The Last One Standing kategória bejegyzései

The Last One Standing – Az utolsó – 1. Mint a kámfor

Négy évig tartott, de azt hittem, örökre szól. Megbántott, és nagyon mérges vagyok rá. Nem tudom, örüljek-e, hogy végre vége van. De egy biztos. El akarom felejteni őt. És mindentől megszabadulok, ami tőle van.
*          *          *

Picture

​- Szia, szünetelsz? – kérdezte a hosszú fekete hajú Abby Primory, mikor a közös használatú konyha ajtaján belépve meglátta munkatársát. A férfi szemüveget viselt, arca enyhén borostás volt, barna haja kissé rendezetlen.
– Szia. Igen. Épp szendvicset csinálok. Kérsz te is? – ajánlotta fel Will.
– Persze, miért is ne? Mi van benne? – érdeklődött a nő, miközben leült a férfival szemben.
– Öhm… – hebegte zavarában Will, – gondolom, arra számítasz, hogy fellengzősen azt mondom, hogy tonhal vagy kaviár, de igazából csak sonka és sajt – ismerte be. – És sajtból is az olcsó bolti, nem a francia gyűjteménybeli – tette hozzá.
– Nyugi, Will, tudom mennyi az annyi. Ugyanattól kapjuk a fizetésünket – mosolygott a nő.
– Pedig reméltem, hogy átvághatlak…
– Ha nem tört volna rád az őszinteségi roham, akkor sikerült is volna – ironizált Abby.
– Rájöttél volna, hogy nem kaviár van a szendvicsben – nevetett Will az elképzelésen, hogy Abby talán észre se veszi, hogy mást rak le elé.
– Őszintén? Nem hiszem. Soha nem ettem még kaviárt – vallotta be a nő.
– De sonkát csak ettél már. Észreveszed, ha azt eszel – bizonygatta Will.

Picture

– Sokszor azt sem tudom, hogy mit eszem – ismerte be Abby, miközben felállt, és segített áthurcolkodni az étkezőasztalra. Mind a ketten nekiláttak Will szendvicseinek elfogyasztásához.
– Ezt hogy érted? Az ember mindig tudja, hogy mit eszik, vagy nem? – ellenkezett finoman a férfi.
– Nem én csinálom magamnak az ételt, így nem mindig tudom… – mondta Abby.
– Kiben bízol meg annyira, hogy meg se kérdezed, mit rak eléd? – nevetett Will.
– Az anyámban. Gondolom, ő csak nem mérgezne meg – gondolkodott el a nő, de nem jutott hirtelen eszébe semmilyen komolyabb anyjával közös konfliktusa, amely okot adott volna az ellenkezőjére.
– Ó, az anyukáddal laksz?
– Nehéz beismerni, de igen… – sóhajtott Abby.
– Nem kell kínosnak érezned – bíztatta őt a férfi.
– Köszi, egész eddig nem is éreztem annak… – Willnek ezek szerint szándéka ellenére sikerült pont az ellenkező hatást kiváltania, mint amit tervezett.
– Nem úgy értettem. Én is anyámmal lakom – látott hozzá rögtön, hogy kimagyarázza a helyzetet.
– És ő jól főz?

Picture

– Maradjunk annyiban, hogy jobb szeretem tudni, hogy mit eszem. Anyám pedig gyakran úgy átsüti az ételt, hogy nem tudom megkülönböztetni a fekete krumplit a fekete hústól – nevetett Will, mosolyt csalva ezzel a nő arcára is. A férfi szívéről nagy kő esett le, és legbelül most megveregette a saját vállát, hogy sikerült időben kihátrálnia a csapdából.
– Az én anyám szerencsére jól tud főzni – vette át a szót újra Abby. – Ki is van akadva rám, amiért nem foglalkoztat a főzés – forgatta a szemeit rosszallóan.
– Pedig a főzés egy nagyon jó program – vetette fel Will a nő számára elképzelhetetlen felfogást.
– Hú, menj és terjeszd az igét a férfiak között! – nevetett Abby.
– Vagy inkább a nők között kéne? – nézett Will a nőre, egyértelmű célzással tekintetében.
– Nekem nincs időm főzni. Otthon is annyit dolgozom, hogy…
– De elfoglalt valaki – szólt közbe Will. – Tényleg ennyire munkamániás vagy?
– Nem. A főnök elvárja, hogy ennyit tegyek érte. De gondolom ez neked is ismerős – mosolygott zavarában Abby.
– Nem igazán – rázta a fejét a férfi. – Az első napomon közöltem, hogy otthon nem fogok dolgozni, mert a két gyerekem mellett szeretnék lenni. Csodálkoztam is, hogy nem rúgtak ki már az első nap a szemtelenségemért – nevetett.
– Nem is tudtam, hogy van gyereked – csodálkozott Abby.
– Kettő. Egy lány és egy fiú. Ashton és… – kezdte a férfi, de elharapta a mondat végét. Rájött, hogy valószínűleg nem érdekelte ilyen behatóan munkatársát a családi élete, így úgy döntött, inkább nem avatja be ennyire.
– És az anyjuk nem foglalkozik velük, hogy neked kell? – mutatott mégis érdeklődést a nő.
– Elváltunk. De ha ott lenne, akkor is együtt akarnék lenni a gyerekeimmel.
– Komoly… Azt hittem, hogy te is anyukáddal laksz, mert nincs időd lakást keresni, erre kiderül, hogy sokkal előrébb tartasz az életedben, mint gondolnám – jegyezte meg Abby.
– Mire gondolsz? – lepődött meg Will a nő fogalmazásmódján.
– Tisztára felnőtt vagy. Legalábbis hozzám képest. Én még majdhogynem egy szobában alszom az öcsémmel.
– Viszont komolyan veszed a munkát. Te is felnőtt vagy – bizonygatta a férfi.

Picture

– Most, hogy szóba került a munka… Vissza kéne mennem – mondta Abby, hirtelen elkomorulva, miközben szedelőzködni kezdett, és felállt a székről.
– Értem. Menj csak, én elpakolok – ajánlotta a férfi, kicsit csalódottan.
– Ne segítsek? – kérdezte a nő.
– Menj csak – legyintett Will.
– Köszönöm. Jó volt egy kis időre kikerülni a mókuskerékből – hálálkodott Abby a szendvicsekért, de leginkább a beszélgetésért. – Megismételhetnénk máskor is – vetette fel.
– Persze. Holnap ilyenkor? – ajánlkozott Will, rögtön elfeledkezve rossz kedvéről.
– Hát… legyen. Most viszont tényleg mennem kell – hadarta Abby a kifogást.

Picture

– Szia – búcsúzott Will.
– Szia! – mosolygott a nő, majd elrohant a folyosón.
*          *          *

Picture

– Elnézést, uram, este hét van. Záróra – lépett Tina Ambrew a könyvtár utolsó látogatójának asztala mellé.
– Nem maradhatnék még egy kicsit? Nemsokára a végére érek a fejezetnek. – A férfi fel se nézett, annyira bele volt mélyedve a dolgába. A könyvtárost kissé zavarta a szőke hajú férfi nemtörődömsége, de az még jobban, hogy a záróra után ilyenekkel kell foglalkoznia.
– Tudja, a könyvtárból haza is vihet könyveket, nem kell itt olvasnia – emlékeztette őt a nő, egyre türelmetlenebbül.
– Nem olvasásról van szó… – tisztázta gyorsan a félreértést a férfi, miközben még mindig laptopja képernyőjére tapadt a szeme.
– Akkor is el kell küldenem… Sajnálom, de nem az én döntésem – próbálkozott tovább Tina, nem értve, hogy a férfi miért nem képes otthon laptopozni, ha úgyis a saját gépe.

Picture

– Rendben. Értem. Megyek is. A könyveket nem baj, ha nem rakom el? – nézett fel végre a férfi a könyvtárosra, aki időközben leült vele szemben.
– Van szebb módja is, hogy megkérjen, rakjam őket el, de… – kezdte Tina, de a látogató félbeszakította.
– Nem arra gondoltam. Visszajövök holnap. Sok időt megspórolok, ha nem kell újra előkeresni őket – magyarázta meg a férfi az elképzelését.
– Értem, de akkor se hagyhatja itt az út közepén. Legalább egy külön szekrénybe hadd tegyem el – állt fel a nő, és épp nyúlt volna a könyvekért, de a szőke hajú gyorsan rászólt.
– Kérem, ne tegye. Minden ott van kinyitva, ahol kell – magyarázkodott.

Picture

– Hallott már a könyvjelzőről? Nagy találmány… – vette végre a kezébe Tina az egyik könyvet.
– Kérem, hagyja itt – kérlelte a látogató. – Holnap korán reggel visszajövök értük – ígérte.
– Reggel? – lepődött meg Tina. A férfi ezt úgy mondta, mintha az egész életét a könyvtárban töltené.
– Én leszek az első – fogadkozott a látogató. – Ha megígérem, hogy itt leszek a nyitás pillanatában, akkor itt hagyja nekem? – próbált alkut kötni a vörös hajú nővel. – Zárórától nyitásig senkit nem zavarhat. Utána pedig jogom van annyi helyet foglalni, amennyire szükségem van – érvelt.
– Legyen. Maradhatnak a könyvek – egyezett bele végül a nő, mert már túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy záróra után nekiálljon vitatkozni az egyik látogatóval, aki látszólag nem fogja beadni a derekát egy ideig. A küzdelmet feladva helyezte vissza a könyvet az asztalra.

Picture

– Akkor már megyek is. Holnap találkozunk – búcsúzott a férfi, miután felvette a kabátját.
– Ha nem lesz itt reggel, kénytelen leszek elpakolni – emlékeztette őt még egyszer utoljára a könyvtáros.
– Itt leszek. Ne aggódjon – ígérte meg újra, majd elindult kifelé az épületből.
– Szép estét! – köszönt el a könyvtáros.
– Magának is. Még egyszer köszönöm! – hálálkodott a férfi. Tina végigmérte a férfi által otthagyott könyvhalmazt, és őszintén örült ennek az alkunak, mert nem sok kedve volt felszámolni azt a kuplerájt, amit a látogató létrehozott itt-tartózkodása alatt.
*          *          *

Picture

– Szia, Sophie – szólt bele Sophie telefonjába a lány által már oly sokat hallott, és oly nagyon utált hang.
– Nem Sophie vagyok, hanem Olive – hárította el a beszélgetést a lány, elváltoztatva a hangját.  – Úgy tűnik a telefonját itt felejtette, mikor legutóbb itt aludt… – próbálta elkerülni az újabb kínos bájcsevejt a fiúval.
– Bocs a zavarásért. – Úgy tűnt a fiú elhitte, hogy nem Sophie van a vonal másik végén. Bár a lánynak nem volt nehéz dolga, hiszen a fiú nem ismerhette Olive hangját, mivelhogy Olive nem is létezett.
– Nem tudod, hogy hol lehet most Sophie? – próbálkozott tovább kisvártatva.
– Nem mondta, sajnálom. Majd szólok neki, hogy hívjon vissza, ha visszaadtam neki a mobilját – ígérte a lány, próbálva minél gyorsabban megszabadulni a kellemetlen telefonálótól.
– Ahogy én ismerem, úgyse fog. Nem nagyon akar velem beszélni – ismerte be a fiú, hangjában mély szomorúság csendült.
– Szívesen beszélgetnék veled, de épp most készültem fürdeni, úgyhogy rohanok is. Szia! – búcsúzott Sophie a képzeletbeli Olive nevében, és le is tette a telefont, mielőtt a fiú elmondja neki minden búját-baját, amit bár ő okozott, mégse akarta végighallgatni.

Picture

Sophie gyorsan elrakta telefonját, mert a három fiú már közeledett felé. Próbálta eltüntetni az arcáról a hívás miatti ingerültség jeleit, de csak reménykedni tudott benne, hogy alapos munkát végzett, mivel a fiúk már ott álltak előtte.
– Sokáig kellett várnod, kicsim? – lépett Sophie elé barátja, Matt, majd szájon csókolta a lányt.
– Elvoltam – válaszolt Sophie egykedvűen. Olyan hosszan csókolták egymást, hogy szinte már el is felejtették, hogy Matt feltett egy kérdést.
– Az a hülye Parker megint hívott – panaszkodott a lány.
– Még mindig hívogat? – fintorgott Matt.
– Igen. Nem fogja fel, hogy hagyjon békén. Egy képzeletbeli barátnőmnek kellett kiadnom magam, hogy ne kelljen beszélnem vele…
– Nincsenek igazi barátnőid, hogy őket használd inkább ilyen helyzetekben? Elvégre mire valók a barátok… – sandított közben hátra két barátjára a fiú.
– Nem akartam egyik barátom nyakába se varrni ezt a sorscsapást – nevetett Sophie.
– És hogy reagált Parker, mikor rájött, hogy nem ér el? – érdeklődött Matt. A fiú élvezettel tett fel kellemetlen kérdéseket, és ez alól barátnőjével sem tett kivételt.

Picture

– Kiöntötte a szívét Olive-nak, és elkezdett panaszkodni rólam. Hogy soha nem hívom vissza. Mintha nem lenne elég, hogy ő zaklat – idézte fel a beszélgetést dühösen a lány.
– Ki az az Olive?
– A kitalált barátnőm… Rémlik? De hagyjuk is ezt. Mit hoztatok? – váltott témát gyorsan a lány. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy tovább foglalkozzanak ezzel az üggyel, mint amennyit feltétlenül szükséges.
– Ittál már sört? – kérdezte a fiú.
– Nem. Még csak tizenhét vagyok, és tudod, hogy milyen az apám… – rázta a fejét a lány.
– Hát akkor ma megkóstoltatom veled – vázolta fel az este hátralevő részének terveit Matt.
– Hogy szereztél sört? Te sem vagy még nagykorú… – vonta kérdőre barátját a lány, tudva, hogy milyen konzervatív kisvárosban élnek.
– Határozottan bementem oda, kiszolgáltam magam, és az eladónak nem volt semmi kivetni valója, úgyhogy elhoztuk – mondta könnyedén a fiú.
– Akkor megyünk? Kezd hideg lenni – borzongott a lány, miután egy hűvös fuvallat söpört végig az utcán.
– Persze. Ülj be a kocsiba, és már mehetünk is – mondta Matt.
– Hozzád megyünk? – érdeklődött a lány.

Picture

– Apád úgyse veszi észre, ha nem mész haza az éjszakára… – jegyezte meg a fiú.
– Az éjszakára? – lepődött meg Sophie.
– Te mondtad, hogy készen állsz, nem?
– Lehetne, hogy ezt ne a többiek előtt beszéljük meg? – nézett Sophie Matt két elválaszthatatlan barátjára, akik még mindig ott álltak tőlük nem messze, és valószínűleg mindent tisztán hallhattak.
– Riley, Damon, szálljatok be! Mindjárt jövünk mi is – kiáltotta Matt.
– Arrébb mehetnénk kicsit? – kérdezte a lány, még mindig nem bízva abban, hogy beszélgetésük szigorúan közte és a fiú között marad.
– Persze – mondta Matt.
​Pár lépésnyit távolodtak, mire a fiú újra megszólalt.
– Szóval? Kínosnak érzed ezt a témát? – kérdezte, mikor már biztos lehetett benne, hogy két barátja nem hallhat semmit. Őszintén remélte, hogy a lány nem gondolta meg magát. Már százszor átbeszélték, és úgy érezte, nem bírná ki, ha ma este is elutasítanák. Bár ha ez a helyzet, akkor kénytelen lesz elfogadni.

Picture

– Hát… Nem is tudom. Nekem nagy dolognak számít, és nem akarok mások előtt erről beszélni – vallotta be a lány.
– Ha nem akarod megosztani másokkal, akkor senki nem kötelez – mondta a fiú, próbálva csitítani a lány kételyeit.
– De, meg akarom osztani. Veled – mondta a lány, miközben megcsókolta a fiút.
– Viszont azt szeretném, hogy tökéletes legyen – folytatta a csók után.
– Én is. Mit szeretnél? Csak mondd, és megteszem – ajánlotta a fiú.
– Emlékezni szeretnék rá – suttogta Sophie.
– Én is – értett egyet Matt.
– Tudom, hogy neked ez nem az első, de én… nem akarok inni előtte. Józan akarok maradni, hogy emlékezzek – mondta a lány.
– Rendben. Nem kell innod, ha nem akarsz – egyezett bele a fiú. Őszintén nagy kő esett le a szívéről, hogy csak ennyiről van szó.
– Rendben. Menjünk – nézett hálásan a fiúra Sophie.
– Biztos készen állsz rá? – kérdezte meg vagy már századszorra is Matt. Bármennyire is kívánta jelen pillanatban jobban a barátnőjét, mint bármikor, meg akart győződni róla, hogy Sophie is akarja őt.
– Biztos – bólintott a lány.
– Akkor megpróbálok minél előbb megszabadulni a többiektől, hogy csak ketten legyünk – suttogta a fiú.

Picture

– Rendben – felelte Sophie, miközben nézte, ahogy Matt a kocsihoz indul. Újra feltört benne a kétely, hogy talán mégis elhamarkodja, de aztán meggyőzte magát, hogy készen áll testileg és lelkileg is. Matt pedig ezen a téren nagyon megértőnek bizonyult, és örült, hogy nem erőltette a dolgot. Hálás volt, amiért ilyen fiút fogott ki magának. Már csak abban reménykedett, hogy Matt tud intézkedni a másik két fiú ügyében, mielőtt újra elkezdik őt gyötörni a kételyek, és végül lemondja az egészet.

Picture

– Srácok, lehetne, hogy ma korábban leléptek? Szeretnék kettesben lenni Sophieval ma este – tért rögtön a lényegre Matt, amint visszaért a kocsihoz.
– Végre sort kerítesz rá? – célozgatott a mindig sapkát viselő kreolos bőrű Damon.
– Ez nem tartozik rád! – akadt ki Matt barátja komolytalanságán. Mikor Sophieval beszélt róla, meghitt, szeretetteli és komoly témának érződött, de a barátaival kitárgyalva inkább nagyzolós, érzéketlenebb, és az élvezeti részre kiélezett beszélgetésnek számított.
– De aranyos vagy, ahogy titkolózol… – nevetett Damon.
– Ne szórakozz velem! – kezdte elveszteni türelmét Matt.
– Nyugi haver. Tudod, mi az alapszabály. Ha valakinek összejön, a többiek lelépnek. Már megyünk is – intett búcsút a fekete fiú Mattnek.
– Legyen szép estétek – búcsúzott a sokkal szűkszavúbb Riley. Az ő mondata teljesen ártatlannak hangzott, mindenféle átvitt jelentéstől mentesnek, de Matt akaratlanul is a célzást vélte felfedezni benne.
– Bár csak nem lehetsz olyan béna, hogy rossz legyen az éjszaka… – kiáltotta vissza Damon, hogy Mattet hergelje még egy kicsit, a szőke hajú barátjukkal ellentétben szándékosan.
*          *          *

Picture

– Parker! Gyere már enni! Már harmadszorra szóltunk – kiáltotta az emeletre vezető lépcső felé Brandon Leigh, elvesztve amúgy sem túl sokáig tartó türelmét.
– Jövök már. Bocs, csak próbáltam felhívni valakit – szabadkozott fia. Brandon hallotta Parker lépteit, amint lefelé igyekszik.
– És sikerült? – érdeklődött kicsit lenyugodva.
– Nem igazán. Nem ő vette fel, hanem a barátnője – hallatszott a fiú csalódott hangja a lépcsőről. Mikor a szőke hajú, mindig elegánsan kiöltözött férfi megbizonyosodott arról, hogy fia útja ezúttal egyenesen az étkezőbe vezet, újra helyet foglalt az asztalnál.
– És ő nem jön be úgy, mint Sophie? – tette fel Brandon azt a kérdést, amivel tudta, hogy zavarba hozhatja a fiát bármikor, bármilyen helyzetben.
– Muszáj viccelődnöd? – lépett be a boltíven végre a fiú.
– Csak nem értem, miért nem hagyod már azt a lányt – hangoztatta véleményét Brandon.
– Mert szeretem őt – állította Parker határozottan.
– Honnan tudod? Még csak nem is jártál vele soha – ellenkezett vele az apja.
– Volt már úgy, hogy érezted, megtaláltad az igazit? – kérdezte Parker, miközben ő is leült, és végre hozzáláthattak vacsorájuknak.

Picture

– Ilyet kérdezel anyád előtt, és az igenen kívül más válaszra számítasz? – nevetett a férfi, szerelmesen gyönyörű feleségére pillantva, akinek telt ajkait egy szó sem hagyta el, mióta hazajött.
– Nekem ő az igazi – állította Parker Sophie-ra gondolva.
– Nem, ha ő nem szeret téged – vetette ellen apja.
– Hogyan érjem el, hogy megszeressen?
– Nem tudom, de a hívogatás nem jött be. És amúgy sem vacsora helyett kéne telefonálnod – jegyezte meg rosszallón a férfi, pont abban a pillanatban, mikor megcsörrent egy telefon.
– Kapcsold már ki Parker! – robbant ki Charlotte-ból az indulat. A család másik két tagja nem értette a hirtelen kitörést, pedig ha jobban ismerik a nőt, tudhatták volna, hogy hosszú ideje már az egyetlen vágya, hogy egy meghitt vacsorát tölthessenek el együtt, amibe nem zavar bele se Brandon munkája, se Parker szerelmi élete. – Apád most mondta, hogy ne vacsora alatt telefonozz – tette hozzá gyorsan, kevésbé ingerülten az asszony.
– Ez nem az én telefonom – védekezett Parker.

Picture

– Ez az enyém – ismerte be halkan Brandon, tartva felesége indulatától. – Bocsi, drágám – nézett bocsánatért esdeklően Charlotte-ra.
– Mit is mondtál apa az előbb? Ironikus, nem? – nevetett kajánul Parker.
– Ne szemtelenkedj – villantotta szemeit az apa szigorúan a fiára. – Mindjárt jövök – szabadkozott. Charlotte valami olyasmit moroghatott, hogy „rendben”, de hangsúlyából és beszédstílusából nem ez az üzenet jött le, mint semmikor, ha Brandont otthon zavarták munkaügyben, a férfinak pedig feltétlen fel kellett vennie.
– Ugye tudja, hogy fizetnie kéne? – hallotta Brandon a könyörületet hírből sem ismerő nő hangját, ami bármikor borsódzásra bírta a hátát, mikor meghallotta. – Méghozzá rövid időn belül – adott nyomatékot mondandójának az érdes női hang.

Picture

– Mondtam már, hogy fizetek, ha megvan a pénz – suttogta Brandon. Nem akarta, hogy családja meghallja, miről beszél, viszont az étkezőből nem mehetett ki, mert az túl gyanús lett volna. Arra gondolt, hogy talán eljátszhatná, hogy el kell rohannia a dolgozószobába valamelyik mappájáért, de aztán meglátta felesége szigorú pillantását, és rögtön tudta, hogy ha ki akar lépni az étkezőből, előbb az összes elérhető kést és egyéb vágóeszközt el kell tüntetnie a nő közeléből, mert ha tekintetével így bele tud vágni a húsába, nem akarja megtudni, mire képes a kenyérvágóval.
– Nem tudunk a végtelenségig várni – zökkentette ki gondolataiból Brandont a feleségéhez képest kevésbé ijesztő nő, aki még így is visszatérő szereplő volt Brandon rémálmaiban. – Szükségünk van arra a pénzre a befektetéseinkhez – magyarázta, bár a férfi tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a nő nem tartozik számára magyarázattal.
– Akkor csak egy hónapot kérek – mondta mégis.
– Csak egy hetet kap – hallatszott az alkudozni nem hajlandó nő válasza.
– Hogyan teremtsek elő annyi pénzt egy hét alatt? – kérdezte Brandon kétségbeesetten.
– Ha befektette volna a pénzt, nem pedig elkölti, mind meglenne – vetette a szemére a nő.
– Abba fektettem be, amibe akartam – védekezett Brandon.
– Ha magának a fényűzés befektetés, akkor remélem, hoz vissza annyi pénzt, hogy fizetni tudjon – fűzte hozzá cinikusan a vonal másik végén lévő személy.
– Ne aggódjon, megoldom. Most viszont mennem kell.
– Vissza a családjához vacsorázni? – kérdezte a nő könnyeden. Brandon megrémült.

Picture

– Honnan tudja? – dermedt meg teljesen.
– Mondjuk úgy, hogy… szemmel tartjuk az ügyfeleinket – adta meg az egyértelmű, Brandon által azonban mégsem várt választ. – Néhányan megpróbáltak eltűnni – tette hozzá magyarázatként.
– Gondolom nem sikerült nekik… – vélekedett a férfi.
– Jól gondolja. Úgyhogy mielőtt menekülésbe kezdene, üljön vissza az asztalhoz, és fogyassza el a vacsoráját, mert a futáshoz sok energia kell.
– Nem fogok elfutni. Meglesz a pénz – bizonygatta Brandon.
– Ha a pénz nem is, maga mindenképp meglesz…
*          *          *

Picture

Kathryn Turner a férjével összebújva ült a kanapén, úgy nézték az esti híradót. A híradós bemondók épp egy eltűnési esetet vezettek fel a végletekig sablonos szövegükkel, mikor Dean a távirányítóért nyúlt, és kikapcsolta a tévét. A képernyő még sokáig vibrált, miután elsötétült, és Kathryn úgy ült ott, a televízióra bámulva, mintha az még mindig be lett volna kapcsolva.
Férje végül azzal törte meg a varázst, hogy csókot nyomott a nő szájára. Kathryn először élvezte, majd nemsokára kezét a férfi vállára helyezte, és gyengéden eltolta őt magától.
– A gyerek… – suttogta, látva a zöld szemekben tükröződő értetlenséget.
Kathryn megragadta a távkapcsolót, és újból benyomta a tévét, hogy legyen valami elfoglaltságuk egymás taperolásán kívül is, miközben Ben az emeleten – remélhetőleg már – alszik.

