Szerelem: A Világ Romjain kategória bejegyzései

Szerelem: A világ romjain – 1. Victoria

Picture

2102-t írunk. Gondolom, a legtöbb ember nem erre a látványra számít ezzel az évvel kapcsolatban. Hol vannak a felhőkarcolók, a repülő autók, a robotok? Nos, az utóbbi évszázadok során valóban nagy fejlődések mentek végbe. Az emberek elektromossággal tudtak világosságot hozni az éjszakába, így meg tudták hosszabbítani a napjaikat, és megint a fejlődésnek hála képesek voltak eljutni minél messzebbre, és még az űrbe is kijutottak. Vannak azonban dolgok, amiket sose fogunk teljesen megérteni. Ilyen az élet és a halál. Talán soha nem is kellett volna megpróbálkoznunk a megértésükkel.
Picture

Hőseink most menekültek. Menekültek mások istenjátszásának szörnyű következményei elől. Egy harapás, és maguk is zombikká válnak. Itt tehát már nem csupán a túlélés, hanem az embernek maradás volt a cél.
Picture

– Hányan vannak ezek? Szaporodtak?- kiáltotta Vincent Dawson miközben folyamatosan lövöldözött. Két társa, Bradley Newcastle és Harley Philips is elég nehezen boldogult. Newcastle egyszer csak felsóhajtott. 46 éves volt, elvált, valaha egy középiskolai biológia-fizika szakos tanár, ma viszont a kevés emberi túlélő vezetője. Két egykori diákja a sóhajból rosszat sejtett.
Picture

– Fussatok, én feltartom őket!- mondta egyszer csak, és előre nyomult. A húszéves Vince pont ettől félt.
– Nem teheted!- kiáltotta a fiatal férfi, bár tapasztalatból tudta, hogy ha Bradley valamit egyszer a fejébe vesz, megállíthatatlan. Vince akármennyire is tisztelte egykori tanárját, mindig összeszorult a gyomra, ha eszébe jutott Newcastle két éve tartó kísérlete.
Picture

– Ott az egérút számotokra! Fussatok!- kiáltott Bradley.
Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatnyi csend következett, melyet végül a lány tört meg.
– Gyere, Vince!- mondta nehéz szívvel, miközben megragadta a fiú kezét.
Picture

A két húszéves futásnak eredt, de egyszer még hátrapillantottak. Newcastle tanár úrból már csak kevés látszódott, de még volt ereje utánuk szólni:
–  Mentsétek az irhátokat! És adjátok át üdvözletemet a lányomnak!
Vince akarata ellenére is forgatta a szemét.
Picture

Vince és Harley minden bűntudat ellenére hatalmas megkönnyebbülést érzett, amikor végre elérték az autójukat. Hivatalos jogosítványa egyiknek se volt, Newcastle tanította meg őket vezetni nem sokkal a zombi apokalipszis kitörése után.
– Gyorsabban, gyorsabban!- sürgette Harley a kocsikulcsokkal szerencsétlenkedő társát, aki enélkül is elég ingerült volt.
Picture

Végül azonban sikerült elindulni. A zombik se érték el a verdát, csak miután a két ember becsapta az ajtókat. Az élőhalottak az emberszag hatására viszont megrohamozták a járművet, így Vince kénytelen volt elütni párat, amikor elindult. Ő ennek különösen örült, hiszen szívből gyűlölte ezeket a szörnyeket.
Picture

Egy órányi vezetés után értek végül haza. Valaha bentlakásos iskola, ma zombiellenes bunker volt az épület, amit hőseink csupán élelemszerzés céljából hagytak el. Most a kocsit elhagyva pánikszerűen rohantak a bejárat felé. Bárhol előfordulhattak élőhalottak a környéken.
Picture

– Ez meleg volt!- mondta Harley, amint beért az öreg épületbe, ahol kifújta magát.
Mindkét fiatal ki volt pirosodva és folyt róluk a verejték, ami alatt még mindig sápadtak voltak az ijedtségtől és az éjszakai hidegtől.
– Szerencsére megúsztuk,- tette hozzá Vince,- Harley, én…
Elkapták egymás tekintetét.
Picture

Hirtelen felindulásból megcsókolták egymást, most először. Nem tudni, hogy a megkönnyebbültség váltotta-e ki belőlük, vagy a tény, hogy ők voltak az utolsó férfi és nő a Földön. Esetleg már régebben szemet vetettek egymásra.
– Vince, ezt nem kéne…- szólalt meg a lány, amikor egy levegővételnyire eltávolodtak egymástól ajkaik, de a következő pillanatban még vadabbul csókolták egymást.
Picture

