Augusztus 23., 22:30
Parker Street, Twinbrook

Andrea Mackenzie némán ballagott jóképű partnere mellett a kivilágított utcán. A kellemesen eltöltött este ellenére feszengett a férfi társaságában. Maga sem értette, miért van ez, pedig Gareth Smith igazán jó partinak számított. Fiatal, ambiciózus orvos volt, aki mindig kedves és megértő volt vele. Első randevújukon szentül hitte, hogy Gareth-ben talán igazi társra találhat, ahogy azonban egyre komolyabbra fordult a dolog, már tudta, hogy nem lesz képes megadni a férfinek, amit az elvár tőle. Túl sokszor kellett már csalódnia, és most félt közel engedni magához bárkit is.
– Milyen szép esténk van – törte meg a kínos csendet Gareth, mire Andrea helyeslően bólintott. – Minden rendben?
– Igen, persze – felelte vonakodva a nő. Ezúttal a férfi bólintott, majd tovább folytatták néma útjukat a nő lakása felé.

– Megérkeztünk – nézett mosolyogva Andreára, majd lassan magához húzta, és könnyed csókot lehelt az ajkára. – Szeretném veled tölteni az éjszakát, Andy – suttogta a fülébe, de amikor újra meg akarta csókolni a nőt, az elfordította a fejét.
– Sajnálom, Gareth – húzódott el a férfitól –, ez nekem nem fog menni.
– Ne haragudj rám, túl gyors voltam – magyarázkodott Gareth sietve. – Nem kell elkapkodnunk semmit.
– Nem érted, Gareth – nézett egyenesen a szemébe Andrea. Egyszerűen nem akarta tovább áltatni a férfit. – Mi ketten az, ami nem fog működni… Sajnálom.
Újra kínos csend telepedett közéjük, amelyet ezúttal Andrea tört meg.
– Nem mondasz semmit? – kérdezte bátortalanul.
– Tudod, Andy – kezdett bele a Gareth –, te nem csak nekem nem adsz esélyt, hogy boldoggá tegyelek, hanem magadnak sem, hogy boldog légy. Így nem tehetek mást, minthogy elfogadom a döntésed.
Andreát szíven ütötték a férfi szavai. Talán épp azért, mert Gareth rátapintott a lényegre? Szerette volna megcáfolni a férfi állítását, ám ekkor megszólalt a telefonja, mire Gareth nagyot sóhajtott.
– Bocsi, ezt fel kell vennem – kereste elő telefonját a táskájából. – Mackenzie – szólt a készülékbe röviden. – Szia, Tom… Igen… Értem…

– Menned kell, igaz?– kérdezte Gareth, amint Andrea lerakta a telefont.
– Igen, de felhívlak… holnap – ígérte a nő, mire Gareth csak szomorúan elmosolyodott
– Ne tedd! Az érzéseid úgysem fognak megváltozni, akkor meg semmi értelme – rázta meg a fejét csalódottan. – Remélem, a pasi legalább tudja, mekkora mázlista.
Andrea értetlenül nézett rá.
– Vigyázz magadra! – mondta végül Gareth, majd egy mosoly kíséretében elindult.
– Te is vigyázz magadra – szólt utána halkan Andrea. Néhány másodpercig még fájó szívvel nézett az egyre távolodó alak után, majd gyorsan felszaladt a lakásába, hogy a lehető leggyorsabban kényelmesebb ruhára váltson.

– Charlie! – kiáltotta el magát, amint benyitott az ajtón. – Dolgunk van!

***

Vaku villanása világította meg a Lincoln street-i sikátor koszos kövén fekvő férfi vérbefagyott holttestét. Tom Baltimore néhány rendőr társaságában csendesen szemlélte, amint minden irányból fotót készítenek a hulláról.
– Vele aztán jó elbántak – törte meg végül a csendet a fiatal nyomozó, majd nem sokkal később éles, ideges hang csapta meg a fülét. Szája azonnal mosolyra húzódott, amikor meglátta a dühösen közelítő halottkémet.

– Elnézést. Szabad lesz? Odaengednél? – lökte félre a hulla mellett tébláboló, épp a taccsot kidobni készülő rendőrt a közelítő halottkém, Madison Hart. – Ha nem bírod a vért, miért mentél rendőrnek, te kretén? – tette hozzá halkan.
– Szia, Madison, látom, nincs jó napod – jegyezte meg még mindig mosolyogva Tom.

– Tudod, Tomy – guggolt le a hulla mellé Madison, majd hangosan csattanva felhúzta gumikesztyűjét –, ma kora reggel keltem, és a fél napot az egyetemen, a másik felét a hullaházban töltöttem, és amikor végre hazaesek, Gilbert felhív, hogy nekem kell idejönnöm helyette, hát nem, nincs jó napom, és ha még egyszer megkérdezi ezt tőlem valaki, az lesz a következő, akit felboncolok. – Madison Hart alig egy éve dolgozott igazságügyi halottkémként, de már az első perctől kezdve tudták, hogy nem egy átlagos személyiség. Extravagáns megjelenésével és nyers humorával először sokkolta kollégáit, de kevés olyan ember akadt a twinbrooki rendőrségen, aki ne kedvelte volna a néha túlságosan is szókimondó, fiatal halottkémet.

– Oké, főnök – tartotta fel a kezét mosolyogva Tom. – Mit látsz így elsőre?
– Hm, lássuk csak – nézte meg alaposan a holttestet Madison.  – A test merevsége alapján úgy két órája lehet halott. Ütést látok a koponya hátsó részén, de biztosan nem onnan jött ez a sok vér.
– Itt találtam vércseppeket, illetve elkent vérnyomokat – szólt bele az egyik helyszínelő.
– Az áldozat valószínűleg menekült, amikor a támadó hátulról leütötte – állapította meg a nő. – Az elkent vérnyom alapján a gyilkos arrébb húzta a még élő sérültet – fordította meg óvatosan a testet –, és többször leszúrta.

– Vannak nála valamilyen iratok? – kérdezte Tom, mire Madison végigtapogatta a férfi zsebeit, de nem talált semmit.
– Semmi – rázta meg a fejét. – Első blikkre rablótámadásra gyanakodnék, de ezt már ugye nem nekem kell kiderítenem.
– Arra ott vagyunk mi – húzta ki magát Tom büszkén.
– Csak nem te nyomozol majd, Tomy? – mosolygott szélesen a fiúra.

– Ugyan, Madison, ide igazi nyomozó kell, nem egy zöldfülű kis számítógépzseni – lépett melléjük Frank Gerard, majd a fiúhoz fordult. – Ugye, nincs harag, öcsi? – veregette meg Tom vállát, mire annak elvörösödött a feje.
Madison hol a földet bámuló Tomra, hol pedig az öntelten vigyorgó Gerardra pillantott.
– Mondd, Frank, miért vagy ekkora farok?
– Nagyobb, mint azt gondolnád – kacsintott a nőre az említett.
– Az egódtól biztosan nem nagyobb – forgatta a szemét Madison. Gerard éppen valami nagyon frappánsat tervezett visszaszólni, amikor furcsa nedvességet érzett a lábszárán.

– A rohadt életbe! – ugrott félre. – Ezt nem hiszem el! Andy, fékezd ezt az átkozott dögöt! – szúrta oda a közelítő nyomozónőnek, majd lekicsinylő pillantást vetett a kutyára.– Már megint… levizelt! Legközelebb lepuffantom, esküszöm!
– Csigavér, Frank, csak barátkozik – állapította meg nevetve Madison.
– Sziasztok. Látom, már megint egymást marjátok – lépett közéjük Andrea. – Gerard, bocsi Charlie miatt, de tudod, milyen önfejű.
– Ez a kutya utál engem, de ez kölcsönös – morogta Gerard, miközben a nadrágján esett kárt mérte fel. – Különben is, az elmebeteg barátnőd uszítja ellenem – mutatott Madisonra, mire az még mindig nevetve leintette a férfit.

– Charlie, gyere ide – hívta magához az állatot, mire az még egyszer rámordult Gerardra, majd boldogan csaholva hozzá futott. – Okos kutya, büszke vagyok rád – simogatta meg a kutya fejét.
– Nagyon vicces, Madison! – förmedt rá Gerard. – Tudod, hány nadrágomat tette már tönkre?
– Jaj, Franky, ez már csak javíthat a megjelenéseden! – Madison gúnyolódva méregette a nyomozót.
Andrea egy pillanatra meg is feledkezett róla, miért is van itt. Frank és Madison civódása teljesen elterelte a figyelmét. Azonban amint közelebb lépett, hogy szemügyre vegye a holttestet, szinte megfagyott a vér az ereiben az ismerős arc láttán.

– Edi?

Augusztus 23, 23:45
Szövetségi Nyomozóiroda, Bridgeport

Dorian Carson egy dosszié fölé görnyedve ült bridgeporti irodája félhomályában. Egy, már bizonyítékok hiányában lezárt aktát olvasgatott, de egyszerűen nem hagyta nyugodni az ügy. Főleg, mióta előkerült az a bizonyos fénykép, egy számára túlságosan is ismerős személyről. A sors fura fintora lenne, vagy puszta véletlen? Szája akaratlanul is mosolyra húzódott, amint ránézett a képen szereplő személyre. Ugyanaz az igéző tekintet és kedves mosoly. Vajon mi lehet most vele? – tűnődött el szomorúan.

– Hé, Carson – nyitott be az ajtón széles mosollyal az arcán egyik kollégája, Jeremy Hawkins. – Isten éltessen, öregem! Most kell megtudnom Brigitte-től, hogy születésnapod van?
– Nem lényeges – fogta rövidre a férfi, majd összecsukta az aktát, és betette a táskájába.
– Hogy a fenébe ne lenne már az? – rázta a fejét a másik. – Gyere, legurítunk pár sört az egészségedre, sőt, még egy dögös macát is felszedünk neked. Na, mit szólsz?

Doriannek semmi kedve nem volt hozzá, hogy menjen, nem vonzotta a társaság, de talán jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.
– Rendben, egy sör még belefér.