Picture

– Mi az? – csodálkozott Dean, mikor felesége újra a híradóra kapcsolt. – Emberrablásos történeteket szeretnél hallgatni? – kérdezte. – Nem kell minden ügyet neked megoldanod…
– Nem akarom megoldani, de… – kezdte volna a nő a magyarázkodást, de Dean már pontosan tudta, mi következik, ezért befejezte a mondatot a nő helyett:
– Szakmai ártalom?
– Szakmai ártalom – bólintott rá Kathryn, és Dean már tudta, hogy kezdetét veszi a nyomozós játékuk, amit minden híradónézés közben „játszanak”.
Kathryn a város egyik legjobb nyomozója volt, megszállottan szerette a munkáját, így még a híradóban bejelentett bűntényeket is megoldotta, mielőtt a riport végén elmondhatták volna a nyomozás jelenlegi állását. Ezzel kompenzálta azt, hogy főnöke folyamatosan visszafogta őt a munkában, és rengetegszer kényszerszabadságra küldték. Nem azért, mert nem kedvelték volna őt, vagy ne lettek volna elégedettek a teljesítményével, egyszerűen csak a főnöke úgy érezte, a nőnek fontos lenne, hogy szakítson több időt a családjára is.

Picture

– Pontban este hétre jött haza – kezdődött pont a riport egy férfi vallomásával. – Mindig akkor szokott végezni, és akkor áll neki lefektetni a gyereket – ismertette a napirendjüket. – Én a fürdőszobában voltam épp, és hallottam, ahogy altatót dúdol a kislányomnak, aztán egyszer csak elhallgatott – folytatta a körülmények taglalását. – Azt hittem, hogy elájult, vagy hasonló, úgyhogy rögtön kiugrottam a zuhany alól, és rohantam a szobába. Mikor beértem, nem volt ott – mondta, majd egy pillanatra elhallgatott, feltehetőleg elérzékenyült. – A fél éves kislányom a földön feküdt a hátán. Azonnal hívtam a rendőrséget, mert nem tudtam, mi történhetett – mesélte, majd hosszú hatásszünet következett. Illetve Kathryn azt hitte, hogy hatásszünet, azonban a férfi mondandójának itt vége szakadt, és újra a stúdióba kapcsoltak.
– Hát a felesége szépen ott hagyta a férfit… – jegyezte meg Dean.

Picture

– Ha önszántából ment el onnan, akkor miért tette volna le a földre azt a szegény gyereket? Miért nem tette be egy kiságyba? – akadékoskodott Kathryn, nem értve, hogy férje csak viccelt megjegyzésével. – Bármennyire is utálja egy nő a férjét, képtelenség ilyet művelni egy gyerekkel… – folytatta beszédét bőszen.
– Szóval azt mondod, hogy elrabolták? – szállt be végül Dean is a nyomozásba.
– Nem vinnék el a nőt a gyerek nélkül – gondolkodott el Kathryn.
– Nem hiszem, hogy fél évesen szemtanúként köphetne… – nevetett a férfi.
– Ez igaz. De kivették a nő kezéből a gyereket, lerakták a padlóra, és csak utána vitték el a nőt, mindezt egy hang nélkül? – foglalta össze a feltételezett eseményeket ironikus hangvétellel, közben fejének ingatásával is jelezve egyet nem értését.
– Hang nélkül?
– A férj a szomszéd szobában volt – emlékeztette a nő.

Picture

– Épp fürdött. Ha te fürdesz, azt se hallod meg, ha kiabálok a hálóból – vitatkozott Dean. Büszke volt rá, hogy megtanulta feleségétől az alapokat: figyelj meg jól, emlékezz a történtekre és elmondottakra, majd használd fel az érveléshez.
– De a férfi hallotta az altatót. Ha azt hallotta, akkor a segélykiáltást is hallotta volna – tiltakozott Kathryn.
– Kloroform? – merült el Dean még jobban a játékban. Általában ő szokott ötletelni, míg felesége próbálja rávezetni a megoldásra, amit ő rendszerint már régen tudott addigra. Dean ennek megfelelően minden este megélhette, milyen lehet, mikor Sherlock Holmes és Watson beszélgetnek. Bár kicsit már unta Watson szerepét játszani estéről estére.
– Szóval azt feltételezed, hogy ketten voltak? Vagy többen?
– Honnan veszed? – csodálkozott Dean, mivel ő még nem ismerte a gondolatmenetet, amelyet a „kloroform” szó indított el feleségében.

Picture

– Csak hátulról üthették ki a meglepetés erejével a nőt kloroformos kendővel, viszont ahhoz, hogy a gyereket elkapják, valakinek előtte kellett állnia – magyarázta Kathryn, arra nem térve ki, hogy miért is kellett elkapni a babát, mert feltételezte, hogy férje pontosan tudja, milyen hangos tud lenni egy elejtett baba, és nem, nem a puffanás hangja miatt.
A híradós bemondók újra megszólaltak, a tévé képernyőjére vonva hirtelen a házaspár tekintetét.
– Az ügy olyannyira friss, hogy a rendőrség még nem tud információkkal szolgálni a nyomozást illetően, de ami késik, nem múlik – ígérte a rendőrkapitány az esettel kapcsolatos riportjában – mondta a híradós duó a tévében, majd elbúcsúztak, és bejelentették a soron következő műsorok címét rövidke ajánlóba csomagolva.
– Már megint kezdődik… – nézett Dean a feleségére a levezető zene elhalkulása után.
– Micsoda? – csodálkozott a nő.
– Forognak a kerekek. Zakatol az agyad – ciccegett Dean, majd utánozni kezdte az óramű kattogásának hangját a szájával, hogy feleségét cukkolja.
– Nem tehetek róla! – próbált védekezni Kathryn.
– Ne mentegetőzz! – szólt rá a férje. – Viszont kérlek, ne indulj már most oda. Legalább várj reggelig – kérte feleségét, hiszen jól tudta, milyen megszállottan tud viselkedni. – Szegény pacákot biztos kikérdezték ma már elégszer.
– Rendben, holnap megyek – egyezett bele Kathryn, azt színlelve, hogy nehezére esik, pedig igazság szerint legszívesebben már lefeküdt volna, nem hogy még most induljon kérdezősködni. – Már csak azt kéne tudnom, hol lakik – esett gondolkodóba.
– Ahogy téged ismerlek, holnap reggel már nem csak tudni fogod, hanem úton is leszel felé – nevetett a férfi.
– Igaz – ismerte el Kathryn.
– Viszont mára hanyagoljuk a témát – kérte Dean.

Picture

– Rendben. Megnézem, hogy Ben elaludt-e már – állt fel Kathryn a kanapéról.
– Menj csak, majd megyek én is nemsokára fel – mondta Dean. – Csak egyet ígérj meg nekem – folytatta kisvártatva.
– Mit? – lepődött meg Kathryn.
– Ne dúdolj neki semmit, nehogy a végén eltűnj nekem – mondta Dean mosolygósan.
– Látom kárörvendően fogadod más nyomorát – nézett szigorúan férjére a nő.
– Csak aggaszt, hogy mások gondjai jobban foglalkoztatnak, mint a mieink – váltott komorra a férfi arca.
– Gondjaink? Miféle gondjaink? – csodálkozott Kathryn. Dean szerint gondjaik vannak?
– Mikor is volt utoljára, hogy… – kezdte Dean, de a nő leintette.
– Az nem a munkám miatt van. Te is tudod, hogy Ben miatt nem lehet – védekezett Kathryn.  – A hálószoba ajtaján a zár elromlott, és nem akarom, hogy véletlen ránk nyisson.
– Nem nyit ránk, ha alszik – vetette fel Dean.

Picture

– Nem akarok kockáztatni. Mellesleg mondtam már, hogy szereld meg. A kérdés így inkább úgy hangzik, hogy „mióta is rossz az a zár”? – hárította át férjére a felelősséget.
– Igazad van, hagyjuk a témát… – legyintett a férfi lemondóan.
– Mindig mondom, hogy rossz nőt vettél el, ha azt akarod, hogy neked legyen igazad… – emlékeztette őt Kathryn finoman, majd elindult felfelé a lépcsőn.

The Last One Standing – Az utolsó – 2. Csak csend marad

Picture

​Sophie egy számára idegen ágyban ébredt, egy számára azelőtt ismeretlen élményt követően. De úgy érezte, nem bánta meg, hogy megtették ezt a lépést a kapcsolatukban. Némán a mellette fekvő, még mindig mélyen alvó Matt-et vette szemügyre. Azon gondolkozott, hogy vajon el tud-e menni a fürdőszobába, és visszaér-e mielőtt a fiú felébredne. Egy pillanattal később hallotta, hogy Matt horkant egyet, amitől Sophie kuncogni kezdett, és végül az indulás mellett döntött, arra gondolva, hogy nagyon gyors lesz, és hamar visszatér.
Picture

​Az emeleti folyosóra lépve azonban megtorpant. Hangokat hallott a földszintről felszűrődni. Matt szüleit és a nővérét. Rögtön az jutott eszébe, hogy vajon a fiú mesélt-e már róla a családjának. Mert bemutatni nem mutatta be nekik. Biztos egy lotyónak gondolják majd, hogy csak így lelibeg az emeletről Matt oldalán. Bár talán az enyhítene a körülményeken, ha a fiú legalább már szóba hozta őt egy beszélgetés során. Meg kell tudnia tőle. De előbb rendbe kell raknia magát, így osonva, a lehető leghalkabban haladt a fürdőszobáig.
Picture

​Bezárta maga mögött az ajtót, és hideg vízzel kezdte mosni az arcát, amitől elég gyorsan felélénkült. Megigazította a haját, elszöszmötölt még egy darabig a tükör előtt állva, aztán elindult visszafelé, végig abban reménykedve, hogy senkibe nem fog belebotlani, mert ha meglátják őt hálóruhában Matt szobájába bemenni, teljesen nyilvánvalóvá válik majd, hogy mit keres ott.
Picture

​Szerencséjére senkivel sem futott össze, miközben visszaért a fiú szobájába. Matt felébredt az ajtó csukódásának hangjára. Meglátta barátnőjét, amitől széles mosoly terült el az arcán. Feltornázta magát hátsó könyöklésbe, és invitálón nézett Sophie-ra.
Picture

​A lány nevetve indult el az ágy felé, majd óvatosan rámászott a még félig álomban lévő barátjára.
– Jó reggelt… – súgta Matt jókedvűen, közbe eleresztve egy hatalmas ásítást.
– Jó reggelt – felelte Sophie.
– Kérsz egy kávét? – ajánlotta fel a forró italt a fiú, miközben végigmérte barátnőjét. Nem tudta elhinni, hogy a lány már ébredéskor is ilyen tökéletesen néz ki.
– Nem, köszönöm – rázta a fejét Sophie. – Most inkább kihagynám.
Picture

– Ahogy gondolod… – nyomott egy csókot a lány homlokára. – Én iszom egy csészével – jelentette ki. – Valami mást? – próbálkozott tovább, miközben átölelte Sophie-t, és áthúzta őt a másik oldalára. Egymásba gabalyodva feküdtek egy ideig, aztán végül lekászálódtak egymásról. Mindeközben egy szót sem szóltak, csak meghitten néztek egymás szemébe.
Picture

– Szerinted lemehetek? – törte meg végül a csendet Sophie a kérdésével.
– Miért? Itt akarsz maradni egész nap? – kérdezett vissza Matt. – Vagy hogyan akarsz kijutni a házból? – nevetett a fiú az ötleten. Mondjuk, ha belegondolt, ő is szívesebben maradt volna itt a lánnyal, mint hogy iskolába kelljen mennie.
Picture

​- Tudod, mire célzok – nézett komolyan Sophie a barátjára, ezzel őt is komolyságra intve.
– A családomra? – hagyta abba a viccelődést Matt. – Szerintem nem zavarsz.
– De… még be sem mutattál – tette szóvá korábbi kételyeit Sophie, miközben végig magát szidta, hogy ennek felfelé jövet kellett volna eszébe jutnia, nem pedig lefelé menet.
Picture

​- Nem, még nem, de… – kezdte volna Matt, de a lány közbeszólt.
– Jó ötlet így beadni, hogy járunk? Hogy az emeletről sétálunk le, közösen? – aggodalmaskodott Sophie.
– Majd azt mondjuk, hogy a földön aludtál, egy matracon… – vetette fel Matt. Sophie összehúzta szemöldökét, mert nem volt vevő arra, hogy a fiú próbálja elviccelni ezt a számára eléggé komoly helyzetet.
Picture

​- Ja, persze, majd biztos elhiszik… – véleményezte szarkasztikusan.
– Ne aggódj már ennyire! – próbálta csillapítani barátnője aggodalmát a fiú. – A családunkban a „Ha nem tudok róla, nem fáj” lehetne a mottó. Itt senkit nem érdekel, mi van a másikkal – magyarázta Matt, miközben felállt, és ruhát kezdett keresni magának aznapra a szekrényében.
Picture

– Jó, ha nekik nem is ciki, nekem az – vitatkozott tovább Sophie, aki nem volt hajlandó ennyiben hagyni ezt a témát. Rossz néven vette, hogy a fiú neki hátat fordítva pakolászik, és képtelen helyén kezelni ezt a helyzetet.
– Hát hidd el, hogy őket egyáltalán nem érdekli. Az én szüleim nem verik ki a balhét ilyenek miatt… – mondta Matt.
Picture

​- Ez most célzás volt? – ült fel az ágyon Sophie. Matt lassan betolta a fiókot. Tudta, hogy ezt nem így kellett volna mondania.
– Mi volt célzás? – Miközben újra a lány felé fordult, megpróbálta magára ölteni legtökéletesebb értetlen arckifejezését, hogy kihátrálhasson ebből a csapdából.
Picture

​- Hogy a te szüleid… – nézett szigorúan Sophie a fiúra, megnyomva a „te” szót. Matt már tudta, hogy ezt nem ússza meg egy ártatlannak tűnő arccal, így inkább úgy döntött, hogy elmondja a véleményét Sophie apjáról, amin előbb-utóbb úgyis túl kell esniük. Egyedül azért nem akaródzott neki elmondania, mert ez a vélemény nem volt éppen pozitív.
Picture

– Hát lássuk be, hogy apukád nem igazán örülne nekem – bökte ki végül.
– Ha normálisan bemutatnálak, akkor talán elfogadna… – próbált optimista maradni Sophie.
– Apukád már csak elvből is utál engem – rázta a fejét Matt. – Ha kitudódna, hogy lefeküdtem a pici lányával, akkor gondoskodna róla, hogy többet se a lányával, se más lánnyal ne legyek képes rá.
Picture

​- Így félsz tőle? – csodálkozott Sophie, aki nem úgy ismerte a fiút, hogy bármitől megijedne.
– Nem tudom, mikre képes, de láttam már természetfilmet az anyamedvékről. Az is durva volt. Az apamedvékről meg gondolom azért nincs film, mert azt az operatőr se élte túl…
– Akkor, ha esetleg rájön, tettesd magad halottnak. Úgy talán békén hagy… – mosolyodott el Sophie, most először hagyva, hogy elvicceljék a témát. A helyzet olyan kilátástalannak tűnt számára, hogy úgy érezte, ez az egyetlen megoldás.
Picture

​- Persze, és legyen rothadt szagom, nem? – nevetett most már Matt is, aki korábban azért nem mert, mivel félt, hogy Sophie harapós kedvében van ma reggel.
– Talán beválik… Viszont semmiképp ne mássz fel egy fára, mert utánad mászik, és lerángat… – fogta a hasát Sophie. Szinte egyszerre hagyták abba a nevetést, és mind a ketten ugyanakkor némultak el.
Picture

​Matt felhúzta az ágyról a lányt, magához ölelte, és megcsókolta. Aztán rezgést hallottak az ágy irányából.
– Segítek megkeresni… – ajánlotta rögtön a fiú, majd együtt kezdték túrni az ágyneműt, míg végül Sophie az egyik párna alatt megtalálta a telefonját.
Picture

​Rápillantott a kijelzőre, és ahelyett, hogy válaszolt volna a hívásra, azonnal kinyomta a telefont.
– Ezért kár volt széttúrni az ágyat… – morogta az orra alá.
– Parker volt az? – jött rá rögtön a reakcióból Matt, aki titkon örült, hogy barátnője minden alkalommal elfintorodik, ha meglátja Parkert, vagy ha a fiú felhívja őt. Sophie bólintott, hogy tényleg ő volt az.
Picture

– Bezzeg, ha vele járnék, az esküvőig szóba se kerülne az együtt alvás… – jegyezte meg Sophie, miközben nekiállt beágyazni.
– Ja, és apád sem akadna ki – tette hozzá Matt. – Milyen szép világ is lenne… – sóhajtott ironikusan.
Picture

– Neki, de nem nekem – kapta fel a fejét Sophie. – Azzal akarok lenni, aki nekem tetszik – mondta, miközben a fiúra mosolygott.
*        *        *
Picture

Will Drew szokásához híven már hajnalban felkelt, és miután nagy nehezen elkészülődött, lekecmergett az emeletről, és hagyta, hogy elinduljon egy újabb kimerítő nap. Első lépésként reggelit készített családjának, és mivel tegnap elfogyott minden maradék a hűtőből, az ebédről is gondoskodnia kellett. Előbbihez épp két virsli pirult egy serpenyőben, utóbbihoz pedig a sütőben illatozott egy méretes kacsasült.
Picture

Ezután majd elindul a munkahelyére, ahol egészen estig húzza az igát, aztán mikor hazaér, minden idejét a gyerekeivel igyekszik tölteni. Mikor már mindenki lefeküdt a házban – illetve sikerült mindenkit ágyba tennie –, végre elmehet zuhanyozni, és kimerülten dőlhet bele hívogató ágyába, hogy aztán néhány órányi alvás után megszólaljon az ébresztőóra, és mindez kezdődhessen elölről.
Sokan mintaapának neveznék őt, kivéve ő magát, a maximalizmus megtestesítőjét, és rajta kívül a folyton kötekedő anyja sem osztaná ezt a véleményt.
Picture

Ő úgy látja a dolgokat, hogy Will az égvilágon semmit nem csinál, kivéve talán a reggelit, aztán elhúz a munkahelyére, ahol ki tudja, mivel múlatja az idejét. Aztán hazajön, hogy pár órát a gyerekeivel játsszon, utána meg megy rögtön a szobájába. De ki az, akinek minden reggel azzal kell szenvednie, hogy a két gyerek hajlandó legyen kikászálódni az ágyából? Kinek kell rávennie Ashtont, hogy elinduljon az iskolába, mikor az égvilágon semmi kedve sincs hozzá? Ki az, aki egész nap foglalkozik Grace-szel, és hazavárja Ashtont, elintézi minden problémájukat, hogy az apjuknak aztán már csak játszania kelljen velük? Hát igen, nem másnak, mint neki, Sarah Drew-nak.
Picture

A nőnek, aki épp ebben a pillanatban lépett be a nappaliba, nyakában egy, a korához képest meglepően nehéz kislánnyal, oldalán egy lázadó kisfiúval, aki a lázadást már kora reggel elkezdi, és ellenállása az ágyból való felkelés megtagadásában mutatkozik meg. Alapjáraton Sarah Drew nem szokott ilyen házsártos lenni, de ha rosszul indul a napja, és a nyűg előbb találja meg őt, mint ő egy csésze kávét, akkor elszabadul a házisárkány. Már ekkor, a nap kezdetén tudta, hogy ma zsémbes lesz, de tisztában volt azzal, hogy képtelen tenni ez ellen. Már megszokta, hogy ilyen a természete, szóval meg se próbálta fékezni magát.
Picture

Will is tudta, mikor indul anyjának úgy a napja, hogy azonnal kezelésbe kell venni őt, mielőtt teljesen kifordul magából, így amint meglátta a nő arckifejezését, máris nyújtotta az előre odakészített kávét.
– Jó reggelt! – üdvözölte anyját vidáman, miközben elcserélte a gőzölgő italt a félálomban lévő lányára.
– Milyen jó kedved van ma… – morogta Sarah, miközben felhörpintette a kávét. – Történt valami, amiről tudnom kéne? – kérdezte, miközben újabb adagért nyújtotta a bögrét. Will fejével a vállán alvó Grace felé bökött, jelezve, hogy a lányt fogva nem igazán tud kávét önteni, így Sarah kelletlenül a kávéfőzőhöz lépett, hogy kiszolgálja magát, miközben fia lerakta a lányt az asztalhoz.
Ashton, a férfi fia is leült az asztalhoz, majd feje előrebukott, és ő is félálomban várta, hogy az elé helyezett reggeli illata felélénkítse, és meghozza az étvágyát.
Picture

– Emlékszel még, hogy meséltem neked arról a munkatársamról, aki tetszik nekem? – kérdezte Will, miután visszatért a konyhába. – Tegnap egész jól elbeszélgettünk vele kettesben – mesélte, hangját halkra fogva.
– Ezek szerint új menyem lesz? – kérdezte Sarah szem forgatva. Szóval ezzel tölti a fia az idejét a munkahelyén. Hogy nőkkel hetyeg.
Picture

– Halkabban, anya… – pisszegte le a férfi.
– Mi a baj? – értetlenkedett a nő, miközben nagyokat kortyolt a kávéba. Nem érdekelte, hogy marja a torkát a forróság, szüksége volt a koffeinre.
– Tudod, hogy a gyerekek nem szeretik ezt a témát… – suttogta Will, közben végigmérve gyerekeit, de mikor látta, hogy azok ketten szinte kómában ültek az asztalnál, kissé megnyugodott.
Picture

– Nem hiszem, hogy ismerik a „meny” szót… – morogta Sarah. – Egyébként is fiatal vagy. Nem élheted az életed mostantól egyedül – jegyezte meg. Rá volt kattanva a témára, hogy Will végre új feleséget találjon. Akkor legalább lesz még egy ember, aki a gyerekekkel tud majd foglalkozni. Szóval egy barátnő gondolata egyáltalán nem bántotta. Csak az nem tetszett neki, hogy Will „munkának” nevezi azt, hogy próbál ismerkedni, és utána meg arra hivatkozik, hogy milyen „fárasztó” napja volt a cégnél.
Picture

– Az, hogy nem vagyok egyedül, nem jelenti rögtön azt, hogy újra meg is kell házasodnom… – ellenkezett Will.
– Pedig az lenne a legjobb – ismertette álláspontját Sarah, ami minden alkalommal elgondolkodtatta Will-t, hogy az anyja vajon kedvelte-e valaha a feleségét. Illetve a volt feleségét, hiszen már elváltak.
– De a gyerekek miatt nem… – kezdte volna Will, de Sarah leintette.
Picture

– A gyerekek jobban teszik, ha szoktatják magukat a gondolathoz – mondta, miközben újra a kávéfőző felé fordult. Will újfent legyőzte a vágyat, hogy megkérdezze, nem lesz-e sok a kávéból, és szerencséjére sikerült is magába fojtania ezt a kérdését.
Egyszer már elkövette azt a hibát, hogy rákérdezett. Anyja lényegre törő válasza ennyi volt csupán: „A kávéból sose elég. Ha elvetted a fiatalságomat, legalább ennyit ne sajnálj tőlem”. Azok után, hogy így kiosztották, egyszer se merte újra felvetni ezt a témát. Helyette mást kérdezett.
– Miért nem tudsz olyan nagymama lenni, aki hitegeti az unokáit, hogy a szüleik újra összejönnek?
– Újra akarod kezdeni a volt feleségeddel? – kérdezett vissza kertelés nélkül Sarah, mivel tudta, hogy mi lesz a fia válasza.
Picture

– Nem, dehogy! – tiltakozott Will, pontosan azt felelve, amire anyja is számított. Sajnos túl sokat csalódott Harley felelőtlenségében. – Elég volt az az öt év…
– Akkor meg minek hülyítsem őket? – folytatta érvelését a nő.
– Mert nem állnak készen arra, hogy új anyukájuk legyen – jelentette ki Will határozottan. – Te pedig nem erőltetheted rájuk ezt a gondolatot. Nem zúdíthatod rájuk csak így.
Picture

– Akkor mondd el, mit szeretnél… – tárta szét a karját Sarah. Will csak ekkor látta, hogy a bögre már nincs anyja kezében, és némán hálát adott az égnek, amiért a nő végre abbahagyta a kávéivást.
– Azt, hogy ne avatkozz bele. Hagyd, hogy minden menjen a maga útján. Vagy ha ez nem megy, akkor legalább próbáld meg valahogy fokozatosan csinálni…
– Mire gondolsz? – érdeklődött a nő. – Előbb utáltassam meg velük az anyjukat?
Picture

– Jesszusom, dehogy! – fogta a fejét a férfi döbbenetében. Lehet, hogy Harley sokszor nem vigyázott eléggé a gyerekekre, de ez akkor is túlzás volt. Utólag már Will is belátta, hogy az az apróbb autóbaleset bárkivel megtörténhetett volna. De akkor, mikor megtudta, bepánikolt, mivel a gyerekek is a kocsiban voltak. Harley pedig telefonozott, és ezért ütközött.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban anno, de most, ennyi idő elteltével már semmiségnek tűnt. És amúgy sem esett senkinek komolyabb baja. – Miért?
Picture