– Mi a baj?- kérdezte a fiú, amikor Harley egy idő után ellökte magától.
– Ez nem helyes,- felelte a lány,- Ma vesztettük el Bradley-t, és mi itt… Ez nem helyes.
Elindult előre a folyosón, a férfi pedig követte.
– Tudom. Nekem is hiányozni fog az öreg. Szerinted megölte magát vagy ő is zombi lett?
Picture

A nő a kérdéstől ingerült lett.
– Nem tudom, és nem is akarok rá gondolni se,- jelentette ki.
– Bocsánat.
– De van egy dolog, amire akarok gondolni,- folytatta Harley ezúttal nyugodt hangon,- Hogy fogjuk túlélni Bradley tudása nélkül? Hogy ezt a két évet kibírtuk, azt is neki köszönhetjük.
Picture

Erre Vince húzta fel magát. A bánat mindig ezt hozta ki belőle.
– Hát marha sokra mentünk vele, köszönöm,- kiáltotta,- Folyton csak az ostoba kísérleteit végezte. Aztán meg miért mentünk ma abba gyorskajáldába? Tudhattuk volna, hogy a kétéves hamburgerek vonzzák a z típusúakat.
– De mi van, ha arról a lányról az emeleten igaza volt?- tért Harley a lényegre.
Picture

– Mi van, ha rendesen életre kel, lesz öntudata, és még emlékmaradványai is?- filozofált a lány.
A téma a nő volt, akit Newcastle mesterségesen hozott létre testrészekből, de még nem keltett életre.
– És mi van, ha nem?- vágott vissza Vince,- Szerintem ugyanolyan, mint azok, akik elől bujkálunk.
Picture

Harley már szinte könyörgött:
– De szerintem tényleg akkor is keltsük életre! Mit veszíthetünk? Fertőzni biztos nem tud.
Vince jó darabig habozott, csak az után felelt, hogy, Harley ismét megcsókolta.
– Na, jó. De ez akkor is szörnyű rossz ötlet.
Picture

8 évvel ezelőtt már tanúi voltak egy halott ember felélesztésének, de annak katasztrofális végeredménye lett. De ott más volt a helyzet, Harley legalább is úgy remélte. Vince szkeptikus volt, mégis követte az utasításokat, amiket Newcastle vészhelyzet esetére adott. Sokáig nem történt semmi, de egyszer csak…
Picture

– Elindult a szíve! És lélegzik is!- kiáltott Harley izgatottan, amikor rápillantott a műszerekre.
– Az még nem jelent semmit,- vágta rá Vince,- Szerinted egyáltalán hall minket?
– Nem tudom, agyhullámokat nem tudok mérni,- felelte Harley a legjobbakat remélve.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az asztalon fekvő nő kinyitotta a szemét és lassan feltápászkodott.

***

Picture

– Szerinted egyáltalán hall minket?
– Nem tudom. Agyhullámokat nem tudok mérni.
Ez volt az első két mondat, amit tényleg hallottam, még ha nem is fogtam fel őket először. Elkezdtem érzékelni a külvilágot, öntudatra ébredtem. Kinyitottam a szememet, hogy lássak is.
Picture

De a szemem nem bírta az erős fényt, így rögtön vissza is csuktam és el is fordultam. Nem úgy tűnt, mintha hozzá lennék szokva a látáshoz.
– Oké, már pislog és mozog is,- hallottam a nő hangját,- Most várjunk.
De ki volt ő és ki volt a férfi, akihez beszélt? Hol voltam és hogy kerültem ide. Egyáltalán: ki voltam én?
Picture

Kutatni kezdtem az emlékeimben, de a fejem teljesen üres volt. Először az anyanyelvem megértésén kívül nem is jött semmi. Utána jött egy rövid emlék: így utólag a legkorábbi emlék, aminek valaha is sikerült a felszínre törnie, de mintha nem is velem történt volna. Ki voltam?
– Jól van, vége a bulinak, hagyjátok békén Victoriát!- kiáltott egy 12 év körüli fiú az emlékemben.
Picture

Ki volt ez a fiú? A Victoria név kire utalt? Rám? Harcoltam az emlékért, és nagy nehezen vissza is hoztam a folytatást. Mivel nem az „én” emlékem volt, nagyon nehezen jött. Csak azt nem értettem, hogy ha nem az én emlékem, kié és mit keres az én fejemben?
Picture

