Augusztus 23., 22:30
Parker Street, Twinbrook

Andrea Mackenzie némán ballagott jóképű partnere mellett a kivilágított utcán. A kellemesen eltöltött este ellenére feszengett a férfi társaságában. Maga sem értette, miért van ez, pedig Gareth Smith igazán jó partinak számított. Fiatal, ambiciózus orvos volt, aki mindig kedves és megértő volt vele. Első randevújukon szentül hitte, hogy Gareth-ben talán igazi társra találhat, ahogy azonban egyre komolyabbra fordult a dolog, már tudta, hogy nem lesz képes megadni a férfinek, amit az elvár tőle. Túl sokszor kellett már csalódnia, és most félt közel engedni magához bárkit is.
– Milyen szép esténk van – törte meg a kínos csendet Gareth, mire Andrea helyeslően bólintott. – Minden rendben?
– Igen, persze – felelte vonakodva a nő. Ezúttal a férfi bólintott, majd tovább folytatták néma útjukat a nő lakása felé.

– Megérkeztünk – nézett mosolyogva Andreára, majd lassan magához húzta, és könnyed csókot lehelt az ajkára. – Szeretném veled tölteni az éjszakát, Andy – suttogta a fülébe, de amikor újra meg akarta csókolni a nőt, az elfordította a fejét.
– Sajnálom, Gareth – húzódott el a férfitól –, ez nekem nem fog menni.
– Ne haragudj rám, túl gyors voltam – magyarázkodott Gareth sietve. – Nem kell elkapkodnunk semmit.
– Nem érted, Gareth – nézett egyenesen a szemébe Andrea. Egyszerűen nem akarta tovább áltatni a férfit. – Mi ketten az, ami nem fog működni… Sajnálom.
Újra kínos csend telepedett közéjük, amelyet ezúttal Andrea tört meg.
– Nem mondasz semmit? – kérdezte bátortalanul.
– Tudod, Andy – kezdett bele a Gareth –, te nem csak nekem nem adsz esélyt, hogy boldoggá tegyelek, hanem magadnak sem, hogy boldog légy. Így nem tehetek mást, minthogy elfogadom a döntésed.
Andreát szíven ütötték a férfi szavai. Talán épp azért, mert Gareth rátapintott a lényegre? Szerette volna megcáfolni a férfi állítását, ám ekkor megszólalt a telefonja, mire Gareth nagyot sóhajtott.
– Bocsi, ezt fel kell vennem – kereste elő telefonját a táskájából. – Mackenzie – szólt a készülékbe röviden. – Szia, Tom… Igen… Értem…

– Menned kell, igaz?– kérdezte Gareth, amint Andrea lerakta a telefont.
– Igen, de felhívlak… holnap – ígérte a nő, mire Gareth csak szomorúan elmosolyodott
– Ne tedd! Az érzéseid úgysem fognak megváltozni, akkor meg semmi értelme – rázta meg a fejét csalódottan. – Remélem, a pasi legalább tudja, mekkora mázlista.
Andrea értetlenül nézett rá.
– Vigyázz magadra! – mondta végül Gareth, majd egy mosoly kíséretében elindult.
– Te is vigyázz magadra – szólt utána halkan Andrea. Néhány másodpercig még fájó szívvel nézett az egyre távolodó alak után, majd gyorsan felszaladt a lakásába, hogy a lehető leggyorsabban kényelmesebb ruhára váltson.

– Charlie! – kiáltotta el magát, amint benyitott az ajtón. – Dolgunk van!

***

Vaku villanása világította meg a Lincoln street-i sikátor koszos kövén fekvő férfi vérbefagyott holttestét. Tom Baltimore néhány rendőr társaságában csendesen szemlélte, amint minden irányból fotót készítenek a hulláról.
– Vele aztán jó elbántak – törte meg végül a csendet a fiatal nyomozó, majd nem sokkal később éles, ideges hang csapta meg a fülét. Szája azonnal mosolyra húzódott, amikor meglátta a dühösen közelítő halottkémet.

– Elnézést. Szabad lesz? Odaengednél? – lökte félre a hulla mellett tébláboló, épp a taccsot kidobni készülő rendőrt a közelítő halottkém, Madison Hart. – Ha nem bírod a vért, miért mentél rendőrnek, te kretén? – tette hozzá halkan.
– Szia, Madison, látom, nincs jó napod – jegyezte meg még mindig mosolyogva Tom.

– Tudod, Tomy – guggolt le a hulla mellé Madison, majd hangosan csattanva felhúzta gumikesztyűjét –, ma kora reggel keltem, és a fél napot az egyetemen, a másik felét a hullaházban töltöttem, és amikor végre hazaesek, Gilbert felhív, hogy nekem kell idejönnöm helyette, hát nem, nincs jó napom, és ha még egyszer megkérdezi ezt tőlem valaki, az lesz a következő, akit felboncolok. – Madison Hart alig egy éve dolgozott igazságügyi halottkémként, de már az első perctől kezdve tudták, hogy nem egy átlagos személyiség. Extravagáns megjelenésével és nyers humorával először sokkolta kollégáit, de kevés olyan ember akadt a twinbrooki rendőrségen, aki ne kedvelte volna a néha túlságosan is szókimondó, fiatal halottkémet.

– Oké, főnök – tartotta fel a kezét mosolyogva Tom. – Mit látsz így elsőre?
– Hm, lássuk csak – nézte meg alaposan a holttestet Madison.  – A test merevsége alapján úgy két órája lehet halott. Ütést látok a koponya hátsó részén, de biztosan nem onnan jött ez a sok vér.
– Itt találtam vércseppeket, illetve elkent vérnyomokat – szólt bele az egyik helyszínelő.
– Az áldozat valószínűleg menekült, amikor a támadó hátulról leütötte – állapította meg a nő. – Az elkent vérnyom alapján a gyilkos arrébb húzta a még élő sérültet – fordította meg óvatosan a testet –, és többször leszúrta.

