Szerelem: A Világ Romjain

Szerelem: A világ romjain – 6. Tanulás útján

Picture

Bár Vince megbocsátott azért a bizonyos esetért, nem lőttünk többet. Jobb is így, hiszen magamat ismerve rég kivertem volna valakinek a szemét. Persze csak véletlenül, mert nem voltam szadista. Vince és én amúgy igaziból soha nem is beszélgettünk. Köszöntünk egymásnak és már nem volt olyan goromba, ami fél siker ugyan, de haladás. De az igazi siker még messze volt. Nagyon messze.
Picture

Minden nap ugyanúgy folyt. Harley és én sokat főztünk vagy kertészkedtünk, miközben ő állandóan a régi iskolai sztorikat elevenítette fel. Én rendszerint csendben voltam, mert egyszerűen nem volt mondanivalóm. De legalább már kívülről fújtam minden történetét, azon túl pedig több receptet és növény biológiáját.
Picture

Ritkán hármasban is csináltunk dolgokat. Filmet néztünk, videojátékoztunk meg ilyenek. De ezeket igazság szerint csak Harley erőltette. De legalább azt is megtudtam, hogy honnan van még mindig áram: magunknak termeljük napenergiával!
Picture

De amikor néha magamra hagytak a könyveket bújtam. Gyakran egész éjszakákat töltöttem a könyvtárban és csak a hajnali órákban mentem aludni. De legalább a felfogóképességemnek és a nagyszerű felfogóképességemnek köszönhetően csupán hat nap alatt megtanultam folyamatosan olvasni, még nehéz szövegeket is. Remélem, ezzel rekordot döntöttem.
Picture

Ezek után mindent elolvastam, ami a kezem közé került. Mesékkel kezdtem, utána jöttek hosszabb regények, drámák. Közben pedig tankönyveket is bogarásztam.  Szerettem az irodalmat, érdekelt a művészettörténet, de a biológia és a kémia is. (Megjegyzem: olvasottságomnak hála nem estem pánikba akkor se, amikor egy nap minden előzmény nélkül fájt a hasam és elkezdtem vérezni.) Néha aggasztott, hogy túl gyorsan tanulok meg dolgokat, többnyire viszont örültem neki.
Picture

– Muszáj neked állandóan olvasni?- jegyezte meg Harley szinte minden nap,- Inkább segíts rendbe rakni a konyhát!
– Ne már!- volt a leggyakoribbi válaszom.
Így teltek el hetek, hónapok. Fél év.
Picture

Aztán egy nap- legalább is azt hittem- megtörtént az, amire mindig is vágytam és vártam.
– Mi ez a zene?
Picture

– Victoria! Te zongorázol?!- lepődött meg Vince, amikor belépett a könyvtárba és meglátott.
– Igen,- feleltem röviden. A játékot viszont egy pillanatra se hagytam abba.
– Te tudsz?- folytatta a teljesen ledöbbent Vince,- Hogyan?
– Nem nehéz. Csak tudni kell, mi mit jelent a kottán. Aztán minden megy magától.
Picture

– Te nem érzed nehéznek?- értetlenkedett a férfi,- A nővérem 2 évig zongorázott és sose tudott ilyen profin. Abba is hagyta, mert túl nehéznek találta. De te… mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hol tanultad?
– Könyvből. De azt hiszem, tudok táncolni is.
Picture

– Azt is könyvből?
– Azt filmből,- feleltem.
– Mutasd!- követelte Vince.
Itt kívántam azt, bárcsak meg se szólaltam volna.
Picture

Raktam be zenét. Arra jobban megy. Igaziból kicsit szégyelltem, hogy Vince meghallotta, ahogy zongoráztam. De úgy tűnt, tetszett neki. Ezért annyira nem féltem megkockáztatni a táncot is.
Picture

A tánc pedig a kertészkedésnél is jobb testmozgás, szerintem. Jól mutat és nem lesz tőle koszos a kezem se. Nem mintha zavarna egy kis kosz…
Picture

– Miért hagyod abba?- kérdezte Vince.
– Ez így olyan izé. Én táncolok, te meg csak úgy nézed. Azt hittem, nem fog zavarni, de mégis…
Nem szívesen panaszkodtam, de tényleg kicsit kellemetlenül éreztem magam.
Picture

Végül az következett be, amire a legkevésbé számítottam, már ha számítottam rá egyáltalán:
– Akkor nem nézlek. Szabad egy táncra?
– Oké,- nyögtem ki, majd még mielőtt észbe kaptam volna, megragadta a kezemet.
Picture

Vince kicsit ügyetlen táncos, de tudtam vezetni. Szerintem a „balesetem” előtt is tudtam táncolni, talán zongorázni is. Ki tudja. Minden esetre szerettem ezeket csinálni, és- Vince szerint legalább is- még jó is voltam bennük. Mindig jó, ha az embernek van valamihez tehetsége.
Picture

– Te tényleg jó vagy,- jegyezte meg a férfi.
– Köszi,- pirultam el.
– Mit szólnál egy emeléshez?
– Egy mihez?
Picture

A meglepetések sorozata folytatódott: valóban felemelt, ami elég ijesztőnek tűnt amúgy.
– Jó ég! Nem vagyok nehéz?- sikítottam.
– Dehogy!- vágta rá Vince semlegesen. Tényleg nem olyan volt a hangja, mintha nagyon erőlködött volna.
Picture

A nagy emelés alatt Harley is belépett és nagyon döbbent fejet vágott.
– Ti… mit műveltek?- törte meg egyszer csak a hosszú, kínos csendet.
Nem értettem, mi okozta a hirtelen jött hangulatváltozást.
Picture

– Mi csak,- kezdett Vince az értelmetlennek tűnő magyarázkodásba,- Ez nem az, aminek tűnik.
– Örülök, hogy jól kijöttök. Megyek is,- mondta Harley kissé ingerülten, mégis nyugodtan és elindult kifelé.
– Harl’, várj!- kiáltott utána a fiú, majd követte. Én is mentem utánuk.
Picture

Két társam a folyosón beszélgetett, Vince erősen gesztikulált. Én megálltam az ajtóban hallgatózni. Biztosan láttak, de nem foglalkoztak velem.
– Nagyszerű hírem van!- jelentette be Vince, aki szinte ugrált örömében,- Victoria szerintem emlékszik dolgokra!
– És ennek örömére csak úgy emelgeted?- dünnyögte a lány unottan.
– Igen… nem… nem érted.
– Most már tényleg nem.
Picture

– Victoria profi módon tud zongorázni és táncolni. Mellesleg azt mondta, zongorázni könyvből tanult.
– És?- kérdezett rá a nő.
– Tud olvasni!
– Tudom. Hosszú ideje csoda, ha könyv nélkül látod.
Picture

– Jó, de te tanítottad meg?- kérdezte Vince.
– Nem,- felelte Harley,- Mert te?
– Én se. De nem ez a lényeg!
– Akkor micsoda?
Picture

Vince lelkes magyarázatba fogott:
– Eddig a beszéden kívül nem volt semmi emléke. Most viszont hirtelen tud olvasni, zongorázni, táncolni. Ha ezekre emlékszik, akkor talán másra is!
Picture

– Konkrétan mire gondolsz?- kérdezte Harley.
– Arra, ami segíthet a zombik ellen.