– Minden oké?- kérdezte a fiú.
– Igen, Vince,- feleltem én, vagy akihez az emlék tartozott,- Köszi a segítséget, de egymagam is elbántam volna velük.
– Látom. De biztos jól vagy?
– Biztos. Csak… nem sűrűn kedves velem valaki.
Picture

Többet akkor nem tudtam előhozni, úgyhogy inkább a környezetemre koncentráltam, azon belül is az emberekre.
– Na, működik?- kérdezte a férfi türelmetlenül.
– Idáig minden oké,- felelte a nő,- Ideadnád a zseblámpát?
– Mit akarsz vele?
– Ezt se tudod? Hát, rád férne egy kis korrepetálás bioszból.
Picture

A fiú átadta a lámpát, amivel a lány belevilágított a szemembe, miközben folytatta mondandóját:
– Így ellenőrzöm, hogy érte-e az agyát károsodás. Ha a pupillái reagálnak és egyforma méretűek, minden rendben van. Ahogy jelen esetben is.
A szememet bántotta a fény, de az ismeretlen lány, akinek a kiléte még egyelőre rejtély volt, elégedettnek tűnt.
– Bár, hogy lelke van-e,- folytatta,- Gyanús, hogy ennyi ideje csak fekszik és pislog.
Picture

Irritáltan nyögtem egyet, mintha az megvédene a szemembe áramló erős fénytől. A nőnek az is tetszett, rögtön el is magyarázta, miért, de nem nekem, hanem a férfinak:
– Ez egy öntudatos emberi nyögés volt, köszönő viszonyban sincs a zombik élettelen hörgésével!
– Egy nyögéstől nem lesz ember,- morogta a fiú,- Beszélni nem tud?
– Nem tudom,- felelte a lány,- Lehet, hogy nem.
Sóhajtott, majd felém fordult, és hozzám intézte lassan taglalt szavait:
– Szia, egy elhagyatott bentlakásos iskolában vagy, most… tértél magadhoz, és… a nevem Harley Philips. Bólints, ha érted, amit mondok!
Picture

Engedelmeskedtem, mire Harley Philips ujjongásba kezdett.
– Bólintott! Érti!- lelkesedett!
– Láttam, hurrá,- felelt a férfi unottan, hangjában erős szarkazmussal.
– Szerintem kellene neki egy név is. Mit szólnál ahhoz, hogy második Harley?
– Nem lehet kettőtöknek ugyanaz a neve.
Picture

– Akkor javasolj te valamit!- mondta Harley sértődötten.
– Nekem aztán mindegy,- válaszolt a férfi.
A nő ettől még jobban megsértődött:
– Ne legyél már ilyen!- szólt rá társára,- Tényleg mi legyen? Julia? Lisa? Emily? Kendra?
– Amit akarsz.
Picture

Miután rájött, hogy a fiúval nem lehet szót érteni, nekem sorolta tovább névötleteit, válaszra nem számítva:
– Neked mi tetszik? Kimberly? Rachel? Amy? Helen?
– Victoria,- feleltem röviden, hétköznapian az egyetlen névvel, amivel azonosulni tudtam.
Ez volt az első szavam. Mindketten meglepődtek rajta, ahogyan én is. Az emlékeimben lévő kislánynak mély, nem túl szép hangja volt, nekem pedig bár kicsit rekedtes, de nagyon szép és nőies. Akkor az emlék valóban nem az enyém.
Picture

– Tud beszélni!- kiáltotta a férfi meglepetten.
– Ezek szerint Bradley-nek igaza volt!- ujjongott Harley,- Vannak emlékei. Elvégre a nyelv is emlék. Meg talán a Victoria név is. Vagy valami miatt tetszik neki.
– Szerintem találó.
Picture

Ekkor sutyorogtak valami alig hallhatót valami Victorról és Frankról, de pontosan nem értettem, csak azt, amit Harley mondott a végén:
– Végül is igaz, de a körülmények azért egész mások. Úgyhogy legyünk jó házigazdák!
Picture

– Tudom, Vince kicsit mogorva, de nézd el neki!- kezdte Harley,- Rossz napja volt.
– Te vagy Vince?- kérdeztem meglepetten a férfit, miközben nehézkesen felültem az ágyon.
– Igen,- felelte zavarodottan,- Amúgy mikre emlékszel?
Picture

A kérdés olyan volt, mintha szíven szúrtak volna. Valami miatt… egy hang azt súgta, nem szólhatok neki egyetlen emlékemről, aminek valószínűleg ő is szereplője. Bár bizonyára egy sok évvel ezelőtti esetre emlékeztem, hisz Vince az emlékemben gyerek volt, ahogy… „én” is. Harley végül megmentett a válasz kínosságától.
Picture

– Ne terheld már le rögtön, még egy órás sincs még!- szólt a nő Vince-re,- A beszédre emlékszik, de hagyjunk neki időt. Neki is vannak szükségletei. Ha ezt az időt kibírtuk, igazán hagyhatunk neki pár napot. Tudod, hogy hozzászokhasson… a dolgokhoz.
– Ahogy gondoljátok, nincs sietség,- felelte Vince,- Bár szerintem jobb, ha először letusol.
Számomra érthetetlen oknál fogva elpirultam.