– Vannak nála valamilyen iratok? – kérdezte Tom, mire Madison végigtapogatta a férfi zsebeit, de nem talált semmit.
– Semmi – rázta meg a fejét. – Első blikkre rablótámadásra gyanakodnék, de ezt már ugye nem nekem kell kiderítenem.
– Arra ott vagyunk mi – húzta ki magát Tom büszkén.
– Csak nem te nyomozol majd, Tomy? – mosolygott szélesen a fiúra.

– Ugyan, Madison, ide igazi nyomozó kell, nem egy zöldfülű kis számítógépzseni – lépett melléjük Frank Gerard, majd a fiúhoz fordult. – Ugye, nincs harag, öcsi? – veregette meg Tom vállát, mire annak elvörösödött a feje.
Madison hol a földet bámuló Tomra, hol pedig az öntelten vigyorgó Gerardra pillantott.
– Mondd, Frank, miért vagy ekkora farok?
– Nagyobb, mint azt gondolnád – kacsintott a nőre az említett.
– Az egódtól biztosan nem nagyobb – forgatta a szemét Madison. Gerard éppen valami nagyon frappánsat tervezett visszaszólni, amikor furcsa nedvességet érzett a lábszárán.

– A rohadt életbe! – ugrott félre. – Ezt nem hiszem el! Andy, fékezd ezt az átkozott dögöt! – szúrta oda a közelítő nyomozónőnek, majd lekicsinylő pillantást vetett a kutyára.– Már megint… levizelt! Legközelebb lepuffantom, esküszöm!
– Csigavér, Frank, csak barátkozik – állapította meg nevetve Madison.
– Sziasztok. Látom, már megint egymást marjátok – lépett közéjük Andrea. – Gerard, bocsi Charlie miatt, de tudod, milyen önfejű.
– Ez a kutya utál engem, de ez kölcsönös – morogta Gerard, miközben a nadrágján esett kárt mérte fel. – Különben is, az elmebeteg barátnőd uszítja ellenem – mutatott Madisonra, mire az még mindig nevetve leintette a férfit.

– Charlie, gyere ide – hívta magához az állatot, mire az még egyszer rámordult Gerardra, majd boldogan csaholva hozzá futott. – Okos kutya, büszke vagyok rád – simogatta meg a kutya fejét.
– Nagyon vicces, Madison! – förmedt rá Gerard. – Tudod, hány nadrágomat tette már tönkre?
– Jaj, Franky, ez már csak javíthat a megjelenéseden! – Madison gúnyolódva méregette a nyomozót.
Andrea egy pillanatra meg is feledkezett róla, miért is van itt. Frank és Madison civódása teljesen elterelte a figyelmét. Azonban amint közelebb lépett, hogy szemügyre vegye a holttestet, szinte megfagyott a vér az ereiben az ismerős arc láttán.

– Edi?

Augusztus 23, 23:45
Szövetségi Nyomozóiroda, Bridgeport

Dorian Carson egy dosszié fölé görnyedve ült bridgeporti irodája félhomályában. Egy, már bizonyítékok hiányában lezárt aktát olvasgatott, de egyszerűen nem hagyta nyugodni az ügy. Főleg, mióta előkerült az a bizonyos fénykép, egy számára túlságosan is ismerős személyről. A sors fura fintora lenne, vagy puszta véletlen? Szája akaratlanul is mosolyra húzódott, amint ránézett a képen szereplő személyre. Ugyanaz az igéző tekintet és kedves mosoly. Vajon mi lehet most vele? – tűnődött el szomorúan.

– Hé, Carson – nyitott be az ajtón széles mosollyal az arcán egyik kollégája, Jeremy Hawkins. – Isten éltessen, öregem! Most kell megtudnom Brigitte-től, hogy születésnapod van?
– Nem lényeges – fogta rövidre a férfi, majd összecsukta az aktát, és betette a táskájába.
– Hogy a fenébe ne lenne már az? – rázta a fejét a másik. – Gyere, legurítunk pár sört az egészségedre, sőt, még egy dögös macát is felszedünk neked. Na, mit szólsz?

Doriannek semmi kedve nem volt hozzá, hogy menjen, nem vonzotta a társaság, de talán jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.
– Rendben, egy sör még belefér.

***

Dorian fáradtan és kissé spicces állapotban keveredett haza hajnali kettő körül. Nem is tudta, mikor ivott már ennyit utoljára. Túl öregnek érezte már magát ezekhez a görbe estékhez. Amint belépett az ajtón, furcsa érzés kerítette hatalmába, de nem foglalkozott vele. Becsukta maga mögött az ajtót, és elindult a fürdőszoba felé.

Beállt a zuhany alá, és engedte, hogy a kellemes vízsugár elmossa zavaros gondolatait. A víz áldásos hatásának köszönhetően érezte, hogy lassan kitisztul a feje. Miután végzett, megszárítkozott, majd egy törölközővel a derekán átsétált a hálószobába egy kiadós alvás reményében. Ám arra a meglepetésre, ami várta, egyáltalán nem számított.

– Te meg hogy kerülsz ide?! – Teljesen ledöbbent az ágyon térdelő, hiányos öltözetű nő láttán, aki nem volt más, mint Amanda Monroe, az egyik legnagyobb tévedés az életében.
– Hiszen ma van a szülinapod, gondoltam, vágysz valami különlegesre – kacsintott a férfire. – Azt hittem, már soha nem érsz haza.
– Hogy a francba jutottál be?