***

Dorian fáradtan és kissé spicces állapotban keveredett haza hajnali kettő körül. Nem is tudta, mikor ivott már ennyit utoljára. Túl öregnek érezte már magát ezekhez a görbe estékhez. Amint belépett az ajtón, furcsa érzés kerítette hatalmába, de nem foglalkozott vele. Becsukta maga mögött az ajtót, és elindult a fürdőszoba felé.

Beállt a zuhany alá, és engedte, hogy a kellemes vízsugár elmossa zavaros gondolatait. A víz áldásos hatásának köszönhetően érezte, hogy lassan kitisztul a feje. Miután végzett, megszárítkozott, majd egy törölközővel a derekán átsétált a hálószobába egy kiadós alvás reményében. Ám arra a meglepetésre, ami várta, egyáltalán nem számított.

– Te meg hogy kerülsz ide?! – Teljesen ledöbbent az ágyon térdelő, hiányos öltözetű nő láttán, aki nem volt más, mint Amanda Monroe, az egyik legnagyobb tévedés az életében.
– Hiszen ma van a szülinapod, gondoltam, vágysz valami különlegesre – kacsintott a férfire. – Azt hittem, már soha nem érsz haza.
– Hogy a francba jutottál be?

– Úgy ismersz, mint akinek az ilyesmi gondot okoz? – mosolygott csábosan a férfira, de az továbbra is mérgesen nézett rá. – Jaj, de morcos valaki! – Lemászott az ágyról, majd egyre közelebb lopakodott Dorianhez, de az elfordult tőle. – Hm, ilyenkor még szexibb vagy. Nagyon rossz kislány voltam, nyomozó úr. Tartóztasson le! – suttogta érzékien.
– Amanda, megmondtam, hogy köztünk mindennek vége. – Dorian tudta jól, hogy ez a nő még problémát fog neki okozni, és milyen jól gondolta! Még a napot is átkozta, amikor megismerte.

– Téged nem zavar az a törölköző? Mert engem nagyon – mérte végig éhes ragadozóként tetőtől talpig a férfit Amanda. – Ne kéresd magad, tudom, hogy kívánsz!
– Tévedsz…
– Talán nem tetszik ez a szerelés? – színlelt szomorúságot a nő. – Csomagolj ki belőle, ami alatta van, biztosan tetszeni fog!
– Megmondtam, hogy…
– Csak adj még egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy én vagyok a neked való nő. Ha még ez után az éjszaka után is az ellenkezőjét gondolod, eltűnök, ígérem – csókolta meg Amanda, miközben lefejtette a férfi derekáról a törölközőt.

Dorian hirtelen ötlettől és az italtól vezérelve megragadta a nőt és az ágyra dobta, majd rávetette magát, és erősen lefogta. Amanda láthatólag ledöbbent, sőt, enyhe félelem csillogott a szemében.
– Egy éjszaka, és aztán eltűnsz az életemből? Halljam! – szorította meg a kezét Dorian. A nőnek szinte már fájt, mégis elmosolyodott.
– Igen, de csak ha kérni fogod – felelte magabiztosan.

***

– Észbontó vagy – bújt a férfihez együttlétük után, de az felpattant az ágyból, felvette a földről, majd derekára csavarta a fehér szövetet.
– Most, hogy megkaptad, amit akartál, mehetsz is. Ég veled! – Dorian hangja hideg volt és elutasító.
– Tessék? – ült fel megütközve a nő. – Egy ilyen éjszaka után ennyi a mondanivalód?
– Ebben egyeztünk meg, nem?

– Minden amiatt a twinbrooki rendőrnőcske miatt van. Andrea, ugye? – kérdezte szemrehányóan Amanda. Dorian szikrázó tekintettel fordult meg. Elképzelése sem volt, honnan tud ez a nő Andreáról. – Hiszen még képet is tartasz róla a fiókodban! Csak tudnám, mivel csavart az ujja köré…
– Hogy merészelsz kutakodni a dolgaim között? – vonta kérdőre dühösen a férfi.
– Dorian, akármi is történt köztetek, felejtsd el végre!
– Neked ehhez semmi közöd! – Dorian az ágyra dobta a nő ruháit. – Most pedig menj, ne várd meg, amíg én doblak ki!

Amanda idegesen kapta magára öltözéket, de mielőtt távozott volna, az ajtóból visszaszólt a férfinek.
– Egyet jegyezz meg, Dorian Carson, ezt még megbánod, és a ribanc rendőrnőd is! – Dorian oda sem nézett, csak egy erős csapódást hallott, ahogy Amanda elhagyta a lakást. Az ablaknak támaszkodva meredt a fényárban úszó épületekre. Az üveges felületről visszatükröződött arcképe. Saját szemébe nézett, és undorodott attól, amit látott. Lassan elfordította fejét, majd leült az ágy szélére, és tenyerébe temette arcát.

Rá kellett döbbennie, mennyire utál itt lenni. Ameddig dolgozik, legalább csak az ügyre koncentrál, minden mást kizár, ilyenkor viszont kitűnik, mennyire szánalmas is valójában. Harmincévesen egy érzelemmentes roncs lett, akit a munkáján kívül senki és semmi nem érdekel. Aki fontos volt számára, az már mind csak a múltjában van. A múltjában, ami folyton kísérti…

2. Áldozatok

Egy héttel korábban
Augusztus 16, 22:00
Városi Rendőrkapitányság, Twinbrook

Edward zár kattanására lett figyelmes, amire azonnal felpattant a helyéről.
– Hello Edi, hogy érzi magát? – lépett be a szőke nyomozónő.
– Most, hogy itt vagy, egyre jobban – vigyorgott kihívóan a férfi, miközben szinte levetkőztette tekintetével a nőt.
Andrea az asztalra dobott egy vaskos dossziét, majd hanyagul a felületnek támaszkodva farkasszemet nézett a rács mögött álló férfival.
– Edward King, elég hosszú a bűnlajstroma – kezdett bele. – Csalás, kocsi lopás, ittas vezetés, súlyos testi sértés, nemi erőszak, és még sorolhatnám.

– A legtöbb csak ócska rágalom – húzta fel az orrát a férfi.
– Azt mindjárt gondoltam – bólintott Andrea. –  Nézze, Edi, mindketten tudjuk, hogy a főnöke piszkos módszerekkel játszik, és köze van a lány halálához, szóval…
– A gorilládat most nem hoztad magaddal? – kérdezte Edward, mit sem törődve a nyomozónő kérdéseivel.
Andrea tekintete hirtelen megváltozott, ami Edward figyelmét sem kerülhette el.
– Rendben, Edi, így is játszhatunk – indult el a szoba másik irányába. A férfi kíváncsian figyelte, mire készül.

– Iszonyú ez a hőség, nem gondolja? – Andrea egy hideg italt vett ki a kis hűtőszekrényből, majd visszasétált az asztalhoz, és egy mozdulattal kinyitotta az üveget. Lassan a szájához emelte, de mielőtt még belekortyolt volna, a férfire mosolygott. Edward nagyokat nyelve nézte végig a folyamatot.
– Jaj, hogy én milyen illetlen vagyok, talán kért volna egyet maga is?
– Semmire sem vágyok jobban, bébi! Leköteleznél – nyomta a rácsnak izzadt homlokát Edi.
– Semmi akadálya, csak először beszegessünk a főnökéről.
– Mint azt látom, nemcsak külsőleg vagy szőke, édes. – A férfi kezdett dühbe gurulni – Már megmondtam, hogy semmit sem tudok.

– Sebaj – vont vállat Andrea, majd ismét kortyolt egyet. – Én ráérek egész este… édes – felelte gúnyosan kihangsúlyozva az utolsó szót, majd hátradőlt a székben, és behunyta a szemét.
– Na idefigyelj, kisanyám, velem ne szórakozz! Add ide azt az átkozott piát! – kezdte rázni a rácsot Edward. Andrea továbbra is zavartalanul ült a székében, tudomást sem véve a férfiról, ami csak még inkább felhergelte azt.
– Mi a baj, Edi? Ilyen könnyen elszakad a cérna? – kérdezte, de tartása nem változott.

– Inkább hívd ide az átkozott társad, még vele is szívesebben beszélnék – köpködte a férfi.
– Ő már nem dolgozik itt, be kell érnie velem – világosította fel Andrea.
Erre a mondatra Edi hangosan felnevetett. Andrea eddig megőrizte a hidegvérét, de ez a fennhéjázó nevetés szinte elviselhetetlen volt számára.
– Hát persze, hogy is viselt volna el egy ilyen idegesítő nőszemélyt, mint te? Remélem, legalább volt annyi esze, hogy mielőtt lelépett, azért kipróbált egy menetre.

– Ebből elég!  – pattant fel a helyéről ingerülten Andrea, de tudta, hogy hatalmasat hibázott.
– Na, mi a baj, ilyen könnyen elszakad a cérna? – utánozta a nőt gúnyolódva Edward. – Tehát telitalálat, igaz? A végén még megkedvelem a fickót. De ne szomorkodj, cicám, inkább gyere be, megvigasztallak – kacsintott a nőre.
Andrea, visszanyerve magabiztosságát, a rácsokhoz sétált. Megvetéssel nézte a férfi arcát.
– Vicces fiúnak gondolod magad? – jelent meg egy apró mosoly a szája szélén. – Remélem, ezen is olyan jól szórakozol majd. – Ezzel egy jól célzott rúgással a legnemesebb testrészén találta el a férfit, mire az térdre roskadt a fájdalomtól, miközben Andrea nőrokonait emlegette.

– Örvendtem a találkozásnak, felség. – Ezzel sarkon fordult, és otthagyta a fájdalomtó összekuporodó férfit.

Napjainkban
Augusztus 25, 10:43

– Ennyi – mondta el az Edivel történt incidenst az ügy vezető nyomozójának, Frank Gerardnak Andrea, természetesen a Dorianes részt „véletlenül” kifelejtve. Kissé feszengve ült a férfi irodájában, úgy érezte, mintha gyanúsított lenne.
– Miért tartóztattad le? – nézett rá gúnyos mosollyal a férfi.
– A halott prosti miatt, akit a Blue Moon öltözőjében találtunk. Szerintem nagyon jól emlékszel az ügyre – forgatta a szemét a nő.