Szerelem: A világ romjain – 2. Déja vu

Picture

– Ez a tusoló,- mutatta meg Harley a nekem szükséges helyiséget,- Ugye el tudod intézni?
Bólintottam, mire folytatta:
– Oké. Hoztam tiszta ruhát is.
– Köszönöm.
– Szívesen, Victoria. Na, intézd el! Ha bármi kell, szólj nyugodtan!- mondta a lány és azzal el is ment.
Picture

Minden egyszerre volt ismerős és idegen. Mintha már jártam volna itt. Van is erre egy kifejezés: déja vu. De persze fogalmam sem volt, miért kellene ennek a helynek vagy bárminek, bárkinek is ismerősnek lennie.
Picture

De a rejtélyek folytatódtak, megoldást pedig egyre se találtam. A következővel akkor találtam szemben magam, amikor megláttam a csupasz testemet. Az egész tele volt hegekkel, varratokkal, sebhelyekkel, csakhogy el se tudtam képzelni, hol szerezhettem őket. Ettől viszont még ijesztőbbnek tűntek. Miért nem emlékeztem semmire? Amnézia?
Picture

A tükörképemmel való találkozás szintén különös volt. Az arc, amit láttam, a hegek ellenére szép volt, de idegen. Legalább olyan idegen, mint a hangom vagy az első, gyerekkori emlék. Ugyan az abban szereplő Victoria arcát nem láttam, hiszen az ő arcán keresztül szemléltem a világot, de valószínűleg teljesen másképp nézett ki.
Picture

Próbáltam az emléket visszahívni, de nem ment. Csak az emlék emléke maradt meg, minden részlettől mentesen. A magamhoz térés, a „kórház” emlékét már könnyebben vissza tudtam hívni. Az én voltam. Ez a test, ez a lélek. De rájöttem, hogy nem érdemes most emlékekkel foglalkozni, úgyhogy felöltöztem és úgy döntöttem, megkeresem Vince-t és Harley-t.
Picture

Gyorsan meg is találtam őket. Egy teremben beszélgettek, és szerintem én voltam a téma.
– Az új vendégünkben nem fura egy kicsit valami?- kérdezte Vince.
– Mi?- förmedt rá Harley,- Neked mi nem fura?
A férfi Harley második kérdését figyelmen kívül hagyva kifejtette mondandóját:
– Amikor megemlítetted neki a nevemet, azt mondta rá: „Te vagy Vince?” Mintha ismernie kéne valahonnan.
Picture

Ne! Rájött a titkomra? Egyáltalán, miért zavar ez engem? Miért próbálok megvédeni egy idegen emléket? Szerencsére Harley most is megmentett:
– Túlreagálod,- mondta. Ettől fellélegeztem.
Picture

– Szerintem inkább olyasmi akart lenni, hogy „Szóval Vince-nek hívnak”,- folytatta a lány,- Hiába néz ki felnőttnek, sokban még kisded. Szinte természetes, hogy ejt hibákat a megfogalmazásban.
Nem értettem, miért lennék sokban kisded, és egy kicsit talán sértett is a feltételezés. Harley-nak amúgy se volt igaza. Nem megfogalmazási hiba volt, csak elcsodálkoztam, hogy Vince tényleg létezik. De ő jobb, ha azt hiszi, amit Harley mondott.
Picture

– Sziasztok,- köszöntem, ahogy közelebb léptem hozzájuk.
– Szia!- örült meg nekem Harley, és felkelt a székből.
Vince csak értetlenül motyogott valamit, és ez mélyen elszomorított.
– Éhes vagy? Kérsz enni?- kérdezte Harley, és hogy biztosan értsem még a szájába is mutatott.
Csak akkor vettem észre a gyomrom korgását. Öntudatra ébredésem óta egyszer se volt benne étel. Ismét bólintással feleltem a kérdésre.
– Akkor együnk!- kiáltotta Harley.
Picture