– Hát, ha látják, hogy az anyjuk milyen rémes volt, akkor az új anyuka gondolata máris barátságosabb lesz… – fejtette ki gondolatmenetét Sarah, majd Willnek feltűnt, hogy valahogy újra a kezében kötött ki a bögre.
– Az anyjuk nem volt rémes – tiltakozott, megpróbálva tudomást sem venni arról, hogy Sarah valószínűleg épp most fog koffeinmérgezést kapni.
– Akkor mégis össze akarsz vele jönni újra? – tért vissza az előző lépéshez a nő.
– Nem, anya – rázta a fejét Will egyre ingerültebben. – Fejezd be ezt a hülye fordított pszichológiádat. Már azt sem tudom, hogy mit szeretnél… Hogy új barátnőm legyen, vagy, hogy béküljek ki a volt feleségemmel… – akadt ki a férfi.
Picture

– Pontosan ez a fordított pszichológia lényege, fiam – bólintott elégedetten Sarah. – Az összezavarás.
– Jó, mindegy. Nem tudsz összezavarni, mert tudom, amit tudnom kell – jelentette ki Will, miközben a tűzhelyhez lépett, mielőtt a virslik szénné éghettek volna.
– Éspedig? – kérdezte Sarah, érdeklődve várva, hogy fia befejezze a virslik spatulával való hajkurászását.
Picture

– Ma bemegyek a munkahelyemre, megint beszélgetek a kolléganőmmel, és a végén elhívom vacsorázni – sorolta tényszerűen a lépéseket a férfi, miközben a hűtőhöz ment, hogy kivegye a ketchup-ot és a mustárt.
– Helyes – bólintott rá a nő.
– Szóval ezek szerint az új barátnőre szavazol… – szűrte le Will, mialatt tányérra szedte az elkészített virsliket, és egy-egy adagot nyomott a ketchup-ból és a mustárból.
Picture

– Nem, én arra szavazok, hogy lépj valamit – felelte Sarah, miközben fia körbeugrálta őt, de ő egy tapodtat sem volt hajlandó mozdulni, segíteni pedig végképp nem akart. – Ez az állapot tarthatatlan – mondta, miközben Will épp nekiütközött, és elejtette a villát, ami a padlón kötött ki.
– Én is így érzem – nézett Will a leejtett evőeszközre. – Ezért írattalak be egy főzőtanfolyamra.
– Én nem arra gondoltam, hanem a szerelmi életedre… – kezdte volna Sarah a magyarázkodást, de a fia leintette.
Picture

– Nincs időm a szerelmi életemre, ha folyton mindenkire főznöm kell – válaszolta Will.
– Értem, szóval nem elég, hogy itthon leszerepeltem a főzőtudományommal, te mások előtt is hülyét akarsz belőlem csinálni… – összegezte fia gesztusát.
– Ha én nem fogok mostantól itthon enni, mert a barátnőmmel leszek, akkor neked kell megoldanod. És magadnak még akár fel is tálalhatod a frissensült szenet, de a gyerekeim még növekedésben vannak – viccelődött a férfi, de tisztán látta maga előtt, ahogy az anyja gyorskaját rendel, mert képtelen megfőzni valamit.
Picture

– Szóval nem fogsz mostantól itthon vacsorázni? – ironizált Sarah. – De optimista vagy. Ahhoz jól kell, hogy sikerüljön az első randitok. Sőt, előbb igent kell, hogy mondjon a meghívásodra…
– Ne aggódj, ez az én gondom, és szerintem megoldom – felelte magabiztosan a férfi, miközben az órára nézett. Késésben volt, nagyon elbeszélgették az időt. – Megtennéd, hogy megreggelizteted őket, és aztán elküldöd Ashtont a suliba? – kérte az anyjától. – Nekem rohannom kell – tette hozzá, és el is hagyta a konyhát, mielőtt anyja ellenkezni tudott volna.
Picture

​Gyorsan puszit nyomott mindkét gyerek homlokára, majd magára húzta kabátját, és kilépett az ajtón.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner bűntudatot érzett, hogy már ilyen kora reggel ott áll a híradóban látott férfi verandáján. Aztán azzal nyugtatta magát, hogy a férfi örülhet, hogy nem jött ide már tegnap este. Ezzel a gondolattal a fejében kopogtatott végül az ajtón.
A ház lakója megviselt, nyúzott arccal jelent meg. Valószínűleg nem sok alvásban volt része az elmúlt huszonnégy órában.
– Jó reggelt, elnézést, hogy ilyen korán zavarom, Kathryn Turner vagyok – hadarta a nő egy szuszra, és felvillantotta rendőrségi jelvényét, mielőtt a mogorva tekintetű férfi rácsaphatta volna az ajtót.
Picture

De aztán semmi ilyesmi nem történt. Helyette a férfi kezet nyújtott, és ő is bemutatkozott.
– Christopher Hoover – próbált magára erőltetni egy mosolyt a kézfogás erejéig. „Igen, ezt már tudom…” – gondolta magában Kathryn.
– Kérem, mondja, hogy nem a híradótól jött… – sóhajtotta Christopher, miután végre elengedték egymás kezét.
– Nem, sajnos rosszabb – ingatta a fejét Kathryn. – Nyomozó vagyok.
Picture

​- A feleségemről akar kérdezni? – jött rá rögtön a férfi. Feltételezte, hogy nem részvétet nyilvánítani jött a látogatója. – Már minden kérdésre válaszoltam, amit feltettek…
– Szeretem feltenni a saját kérdéseimet, és személyesen is találkozni azokkal, akikkel az ügy kapcsolatos – jegyezte meg a nyomozó. – Az igazán fontos dolgokra csak így lehet rávilágítani – mondta, miközben már lépett is volna befelé az ajtón, de Christopher kitette oldalra a kezét, ezáltal útját állva a nőnek.
Picture

– Kérem, szeretnék végre nyugalmat… – nézett rá esdeklőn.
– Lássa be, hogy azt addig nem kaphatja meg, amíg a felesége nem kerül elő – mutatott rá Kathryn. – És én ebben szeretnék segíteni – folytatta, miközben síró hang ütötte meg a fülét. A ház belsejéből jött. Rögtön eszébe jutott, amit a híradóból megtudott: a férfinak van egy gyereke.
– Jól bánok a kisbabákkal is… – igyekezett bevetni a teljes arzenált.
Picture

– Azt mondja, el tudja hallgattatni? – nézett Chritstopher a nőre reményteli várakozással.
– Ha nem enged be, nem lesz túl könnyű… – vonta fel a szemöldökét Kathryn. Christopher némi habozás után ugyan, de végül leeresztette a kezét, és beengedte a nyomozót a házába. Egyenesen a nappaliba vezette, ahol rögtön a rácsos kiságyhoz léptek. Kathryn áthajolt a rácsok fölött, és ránézett a kisbabára, aki a csodálkozástól egy pillanatra elhalkult, de mikor már hozzászokott, hogy Kathryn ott van – és ez telt nagyjából fél percébe –, újra bömbölni kezdett.
– Szabad? – nézett Kathryn kérdőn a ház urára, aki bólintott.
Picture

A nyomozó benyúlt a kiságyba, magához ölelte a kisbabát, és kiemelte őt fekhelyéről.
– Mióta sír? – kérdezte, ismét Christopher felé fordulva.
– Mióta a feleségem eltűnt. Legalábbis nem sokkal azután kezdte – gondolkodott el a férfi, próbálva felidézni a történteket. Egyértelmű volt, hogy ha az ember felesége eltűnik, akkor nem az az első gondja, hogy a gyereke sírni kezd-e, vagy sem. – Nagyjából akkor kezdhette, mikor felvettem a földről.
Picture

 – Akkor ezek szerint inkább anyás típus? – érdeklődött Kathryn, miközben ringatni kezdte a kisdedet, aki fokozatosan elhallgatott, majd hosszú idő után végre álomba merült.
– Ezek szerint igen… – álmélkodott a férfi, hogy ez a vadidegen képes öt perc alatt véghezvinni azt, amire ő már fél napja képtelen. – Magát nem is ismeri, mégis megnyugodott… – tette szóvá gondolatait.
– Anyai érintés… – vonta meg a vállát Kathryn, mintha mi sem lenne ennél egyszerűbb. Mintha ez egy varázsige lett volna, amit ha kimondanak, és elég dallamosan, lágyan mondják ki, a világ bármelyik kisbabája azonnal elhallgatna.
Picture

– Hány gyereke van? – érdeklődött Christopher, majd rögtön összeszorította ajkait, belegondolva, hogy ez mennyire indiszkrét kérdés lehet. De szerencséjére a nő nem vette a szívére.
– Nincs sajátom – mondta. – A férjemmel nevelem az ő gyerekét, de nekem nincs…
– Pedig látom, hogy ért a gyerekekhez – bókolt Christopher. Kathryn hálásan bólintott, majd óvatosan visszafektette a gyereket az ágyába.
– Köszönöm – fejezte ki szavakkal is, amit az előbb egy egyszerű gesztussal letudott. – Tervezünk sajátot. De néha úgy érzem, hogy ez az egy is elég nagy kihívás… – mondta, miközben a férfi a konyha felé indult.
Picture

Követte őt, és elhagyták a nappalit, hogy a végre álomba merült kisbaba nyugodtan pihenhessen.
– Egyébként hogy hívják? – érdeklődött Kathryn, tekintetével a kiságy felé fordulva.
– Alex – válaszolta Christopher. Kathryn szemében könnyek gyűltek, olyan szeretettel mondta ki a férfi ezt a nevet. Most először gondolt bele, hogy valóban mennyire megviselhették a történtek a családot. De megtörölte a szemeit, és próbált visszatérni az objektív önmagához, hiszen meg kell oldania az esetet; egymás nyakába borulni, és ölelkezni majd ráérnek azután.
Picture

– Azt állította a híradóban, hogy azért rohant be rögtön a szobába, mert azt hitte, a felesége elájult – váltott témát hirtelen, ami Christophernek is feltűnt. Igazából már várta is, mikor ér véget a jópofizás, és térnek rá arra, amiért a nyomozó eredetileg idejött.
– Igen – erősítette meg az állítást.
– Gyakoriak voltak a feleségénél ezek az ájulások? – érdeklődött.
– Néha leesett a vércukra. Másokkal is megesik – magyarázta a férfi. – Egy szem szőlőcukor, és már jobban is van – tette hozzá mentegetőzve, mintha Kathryn azzal vádolta volna a feleségét, hogy rossz szülő, és az ájulásai miatt ki akarná hívni a gyermek védelmiseket.
Picture

– És azelőtt, hogy eltűnt, tudja, hogy pontosan mit csinált a felesége? – tért rá a következő kérdésre Kathryn, figyelmen kívül hagyva a férfi magyarázkodását.
– Mint mondtam a híradósoknak is, altatót dúdolt Alex-nek – ismételte a férfi önmagát.
– És ilyenkor a kezében tartotta a kisbabát, vagy Alex a rácsos ágyban volt?
– Nem tudom pontosan… – bizonytalanodott el Christopher. – Ez az ő kettejük kis szertartása volt.
– Szóval általános volt, hogy maga aközben fürdik? – kérdezősködött tovább a nő.
– Igen. Napi rutin volt, mondhatni – felelte a férfi. – Én csak azután mentem be jó éjt puszit adni Alex-nek, mikor már elaludt. Valahogy nem szívlelt engem. Nagyon anyás volt, ahogy maga is mondta az előbb – mondta, felidézve a korábbi megállapítást. – Egyébként nem akar jegyzetelni? – kérdezte, mikor feltűnt neki, hogy a nyomozó még csak elő se vett semmit, amivel, vagy amire írni tudna.
Picture

– Nem, mert egyrészt a legtöbb dolgot megjegyzem, másrészt nem akarom, hogy feszélyezve érezze magát. Ez inkább egy baráti elbeszélgetés, mintsem kihallgatás – magyarázta a nő. – Elvégre melyik kihallgatás során kezdik el babusgatni a nyomozók a kikérdezettek gyerekeit? – nevetett. – Egyébként Alex-re visszatérve… A gyerekek már csak ilyenek. Bármennyire is szeretjük őket, ők nem feltétlen reagálnak így. De ne aggódjon – nézett a férfira bíztatóan. – Szereti magát, csak még szokatlan neki ez a helyzet.
– Szóval ez tipikus? – könnyebbült meg a férfi. – Már kezdtem azt hinni, hogy nem is tőlem van…
– Feltételezi, hogy a felesége megcsalta? – csapott le Kathryn rögtön a valószínűleg akaratlan megjegyzésre.
Picture

– Csak sejtés… – hajtotta le a fejét Christopher. – Egy megérzés.
– És szereti őt? – nézett komolyan a férfi szemébe a nyomozó. Ezen a válaszon múlt, hogy a férfi felkerül-e a gyanúsítottak listájára, vagy sikerül megőrizni a hitelét.
– Igen – vágta rá határozottan a férfi. – Nem hagyom, hogy egy rossz megérzés tönkre tegye a házasságomat. Többet jelent ez nekem annál.
– De úgy érzi, volt oka félni? – puhatolózott tovább a nő.
– Nagyon… – kezdte a férfi, a helyes szón törve a fejét – vonzó nő a feleségem. Persze, hogy volt okom félni – bólintott.
– Van bármi ötlete, hogy ki akarhatta elrabolni a feleségét? Mondjuk egy lehetséges szeretője? – vetette fel Kathryn. – Vagy csak egyszerűen elment önként?
– A feleségem szeretett engem. Nem hagyott volna itt csak így. A lehetséges szeretőiről pedig fogalmam sincs – válaszolta Christopher. – Igazából… tehetnénk úgy, hogy egy szót sem ejtettem a szeretőkkel kapcsolatban? – próbált visszakozni Christopher.
Picture

– Nem veszek fel jegyzőkönyvet a beszélgetésről… – mondta megnyugtatásképp Kathryn. – Viszont amit egyszer elmond, azzal dolgozni fogok. Sajnálom – jelentette ki.
– Nem én tettem – védekezett rögtön Christopher, mert sejtette, mire gondolhat épp a nyomozó. De azonnal rájött, hogy ezzel csak ront a helyzetén, és még gyanúsabbá válik, így megpróbálta a lehető leghiggadtabb énjét elővenni, és úgy folytatni a mondatát. – Nagyon remélem, hogy megtalálja a tettest, és a feleségem épségben előkerül.
– Szerintem elég jól kitárgyaltuk ezt a szeretős témát, úgyhogy itt az ideje, hogy más nézőpontból közelítsük meg az esetet – mondta Kathryn olyan közömbösen, hogy Christopher nem tudta eldönteni, hogy a nő épp gyanúsnak, vagy ártatlannak tartja őt, de Kathryn-nek nagy gyarkolata volt ebben, nem csoda hát, hogy őt is sikerült összezavarnia.
– Gondolja, hogy a felesége tudott valamit, amit nem kéne? – érdeklődött Kathryn.
Picture

– És maga szerint ezért tűnt el? – lepődött meg Christopher, hogy a nyomozó képes volt tényleg szinte elfeledkezni korábbi beszélgetésükről, és új irányból elindulni. – Azért tűnhetett el, mert valaki nem akarta, hogy elmondhassa?
– Sokszor találkozom ilyen esetekkel, úgyhogy nem zárható ki – bólintott Kathryn.
– Mindannyian tudunk olyat, amit nem kéne – általánosított a férfi. – Ha emiatt tűnt el, akkor mindenki el fog tűnni – jegyezte meg, mikor újra felcsendült Alex nem éppen kellemes szólója.
Picture

– Remélem, már nincs több kérdése, mert úgy tűnik, nem lesz lehetőségünk tovább beszélgetni – állt fel Christopher a székről.
– Segítsek megint? El tudom intézni – ajánlotta Kathryn, miközben ő is felállt.
– Nem kell – rázta a fejét Christopher, aki az előbbi beszélgetés után nem tudta azt érezni, hogy ez csak egy baráti csevej, nem pedig egy kikérdezés, akármennyire is ezt akarta vele elhitetni a nő. – Igazából jobb lenne, ha menne – tette hozzá. – Tisztába kell tennem Alexet, mutatott az ajtó felé, miközben várakozóan a nőre szegezte tekintetét.
Picture

– Várjon csak… – suttogta Kathryn, ujját szája elé téve, elmélyülten hallgatózva. – Hallgassa!
– Mit? – kérdezte a férfi egyre türelmetlenebben, mert felhúzta a nyomozó szánalmas próbálkozása, amit annak érdekében próbál tenni, hogy maradhasson.
– Alex biztos elaludt, mert most csöndben van – hívta fel az apa figyelmét Kathryn. Christopher szintén fülelni kezdett, és belátta, hogy a nőnek igaza van. Viszont ettől függetlenül legfőbb ideje, hogy távozzon.
– A biztonság kedvéért megnézem, mi van vele – jelentette ki, miközben újra az ajtóra próbálta felhívni a nő figyelmét.
Picture

– Megértem, hogy meg akar tőlem szabadulni, mert senki sem lát szívesen nyomozókat a házában – bólintott Kathryn egyetértőn. – De maradhatnék még egy kicsit, kizárólag anyaként? – kérlelte a férfit. – Imádom a csöppségeket – tette hozzá, hogy biztosan meggyőzze a ház urát.
– Legyen – sóhajtott végül a férfi, és leeresztette a kezét. Elindult a kiságy felé, Kathryn pedig szorosan a nyomában haladt. – De nem sok mindent tud vele csinálni, ha Alex éppen alsz… – mondta a férfi, majd meglátta, hogy a kiságyban nincs senki.
Picture

– Hova tűnt? – döbbent le a férfi.
– Hány éves is volt? – kérdezte Kathryn, miközben rögtön nekiálltak keresni, hogy hová tűnhetett a gyerek. – Nem mászhatott ki esetleg?
– Egész nap a hátán fekszik – rázta a fejét kétségbeesetten Christopher. – Még hasra sem fordult. A mászás közelében sem jár…
– Azért nézzünk körül alaposan. Itt kell lennie valahol – mondta Kathryn. – Egy baba nem tűnik csak úgy el magától… – tette hozzá, elmélyülten kutatva, mikor egy nagy koppanást hallott. Megfordult, és Christophert látta, lábánál egy elejtett dobozzal.
Picture

– Mi van, ha mégis? – kérdezte a férfi zaklatottan. Kathryn rájött, hogy a férfi épp a dobozt foghatta a kezében, mikor kimondta az „eltűnik” szót, ami annyira fejbe kólintotta őt, hogy akaratlanul is elejtette a dobozt.
– Ez mégis hogyan lenne lehetséges? – csodálkozott Kathryn, arra gondolva, hogy ők mindvégig a szomszéd szobában voltak.
– Tudom, mire gondol – nézett még mindig meredten maga elé a férfi. – De tegnap este is a szomszéd szobában voltam, mikor a feleségem eltűnt.
*        *        *
Picture

Tina Ambrew álmos tekintettel lépett a könyvtár ajtajához, és csak sokadjára sikerült beletalálnia a kulcslyukba.
– Jó reggelt! – üdvözölte teljesen frissen és üdén egy szőke hajú férfi, aki az egyik oszlopnak támaszkodott. Feltételezhetően már ott állt egy ideje, és várta, hogy a könyvtár végre kinyisson.
– Jó reggelt… – morogta félálomban Tina, mikor rájött, hogy ki áll előtte: a férfi, akivel tegnap este beszélt a nagy olvasóteremben. – Látom tényleg visszajött… – állapította meg, felidézve magában a férfi tegnap este tett ígéretét.
Picture

– Azt hitte, csak viccelek? – húzta fel szemöldökét a férfi szinte sértődötten, miközben a könyvtáros kinyitotta az ajtót, és végre beengedte őt a már szentélyének számító helyre.
– Nem akarok tolakodó lenni… – kezdte Tina, mikor beléptek az épületbe –, de magának nincs fontosabb dolga, mint hogy egész nap itt ül a könyvtárban?
– Maga is itt ül egész nap – állapította meg a férfi. – Gyakran teszi fel ezt a kérdést magának is?
Picture

– Nem, mivel én itt dolgozom – közölte Tina, majd felvonta egyik szemöldökét, jelezve, hogy vár a férfi válaszára.
– Ahogy én is – bólintott egyetértően a férfi.
– Mi maga? Fizetett könyvolvasó? – nevetett Tina.
– Fizetett író – helyesbített a látogató. – Tegnap, mikor mondtam, hogy mindjárt végzek egy fejezettel, akkor azt az írásra értettem, nem az olvasásra.
– Szóval mikor itt van, könyvet ír? – kérdezte Tina.
Picture

– Kellemes hely a könyvtár a munkához – nézett körül az író, mintha csak most fedezné fel a helyet. – Olyan csendes itt. És jó érzés könyvek között lenni.
– Ha maga mondja… – sóhajtott Tina.
– Miért? Nem ért egyet? – lepődött meg a férfi. – Biztos nem látta még, hogy milyen szép ez a könyvtár…
– Igaza van – bólintott a könyvtáros. – Még új vagyok. És a rendszerezést kell megszoknom előbb, és csak utána unatkozhatok annyira, hogy ráérjek körbenézni…
– Szóval akkor azért nem ismeri még a heppjeimet… mert új itt – mondta a férfi, miközben tekintetéből az sugárzott, hogy végre megértett valami nagyon fontosat, amiről eddig fogalma sem volt. – Csodálom, hogy nem említették magának a könyvtár egyik legfontosabb kellékét…
– Micsodát? – lepődött meg Tina.
– Engem. Patrick Wilson vagyok – nyújtotta a kezét az író.
– Tina Ambrew – válaszolta a lány. – Szóval tényleg itt tölti minden napját? – kérdezősködött tovább. – Nem unalmas?
Picture

– Maga még csak egy napja van itt, ha a feltételezéseim helyesek, de máris unalmasnak tartja? – csodálkozott el a férfi, akiről látszott, hogy őszintén nem tudja felfogni, hogy lehet unalmasnak tartani egy könyvtárat.
– A könyvtár unalmas – szögezte le Tina, mintha csak egy dogmát ismételt volna el. – Maga azért nem találja unalmasnak, mert mikor ír, nem is itt van, hanem abban a világban él, amit épp kitalál, miközben én itt ülök a könyvek között a neonfényben.
– De tényleg így kell lennie? – kérdezte Patrick. – A könyvek, ahogy maga is mondta az előbb, egy-egy új világot jelentenek. Ne az unalmas könyveket lássa, hanem az izgalmas új világokat, és akkor elrepül az idő – adta elő magát a férfi, mintha csak egy reklámban lenne, ahol a könyvtáraknak kell jó hírét keltenie.
Picture

– Látom, maga tényleg megszállott… – jegyezte meg Tina.
– Inkább szenvedélyest mondanék – pontosított a férfi makacskodva.
– Jó, hogy vannak ilyen szemléletű emberek is… akik így látják a könyveket…
– Látom, nem sikerült meggyőznöm magát – csóválta a fejét Patrick. – Mit szólna, ha ebédidőben folytatnánk ezt a beszélgetést?
– Most elhív ebédelni? – lepődött meg az elég hirtelen jött és kifejezetten egyértelmű utaláson a könyvtáros.
Picture

– Igen – bólintott a férfi. – Addig viszont, ha megbocsát, dolgoznom kell. Tudja… a határidők. Így is elég nehéz határidőre kreatívnak lenni.
– Megértem. Viszont sajnos nem lehet. A könyvtárban kell maradnom – válaszolta Tina.
– Higgye el, az előző könyvtáros se töltötte itt az ebédidőt. Mindig pontban délben bejelentette, hogy ki kell mennem, mert amíg ebédel, zárva tart a könyvtár – mesélte a férfi nosztalgiázva. – Talán követhetné a példáját…
– Tudja mit? Legyen. Ebédelek magával – adta be végül a derekát Tina. – Viszont most már mennünk kéne, mert mindkettőnknek sok a dolga – zárta rövidre a beszélgetést, majd tekintetével végigkövette a férfit, amint felment a lépcsőn.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner még sosem volt annyira zavarban, mint akkor, ott, a kocsijában ülve, jobbján az egyre jobban aggodalmaskodó Christopher Hoover-rel. Ötlete sem volt, hogy mi történhetett, vagy, hogy hogyan. Ilyen abszurd esettel még nem találkozott.
– Muszáj berángatnia a rendőrőrsre? – kérdezte a férfi újfent, akit még mindig nem sikerült meggyőznie, hogy ez a helyes döntés.
– A kisbabája is eltűnt. Tudom, hogy a háta közepére sem kívánja a még több kérdezősködést, de ezt muszáj bejelentenie – közölte gépiesen a nő, miközben még mindig azon morfondírozott, hogy hogyan tűnhetett el az a gyerek. Nem tudta elhinni, hogy ő is eltűnt, és a férfi baljós kijelentése után is megszállottan kereste Alex nyomait – mindhiába. Aztán nagy nehezen elfogadta, hogy nem fogják a házban megtalálni a kisbabát, így viszont azonnal ide indultak, hogy az ügyben hivatalos nyomozást indíttathassanak el.
Picture

– Milyen messze van még? – türelmetlenkedett tovább Christopher. Kathryn érezte, hogy a férfi nem az őrsre siet ennyire, hanem azt várja, hogy mikor lesz már túl mindezen. Azt viszont még csak nem is sejtette, hogy miért olyan sietős a férfinak túlesni az eljáráson. Azt azért gondolta, hogy nem hazafelé igyekszik annyira, ahol csak azzal szembesülne, hogy az egész családja eltűnt.
Aztán összeszűkültek szemei, mikor rájött: Christopher biztos egy kocsmába igyekszik, hogy elfelejtse mindezt a sok borzalmat, még ha csak ideiglenesen is, a kellemetlen következményeket vállalva, melyeket holnap fog átélni fejfájás formájában.
Picture