– Én úgy emlékszem, inkább azért, mert Edward King kikezdett veled – javította ki Gerard.
– Azért hoztam be, mert akadályozta a hatósági eljárást – válaszolta nyugodtan Andrea, de keze ökölbe szorult.
– Rossz döntés volt, pláne, hogy utána még fegyelmit is kaptál, amiért rántottát csináltál a tojásaiból – dőlt hátra nevetve Gerard a székében, majd amikor Charlie ráugatott, majdnem felborult a székkel. – Ennek a kutyának muszáj mindig a nyomodban lenni? Kezd elegem lenni belőle, hogy folyton vicsorog rám.

– Mondd csak, Frank, ilyen jól állsz a nyomozással, hogy van időd cseverészni? – kérdezte hirtelen Andrea.
– Ha tudni szeretnéd, igen, jól állok – vágott vissza a férfi önelégülten.
– Képzelem – szúrta oda Andrea. Bántotta, amiért a főfelügyelő Gerardra osztotta ki az ügyet. – Ha nem haragszol, én erre nem érek rá – állt fel a székéből, és elindult az ajtó felé, nyomában Charlie-val.

– Hé, még nem végeztünk! – pattant fel a székből a férfi, de a kutya nem engedte Andrea közelébe. Hangos morgással kényszerítette vissza a helyére. – J-j-jó kutya, ott marad.
Andrea mosolyogva nézett vissza rá.
– Frank, te is jól tudod, hogy ezzel semmire sem megyünk. Amit tudtam, elmondtam. Sok sikert a nyomozáshoz!

***

– Szóval dobtad a pasast? – kérdezett vissza Madison meglepetten, miközben próbálta bemérni a darts tábla középpontját, de az apró nyíl megint csak mellément.
– Így is mondhatjuk, de végül is nem is volt a pasim, csak randiztunk párszor – sóhajtott Andrea.
– Akkor ti nem is…
– Nem feküdtem le vele, ha erre gondolsz – válaszolta, mielőtt Madison befejezte volta a mondatot.

– Én?! Jézusom, dehogy! Soha nem gondolnék ilyesmire – fordult el megjátszott szörnyülködéssel Madison. – Azt akartam kérdezni, hogy akkor meg sem néztétek együtt a Szerelmünk lapjait?
– Nem – nevetett fel Andrea –, de jól tudjuk, hogy nem ez érdekelte a beteg fantáziád.
– Rossz az, aki rosszra gondol – válaszolta sértetten Madison.
– Hülye, aki nem, igaz, Madison? – emlékeztette Madisont a kifejezésre, amit annyira szeret.
– Na jó, kit áltatok? – adta meg magát. – Tényleg ez érdekelt, és apropó, ha már itt tartunk, emlékszel arra csajos estére, amikor nálad maradtam, mert egy kicsit… nagyon kiütötted magad? – kérdezte sokat sejtetően Madison.

– Nem ütöttem ki magam – vágta rá felháborodva –, csak fejembe szállt a bor. Tudod, hogy nem bírom a piát, mégis odahoztad – forgatta a szemét a szőke nyomozónő. Valóban nem emlékezett semmire abból az estéből.
– Ugyan, édes, a legjobb barátnőd vagyok, és akkor piára volt szükséged, én csak tettem a dolgom – válaszolta a lehető legkomolyabban Madison. – A lényeg, hogy akkor mondtál egy-két érdekes dolgot.
– Miről? – kérdezte ijedten Andrea.

– Hát… – harapott az ajkába Madison. Andrea tudta, olyan dolgok fognak elhangzani, amikre nem lesz büszke. – Inkább kiről!
– Jaj, ne! – szörnyedt el a felismeréstől Andrea. – Ne kímélj! Mit hordtam össze?
– Nos, az alkoholtól kissé mámorosan, értsd matt részegen, azt ecsetelted – kezdett bele színpadiasan –, hogy még soha senki nem volt rád olyan hatással, mint Dorian Carson, és hogy mekkora hülye voltál, hogy akkor nem vetetted magad szerelmesen a karjaiba, amikor elment.
– Nem mondtam ilyet – tiltakozott Andrea. Bár volt némi igazságalapja a feltételezéseknek, mégis nehezen hitte, hogy ennyire kifordult volna magából, akár részeg volt, akár nem.

– Ez még semmi – folytatta komolyan Madison. – Azt is mondtad, hogy vele volt eddig a legjobb, és hogy neki van a legnagyobb… – Andrea kétségbeesett arckifejezését látva nem bírta visszatartani a nevetését –… bicepsze, amit valaha láttál.
– Madison, te őrült vagy – nevetett fel ő is. Hálás volt barátnőjének, amiért mindig meg tudta nevettetni.
– Oké, csak marhulok, túl prűd vagy hozzá még részegen is, hogy ilyeneket mondj, arról nem is beszélve, hogy eldőltél, mint egy zsák krumpli – nevetett fel ismét, majd komolyra fordította a szót. – De tényleg kezdek aggódni érted. – Andrea értetlenül nézett rá. – Dorian óta pasival sem voltál, azért ez elég gáz, nem gondolod?

Andreának nyomban elszállt a jókedve.
– Nem is voltam olyan viszonyban senkivel, hogy lehetett volna bármi is – vágott vissza.
– Bla, bla, bla… Ugyan Andy, ne add itt az ártatlan szűzlányt – mosolygott kissé gúnyosan Madison. –  Dorian Carsonnal sem voltál olyan viszonyban, mégis khm…
– Most mit vársz, hogy feküdjek le az első pasival, aki bejelöl facebookon?
– Neked nincs is facebook profilod, szóval ez kilőve – tárta szét a kezét Madison megjátszott sajnálkozással.

– Madison, te mindig megragadod a lényeget – forgatta a szemét a nyomozónő.
– Ez csak természetes, és ha már itt tartunk, mi ez rajtad? – mutatott végig a ruháján rosszalló hanglejtéssel. – Templomba készülsz?
– Mi a baj a ruhámmal? – kérdezte megrökönyödve Andrea. – Szerintem teljesen ízléses.
– Az… egy templomba – nyomatékosított Madison.
– Nekem tetszik.

–  Talán, ha kigombolnál pár gombot – próbált javítani barátnője viseletén.
– Hagyjál már…
– Csak egy gomb, meglátod, hogy a férfi kollégák értékelni fogják – erősködött a másik. Tom épp akkor ment el az ajtó előtt, és kíváncsian nézte, ahogy a két nő marakodik.
– Tom Baltimore! – kiáltott rá Madison. – Leskelődünk? – Amíg Andrea megilletődve igazította meg blúzát, Madison csöppet sem zavartatta magát.
– Mi? Nem, én csak… – hebegte a fiú.

– Pont jókor jöttél! Ugye szerinted is jobban állna Andynek, ha nem gombolná be nyakig a blúzait?
– Madison! – szólt rá barátnőjére erélyesen a nyomozónő.
– Hát, így is gyönyörű, mint mindig – mondta vonakodva a fiú.
–  Ejha, ügyes! Ezt nevezem, Tomy, a végén még féltékeny leszek – ütötte meg ököllel a fiú vállát játékosan Madison, de Tom fájdalmasan kapta oda a kezét. – Na mindegy, nekem mennem kell, gyerekek. Egy hulla csak arra vár, hogy feltárjam belső értékeit. Aztán jók legyetek! Andy, te pedig hallgass a jó öreg Madisonra – kacsintott rájuk, majd sietve távozott. – Ja, és cseréld le a naptárad, már szeptember van.

– Madison néha túlpörög – fájlalta még mindig sajgó vállát Tom.
– Enyhén szólva.
– Mackenzie nyomozó – szólt be egy rendőr az ajtón –, helyzet van. Harmincas halott férfi a Capri motel egyik szobájában.
– Azonnal indulok!

***

Andrea magabiztosan lépett be a motel 64-es szobájának ajtaján. Charlie, mint mindig, hűségesen követte gazdáját egészen a hálószobáig, ahol a helyszínelők már megkezdték a bizonyítékok begyűjtését. Körbenézett a szobán, de a hullát egyelőre sehol sem látta. Nyoma sem volt dulakodásnak, épp úgy nézett ki, mint egy lepukkant motelszoba, csak a szokásos rendetlenség uralkodott: vetetlen ágy, szétdobált ruhadarabok, üres üvegek.

– Szia, Mike – lépett az egyik helyszínelőkhöz, Charlie pedig nyomok után kezdett szimatolni. – Hol a hulla?
– A fürdőszobában, de nem túl szép látvány, készülj fel.
– Találtatok valami használhatót? – érdeklődött kíváncsian a nyomozónő.
– Egy biztos, egy nővel volt itt az éjszaka, hosszú barna hajszálakat találtam az ágyban, valamint közösülésre utaló nyomokat.

– Legalább volt egy jó éjszakája – vont vállat a másik helyszínelő.
– Lehet, ez a nő végzett vele. Küldd be a laborba minél hamarabb a mintákat. Hátha benne van a nyilvántartásban.
– Oké, főnök – mosolygott kedvesen a helyszínelő.
– Még valami?
– Még néhány ujjlenyomat, de azokat is beküldöm a laborba. Az ajtón nem találtam illetéktelen behatolásra utaló jeleket. Tehát a támadót vagy beengedték, vagy volt kulcsa.
– Értem, köszi. Megyek, megnézem az áldozatot. A halottkém már itt van?
– Előtted érkezett néhány perccel. – Andrea bólintott, majd elindult a fürdőszoba felé.
– Szia, Madison… – lépett be az ajtón, de az elé táruló képtől teljesen ledermedt.
– Csó – fordult felé Madison, immáron teljesen megvillantva az áldozatot.
Andrea pislogott párat, de a kép csak nem akart változni. Szó nélkül, lassan kihátrált a szobából, majd a falnak támaszkodott, nehogy elájuljon.

– Minden rendben? – sietett utána a halottkém.
– Semmi sincs rendben – nyögte Andrea. – Ismerem őt.

Andrea nagy levegőt vett, mielőtt belépett a boncterem ajtaján. Ahogy tekintete az asztalon fekvő holttestre szegeződött, szíve azonnal összeszorult. Hogy történhetett ez? Hiszen néhány napja még együtt vacsoráztak abban a hangulatos kis étteremben. Talán, ha akkor este nem küldi el a férfit, ha adott volna neki egy esélyt, akkor minden másként alakult volna? Vagy inkább minden még rosszabb lenne?