Ahogy leértünk az újabb helyiségbe, Harley nekilátott túravezetésének.
– Ez itt a konyha,- mondta,- Régen menza volt és utáltuk, de ma már a megváltás színhelye.
Nevetett, majd folytatta:
– Általában hónapokra feltankoljuk, de ha kifogy, el kell mennünk új élelmet keresni, ami mindig egyre nehezebb. Majd neked is megmutatjuk.
– De az még soká lesz,- mondta Vince.
Picture

– Igen,- így Harley,- Na, mindjárt dobok össze valamit. Ne számíts nagy dologra, csak úgy vészhelyzetből tanultam meg főzni.
Nekem teljesen mindegy volt, csak egyek végre valamit! Bármit! Meddig voltam kifeküdve?
Picture

Végül mind a hárman együtt ettük meg a zabkásaféleséget, amit Harley főzött. Nem tudom, milyen étkezés volt. Vacsorának késő, reggelinek korai. Harley elég sokat beszélt közben, szinte be nem állt a szája, nekem meg még mindig kényelmetlen volt a beszéd. Vince pedig… nehéz napja volt. Legalább is remélem, tényleg ezért volt most ilyen mogorva. Az emlékemben kedves volt. Nagyon kedves…
Picture

Este pedig Harley megmutatta a szobámat:
– Remélem, megfelel. Van itt ágy, asztal, ami kell! A szekrényekben lévő ruhákat is használd egészséggel!
– Köszönöm.
– Szívesen. Na, jó éjt!
Picture

Ki tudja miért, nagyon fáradt voltam, ezért úgy dőltem az ágyba, mint a zsák. Alig telt el idő, és már mélyen aludtam. Álmomban újabb képek jelentek meg. De csak álom vagy újabb emlék? Ki tudja?
Picture

Egy erdőben voltam (vagy volt ő) és ott volt Vince is, de már valamivel idősebben, mint az előző emlékben. Olyan 14-15 éves lehetett.
– Ne foglalkozz Jessicával, csak egy hülye liba,- mondta.
– Ebben egyetértünk,- feleltem.
Picture

– Kekszet kérsz?- kínált meg Vince.
– Köszi, elfogadom,- mondtam, és vettem.
– Nem fázol?
– Én?- értetlenkedtem, de mire észbe kaptam, már rám is terítette a kabátját.
Picture

– De akkor mi marad neked?- kérdeztem, de még mielőtt válaszolni tudott volna, feltűnt Harley.
Igen, ez Harley volt kamaszként.
– Szia, Harley! Mi újság?- kérdezte Vince.
– Segítenél?- kezdett hozzá a lány, köszönés nélkül,- Találtam egy kutat, de egy kicsit beragadt. Kéne egy erős férfiember, aki segít megtölteni a kulacsom.
Picture

– Az vagyok én!- vállalkozott Vince, majd felém fordult,- Várj egy percet, Vic! Rögtön jövök.
Még mielőtt bármit szólni tudtam volna, elment. Együtt Harley-val.
Picture

Akkor hirtelen felébredtem, de még tisztán emlékeztem az álmomra. És nagyon dühös voltam Harley-ra, amiért elszakítottam tőlem Vince-t. Erős férfiember? Na, nem rá terített a kabátját, hanem rám! Meg nekem adott kekszet! Jó, tudom, ez mind gyerekes hülyeség, mivel csak álmodtam az egészet.
Picture

De nem is akartam tovább álmokkal foglalkozni, így felkeltem, felöltöztem, és kimentem a folyosóra. Szép márciusi reggel volt, az ablakon besütött a Nap. Úgy szerettem volna kimenni, de Vince és Harley valami miatt úgy védték az épületet, mint egy erődöt. Azóta már tudom, megvan rá az okuk.
Picture

Véletlenül kihallgattam Vince és Harley értelmetlennek és jelentéktelennek tűnő beszélgetését, amire a közelmúltig nem is gondoltam.
– De a zombik nem tudnak aludni és enni se!- értetlenkedett Vince.
– Nem bizony,- mosolygott Harley,- Nincs is szükségük rá, halottak!
– Akkor a jó öreg Bradley valamit nagyon jól csinált.
– A zombik is csak a baktérium mutálódása miatt ilyenek. De most itt van Victoria.
Picture