– Úgy ismersz, mint akinek az ilyesmi gondot okoz? – mosolygott csábosan a férfira, de az továbbra is mérgesen nézett rá. – Jaj, de morcos valaki! – Lemászott az ágyról, majd egyre közelebb lopakodott Dorianhez, de az elfordult tőle. – Hm, ilyenkor még szexibb vagy. Nagyon rossz kislány voltam, nyomozó úr. Tartóztasson le! – suttogta érzékien.
– Amanda, megmondtam, hogy köztünk mindennek vége. – Dorian tudta jól, hogy ez a nő még problémát fog neki okozni, és milyen jól gondolta! Még a napot is átkozta, amikor megismerte.

– Téged nem zavar az a törölköző? Mert engem nagyon – mérte végig éhes ragadozóként tetőtől talpig a férfit Amanda. – Ne kéresd magad, tudom, hogy kívánsz!
– Tévedsz…
– Talán nem tetszik ez a szerelés? – színlelt szomorúságot a nő. – Csomagolj ki belőle, ami alatta van, biztosan tetszeni fog!
– Megmondtam, hogy…
– Csak adj még egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy én vagyok a neked való nő. Ha még ez után az éjszaka után is az ellenkezőjét gondolod, eltűnök, ígérem – csókolta meg Amanda, miközben lefejtette a férfi derekáról a törölközőt.

Dorian hirtelen ötlettől és az italtól vezérelve megragadta a nőt és az ágyra dobta, majd rávetette magát, és erősen lefogta. Amanda láthatólag ledöbbent, sőt, enyhe félelem csillogott a szemében.
– Egy éjszaka, és aztán eltűnsz az életemből? Halljam! – szorította meg a kezét Dorian. A nőnek szinte már fájt, mégis elmosolyodott.
– Igen, de csak ha kérni fogod – felelte magabiztosan.

***

– Észbontó vagy – bújt a férfihez együttlétük után, de az felpattant az ágyból, felvette a földről, majd derekára csavarta a fehér szövetet.
– Most, hogy megkaptad, amit akartál, mehetsz is. Ég veled! – Dorian hangja hideg volt és elutasító.
– Tessék? – ült fel megütközve a nő. – Egy ilyen éjszaka után ennyi a mondanivalód?
– Ebben egyeztünk meg, nem?

– Minden amiatt a twinbrooki rendőrnőcske miatt van. Andrea, ugye? – kérdezte szemrehányóan Amanda. Dorian szikrázó tekintettel fordult meg. Elképzelése sem volt, honnan tud ez a nő Andreáról. – Hiszen még képet is tartasz róla a fiókodban! Csak tudnám, mivel csavart az ujja köré…
– Hogy merészelsz kutakodni a dolgaim között? – vonta kérdőre dühösen a férfi.
– Dorian, akármi is történt köztetek, felejtsd el végre!
– Neked ehhez semmi közöd! – Dorian az ágyra dobta a nő ruháit. – Most pedig menj, ne várd meg, amíg én doblak ki!

Amanda idegesen kapta magára öltözéket, de mielőtt távozott volna, az ajtóból visszaszólt a férfinek.
– Egyet jegyezz meg, Dorian Carson, ezt még megbánod, és a ribanc rendőrnőd is! – Dorian oda sem nézett, csak egy erős csapódást hallott, ahogy Amanda elhagyta a lakást. Az ablaknak támaszkodva meredt a fényárban úszó épületekre. Az üveges felületről visszatükröződött arcképe. Saját szemébe nézett, és undorodott attól, amit látott. Lassan elfordította fejét, majd leült az ágy szélére, és tenyerébe temette arcát.

Rá kellett döbbennie, mennyire utál itt lenni. Ameddig dolgozik, legalább csak az ügyre koncentrál, minden mást kizár, ilyenkor viszont kitűnik, mennyire szánalmas is valójában. Harmincévesen egy érzelemmentes roncs lett, akit a munkáján kívül senki és semmi nem érdekel. Aki fontos volt számára, az már mind csak a múltjában van. A múltjában, ami folyton kísérti…

2. Áldozatok

Egy héttel korábban
Augusztus 16, 22:00
Városi Rendőrkapitányság, Twinbrook

Edward zár kattanására lett figyelmes, amire azonnal felpattant a helyéről.
– Hello Edi, hogy érzi magát? – lépett be a szőke nyomozónő.
– Most, hogy itt vagy, egyre jobban – vigyorgott kihívóan a férfi, miközben szinte levetkőztette tekintetével a nőt.
Andrea az asztalra dobott egy vaskos dossziét, majd hanyagul a felületnek támaszkodva farkasszemet nézett a rács mögött álló férfival.
– Edward King, elég hosszú a bűnlajstroma – kezdett bele. – Csalás, kocsi lopás, ittas vezetés, súlyos testi sértés, nemi erőszak, és még sorolhatnám.

– A legtöbb csak ócska rágalom – húzta fel az orrát a férfi.
– Azt mindjárt gondoltam – bólintott Andrea. –  Nézze, Edi, mindketten tudjuk, hogy a főnöke piszkos módszerekkel játszik, és köze van a lány halálához, szóval…
– A gorilládat most nem hoztad magaddal? – kérdezte Edward, mit sem törődve a nyomozónő kérdéseivel.
Andrea tekintete hirtelen megváltozott, ami Edward figyelmét sem kerülhette el.
– Rendben, Edi, így is játszhatunk – indult el a szoba másik irányába. A férfi kíváncsian figyelte, mire készül.

– Iszonyú ez a hőség, nem gondolja? – Andrea egy hideg italt vett ki a kis hűtőszekrényből, majd visszasétált az asztalhoz, és egy mozdulattal kinyitotta az üveget. Lassan a szájához emelte, de mielőtt még belekortyolt volna, a férfire mosolygott. Edward nagyokat nyelve nézte végig a folyamatot.
– Jaj, hogy én milyen illetlen vagyok, talán kért volna egyet maga is?
– Semmire sem vágyok jobban, bébi! Leköteleznél – nyomta a rácsnak izzadt homlokát Edi.
– Semmi akadálya, csak először beszegessünk a főnökéről.
– Mint azt látom, nemcsak külsőleg vagy szőke, édes. – A férfi kezdett dühbe gurulni – Már megmondtam, hogy semmit sem tudok.