– Akkor ő az a pasi, akivel randizgattál? – lépett mellé Madison, mire Andrea lassan bólintott. – Mellesleg szép példány… volt. – A nyomozónő rosszállóan nézett rá, mire Madison megrándította a vállát. – Nézd el nekem, de élő pasit szinte már nem is látok, a meló és az egyetem minden időmet kitölti.
– Ott van Tom Baltimore, szerintem tetszel neki, akárcsak Gerardnak.
– Ugyan Andy, Tom akármilyen rendes srác is, nem hozzám való. Frank meg, oké, jó pasi, de az agyamra megy. Kikészítenénk egymást idegileg.
– Ezt csak akkor tudod meg, ha adsz neki egy esélyt.
– Te inkább ne adj nekem pasizási tanácsokat, neked még elcseszettebb a szerelmi életed, mint nekem.
– És akkor még enyhén fogalmaztál – sóhajtott fel fásultan Andrea, majd újra a boncasztal felé nézett.

– Ja, mert Dorian óta számításba sem jöhet neked más férfi! Miért nem ismered be, hogy igenis még mindig érzel iránta valamit?
– Madison, fejezd be! – parancsolt barátnőjére Andrea. – Volt egy gyenge pillanatunk Doriannel, és olyat tettünk, amit sohasem lett volna szabad… olyat, amivel mindent elrontottunk. Az volt a legjobb döntés, hogy elment innen.
– Szerintem itt nem csak pusztán egy gyenge pillanatról volt szó, hanem annál sokkal többről – erősködött Madison.

– Számít ez már? – Andrea elhúzta a száját. Ha Madison tudná, mennyi álmatlan éjszakája volt emiatt!
– Számít, mert ti ketten nagyon is… – folytatta volna, de Andrea félbeszakította.
– Elég Madison, nincs olyan, hogy én és Dorian! Nem akarok róla többet hallani, megértetted? Különben is, dolgunk van – biccentett a holttest felé.
– Bocs, hogy csak jót akarok – húzta el a száját, majd mindketten a boncasztalhoz léptek.
– Inkább mondd, mit találtál? – nézett végig immár közelebbről Gareth holttestén.

– Oké, vegyük sorba. Mehet? – Andrea mély levegőt vett, majd bólintással jelezte, készen áll.
– Először is, elég görbe estét csaphatott a barátunk, mert a toxikológiai vizsgálatból kiderült, hogy a véralkohol-szintje alapján már az excitációs fázisban volt, pontosan 1,8 ezreléket mutatott az eredmény. Így a gyilkosnak nem volt nehéz dolga vele.
– Folytasd – hallgatta kíváncsian Andrea. Már ez az információ is sokkolta, hiszen bár nem ismerte túlságosan Gareth-et, eddig még nem látta egy pohár bornál többet meginni.

– Feltételezésem szerint a gyilkos hátulról támadta meg – folytatta Madison, majd a mellkason lévő foltokra mutatott. –. Erősen a falhoz dobta, majd négyszer hátba szúrta. Mindegyik létfontosságú szervet érintett, de hogy pontos legyek, a halált a két tüdőt ért szúrás okozta, melynek következtében a bal lebeny teljesen megtelt vérrel. A halál beálltának időpontja hajnali három és négy óra közé tehető.
– Értem. – Andreát még a hideg is kirázta, ahogy belegondolt, milyen kínokat élhetett át a férfi. – Mi van a sérüléseivel?

– Épp ezzel akartam folytatni – biccentett a halottkém. – A sérüléseit, néhány kivételével már jóval hamarabb szerezhette. Minimum egy-két nappal korábban. Nemes egyszerűséggel valaki jól helybenhagyta.
– Lehet épp az, aki egy napra rá megölte – gondolkodott el a nyomozónő. – A gyilkos hagyott maga után valamit?
– Semmi olyat, ami előrébb vinne. Sajnálom, az elkövető igen alapos volt.
– Madison, tudom, hogy rengeteg késeléses esetünk van, de ez valahogy nem hagy nyugodni – jegyezte meg Andrea.
– Mire gondolsz?
– Edi King – bökte ki vonakodva. – Csak szerintem hasonló a két ügy?
– Gillbert végezte a boncolást, én csak helyettesítettem a terepen. De utánanézhetek az esetleges egyezéseknek.

– Azt megköszönném. Nem szeretném Gerardtól kérni, mert a végén még belemászik az ügyembe – nézett hálásan Madison felé Andrea, majd mielőtt folytathatta volna, megszólat mobiltelefonja. – Bocsi. – A képernyőre nézve meglepődés tükröződött az arcáról, mivel a szám rejtett volt. Kíváncsian emelte a füléhez a készüléket. – Halló – ismételte a szavakat, de a másik oldalról nem jött felelet, csak halk, érthetetlen suttogás, mire Andrea kinyomta a telefont. – Biztos téves – süllyesztette zsebébe a telefont.
– A laboreredmények megvannak már? – érdeklődött Madison.
– Épp oda készülök, remélem, hogy igen. Akkor majd szólj, hogy találtál-e valamit. – Madison bólintott, Andrea pedig egy utolsó szomorú pillantást vetetett Gareth Smith holttestére majd elhagyta a bonctermet.

***

– Szia Jimmy, megvannak az eredmények? – lépett be a laborba türelmetlenül a nyomozónő.
– Szia, Andy – pattant fel a székéből a fiatal férfi. – Igen! A beküldött DNS minták alapján sikerült megállapítani a személyazonosságot.
– Ez remek – csapta össze a tenyerét Andrea.
– Az ágyon talált hajszál és az ujjlenyomatok egy része Elena Gutierreztől származik – válaszolta a férfi, majd néhány kattintás után megjelent a számítógép képernyőjén a nő arcképe és adatai. – Huszonnégy éves latin-amerikai nő. A zöldkártyát Gareth Smith révén kapta meg, amikor öt éve feleségül vette.

– Tessék?– kérdezett vissza Andrea. Gareth nős volt? Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a férfi képes volt eltitkolni előtte.
– Elég rövid ideig tartott a szerelem, két év múlva el is váltak – folytatta a férfi. – Ha engem kérdezel, szerintem csak a zöldkártya miatt ment hozzá a pasashoz.
– Hol találom most ezt az Elenát? – érdeklődött a nő. A kép alapján kifejezetten szépnek látta a lányt. És milyen fiatal! Egyre jobban érdekelte, hogy vajon miféle kapcsolat is kötötte Gareth Smith-hez, illetve mit keresett tegnap abban a lepukkant motelban a férfival, ha már elváltak. Minél előbb beszélnie kell vele!

– Jelenleg a Capital Circus-nál dolgozik. Levegőakrobata. Rákeresem az interneten, és ő az egyik fő attrakció. Állítólag ő a legjobb.
– Hm – gondolkodott el egy pillanatra a nyomozónő. – Elbeszélgetek vele mindenképpen. Köszi, Jimmy.

Capital Circus, 15:30

Andrea szájtátva figyelte a produkciót. A lábánál ülő Charlie is figyemlesen kapkodta a fejét, mintha attól félne, lemarad valamiről. A nyomozónő már-már el is felejtette, milyen ügyben kereste fel a cirkuszt. A levegőben köteleken táncoló páros kecses, légies mozgulatai és a jól megtervezett koreográfia teljesen lenyűgözte.

Elgondolkodott rajta, mennyire erős bizalom kell ahhoz, hogy valaki több méter magasról levesse magát abban a tudatban, hogy a társa a megfelelő pillanatban el fogja kapni. Egyben gyönyörű, mégis veszélyes. Amikor a mutatvány véget ért, és a pár lassan leereszkedett a színpadra, nehezen állta meg, hogy ne kezdjen el tapsolni.

– Dave, a tartásod még mindig nem tökéletes – lihegte a lány, miközben letörölte izzadságcseppektől gyöngyöző homlokát. – Néhány nap múlva élesben megy majd.
– Nyugi, Eli, túlparázod – mosolygott kissé fáradtan a férfi.
– Ha megengednek egy megjegyzést, szerinem lélezetelállítóak voltak – lépett közéjük Andrea Charlie társaságában.
– És maga ki? – nézett bizonytalanul a szőke nőre.

– Andrea Mackenzie, Twinbrooki rendőrség – mutatta fel a jelvényét, mire a barna nő gyomra összeszorult. – Maga  Elena Gutierrez?
– Igen, én vagyok  – szegte fel merészen az állát az akrobata. – Mit akar?
– Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte továbbra is kedvesen Andrea.
– Dave, pihenőt tatrunk – szólt oda a férfinek Elena. – Maga meg jöjjön velem a kutyájával együtt – biccentett Andreának, majd elindult az öltözője felé.

– Nos? – nézett farkasszemet a nyomozónővel. – Miről akar beszélni?
– Gareth Smithről – felelte Andrea, miközben a nő tekintetét fürkészte.
– Mi van Gareth-tel? – kérdezte aggódó arccal.
– Tegnap hajnalban meggyilkolták – jött a tömör válasz.

– Uramisten. – Elena arcán döbbenet és fájdalom tükröződött. – Mi történt?
– Megkéselték a Capri motel egyik szobájában. – A másik nem válaszolt, csak lerogyott a székbe, és tenyerébe temette arcát. – Elena, tudom, hogy Gereth Smith a férje volt, és hogy vele töltötte a halála előtti éjszakát.
– Maga semmit sem tud!

– Akkor világosítson fel! – lépett közelebb a nyomozónő.
– Gareth felhívott aznap este – kezdett bele Elena. – Csúnyán összeverték. Szüksége volt rám, hát odamentem. Beszélgettünk és… a többit már tudja.
– Mikor távozott a helyszínről? – tette fel a következő kérdést Andrea.