– Szép jó reggelt, Victoria!- köszönt rám Harley,- Kialudtad magad…? Látom, ma se vagy valami beszédes hangulatban.
De ahogy elnéztem, Vince se. Talán még mindig rossz volt a hangulata? Talán engem okolt valami miatt? De amúgy nagyon jól nézett ki. Miért vert gyorsabban a szívem, akárhányszor megláttam?
– Nem eszünk valamit?- kérdezte a férfi.
Picture

A reggeli alatt Vince továbbra is távolságtartó volt, nem úgy, mint az álmomban. De Harley-ra továbbra is a beszéd indokolatlan mennyisége volt jellemző:
– Az utolsó kiruccanásunk, illetve az azelőtti óta van nálam egy csomó mag és palánta. Talán még jók is. Talán, ha valahogy termeszthetnénk saját növényeket, mindig lenne itthon friss zöldség és gyümölcs. Igaz, nőnek máshol maguktól is, de ha a miénk lenne… kevesebb kockázat, mellesleg mindig a hazai a legjobb. Mit szóltok?
– Jó ötlet,- fejeztem ki véleményemet.
Valóban érdekes ötletnek tűnt és nagyon lelkes voltam.
Picture

– Remélem, hogy tetszeni fog,- mosolyodott el Harley,- Vince, te segítesz?
– Felőlem,- motyogta a férfi,- Úgysincs jobb dolgom.
– Remek,- jelentette ki a nő,- Akkor jobb most rögtön munkához látni!
Picture

Otthon volt egy kertészkedésre fenntartott terem. Harley pedig nagyon jól értett a növényekhez.
– Ezek pár napon belül kicsíráznak, és…- magyarázta,- Hahó, Victoria! Itt vagyok! Miért bámulod állandóan Vince-t?
Picture

Neki is feltűnt? Vége az életemnek! Zavarba jöttem. Ilyenkor talán jobb, ha témát váltok. Úgyis volt egy dolog, amire végtelenül kíváncsi voltam. Itt az alkalom feltenni a kérdésemet!
– Tegnap véletlenül meghallottam valamit, amit Vince-nek mondtál,- kezdtem,- Miért mondtad azt, hogy hiába nézel ki felnőttnek, sokban még kisded vagyok? Egyáltalán, ki vagyok és miért nem emlékszem semmire?
A kérdésem őt hozta zavarba. Valamit titkolni akart? Nincs jogom tudni, ki vagyok?

Szerelem: A világ romjain – 3. A világ vége

Picture

Teljesen megfagyott a levegő. Éreztem, hogy valami teljesen érzékeny témára kérdeztem rá, csak azt nem tudtam, miért.
– Semmire se emlékszel?- kérdezte végül Vince. A puszta ténytől, hogy hozzám szólt, gyorsabban kezdett verni a szívem.
– Csak a nevemet tudom,- feleltem,- de…
Azt akartam mondani, hogy lehet, hogy az se az enyém, de nem akartam bevallani az emlékeimet. Volt egy olyan érzésem, hogy Vince akkor rájönne, hogy szeretem.
Picture

Harley mélyen sóhajtott, leült egy közeli székre, majd beszélni kezdett:
– Mi vagyunk az utolsó három ember a Földön. Kint mindenhol élőhalott zombik mászkálnak, akik egy harapással magukhoz hasonlóvá tesznek. De azt nem ajánlatos megkockáztatni, mert akivel megesik, örökre elveszíti a lelkét. Érted?
– Nem igazán,- vallottam be.
– Nos, te…- mondta a lány kissé habozva,- te… tőlük mentettünk meg és… beverted a fejed. Pár napig ki voltál feküdve, és biztos nagy sokk ért, ezért nem emlékszel semmire. De talán majd fogsz.
Picture

– Harley!- kiáltotta Vince.
– Miért, úgy történt,- felelte a megszólított,- Ugye Vince?
– Igen, pont úgy.
– De ne félj,- szólt Harley most hozzám,- Itt nem bánthat senki.
Picture

Kicsit elgondolkodtam az előbb hallottakon, és a következő következtetésre jutottam:
– De a zombik nem tűnhettek elő csak úgy a semmiből. Honnan jöttek?
– Ez a kissé klisés, de tanulságos története annak, ha a tudomány túl messzire megy,- felelte Harley,- De most aztán visszafordíthatatlanul messzire ment, és ez az egész világ veszte lett.
– Meséld el!- ösztönöztem.
Picture

Harley újabb mély levegőt vett. Látszott, hogy nehezére esik ezekről a dolgokról beszélni, de az is, hogy feltétlenül tudatnia kell velem.
– Tudod, van egy az emberiséggel egyidős vágy,- fogott hozzá,- Az emberek sose tudták elfogadni a halál tényét. De a halál legyőzhetetlen, az ember legfőbb igazi ellensége.
Picture