– Sebaj – vont vállat Andrea, majd ismét kortyolt egyet. – Én ráérek egész este… édes – felelte gúnyosan kihangsúlyozva az utolsó szót, majd hátradőlt a székben, és behunyta a szemét.
– Na idefigyelj, kisanyám, velem ne szórakozz! Add ide azt az átkozott piát! – kezdte rázni a rácsot Edward. Andrea továbbra is zavartalanul ült a székében, tudomást sem véve a férfiról, ami csak még inkább felhergelte azt.
– Mi a baj, Edi? Ilyen könnyen elszakad a cérna? – kérdezte, de tartása nem változott.

– Inkább hívd ide az átkozott társad, még vele is szívesebben beszélnék – köpködte a férfi.
– Ő már nem dolgozik itt, be kell érnie velem – világosította fel Andrea.
Erre a mondatra Edi hangosan felnevetett. Andrea eddig megőrizte a hidegvérét, de ez a fennhéjázó nevetés szinte elviselhetetlen volt számára.
– Hát persze, hogy is viselt volna el egy ilyen idegesítő nőszemélyt, mint te? Remélem, legalább volt annyi esze, hogy mielőtt lelépett, azért kipróbált egy menetre.

– Ebből elég!  – pattant fel a helyéről ingerülten Andrea, de tudta, hogy hatalmasat hibázott.
– Na, mi a baj, ilyen könnyen elszakad a cérna? – utánozta a nőt gúnyolódva Edward. – Tehát telitalálat, igaz? A végén még megkedvelem a fickót. De ne szomorkodj, cicám, inkább gyere be, megvigasztallak – kacsintott a nőre.
Andrea, visszanyerve magabiztosságát, a rácsokhoz sétált. Megvetéssel nézte a férfi arcát.
– Vicces fiúnak gondolod magad? – jelent meg egy apró mosoly a szája szélén. – Remélem, ezen is olyan jól szórakozol majd. – Ezzel egy jól célzott rúgással a legnemesebb testrészén találta el a férfit, mire az térdre roskadt a fájdalomtól, miközben Andrea nőrokonait emlegette.

– Ennyi – mondta el az Edivel történt incidenst az ügy vezető nyomozójának, Frank Gerardnak Andrea, természetesen a Dorianes részt „véletlenül” kifelejtve. Kissé feszengve ült a férfi irodájában, úgy érezte, mintha gyanúsított lenne.
– Miért tartóztattad le? – nézett rá gúnyos mosollyal a férfi.
– A halott prosti miatt, akit a Blue Moon öltözőjében találtunk. Szerintem nagyon jól emlékszel az ügyre – forgatta a szemét a nő.

– Én úgy emlékszem, inkább azért, mert Edward King kikezdett veled – javította ki Gerard.
– Azért hoztam be, mert akadályozta a hatósági eljárást – válaszolta nyugodtan Andrea, de keze ökölbe szorult.
– Rossz döntés volt, pláne, hogy utána még fegyelmit is kaptál, amiért rántottát csináltál a tojásaiból – dőlt hátra nevetve Gerard a székében, majd amikor Charlie ráugatott, majdnem felborult a székkel. – Ennek a kutyának muszáj mindig a nyomodban lenni? Kezd elegem lenni belőle, hogy folyton vicsorog rám.

– Mondd csak, Frank, ilyen jól állsz a nyomozással, hogy van időd cseverészni? – kérdezte hirtelen Andrea.
– Ha tudni szeretnéd, igen, jól állok – vágott vissza a férfi önelégülten.
– Képzelem – szúrta oda Andrea. Bántotta, amiért a főfelügyelő Gerardra osztotta ki az ügyet. – Ha nem haragszol, én erre nem érek rá – állt fel a székéből, és elindult az ajtó felé, nyomában Charlie-val.

– Hé, még nem végeztünk! – pattant fel a székből a férfi, de a kutya nem engedte Andrea közelébe. Hangos morgással kényszerítette vissza a helyére. – J-j-jó kutya, ott marad.
Andrea mosolyogva nézett vissza rá.
– Frank, te is jól tudod, hogy ezzel semmire sem megyünk. Amit tudtam, elmondtam. Sok sikert a nyomozáshoz!

***

– Szóval dobtad a pasast? – kérdezett vissza Madison meglepetten, miközben próbálta bemérni a darts tábla középpontját, de az apró nyíl megint csak mellément.
– Így is mondhatjuk, de végül is nem is volt a pasim, csak randiztunk párszor – sóhajtott Andrea.
– Akkor ti nem is…
– Nem feküdtem le vele, ha erre gondolsz – válaszolta, mielőtt Madison befejezte volta a mondatot.

– Én?! Jézusom, dehogy! Soha nem gondolnék ilyesmire – fordult el megjátszott szörnyülködéssel Madison. – Azt akartam kérdezni, hogy akkor meg sem néztétek együtt a Szerelmünk lapjait?
– Nem – nevetett fel Andrea –, de jól tudjuk, hogy nem ez érdekelte a beteg fantáziád.
– Rossz az, aki rosszra gondol – válaszolta sértetten Madison.
– Hülye, aki nem, igaz, Madison? – emlékeztette Madisont a kifejezésre, amit annyira szeret.
– Na jó, kit áltatok? – adta meg magát. – Tényleg ez érdekelt, és apropó, ha már itt tartunk, emlékszel arra csajos estére, amikor nálad maradtam, mert egy kicsit… nagyon kiütötted magad? – kérdezte sokat sejtetően Madison.