– Éjfél után nem sokkal – gondolkozott el a nő. – Istenem, még el sem köszöntem tőle.
– Gareth beszélt esetleg róla, ki verte meg, és hogy miért?
– Az átkozott szerencsjáték miatt verték meg! – meredt maga elé üres tekintettel Elena. – Néhány hónapja teljesen a rabjává vált, és legutóbb minden pénzét elbukta. Kölcsönkért, de nem tudta megadni, így jól megleckéztették.
Andrea figyelmesen hallgatta a nőt, de egyszerűen letaglózták a hallottak. El sem hitte, hogy arról a Gareth Smith-ről van szó, akit ő megismert. Szerencsjátékok, uzsorások? Mi jöhet még?!
– Tudja esetleg, melyik szórakozóhelyre járt, illetve ki lehetett a kölcsönzője?
– A kaszinó nevét nem tudom, de azt igen, hogy a hitelezője igencsak befolyásos alak volt, Illya Barkov.

– Illya Barkov? – kérdezett vissza Andrea. Ismerte a nevet, az egyik legbefolyásosabb alvilági figura volt Twinbrookban. Több bűnténynél előkerült már a neve, de egyszerűen lehetetlenség letartóztatni. Valahogy mindig megússza.
– Igen, ő, átkozott gazember! – szorult ökölbe a nő keze. – Ő volt az!
– Utána fogok járni – ígérte Andrea. Kíváncisága azonban nem hagyta nyugodni, s bár látta, hogy a nő zaklatott, mégis feltette neki a következő kérdést. – Gareth és maga…
– A mi ügyünk sokkal bonyolultabb, mint azt gondolná – jött a szomorú válasz.
– Szívesen meghallgatom, és higgye el, bármit is mond, nem lesz baja belőle, megígérem.

Elena maga sem tudta, miért, de úgy érezte, megbízhat a nyomozónőben.
– Tizennyolc éves voltam, amikor a családommal át akartunk szökni a határon. Jobb életet akarunk egy jobb világban. Csak nekem és az apámnak sikerült átjutni. Kezdetben nehéz volt, de találtunk lakást és munkát is. Azonban jött a tél, és ahol laktunk, nem volt fűtés, nem is volt pénzünk jobbra. Olyannyira megbetegedtem, hogy egy nap munkába menet elájultam, és már csak a kórházban tértem magamhoz. Gondolhatja, hogy minden kiderült, de Gareth nem jelentett fel, sőt gőzöm sincs, miért, de kifizette a kezeléseket. Hosszú idő óta ő volt az egyetlen, akiben megbíztam. Barátok lettünk. Aztán felajánlotta, hogy feleségül vesz, hogy megkapjam a zöldkártyát, és én igent mondtam, mert nem akartam visszamenni. Eljátszottunk a szerelmes házaspárt, majd elváltunk – mesélte Elena.

– Sajnálom, ami magával történt. – Andrea szomorú pillantást vetett az asztalhoz lépő lányra.
– Nincs szükségem a sajnálatára – nézett tükörképén keresztül a nyomoznő szemébe. – Csak azért mondtam el, hogy tudja, Gareth jó ember volt, attól függetlenül, hogy voltak hibái.
– Részvétem – válszolta együttérzően a nyomozónő, mire a másik csak némán bólintott.
– Csak kapja el a gyilkosát – hajtotta le a fejét a lány.
– Mindent megteszek, ezt megígérem.

Szeptember 4., 9:00
Rendőrkapitányság, Twinbrook

Másnap reggel Andrea még kissé álmosan lépett be a kapitányságra. Korábban érkezett be a kelleténél, mivel kapott egy üzenetet a főfelügyelőtől, hogy amint lehet, beszélni akar vele. Legalább beszámol neki a nyomozás fejleményeiről. Egész este a Barkovval kapcsolatos aktákat bújta. Agya folyamatosan azon kattogott, hogyan próbálja megszorongatni. Behozathatná, de semmit nem érne el vele. Fél óra sem telne bele, jönne az ügyvédje, és kivinné. Túlságosan befolyásos, hogy a fene vinné el.

– Sziasztok! – köszöntötte kedvesen Madisont és Tomot. – Vigyáznátok Charlie-ra, amíg beszélek a főfelügyelővel? Tudjátok, allergiás a kutyaszőrre.
– De hát a főnök… – kezdett bele Tom, de Madison oldalba vágta, mire az elhallgatott.
– Naná, menj csak, mi jól elleszünk, igaz, Charlie?  – simogatta meg a kutya fejét. Andrea összeszűkült szemmel nézett rájuk. Nem tudta, miben sántikál legjobb barátnője.
– Rendben, nemsokára jövök. – Ezzel elindult felettese irodája felé.

– Ez mire volt jó, Madison? – értetlenkedett Tom, amikor már kellő távolságba került Andrea. – Te is tudod, ki van abban az irodában…
– Pszt! – intette le a fiút Madison. – Csak figyelj!
Tom rosszállóan csóválta a fejét, majd úgy döntött, belemegy a játékba.
– Egy húszast rá, hogy azonnal összevesznek.
–  Nahát, Tomy! – A halottkém csodálkozva nézett a fiatal srácra. – Hm, állom a fogadást, de szerintem más értelemben esnek egymásnak, ha érted, mire gondolok – kacsintott rá, mire az elpirult.

Amikor Andrea elérte a főfelügyelő ajtaját, egy pillanatra megtorpant. Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. – Biztosan a stressz – mormogta magában, majd halkan bekopogott, és kisvártatva belépett az ajtón.
– Kéretett, főn… – Andreának még a szava is elállt. Az asztalnál hátat fordítva egy túlságosan is ismerős férfi alakját ismerte fel. Egy pillanatra azt hitte, csak káprázik a szeme.

– Már vártalak, kerülj beljebb – válaszolta a férfi, mire a nő egész testét borzongás járta át az ismerős, mély hang hallatán. Fájdalmasan hasított bele a felismerés… Ő az.

A férfi lassan megfordult. Nem mondott semmit, csak mélyen a nő szemébe nézett. Csupán néhány másodperc volt az egész, Andrea mégis úgy érezte, megállt az idő, amint egymás nézik.
– Szervusz, Andrea – törte meg végül a csendet Dorian.
Andreának nem jött ki hang a torkán, szíve olyan hevesen zakatolt, hogy félő volt, a férfi még ilyen messziről is meghallja dübörgését. Több mint egy éve nem látta, miért van rá még mindig ilyen hatással? Egyáltalán miért van most itt? Egyre több kérdés fogalmazódott meg benne, de egy mindegyikben közös volt: Dorian Carson.

– Te meg mit keresel itt? – találta meg végre a hangját Andrea. – Hol a főfelügyelő?
– Mint látod, nincs itt. Én kérettelek – magyarázta a férfi. – Mellesleg én is örülök, hogy látlak – ült bele mosolyogva a főfelügyelő székébe. – Hogy vagy?
– Remekül – felelte szárazon a nő. – Lefutunk még pár udvariassági kört, vagy elmondod végre, miért kérettél… Carson ügynök. – Tekintete egy kis ideig elidőzött a férfin. Semmit sem változott. Épp olyan piszkosul jóképű és magabiztos, mint egy éve.

– Természetesen hivatalos ügyben, Mackenzie nyomozó – válaszolta, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a nőről.
– Miféle ügyben? – húzta össze szemöldökét Andrea. Dorian a másik oldalon lévő fotelre biccentett, mire a nő helyet foglalt vele szemben. – Szóval?
– Szerintem sejted, hogy milyen ügyben – fordította komolyra a szót a férfi.
– Nincs olyan ügy, aminek a megoldásához szükség lenne az FBI-ra – szúrta oda Andrea.
– Elég gyakoriak mostanában a késeléses gyilkosságok itt, Twinbrookban, nem gondolod? – kérdezte sokat sejtetően Dorian, de a nyomozónő csak vállat vont, miközben elfordította a fejét.

Dorian felállt a székből, két kezével megtámaszkodott az asztalon, majd vészjóslóan nézett a nő szemébe.
– Andrea, két férfi halt már meg az elmúlt héten, és mindkettőjükkel hasonlóképpen végeztek. Mit gondolsz erről?
– Lehet véletlen egybeesés is – vágta rá Andrea.
– Az is véletlen, hogy te mindkettőjüket ismerted? – hajolt közelebb a nőhöz.
– Mire akarsz kilyukadni? Gyanúsított vagyok? – kérdezte gúnyosan Andrea, miközben egyenesen a férfi szemébe nézett.
– Senki sem gyanúsít téged.

– Akkor? Nyilván nem ok nélkül hoztad ezt fel – tárta szét a kezét a nő.
–  Beszélgessünk az áldozatokról – kezdte hirtelen a férfi. – Milyen kapcsolatban álltál pontosan Gareth Smith-szel?
– Parancsolsz? – hökkent meg Andrea. Nem kérdésre, inkább válaszokra számított.
– Csak válaszolj! – ült vissza a helyére Dorian. – Vedd úgy, hogy kihallgatáson vagy.
– Azt mondtad, nem vagyok gyanúsított – értetlenkedett Andrea.
– Nem is vagy az – eresztett meg egy félmosolyt a férfi.

Andrea egy bizalmatlan pillantást küldött Dorian felé, de végül is, nincs titkolnivalója.
– Hát jó, legyen – egyezett bele a nő. – Randiztunk párszor, semmi több.
– Értem – bólintott Dorian. – Na és Edward King? – jött az újabb kérdés.
– Mi van vele? – Andrea nem értette, Dorian mit akar kihozni ebből az egészből.
– Egy héttel a halála előtt volt egy kis incidensetek, ha nem tévesek az információm – emlékeztette Andreát, mire az csak megforgatta a szemét. –  Fegyelmit is kaptál. Panaszt tett rád, amiért bántalmaztad, így volt?
– Na és? A kettőnek mi köze egymáshoz? – makacsolta meg magát a nyomozónő.

Dorian tudta, hogy Andrea nem veszíti el könnyen a türelmét, nem jellemző rá. Érezte, hogy több lehet az ügy mögött, mint ahogy azt a nő álltja.
– Bár Edi tényleg roppantul idegesítő alak, mégsem jellemző rád, hogy kifordulsz magadból, és megütöd.
– Több mint egy év telt el, Dorian, én is változhatok – vont vállat a nyomozónő, de a férfi megrázta a fejét. – A lényegre térnél végre?

