The Last One Standing – Az utolsó – 5. Más kárán kacagva

Picture

Patrick Wilson a börtön egyik cellájában üldögélt, és próbált nem törődni azzal, hogy a szomszédos cellában lévő férfi méregeti őt, még ha ennyire feltűnően is tette. Egész éjszaka nem aludt: képtelen volt rá a kemény deszkapadon. A narancssárgán virító, durva ruha dörzsölte a bőrét, és minden mozdulat fájdalommal járt.
Magában már bekerülése óta számolgatta a bírósági tárgyalásig hátralévő időt. Most is épp újraszámolta, mikor az őket felügyelő rendőr a cellájának ajtajához lépett és matatni kezdett a zárral.
– Látogatója érkezett – magyarázta cselekedetét a férfi.
Patrick rögtön gondolkodni kezdett, hogy ki lehet az. Remélte, hogy nem a lánya jött el, mert belehalna a szégyenbe. De aztán jobban belegondolt, és rájött, hogy a lánya nem valószínű, hogy eljön hozzá. Nem álltak túl közel egymáshoz: egyazon házban éltek, de szinte csak egymás mellett. Ha meg kéne mondania, hogy hol lehet most a lánya, biztos rosszul tippelne.
Picture

Miközben a további lehetőségeken gondolkodott a látogatója kilétét illetően, már a rendőrrel haladt kifelé egy szürke, rideg folyosón. A rendőr egy szót sem szólt arról, hogy ki érkezett hozzá, csak beirányította egy terembe, majd az ajtónál megállt, egy asztal felé bökve. Az asztalhoz leülve Patrick meglepődött, de rögtön tudta, hogy miért van itt az illető.
– Jó reggelt, Tina – köszöntötte a könyvtárost.
– Haragszik rám? – kérdezte a nő köszönés helyett.
– Miért haragudnék? – kérdezett vissza a férfi az üvegbe vájt kis lukacskákon keresztül.
– Tudom, hogy rájött, hogy miattam van itt – sütötte le szemét a könyvtáros.
– Tudom, hogy maga mondta a rendőröknek, hogy én voltam – bólintott lassan az író.
Picture

– És miért nem haragszik? – csodálkozott a nő azon, hogy Patrick nem hogy nem ugrott talpra, és kezdte habzó szájjal verni az üveget, megpróbálva áttörni, hogy aztán megfojthassa őt, de még csak meg sem emelte a hangját.
– Mert ez volt az egyetlen ésszerű magyarázat. Ott voltam – felelte a férfi, mint ha mi sem lenne természetesebb.
– Szóval tényleg maga tette? Nem néztem volna ki magából… – kapott a szájához Tina döbbenten.
– Nem, nem én voltam. Író vagyok, a fenébe is! Az lényegében a munkahelyem volt. Amit szerettem. Mint ahogy el is mondtam ezt magának – mondta Patrick még mindig higgadtan.
– Annyira sajnálom. De… nem tehettem mást – mentegetőzött a nő hosszabb szünet után.
– Én is épp ezt mondtam három perccel ezelőtt – mondta a férfi. – Mellesleg az sem tett jót az ügyemnek, hogy a könyvtár mellett lévő rendőrségi épület kamerái felvették, ahogy kirohanok az épületből, és elhagyom a helyszínt… – tette hozzá, hogy egy kicsit enyhítse a nő bűntudatát. Közben pedig magát szidta, amiért elfeledkezett arról a tűz éjszakáján, hogy egyenesen a rendfenntartás tiszteletnek örvendő épületének tövében pihent le, mielőtt tovább indult volna.
– Ha nem maga tette, akkor szabadon engedik majd – bíztatta Tina, akinek látszólag csillapodott a bűntudata, de őszintén remélte, hogy a férfi nem sínyli meg semennyire sem a procedúrát.
Picture