– Nem ütöttem ki magam – vágta rá felháborodva –, csak fejembe szállt a bor. Tudod, hogy nem bírom a piát, mégis odahoztad – forgatta a szemét a szőke nyomozónő. Valóban nem emlékezett semmire abból az estéből.
– Ugyan, édes, a legjobb barátnőd vagyok, és akkor piára volt szükséged, én csak tettem a dolgom – válaszolta a lehető legkomolyabban Madison. – A lényeg, hogy akkor mondtál egy-két érdekes dolgot.
– Miről? – kérdezte ijedten Andrea.

– Hát… – harapott az ajkába Madison. Andrea tudta, olyan dolgok fognak elhangzani, amikre nem lesz büszke. – Inkább kiről!
– Jaj, ne! – szörnyedt el a felismeréstől Andrea. – Ne kímélj! Mit hordtam össze?
– Nos, az alkoholtól kissé mámorosan, értsd matt részegen, azt ecsetelted – kezdett bele színpadiasan –, hogy még soha senki nem volt rád olyan hatással, mint Dorian Carson, és hogy mekkora hülye voltál, hogy akkor nem vetetted magad szerelmesen a karjaiba, amikor elment.
– Nem mondtam ilyet – tiltakozott Andrea. Bár volt némi igazságalapja a feltételezéseknek, mégis nehezen hitte, hogy ennyire kifordult volna magából, akár részeg volt, akár nem.

– Ez még semmi – folytatta komolyan Madison. – Azt is mondtad, hogy vele volt eddig a legjobb, és hogy neki van a legnagyobb… – Andrea kétségbeesett arckifejezését látva nem bírta visszatartani a nevetését –… bicepsze, amit valaha láttál.
– Madison, te őrült vagy – nevetett fel ő is. Hálás volt barátnőjének, amiért mindig meg tudta nevettetni.
– Oké, csak marhulok, túl prűd vagy hozzá még részegen is, hogy ilyeneket mondj, arról nem is beszélve, hogy eldőltél, mint egy zsák krumpli – nevetett fel ismét, majd komolyra fordította a szót. – De tényleg kezdek aggódni érted. – Andrea értetlenül nézett rá. – Dorian óta pasival sem voltál, azért ez elég gáz, nem gondolod?

Andreának nyomban elszállt a jókedve.
– Nem is voltam olyan viszonyban senkivel, hogy lehetett volna bármi is – vágott vissza.
– Bla, bla, bla… Ugyan Andy, ne add itt az ártatlan szűzlányt – mosolygott kissé gúnyosan Madison. –  Dorian Carsonnal sem voltál olyan viszonyban, mégis khm…
– Most mit vársz, hogy feküdjek le az első pasival, aki bejelöl facebookon?
– Neked nincs is facebook profilod, szóval ez kilőve – tárta szét a kezét Madison megjátszott sajnálkozással.

– Madison, te mindig megragadod a lényeget – forgatta a szemét a nyomozónő.
– Ez csak természetes, és ha már itt tartunk, mi ez rajtad? – mutatott végig a ruháján rosszalló hanglejtéssel. – Templomba készülsz?
– Mi a baj a ruhámmal? – kérdezte megrökönyödve Andrea. – Szerintem teljesen ízléses.
– Az… egy templomba – nyomatékosított Madison.
– Nekem tetszik.

–  Talán, ha kigombolnál pár gombot – próbált javítani barátnője viseletén.
– Hagyjál már…
– Csak egy gomb, meglátod, hogy a férfi kollégák értékelni fogják – erősködött a másik. Tom épp akkor ment el az ajtó előtt, és kíváncsian nézte, ahogy a két nő marakodik.
– Tom Baltimore! – kiáltott rá Madison. – Leskelődünk? – Amíg Andrea megilletődve igazította meg blúzát, Madison csöppet sem zavartatta magát.
– Mi? Nem, én csak… – hebegte a fiú.

– Pont jókor jöttél! Ugye szerinted is jobban állna Andynek, ha nem gombolná be nyakig a blúzait?
– Madison! – szólt rá barátnőjére erélyesen a nyomozónő.
– Hát, így is gyönyörű, mint mindig – mondta vonakodva a fiú.
–  Ejha, ügyes! Ezt nevezem, Tomy, a végén még féltékeny leszek – ütötte meg ököllel a fiú vállát játékosan Madison, de Tom fájdalmasan kapta oda a kezét. – Na mindegy, nekem mennem kell, gyerekek. Egy hulla csak arra vár, hogy feltárjam belső értékeit. Aztán jók legyetek! Andy, te pedig hallgass a jó öreg Madisonra – kacsintott rájuk, majd sietve távozott. – Ja, és cseréld le a naptárad, már szeptember van.

– Madison néha túlpörög – fájlalta még mindig sajgó vállát Tom.
– Enyhén szólva.
– Mackenzie nyomozó – szólt be egy rendőr az ajtón –, helyzet van. Harmincas halott férfi a Capri motel egyik szobájában.
– Azonnal indulok!

***

Andrea magabiztosan lépett be a motel 64-es szobájának ajtaján. Charlie, mint mindig, hűségesen követte gazdáját egészen a hálószobáig, ahol a helyszínelők már megkezdték a bizonyítékok begyűjtését. Körbenézett a szobán, de a hullát egyelőre sehol sem látta. Nyoma sem volt dulakodásnak, épp úgy nézett ki, mint egy lepukkant motelszoba, csak a szokásos rendetlenség uralkodott: vetetlen ágy, szétdobált ruhadarabok, üres üvegek.

– Szia, Mike – lépett az egyik helyszínelőkhöz, Charlie pedig nyomok után kezdett szimatolni. – Hol a hulla?
– A fürdőszobában, de nem túl szép látvány, készülj fel.
– Találtatok valami használhatót? – érdeklődött kíváncsian a nyomozónő.
– Egy biztos, egy nővel volt itt az éjszaka, hosszú barna hajszálakat találtam az ágyban, valamint közösülésre utaló nyomokat.