Dorian feltornázta magát a székből, majd a szekrényhez lépett, és nekitámaszkodott. Nagy levegőt vett, majd belekezdett.
– Az FBI-nak oka van feltételezni, hogy a gyilkosságok hátterében ugyanaz a személy áll – bökte ki. – Nagy valószínűséggel egy sorozatgyilkossal van dolgunk.
– Ezt két késeléses esetre alapozzátok? – kérdezett vissza a nő.
– Van még egy áldozat, akit te szintén jól ismertél – nézett ismét a nő szemébe a férfi.
– Még egy áldozat, akit ismertem? – ismételte zavarodottan Andrea.
– Jerry Miller – mondta kisvártatva Dorian. – Augusztus 10-én találták meg vérbe fagyva egy Bridgeport felé tartó útelágazásnál. Négy késszúrással végeztek vele, pont, mint a másik kettővel.

– Tessék? Jerry meghalt? – pislogott értetlenül Andrea. – Az lehetetlen!
Dorian várt egy kicsit, amíg a nő megnyugszik, majd újra nekiszegezte a kérdést.
– Andrea, figyelj rá, tudom, hogy most nehéz, de honnan ismerted, és mikor láttad utoljára Jerry Millert?
Andrea kétségbeesetten nézett fel rá.
– Még az egyetemen együtt jártunk – válaszolta remegő hangon Andrea. – Néhány hete felhívott, hogy a városba jön, és örülne, ha találkoznánk.
– Folytasd! – lépett közelebb a férfi. Ettől tartott.
– Megittunk egy kávét, beszélgettünk. Semmi más. – Andrea úgy érezte, szétrobban a feje. Szeretett volna felébredni ebből a szörnyű rémálomból, de úgy tűnt, ez nem fog bekövetkezni. – Dorian, mi ez az egész?

– Egyelőre még én sem tudom pontosan, de egy biztos, a gyilkosságok kapcsolódnak hozzád. Mindegyik áldozatot ismerted, sőt, a halálukat megelőző napokban találkoztál is velük – válaszolta köntörfalazás nélkül Dorian. Amikor egy hónapja Jerry Miller gyilkossági ügyén dolgozott, és előkerült egy közös kép, amelyen felismerte Andreát, először véletlen egybeesésnek tartotta, de aztán ott volt Edi King, most még ez a Gareth is… Ez nem lehet véletlen.
– Vegyem úgy, hogy én vagyok a fő gyanúsított? – Andrea elgyötört tekintettel nézett a férfire .
– Sokkal inkább elképzelhető, hogy te vagy a gyilkos célpontja, csak előbb kiiktatja a zavaró elemeket.
– Neked elment az eszed!
– Gondolkozz, Andrea! Először ott van Jerry Miller, aki az egyetemi szerelmed volt, aztán Edi King, aki folyamatosan gátlástalan ajánlatokkal bombázott, Gareth pedig udvarolt neked. Hát nem érted?

– Ez még viccnek is rossz. – Andrea úgy érezte, forog vele a világ. Ha amit Dorian mond, mind igaz, akkor ezek az emberek miatta haltak meg. Felállt a helyéről, de egy pillanatra meg kellett kapaszkodni az asztalban.
– Andrea, jól vagy? – kérdezte sietve a férfi, majd aggódó tekintettel közelebb lépett.
– Három ember halála hozzám köthető – húzódott el Andrea, mielőtt a férfi megérinthette volna. – Szerinted jól vagyok?
– Andrea – szólalt meg kis idő múlva Dorian –, ezek egyelőre csak feltételezések. Viszont beláthatod, hogy túl sok minden egyezik. Ki kell vizsgálunk ezt az eshetőséget is. Veszélyben lehetsz, s amíg nem igazolódik be az ellenkezője, el kell, hogy tiltsalak az ügytől. Kérlek, tedd le a jelvényed és a szolgálati fegyvered az asztalra.

– Hogyan? – fakadt ki Andrea.
– Ismered a szabályokat. Nem nyomozhatsz az ügyben, mivel érintett vagy – jelentette ki tárgyilagosan Dorian.
– Ezt nem teheted!
– Amit mondtam, megmondtam – ismételte Dorian erőteljesebben. – Tedd le a jelvényed és a fegyvered. Ez parancs!
– Mióta parancsolgatsz te itt? – kérdezte felháborodva Andrea.
– Amióta én vezetem a nyomozást – jelentette ki tömören a férfi.
Andrea döbbenten nézett Dorianre, de nem volt olyan lelkiállapotban, hogy tovább ellenkezzen vele, így inkább megadta magát.

– Ó, igen? Hát akkor tessék, te beképzelt majom! – csapta le az asztalra a kért tárgyakat. – Ezek nélkül is kézre kerítem a gyilkost. – Épp elindult volna az ajtó irányába, de Dorian egy mozdulattal visszahúzta és az asztalra döntötte, majd fölé tornyosult.
– Ha azt hiszed, hagyom, hogy önkényesen nyomozz, akkor nagyon tévedsz – világosította fel, miközben a rémült, de mégis gyönyörű szempárba nézett. – Most zaklatott vagy, és ez érthető. Egy rendőr hazavisz és szemmel is tart. Szokd meg, hogy mostantól nem mehetsz egyedül sehová. Megértetted? – Andrea nem válaszolt, így Dorian megismételte a kérdést. – Azt kérdeztem, megértetted-e?

– Igen, csak eressz el. – Andrea szemében apró könnycsepp jelent meg. Dorian azonnal megenyhült ezt látva, és elengedte.
– Williams százados kint vár. – Legszívesebben el sem mozdult volna a nő mellől, de már így is átlépett egy bizonyos határt.
Andrea bizonytalan léptekkel indult meg az ajtó felé. Nem akart semmi mást, csak kiszabadulni végre innen. Dorian fájdalmas tekintettel nézett utána. El sem tudta képzelni, mit érezhet most a nő, de a szabály az szabály, és amíg egy csöppnyi esély is van rá, hogy Andrea veszélyben van, ő nem tágít innen.

Tom és Madison az ajtót figyelték. Gyanúsan nagy volt a csend. Andrea már régóta bent van, vajon mi történhet a zárt ajtók mögött? Madisonnak kezdett lelkiismeret-furdalása lenni, amiért bedobta a nyomozónőt a mély vízbe.
– Talán mégsem volt jó ötlet – nézett Tomra, aki csak egy félszeg mosolyt küldött felé egy vállrándítás kíséretében.
Mindketten összerezzentek, amikor az ajtó kicsapódott. Andrea zaklatottan lépett ki rajta, majd sietős léptekkel indult meg az irányukba.
– Minden oké? – kérdezte félve Madison, Tom lesütötte a szemét.

Andrea mintha meg sem hallotta volna barátnője szavait, magához szólította a kutyát, majd befordult a folyosón.
– Andy, várj, ne haragudj – szólt a nő után Madison.
– Azt hiszem, én nyertem a fogadást – állapította meg a fiatal fiú.
– Figyi, Tom, majd később odaadom a pénzt, csak most rohanok Andy után. Biztosan pipa rám.
– Mit szólnál inkább egy vacsorához? – szedte össze minden bátorságát Tom.
– Jaj, Tom – sóhajtott fájdalmasan Madison, majd végigsimította a fiú arcát. – Aranyos srác vagy, tényleg, de keress magadnak egy olyan lányt, aki hozzád való – hadarta Madison, majd Andrea után sietett.

***

Andrea elégedetten nézett ki az ablakon. Nem látta már az őrködő rendőrt a ház előtt. Ezek szerint megtette a hatását a kiselőadás, amit az előbb tartott neki odalent. Helyes. Már csak az hiányzik, hogy még valakit bajba keverjen. Williamsnek felesége és gyerekei vannak. Otthon a helye a családjával. Doriannek elment az esze. Mégis mit képzelt, amikor házi őrizet alá helyezte?

Lassan ellépett az ablaktól, majd gondterhelt arccal letelepedett az ágy szélére. Charlie orrával megbökdöste a nő lábát. Mindig ösztönösen megérezte, ha Andrea szomorú volt. Ilyenkor mindig felvidította valamivel, de most bárhogy is próbálkozott, a nő nem is figyelt rá, csak üres tekintettel meredt maga elé, így újra próbálkozott.

– Charlie, elég! – kiáltott rá az ebre, majd lefeküdt az ágyra, és becsukta a szemét. Próbált nem gondolni a délután történtekre, de egyszerűen nem ment. Csak az járt a fejében, hogy ha ő nincs, akkor három ember még mindig élne. Ő csak szeretett volna túllépni végre a múltján, és új életet kezdeni valakivel. Annyira vágyott egy társra, akivel bármit megoszthat, akihez odabújhat éjszakánként, akit szerethet, és aki őt is szereti. Csak azzal nem számolt, hogy ő maga nem képes már megbízni a férfiakban. Hiba volt, hogy azt hitte, menni fog.

Most azt kívánta, bár soha ne ismerte volna meg Gareth Smith-t, bár soha ne hagyta volna, hogy udvaroljon neki. Akkor még mindig élne, akárcsak Jerry és Edi. Lázasan gondolkodott, kinek állhat szándékában így büntetni őt? Valaki, akit rács mögé juttatott, így áll bosszút, netán valaki az átkozott múltjából, akivel nem táncolt a rohadt szalagavatón. Úgy érezte, beleőrül ebbe az egészbe.

Ha ez az egész nem okozna elég fejfájást neki, most még itt van Dorian Carson is.
– Te jó ég, Dorian – hasított belé a felismerés. Ha Dorian feltételezései igaznak bizonyulnak, akkor a gyilkos valószínűleg figyeli őt, hiszen azok haltak meg, akikkel az elmúlt hetekben találkozott is. Dorian is veszélyben lehet. Erre a gondolatra az egész testét rázni kezdte a hideg. Nem hagyhatja, hogy még valakinek baja essen miatta!

Tépelődéséből Charlie morgó hangja zökkentette ki.
– Mi a baj? – lépett az ajtót figyelmesen bámuló kutyához. Majd ahogy kinyitotta azt, hang ütötte meg a fülét a földszintről. Gyomra azonnal összerándult. Van valaki a lakásban rajtuk kívül! Gyorsan az éjjeliszekrényhez szaladt, és elővette tartalék fegyverét. Keze kicsit megremegett, ahogy a tárat behelyezte, és kibiztosította a fegyvert. Nagy levegőt vett, majd kilépett az ajtón.