– Miért kérdezi, hogy milyen messze van? Talán nem járt még az őrsön? – kérdezett vissza Kathryn.
– Nem vagyok büntetett előéletű – szögezte le a férfi. – És a rendőrökért se rajongok. Sajnálom, ha kiábrándítom… – nézett a nőre, aki viszont olyan gyakran megkapta már ezt mindenki mástól is, hogy el is eresztette a füle mellett.
– Itt is vagyunk – mutatott a nő a szélvédőn át a rendőrségi épületre, mialatt leparkolta a kocsiját. Miközben kiszálltak, megcsörrent a telefonja.
Picture

– Menjen csak előre, a férjem hív. Ha végeztem, maga után megyek – mondta a férfinak, aki viszont nem mozdult meg, mintha nem mert volna kíséret nélkül a bejárat közelébe menni. Csak néhány lépéssel arrébb ment, hogy mégse higgye azt róla a nő, hogy hallgatózik.
– Szia, drágám! – szólt bele a telefonba a nyomozó.
– Na, hogy megy a nyomozás? – érdeklődött Dean.
Picture

– Elég zűrösen… – nyögte Kathryn kínjában.
– Összekuszálódtak a szálak? – lepődött meg a férj, aki nem volt hozzászokva, hogy felesége nem tartja a kezében a gyeplőt.
– Mondhatni igen – bólintott Kathryn. – A férfi elmondta, hogy a felesége szeretőt tarthatott, legalábbis ő erre gyanakszik.
– És szerinted bosszúból elrabolta a nőt? – következtetett Dean.
Picture

– Először én is azt hittem. De aztán… aztán eltűnt a kisbabájuk is – mondta Kathryn tanácstalanul. Dean elbizonytalanodott egy kicsit. Ez már nem annyira hasonlított a nyomozós játékukra, amit játszani szoktak. Érezte, hogy a nőnek sincs elképzelése, ami szokatlan volt, és ezért zavarba hozta.
– Lehet azért, mert nem akarta, hogy a gyerek emlékeztesse őt a feleségére… – próbált mégis bedobni valami használhatót, hogy Kathryn segítségére lehessen.
Picture

– De a férfi végig ott volt velem a konyhában… Mikor a gyerek eltűnt, akkor is – ellenkezett Kathryn. Dean már biztos volt benne, hogy ez most más, mint mikor Kathryn elutasítja az ötleteit. Ezúttal csak kizárta őket, de neki se volt jobb elképzelése.
– Talán elraboltatta – helyesbített a férj.
– Meg volt rémülve – szögezte le Kathryn. – És ne mondd azt, hogy csak előadta, mert ha tényleg ilyen hitelesen játszik, akkor színésznek kellett volna mennie, és a városnak lenne egy Oscar-díjas híressége. Ennyire nem lehet meggyőzően alakítani.
– Szóval kizárod őt a gyanúsítottak közül? – következtetett Dean.
Picture

– Nem teljes bizonysággal, de egyelőre igen. Viszont most mennem kell – zárta le a beszélgetést a feleség, mikor rápillantott a rá váró Christopherre. – Épp behoztam őt az őrsre, hogy jelentsük a gyerek eltűnését is.
– Rendben. Szeretlek. Majd találkozunk otthon! – búcsúzott Dean.
– Én is szeretlek – válaszolta mosolyogva Kathryn. – Szia.
– Mit gondol, mennyi ideig fog ez tartani? – lépett oda Christopher a nőhöz abban a pillanatban, hogy zsebre tette a telefonját.
– Nem tart sokáig – nyugtatta őt a nő. – Csak felvesznek néhány adatot, és már kész is. Semmiképp sem több, mint fél óra – saccolta meg.
Picture

– Ezt jó hallani – könnyebbült meg a férfi, majd elindultak az őrs épülete felé. Mikor aztán beléptek, hatalmas tömeg és felfordulás fogadta őket. A várakozók nem is a kihelyezett kanapékon ültek csendben, hanem a recepciós pultnál tolongtak, egymás sarkát taposva.
Picture

​- Így viszont mindenképp több lesz, mint fél óra… – jegyezte meg Kathryn a tülekedést látva.
A termet ingerült, aggódó, és elkeseredett kiabálások töltötték meg. „Anyukám”, „a kislányom”, „a férjem”, „a nagyszüleim”, és hasonló, rokoni kötődéseket kifejező szavak hangzottak el.
Egy szó azonban minden kiabálásban közös volt, és vissza-visszatért: „Eltűnt”.

The Last One Standing – Az utolsó – 3. Nem lóghat meg

Picture

Brandon Leigh aznap – tőle szokatlan módon – későn érkezett meg a munkába – nem mintha amúgy bárki számon kérte volna, a szinte vezető pozícióban dolgozó férfitól, hogy mennyi időt tölt az irodában.
Mikor reggel felkelt, émelygés fogta el, és a hasa is görcsölni kezdett. Tudta, hogy a stressz okozza. És ez a nyomás még most is a vállaira nehezedett, kitöltve agyának még a leghátsó zugait is. Minden gondolata arról szólt, hogy mihez kéne kezdenie most, hogy tegnap este megfenyegették őt a telefonon.
Picture

– Hogyan kéne előteremtenem annyi pénzt jövő hétre? – morogta maga elé elkeseredetten, miközben a felvonó felé baktatott. Annyira nem foglalkozott az őt körülvevő fizikai világgal, hogy az se érdekelte, ha valaki őrültnek nézi, amiért magában beszél, vagy akkor sem zavartatta magát, ha valakit fellökött figyelmetlenségében.
– Adjam el a vesémet? – nevetett fel reményvesztetten, majd hozzátette: – Ha mindkettőt eladnám, az se lenne elég. Tisztára meg vannak őrülve! – kiáltott fel, miközben beszállt a liftbe.
Picture

– Nincsen aranyat tojó szamaram, se valami távoli off-shore számlám, se dugipénz az egyik kártyámon. Mire számítanak, honnan szedek össze ennyi pénzt? – kérdezte, majd elfojtott magában néhány káromkodást, miközben a felvonó lassan megállt, az ajtó kinyílt, ő pedig elhagyta az acéldobozt.
Picture

Az irodája felé haladva már ügyelt arra, hogy ne kezdjen el motyogni, mert ezen a szinten mindenki személyesen ismerte őt, és ők is ugyanolyan nagykutyák mind, mint ő maga, nem pedig az alantas dolgozók – mint például a takarítók, gyakornokok, titkárnők –, akik mellett a földszinten elhaladt.
A legfelső emeleten már számított neki, hogy milyen vélemény alakul ki a többiekben róla, mert tőlük jobban függött, mint a büfésektől. Olyannyira önelégültté vált az évek során, annyira hozzászokott, hogy mindene megvan, hogy nem tudta értékelni az általa kevésbé fontosnak tartott munkákat, nem volt hajlandó elismerni, hogy az ő hozzájárulásuk nélkül összeomlana a jól olajozott gépezet. Azt is hajlamos volt elfelejteni, hogy csak az uzsorástól felvett hitelnek köszönheti, hogy ő most idefent dolgozik, nem pedig odalent.
Benyitott irodájának ajtaján, nekidöntötte aktatáskáját az asztal lábának, és helyet foglalt forgószékében.
Picture

Halántékát kezdte masszírozni, és annyira lefoglalta gondolatait az uzsorásnak való tartozás törlesztésének problémája, hogy tudta, nem lesz képes nekiállni átnézni a legújabb reklámprojektet, amit aznap kell átadnia a megbízóknak.
Remélte, hogy semmi zűrös nem fog történni: minden megy majd a maga megszokott módján, és akkor ő, a vezető, talán lazíthat egy kicsit. Talán egy egész napot is. De addig mindenképp, míg ki nem találja a megoldást a problémára. Mert ha nem talál ki valamit sürgősen, akkor a cégnek nem csak egy napig kell őt mellőznie, hanem örökre.
Megcsörrent a telefon az asztalon. Az éles hang éles fájdalomként nyilallt bele Brandon görcsölő fejébe, és morogva vette fel.
Picture

​ – Elnézést a zavarásért, Mr. Leigh, de Lisa Porter van itt, és azt mondja, hogy egyeztetni jött a megbeszélt időpontra – hallotta meg Brandon a recepciós nő hangját.
A név hallatán összeszorult a gyomra. Rögtön tudta, hogy a Lisa Porter csak egy álnév. Az uzsorás nő használta, hogy nehezebb legyen lenyomozni őt. És hiába nem létezett az a bizonyos megbeszélt időpont, tudta, hogy nincs más választása, mint igent mondani arra a következő kérdésre, hogy „Felengedhetem-e őket?”.
Brandon Leigh ideges lett, olyannyira, hogy nem tudott megmaradni ültő helyében.
Picture

Felpattant, és idegesen kezdett járkálni, miközben gondolatban végigkövette nemkívánatos látogatójának útját a bejárattól egészen addig a pillanatig, amikor majd bekopog az ajtón. Sajnos ez utóbbi túlságosan hamar bekövetkezett.
Kopogtatás nélkül kinyílt az ajtó, és majdnem nekivágódott az épp előtte sétáló Brandonnak, aki rémülten ugrott hátrébb. Aztán belépett egy nagydarab férfi, aki rögtön elindult Brandon felé, majd a kezét a vállára tette. Aztán megjelent egy másik, ugyanolyan kidolgozott izomzatú, és épp olyan barátságtalan arckifejezésű férfi is, és Brandon másik oldalára állt.
Picture

– Foglaljon helyet! – utasította egy női hang nem éppen udvariasan a férfit, majd a Brandont közrefogó két testőr a vállánál fogva már kényelembe is helyezte őt, mielőtt reagálhatott volna. Az iroda másik végében lévő fotelba ültették le, pontosan az íróasztallal szemben, ahol az imént még felvette a telefont.
Picture

Az asztalnál most Brandon helyett egy idős nő foglalt helyet: az uzsorás, akitől Brandon annak idején pénzt kért kölcsön. Valódi nevén Amelie McAddams. De ezt a nevet és ezt az arcot csak azok ismerték, akik kölcsönhöz folyamodtak a nőnél. Mondhatni kiváltságosak voltak, de valójában senki nem vágyott erre a kiváltságra, hiszen egyet jelentett a megbélyegzettséggel. Brandon feszülten fürkészte a kíméletlen nő arcát, és várta, hogy mondjon valamit, de Amelie szótlan maradt.
Picture

A mellette álló, föléje tornyosuló két testőrt méregette ezután, és várta, hogy történjen végre valami, de mindenki szótlan és mozdulatlan volt. Brandon úgy érezte, hogy neki kéne kezdeményeznie, annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan nincs olyan helyzetben, hogy ily módon magához ragadja az irányítást. De még így is ésszerűbb megoldásnak látta, mint némán ülni, a mogorva tekintetektől feszélyezetten.
Picture

– Jó reggelt – szólalt meg végre, de hangja remegett kissé. Megerőltette magát, mert nem hagyhatta, hogy a saját irodájában ennyire sebezhetőnek tűnjön. – Épp magára gondoltam… – folytatta, mire Amelie nevetésben tört ki, és a váratlan reakciótól Brandon zavarba jött.
Picture

– Kedves magától… – mondta végül Amelie, mikor nevetése csillapodott. – Netán elhívna randevúra? – osztotta meg végül a többiekkel is a nevetés tárgyát.
– Nem, nem… csak… – mentegetőzött Brandon esetlenül, de Amelie leintette, és kegyesen befejezte helyette a mondatot.
– A pénzen gondolkozott? Helyes – tért a tárgyra végül a nő. Nyilvánvalóan nem egy baráti csevej miatt látogatták meg Brandont a munkahelyén. A komolyabb témához illően végleg eltűnt arcáról a mosoly, és az ijesztően kifejezéstelen mimikát húzta elő tarsolyából.
Picture

– Remélem kitalált már valamit, mert le kell rövidítenem a határidőt – közölte, amitől Brandonnak összeszorult a torka. Hogy még kevesebb idő áll a rendelkezésére?!
Eluralkodott rajta a pánik, miközben Amelie fecsegni kezdett valamilyen nyereséges befektetésről, amihez szüksége lenne a pénzre, és ami ezért indokolttá teszi a rövidebb határidőt. Brandon fel se fogta, amit az uzsorás mond, csakis arra tudott gondolni, hogy vajon mennyire kevés ideje maradhatott. Egyébként se érdekelte az indok, hiszen ha a nő visszakéri a pénzét, akkor azt bármikor megteheti, mivel Brandon döntött úgy, hogy belevág ebbe, és nem a tisztességes utat járja.
– Három napot kap – bökte ki végül Amelie az információt, amire Brandon várt. Mégse tudott örülni, mikor végre megkapta.
Picture

– Három napot? Egy hét alatt se tudnám visszafizetni, nem hogy három nap alatt! – fakadt ki a férfi, miközben indulatosan felpattant ültő helyzetéből, de a két testőr azonnal készségesen segített neki meggondolnia magát, és visszaültették őt.
– Azt ajánlom, találjon ki valamit. És ne próbáljon meg trükközni, vagy kénytelen leszek megmutatni a trükköző ügyfeleim albumát… – mosolyodott el a fekete humorral megáldott Amelie, miközben hozzátette:
Picture

– Kedves kis képaláírások vannak hozzá. A halottkémtől.
– Meg fogom szerezni a pénzt – jelentette ki Brandon olyan elszántan, hogy érződött belőle, hogy akkor is teljesíti, ha ez lesz az utolsó dolog, amit megtesz az életében. Persze remélte, hogy nem az lesz, hiszen akkor semmi értelme nem volt megtenni. Nem akarta, hogy legyilkolják egy sötét sikátorban, és a hiányzó pénzt az eladott szerveiből pótolják.
Picture

– Örülök, hogy ezt hallom – állt fel Amelie az asztaltól. – Sok sikert hozzá – mondta, miközben magához intette a két testőrt, de még az ajtóból visszafordult a férfi felé: – És ne feledje, nekünk ugyanaz a célunk: meggazdagodni. És van még valami közös bennünk. Ha valaki az utunkba áll a célunk elérése közben, azt hajlandóak vagyunk félreállítani – mondta könnyeden, mintha ez nem egy halálos fenyegetés, vagy baljóslatú figyelemfelhívás lett volna, hanem csak egy egyszerű üdvözlet, majd minden további nélkül kilépett az ajtón, és magára hagyta a falfehér Brandont, aki még mindig nem mert felállni a fotelből.
Picture

Magán érezte a hirtelen még sürgetőbbé váló feladat súlyát, ami ugyanolyan erősen a fotelhez szögezte, mint fizikálisan a két testőr tette néhány perccel ezelőtt.
​*        *        *
Picture

William Drew az irodához tartozó konyha felé futott, mivel késésben volt. Tegnap pontban negyed egykor találkozott Abbyvel, most viszont már háromnegyed egy is elmúlt. Reménykedett benne, hogy kolléganője is ugyanúgy késni fog, mert neki is elhúzódik a megbeszélése. Aztán így is lett: az üvegfalon keresztül meglátta a nőt, amint a pultnál álldogál.
– Szia, mit csinálsz? – lépett be Will a konyhába, észrevéve, hogy Abby valamin elmélyülten ügyködik.
Picture

– Szendvicseket – felelte a nő, anélkül, hogy csak egy pillanatra is kizökkent volna a koncentrálásból.
– Nem arról volt szó, hogy nem csinálsz kaját? – idézte fel Abby hozzáállását tegnapról.
– Csak nem akartam éhen halni ma ebédidőben – jegyezte meg a nő. – Tudod, tegnap volt itt egy balfék, aki szó nélkül csinált nekem kaját, de azt hittem, hogy ma nem jön, szóval kénytelen voltam nekiállni én magam… – viccelődött Abby.
Picture

– Szóval balfék? – játszotta a sértettet Will.
– Édes balfék – finomított a fogalmazásmódon a nő, miközben végre felnézett a vágódeszkáról. – Késtél – mosolygott.
– Négy perc negyvennyolc másodpercet késtem reggel, úgyhogy ennyivel később engedtek el ebédelni – mondta Will tettetett komolysággal, közben szomorú tekintettel.
– A főnök stopperrel méri a munkaidőt… – bólintott Abby.
– Ja, és van egy fala, amire ki van akasztva az összes névre szóló stoppere – látta szinte maga előtt a képet Will, majd mindketten nevetésben törtek ki.
– Na jó, eleget foglalkozunk a főnökkel a munkaidőben. A szünetben inkább együnk – vetett véget a cégvezető kontójára való viccelődésnek a nő, miközben felhelyezte a szendvicsek tetejére a második szelet kenyereket, és hátrébb lépett művétől, melyet ez által elkészültnek titulált.
Picture

– Biztos vagy benne, hogy ehető, amit csináltál? – méregette bizalmatlanul a szendvicseket a férfi.
– Látom, nálad fő a bizalom – nézett Abby szúrósan Willre, amitől a férfi kicsit megszeppent, és elszégyellte magát, hogy talán megsértette a nőt.
– Te mondtad, hogy nem szoktál főzni… – mentegetőzött rögtön.
– Ezek csak szendvicsek! – forgatta a szemeit Abby úgy, hogy tudassa a férfivel, hogy nem vette a szívére, hanem ő is viccelődésnek fogta fel a dolgot.
– Nagy gond lenne, ha megkérnélek, hogy előbb te harapj bele? – folytatta a humorizálást Will.
– Ha ragaszkodsz hozzá… – kezdte Abby, miközben beleharapott az egyik szendvicsbe, majd arca groteszk kifejezésbe rándult, a kukába vágta a szendvicset, és a mosogatóhoz rohant, hogy kimossa a száját.
Picture

– Szóval bizalom? – lépett oda Will a mosogató fölött görnyedő kolléganőjéhez. – Előbb ki kéne érdemelned, és csak azután számon kérni… – nevetett, miközben Abby elzárta a csapot.
Will a deszkán maradt másik szendvicsre nézett, majd egyesével leszedegette az egymásra helyezett rétegeket, mindent alaposan végigszagolva. A sonkánál aztán elfintorodott, így Abby rögtön leolvashatta a férfi arcáról, hogy mi volt a ludas a kellemetlen ízért a szendvicsben.
– Jobb, ha nekiállok valami ehetőt csinálni – jegyezte meg Will, miközben felegyenesedett, és gyengéden a kukába lökte a másik szendvicset is a párja után.
– Nem jó ez így. Mindig te csinálod… – morgott Abby, de közben magatehetetlenül inkább leült az egyik bárszékre, hogy ne legyen láb alatt a konyhában.
– Ehetnénk valamikor olyat is, amit nem én csinálok… – vetette fel Will, miközben a hűtőben kotorászott alapanyagok után kutatva.
– Láttad, hogy nem jött be – bökött fejével Abby a kuka felé, és újra érezni vélte a romlott sonka émelyítő ízét a szájában, ahogy felelevenítette a pár perccel ezelőtti, balul elsült kísérletét.
– Nem, én úgy értettem, hogy egyikünk se főzzön – pontosított Will, miközben kipakolta a pultra a kiválasztott élelmiszereket. Abbahagyta egy pillanatra a munkálkodást, és Abby szemébe nézett, így akarta feltenni a nagy kérdést.
Picture

– Mit szólnál egy étteremhez? – kérdezte, majd érezte, hogy teste megfeszül, és minden porcikája azt kívánja, hogy a nő igent mondjon.
– És ezzel a hatalmas kitérővel akarsz elhívni randira? – mosolyodott el a nő, aki most belegondolt, hogy épp kézre játszott a férfinak.
– Igen – bólintott Will, bár ebből a bólintásból inkább az esetlen vágyakozás, mintsem a határozottság érződött ki. – Mit szólsz a ma estéhez?
– Legyen – egyezett bele Abby.
– Nincs semmi hozzáfűznivalód? – döbbent le Will, hogy kolléganője ilyen könnyen rábólintott az ajánlatára.
– Mint például? – csodálkozott Abby.
Picture

– Mondjuk valami olyasmi, hogy „Legyen, mert úgy sincs mit enned ma este”, vagy valami hasonló…
– Szeretek viccelődni, de ezt most nem akarom elviccelni – felelte a nő őszintén.
– Hú, de komoly vagy… – mosolyodott el Will, majd lassan végre elhitte, hogy Abby tényleg komolyan gondolta, amit mondott.
Mikor már kétsége sem lehetett afelől, hogy a nő nem viccel, kissé zavarba jött, és rögtön nekilátott felaprítani a zöldséget, hogy oldja a saját feszültségét.
A legtöbb embernek nem szabad kést adni a kezébe, mikor ideges, de Will pont ettől tudott lenyugodni, és szerencsére a zöldségeken kívül senkinek nem esett baja ilyenkor.
Picture

– Vártam már, mikor hívsz el… – jegyezte meg Abby kisvártatva. Will annyira ledöbbent ezen a kijelentésen, hogy majdnem levágta az egyik ujját.
– Komolyan? – kérdezte, próbálva a lehető legjobban elrejteni a hitetlenkedést a hangjában. – Én meg még azt hittem, hogy kosarat kapok…
Picture

– Én is azt hittem, hogy azt adok, de… végül mégsem – vallotta be a nő.
– Mi miatt haboztál? Vagy mi miatt gondoltad meg végül magad? – próbálta feltenni a helyes kérdést Will, de nem tudta, hogy melyik felvetés jöhetett hirtelen: az, hogy elutasítja, vagy az, hogy elfogadja a meghívást.
– Eredetileg igent mondtam volna, de aztán tegnap elgondolkoztatott, amiről meséltél. – A két gyerek – kezdte Abby lassan, miközben végig a férfi arcát vizslatta, hogy lássa, felzaklatja-e bármi is, amit mond. Mivel nem látta ennek semmi jelét, folytatta.
Picture

– Nem tudom, hogy tudnék bánni velük, és így egy kicsit aggódtam, de legyen. Bevállalom – határozta el magát a nő.
– Annyira ne szaladjunk előre… – mosolyodott el a férfi, hogy kicsit oldja a hangulatot, ami most, hogy feltette a kérdést, kétség kívül megváltozott. Nem is gondolt bele, hogy a „vicces, jó fej Abby kolléganőből” mi lesz, ha járni kezdenek. Mennyiben fog megváltozni a véleménye róla? Bár felesleges előre ezeken gondolkozni.
Picture

​– Igen, van két gyerekem, de nem arra kérlek, hogy legyél az anyjuk. Először csak legyünk túl a vacsorán…
– Igaz – nevette el magát Abby. – De érzem, hogy jó lesz – tette hozzá, majd elgondolkozott, hogy vajon ő túlságosan naiv, és túl sokat lát bele a férfiba, vagy Will tényleg olyan kedves és vicces, mint amilyennek ő gondolja?
*        *        *
Picture

Brandon Leigh csak bámult maga elé. Ha bárki kinyitotta volna az ajtót, és ránéz, azt hihette volna, hogy épp hozzáértőn tanulmányozza a legutóbbi reklámkampány kiadásait jelző számokat a monitoron, de a férfi nem a kijelző számait látta maga előtt.
Igaz azonban, hogy számokat látott, és ezek a számok sokkal jobban foglalkoztatták jelen helyzetében, mint a munkájához szükséges adatok. Gondolatban adogatta össze a rendelkezésére álló pénzösszegeket, de szembesült vele, hogy ez a hitel töredékének fedezésére se lenne elég, így már ott tartott, hogy mozgósít minden lehetséges pénzforrást, mikor aztán elhatározásra jutott. Nem hajlandó eladni mindenét, ami csak mozdítható, mert akkor ugyanott tartana, mint ahol elkezdte: a hitelből felépített birodalma percek alatt romba dőlne.
Picture

Hirtelen mozdulattal telefonjáért nyúlt, és tárcsázni kezdett.
– Jó napot kívánok! – köszönt bele a telefonba a feltárcsázott bank egyik alkalmazottja.
– Jó napot! – üdvözölte Brandon a lelkes hangú férfit, miközben magában arra gondolt, hogy „milyen kedveskedő hangod van, bezzeg mikor majd visszafizetni kell a pénzt rögtön követelőző leszel…” – Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy tudok-e hitelt felvenni rövid időn belül az önök bankjától.
– Attól függ, mekkora összegben – felelte a férfi.
– Jelentősebb összegre gondoltam. Ez mennyiben változtatja meg az ügyet? – érdeklődött Brandon.
– Ha elmondja, hogy pontosan mennyire gondolt, akkor elmondom, hogy mennyire lehetséges.
Picture

– Négyszáz ezer – bökte ki végül a számot Brandon. Tudta, hogy nagyon sok pénz, de azt is, hogy inkább egy becsületes banknak tartozik ennyivel, mint egy könyörtelen uzsorásnak. Már amennyire a bankokat becsületesnek lehet nevezni. – Mondja, ugye nem lehetetlen…
– Sajnálom uram, de ennyi pénzt még fél éves előzetes egyeztetés után sem adunk ki egy összegben. Nem segíthetek – hangzott az elutasító válasz.
– És ha csak egy részét venném fel maguktól? – érkezett a következő mesteri ötlet Brandontól.
Ha nem fenyegették volna meg halálosan az elmúlt napokban többször is, észrevette volna, hogy ez az általa „mesterinek” gondolt terv mennyire erőtlen és elkeseredett valójában.
– Ha arra gondol, hogy a többit más bankból veszi fel, akkor el kell mondjam, hogy súlyos következményekkel járhat – figyelmeztette őt a férfi, aki fokozatosan veszítette el segítőkész hanglejtését. – A rendőrség értesítést kap az ilyen mértékű tranzakciókról, hogy a visszaéléseket elkerülhessük.
Picture