– Ettől nem félek. De elég sokára lesz még a tárgyalás. Annyi ideig itt lenni, ahelyett, hogy a könyvemen dolgoznék, időpocsékolás, ráadásul megalázó is – forgatta a szemét a férfi. – De kibírom valahogy, aztán meg mehetek haza.
– Bizonyítani tudja, hogy nem bűnös? Talán látta a tettest? – kérdezte Tina, hiszen ezt vélte az egyetlen lehetséges indoknak arra, hogy Patrick ilyen biztos a szabadulásában. – Ha látta, akkor miért nem mondta el a rendőröknek, mikor elfogták magát? – gondolkozott el aztán az ellentmondáson.
– Mert nem láttam. Semmit nem láttam tisztán abban a tűzben – állította Patrick.
– Várjunk, maga odabent volt, mikor kitört a tűz? – kérdezte Tina, megdöbbenve az eddig ismeretlen információn, ami miatt még kevésbé tűnt logikusnak a cselekedet, amivel a férfit vádolták. – Miért gyújtotta volna fel a könyvtárat, ha odabent volt?
Picture

– Nem én gyújtottam fel, ilyen egyszerű – vonta meg a vállát az író.
– És mi van, ha az a valaki, aki gyújtogatott, tudott arról, hogy van valaki odabent? – célozgatott Tina.
– Maga szerint valaki meg akart ölni? – lepődött meg Patrick a feltételezésen. – Kicsit talán túl sok krimit néz mostanában – utasította el a nő gondolatmenetét.
De aztán egy röpke pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy mi van, ha mégis igaz. A történtek pedig ezt a verziót támasztották alá.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner búcsúcsókot nyomott férje arcára, mielőtt Dean munkába indult volna, majd nekiállt reggelit készíteni Bennek.
– Ben! Ideje felkelni! A reggeli nemsokára kész! – kiabált fel az emeletre a sütésbe való belekezdés előtt, tudván, hogy mire a fiú lekecmereg az emeletről, kihűl a túl korán elkészített bundás kenyér.
– Mindjárt megyek! – hangzott az emeletről a fáradt fiú reakciója. A megszokottal ellentétben ezúttal Ben tényleg lent volt két perc alatt.
– Mi a reggeli? – ült le álmos fejjel a pulthoz.
– Hű, de gyorsan elkészültél. Még el se kezdtem – mormolt magában egy apró káromkodást a nő, mivel sosem tudta kiszámolni, hogy a fiú mikor jön le azonnal, és mikor kell fél órát várni rá. – Bundás kenyér jó lesz?
– Jó – biccentett Ben. Miközben a bundás kenyér sült, kínos csend telepedett a konyhára. Kathryn kellemetlennek érezte, hogy még ennyi idő után sincs semmi közös témája a fiúval. Aztán eszébe jutott, miről beszéltek tegnap délben.
– Elmondod, mi annak a fiúnak a neve, aki piszkál téged? Anélkül nem tudom felhívni a szüleit – vágott bele Kathryn.
– Biztos muszáj felhívnod? – ellenkezett Ben.
Picture

– Ezt már átbeszéltük. És belementél. Ha nem akarod, hogy kövesselek téged az iskolába, és egész nap téged figyelve rájöjjek, ki szekál, akkor mondd el, ki az. Hidd el, kötetlen a munkaidőm, ráérek – fenyegetőzött a nő, fölényesen mosolyogva. Ben végül beadta a derekát, és mikor a fiú már az asztalnál ülve ette a reggelijét, Kathryn tárcsázta a telefonkönyvben talált számot.
– Jó reggelt! – szóltak bele a telefonba a vonal másik végén meglehetősen kimerült hangon.
– Jó reggelt! Kathryn Turner vagyok, és Ashton Drew szüleit keresem.
– Sarah Drew vagyok, a nagyanyja. Miben segíthetek? – hallott egy nagyon fáradt hangot a nyomozó.
– Azért telefonálok, mert az unokája piszkálja a fiunkat az iskolában – tért a tárgyra Kathryn azonnal.
Picture