Lassú, halk léptekkel indult meg lefelé a lépcsőn. Ahogy szeme lassan kezdte megszokni a sötétséget, az ablakon beszűrődő fényben egy alakot vélt kirajzolódni, amely vészjóslóan felé közelített…

– Ne hadonássz azzal a fegyverrel, a végén még elsül – válaszolta a közelítő alak, mire Andrea leengedte a fegyvert.
– Mi a jó büdös francot keresel itt? – kérdezte felháborodottan a másik, majd felkapcsolta a villanyt. – Nem emlékszem, hogy vendégségbe hívtalak volna! A frászt hoztad rám!
– Hol van Williams? – kérdezte Dorian, mit sem törődve Andrea számonkérésével. Tekintete szinte szikrákat szórt a nőre.

– Neked aztán van bőr a képeden – öntötte el a düh Andreát. – Betörsz a házamba, és akkor még te kérsz számon engem?
– Nem törtem be! – rázta meg a fejét a férfi. – Idejöttem, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Erre mit látok? A megbízott rendőr sehol. Bekopogtam, de senki nem nyitott ajtót, így bejöttem, mivel még kulcsra sem zártad az ajtót. – Andrea gondolkozni kezdett, de egyszerűen nem tudott visszaemlékezni, valóban bezárta-e rendesen az ajtót vagy sem. Nem is csodálja, amilyen idegállapotban volt.

– Ez még nem jogosít fel arra, hogy begyere – vágott vissza. – A kérdésedre meg, hogy válaszoljak, Williamst hazaküldtem, a családjánál van a helye, nem itt. Hogy képzelted egyáltalán, hogy rendőri őrizet alá helyezel?
– Úgy, hogy veszélyben vagy!
– Talán igen, de csak utánad. – Andreát még a gondolattól s kiverte a víz. – Miért jöttél egyáltalán ide? Tudod, hogy mi ketten… – csuklott el a hangja. – Miért nem adtad másnak az ügyet?
– Mert az ügy választott engem! – vágta rá a férfi. – Hogyan adhattam volna át másnak, amikor rólad van szó?

– Ne játszd itt a megmentő lovagot! Azt hiszed, egy pitiáner kis bűnözővel van dolgod? Ez az alak hidegvérrel végzett már három emberrel, és te leszel a negyedik!
– Tudok magamra vigyázni!
– Én is – kontrázott a nő.
– Andrea, ne játszd az ostobát, mert nem áll jól – förmedt rá a férfi. – Még mindig nem érted, hogy mekkora veszélyben vagy?
– Még hogy én játszom az ostobát? – értetlenkedett a nő. – Jól tudod, hogy te sokkal nagyobb veszélybe sodrod magad, ha közelemben vagy, mégis idejöttél. Ez is csak azt bizonyítja, hogy óriási nagy marha vagy. – A legkevésbé sem szerette volna, ha Doriannek baja esne miatta. Azt sose bocsájtaná meg magának.

– Reggel még beképzelt majom voltam, most meg marha? – kérdezte sértetten Dorian, miközben egyre közelebb lépett a nőhöz. – Igencsak gyorsan süllyedek az evolúciós listádon. Mielőtt még az egysejtűekhez sorolnál, hadd világosítsalak fel, hogy… – Elharapta a szó végét. Valami csípőset akart visszaválaszolni, de meggondolta magát. Semmi értelme ennek a viaskodásnak. – …csak vigyázni akarok rád. Miért nem engeded?
Andrea megtorpant egy pillanatra, Dorian olyan gyöngéden nézett rá, hogy nem volt képes tovább állni átható tekintetét, így inkább hátat fordított neki.

– Nincs szükségem testőrre – válaszolta kisvártatva. – Arra van szükségem, hogy békén hagyj.
Dorian még közelebb lépett, egészen közel. Szerette volna magához ölelni a nőt, és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz, de nem volt hozzá bátorsága.
– Eszemben sincs békén hagyni, amíg a gyilkos szabadlábon van, te meg itt vagy egyedül.
– Mint már mondtam, tudok magamra vigyázni – jelentette ki határozottan Andrea. – Különben is, nem vagyok egyedül, itt van Charlie.

– Ki az a Charlie?  – kérdezte döbbenten Dorian.
– Charlie! – szólította magához az ebet a nő, mire az leszaladt a lépcsőn, majd mérgesen Doriant kezdte méregetni.
– Egy kutya? Ez komoly? – nézett összeszűkült szemmel Dorian. Bár nem mutatta ki, hatalmas kő esett le a szívéről, amikor kiderült, hogy csak egy kutyáról van szó. – Különben is, mióta van neked kutyád?
– Nem mindegy az neked?
– Nem! – vágta rá ingerülten a férfi. – Azt hiszed, ez az ostoba bolhazsák majd megvéd? – mutatott lekicsinylően Charlie-ra, aki még mindig vicsorogva nézett rá.

–  Charlie nem bolhazsák! Nagyon is értelmes kutya, úgyhogy vigyázz, mit mondasz előtte, mert mindent megért. Máskülönben, jobban meg tud védeni, mint például te – szúrta oda Doriannek.
– Ó, hát így állunk? – A férfin látszott, hogy sértette a büszkeségét, amit Andrea mondott. – Veled ellentétben én nem bízom az életedet egy kutyára, szóval tetszik vagy sem, maradok!
– Tessék? – kerekedett el a nő szeme. – Ezt hogy értsem?
– Ahogy hallottad. Itt maradok.
– Itt biztosan nem – rázta meg a fejét a nő.

– Ó, dehogyisnem – jelentette ki Dorian, majd kényelembe helyezte magát Andrea kanapéján. – Nekem amúgy sincs kihez hazamennem, úgyhogy még aggódnod sem kell értem.
– Dorian Carson, te…te – közeledett felé egyre dühösebben Andrea. – Tudod mit, teszek rá, hogy mit csinálsz – fordult sarkon, majd megtorpant egy pillanatra. – Charlie, te maradsz és tartsd szemmel, és ha megmozdul… tudod, ahol a legfájdalmasabb.

Charlie engedelmesen szót fogadva leült Doriannal szembe.
– Andrea, ezt te sem gondolhatod komolyan – kiáltott utána.
– Ó, dehogyisnem – szólt le az emeletről. – Most legalább megtudod, milyen a házi őrizet. Jó éjszakát, Dorian.
Dorian elmorgott egy káromkodást, majd az őt vizslató kutyára nézett.
– Ha azt hiszed, félek tőled akkor, nagyon tévedsz. Na lássuk, ki bírja tovább – nézett farkasszemet a kutyával.

***

Andrea bezárta maga mögött az ajtót, majd nekidőlt, és fáradtan lecsúszott a földre. Úgy érezte, minden ereje elhagyja. Dorian előtt nem mutathatta, de félt. Iszonyatosan félt. Jól tudta, hogy erősnek kell lennie, de egyszerűen nem ment. Dorian Carson ittléte pedig csak még jobban felkavarta. Maga sem értette, de még mindig olyan elevenen élt benne annak a bizonyos éjszakának minden perce, hogy az őt magát is megrémítette. Ki kell verni őt a fejéből! De hogyan, amikor most itt van, ráadásul néhány méterre tőle? Lassan feltápászkodott, arra sem volt ereje, hogy lezuhanyozzon, csak ledobálta magáról a ruhát, bebújt a takaró alá, majd lassan álomba sírta magát.

Az óra hajnali hármat mutatott, amikor Andrea felriadt. Néhány percig még némán forgolódott, majd kimászott az ágyból, és köntösét magára kapva elindult a földszintre. Csak remélni tudta, hogy Charlie és Dorian nem estek egymásnak. Ám amikor leért, és tekintete a kanapéra esett, csak döbbenten pislogott.

Dorian és Charlie is békésen szuszogott. Közelebb lépett, és tekintette végigsiklott a férfin. Egyszerre nyújtott veszedelmes, mégis megnyugtató látványt. Kivett egy pokrócot a szekrényből, és gyöngéden betakarta.
– Gyere, Charlie. Mára véget ért az őrszolgálat. Így bízzon rád valamit az ember – szólt suttogva az ebnek, mire az bűnbánóan lehajtotta a fejét, majd elindultak a szobája felé, nem is látva, ahogy Dorian arcán diadalittas mosoly jelent meg.

***

Reggel Andrea ásítozva csoszogott ki a fürdőszobába. Valamiért sokkal fáradtabbak érezte magát, mint mielőtt elaludt. Emlékképek villantak fel előtte a tegnap este történtekről, így már nem is csodálta, hogy alig aludt az éjjel. Lassan a mosdóhoz lépett, és hideg vizet locsolt az arcára. Amikor tekintete tükörképére esett, akkor vette csak észre, hogy nincs egyedül. Dorian épp akkor lépett ki a zuhanykabinból, anyaszült meztelenül.

 Andrea nem hogy megszólalni nem tudott, de egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni, ahogy tekintete végigsiklott a férfi vízcseppektől csillogó mellkasán, majd egyre lejjebb és lejjebb… Ó te jó ég – kapta el tekintetét elvörösödve.
– Bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagy – hebegte, mire a férfi csibészesen elmosolyodott, láthatóan egyáltalán nem volt zavarban, Andreával ellentétben.

– Én akkor… – kezdett bele ismét a nő, de elakadt a szava, ahogy a férfi hirtelen hátulról átölelte, majd belecsókolt a nyakába. S, bár először meglepte a váratlan gyöngédség, nem tagadhatta, mennyire élvezi Dorian érintéseit.
– Dorian, ezt nem engedhetem – fordult a férfivel szembe. – Nem szabad!