– Legalább volt egy jó éjszakája – vont vállat a másik helyszínelő.
– Lehet, ez a nő végzett vele. Küldd be a laborba minél hamarabb a mintákat. Hátha benne van a nyilvántartásban.
– Oké, főnök – mosolygott kedvesen a helyszínelő.
– Még valami?
– Még néhány ujjlenyomat, de azokat is beküldöm a laborba. Az ajtón nem találtam illetéktelen behatolásra utaló jeleket. Tehát a támadót vagy beengedték, vagy volt kulcsa.
– Értem, köszi. Megyek, megnézem az áldozatot. A halottkém már itt van?
– Előtted érkezett néhány perccel. – Andrea bólintott, majd elindult a fürdőszoba felé.
– Szia, Madison… – lépett be az ajtón, de az elé táruló képtől teljesen ledermedt.
– Csó – fordult felé Madison, immáron teljesen megvillantva az áldozatot.
Andrea pislogott párat, de a kép csak nem akart változni. Szó nélkül, lassan kihátrált a szobából, majd a falnak támaszkodott, nehogy elájuljon.

– Minden rendben? – sietett utána a halottkém.
– Semmi sincs rendben – nyögte Andrea. – Ismerem őt.

Andrea nagy levegőt vett, mielőtt belépett a boncterem ajtaján. Ahogy tekintete az asztalon fekvő holttestre szegeződött, szíve azonnal összeszorult. Hogy történhetett ez? Hiszen néhány napja még együtt vacsoráztak abban a hangulatos kis étteremben. Talán, ha akkor este nem küldi el a férfit, ha adott volna neki egy esélyt, akkor minden másként alakult volna? Vagy inkább minden még rosszabb lenne?

– Akkor ő az a pasi, akivel randizgattál? – lépett mellé Madison, mire Andrea lassan bólintott. – Mellesleg szép példány… volt. – A nyomozónő rosszállóan nézett rá, mire Madison megrándította a vállát. – Nézd el nekem, de élő pasit szinte már nem is látok, a meló és az egyetem minden időmet kitölti.
– Ott van Tom Baltimore, szerintem tetszel neki, akárcsak Gerardnak.
– Ugyan Andy, Tom akármilyen rendes srác is, nem hozzám való. Frank meg, oké, jó pasi, de az agyamra megy. Kikészítenénk egymást idegileg.
– Ezt csak akkor tudod meg, ha adsz neki egy esélyt.
– Te inkább ne adj nekem pasizási tanácsokat, neked még elcseszettebb a szerelmi életed, mint nekem.
– És akkor még enyhén fogalmaztál – sóhajtott fel fásultan Andrea, majd újra a boncasztal felé nézett.

– Ja, mert Dorian óta számításba sem jöhet neked más férfi! Miért nem ismered be, hogy igenis még mindig érzel iránta valamit?
– Madison, fejezd be! – parancsolt barátnőjére Andrea. – Volt egy gyenge pillanatunk Doriannel, és olyat tettünk, amit sohasem lett volna szabad… olyat, amivel mindent elrontottunk. Az volt a legjobb döntés, hogy elment innen.
– Szerintem itt nem csak pusztán egy gyenge pillanatról volt szó, hanem annál sokkal többről – erősködött Madison.

– Számít ez már? – Andrea elhúzta a száját. Ha Madison tudná, mennyi álmatlan éjszakája volt emiatt!
– Számít, mert ti ketten nagyon is… – folytatta volna, de Andrea félbeszakította.
– Elég Madison, nincs olyan, hogy én és Dorian! Nem akarok róla többet hallani, megértetted? Különben is, dolgunk van – biccentett a holttest felé.
– Bocs, hogy csak jót akarok – húzta el a száját, majd mindketten a boncasztalhoz léptek.
– Inkább mondd, mit találtál? – nézett végig immár közelebbről Gareth holttestén.

– Oké, vegyük sorba. Mehet? – Andrea mély levegőt vett, majd bólintással jelezte, készen áll.
– Először is, elég görbe estét csaphatott a barátunk, mert a toxikológiai vizsgálatból kiderült, hogy a véralkohol-szintje alapján már az excitációs fázisban volt, pontosan 1,8 ezreléket mutatott az eredmény. Így a gyilkosnak nem volt nehéz dolga vele.
– Folytasd – hallgatta kíváncsian Andrea. Már ez az információ is sokkolta, hiszen bár nem ismerte túlságosan Gareth-et, eddig még nem látta egy pohár bornál többet meginni.

– Feltételezésem szerint a gyilkos hátulról támadta meg – folytatta Madison, majd a mellkason lévő foltokra mutatott. –. Erősen a falhoz dobta, majd négyszer hátba szúrta. Mindegyik létfontosságú szervet érintett, de hogy pontos legyek, a halált a két tüdőt ért szúrás okozta, melynek következtében a bal lebeny teljesen megtelt vérrel. A halál beálltának időpontja hajnali három és négy óra közé tehető.
– Értem. – Andreát még a hideg is kirázta, ahogy belegondolt, milyen kínokat élhetett át a férfi. – Mi van a sérüléseivel?

– Épp ezzel akartam folytatni – biccentett a halottkém. – A sérüléseit, néhány kivételével már jóval hamarabb szerezhette. Minimum egy-két nappal korábban. Nemes egyszerűséggel valaki jól helybenhagyta.
– Lehet épp az, aki egy napra rá megölte – gondolkodott el a nyomozónő. – A gyilkos hagyott maga után valamit?
– Semmi olyat, ami előrébb vinne. Sajnálom, az elkövető igen alapos volt.
– Madison, tudom, hogy rengeteg késeléses esetünk van, de ez valahogy nem hagy nyugodni – jegyezte meg Andrea.
– Mire gondolsz?
– Edi King – bökte ki vonakodva. – Csak szerintem hasonló a két ügy?
– Gillbert végezte a boncolást, én csak helyettesítettem a terepen. De utánanézhetek az esetleges egyezéseknek.