– Kérem, bocsásson meg neki. Ashton feldúlt mostanában. Az apja lehet, hogy eltűnt tegnap éjjel – magyarázkodott Sarah, miközben aznap már oly sokadszorra megindultak a könnyei. Azonban rögtön le is törölte őket, nehogy Ashton, vagy Grace megláthassa zaklatottságát, mivel nem akarta beavatni őket apjuk eltűnésének gyanújába.
Éppen azért, mert csak gyanú, nem lehet benne biztos, hogy tényleg megtörtént. Addig pedig felesleges ilyenekkel zaklatni a két gyereket. De ha bebizonyosodik a dolog, akkor se biztos, hogy elárulja nekik. Hiszen már így is nagyon kikészültek, amiért lassan egy napja nem látták az apjukat.
Biztos nekik is feltűnt a változás, és Sarah nem tudta, mennyi ideig lesz képes újabb hazugságokat kieszelni Will távollétét illetően, hogy továbbra is elaltassa a gyerekek gyanakvását.
– Kérem, ne keressen kifogásokat. Az a fiú már régóta zaklatja őt – idézte fel Kathryn Ben meséjét arról, hogy mióta tart ez a dolog, és emlékezett, hogy azelőtt elkezdődött, hogy az első eltűnési esetről hírt adott a tévé. Jogos, hogy emiatt zaklatott állapotba kerülhet bárki, de nem ez volt a kiváltó ok.
– Nem vagyok olyan állapotban, hogy veszekedni tudjak magával… – sóhajtotta Sarah megtörten.
Picture

– Nem akarok veszekedni – oszlatta el a nagymama kételyeit a nyomozónő. – Azt szeretném, hogy beszéljen Ashtonnal, és vegye rá, hogy hagyja békén Bent.
– Rendben. És sajnálom, hogy azon a fiún vezeti le a feszültséget – próbált elbúcsúzni és minél hamarabb lezárni ezt a kellemetlen beszélgetést.
– Miféle feszültséget? – lepődött meg Kathryn. – Vagy csak általánosságban mondta?
– Az apja…
– Igen. Eltűnt. Az előbb már mondta – vágott közbe Kathryn, aki utálta, ha az emberek úgy próbálták meggyőzni a másikat, hogy ugyanazt az egy érvet ismételgetik újra és újra.
– Azt akartam mondani, hogy elvált, és újra randizik. Ezt nem könnyű feldolgozni egy gyereknek – helyesbítette a nyomozó feltevését Sarah.
– Ben is ugyanezt éli át – vetette ellen Kathryn.
– Szóval maga is elvált? – lepődött meg a váratlan fordulaton Sarah.
– Nem… én… – hebegett Kathryn.
– Értem. Maga a mostohaanyja – bólintott Sarah megértően.
– Kérem, ne használja ezt a szót…
– Attól, hogy nem mondjuk ki, még ez a neve. Maga nem az igazi anyja – mutatott rá, nem éppen tapintatosan a tényre.
– De úgy szeretem, mintha az lennék – védekezett Kathryn.
– Elhiszem. Különben nem hívott volna fel most. Egyébként egyetértek magával. Sokszor a mostohaszülő jobb az igazinál. Én is mindig ezt mondogatom a gyerekeknek – fejtette ki gondolatait Sarah, miközben újra elködösült a tekintete.
– Köszönöm. Az összes mostohaszülő nevében…
Picture

​– Nem lenne kedve átjönni hozzám egy teára? – vetette fel az ötletet Sarah. – Megmutathatná, hogy milyen egy jó mostohaanya. És ha Bent is elhozza, talán végre kibékíthetjük őket az unokámmal.
– Rendben – egyezett bele Kathryn. – Még megfontolom. A telefonkönyvben találtam a számot. A hozzá tartozó lakcímre menjek? – kérdezte aztán.
– Igen. Akkor majd találkozunk – búcsúzott Sarah.
– Persze. Majd valamikor – köszönt el Kathryn is, majd lerakta a telefont, és csatlakozott a reggelihez, azon tépelődve, hogy el merje-e engedni Bent az iskolába.
Ha Sarah nem tud beszélni Ashton fejével, akkor Ben még nagyobb bajban lesz. A piszkálódó fiú megtudja, hogy Ben bepanaszolta, és talán megbosszulja. Vagy ha ezt még el is nézi, akkor az apja eltűnése újabb feszültségforrás az életében, ami plusz indulatot jelent, az pedig több gondot Bennek.
*        *        *
Picture

