Tintavér – 93. A tükör meghasad

Ethan

Akadnak olyan reggelek, amikor minden arra próbálja figyelmeztetni az embert, hogy aznap nem érdemes felkelnie. Mikor Ethan ébresztője megszólalt, nyoma sem volt a korábban megszokott energikus ébredésnek, épp csak az egyik lábát dugta ki a takaró alól, hogy a hideget megérezve vissza is rántsa azonnal. Fárasztó volt egyszerre nyomni a sulit és munkát is, napok óta nem tudta kipihenni magát rendesen.
Pár perccel később vett csak erőt magán, hogy kitápászkodjon az ágyból, mintha téli álmából ébredne. Ahogy a fürdő felé kezdett botorkálni, megbotlott a felgyűrődött szőnyegben, és a másik lábát maga elé kapva teljes erőből belerúgott a szekrény sarkába – instant ébredés. Felüvöltött, és talán a földre is rogyott volna, ha nem sikerül időben megkapaszkodnia az ágy szélében. Kislábujja mintha ezer szilánkra tört volna, csillagokat látott a fájdalomtól. Összeszorította száját, és úgy várta ki, hogy a kín csillapodjon. A második csapás a fürdőszobában érte, mikor megpillantotta képmását a tükörben. Haja már megnőtt annyira, hogy kócosan a szemébe hulljon, és az éjszaka megjelent borostával együtt Ethan olyan hatást keltett, mint egy szabadnapos jeti. A jelek szerint ez megint egy olyan nap volt, amikor szét kellett kaparnia a képét borotvával, ha nem akart felelni biológián. Mrs. Masters pikkelt minden srácra, aki szerinte túl gengszterképű volt – ahogy ő mondta –, bezzeg a lányoknak bármit elnézett. Alig nyúlt azonban a borotva felé, sérült lábujja hozzáért a mosdó mellé állított szék lábához, és ahogy a fájdalomtól megroggyantak lábai, egyensúlyát a tükörbe tenyerelve próbálta visszanyerni. Az üveg diszkrét reccsenéssel adta meg magát a súlynak, de a darabok a falon maradtak, csupán néhány lusta vércsepp hullt a fehér mosdókagylóra.

Tintavér – 93. A tükör meghasad Tovább olvasom

A Sötétség Angyala 2. – 10. Az út felfelé

Megérkeztem az állatmenhelyhez. Nem tudtam, mire számítsak: mit fogok találni? Az a lövés a telefonban nem volt valami bizalomgerjesztő, mégis furdalt a kíváncsiság. Mi történt? Ki lőtt le kit? Ki volt az a titokzatos pénzelő, akit Lujza említett? Az összes kérdésemre nem kaptam választ. Az áldozatot azonban hamar megtaláltam.

A Sötétség Angyala 2. – 10. Az út felfelé Tovább olvasom

Tintavér – 92. Kényelmetlen felismerések

Kitty

A szerkesztőség ajtaján kilépve megpróbálta nem forgatni a szemét azon, ahogy Gina kínosan mosolyogva toporgott az ajtót záró Adrian mellett. Annyira egyértelmű volt, hogy még Rob is kiszúrta szilveszterkor; egyetlen embernek nem tűnt még fel: a főszerkesztőjüknek. Vagy csak nagyon nem akarta észrevenni – mindig jól elbeszélgetett a lánnyal, és abból kiindulva, hogy a russeles ügyet is megosztotta vele, egészen bizalmas volt a kapcsolatuk. Ha pedig neki nem tetszett a tizedikes, elképzelhető volt, hogy ezért igyekezett baráti vizeken tartani a csónakját.
Amikor viszont az újság terme bezárult, Adrian pedig a zsebébe süllyesztette a kulcsot, Ginának már nem volt több indoka mellettük maradni, így kissé csalódottan indult meg kifelé. Kitty a fejét csóválva követte őt a pillantásával, aztán az évfolyamtársára sandított.
– Te mehetnél vele haza – jegyezte meg. – Én még megvárom Robot.
– A kolesz itt van egy köpésre, annyi időre minek menjek vele? – értetlenkedett Adrian. Kitty fejében megfordult, hogy ez lett volna a tökéletes alkalom a főszerkesztője felvilágosítására, de hamar elűzte a gondolatot. Nem akart beleszólni mások dolgába, ameddig nem volt feltétlenül szükséges. – Beszéltél már vele a pletykáról? – váltott témát a másik, ezzel végleg elvágva a ginás beszélgetés fonalát.
– Nem, de most szeretnék – fonta össze a karjait a mellkasa előtt Kitty. – Sokkal egyszerűbb lesz kitalálni, mit csináljunk van der Hoommal, ha tisztáztam Robbal ezt az egészet.

Tintavér – 92. Kényelmetlen felismerések Tovább olvasom

Tintavér – 91. Védelmező

Liam

Csak előre és hátra. Előre. És hátra. Mintha hintáznál. Úgy tagold a szavakat. Mintha egy hintában mennél előre-hátra. Ez majd ritmust ad a beszédedhez. Előre és hátra. És most nem volt más hátra, mint előre.
Mikor belépett a vitakör termébe, a hintás hasonlatba úgy próbált kapaszkodni, mintha bármelyik pillanatban ledobhatná őt magáról. Az pedig nem segített, hogy Collin szemmel láthatóan nem volt jelen.
Ez egy pillanatra elrettentette a fiút, de mikor arra gondolt, hogy így végre bizonyíthat magának, sikerült összeszednie magát és visszaült a nyeregbe azon a bizonyos játszótéri játékon.
– Látom, meg is érkezett a legújabb versenyzőnk – intett neki a kör vezetője szinte azonnal, hogy belépett a terembe. Liam még fel sem fogta, mi történik, miközben a többiek már azt mutogatták neki, hogy hova álljon. Mintha ő lenne a helyi látványosság, és a felbőszült turistatömeg megpróbálná a helyére rakni őt, mint valami pisai ferdetornyot. Mire felfogta a helyzetet, már egy vérbeli vitakörös párbeszéd érvelőjévé nevezték ki. Azonnal a mély vízbe dobták. Még csak meg sem hallgathatott előtte egy vitát kívülállóként, hogy láthassa, hogyan is megy ez. Vajon ez a szokás a vitakörnél, vagy csak nála tesznek ilyen kedves kivételezést?

Tintavér – 91. Védelmező Tovább olvasom

A Sötétség Angyala 2. – 9. Elveszve

Egy üres parkban voltam Erikkel és Kirával. Már majdnem egy órája kerestük Vivienne-t, aki rejtélyes módon eltűnt. Hárman voltunk kitűnő szaglással, a hölgynek viszont nyoma se volt sehol. A magam részéről viszont nem is akartam megtalálni.
– Ennek semmi értelme! – kiáltottam el magam hirtelen.
– Szöszi, még csak 46 perce és 22 másodperce indultunk útnak.

– Te ezt ilyen pontosan számolod? – kérdeztem.
– Nem. De nagyjából ennyi lehet.
– Nem vicces – ráztam meg a fejem. – Figyu, szerintem menjünk haza. Vivienne vagy megkerül, vagy nem. Ha meghalt, engem az se tud érdekelni.
– Lej, ezt azért te se gondolhatod komolyan! – szólt rám a fiú.

A Sötétség Angyala 2. – 9. Elveszve Tovább olvasom

A magyar Sims közösség