– Azt megköszönném. Nem szeretném Gerardtól kérni, mert a végén még belemászik az ügyembe – nézett hálásan Madison felé Andrea, majd mielőtt folytathatta volna, megszólat mobiltelefonja. – Bocsi. – A képernyőre nézve meglepődés tükröződött az arcáról, mivel a szám rejtett volt. Kíváncsian emelte a füléhez a készüléket. – Halló – ismételte a szavakat, de a másik oldalról nem jött felelet, csak halk, érthetetlen suttogás, mire Andrea kinyomta a telefont. – Biztos téves – süllyesztette zsebébe a telefont.
– A laboreredmények megvannak már? – érdeklődött Madison.
– Épp oda készülök, remélem, hogy igen. Akkor majd szólj, hogy találtál-e valamit. – Madison bólintott, Andrea pedig egy utolsó szomorú pillantást vetetett Gareth Smith holttestére majd elhagyta a bonctermet.

***

– Szia Jimmy, megvannak az eredmények? – lépett be a laborba türelmetlenül a nyomozónő.
– Szia, Andy – pattant fel a székéből a fiatal férfi. – Igen! A beküldött DNS minták alapján sikerült megállapítani a személyazonosságot.
– Ez remek – csapta össze a tenyerét Andrea.
– Az ágyon talált hajszál és az ujjlenyomatok egy része Elena Gutierreztől származik – válaszolta a férfi, majd néhány kattintás után megjelent a számítógép képernyőjén a nő arcképe és adatai. – Huszonnégy éves latin-amerikai nő. A zöldkártyát Gareth Smith révén kapta meg, amikor öt éve feleségül vette.

– Tessék?– kérdezett vissza Andrea. Gareth nős volt? Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a férfi képes volt eltitkolni előtte.
– Elég rövid ideig tartott a szerelem, két év múlva el is váltak – folytatta a férfi. – Ha engem kérdezel, szerintem csak a zöldkártya miatt ment hozzá a pasashoz.
– Hol találom most ezt az Elenát? – érdeklődött a nő. A kép alapján kifejezetten szépnek látta a lányt. És milyen fiatal! Egyre jobban érdekelte, hogy vajon miféle kapcsolat is kötötte Gareth Smith-hez, illetve mit keresett tegnap abban a lepukkant motelban a férfival, ha már elváltak. Minél előbb beszélnie kell vele!

– Jelenleg a Capital Circus-nál dolgozik. Levegőakrobata. Rákeresem az interneten, és ő az egyik fő attrakció. Állítólag ő a legjobb.
– Hm – gondolkodott el egy pillanatra a nyomozónő. – Elbeszélgetek vele mindenképpen. Köszi, Jimmy.

Capital Circus, 15:30

Andrea szájtátva figyelte a produkciót. A lábánál ülő Charlie is figyemlesen kapkodta a fejét, mintha attól félne, lemarad valamiről. A nyomozónő már-már el is felejtette, milyen ügyben kereste fel a cirkuszt. A levegőben köteleken táncoló páros kecses, légies mozgulatai és a jól megtervezett koreográfia teljesen lenyűgözte.

Elgondolkodott rajta, mennyire erős bizalom kell ahhoz, hogy valaki több méter magasról levesse magát abban a tudatban, hogy a társa a megfelelő pillanatban el fogja kapni. Egyben gyönyörű, mégis veszélyes. Amikor a mutatvány véget ért, és a pár lassan leereszkedett a színpadra, nehezen állta meg, hogy ne kezdjen el tapsolni.

– Dave, a tartásod még mindig nem tökéletes – lihegte a lány, miközben letörölte izzadságcseppektől gyöngyöző homlokát. – Néhány nap múlva élesben megy majd.
– Nyugi, Eli, túlparázod – mosolygott kissé fáradtan a férfi.
– Ha megengednek egy megjegyzést, szerinem lélezetelállítóak voltak – lépett közéjük Andrea Charlie társaságában.
– És maga ki? – nézett bizonytalanul a szőke nőre.

– Andrea Mackenzie, Twinbrooki rendőrség – mutatta fel a jelvényét, mire a barna nő gyomra összeszorult. – Maga  Elena Gutierrez?
– Igen, én vagyok  – szegte fel merészen az állát az akrobata. – Mit akar?
– Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte továbbra is kedvesen Andrea.
– Dave, pihenőt tatrunk – szólt oda a férfinek Elena. – Maga meg jöjjön velem a kutyájával együtt – biccentett Andreának, majd elindult az öltözője felé.

– Nos? – nézett farkasszemet a nyomozónővel. – Miről akar beszélni?
– Gareth Smithről – felelte Andrea, miközben a nő tekintetét fürkészte.
– Mi van Gareth-tel? – kérdezte aggódó arccal.
– Tegnap hajnalban meggyilkolták – jött a tömör válasz.

– Uramisten. – Elena arcán döbbenet és fájdalom tükröződött. – Mi történt?
– Megkéselték a Capri motel egyik szobájában. – A másik nem válaszolt, csak lerogyott a székbe, és tenyerébe temette arcát. – Elena, tudom, hogy Gereth Smith a férje volt, és hogy vele töltötte a halála előtti éjszakát.
– Maga semmit sem tud!

– Akkor világosítson fel! – lépett közelebb a nyomozónő.
– Gareth felhívott aznap este – kezdett bele Elena. – Csúnyán összeverték. Szüksége volt rám, hát odamentem. Beszélgettünk és… a többit már tudja.
– Mikor távozott a helyszínről? – tette fel a következő kérdést Andrea.