Abby Primory már tíz perccel túllépte az ebédszünete időkeretét, amire még sosem volt példa azelőtt. De látni akarta Willt, és megkérdezni tőle, hogy mi történt tegnap. Néha már-már eltökélte magát, hogy feláll és elmegy, hiszen nem akar kamu kifogásokat hallgatni, de aztán mégis maradt, és tovább várt, remélve, hogy jóslatával ellentétben Will tud adni valami ésszerű magyarázatot.
– Megtenné, Miss Primory, hogy visszamegy dolgozni? – lépett be az ajtón Brandon Leigh, a főnöke.
– Persze, már megyek is, csak…
– Csak mi? Már így is tovább ebédelt a megengedettnél – vonta össze a szemöldökét a férfi.
– Előbb még elintéznék egy hívást – mondta Abby, bár inkább sikeredett kérdésnek, és hangzott engedélykérésnek, mintsem kijelentésnek.
Picture

– De siessen – kérte a férfi, majd eltűnt a folyosón. Abby elővette a telefonját, és tárcsázta Will számát.
– Halló? – szólt bele a telefonba egy nő, remegő, rekedtes hangon.
– Halló, én Will Drew-t keresem… biztos félrenyomtam valamit… – bizonytalanodott el Abby.
– Nem, ez Will mobilja – cáfolt rá a feltételezésre a hang a vonal másik végén, majd szipogás nesze hallatszott a kagylóból.
– Biztos?
– Miért ne lenne az? – kérdezett vissza a hang a vonal másik végén.
– Tegnap este randim lett volna vele, és ejtett. Meg akartam kérdezni, miért, de most már tudom, úgyhogy…
– Ja, azt hiszed, hogy a barátnője vagyok? – nevetett a hang, de a nevetésbe valami keserves kín is vegyült, groteszkké téve a reakciót. – Hízelgő, de az anyjával beszélsz.
– Ó… öhm, tudná adni Willt? – harapdálta Abby az ajkait idegességében és szégyenében.
Picture

– Sajnos nem. A fiam… valószínűleg eltűnt – bökte ki nagy szünet után Sarah, miközben újra szipogni kezdett. Ashton már elment az iskolába, és mikor Grace nem figyelt, nem tudta tovább kontrollálni magát, és sírásban tört ki. Grace már egy ideje aludt, a nő pedig órák óta zokogott, hol erősödő, hol pedig gyengülő rohamokban, de lassan kezdett kiszáradni és a sírás hüppögéssé csöndesedett a könnyek fogytával.
– Tessék? Mikor? És hogyan? – döbbent le Abby a szörnyű hír hallatán.
– Szerintem úgy történt, ahogy a többi esetben is. És tegnap délután tűnhetett el, mielőtt elindult volna a randijára.
– Szóval ezért nem jött el – könnyebbült meg Abby, de rögtön el is szégyellte magát, hogy hogyan érezheti magát megkönnyebbültnek, ha Will eltűnt.
– Nem akarja esetleg, hogy… átmenjek munka után, és beszélgessünk erről? Biztos… ráférne magára egy kis segítség – ajánlotta fel Abby, miközben a torka elszorult.
Picture

Képek villantak be az agyába, amint Will egy sötét pincében ül a többi eltűnt emberrel. Görcsbe rándult a hasa, és végre felfogta, mit is jelent pontosan az, hogy Will eltűnt. Most már el is felejtette, hogy dühös volt, amiért felültették.
– Nem. Megvagyok – felelte Sarah az ajánlatra, próbálva elfojtani zaklatottságát legalább ennek a kijelentésnek az erejéig. – Meglepő módon mindenki hívogat ma. Olyanok, akikkel sose beszéltem ezelőtt… – gondolt bele.
– Biztos ne menjek át? – kérdezte újra Abby.
– Miattam, vagy maga miatt? – kérdezett vissza Sarah. Rájött ugyanis, hogy a lány beszélni akar valakivel Will eltűnéséről, és nem nagyon voltak olyanok, akik ismerték őt kettőjükön kívül. Így igazából azért akart átmenni hozzá, hogy könnyítsen a lelkén.
– Mindkettő – ismerte be Abby.
– Akkor hát várom magát – búcsúzott Sarah, arra gondolva, hogy neki is jól jöhet azért a lelki támogatás. Igaz, hogy eddig egész életében megvetette a dolgot, mert utált gyengének mutatkozni, de akkor is. Eltűnt a fia. Ezt senki nem lenne képes egyedül, ép ésszel feldolgozni. Bár kételkedett benne, hogy a társaság segítene abban, hogy fel tudja fogni a történteket. De adott egy esélyt a dolognak.
Picture

