne már valami nyomot. Jól jönne az a kitüntetés. Szépen mutatna a falon.
– Ugyan! Eladnád, aztán borra meg nőkre költenéd a pénzt…
Picture

Habár elhalkult a beszélgetés, Albine nem nyugodott meg. Szíve vadul kalimpált, ajka meg-megremegett. Eltelt néhány perc, mire újra képes volt gondolkodni, de zavarodottsággal kevert rémülete nem múlt el. Óvatosan kinézett a bokor mögül, majd mikor nem látott senkit a közelben, intett Tobiasnak, hogy kövesse. Már épp kilépett volna a bokor takarásából, amikor egy kéz fonódott szorosan a csuklójára, és visszarántotta a bokor mögé.
Picture

A férfi egy fa törzséhez nyomta a lányt, aki tágra nyílt szemmel, ijedten pillantott fel a férfi arcára. Tobiast csupán néhány centiméter választotta el tőle, kezével pedig még mindig Albine csuklóját fogta. Olyan közel állt hozzá, hogy Albine érezte Tobias minden egyes lélegzetvételét. Érezte a testéből áradó hőt, és a számára oly megnyugtató füstszagot. Ilyen szag áradt a társaiból, akikkel annyi időt töltött a tűz mellett.
Picture

Albine értetlenül meredt az előtte álló Tobiasra, aki éppolyan átható tekintettel vizslatta, mint néhány perccel ezelőtt, amikor Rhydianről volt szó. Albine egy ideig állta ugyan a szótlan férfi pillantását, de kezdte feszélyezve érezni magát. Lehajtotta a fejét, majd amikor végül el akart húzódni Tobiastól, újra halk beszélgetés ütötte meg a fülét.
Picture

– Mondom, hogy hallottam valamit…
– Én meg azt mondom, hogy képzelődsz.
– Ha kiderül, hogy miattad hagytunk szökni lázadókat, komolyan mondom, hogy az első utam a kancellárokhoz vezet majd.
– Rendben. Nézzünk körül megint!