– Éjfél után nem sokkal – gondolkozott el a nő. – Istenem, még el sem köszöntem tőle.
– Gareth beszélt esetleg róla, ki verte meg, és hogy miért?
– Az átkozott szerencsjáték miatt verték meg! – meredt maga elé üres tekintettel Elena. – Néhány hónapja teljesen a rabjává vált, és legutóbb minden pénzét elbukta. Kölcsönkért, de nem tudta megadni, így jól megleckéztették.
Andrea figyelmesen hallgatta a nőt, de egyszerűen letaglózták a hallottak. El sem hitte, hogy arról a Gareth Smith-ről van szó, akit ő megismert. Szerencsjátékok, uzsorások? Mi jöhet még?!
– Tudja esetleg, melyik szórakozóhelyre járt, illetve ki lehetett a kölcsönzője?
– A kaszinó nevét nem tudom, de azt igen, hogy a hitelezője igencsak befolyásos alak volt, Illya Barkov.

– Illya Barkov? – kérdezett vissza Andrea. Ismerte a nevet, az egyik legbefolyásosabb alvilági figura volt Twinbrookban. Több bűnténynél előkerült már a neve, de egyszerűen lehetetlenség letartóztatni. Valahogy mindig megússza.
– Igen, ő, átkozott gazember! – szorult ökölbe a nő keze. – Ő volt az!
– Utána fogok járni – ígérte Andrea. Kíváncisága azonban nem hagyta nyugodni, s bár látta, hogy a nő zaklatott, mégis feltette neki a következő kérdést. – Gareth és maga…
– A mi ügyünk sokkal bonyolultabb, mint azt gondolná – jött a szomorú válasz.
– Szívesen meghallgatom, és higgye el, bármit is mond, nem lesz baja belőle, megígérem.

Elena maga sem tudta, miért, de úgy érezte, megbízhat a nyomozónőben.
– Tizennyolc éves voltam, amikor a családommal át akartunk szökni a határon. Jobb életet akarunk egy jobb világban. Csak nekem és az apámnak sikerült átjutni. Kezdetben nehéz volt, de találtunk lakást és munkát is. Azonban jött a tél, és ahol laktunk, nem volt fűtés, nem is volt pénzünk jobbra. Olyannyira megbetegedtem, hogy egy nap munkába menet elájultam, és már csak a kórházban tértem magamhoz. Gondolhatja, hogy minden kiderült, de Gareth nem jelentett fel, sőt gőzöm sincs, miért, de kifizette a kezeléseket. Hosszú idő óta ő volt az egyetlen, akiben megbíztam. Barátok lettünk. Aztán felajánlotta, hogy feleségül vesz, hogy megkapjam a zöldkártyát, és én igent mondtam, mert nem akartam visszamenni. Eljátszottunk a szerelmes házaspárt, majd elváltunk – mesélte Elena.

– Sajnálom, ami magával történt. – Andrea szomorú pillantást vetett az asztalhoz lépő lányra.
– Nincs szükségem a sajnálatára – nézett tükörképén keresztül a nyomoznő szemébe. – Csak azért mondtam el, hogy tudja, Gareth jó ember volt, attól függetlenül, hogy voltak hibái.
– Részvétem – válszolta együttérzően a nyomozónő, mire a másik csak némán bólintott.
– Csak kapja el a gyilkosát – hajtotta le a fejét a lány.
– Mindent megteszek, ezt megígérem.

Szeptember 4., 9:00
Rendőrkapitányság, Twinbrook

Másnap reggel Andrea még kissé álmosan lépett be a kapitányságra. Korábban érkezett be a kelleténél, mivel kapott egy üzenetet a főfelügyelőtől, hogy amint lehet, beszélni akar vele. Legalább beszámol neki a nyomozás fejleményeiről. Egész este a Barkovval kapcsolatos aktákat bújta. Agya folyamatosan azon kattogott, hogyan próbálja megszorongatni. Behozathatná, de semmit nem érne el vele. Fél óra sem telne bele, jönne az ügyvédje, és kivinné. Túlságosan befolyásos, hogy a fene vinné el.

– Sziasztok! – köszöntötte kedvesen Madisont és Tomot. – Vigyáznátok Charlie-ra, amíg beszélek a főfelügyelővel? Tudjátok, allergiás a kutyaszőrre.
– De hát a főnök… – kezdett bele Tom, de Madison oldalba vágta, mire az elhallgatott.
– Naná, menj csak, mi jól elleszünk, igaz, Charlie?  – simogatta meg a kutya fejét. Andrea összeszűkült szemmel nézett rájuk. Nem tudta, miben sántikál legjobb barátnője.
– Rendben, nemsokára jövök. – Ezzel elindult felettese irodája felé.

– Ez mire volt jó, Madison? – értetlenkedett Tom, amikor már kellő távolságba került Andrea. – Te is tudod, ki van abban az irodában…
– Pszt! – intette le a fiút Madison. – Csak figyelj!
Tom rosszállóan csóválta a fejét, majd úgy döntött, belemegy a játékba.
– Egy húszast rá, hogy azonnal összevesznek.
–  Nahát, Tomy! – A halottkém csodálkozva nézett a fiatal srácra. – Hm, állom a fogadást, de szerintem más értelemben esnek egymásnak, ha érted, mire gondolok – kacsintott rá, mire az elpirult.

Amikor Andrea elérte a főfelügyelő ajtaját, egy pillanatra megtorpant. Furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. – Biztosan a stressz – mormogta magában, majd halkan bekopogott, és kisvártatva belépett az ajtón.
– Kéretett, főn… – Andreának még a szava is elállt. Az asztalnál hátat fordítva egy túlságosan is ismerős férfi alakját ismerte fel. Egy pillanatra azt hitte, csak káprázik a szeme.

– Már vártalak, kerülj beljebb – válaszolta a férfi, mire a nő egész testét borzongás járta át az ismerős, mély hang hallatán. Fájdalmasan hasított bele a felismerés… Ő az.