– Mit ajánl akkor? – csapott az asztalra elkeseredett indulatában Brandon olyan hangosan, hogy még a vonal túlsó végén lévő férfi is meghallotta. A banki alkalmazott nagyot nyelt, és csak azután folytatta, próbálva nem jobban feldühíteni a férfit.
– Bármire is kell ennyi pénz, ossza be. Egy ház nem kerül ennyibe, bár nem tudom, mit venne ennyiért. A türelemmel sokra mehet – kezdett bele a tanácsok osztogatásába. – Takarékoskodjon, a többit pedig kipótolhatja a hitelből, de ne az egészet abból fizesse – mondta, amivel sikerült végleg felidegesítenie Brandont.
Nem jutott előrébb a tanácsokkal, mert mindhez idő és türelem kell, ő pedig épp ebben a kettőben nem bővelkedik jelenleg.
Picture

Dühében Brandon vonalat bontott, és tekintete máris a képernyőre tapadt. Ha az az idegesítő, műmosolygós banki alkalmazott másra nem is, egy dologra jó volt: rádöbbentette, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy a visszafizetés terhe ne az ő vállára nehezedjen. Amint megtalálta, amit keresett, a képernyőn lévő számot feltárcsázta, és mikor a hívott fél felvette, hadarni kezdett a telefonba, hogy az illető még véletlen se tudja félbe szakítani:
Picture

– Jó napot! Olvastam a hirdetését az interneten. Jól jönne egy pénzügyi tanácsadó segítsége a jelen helyzetemben. Ha jól olvastam, titoktartási kötelezettséget is vállal, amire szintén szükségem lenne. Mikor tudna találkozni velem? – mondta végig egy levegővel, majd izgatottan, lélegzetvisszafojtva várt a válaszra.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner zaklatott volt a rengeteg eltűnési eset híre miatt. Az őrsről mégis hazaküldték délben, mivel a főnökének az volt a mániája, hogy Kathryn túlhajszolja magát. Ez állandó vitaforrás volt kettejük között, mert Kathryn gyakran ringbe szállt saját igazát megvédendő, és győzködte felettesét, hogy igenis bírja a munkát, csak alábecsülik a tűréshatárát.
Most azonban főnöke kezében volt az ütőlap, mivel kikotyogta neki reggel, hogy Ben szólt neki telefonon, hogy otthon ebédel, így felettese emlékeztette őt erre, és hazaküldte ebédet főzni. Kathryn pedig tudta, hogy meg van lőve: ezúttal nem dobhatta be szokásos érveit, hiszen mióta összeházasodtak Deannel, már nem csak nyomozóként, de anyaként is helyt kellett állnia.
Picture

Úgyhogy mérgelődve ugyan, de ott ügyködött a konyhában, miközben mostohafia a pultnál ülve várakozott, egyre türelmetlenebbül. A nő végül kelletlenül lenyelte a békát, és érdeklődően Ben felé fordult.
– Milyen volt ma a suli? – kérdezte.
– Eddig jó – felelte Ben egykedvűen.
– Hogyhogy „eddig”? – lepődött meg Kathryn a szóhasználaton.
– Úgy, hogy még nincs vége – adta meg a magyarázatot a fiú.
– Ben, te lógsz a suliból? – kérdezte vádlón a nő.
– Nem lógok – tiltakozott Ben. – Ebédszünet van. Ilyenkor haza lehet jönni.
– És pontosan miért is jöttél haza? Nem főzök olyan jól, hogy megérje ennyit utaznod érte. És tudod, mit mondanak… Ami nem öl meg, csak erősebbé tesz. Szóval ott van a menza is.
– Az undorító – finnyáskodott a fiú a fejét rázva.
– Ben, mi a baj? – tette csípőre a kezét Kathryn. Tudta, hogy a fiú nem emiatt jött haza. – Eddig nem jártál haza ebédidőben.
Picture

– Csak látni akartalak… – mondta Ben, széles mosollyal az arcán, de Kathryn átlátott a szitán.
– Ez hízelgő, de tudom, hogy hazudsz. Ki vele! Mi történt? – kérdezte most már inkább gondoskodón, mint számon kérőn.
– Az egyik srác a suliban… piszkálni szokott – vallotta be végül a fiú szemlesütve. – És tegnap ebédidőben megdobott egy húsgombóccal.
– És nem volt ott egy tanár sem? – kerekedett el Kathryn szeme. Ő is átélte ugyanezt: gyerekként ő sem volt soha az osztály kedvence, de azt feltételezte, hogy Ben vagányabb fiú, mint amilyen gyerek ő volt annak idején.
Picture

– Senki nem látta – ingatta a fejét Ben.
– Azt értem, de nem is szóltál egynek sem?
– Nem akartam árulkodni – magyarázkodott Ben.
– Ben, az nem árulkodás, ha elmondod, hogy bántanak téged. Jogod van szólni. Az az árulkodás, mikor a másiknak akarsz rosszat azzal, hogy elmondod, mit tett – próbálta helyére tenni az árulkodás fogalmát Kathryn a mostohafia fejében.
Picture

– Akkor sem lehet – ellenkezett tovább Ben. Kathryn látta, hogy ez az út nem vezet sehová, így mással próbálkozott.
– Ha te nem teszel semmit, akkor majd én.
– Mit akarsz csinálni? – rémült meg Ben. Nem attól félt, hogy mit művelhet Kathryn az osztálytársaival, hanem sokkal inkább attól, hogy mit szólnak majd a többiek, ha az anyukája védelmezi őt. Illetve mostoha anyukája.
– Beszélek a szüleivel – jelentette ki Kathryn eltökélten.
– Ne már! Azzal csak leégetsz!
– És mit szeretnél inkább? Terrorban élni, vagy hagyni, hogy valaki közbelépjen? – állította választás elé a fiút.
– Azért nem mondanám terrornak… – próbálta enyhíteni a körülményeket Ben.
– Akkor ez azt jelenti, hogy holnaptól megint a suliban ebédelsz? – próbálta sarokba szorítani a fiút, és úgy látszott, sikerült is neki.
– Oké, talán mondhatjuk annak… – ismerte el Ben.
– Beszélek a szüleivel, hogy valami gond adódott. Te pedig addig itthon ebédelhetsz, amíg meg nem oldódik ez az egész, rendben? – ajánlotta Kathryn az általa elképzelt ideális opciót, miközben Ben elé rakta az épp elkészült ebédet.
Picture

– Köszönöm – bólintott Ben hálásan.
– Ne hálálkodj sokáig, mert kihűl az ebéded – ráncolta a homlokát Kathryn, miközben a fiú már meg is ragadta a villát, és nekiállt enni.
– A kedvencemet csináltad – jegyezte meg tele szájjal, mire Kathryn elmosolyodott.
– Mindig a kedvencedet főzöm, nem? Az egyiket a sok közül – mondta, magában hálát adva, amiért Ben nem válogatós, és viszonylag mindent megeszik.
Picture

– Te vagy a világ legjobb mostohaanyukája! – dicsérte Ben a nyomozót, széles mosollyal arcán, kivillantva pár ételdarabkát fogai között.
Kathryn megrezzent a dicséret hallatán. A mondat egészen az utolsó szaváig tetszett neki, de az utolsó szó, a „mostohaanyuka” szúrta a szemét. Mint a legtöbb mostohaszülő, ő is arra vágyott, hogy ne nevezzék őt így. Deannel már egy éve házasok voltak, és próbált minél több időt tölteni Bennel, de ezek szerint ez mégsem volt elég hatásos. Eltökélt szándéka volt elérni, hogy Ben előbb, vagy utóbb egyszerűen az anyukájának szólítsa, ne pedig a mostohaanyukájának.
*        *        *
Picture

– Akkor indulhatunk? – lépett oda Tina az épp elmélyülten gépelő Patrick mellé.
– Pillanat, utolsó szó – reagált a férfi, miközben fel sem nézett a képernyőről.
– És mit ír utolsó szó jogán? – nevetett Tina.
– Megfojtotta – olvasta fel hangosan Patrick a kérdezett szót, majd elmentette a dokumentumot, és kilépett a szövegszerkesztőből.
Picture

– Ez elég durva – borzadt el Tina. – Krimit ír? Netán horrort? – találgatott, miközben Patrick kikapcsolta, és lecsukta a laptopot.
– Igazság szerint azt írtam épp, hogy „az orrfacsaró bűz szinte megfojtotta” – pontosított a férfi, amitől máris kevésbé tűnt rémisztőnek a jelenet, bár az orrfacsaró bűz forrása további, morbid kérdéseket ébresztett a könyvtárosban. – Mehetünk is – jelentette ki Patrick, miközben a hóna alá csapta a gépet, nemsokára pedig már kint is voltak az utcán a déli napsütésben.
Picture

– Arra viszont még nem válaszolt, hogy milyen műfajban ír… – jegyezte meg kisvártatva Tina, miközben az egyik közeli étkezde felé sétáltak.
– Helyes volt a feltételezése. A könyveim általában valamilyen rejtélyről szólnak, így mondhatjuk rájuk, hogy krimik – bólintott a férfi. – És rengeteg kutatómunkát kell végeznem hozzá. Ezért is praktikus a könyvtárban dolgoznom – adott választ egyúttal arra is, hogy miért tölt ott olyan sok időt.
– Az interneten is utána nézhet a dolgoknak – jegyezte meg Tina.
– Maga kinek hinne inkább? – nézett nagyon komolyan a nőre. – A netfirkászoknak, vagy egy régi, szavahihető könyvnek?
– A kérdésben elrejtette a választ – jelentette ki Tina nevetve.
– Erről szólnak a krimik általában. Az elrejtett válaszokról, csak nyilván azért jobban el vannak rejtve. Viszont maga szemfüles olvasó lehet – dicsérte Patrick a könyvtárost elismerően. – A krimi a maga műfaja.
Picture

– Nem vagyok író, hogy műfajom legyen… – pirult el Tina.
– Nem csak az íróknak van műfaja. Hanem az olvasóknak is – kezdett filozofálni a férfi lelkesen. – A könyvek célja, hogy a világot megismertesse az emberekkel. Mindenki más műfajú könyvekből tudja leszűrni ugyanezeket az információkat – vélekedett a témáról.
– Na jó – nevetett Tina –, árulja el, hogy honnan szedi ezt a temérdek sok bölcsességet a könyvekkel kapcsolatban… Van egy ilyen könyv, amiben ezek össze vannak gyűjtve? Egy „Minden napra egy idézet a könyvekről” című könyv? – fakasztotta ezzel az ötletével mosolyra a mellette lépkedő írót is.
– Szóval nem tart elég értelmesnek ahhoz, hogy magamtól találjak ki ilyeneket?
– Nem arról van szó! – tiltakozott Tina. – Csak nem nézek ki magából ennyi filozofáló hajlamot…
– Pedig sokkal több van bennem, mint sejtené – mondta sejtelmesen Patrick.
– Ehhez én is tudok egy könyves idézetet, bár csak a legsablonosabbat…
– Ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján? – találgatott Patrick, miután gondolatban végigvette az összes mondást, ami itt szóba jöhet.
Picture

​– És még azt az egyet is lelövi előttem… – nézett tettetett szigorúsággal Tina a férfira. – Ez nem volt szép magától.
– Sajnálom! – mentegetőzött a férfi nevetve. – Mivel kárpótolhatom?
– Nem lesz könnyű, de ha meghív ebédelni, akkor talán megenyhülök valamelyest… – nézett kacéran a nő.
– De hát már meghívtam… – bizonytalanodott el Patrick.
– Tudom – kacsintott Tina. – Talán úgy nézek ki, mint aki haragszik? – nevetett, miközben megérkeztek az étterembe. Helyet foglaltak az egyik asztalnál a teraszon, és egy pincér máris megjelent mellettük.
Picture

– Jó napot! – köszöntötte őket. – David Gilroy vagyok, én leszek ma a pincérük. Mivel szolgálhatok? – vette viccelődősre a figurát a viszonylag fiatal pincérfiú, miután látta, hogy vendégei milyen hangulatban érkeztek meg az étterembe.
– Jó napot! – mondta szinte egyszerre Tina és Patrick, miközben a fiú a kezükbe adta az étlapokat.
– Választhatok mindkettőnknek? – kérdezte Patrick, mielőtt a nő kinyithatta volna a menüt. Tina bólintott, és lefektette az asztalra az étlapot.
– Két oldalast kérnénk. Ha lehet, gyorsan – adta le a rendelést Patrick. – A hölgy siet vissza dolgozni – tette hozzá, a pincér pedig azonnal sarkon fordult, és rohant is a konyhába.
– Gondoltam, hogy beülünk egy kávézóba visszafelé, szóval ezért nem rendeltem innivalót – fordult a férfi Tina felé, magabiztos mosolyt öltve arcára, aki valószínűleg aszerint élte az életét, hogy a nők a határozott, döntésképes férfiakat részesítik előnyben.
Picture

– És honnan tudja, hogy nem vagyok vegetáriánus? – kérdezte Tina.
– Miért? Az? – döbbent le Patrick.
– Hát… lehetnék…
– Tudtam, hogy nem az – közölte a férfi magabiztosan, de Tina nem hitte el neki ezt, az előző meglepődött kérdés után. A férfi azonban kielégítő válasszal rukkolt elő: – Reggelire sonkás szendvicset hozott. És szagra nem tofu volt.
– Szagra? – csodálkozott Tina.
Picture

– Érzékeny vagyok a tofu szagára, és megérzem, ha a közelemben van – magyarázta Patrick.
– Oké, ennyi elég is lesz a tofuról… – próbált témát váltani a nő, miközben elismerte magában, hogy a férfi tényleg jó krimi író lehet, talán még nyomozónak is elmenne a csavaros észjárásával.
– Miről akar beszélgetni?
– A foglalkozásáról mondjuk – vetette fel Tina.
– Ó, sokat tudnék beszélni róla… – kezdte fényezni magát Patrick. Alapvetően nem volt hiú ember, azt az egyetlen esetet leszámítva, ha a foglalkozása került szóba. – Mi érdekli pontosan?
Picture

– Krimiket ír. Illetve, ahogy maga mondta, rejtélyekről szólnak a művei – idézte fel a férfi szavait Tina. – Ezek az eltűnések, amikről mostanában hallani, elég rejtélyesek. Ha maga írhatná meg, hogy mi legyen a végén, mi lenne az? – tette fel végül a csavaros felvezetés után a kérdését.
– Természetesen kiderülne, hogy ki rabolta el az embereket, és hogy miért – adta meg az egyértelmű választ az író. – És biztos valami rendszert is megfogalmaznék, hogy miért pont azok voltak az áldozatok, akik – tette hozzá, hogy valami kevésbé nyilvánvalót is mondjon.
– Maga szerint van valamiféle szisztéma erre? – csodálkozott el a feltételezésen a nő.
Picture

– A véletlent kizárom. Csak a nőt rabolták el, de a gyerekét nem. Pedig egy csecsemő könnyű célpont lenne. Könnyebb, mint az anyja. Mégsem őt vitték el – fejtette ki véleményét a férfi, azt illetően, hogy a célpontokat valószínűleg előre megválasztották.
– Nem olvasta az újságot? – lepődött meg a könyvtáros. – A gyerek is eltűnt azóta.
– Nem, nem olvastam… – töprengett el Patrick azon, hogy ez vajon mit jelenthet. Miért nem vitték el akkor őket egyszerre? – Talán akkor még sincs semmilyen rendszer. De ha van is, nem értem – vakarta a fejét.
Picture

Közben azon gondolkozott, hogy vajon mi mindenről nem hallhatott még az üggyel kapcsolatban. Azt se hitte volna, hogy lesz újabb hír erről a témáról, ilyen hamar az első eset után, hiszen több idő szokott eltelni két bűntény között, hogy az előzőleg megtalált nyomok elhalványuljanak. Az illető valószínűleg biztos lehet a dolgában, ha ennyire nem fél a lebukástól. Vagy csak nincs semmi veszíteni valója.
*        *        *
Picture

​Sophie nem tudta élvezni a napsütést a tengerparton. Hiába volt gyönyörű idő, és hiába lehetett Mattel, lelkiismerete nem hagyta nyugodni.
– Biztos, hogy nem lesz baj ebből? – tette szóvá aggodalmait, miközben órájára nézett. Nagyjából most lép be a tanár a terem ajtaján. Abba a terembe, ahol most ő, Matt, Riley és Damon nincsenek ott, pedig ott kéne, hogy legyenek.
– Kihagyunk egy órát, hogy fontosabb dolgokra koncentrálhassunk. Mi lenne ebben a baj? – vélekedett Matt lazán, barátnője mellett feküdve egy törülközőn.
– Az, hogy nem itt kéne lennünk – felelte Sophie, akit nem sikerült megnyugtatnia könnyelműségével.
Picture

– Az élet azért van, hogy élvezzük, nem? – reagált Matt, miközben nyújtózott egy nagyot. – Akkor meg? A legnagyobb baj, ami történhet, az az, hogy leég a bőröd. Bekented magad? – kérdezte, fürdőruhában lévő barátnőjére nézve.
– Igaz – nyugtatta magát Sophie, és titokban arra vágyott, hogy ő is olyan könnyedén vegye az ilyen kis áthágásokat, mint Matt. Sokkal kevésbé lenne stresszes az élete. – Biztos, hogy nem lesz semmi… – folytatta volna Sophie, mikor Riley és Damon tűnt fel.
A két fiúnak már régóta nem látták nyomát se, de most futva közeledtek feléjük.
– Itt egy zsaru! – kiáltotta Damon, miközben átugrott a fekvő Matt fölött, és futott tovább, a lihegő Riley-val nyomában.
Matt azonnal talpra ugrott, szemeit kezével árnyékolva pásztázta a strand előtti parkolót, és rögtön észre is vette a járőr-kocsiból kiszálló rendőrt, aki sprintelve indult meg feléjük.
– Gyere, Sophie! – rántotta fel lassan reagáló barátnőjét a földről Matt.
A fiú már hozzászokott a gyors reakciót igénylő helyzetekhez, viszont a lánynak még idegen volt ez a szituáció, így Matt adott neki egy kezdőlökést a futáshoz, majd ő is utána indult, azonban egy pillanattal később leteperték.
Picture

A fiú arca a homokba fúródott, és miután nagy nehezen újra levegőt tudott venni, érezte, hogy valaki a hátán támaszkodik. Rögtön tudta, hogy nem a barátai jöttek vissza, kicsi a rakást játszani. Rémülten, segítséget kérő szemekkel nézett menekülő barátai és barátnője után, akik azonban nem fordultak vissza.
A banda külső szemmel nézve összetartónak tűnhetett. Egy szétzúzhatatlan klikknek, akik ellen nem éri meg felszólalni. De valójában az ehhez hasonló húzós helyzetekben mindenki csak a saját bőrét mentette. Illetve Sophie valószínűleg azt sem tudta felmérni, hogy mi történik körülötte, ezért automatikusan ismételgette a legutóbb elkezdett mozdulatot: egyik lábát rakta a másik elé, gyors egymásutánban.
Matt remélte, hogy Riley és Damon majd vigyáznak barátnőjére, ha már biztos távolságba kerültek tőle és a rendőrtől, ő pedig próbál minél előbb elszabadulni ebből a helyzetből.
Picture

Terve azonban azon bukott el, hogy összefogást igényelt volna, ezzel szemben a menekülők szétszéledtek, és mindenki más irányba futott. Az elfogott fiú aggódva nézett Sophie után, és remélte, hogy nem lesz semmi baja a rémült lánynak. Közben a rendőr felállította Mattet a földről.
– Mi az? Meg akar verni, amiért nem vagyok suliban? – kérdezte Matt szemtelenül.
– A szüleidnek kellett volna verniük téged, nem az én feladatom. És amúgy is elkéstek már vele – fordította maga felé a rémületét jól leplező fiút mogorva tekintettel.
– Szóval most beárul a szüleimnél, hogy lógok a suliból? Csak tessék! Úgyse érdekli őket – jelentette ki Matt.
Picture

– Az viszont érdekelheti őket, hogy mit csináltál tegnap este… – jegyezte meg a rendőr, szorosan tartva az elkapott fiút, nehogy el tudjon szökni.
– A barátnőm volt nálam, na és? Maga perverz, talán leskelődött? – kérdezte gúnyosan.
Tom Roose, a város egyik legjobban tisztelt rendőre azonban tisztában volt azzal, hogy a fiú csak fel akarja őt húzni pöffeszkedett stílusával, hogy egy gyenge pillanatában meg találja ütni őt, és az aljas kölyök máris a bíróságra viszi az ügyet testi sértés miatt. Mély levegőt vett, és nem engedett a kísértésnek.
– Nem arra gondolok, nagyon jól tudod – felelte higgadtan.
– Nem vagyok gondolatolvasó – folytatta cinikusan Matt. A rendőr újabb mély levegőt vett.
– Meg tudnád mondani, hogy hol voltál tegnap este nyolc és kilenc között? – tért rá a lényegre.
– Igen. A barátaimmal lógtam – felelte a fiú. A rendőr tudta, hogy most elkapta őt. Pontosan tudja, hogy miről akar vele beszélni, és talán a bűntudat kihozza a kölyökből az együttműködő hajlamot végre.
– És egészen pontosan hol is? – adta meg a végső döfést Tom: a kérdést, amire nem létezik jó válasz, ha egyszer tudják, hogy bűnös vagy. Legalábbis a férfi eddig azt hitte.
Picture

– Hát nem az akasztófán, annyi szent… – tért vissza a szemtelenkedéshez Matt, és csak kis híján múlt, hogy a járőr nem kezdte el a nyakánál fogva rángatni őt dühében. De végül nem tette meg. Mert most már nem kételkedett a fiú bűnösségében.
– Viccelődj csak… – hajolt le a fiúhoz, hogy szemtől szemben legyenek, miközben még mindig erősen szorította a fiú karját. – De ha megtudom, hogy ott jártál tegnap este annál a kisboltnál, az arcodra fagyasztom a mosolyt – mondta búcsúzóul, majd elengedte Mattet, aki megvárta, míg a rendőr távozik, és rögtön a többiek után indult.
Picture

​– Nem lesz semmi baj, mi? – vetette a szemére Sophie azonnal, amint beérte őket. Kettesben várták őt Rileyval.
– Damont hol hagytad? – szólalt meg az általában csendes Riley.
– Én azt hittem, hogy veletek van – lepődött meg Matt, akinek fel sem tűnt, hogy Damon nem áll ott mellettük.
Egy pillanatig rossz barátnak gondolta magát, majd egyszerűen elhessegette a gondolatot azzal, hogy ebben a napsütésben nem lát jól az ember, így nem csoda, ha nem vette észre Damon hűlt helyét.
Picture

– Nem, nincs velünk… – felelte Riley, megadva az amúgy is egyértelmű választ.
– Ugye nem… kezdte Sophie ijedten, de Matt ránézett azzal a tekintetével, ami azt sugallta, hogy még a felvetés is bolondság, így végül nem fejezte be a mondatot.
– Én nem hiszek ebben az egész marhaságban – adott hangot Matt annak, amit a szemeivel is üzent. – Ráadásul fényes nappal van. Ilyenkor nem szoktak csak úgy…
Picture

– Pedig megtörtént – vágott közbe Riley.
Matt idegesen és dühösen nézett rá. Nem szokta meg, hogy bárki félbeszakítja a mondandóját, még a bandatagok közül se tette meg soha senki. Főleg Riley nem volt olyan, aki akár csak általánosságban megszólalt volna, nemhogy pont akkor, mikor valaki más beszél. De most látszott rajta, hogy nyugtalan. Hangja aggodalmat sugallt, és ő maga sem merte elhinni, de kimondta:
– Damon eltűnt.

The Last One Standing – Az utolsó – 4. Az utolsó gyertyaláng

Picture

– Apa, apa! – kiabált Grace lelkesen, amint apja benyitott az ajtón. Rohant is elé, már amennyire ilyen idős korában az ember rohanni tud. Will pedig tárt karokkal fogadta.
– Szia, kincsem! – mosolyodott el Will, Grace üdvözlésén. Ölébe vette kislányát, úgy indult a nappaliba. Fia, Ashton, épp a számítógép előtt ült, és Will nem is lepődött meg azon, hogy a fiút ebben a helyzetben találja meg.
– Ashton, apád hazaért! Köszönj neki! – utasította nagymamája a konyhából, ahonnan a rekedtes hang mellett tányércsörömpölés zaja szűrődött ki, jelezve, hogy Sarah épp mosogat.
– Megyek! – állt fel végül Ashton, miután megállította a játékot, és megbizonyosodott róla, hogy tényleg nem történik semmi, amíg ő feláll és elfordul a képernyőtől.
– Nem kell ilyen savanyú képet vágni, csak azért, mert hazajöttem… – mondta szemrehányóan az apja, miközben Ashton megpuszilta őt.

Picture

– Apa, apa, játszol velem? – kérdezte Grace lelkesen, Ashton pedig kihasználva, hogy apja figyelmét Grace leköti, máris rohant vissza hőn szeretett gépéhez.
– Nem érek rá, kicsim. Dolgom van – felelte az apa kissé letörten, hiszen szeretett játszani kislányával, ugyanúgy, mint annak idején a fiával is, mielőtt még függeni kezdett volna a modern technológiától. A gyerekek visszautasítása pedig minden szülő rémálma, legfőképpen Will-é.