– Köszönöm – hálálkodott Abby.
– Tudja, hová kell jönnie? – kérdezte az asszony, miközben újabb zsebkendőt vett a kezébe.
– Igen – felelte Abby. – Will már mondta párszor, hogy hol lakik. Remélem, jól emlékszem még – mondta, majd pár percig egyikük sem szólalt meg. Mind a ketten tudták, hogy a beszélgetésnek vége, így Abby végül lerakta a telefont, és bármennyire nem volt se kedve, se lelki ereje hozzá, visszament dolgozni.
*        *        *
Picture

Brandon Leigh visszament irodájába, és újra tárcsázta a recepciót, de ott is csak azt erősítették meg, hogy William Drew aznap nem jött be dolgozni. A férfi ingerülten tette le a telefont. Fejben már nekiállt fogalmazni beosztottja felmondólevelét, mikor megcsörrent a telefon. A recepcióról érkezett a hívás.
– Mégis megjelent? – kérdezte azonnal, de ezúttal is csak nemleges választ kapott.
– Nem ezért keresem, hanem azért, mert egy Christie Derulo nevű látogatója érkezett – hallotta a recepciós nő hangját.
– Engedje fel! – kérte Brandon, bár izgatottságában, és az előbbi ingerültsége miatt inkább utasításnak hangzott.
A recepción dolgozó nő már megszokta az egyenes arányosságot az emeletszám és az arrogancia között, így szó nélkül letette a telefont, és útba igazította a válaszra várakozó, aktatáskás nőt.
Brandon végigsimította magán zakóját, és körülnézett irodájában, hogy mit kéne a helyére tennie, de a szokásos módon tökéletes rend és tisztaság uralkodott a helyiségben. Mivel más elfoglaltságot nem talált, türelmetlenül járkált fel és alá, úgy várva, hogy végre felérjen a látogatója. Aztán ütemes kopogtatás hallatszott az ajtón, és Brandon beengedte a pénzügyi tanácsadót, akit tegnap hívott.
Picture

– Jó napot! A nevem Christie Derulo – mutatkozott be a nő.
– Jó napot. Brandon Leigh – nyújtott kezet a férfi. – Esetleg… hozzá is láthatnánk… – tessékelte beljebb a tanácsadót, majd hellyel kínálta.
– Persze. Ahhoz, hogy elkezdhessem, szükségem lesz arra, hogy elmondja a lehetséges pénzforrásait – vett elő a nő egy laptopot a jegyzeteléshez, miközben leült egy fotelba, és Brandon egy másik széket tolt oda vele szembe, amin helyet foglalt.
– Ha a saját erőmből akarom visszafizetni, minden forrásom elapad még azelőtt, hogy a felét törleszthettem volna – válaszolta a férfi.
– Mennyit ér a háza? Az autója? – érdeklődött a nő. Látta, hogy a férfi a szemöldökét ráncolja, így hozzá tette.
– Pénzügyi tanácsadó vagyok, nem pénzvarázsló, aki csak úgy a semmiből teremti elő a pénzt. Meg kell válnia néhány értékétől.
– Nem fogom eladni mindenemet, mert akkor hátrébb leszek, mint ahonnan elindultam – szögezte le Brandon.
– Ezt hogy érti? – csodálkozott a nő.
– Mindenem abból a pénzből van, amit…
– Amit…?
Picture