– Csss! – intette csöndre a nőt Dorian, majd megemelte és a mosdó márványlapjára ültette, befúrta magát lába közé, és szenvedélyesen csókolni kezdte. Andreát is egyre jobban magával sodorták az érzelmek. Hevesen viszonozta a csókot, egyszerűen nem tudott ellenállni a férfinak.
Miközben Dorian simogatta, halkan a nevét duruzsolta, ám a név egyre erősebben és egyre távolabbról visszhangzott, amit Andrea nem tudott mire vélni, amíg egyszer csak…

– Andrea… – kopogtatott az ajtón kissé rekedtesen Dorian. – Ébren vagy?
Andrea értetlenül nézett körül. Mégis mi a fene ez az egész? Dorian kívülről ismét finoman a nevét ismételte, ekkor tudatosult benne, hogy csak álom volt az egész. Takaróját a fejére húzva dőlt vissza a párnák közé. Álom lett volna? Hiszen annyira valóságosnak hatott, hogy szinte még érezte Dorian csókjait a bőrén.
– Azonnal megyek – szólt ki, mielőtt a férfi rátörné az ajtót. Még hallotta, amint Dorian dünnyög valamit kintről, majd felült az ágyon, és a kezébe temette az arcát. Hihetetlenül szégyellte magát. Hogy képes ilyeneket álmodni pont most?

Charlie lassan odakullogott hozzá, orrával megbökdöste a lábát, majd érdeklődve nézett rá. Andrea akaratlanul is elmosolyodott, majd megsimogatta a kutya fejét.
– Charlie, mit csináljak, hogy kiverjem a fejemből Dorian Carsont? – kérdezte komolyan az állattól, mire az kissé mérgesen nézett rá. – Ne nézz rám így, tudom, hogy egy idióta vagyok.

***

– Na végre, mi tartott ennyi ideig? – adott hangot türelmetlenségének Dorian, amire Andrea csak egy fintorral reagált.
– Beszélnünk kell – szegte fel kihívóan a fejét a nő.
– Nahát, végre közös állásponton vagyunk – húzta félmosolyra a száját Dorian, majd tetőtől talpig végigmérte a nőt, kissé elidőzve a domborulatainál.
– Khm… – A nő még jobban összehúzta magán a köntösét. – Elmondom, hogy mi lesz – kezdett bele Andrea, mire Dorian felnevetett.
– Halljuk, ne kímélj! – gúnyolódott karbafont kézzel a férfi, de Andrea úgy döntött, nem hagyja magát feldühíteni.

 – Ahelyett, hogy ideküldenél egy újabb rendőrt, akit mellesleg én úgyis újra elzavarok innen, visszaveszel a nyomozásba, és elkapjuk azt a rohadékot.
– Szó sem lehet róla! – vágta rá a férfi. – A szabály, az szabály és…
– A fenébe a szabályokkal, Dorian! – csattant fel a nő. – Tudod, hogy a hasznomat vennéd, és azt is tudod, hogy ha kell, fegyver és jelvény nélkül nyomozok, ami, hogy is mondjam, elég veszélyes.
Dorianen látszott, hogy komolyan fontolóra vette, amit a nő mondott. Egyrészről tudta, hogy Andrea manipulálni akarja, másrészről viszont azt, hogy amilyen makacs, komolyan gondol minden egyes szót. Végül is, így szemmel tarthatná, nem is beszélve arról, hogy újra együtt nyomoznának.

– Nos? – türelmetlenkedett a nő.
– Legyen – egyezett bele Dorian –, de csak egy feltétellel.
– Miből gondolod, hogy te szabod a feltételeket?
– Nem gondolom, hanem tudom – húzta fel a szemöldökét a férfi, miközben a nő felé közelített. – Azt teszed, amit én mondok.
– Csak szer… – Andrea egy pillanatra eltűnődött. Hadd higgye csak Dorian, hogy ő a főnök, majd szép lassan úgyis azon kapja magát, hogy ő diktálja a feltételeket. – Tudod mit, rendben – nyújtotta a kezét.

– Hol a csavar? – kérdezte gyanakodva a férfi, mire Andrea megrázta a fejét.
– Nincs csavar, csak el akarom kapni azt a szemetet, és ha ehhez veled kell szövetkeznem, akkor állok elébe.
– Ezt most miért így mondod?  – kérdezte csalódottan Dorian. – Jó csapat voltunk, te is tudod.
– Igen, tényleg jók voltunk, kár, hogy elcsesztél mindent.
Dorian még pár másodpercig farkasszemet nézett a nővel, majd elindult a lépcső felé.
– Öltözz fel, tizenöt perced van, lent megvárlak.

***

Ahogy Dorian és Andrea együtt beléptek a rendőrkapitányság ajtaján, minden szem rájuk szegeződött, sőt néhány másodpercig el is tartott a döbbenet.
– Senkinek sincs dolga? – törte meg a kínos csendet Dorian, mire mindenki talált magának valami sürgős elfoglaltságot. Andrea szeretett volna a föld alá süllyedni, hogy még véletlenül se lássa meg senki. Amint végighaladtak a folyosón, szinte érezte magán a vizslató tekinteteket, és ez a nyomasztó érzés akkor sem változott, amikor beléptek a megbeszélőbe.

Woodward főfelügyelőn kívül Gerard és Tom is ott volt. Látszott rajtuk, hogy rá egyáltalán nem számítottak. Egyedül Tom mosolygott kedvesen rájuk.
– Mit jelentsen ez, Carson? – vonta kérdőre azonnal a főfelügyelő a férfit. – Nem úgy volt, hogy Mackenzie kimarad ebből?

– De úgy volt – vont vállat Dorian. – Meggondoltam magam. Van valami ellenvetésed?
– Miért, ha lenne, akkor számítana? – kérdezett vissza a másik.
– Nem – mosolyodott el Carson. Látszott rajta, élvezi, hogy ő a főnök. – De térjünk a tárgyra. Ha jól tudom, a főfelügyelő már elmondta a szükséges információkat. Van bárkinek valami értelmes ötlete, hogyan keríthetnénk legkönnyebben kézre a gyilkost?
– Nekem lenne – jelentkezett bátortalanul Tom. – Azon gondolkoztam, hogy ha a gyilkos azokat szemeli ki, akik Mackenzie nyomozóval… – harapta el a szó végét, ahogy Andrea ránézett.
– Folytasd csak – bíztatta Dorian.

– Tehát olyan személyeket vesz célba, akik közelebbi kapcsolatba próbálnak kerülni Mackenzie nyomozóval, akkor talán érdemes lenne egy csalit bedobni – fejezte be imént megkezdett mondandóját a fiú.
– Ügyes, Baltimore – dicsérte meg őszintén Dorian –, jómagam is ezen gondolkoztam.
– Na és hol találsz olyan idiótát, aki erre vállalkozik is? – kérdezte Gerard.
– Azonnal gondoltam, hogy te nem vállalnád, amilyen gyáva alak vagy – nézett szúrósan Dorian a másik nyomozóra, mire annak ökölbe szorult a keze –, de erre ne legyen gondod. Én vállalom.

– Nem! – csattant fel Andrea. – Szó sem lehet róla, hogy bárki bajba sodorja magát miattam.
– Itt most nem erről van szó, Andrea – kontrázott Dorian –, hanem arról, hogy ez az egyetlen módja, hogy közelebb kerüljünk az elkövetőhöz, mert egyelőre nem sok mindent tudunk. Vagy van bármi ötleted, ki lehet az?
–  Fogalmam sincs – rázta meg a fejét a nyomozónő.
– Valaki, akit esetleg visszautasítottál vagy megbántottál? – szállt be a kérdezősködésbe Gerard.
– Uramisten, nem tudom! Nem emlékszem, hogy bárkit annyira megbántottam volna, hogy öldökölni kezdjen – vágta rá ingerülten Andrea.
– Na jó, ezzel nem megyünk semmire – túrt bele a hajába Dorian.
– Ameddig itt ülünk tétlenül, akár csinálhatnánk is valamit – próbálkozott Andrea. – Beszéltem Gareth Smith exfeleségével, és elég érdekes információkat tudtam meg, aminek szeretnék utánajárni.

– Mégis milyeneket? – figyeltek fel mindannyian.
– A nő állítása szerint Smith szerencsejáték-függő volt, és fogalmazzunk úgy, többet veszített, mint nyert. Utánanéztem, és a múlt hónapban tízezer dolláros adóságot halmozott fel csak a banknál. A holttesten korábbi sérülések nyomait találta a halottkém. Elenától megtudtam, hogy Gareth-et azért verték össze, mert nem tudott fizetni. Akinek tartozott, nem más, mint Illya Barkov – ismertette a szükséges tudnivalókat Andrea. A szobában csend lett. Mindenki nagyon jól ismerte Illya Barkov nevét.

– Akkor akár meg is cseszheted – vágta rá gúnyosan mosolyogva Gerard. – Barkovot nem fogod elkapni.
– Nem hinném, hogy Barkovnak köze lenne a többi gyilkossághoz – mordult fel Dorian. – Zsákutca.
– És akkor üljünk ölbe tett kézzel? Ha még nincs is, akkor is épp ideje, hogy rács mögé kerüljön – erősködött Andrea.
– Ezt én is jól tudom, de nem ez az, amire koncentrálnunk kell most. Különben is, mit vársz, mit tegyünk? Behozathatjuk kihallgatásra, de ne várj tőle semmit.

– Mi lenne, ha most máshogy közelítenénk meg? – vetette fel Andrea.
– Mire gondolsz? – fordult felé kíváncsian Dorian.
– Az attól függ, mennyire tudsz pókerezni? – kérdezte sokat sejtetően a nő.
– Ezt értsem úgy, hogy be akarsz épülni?
– Utánanéztem, és Barkov törzshelye a Royal kaszinó. Ha úgy megyünk oda mint egyszerű, nyerni kívánó vendégek, akkor a bizalmába férkőzhetünk, és akár még valami terhelő bizonyítékot is találhatunk ellene, sőt az sem kizárt, hogy tud valamit, ami hasznunkra lehet.

– Hahó – szólt bele a főfelügyelő. – Mi is itt vagyunk, és én kifejezetten veszélyesnek tartom ezt a magánakciót.
Dorian ismét gondolkodóba esett. Ő is szerette volna elkapni Barkovot, de most inkább az motiválta, hogy ezzel felhívhatja magára a sorozatgyilkos figyelmét. Maga is tudta, hogy őrültség, amire készül, de nincs más választása, ha meg akarja védeni Andreát.

– Vágjunk bele – egyezett bele. – Végül is, abból nem lehet baj, ha körülszaglászunk kicsit.
Andrea egyetértően bólintott.
– Akkor viszont keresd elő a szmokingodat…

6. Csók és blöff