Picture

– Mi dolgod van? – kérdezte Sarah, miközben kilépett a konyhából, kezeit törölgetve.
– Szia, anya – köszöntötte őt Will. – Mindjárt elmondom. Csak…
– Nem a gyerekek előtt? Talán bejött az a dolog, amiről reggel beszéltünk? – érdeklődött Sarah, mikor rájött, hogy miről is lehet szó.
– Milyen dolog? – kérdezte Grace, aki látszólag többet értett a beszélgetésből, mint amennyit feltételeztek volna, és mint amennyit szerettek volna, ha megért.
– Mondhatjuk, hogy bejött. Megtennéd, hogy beszélsz a gyerekekkel erről? Sietek tusolni és átöltözni – kérte a férfi, majd miután anyja rábólintott a kérésére, hálásan biccentett, letette Grace-t, és az emelet felé vette az irányt.

Picture

– Ashton, gyere egy kicsit, beszélnünk kell! – próbált betörni a fiú digitális világába Sarah, a számítógépasztalra támaszkodva. Az üzenet átadása után helyet foglalt az egyik kanapén a nappaliban.
– Most nem érek rá! – válaszolta Ashton kicsit ingerülten, jelezve, hogy nem szereti, ha így megzavarják koncentrálás közben.
– Ez fontosabb, mint a virtuális lövöldéd. Gyere ide, vagy kihúzom a konnektorból – fenyegetőzött Sarah.
– De hiszen ez egy laptop! – ellenkezett a fiú, rávilágítva, hogy nagyanyja nem konyít a modern technológiához.
– Ha az azt jelenti, hogy nem lehet földhöz vágni, ha nem vagy itt egy másodpercen belül, akkor tényleg hasznos találmány… – fenyegetőzött a nagymama, Ashton pedig tudta, hogy a mindent földhöz vagdosó nagyanyja szavai nem üres ígéretek.
Elmentette a játékot, majd felállt a géptől, és csatlakozott nagyanyjához a kanapén, mielőtt a fenyegetést cselekvés követte volna.
– Apátok randevúra megy – jelentette ki kerek perec Sarah a tényt.
Will tudta, hogy anyja nem a finomkodásáról híres, de nagyon sietett, így kénytelen volt ezt az utat választani. Bár a fürdőszobába menet már százszor megbánta, hogy gyerekeinek így kell értesülniük a hírről.

Picture

​– Kivel? – kérdezte Ashton. Grace látszólag nem értette, miről van szó, csak értetlenül hallgatta a párbeszédet.
– Hát nem az anyukátokkal, az biztos – felelte Sarah kurtán.
– Új anyukánk lesz? – kérdezte Ashton, előre is félve a választól.
– Ha minden jól megy, akkor igen – bólintott a nő.
– Ha minden jól megy? – akadt ki Ashton. – Kinek lenne az jó?
– Az apukátoknak. Nem lehet egyedül örökké.
– De itt vagyunk neki mi! – ellenkezett Grace is most már, felvéve a beszélgetés fonalát.
– Igen, ott vagytok neki, de néha az embernek… szüksége van olyanra is, aki minden tekintetben mellette lehet – próbálta elmagyarázni Sarah.
– De ránk mindig számíthat! – felelte Grace kitartóan.
– Úgy látszik, mi nem számíthatunk rá – morogta Ashton, majd felállt a kanapéról és a teraszajtón keresztül az udvarra futott.
Sarah tudta, hogy a fiú sírni fog, és nem akarja, hogy ők lássák, ezért távozott olyan sietősen. De akár akarja, akár nem, beszélniük kell erről. Előbb, vagy utóbb mindenképp. És Sarah jobban preferálta az első opciót. Karjába vette lányunokáját, és Ashton után indult.

Picture

A fiút az egyik kerti padon találta meg, maga elé meredve. Szemei azonban a várttal ellentétben szárazok maradtak.
– Ha elrohansz, attól nem oldódik meg ez az egész – lépett oda hozzá Sarah.
– Miért kell neki más nővel randiznia? – kérdezte duzzogva.
– Mert anyukátokban csalódott, és… – Mielőtt folytathatta volna, eszébe jutott, hogy fia mit kért tőle a gyerekek anyjának lejáratásával kapcsolatban, így elharapta a mondat végét.
– És mi? – kérdezte Ashton, mikor érezte, hogy a mondat feltűnően abbamaradt.
– És apukátok szeretné újrakezdeni. Valaki mással. Még fiatal ahhoz, hogy mostantól egyedül legyen.
– És miért most? Miért most kezd el randizni?
– Miért? Mikor lenne jobb? Anyukátok már rég elment. Biztos azért várt ennyit, mert nem akarta, hogy annyira fájjon. Viszont nem várhat örökké. És biztosra veszem, hogy ti is megkedvelitek apátok új barátnőjét – vélekedett Sarah, bár ezt nem merte magabiztosan állítani, hiszen ő sem látta még sosem azt a bizonyos nőt.

Picture

– Én nem akarom látni! – kiabálta a fiú.
– Kit nem akar látni? – kérdezte Grace, megijedve bátyja kirohanásán.
– Az új anyukátokat… – válaszolta Sarah, mire Grace szemében könnyek gyűltek.
– Én nem akarok új anyukát… – nyögte a sírás határán.
Sarah kezdte úgy érezni, hogy nem fog bírni ezekkel a gyerekekkel ebben a nehéz helyzetben, így mentőötletéhez nyúlt:
– Mi lenne, ha ezt apukátoknak mondanátok? Hátha meggondolja magát – vetette fel, mire Ashton rögtön felpattant a padról és a házba rohant. Sarah Grace-szel a kezében utána indult.

Picture

Mikor a nappaliba értek, szembetalálkoztak a fiúval, aki épp visszafelé jött.
– Nem volt odafent – mondta a fiú.
– Akkor biztos elment már – felelte a nagyi, miközben lerakta Grace-t a földre.
– És el se köszönt?
– Láttátok, mennyire sietett. Nem talált minket idebent, és nem ért rá keresgélni. Ha nem akadsz ki, és mész a kertbe, el tudtál volna köszönni tőle, mielőtt elmegy. Magadat okold – mondta Sarah kioktató hangsúllyal, tanúbizonyságát téve annak, hogy gyakran nincs tisztában a tapintatosság fogalmával.
*        *        *

Picture

– Elnézést, uram, de zárnom kell… – lépett oda Tina Ambrew Patrick Wilson-hoz, a könyvtár egyik asztalánál. A férfi szokott módon elmélyült munkájában, azonban ezúttal felnézett a képernyőről.
– Mikor lettünk megint ilyen formálisak, hogy „uram”-nak szólít? – kérdezte a férfi nevetve. – Legalább szólíthatna a nevemen – vetette fel.
– Nem fogok kivételezni magával egyetlen ebéd miatt – felelte a nő feladva komolyságát. Ő is mosolyogni kezdett.
– Pedig arra gondoltam, hogy esetleg maradhatnék még, és bezárnék én magam, ha végeztem – vetette fel Patrick.
– Tudja, hogy nem tehetem. Tiltja a szabályzat – húzta össze a szemöldökét Tina.
– Szóval nem is figyelt, mikor az előző könyvtárosról beszéltem? – kérdezte a férfi.

Picture

– Nem érdekel, hány szabályt szegett meg az előttem itt dolgozó könyvtáros, az nem hivatkozási alap – jelentette ki a nő.
– Azt hittem, az ebéd alatt jóban lettünk – lepődött meg a férfi, Tina tartózkodó magatartásától. Érezte, hogy ezúttal nem viccelődésről van szó. Tényleg sikerült megsértenie. Talán jobban tenné, ha nem viccelődne az előző könyvtáros munkamoráljával.
– Igen, de…
– Semmi „de”. Csak megkérem egy szívességre – próbálkozott mégis az író, hátha a sértődés ellenére is képes rávenni a könyvtárost az alkura. – Ha akarja, csinálhatjuk úgy is, hogy kimegy, véletlen elejti a kulcsot, én megtalálom és visszalopózom – vetette fel a komikus ötletet. – Bár ez eléggé időpazarlásnak tűnik, de így legalább magát nem tudom bajba sodorni, szóval…

Picture

– Tudja mit? Legyen! Maradhat még – adta be Tina a derekát.
Nem akart folyton ő lenni a földhözragadt, feladatát gondolkodás nélkül teljesítő nő Patrick szemében. Ha az előző könyvtáros is engedte ugyanezt, akkor ő miért ne tehetné? Ha ez is részét képezi az író különös, könyvtárközpontú életmódjának, akkor elfogadja. Mi baj történhetne amúgy is? – Csak ígérje meg, hogy legalább aludni hazamegy – nevette el magát végül a nő, majd búcsút intett a férfinak és magára hagyta a kihalt épületben.

Picture

Amint Patrick megbizonyosodott arról, hogy a nő távozott, lecsukta laptopját, és a könyvtár egyik elzárt részébe ment, amihez a könyvtári kulcsok segítségével hozzá tudott férni.
Tina az ebédnél elültetett a fejében egy gondolatot. Rá akart jönni, hogy milyen rendszer szerint tűnnek el az emberek. Ledobta a kulcsot az egyik asztalra, és lámpát gyújtott odabent. Aztán ránézett az egyik ablakra, és rögtön le is oltotta a villanyt. Ha Tina kicsit tovább időzik a környéken, akkor megláthatja, hogy azokból az ablakokból is fény szűrődik ki, ahonnan elvileg nem szabadna, mert el van zárva az olvasóktól.
Gondolkozni kezdett, mitévő legyen. Eszébe jutott, hogy az egyik asztal fiókjában, ami a nagyolvasóban van, talált még régebben egy elemlámpát. Reménykedett benne, hogy még mindig ott van, lehetőleg működőképes állapotban, úgyhogy próbálta felidézni, melyik asztal lehetett az a sok közül. Azon gondolkozott, hogy melyik könyvén dolgozott épp, mikor rátalált a lámpára.

Picture

Ennél az asztalnál a „Sírkő virágai”-t írta, annál az „Akiről nem beszélünk”-et, de nem, ő épp a „Szorítóban”-on dolgozott, mikor látta a lámpát. Az pedig a hátsó asztalnál történt. Odalépett az asztalhoz, kihúzta a fiókját, és reménykedett benne, hogy valaki nem vitte el onnan az idők során. De a lámpa szerencséjére ott volt. Kezébe vette, és felkattintotta. Működött.
Visszament a zárolt részlegbe, és kutakodni kezdett a könyvespolcokon, egyesével kihúzkodva a köteteket és beléjük lapozgatva.  Egy adminisztrációs könyvet keresett a város lakóiról, miközben füstszag csapta meg az orrát.
Kinézett az elzárt szoba ablakán át a könyvtár többi részére, ahol halvány derengést látott, és szürkés ködöt. A fény erősödni kezdett. Patrick rémülten vette észre, hogy a könyvtár lángokban áll. Rögtön maga mögött hagyta a zárolt részleget, és a laptopjáért indult, egyenesen a tűz felé. Remélte, hogy nem a laptop lett zárlatos, és gyújtotta fel az asztalon hagyott könyveket, mert akkor minden eddigi munkája odalesz.

Picture

A könyvtár olvasó részlegébe érve rosszul lett a hőségtől. Mégsem fordult vissza, előre tört a laptopjáért. A gépet felkapva látta, hogy annak semmi baja, és valószínűleg nem is az okozta a tüzet.
Az ajtó felé visszafordulva alig látta a kiutat. Mintha látott volna valamit egy pillanatig, ami vöröses volt, de nem a tűz lángja, hanem valami más.

Picture

A következő pillanatban egy lángokban álló gerenda szakadt le a plafonról, amitől Patrick teljes pánikba esett. Nem ér rá azzal foglalkozni, hogy mit vélt látni, ha az élete forog kockán. Bevetette magát a tűzbe, és a kijárat felé vette az irányt. Leérve a lépcsőn a füst marta a tüdejét, és alig kapott levegőt. Nemsokára a szürkeség pedig olyan sűrűvé vált, hogy már látni se látott az áthatolhatatlan falnak tűnő közegben.
Behunyta szemét, ami már vörössé vált az irritáló füsttől, és laptopját hóna alá szorítva, másik kezét maga elé tartva, vakon tapogatózva próbált a lehető leggyorsabban előre haladni az ajtóig. Futni azonban mégsem mert, mivel tudta, hogy ha megbotlik valamiben, vagy nekimegy valaminek, és elesik, talán soha nem jut ki élve. Aztán nekiütközött egy függőleges felületnek. Kicsit visszahőkölt, majd szabad kezével alaposan végigtapogatva, megtalálta a kilincset.

Picture

Mikor kiért a könyvtárból, és biztos távolságba került a tűztől, ledobta maga mellé a laptopot a földre, és a térdére támaszkodva próbált mélyeket szippantani a bentihez képest üdítően friss levegőből. Azonban az édes, hűvös levegőbe kesernyés íz vegyült: a lángokban álló könyvtár füstje.
Patrick megfordult, és megrökönyödve bámulta, ahogy lassanként semmi nem marad a helyből, ahol minden napját töltötte. A tűz a tetőre is átterjedt, ami talán nem is olyan meglepő, hiszen odabent minden éghető a bútoroktól a könyveken át, egészen az épületszerkezetig. Szerencsére a szél nem fújt aznap este, és a könyvtár nem kapcsolódott szorosan másik épülethez, így a tűz nem terjedhetett át a környékbeli házakra. A papír és fa által táplált tűznek be kellett érnie azzal, hogy éhségét csakis a könyvtár csillapíthatja.

Picture

Patrick közben magához tért, és agya is újra használható állapotba került. Első gondolata pedig az volt, hogy a lehető leghamarabb el kell tűnnie innen. Felkapta laptopját, miközben reménykedett benne, hogy a fűre dobástól nem lett semmi baja. A laptop alatt egy könyv feküdt. Valahonnan a kezében maradt, de nem tudta felidézni, hogy mikor fogta meg. Még mindig sokkos állapotban volt, úgyhogy úgy határozott, nem most fogja végiggondolni, hogy mióta szorongatta a laptoppal együtt azt a könyvet, és bele sem néz, hogy milyen kérdésére talált választ az írással kapcsolatban a kimenekített kötetben, egyszerűen felkapja azt is, és elhagyja a környéket.
Így is tett, és sietősen távozott, mielőtt a bámészkodó emberek tömege az utcára tódult volna.
*        *        *

Picture

– Elnézést, de a főnököm megkérte, hogy rendeljen, különben át kell adnia a helyét valaki másnak – térítette magához Abbyt hosszú gondolatmenetéből az étterem egyik pincére.
– Várok valakire. Mindjárt itt lesz – válaszolta a nő, mire a férfi leült vele szemben.
– Már egy órája vár. Ha eddig nem jött, akkor nem is fog. Vagy, ha ennyit szokása késni, akkor lehet, nem éri meg várni rá – mondta neki a fiatal pincér.
– Ha lehet, erről inkább én döntenék – válaszolta Abby mogorván.
– Hát, az biztos, hogy az illető nem tudja, mit hagy ki… – mérte végig a férfi Abbyt.
– Magának nem dolgoznia kéne ahelyett, hogy a randipartnerükre váró nőkkel flörtölne? – kérdezte Abby, lassan elveszítve a türelmét.
– Épp szünetelek – felelte a férfi a szemtelenség határát bőven átlépve.
– Amúgy David vagyok – mutatkozott be.
– Én pedig mással vagyok – válaszolta Abby, egyre jobban igyekezve azon, hogy lekoptassa a férfit.
– És ha az a valaki mégsem jön el, akkor visszajöhetek?

Picture

– Ó, szóval maga így randizik? Lecsap a maradékra? Talán szedje össze a tökeit és hívjon el valakit magának, ne más randipartnerét nyúlja le, ha az a valaki egyszer volt olyan férfi, és el tudott hívni – mondta Abby indulatosan, mégis normál hangerővel a dühös tartalmú szavakat. A férfi felállt.
– Már megyek is…
– Megtenné, hogy hoz egy üveg bort? – kérdezte Abby a pincértől, aki előző mondata ellenére mégsem látszott mozdulni az asztalától.
– Alkoholba fojtja bánatát? – nézett rá David, ismét pofátlan kérdést feltéve.
– Ha már arra jár, szóljon, hogy másik pincért is kérnék. Ha nem lesz itt valaki öt percen belül maga helyett a borommal, a főnökét fogom idehívatni – közölte Abby hűvösen, megpróbálva magabiztosnak mutatni magát.
Pedig Abby kétségbe volt esve. Nagyon szerette volna, ha ez az este jól sikerül, arra azonban nem számított, hogy felültetik majd. Talán nem kellett volna elárulnia Willnek, hogy vágyott rá, hogy elhívja? Talán emiatt azt hiszi, hogy bármit megbocsát majd neki. Még azt is, ha ennyit késik, vagy ha egyáltalán nem jön el. De Abby nem volt hajlandó szó nélkül elfelejteni ezt a dolgot.

Picture

Elővette telefonját, és a férfi számát bepötyögve várta, míg kicseng. Nem vette fel, a hangposta hangfelvétele szólalt meg.
– Will, hol vagy? Már egy órája várok rád. Tényleg szeretnék veled találkozni, de nem tudok ilyen türelmes lenni – mondta fel üzenetét a férfi rögzítőjére.
A dühös leszidást, amit eredetileg tervezett a tárcsázás alatt, sokkal félénkebb hangnemű üzenetté formálta. Rájött, hogy most először nem érzi magát uralkodó félnek egy kapcsolatban. És arra is rájött, hogy kétségbe volt esve, amiért partnere felültette őt.
*        *        *

Picture

Tina Ambrew épp hazafelé tartott, mikor megcsörrent zsebében a telefonja. Elővette, és csodálkozva fogadta el a hívást egy ismeretlen számról.
– Itt Tina Ambrew – mutatkozott be a telefonba.
– Itt pedig Nick Holmes, a helyi tűzoltókapitány. Megtenné, hogy eljön a könyvtárhoz? Tudom, hogy már nem dolgozik ilyenkor, de… vészhelyzet van – hadarta a férfi, hangján pedig érződött, hogy sietős a dolga, így nem beszélhet sokáig.
Tina dermedten állt a járdán. Tudta, hogy miről van szó. A „tűzoltó”, „könyvtár” és „vészhelyzet” szavak alapján vagy fennragadt egy macska a könyvtár tetején, vagy a könyvtárral történt valami. És tudta, hogy a macska miatt őt nem értesítenék.

Picture

A nő, miután magához tért a kezdeti sokktól, visszafordult, és futólépésben indult a könyvtárhoz.
– Két nap! Két napja vagyok itt, de máris hanyagul végzem a munkám! – szidta magát lihegve, futás közben.
*        *        *

Picture

Sarah Drew éjszaka, mikor egyik oldaláról a másikra fordult, egy kicsit megébredt, és az órára nézve kósza ötlete támadt: ránéz a fiára a szobájában, és megkérdezi, hogy milyen volt ez estéje. Nehezen legyőzte lustaságát és feltápászkodott, majd Will szobája felé indult.
​A fia szobájának ajtaján benyitva sötét fogadta odabent. Villanyt kapcsolt, és körülnézett. Nem foglalkozott azzal, hogy esetleg kiégeti alvó fia szemét a hirtelen fényárral. Az ő szeme sem szokott hozzá elsőre a világoshoz, így inkább leoltotta a villanyt. Mikor a sötétben ismét látni kezdett, és a homályosság elmúlt, mindenfelé ruhakupacokat látott, de Willt magát nem találta a szobában.

Picture

– Látom, szerencsés napod volt… – jegyezte meg magának Sarah. Azt feltételezte, hogy vagy a randi húzódott el ilyen sokáig, vagy azóta már a nő lakásán kötöttek ki. Csak a rend kedvéért úgy döntött, hogy felhívja fiát a mobilján, hogy beszélhessen vele egy kicsit. Már ha épp nem mást csinál.
Visszacaplatott a szobájába és kezébe vette a telefont. Tárcsázta a számot és utána félálomban meredt maga elé, míg kicsöngött. Vékony, magas hangra lett figyelmes. Felállt és hallgatózni kezdett. A hang a fal mögül jött: Will szobájából.

Picture

Újra a fia szobájába ment, ahol halvány derengést látott. Az egyik ruhakupac mögül szűrődött ki. Közelebb lépett a fény- és egyben hangforráshoz: a fia telefonjához, ami a földön hevert. Felvette a földről Will mobilját, miközben kinyomta a sajátját, hogy véget vessen a telefoncsörgésnek.
– Azt hittem, hogy ilyen idős korodra megtanulod, hogy ne hagyd itthon a telefonodat… – jegyezte meg Sarah morgósan. A telefon képernyője egy pillanatra felvillant, kijelezve az előbbi nem fogadott hívást és azon felül egy hangüzenetet.
Sarah-t nem igazán lehetett kíváncsiskodónak nevezni, de olyannak, aki folyton beleüti az orrát mások dolgába, ráadásul mindezt a lehető legindiszkrétebben téve, na, így lehetett a legjobban leírni őt.

Picture

Gondolkodás nélkül rányomott a hangüzenet ikonjára. Egy női hang szólalt meg a telefonban:
– Will, hol vagy? Már egy órája várok rád. Tényleg szeretnék veled találkozni, de nem tudok ilyen türelmes lenni – mondta a hang csalódottan. Sarah rögtön rájött, hogy a fia nem jelent meg a randiján.
– De akkor mégis hol lehetsz? – tette fel a kérdést magának, Will bevetett ágyát figyelve. Rengeteg ruhát próbált fel a randijára – erről tanúskodtak a ruhakupacok is a földön szanaszét, hiszen Will normál esetben rendben tartja a szobáját –, de miért vesződött annyit, ha végül el se ment?
*        *        *

Picture

Amint Tina befordult a könyvtár utcájára, összeszorult a szíve. Látta, amint munkahelye lángokban áll. Lassú léptekkel tudott csak közelíteni, végül egy férfi lépett elé.
– Jó estét! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan tudott jönni – köszönt rá a férfi. – Nick Holmes vagyok… a telefonból.
– Tina Ambrew. De gondolom, tudja. Mi történt? – kérdezte, a látványtól összeszorult torokkal.
– Amint láthatja, kigyulladt a könyvtár – adta meg az egyértelmű magyarázatot a férfi.
– Igen, azt látom – nézte a nő dermedten a lángokat. – De hogyan?

Picture

– Semmi esetlegesen tüzet okozó tárgyat nem találtunk odabent, de meg kell kérdeznem, hogy tudott-e ilyenről – lépett oda hozzájuk egy rendőr, aki valószínűleg már ott állhatott egy ideje, így hallhatta az előző párbeszéd-kezdeményt. – Jó estét, a nevem Tom Roose. Azért kérdezem, mert lehet, hogy volt valami odabent, ami kigyulladhatott, de nem találtuk meg, mert az is porig égett – fejtette ki előbbi kérdését.
– Nem tudok ilyenről – gondolkozott el Tina, hosszúra nyújtva a mondatot, de végül a fejét rázta, megerősítve előbbi állítását.
– Az a sok régi papír nagyon gyúlékony. Elég lehetett egy szikra, hogy minden lángra kapjon – jegyezte meg Nick, miközben letörölte az izzadtságot a homlokáról.
– Nem tudok semmi ilyenről – rázta a fejét újfent Tina.

Picture

– Nem lehetett zárlatos valami odabent? – érdeklődött tovább Tom, miközben előhalászott egy jegyzettömböt és egy ceruzát, hogy lejegyezze az esetleg fontos információkat, amit a könyvtárostól megtudhat.
– A könyvtár elektromos berendezését akkor vizsgálták át, mikor idejöttem, két napja. Azért vizsgálták át, hogy jelentést írhassanak, hogy milyen állapotban vettem át a könyvtárat. Biztos csökkentek azóta a százalékok… – morogta a nő, hiszen elvileg mindennek rendeltetésszerűen kellett volna működnie. De az elé táruló jelenet: a megállás nélkül az épületet locsoló tűzoltók látványa, és az időközben odasereglett, kíváncsi, sápadt embertömeg, akiknek az arcát a táncoló lángok világították meg, mégis arról tanúskodott, hogy valami félresiklott.
– Minden mást kizártunk, ami szóba jöhet, így csak egy lehetőség maradt – jegyezte meg Tom, végiggondolva az opciókat.
– Szándékos gyújtogatás – mondta ki a tűzoltó helyette. Tina azt vette észre, hogy a két férfi megérti egymást félszavakból is, valószínűleg sokszor dolgoztak már együtt, vagy civilben is barátok lehettek.
– Vannak olyanok, akik maga szerint felgyújthatták az épületet? – nézett Tom a nőre, miközben készenlétben tartotta a ceruzát a papíron.