– Amit az uzsorástól kértem kölcsön. És most hirtelen vissza akarja kapni a pénzét – bökte ki végül.
– Hogy hívják ezt az uzsorást? – tért rá a következő kérdésre a nő, aki előtt ez az információ még újdonságnak számított. – És nem a kamunevére vagyok kíváncsi – tette hozzá, hogy elkerüljék a mellébeszélést.
– Amelie McAddams – mondta ki végül Brandon olyan halkan a nevet, mintha attól félne, hogy meghallja, itt terem, és megöli őt a saját kezével, amiért ki merte adni őt. De nincs szuperképessége, hogy meghallhassa, igaz? Vagy talán… Mi van, ha tegnap azért járt itt, hogy bekamerázza és bepoloskázza a szobát? És ha most ténylegesen hallja őt?
– Hűha – zökkentette ki paranoiás szorongásából Christie Derulo elképedése.
– Miért?
– Reméltem, hogy nagyhallal van dolgunk – felelte elégedetten a tanácsadó.
– Miért? Ő jobban kicsinál? Vagy azt hiszi, hogy többet fizetek magának? – gurult be a férfi.
– Nem. Tudom, hogy hálásabb lesz, ha érti, mire gondolok – célozgatott arra a nő, hogy ezért a megbízásért valóban többet remél kihúzni a férfi pénztárcájából. – De azért örülhetünk neki, mert az uzsorásokat a rendőrség körözi. A nagy uzsorásokat pedig komolyabban keresik.
– Mire akar kilyukadni?
Picture

– Ha a rendőrök kezére játssza a nőt, megszabadulhat tőle – magyarázta a tanácsadó.
– De a rendőrök akkor is elkérnék tőlem a pénzt, nem?
– Mondja azt, hogy azért vette fel a hitelt, mert be akart épülni az uzsorás ügyféli körébe. A pénzt pedig elköltötte, mert feltűnő lett volna, ha megtartja mind, hiszen akkor minek vett fel hitelt? Csak azért vett egy szép házat és egy autót, hogy az uzsorás ne gyanakodjon – vázolta fel a tervet.
– És maga szerint beveszik?
– A rendőrök örülni fognak, hogy végre rács mögött tudhatják azt a nőt, és utána már a pénz miatt se fognak kérdezősködni. A megtalálónak amúgy is jár a jutalom. Ha fizetni nem is fognak, legalább a mostanit nem veszik el – vélekedett.
– És mi lesz velem? Nem fognak megtámadni az emberei? – tért rá az őt érintő részre a férfi. Aztán eszébe jutott előbbi gondolata a rejtett kamerákról, és pulzusa az egekbe ugrott. Ha tényleg figyelik őt, akkor az előbbi párbeszéddel aláírta a halálos ítéletét.
Picture

Lehet, hogy perceken belül csörög a telefon, és a recepciós újra engedélyt kér Lisa Porter beengedéséhez, ő pedig tudni fogja, hogy érte jöttek. Valószínűleg fegyverekkel jönnek majd, így hiába utasítja el a látogatást, fegyveresen átverekszik magukat az őrökön, és annyi lesz a különbség csupán, hogy nyer néhány percet, viszont több halott lesz. De akkor is, időt nyerne… És minden percre szüksége lesz a meneküléshez, aminek a lehetőségeit gyorsan végigpörgette gondolataiban.
– A rendőrök tanúvédelmi programba vehetik – válaszolt hosszú szünettel Christie. Tudta, hogy ez a válasz valószínűleg eltántorítja majd ügyfelét a tervben való részvételtől.
– El kell hagynom a várost? – kérdezte.
– Valószínű – bólintott határozatlanul, most már megbizonyosodva arról, hogy Brandon nem vállalja majd.
– De akkor el kell adnom a házat. Amit nem akarok – ellenkezett a férfi a vártnak megfelelően.
Picture

