Sims Addicts

2102-t írunk. Gondolom, a legtöbb ember nem erre a látványra számít ezzel az évvel kapcsolatban. Hol vannak a felhőkarcolók, a repülő autók, a robotok? Nos, az utóbbi évszázadok során valóban nagy fejlődések mentek végbe. Az emberek elektromossággal tudtak világosságot hozni…

– Ez a tusoló,- mutatta meg Harley a nekem szükséges helyiséget,- Ugye el tudod intézni? Bólintottam, mire folytatta: – Oké. Hoztam tiszta ruhát is. – Köszönöm. – Szívesen, Victoria. Na, intézd el! Ha bármi kell, szólj nyugodtan!- mondta a lány…

Teljesen megfagyott a levegő. Éreztem, hogy valami teljesen érzékeny témára kérdeztem rá, csak azt nem tudtam, miért. – Semmire se emlékszel?- kérdezte végül Vince. A puszta ténytől, hogy hozzám szólt, gyorsabban kezdett verni a szívem. – Csak a nevemet tudom,-…

Harley végül nem csinált semmi rémisztőt. Sőt, még imádtam is, amit művelt velem, hiszen rajtam élte ki kreativitását, már ami a kozmetikát és a fodrászkodást illeti. – Na, hogy tetszel magadnak?- kérdezte a lány miközben elém tolta a tükröt. Teljesen…

Egész este a könyvtárban voltam. A könyvek lenyűgöztek, bár egy dolgot sajnálattal tapasztaltam: a beszédre emlékeztem, az írásra-olvasásra nem. Mi rejlik a fura krikszkrakszok mögött? Úgyhogy végül egy dolog maradt: elő az ABC-s könyvekkel! Meg akartam tanulni olvasni, hogy leköthessem…

Bár Vince megbocsátott azért a bizonyos esetért, nem lőttünk többet. Jobb is így, hiszen magamat ismerve rég kivertem volna valakinek a szemét. Persze csak véletlenül, mert nem voltam szadista. Vince és én amúgy igaziból soha nem is beszélgettünk. Köszöntünk egymásnak…

– Nem értem,- értetlenkedtem,- Mit akarunk most a laborban? – Van valami, amiben csak te tudsz segíteni,- felelte Vince. – Én? Hogyan? Vince az asztalhoz vezetett, és a kezembe nyomott egy füzetet. – Ezeket a tervrajzokat egy nem túl messzi…

Másnap valóban korai volt a kelés, hiszen még sötét volt akkor. Harley reggel szinte rám tört, amikor még édesdeden alukáltam. Mondjuk már többször is csinált ilyet, többnyire be is zártam az ajtót, de most nagy izgalmamban elfelejtettem. Enni sem igazán…