Picture

– Nem hiszem, hogy bárki ennyire utálná a könyvtárat – felelte a nő, gondolataiban kutakodva.
– Szóval nem tudja, ki gyújtogatott? – tette fel újabb célzott kérdését a rendőr, aki nem zavartatta magát azzal, hogy esetleg túlságosan tolakodó, hiszen nem azért fizették, hogy finomkodva tegye fel a kérdéseket, amik a nyomozáshoz kellenek.
Tina először nem válaszolt a kérdésre, és Tom látta rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik. A férfi felvonta fél szemöldökét, és arckifejezésével arra buzdította a nőt, szavak nélkül is, hogy ha tud valamit, akkor árulja el.
– Ami azt illeti, egy emberről tudok, aki itt lehetett. Illetve, aki itt volt, miután én elmentem… – bökte ki végül Tina, hosszas őrlődés után.
*        *        *

Picture

– Jó estét, Tom Roose vagyok, a városi rendőrség kapitánya. Maga Patrick Wilson? – mondta végig a valószínűleg már ezerszer előadott, előre gyártott sablonszöveget a rendőr, amint a férfi ajtót nyitott.
– Igen, én vagyok. Miben segíthetek? – kérdezte. Tudta, hogy ha nem működik együtt, akkor csak gyanakvásra számíthat. És azt is tudta, hogy nem menekülhet.
– Igaz, hogy ma este a városi könyvtár épületében tartózkodott? – tért a következő kérdésére Tom.
Patrick végiggondolta a lehetőségeit. Ha igennel válaszol, akkor beismerő vallomást tesz, és letartóztatják. Ha értetlenkedik, akkor felkelti a rendőr gyanúját és letartóztatják. Ha pedig nemet mond, akkor megkérdezik tőle, hogy hol volt, ki látta, és minden egyebet, egészen addig, amíg meg nem döntik az alibijét, amiről tudta, hogy nincs neki. És akkor letartóztatják.
– Igen, ott voltam – választotta végül a legrövidebbnek ítéltet a börtönbe vezető utak közül. Már csak a végleges kijelentésre várt, ami nem is váratott magára sokat:

Picture

​– Patrick Wilson, elfogatási parancsunk van maga ellen a város tulajdonában lévő könyvtár épületének felgyújtásáért. Kérem, jöjjön velem – mondta monoton hangon a szöveget a rendőr, miközben megfogta a férfi vállát, és egy enyhe lökéssel megindította a gyanúsítottat a kocsi felé.

The Last One Standing – Az utolsó – 5. Más kárán kacagva

Picture

Patrick Wilson a börtön egyik cellájában üldögélt, és próbált nem törődni azzal, hogy a szomszédos cellában lévő férfi méregeti őt, még ha ennyire feltűnően is tette. Egész éjszaka nem aludt: képtelen volt rá a kemény deszkapadon. A narancssárgán virító, durva ruha dörzsölte a bőrét, és minden mozdulat fájdalommal járt.
Magában már bekerülése óta számolgatta a bírósági tárgyalásig hátralévő időt. Most is épp újraszámolta, mikor az őket felügyelő rendőr a cellájának ajtajához lépett és matatni kezdett a zárral.
– Látogatója érkezett – magyarázta cselekedetét a férfi.
Patrick rögtön gondolkodni kezdett, hogy ki lehet az. Remélte, hogy nem a lánya jött el, mert belehalna a szégyenbe. De aztán jobban belegondolt, és rájött, hogy a lánya nem valószínű, hogy eljön hozzá. Nem álltak túl közel egymáshoz: egyazon házban éltek, de szinte csak egymás mellett. Ha meg kéne mondania, hogy hol lehet most a lánya, biztos rosszul tippelne.
Picture

Miközben a további lehetőségeken gondolkodott a látogatója kilétét illetően, már a rendőrrel haladt kifelé egy szürke, rideg folyosón. A rendőr egy szót sem szólt arról, hogy ki érkezett hozzá, csak beirányította egy terembe, majd az ajtónál megállt, egy asztal felé bökve. Az asztalhoz leülve Patrick meglepődött, de rögtön tudta, hogy miért van itt az illető.
– Jó reggelt, Tina – köszöntötte a könyvtárost.
– Haragszik rám? – kérdezte a nő köszönés helyett.
– Miért haragudnék? – kérdezett vissza a férfi az üvegbe vájt kis lukacskákon keresztül.
– Tudom, hogy rájött, hogy miattam van itt – sütötte le szemét a könyvtáros.
– Tudom, hogy maga mondta a rendőröknek, hogy én voltam – bólintott lassan az író.
Picture

– És miért nem haragszik? – csodálkozott a nő azon, hogy Patrick nem hogy nem ugrott talpra, és kezdte habzó szájjal verni az üveget, megpróbálva áttörni, hogy aztán megfojthassa őt, de még csak meg sem emelte a hangját.
– Mert ez volt az egyetlen ésszerű magyarázat. Ott voltam – felelte a férfi, mint ha mi sem lenne természetesebb.
– Szóval tényleg maga tette? Nem néztem volna ki magából… – kapott a szájához Tina döbbenten.
– Nem, nem én voltam. Író vagyok, a fenébe is! Az lényegében a munkahelyem volt. Amit szerettem. Mint ahogy el is mondtam ezt magának – mondta Patrick még mindig higgadtan.
– Annyira sajnálom. De… nem tehettem mást – mentegetőzött a nő hosszabb szünet után.
– Én is épp ezt mondtam három perccel ezelőtt – mondta a férfi. – Mellesleg az sem tett jót az ügyemnek, hogy a könyvtár mellett lévő rendőrségi épület kamerái felvették, ahogy kirohanok az épületből, és elhagyom a helyszínt… – tette hozzá, hogy egy kicsit enyhítse a nő bűntudatát. Közben pedig magát szidta, amiért elfeledkezett arról a tűz éjszakáján, hogy egyenesen a rendfenntartás tiszteletnek örvendő épületének tövében pihent le, mielőtt tovább indult volna.
– Ha nem maga tette, akkor szabadon engedik majd – bíztatta Tina, akinek látszólag csillapodott a bűntudata, de őszintén remélte, hogy a férfi nem sínyli meg semennyire sem a procedúrát.
Picture

– Ettől nem félek. De elég sokára lesz még a tárgyalás. Annyi ideig itt lenni, ahelyett, hogy a könyvemen dolgoznék, időpocsékolás, ráadásul megalázó is – forgatta a szemét a férfi. – De kibírom valahogy, aztán meg mehetek haza.
– Bizonyítani tudja, hogy nem bűnös? Talán látta a tettest? – kérdezte Tina, hiszen ezt vélte az egyetlen lehetséges indoknak arra, hogy Patrick ilyen biztos a szabadulásában. – Ha látta, akkor miért nem mondta el a rendőröknek, mikor elfogták magát? – gondolkozott el aztán az ellentmondáson.
– Mert nem láttam. Semmit nem láttam tisztán abban a tűzben – állította Patrick.
– Várjunk, maga odabent volt, mikor kitört a tűz? – kérdezte Tina, megdöbbenve az eddig ismeretlen információn, ami miatt még kevésbé tűnt logikusnak a cselekedet, amivel a férfit vádolták. – Miért gyújtotta volna fel a könyvtárat, ha odabent volt?
Picture

– Nem én gyújtottam fel, ilyen egyszerű – vonta meg a vállát az író.
– És mi van, ha az a valaki, aki gyújtogatott, tudott arról, hogy van valaki odabent? – célozgatott Tina.
– Maga szerint valaki meg akart ölni? – lepődött meg Patrick a feltételezésen. – Kicsit talán túl sok krimit néz mostanában – utasította el a nő gondolatmenetét.
De aztán egy röpke pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy mi van, ha mégis igaz. A történtek pedig ezt a verziót támasztották alá.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner búcsúcsókot nyomott férje arcára, mielőtt Dean munkába indult volna, majd nekiállt reggelit készíteni Bennek.
– Ben! Ideje felkelni! A reggeli nemsokára kész! – kiabált fel az emeletre a sütésbe való belekezdés előtt, tudván, hogy mire a fiú lekecmereg az emeletről, kihűl a túl korán elkészített bundás kenyér.
– Mindjárt megyek! – hangzott az emeletről a fáradt fiú reakciója. A megszokottal ellentétben ezúttal Ben tényleg lent volt két perc alatt.
– Mi a reggeli? – ült le álmos fejjel a pulthoz.
– Hű, de gyorsan elkészültél. Még el se kezdtem – mormolt magában egy apró káromkodást a nő, mivel sosem tudta kiszámolni, hogy a fiú mikor jön le azonnal, és mikor kell fél órát várni rá. – Bundás kenyér jó lesz?
– Jó – biccentett Ben. Miközben a bundás kenyér sült, kínos csend telepedett a konyhára. Kathryn kellemetlennek érezte, hogy még ennyi idő után sincs semmi közös témája a fiúval. Aztán eszébe jutott, miről beszéltek tegnap délben.
– Elmondod, mi annak a fiúnak a neve, aki piszkál téged? Anélkül nem tudom felhívni a szüleit – vágott bele Kathryn.
– Biztos muszáj felhívnod? – ellenkezett Ben.
Picture

– Ezt már átbeszéltük. És belementél. Ha nem akarod, hogy kövesselek téged az iskolába, és egész nap téged figyelve rájöjjek, ki szekál, akkor mondd el, ki az. Hidd el, kötetlen a munkaidőm, ráérek – fenyegetőzött a nő, fölényesen mosolyogva. Ben végül beadta a derekát, és mikor a fiú már az asztalnál ülve ette a reggelijét, Kathryn tárcsázta a telefonkönyvben talált számot.
– Jó reggelt! – szóltak bele a telefonba a vonal másik végén meglehetősen kimerült hangon.
– Jó reggelt! Kathryn Turner vagyok, és Ashton Drew szüleit keresem.
– Sarah Drew vagyok, a nagyanyja. Miben segíthetek? – hallott egy nagyon fáradt hangot a nyomozó.
– Azért telefonálok, mert az unokája piszkálja a fiunkat az iskolában – tért a tárgyra Kathryn azonnal.
Picture

– Kérem, bocsásson meg neki. Ashton feldúlt mostanában. Az apja lehet, hogy eltűnt tegnap éjjel – magyarázkodott Sarah, miközben aznap már oly sokadszorra megindultak a könnyei. Azonban rögtön le is törölte őket, nehogy Ashton, vagy Grace megláthassa zaklatottságát, mivel nem akarta beavatni őket apjuk eltűnésének gyanújába.
Éppen azért, mert csak gyanú, nem lehet benne biztos, hogy tényleg megtörtént. Addig pedig felesleges ilyenekkel zaklatni a két gyereket. De ha bebizonyosodik a dolog, akkor se biztos, hogy elárulja nekik. Hiszen már így is nagyon kikészültek, amiért lassan egy napja nem látták az apjukat.
Biztos nekik is feltűnt a változás, és Sarah nem tudta, mennyi ideig lesz képes újabb hazugságokat kieszelni Will távollétét illetően, hogy továbbra is elaltassa a gyerekek gyanakvását.
– Kérem, ne keressen kifogásokat. Az a fiú már régóta zaklatja őt – idézte fel Kathryn Ben meséjét arról, hogy mióta tart ez a dolog, és emlékezett, hogy azelőtt elkezdődött, hogy az első eltűnési esetről hírt adott a tévé. Jogos, hogy emiatt zaklatott állapotba kerülhet bárki, de nem ez volt a kiváltó ok.
– Nem vagyok olyan állapotban, hogy veszekedni tudjak magával… – sóhajtotta Sarah megtörten.
Picture

– Nem akarok veszekedni – oszlatta el a nagymama kételyeit a nyomozónő. – Azt szeretném, hogy beszéljen Ashtonnal, és vegye rá, hogy hagyja békén Bent.
– Rendben. És sajnálom, hogy azon a fiún vezeti le a feszültséget – próbált elbúcsúzni és minél hamarabb lezárni ezt a kellemetlen beszélgetést.
– Miféle feszültséget? – lepődött meg Kathryn. – Vagy csak általánosságban mondta?
– Az apja…
– Igen. Eltűnt. Az előbb már mondta – vágott közbe Kathryn, aki utálta, ha az emberek úgy próbálták meggyőzni a másikat, hogy ugyanazt az egy érvet ismételgetik újra és újra.
– Azt akartam mondani, hogy elvált, és újra randizik. Ezt nem könnyű feldolgozni egy gyereknek – helyesbítette a nyomozó feltevését Sarah.
– Ben is ugyanezt éli át – vetette ellen Kathryn.
– Szóval maga is elvált? – lepődött meg a váratlan fordulaton Sarah.
– Nem… én… – hebegett Kathryn.
– Értem. Maga a mostohaanyja – bólintott Sarah megértően.
– Kérem, ne használja ezt a szót…
– Attól, hogy nem mondjuk ki, még ez a neve. Maga nem az igazi anyja – mutatott rá, nem éppen tapintatosan a tényre.
– De úgy szeretem, mintha az lennék – védekezett Kathryn.
– Elhiszem. Különben nem hívott volna fel most. Egyébként egyetértek magával. Sokszor a mostohaszülő jobb az igazinál. Én is mindig ezt mondogatom a gyerekeknek – fejtette ki gondolatait Sarah, miközben újra elködösült a tekintete.
– Köszönöm. Az összes mostohaszülő nevében…
Picture

​– Nem lenne kedve átjönni hozzám egy teára? – vetette fel az ötletet Sarah. – Megmutathatná, hogy milyen egy jó mostohaanya. És ha Bent is elhozza, talán végre kibékíthetjük őket az unokámmal.
– Rendben – egyezett bele Kathryn. – Még megfontolom. A telefonkönyvben találtam a számot. A hozzá tartozó lakcímre menjek? – kérdezte aztán.
– Igen. Akkor majd találkozunk – búcsúzott Sarah.
– Persze. Majd valamikor – köszönt el Kathryn is, majd lerakta a telefont, és csatlakozott a reggelihez, azon tépelődve, hogy el merje-e engedni Bent az iskolába.
Ha Sarah nem tud beszélni Ashton fejével, akkor Ben még nagyobb bajban lesz. A piszkálódó fiú megtudja, hogy Ben bepanaszolta, és talán megbosszulja. Vagy ha ezt még el is nézi, akkor az apja eltűnése újabb feszültségforrás az életében, ami plusz indulatot jelent, az pedig több gondot Bennek.
*        *        *
Picture

Abby Primory már tíz perccel túllépte az ebédszünete időkeretét, amire még sosem volt példa azelőtt. De látni akarta Willt, és megkérdezni tőle, hogy mi történt tegnap. Néha már-már eltökélte magát, hogy feláll és elmegy, hiszen nem akar kamu kifogásokat hallgatni, de aztán mégis maradt, és tovább várt, remélve, hogy jóslatával ellentétben Will tud adni valami ésszerű magyarázatot.
– Megtenné, Miss Primory, hogy visszamegy dolgozni? – lépett be az ajtón Brandon Leigh, a főnöke.
– Persze, már megyek is, csak…
– Csak mi? Már így is tovább ebédelt a megengedettnél – vonta össze a szemöldökét a férfi.
– Előbb még elintéznék egy hívást – mondta Abby, bár inkább sikeredett kérdésnek, és hangzott engedélykérésnek, mintsem kijelentésnek.
Picture

– De siessen – kérte a férfi, majd eltűnt a folyosón. Abby elővette a telefonját, és tárcsázta Will számát.
– Halló? – szólt bele a telefonba egy nő, remegő, rekedtes hangon.
– Halló, én Will Drew-t keresem… biztos félrenyomtam valamit… – bizonytalanodott el Abby.
– Nem, ez Will mobilja – cáfolt rá a feltételezésre a hang a vonal másik végén, majd szipogás nesze hallatszott a kagylóból.
– Biztos?
– Miért ne lenne az? – kérdezett vissza a hang a vonal másik végén.
– Tegnap este randim lett volna vele, és ejtett. Meg akartam kérdezni, miért, de most már tudom, úgyhogy…
– Ja, azt hiszed, hogy a barátnője vagyok? – nevetett a hang, de a nevetésbe valami keserves kín is vegyült, groteszkké téve a reakciót. – Hízelgő, de az anyjával beszélsz.
– Ó… öhm, tudná adni Willt? – harapdálta Abby az ajkait idegességében és szégyenében.
Picture

– Sajnos nem. A fiam… valószínűleg eltűnt – bökte ki nagy szünet után Sarah, miközben újra szipogni kezdett. Ashton már elment az iskolába, és mikor Grace nem figyelt, nem tudta tovább kontrollálni magát, és sírásban tört ki. Grace már egy ideje aludt, a nő pedig órák óta zokogott, hol erősödő, hol pedig gyengülő rohamokban, de lassan kezdett kiszáradni és a sírás hüppögéssé csöndesedett a könnyek fogytával.
– Tessék? Mikor? És hogyan? – döbbent le Abby a szörnyű hír hallatán.
– Szerintem úgy történt, ahogy a többi esetben is. És tegnap délután tűnhetett el, mielőtt elindult volna a randijára.
– Szóval ezért nem jött el – könnyebbült meg Abby, de rögtön el is szégyellte magát, hogy hogyan érezheti magát megkönnyebbültnek, ha Will eltűnt.
– Nem akarja esetleg, hogy… átmenjek munka után, és beszélgessünk erről? Biztos… ráférne magára egy kis segítség – ajánlotta fel Abby, miközben a torka elszorult.
Picture

Képek villantak be az agyába, amint Will egy sötét pincében ül a többi eltűnt emberrel. Görcsbe rándult a hasa, és végre felfogta, mit is jelent pontosan az, hogy Will eltűnt. Most már el is felejtette, hogy dühös volt, amiért felültették.
– Nem. Megvagyok – felelte Sarah az ajánlatra, próbálva elfojtani zaklatottságát legalább ennek a kijelentésnek az erejéig. – Meglepő módon mindenki hívogat ma. Olyanok, akikkel sose beszéltem ezelőtt… – gondolt bele.
– Biztos ne menjek át? – kérdezte újra Abby.
– Miattam, vagy maga miatt? – kérdezett vissza Sarah. Rájött ugyanis, hogy a lány beszélni akar valakivel Will eltűnéséről, és nem nagyon voltak olyanok, akik ismerték őt kettőjükön kívül. Így igazából azért akart átmenni hozzá, hogy könnyítsen a lelkén.
– Mindkettő – ismerte be Abby.
– Akkor hát várom magát – búcsúzott Sarah, arra gondolva, hogy neki is jól jöhet azért a lelki támogatás. Igaz, hogy eddig egész életében megvetette a dolgot, mert utált gyengének mutatkozni, de akkor is. Eltűnt a fia. Ezt senki nem lenne képes egyedül, ép ésszel feldolgozni. Bár kételkedett benne, hogy a társaság segítene abban, hogy fel tudja fogni a történteket. De adott egy esélyt a dolognak.
Picture

– Köszönöm – hálálkodott Abby.
– Tudja, hová kell jönnie? – kérdezte az asszony, miközben újabb zsebkendőt vett a kezébe.
– Igen – felelte Abby. – Will már mondta párszor, hogy hol lakik. Remélem, jól emlékszem még – mondta, majd pár percig egyikük sem szólalt meg. Mind a ketten tudták, hogy a beszélgetésnek vége, így Abby végül lerakta a telefont, és bármennyire nem volt se kedve, se lelki ereje hozzá, visszament dolgozni.
*        *        *
Picture

Brandon Leigh visszament irodájába, és újra tárcsázta a recepciót, de ott is csak azt erősítették meg, hogy William Drew aznap nem jött be dolgozni. A férfi ingerülten tette le a telefont. Fejben már nekiállt fogalmazni beosztottja felmondólevelét, mikor megcsörrent a telefon. A recepcióról érkezett a hívás.
– Mégis megjelent? – kérdezte azonnal, de ezúttal is csak nemleges választ kapott.
– Nem ezért keresem, hanem azért, mert egy Christie Derulo nevű látogatója érkezett – hallotta a recepciós nő hangját.
– Engedje fel! – kérte Brandon, bár izgatottságában, és az előbbi ingerültsége miatt inkább utasításnak hangzott.
A recepción dolgozó nő már megszokta az egyenes arányosságot az emeletszám és az arrogancia között, így szó nélkül letette a telefont, és útba igazította a válaszra várakozó, aktatáskás nőt.
Brandon végigsimította magán zakóját, és körülnézett irodájában, hogy mit kéne a helyére tennie, de a szokásos módon tökéletes rend és tisztaság uralkodott a helyiségben. Mivel más elfoglaltságot nem talált, türelmetlenül járkált fel és alá, úgy várva, hogy végre felérjen a látogatója. Aztán ütemes kopogtatás hallatszott az ajtón, és Brandon beengedte a pénzügyi tanácsadót, akit tegnap hívott.
Picture

– Jó napot! A nevem Christie Derulo – mutatkozott be a nő.
– Jó napot. Brandon Leigh – nyújtott kezet a férfi. – Esetleg… hozzá is láthatnánk… – tessékelte beljebb a tanácsadót, majd hellyel kínálta.
– Persze. Ahhoz, hogy elkezdhessem, szükségem lesz arra, hogy elmondja a lehetséges pénzforrásait – vett elő a nő egy laptopot a jegyzeteléshez, miközben leült egy fotelba, és Brandon egy másik széket tolt oda vele szembe, amin helyet foglalt.
– Ha a saját erőmből akarom visszafizetni, minden forrásom elapad még azelőtt, hogy a felét törleszthettem volna – válaszolta a férfi.
– Mennyit ér a háza? Az autója? – érdeklődött a nő. Látta, hogy a férfi a szemöldökét ráncolja, így hozzá tette.
– Pénzügyi tanácsadó vagyok, nem pénzvarázsló, aki csak úgy a semmiből teremti elő a pénzt. Meg kell válnia néhány értékétől.
– Nem fogom eladni mindenemet, mert akkor hátrébb leszek, mint ahonnan elindultam – szögezte le Brandon.
– Ezt hogy érti? – csodálkozott a nő.
– Mindenem abból a pénzből van, amit…
– Amit…?
Picture

– Amit az uzsorástól kértem kölcsön. És most hirtelen vissza akarja kapni a pénzét – bökte ki végül.
– Hogy hívják ezt az uzsorást? – tért rá a következő kérdésre a nő, aki előtt ez az információ még újdonságnak számított. – És nem a kamunevére vagyok kíváncsi – tette hozzá, hogy elkerüljék a mellébeszélést.
– Amelie McAddams – mondta ki végül Brandon olyan halkan a nevet, mintha attól félne, hogy meghallja, itt terem, és megöli őt a saját kezével, amiért ki merte adni őt. De nincs szuperképessége, hogy meghallhassa, igaz? Vagy talán… Mi van, ha tegnap azért járt itt, hogy bekamerázza és bepoloskázza a szobát? És ha most ténylegesen hallja őt?
– Hűha – zökkentette ki paranoiás szorongásából Christie Derulo elképedése.
– Miért?
– Reméltem, hogy nagyhallal van dolgunk – felelte elégedetten a tanácsadó.
– Miért? Ő jobban kicsinál? Vagy azt hiszi, hogy többet fizetek magának? – gurult be a férfi.
– Nem. Tudom, hogy hálásabb lesz, ha érti, mire gondolok – célozgatott arra a nő, hogy ezért a megbízásért valóban többet remél kihúzni a férfi pénztárcájából. – De azért örülhetünk neki, mert az uzsorásokat a rendőrség körözi. A nagy uzsorásokat pedig komolyabban keresik.
– Mire akar kilyukadni?
Picture

– Ha a rendőrök kezére játssza a nőt, megszabadulhat tőle – magyarázta a tanácsadó.
– De a rendőrök akkor is elkérnék tőlem a pénzt, nem?
– Mondja azt, hogy azért vette fel a hitelt, mert be akart épülni az uzsorás ügyféli körébe. A pénzt pedig elköltötte, mert feltűnő lett volna, ha megtartja mind, hiszen akkor minek vett fel hitelt? Csak azért vett egy szép házat és egy autót, hogy az uzsorás ne gyanakodjon – vázolta fel a tervet.
– És maga szerint beveszik?
– A rendőrök örülni fognak, hogy végre rács mögött tudhatják azt a nőt, és utána már a pénz miatt se fognak kérdezősködni. A megtalálónak amúgy is jár a jutalom. Ha fizetni nem is fognak, legalább a mostanit nem veszik el – vélekedett.
– És mi lesz velem? Nem fognak megtámadni az emberei? – tért rá az őt érintő részre a férfi. Aztán eszébe jutott előbbi gondolata a rejtett kamerákról, és pulzusa az egekbe ugrott. Ha tényleg figyelik őt, akkor az előbbi párbeszéddel aláírta a halálos ítéletét.
Picture

Lehet, hogy perceken belül csörög a telefon, és a recepciós újra engedélyt kér Lisa Porter beengedéséhez, ő pedig tudni fogja, hogy érte jöttek. Valószínűleg fegyverekkel jönnek majd, így hiába utasítja el a látogatást, fegyveresen átverekszik magukat az őrökön, és annyi lesz a különbség csupán, hogy nyer néhány percet, viszont több halott lesz. De akkor is, időt nyerne… És minden percre szüksége lesz a meneküléshez, aminek a lehetőségeit gyorsan végigpörgette gondolataiban.
– A rendőrök tanúvédelmi programba vehetik – válaszolt hosszú szünettel Christie. Tudta, hogy ez a válasz valószínűleg eltántorítja majd ügyfelét a tervben való részvételtől.
– El kell hagynom a várost? – kérdezte.
– Valószínű – bólintott határozatlanul, most már megbizonyosodva arról, hogy Brandon nem vállalja majd.
– De akkor el kell adnom a házat. Amit nem akarok – ellenkezett a férfi a vártnak megfelelően.
Picture

​– Maga élni akar, vagy házat? Mert a hulláknak van házuk. Mi is a neve? – ironizált a nő, hátha ezzel fel tudja úgy húzni a férfit, hogy végül mégis belemegy.
– Rendben. Amúgy miféle pénzügyi tanácsadó maga, ha ilyen tanácsokat ad? – kérte számon a férfi.
– Olyan, aki… felnyitja az ügyfelei szemét az összes opcióra…
– És nincs maguknak valami becsületkódexe, hogy milyen határon belül nyitogathatják az emberek szemeit? – kérdezte.
– De, van. De mindenki másképp értelmezi, és jogilag támadható. Az én értelmezésem szerint kötelességem megvédeni az emberi életet.
– Az nem a hippokratészi eskü? – gondolkozott el Brandon.
– Inkább fogja a telefont, és hívja fel az uzsorást – vetett véget a kötekedésnek a nő, elvesztve türelmét. – Beszéljen meg vele találkozót ide, az irodájába, közben hívom a rendőröket, hogy ők is itt legyenek akkor, mikor megérkezik.
– Nem szeretnék ebből munkahelyi felhajtást – tiltakozott a főnök.
– A dolgozók úgyis suttognak a háta mögött – húzta fel a szája sarkát a nő. – Legalább adhatna okot rá. Vagy egy jó kis látványosságot.
Picture