„Minden esetre a 20. század végén vagy a 21. elején mégis támadt valami nagyokos tudósnak egy ,remek’ ötlete, amit először 8 évvel ezelőtt, 2094-ben sikerült megvalósítani.  A lényeg az volt, hogy kifejlesztettek egy baktériumot, ami nem tudom hogyan pontosan, de regenerálni tudja a halott sejteket és életre lehetett vele kelteni a holtakat.
Picture

„Először a nyilvánosság előtt tesztelték. Jelen volt egy csomó újságíró, orvostanhallgató, egyetemi professzor, tudós, és a mi iskolánkat képviselte az osztályfőnökünk, aki a legjobb biosztanár volt a környéken. Az ő arcára viszont nem az, az optimista lelkesedés ült, mint mindenki máséra.
Picture

„Ja, igen, amúgy mi is ott voltunk, mert az egyik osztálytársnőnk anyja volt az egésznek a vezetője, így a lány segített bejutni. Egyébként az ő neve is Victoria volt. Szóval titokban végignéztük az egészet.
Picture

„Már mindenki izgatottan várt, de az ofőnk még félrehívta a vezető tudóst, Dr. Sarah Mitchellt.
– De Bradley, így is csúszásban vagyunk,- tiltakozott a nő.
– Ígérem, gyors leszek.
– Jól van, mondja, mit szeretne?
Picture

„- Biztos ezt akarja, Sarah?
– Ugyan, miről beszél?- értetlenkedett a hölgy,- Ezért küzdünk már 100 éve. Nem is 100 éve, a történelem kezdete óta! Hát nem lenne csodálatos, ha mindenkinek lenne egy új esélye élni? Ha örökké együtt lehetnénk azokkal, akiket szeretünk? Itt egy megvalósult csodáról van szó!
– Én a csodákban nem hiszek, Sarah. Ez egyszerűen az, az eset, amikor az ember istent játszik.
– Ezt meg hogy érti?
Picture

„- Nézze,- folytatta a tanár,- maga a tudós, én csak egy egyszerű középiskolai tanár vagyok. Tisztelem magát és a munkásságát, de higgyen nekem, ennek nem lesz jó vége!
– Állom a fogadást,- nevetett Sarah, majd visszasietett a főhelyiségbe. Az osztályfőnök ingerülten belecsapott a levegőbe, majd követte.
A beszélgetés kihallgatása minket is elbizonytalanított egy kicsit, de hát 12 évesek voltunk! Ilyet eddig csak filmekben láttunk, így izgatottan vártuk a tényleges megvalósulást.
Picture

„Dr. Sarah Mitchell mondott egy rövid és jelentéktelen beszédet, majd hozzáláttak az újraélesztéshez. A 23 éves férfi, akit életre keltettek, már 1996 óta halott volt, de az eddig lefagyasztva tartott holtteste most tényleg életre kelt! Csak egy baj volt vele: nem volt… minek is nevezzem? Az a plusz, amitől többek vagyunk a zombiknál. Nem volt lelke!
Picture

„Emiatt az egész kudarcot vallott, hiszen az üres testben megmaradt primitív ösztönök arra késztették, hogy megtámadjon egy fiatal újságírónőt. Próbálták leállítani, de a végén nem maradt más megoldás, mint lelőni. Emlékszem, nagyon megviselt minket a látvány. Az eset miatt a kísérleteket be is rekesztették.
Picture

„De csak hat évre. 2100-ban ugyanis előkerült egy gazdag üzletember, Mr. John Bennett. Ő volt az iskolánk igazgatója, és az övé volt itt minden. Mindene megvolt tényleg, de legjobban a feleségét szerette. Az ő nevét nem tudom, de azt igen, hogy autóbalesetben halt meg.
Picture

„Bennett nem tudta túltenni magát felesége halálán, ezért valahogy meggyőzte Sarah Mitchellt, hogy élessze fel a nőt. Én azt se tartom elképzelhetetlennek, hogy megzsarolta, de Dr. Mitchell végül belement, ezzel aláírva mindenki halálos ítéletét, beleértve a sajátját is.
Picture

„Titokban életre is keltették a nőt, de nála is ugyanaz volt a helyzet, mint a 6 évvel azelőtti férfinél: felkelt, tudott mozogni, de lelke neki se volt. Viszont a hölgy az előző alannyal ellentétben valahogy elszabadult.
Picture