– Akkor sem lehet. Általában ő mondja meg, hogy hol találkozzunk. Már ha nem meglepetésnek szánja és úgy látogat meg, hogy nem figyelmeztet előre.
– Akkor… hívja fel, beszéljen meg vele találkozót oda, ahová ő mondja, és én csak utána hívom a rendőrséget, mikor már tudjuk a helyszínt – módosította Christie a tervet úgy, hogy a lényege ugyanaz maradjon.
Brandon felállt a székről, és az íróasztalhoz vonult. Felemelte a telefont, és tárcsázni kezdett.
– Jó napot! Itt Lisa Porter asszisztense – szólt bele egy férfi hang a telefonba. – Sajnos ő nem elérhető most.
– Hogy-hogy nem? – lepődött meg Brandon. Aztán rájött, hogy ez nem is olyan meglepő, hiszen Amelie valószínűleg nem tartózkodik túl sokat az irodájában, ha az ügyfeleihez jár behajtani az adósságokat. Mostanában pedig biztos gyakran úton van, hogy összegyűjtsön minél több pénzt ahhoz a bizonyos befektetéshez, aminek okán nála is lerövidítette a határidőt.
– Maga kicsoda? – kérdezett vissza az asszisztens.
– Az egyik hitelezettje – felelte Brandon úgy, mintha egy kivégzési rendelet hírét osztaná meg. Bár ezzel nem is járt olyan messze az igazságtól.
– Akkor jó hírrel szolgálhatok, uram – váltott suttogásra a férfi a vonal másik végén. – Nem szabadna így örülnöm neki, de… – és itt még halkabban kezdett beszélni, Brandon mégis megértette a mondatot – a főnököm eltűnt.
Picture

Brandon Leigh nem hitt a fülének. Nem lehet ekkora szerencséje. Mindazonáltal aggasztó, hogy egy ilyen hatalommal és befolyással, na meg persze ennyi testőrrel rendelkező személy is rákerült az eltűntnek nyilvánítottak listájára. Ha ő eltűnt, akkor senki nincs biztonságban. Bár tekintve, hogy az asszisztense szinte repes az örömtől, nem lehetett túl sok megbízható, hűséges alkalmazottja…
Viszont nem akart ilyeneken elmélkedni, mert Amelie McAddams eltűnése számára a biztonságot jelentette. Még mindig nem tudta felfogni, hogy ezzel vége az álmatlanul, rettegésben töltött éjszakáknak, és a pénz miatti állandó görcsölésnek. Legalábbis addig, amíg a nő újra elő nem kerül. De addig elő tudja teremteni a pénzt. Kivéve, ha… ha Amelie McAddams soha nem kerülne elő.
És Brandon Leigh volt a városban az első, aki azt kívánta, hogy az eltűntek bár ne kerülnének elő többé. Önző gondolat volt, de őszinte. Nem tudta ő sem, hogy mi történt az eltűntekkel, azt sem, hogy életben vannak-e még, és fogva tartják őket, vagy azóta már holtan fekszenek valahol, de ha utóbbi, akkor ő végre fellélegezhetne.
Picture

– Szóval? Hol fognak találkozni? – zökkentette ki a pénzügyi tanácsadó Brandont gondolatmenetéből. A férfi lerakta a telefont, és a nőre nézett, akinek jelenlétéről meg is feledkezett.
– Igazság szerint rájöttem, hogy… van egy rokonom, aki nemrég halt meg… és még nem bontottam ki a végrendeletét. Közel álltam hozzá, úgyhogy lehet, hogy belenézek, mielőtt folytatnánk ezt – rukkolt elő egy villámgyors, ámde annál átlátszóbb hazugsággal. Nem akarta, hogy Christie megtudja, miért veti el az eredeti tervet valójában. Brandon úgy vélte, hogy a nő minél kevesebbet tud, annál jobb.
– Már megvan a tervünk – erősködött a nő.
– Igen, aminek a végén el kell hagynom a várost – tárta szét karjait Brandon. – Bármennyire is szívesen segítenék börtönbe juttatni azt a nőt, inkább élnék azzal a lehetőséggel, amiben nem kell költöznöm.
– De… – hebegett Christie a hirtelen pálfordulás miatt, amire nem számított. Felháborodott azon, hogy hogyan lehet valaki ilyen önző.
– És, ha már itt tartunk, köszönöm a segítségét – lépett oda Brandon a tanácsadóhoz, és kezet rázott vele. A nő rájött, hogy ezt alkalmazója végleges búcsú gyanánt mondja.
– Miért köszöni meg? – játszotta az értetlent mégis.
– Mennyivel tartozom? – tért ki a kérdés elől Brandon, miközben elengedte a nő kezét, és a pénztárcájáért indult.
Picture

– Lényegében nem is tettem semmit… – bizonytalanodott el Christie, miközben azon gondolkozott, hogy vajon mi járhat a férfi fejében.
– Szóval semennyivel? Jól gondolja meg, mert nem lesz több esélye lehúzni engem – vette elő a tárcáját Brandon.
– Tessék? – hüledezett Christie. Aztán arra gondolt, hogy a férfinek talán az az ötlete támadt, hogy kivitelezi a tervet nélküle. Lehet, hogy mégis ki kéne számláznia a tanácsot?
– Már nincs szükségem a segítségére – felelte Brandon, ami megerősítette a nőt feltételezésében.
– Ennyire biztos ebben a végrendeletben? – próbált célzott kérdéssel rájönni, hogy mi Brandon terve pontosan. De a végrendelet létezésében őszintén kételkedett.
– Eléggé – ragaszkodott Brandon még mindig az álcájához. Közben odasétált a fotelhez, amiben az imént még Christie ült, és segítőkészen berakta a nő laptopját a táskába, majd a tanácsadó kezébe nyomta. – Remélem, nem haragszik meg érte – búcsúzott, miközben kitolta a nőt az irodája ajtaján és becsukta mögötte.
Picture

Christie Derulo meglepődve bámult maga elé, és próbált rájönni, hogy mi történhetett az imént odabent, mert olyan volt, mintha egy filmet nézett volna kívülállóként, nem pedig benne lett volna. Aztán eszébe jutottak korábbi őrült ügyfelei.
– A pénz mindenkit meghülyít – rázta meg magát, majd a lift felé indult.
*        *        *
Picture

– Mit hoztál ma ebédre? – érdeklődött Sophie, mikor Matt leült mellé az ebédszünetben. Sütött a nap, az idő pont kellemes volt, így odakint ettek, az iskola udvarán, akárcsak a tanulók nagyobbik része.
– Anyukám csinált nekem szendvicset – válaszolta Matt egykedvűen.
– Leülhetek? – lépett oda hozzájuk Riley.
– Persze, gyere csak – bólintott Matt. Riley helyet foglalt, majd nekilátott enni. Mindhárman csendben ültek és ettek.
Az ebédről való bájcsevej és a téma látványos kerülése ellenére mindhárman ugyanarra gondoltak: hogy mi történhetett Damonnal. Azóta se hallottak róla semmit, és már Matt is kezdte elhinni ezt a sületlenséget. Tudták egymásról, hogy ezen rágódnak, de mégsem merte egyikük sem szóba hozni. Megbeszélték, még akkor, ott, a tengerparton, hogy nem fogják felhozni a témát, mert minél többet beszélnek róla, annál aggasztóbb lesz ez az egész. Ahogy azt is végiggondolták, hogy mi lenne, ha tennének valamit Damon előkerítése érdekében. De azzal magukat is veszélybe sodornák, ráadásul, ha a rendőrség nem tudta megtalálni eddig a tettest, nem valószínű, hogy három kamasz képes lenne rá. Így csak azt tehették, amit a többi lakó: reménykedtek benne, hogy megtalálják az eltűnteket, lehetőleg épségben.
Az esetet Matt jelentette a rendőrőrsön, még tegnap este, aztán mikor a többiek rákérdeztek, semmilyen információval nem tudott szolgálni, mert a rendőrök sem tudtak semmit elmondani az ügyről. Így magatehetetlenül reménykedtek, és próbálták tovább élni az életüket, a lehető legkevesebbet gondolva barátjukra.
Picture

– Nem akarunk zenét hallgatni? – kérdezte Riley, aki kezdte kínosnak érezni a csöndet. Az asztalra rakta a mobilját és benyomta rajta a rádiót. Épp valami zúzós szám ment rajta, amire Riley rögtön ütemesen rázni kezdte a fejét. Úgy látszott, ő hamar túl fogja tenni magát az ügyön, ha már most ilyen felszabadultan tudja élvezni a zenét. Aztán a zene elhallgatott, és egy női hang tudatta, hogy a hírek következnek.
– Jellemző… – jegyezte meg Riley, miközben a híradó beharangozó zenéje felcsendült, nemsokára pedig a női hang nekiállt beolvasni az aznapi híreket.
– Jó napot kívánok, Michelle Holloway vagyok, ezek pedig a déli hírek rendőrségi rovata – mutatkozott be a nő a hallgatóságnak.
– Tegnap előtt este fél nyolc és kilenc óra között kirabolták a városi parkkal szomszédos kisboltot. – Sophie szeme a rádióra szegeződött, és feszülten figyelni kezdett. – A tulajdonostól csak ma érkezett feljelentés, miután a leltározás után fel tudta mérni az okozott kárt. A férfi elmondása szerint a kassza tartalmán kívül két karton sört vittek el, rongálás nem történt. A rendőrség még keresi a tetteseket.
Picture

– Mondd, hogy nem az történt, amire gondolok… – suttogta Sophie dühösen. Riley lekapcsolta a rádiót, elhallgattatva a nőt. Eddig nem merte, mert fél, hogy gyanút kelt vele, de ezek szerint már mindegy volt.
– Miért? Mire gondolsz? – érdeklődött Matt, ártatlan arcot vágva.
– Azt, hogy azért hagytatok a parkolóban, mert nem akartátok, hogy lássam, mit csináltok. Komolyan azért ültem ott annyi ideig, hogy ti ellophassatok két karton sört és kifosszátok a kasszát? – morogta a lány dühösen, vörösödő fejjel, mégis megpróbált halk maradni, hogy ne keltsen feltűnést, és ne keverje bajba barátait.
Felidézte, mit mondott Matt akkor: „Határozottan bementem oda, kiszolgáltam magam, és az eladónak nem volt semmi ellenvetni valója, úgyhogy elhoztuk”. Szóval ezt így értette…
Minden erejével azon volt, hogy ingerültségét leplezze, ezért az asztal szélét kezdte szorítani, olyannyira, hogy az ujjaiból kiment a vér. Legszívesebben felpofozta volna a fiút, de nem akarta, hogy nyilvános veszekedésük odavonzza a keselyűket, vagyis az iskola legcsinosabb lányait, hogy bájaikat bevetve Matt kegyeibe férkőzzenek, és a vitára hivatkozva eltávolítsák őt a képből, hogy a fiú barátnőjének szerepében valami lélektelen, felszínes csaj tetszeleghessen ezután.
Picture

– Gyerünk. Tedd meg! Dobj fel a rendőrségen! – váltott Matt is suttogásra. Nem akarta ennyi szemlélődő előtt intézni ezt az ügyet.
– Szerinted megtenném? – kérdezett vissza Sophie.
– Nem mintha amúgy nem sejtenék így is – legyintett a fiú.
– Micsoda? – döbbent le Riley. – Arról a zsaruról beszélsz, aki tegnap elkapott téged? Tud róla? – kérdezte. Matt Damon eltűnésének híre után nem számolt be róla, hogy miért vették őket üldözőbe tegnap, de ez most már egyértelműnek tűnt.
– Csak meglebegtette – vette még halkabbra a hangját Matt. – De nem csodálkoznék, ha ezek után figyelnének minket.
– Akkor most nem balhézhatunk egy ideig – állapította meg Riley.
– Egy ideig? – kapott szinte sokkot Sophie. – Ez többször is előfordult már?
– Te komolyan azt hitted, hogy azok csak pletykák, amiket rólam mondanak? – kérdezett vissza Matt, fél szemöldökét csibészesen felhúzva.
– Most engem okolsz? – fakadt ki Sophie az idióta gondolatmeneten. Az asztalnál egyedül ő nem volt bűnös, most mégis őt vádolják…
– Ha nem akarsz valami zűrös fiúval járni, akkor ott van az a kis nyomoronc Parker. Aki felváltva hadovál rólad és Istenről. Őt is választhatod – vonta meg a vállát Matt, mintha neki mindegy lenne a dolog, és az sem zavarná, ha a lány most azonnal szakítana vele, felállna az asztaltól és végleg távozna.
– Nem akarom őt választani – ellenkezett Sophie. Matt elégedetten elmosolyodott. Azért mert hazardírozni, és az előzőhöz hasonló kijelentéseket tenni, mert meg volt róla győződve, hogy Sophie őt szereti, és semmilyen okból kifolyólag nem hagyná el őt. – Nem tetszik nekem, és ugyanúgy idegesít, mint téged. Sőt, még jobban is. Hiába próbálkozik nálam. Akkor se randiznék Parkerrel, ha ő lenne az utolsó fiú a városban! – mondta Sophie, szavainak egyre erősödő hangerővel adva hitelt. A végén már szinte kiabált.
Picture

És pont akkor mondta ki az utolsó mondatot, mikor Parker haladt el az asztaluk mellett. A fiú egy pillanatra megtorpant, aztán szótlanul továbbment. Sophie tudta, hogy a giccses filmekben ilyenkor megbánják a sértő kijelentést a lányok, amiket tesznek, de ő nem akarta visszavonni. Elege volt már a zaklatásából, és ha nem ért a célozgatásokból és finomkodásokból, akkor jobb is így, hogy durván elmondta neki.
Hirtelen lökdösődés indult meg az iskola udvarra nyíló ajtajánál. Matt és Riley idegesen összerándult, mikor meglátta a tolongás okát: két rendőrtisztet. Rögtön azt hitték, hogy értük jöttek, de aztán megkönnyebbültek, mikor a két férfi elhaladt az asztaluk mellett. Utána feszülten figyelték mindannyian, hogy hová tart a két rendőr. Nemsokára rá is jöttek, hogy a játszóteret vették célba. Mikor végre megálltak, lehajoltak, és rátették a kezüket az egyik tanár vállára. Az alsósokra felügyelő Mr. Oliver volt az. Felállították a férfit, majd határozottan megindították abba az irányba, ahonnan elindultak.
Picture

– Mégis mit képzelnek, mit művelnek? – próbált kapálózni a tanár, de a két rendőr szorosan lefogta, és terelte tovább. Aztán Mr. Oliver kopasz feje vörösödni kezdett. Általában, mikor az osztályteremben történt ugyanez, hogy a tanár feje vörösödni kezd idegességében, a tanulókból nevetést váltott ki. De most senki nem tudott nevetni. Csak döbbenten nézték az eseményeket.
– Mi a fene folyik itt? – kérdezte Matt értetlenül, aki nem tudta elképzelni kövérkés testalkatú, a nyugdíjazástól csak pár évnyire lévő tanáráról, hogy bármilyen bűntettet elkövethet valaha.
– Talán tegnap történt valami. Ha nem lógnál folyton a suliból, akkor nem maradnál le ezekről – jegyezte meg szúrósan Sophie.
– Ki gondolta volna, hogy az iskolában történik is valami? – tárta szét karját Matt, majd kinézett magának egy szemüveges, stréber kinézetű fiút, aki az asztaluk mellett állt. Megfogta a teste mellett lógó karját, és lerántotta a padra magával szemben.
– Mesélj, mi folyik itt – szólította fel a szemüveges fiút, aki rémülten nézett körül, mire felfogta jelen helyzetét, amibe sikerült belecsöppennie.
– Miért viszik el Mr. Olivert? – folytatta halkan, mert közben a rendőrök által kísért tanár közeledett feléjük, és nem akarta, hogy meghallja, hogy róla beszélnek. Bár a pedagógus biztos lehetett benne, hogy mindenki róla beszél, aki jelen helyzetben sutyorog.
Picture

– Reggel… – kezdte a szemüveges fiú – reggel eltűnt egy gyerek az udvarról, mikor Mr. Oliver volt a felügyelő tanár. Biztos a szülők hívták ki a rendőröket… – feltételezte a fiú, miközben idegesen nézett felváltva az asztalnál ülőkre, és arra várt, hogy egyikük végre engedje, hogy felálljon, és távozhasson ebből a kellemetlen szituációból.
Végül Matt úgy döntött, hogy ennél több információra nincs szüksége, így fejével biccentett a szemüveges fiúnak, aki azonnal fel is pattant és elment.
Bizonyára befolyásos szülei lehettek annak a kölyöknek, ha rá tudták venni a rendőrséget, hogy ilyen megalázó módon hurcolják meg a város iskolájának egyik jó hírnévnek örvendő tanárát. Nem hiába, érződött, hogy kezdenek lassan kifordulni magukból az emberek.
Matt tekintetével követte a két rendőrt, majd mikor végre elhagyták az udvart, és beléptek az iskolába, halkan megjegyezte:
– Már azt hittem, sose érnek oda az ajtóhoz… Minél kevesebbet látom őket, annál jobb… – morogta.
– Ha ennyire allergiás vagy a rendőrökre, akkor miért te… – kezdte Sophie, de nem fejezte be a kérdést. Szájához kapott, és úgy folytatta:
– Nem is jelentetted be Damon eltűnését, igaz? – vádolta meg barátját, aki kényelmetlenül mocorogni kezdett.
– Ha nem akarsz a rendőrök közelébe menni, azt megértem, de szólhattál volna, és akkor én… – kezdte a kioktatást, de Matt közbeszólt.
– Azért vállaltam én, és azért nem mentem el végül, mert nem akartam, hogy a zsaruk szaglászni kezdjenek közöttünk – felelte halkan.
Picture

– És nem is érdekel, hogy mi lehet Damonnal? – akadt ki Riley, aki eddig szótlanul figyelte kettejük civakodását. Ezek szerint mégsem felejti el olyan könnyen barátját, mint az korábban látszott rajta.
– Te is ugyanúgy benne vagy ebben, Riley – nézett szigorúan és bosszúsan Matt a barátjára. – Magunkért tettem.
– És ha Damon soha nem fog előkerülni? – kérdezte Sophie dühösen. Nem hitte el, hogy barátja ilyenekre képes, csak hogy a saját bőrét mentse.
– Lássuk be, hogy a rendőrségnek más se hiányzik, mint egy újabb bejelentés… – védekezett Matt felháborodottan.
– Inkább piti ügyekre nincs idejük, mint például bolti lopások… – idézte fel Sophie az előbbi beszélgetésüket ingerülten.
– Úgy értettem, hogy azzal nem lesznek előrébb, ha még egy ugyanolyan bejelentés érkezik, ugyanúgy nulla információval – fejtette ki Matt. – Nem tudtunk volna semmi újat mondani. Szóval, ha az eddigiek alapján nem voltak képesek megtalálni őket, akkor a mi bejelentésünk se segített volna. Ha meg megtalálják az eltűnteket, akkor az eddigiek alapján is meg fogják – lendült bele Matt. – És ha a többiek megvannak, nem fogják otthagyni Damont megkötözve, arra hivatkozva, hogy „úgyse hiányzik senkinek”, csak azért, mert nem jelentettük be.
– Tényleg, a szüleinek nem hiányzik? – jutott eszébe Riley-nak.
– Nem, nekik azt mondtam, hogy nálunk alszik… – felelte Matt, amitől a másik kettőnek leesett az álla. Matt egy egész tervet eszelt ki a hátuk mögött, és csak most avatja be őket?! Szóval ennyire eltűnt a bizalom a bandából? A következő pillanatban újabb jelenet vette kezdetét, aminek ezúttal az igazgatónő volt a főszereplője.
Picture

– Figyelmet kérek! – kiáltotta el magát, bár erre semmi szükség nem lett volna, hiszen a diákok nem hangoskodtak, sőt, sokan még pisszenni se mertek Mr. Oliver kikísérése óta. – Mint azt bizonyára láthattátok, Oliver tanár urat az előbb két rendőrtiszt kísérte ki. Valószínűleg sokan azt is tudjátok, hogy miért. A rendőrséget az eltűnt tanuló egy hozzátartozója értesítette, és ezért vonják felelősségre Mr. Olivert – magyarázta meg az előbbi eseményt azoknak is, akik Matthez és barátaihoz hasonlóan lemaradtak az előzményekről. – Viszont nem csak a tanár úr ellen érkezett feljelentés – folytatta a rossz hírek sorolását Mrs. Fitchard. – Hanem az iskola ellen is. A mai naptól kezdve éppen ezért nem tudunk felelősséget vállalni egyetlen tanulónk épségéért sem, így… – mondta, hosszúra nyújtva a szünetet, és végül fájó szívvel ismerte be, hogy miként döntött ebben a nehéz helyzetben: – Az iskolát az ügy lezárásáig kénytelenek vagyunk bezárni – hangzott az ítélet.
Normális esetben a diákság örömujjongásban tört volna ki, de az ok, ami miatt a szünet elrendelése indokolttá vált, annyira aggasztott mindenkit, hogy még akkor is csak némán, mozdulatlanul meredtek maguk elé, mikor Mrs. Fitchard már elhagyta az udvart.
– Úgysem volt idén hószünet… – jegyezte meg végül Matt félhangosan, majd felállt, és az ő kezdeményező mozdulatára a diákok többsége is magához tért, és lassanként elhagyta az iskola udvarát. Sophie fejcsóválva nézte Mattet, akinek önző önfejűsége kiábrándította őt.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner a nappaliban, a tévé előtt üldögélve töltötte kikényszerített szabadnapját. Folyton az eltűnéseken mélázott, hiába parancsolt rá főnöke, hogy pihenjen. Gondolatait az ajtó nyílása és Ben köszönése zavarta meg. Az órára pillantott, és látta, hogy nemrég múlt el az ebédidő. Csodálkozott, hogy Ben pont most jött haza, hiszen az ebéden már túl kellene lennie, és a délutáni órák kezdődnek már ilyenkor. Feltételezte, hogy az ebédnél nem piszkálták, hiszen akkor hamarabb hazaért volna már, hogy otthon egyen, azt azonban mégsem értette, hogy miért nincs órán a fiú.
– Látom, ma jó napod volt – jegyezte meg Kathryn, látva Ben derűs arcát, mikor a fiú beért a nappaliba. – Nem piszkált ma Ashton az ebédnél?
– Nem, nem piszkált – válaszolta a fiú.
– Látod, hogy mindent meg lehet oldani egy telefonhívással – veregette meg képzeletben a saját vállát Kathryn. Nem vette észre azonban, hogy Ben arca elkomorult.
– Nem. Nem azért nem piszkált. Hanem azért, mert nem találkoztam össze vele a suliban – mondta a fiú.
– Hogy érted?
– Úgy, hogy… Ashton eltűnt.
– És te jól vagy? – kapta kezét a szája elé Kathryn aggodalmasan, majd odarohant a fiúhoz, és átölelte.
Picture

– Jól vagyok – felelte Ben. – Viszont a sulit bezárták most délutántól – tette hozzá. – Te mit fogsz csinálni itthon? – kérdezte, és látszott rajta, hogy egy Kathrynnel közös programtól várta volna, hogy a mai nap eseményeit elfeledhesse.
– Sajnos dolgom van… – utasította el kedvetlenül Kathryn.
– De azt hittem, hogy ma szabadságon vagy – csodálkozott Ben. Kathryn tudta, hogy ez lenne a tökéletes alkalom, hogy végre kiharcolhassa, hogy ne „mostohaanyuka” legyen, viszont kötelességtudata felülírta vágyakozását.
– Nem munkáról van szó. Meglátogatom Mrs. Drew-t – mondta a nő. A közös teázás előbbre hozását már akkor elhatározta, mikor megtudta, hogy Ashton eltűnt.
– Mehetek én is? – kérlelte Ben a nyomozót. Látszott az arcán a félelem, az egyedülléttől való félelem, viszont Kathryn mégse akarta magával vinni. Ki tudja, lehet, hogy a nagymama rajta vezetné le az elkeseredett dühét. Hiszen nem ez lenne az első, hogy abból a családból valakinek az elvesztése miatt az ő mostohafián csattan az ostor.
– Nem tartom jó ötletnek – rázta ismét a fejét Kathryn. – De mit szólnál, ha átmennél Jordanékhez? – hozakodott elő az ellenállhatatlan ajánlattal a nyomozó, és közben reménykedett, hogy Ben legjobb barátjának szülei elvállalják, hogy vigyáznak rá.
– Ott is alhatok? – kérdezte lelkesen a fiú.
– Nem, mert finom vacsorával készülök, és nem akarom, hogy kimaradj belőle – utasította el egy apró hazugsággal a kérést.
Nem egyeztetett Dean-nel, pedig elsősorban ő dönti el, hogy mi legyen Bennel. De a férje úgyis egész nap dolgozik, úgyhogy ha a fiú hazaér vacsorára, akkor meg sem tudja majd, hogy nem ő vigyázott rá.
Viszont azt is belátta, hogy ezzel a döntésével örökre lemondhat arról, hogy több legyen, mint mostohaszülő.