„Pontos részleteket nem tudunk, de a labor valahogy felrobbant, miután Mrs. Bennett különböző vegyszerekkel került kapcsolatba. Ezek hatására a szervezetében lévő baktérium mutálódott és elszaporodott. Akinek belekerült a szervezetébe, annak már csak percek vagy órák kérdése volt, hogy maga is élőhalottá váljon.
Picture

„Igaz, az anyag egy idő után legyengült, és ma már csak harapással terjed. Ez számunkra jó hír, hiszen így elég komoly esély van a meneküléshez, de a világ szempontjából már késő. Csupán néhány napba telt, hogy a 2100-as év járványa világméretű legyen.”
Picture

– Ez tehát a történet,- ért a végére Harley,- tragikus, tudom.
Az arcán lecsordult egy árva könnycsepp, amit el is törölt. Én nem tudtam sírni, de erősen sokkoltak a hallottak. Nem emlékeztem tisztán a zombik előtti világra, nem is értettem meg mindent, de tudtam, hogy valami nagyon szörnyű történt.
Picture

– És nincs valami gyógyszer?- kérdeztem ártatlanul.
– Amivel meggyógyíthatjuk a zombikat?- nevetett Vince gúnyosan,- A halálra nincs gyógyszer.
– Nem úgy értettem,- feleltem,- Hanem hogy többen ne lehessenek zombik.
– Bujkálunk, ezt tudjuk tenni,- mondta Harley.
Picture

– Lehet, hogy a tudósok tudnának valamit,- tette hozzá Vince,- De sajnos már csak mi maradtunk.

***

Picture

Ez a nap is gyorsan eltelt, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ismét eljött az alvás ideje. Nagyon jól is jött, hiszen nagyon elfáradtam az egész napos kertészkedéstől. Remélem, meg is érte a sok erőfeszítés és finomakat fogunk enni.
Picture

De ismét Vince-ről álmodtam. Jelentéktelen apróság volt, de nagyon valósnak tűnt és teljesen zavarodottan ébredtem. Igen, most már teljesen egyértelmű: beleszerettem. Csak egyet nem tudtam: én voltam szerelmes, vagy a kislány, aki az álmaimban voltam?
Picture

Hirtelen minden aggodalmam kijött és sírtam. Előtte még sose sírtam. Harley története is „csak” meghatott és elborzasztott, de tényleges könnyek nem hullottak. Vagy lehet, hogy már sírtam, csak nem emlékeztem rá? Miért nem emlékeztem semmire? Miért tűntek az álmok mégis emlékeknek? Egyáltalán, Vince miért volt ilyen mogorva, mikor az álmaimban mindig kedves volt? És miért szerettem bele az álombeli Vince miatt az igaziba? Miért, miért, miért?
Picture

Harley közben bejött ellenőrizni valamit, és persze észrevett engem. Valami miatt olyan megalázónak találtam, hogy sírni látott. Azt hittem, erős vagyok.
– Victoria? Te sírsz?- kérdezte.
Aggódott.
– Menj el!- förmedtem rá könnyeim záporából.
Picture

Harley persze nem volt hajlandó így magamra hagyni.
– Na, mi a baj?,- kérdezte, miközben átölelt,- Ne sírj! Nem bánt senki, biztonságban vagy.
Nem feleltem. Mi is volt a baj? Jobb kérdés: mi az, ami nem? Haragudtam erre a lányra, aki engem ölelt és vigasztalni próbált, mert álmomban mindig ő hívta el tőlem Vince-t, akit szerettem, de ő pedig a valóságban gyűlölt. Aztán azt se tudtam, ki vagyok és honnan jöttem. Csak azt, hogy vége a világnak és csak hárman vagyunk. De mi történt a szüleimmel? Csak voltak ők is.
Picture

– Hol vannak a szüleim?- követeltem.
– A… szüleid?- értetlenkedett Harley,- Emlékszel rájuk? Ez a baj?
– Nem,- ismertem be,- Az a baj.
– Hát, ki tudja. Én is elvesztettem az én szüleimet. És én emlékszem rájuk. De ne is beszéljünk erről!
Picture

– Beszéljünk vidám dolgokról!
– Vidám?- kérdeztem vissza, mintha ez egy csúnya szó lenne.
– Igen, például a divatról!- vágta rá Harley.
– Nem érdekel.
Picture

– Dehogy nem! Van is egy jó ötletem!- mosolygott Harley, majd megragadta a kezemet és kivezetett a szobából.
Kíváncsi voltam, mire gondolt, bár az igazat megvallva, kicsit féltem is.