​– Maga élni akar, vagy házat? Mert a hulláknak van házuk. Mi is a neve? – ironizált a nő, hátha ezzel fel tudja úgy húzni a férfit, hogy végül mégis belemegy.
– Rendben. Amúgy miféle pénzügyi tanácsadó maga, ha ilyen tanácsokat ad? – kérte számon a férfi.
– Olyan, aki… felnyitja az ügyfelei szemét az összes opcióra…
– És nincs maguknak valami becsületkódexe, hogy milyen határon belül nyitogathatják az emberek szemeit? – kérdezte.
– De, van. De mindenki másképp értelmezi, és jogilag támadható. Az én értelmezésem szerint kötelességem megvédeni az emberi életet.
– Az nem a hippokratészi eskü? – gondolkozott el Brandon.
– Inkább fogja a telefont, és hívja fel az uzsorást – vetett véget a kötekedésnek a nő, elvesztve türelmét. – Beszéljen meg vele találkozót ide, az irodájába, közben hívom a rendőröket, hogy ők is itt legyenek akkor, mikor megérkezik.
– Nem szeretnék ebből munkahelyi felhajtást – tiltakozott a főnök.
– A dolgozók úgyis suttognak a háta mögött – húzta fel a szája sarkát a nő. – Legalább adhatna okot rá. Vagy egy jó kis látványosságot.
Picture

– Akkor sem lehet. Általában ő mondja meg, hogy hol találkozzunk. Már ha nem meglepetésnek szánja és úgy látogat meg, hogy nem figyelmeztet előre.
– Akkor… hívja fel, beszéljen meg vele találkozót oda, ahová ő mondja, és én csak utána hívom a rendőrséget, mikor már tudjuk a helyszínt – módosította Christie a tervet úgy, hogy a lényege ugyanaz maradjon.
Brandon felállt a székről, és az íróasztalhoz vonult. Felemelte a telefont, és tárcsázni kezdett.
– Jó napot! Itt Lisa Porter asszisztense – szólt bele egy férfi hang a telefonba. – Sajnos ő nem elérhető most.
– Hogy-hogy nem? – lepődött meg Brandon. Aztán rájött, hogy ez nem is olyan meglepő, hiszen Amelie valószínűleg nem tartózkodik túl sokat az irodájában, ha az ügyfeleihez jár behajtani az adósságokat. Mostanában pedig biztos gyakran úton van, hogy összegyűjtsön minél több pénzt ahhoz a bizonyos befektetéshez, aminek okán nála is lerövidítette a határidőt.
– Maga kicsoda? – kérdezett vissza az asszisztens.
– Az egyik hitelezettje – felelte Brandon úgy, mintha egy kivégzési rendelet hírét osztaná meg. Bár ezzel nem is járt olyan messze az igazságtól.
– Akkor jó hírrel szolgálhatok, uram – váltott suttogásra a férfi a vonal másik végén. – Nem szabadna így örülnöm neki, de… – és itt még halkabban kezdett beszélni, Brandon mégis megértette a mondatot – a főnököm eltűnt.
Picture

Brandon Leigh nem hitt a fülének. Nem lehet ekkora szerencséje. Mindazonáltal aggasztó, hogy egy ilyen hatalommal és befolyással, na meg persze ennyi testőrrel rendelkező személy is rákerült az eltűntnek nyilvánítottak listájára. Ha ő eltűnt, akkor senki nincs biztonságban. Bár tekintve, hogy az asszisztense szinte repes az örömtől, nem lehetett túl sok megbízható, hűséges alkalmazottja…
Viszont nem akart ilyeneken elmélkedni, mert Amelie McAddams eltűnése számára a biztonságot jelentette. Még mindig nem tudta felfogni, hogy ezzel vége az álmatlanul, rettegésben töltött éjszakáknak, és a pénz miatti állandó görcsölésnek. Legalábbis addig, amíg a nő újra elő nem kerül. De addig elő tudja teremteni a pénzt. Kivéve, ha… ha Amelie McAddams soha nem kerülne elő.
És Brandon Leigh volt a városban az első, aki azt kívánta, hogy az eltűntek bár ne kerülnének elő többé. Önző gondolat volt, de őszinte. Nem tudta ő sem, hogy mi történt az eltűntekkel, azt sem, hogy életben vannak-e még, és fogva tartják őket, vagy azóta már holtan fekszenek valahol, de ha utóbbi, akkor ő végre fellélegezhetne.
Picture

– Szóval? Hol fognak találkozni? – zökkentette ki a pénzügyi tanácsadó Brandont gondolatmenetéből. A férfi lerakta a telefont, és a nőre nézett, akinek jelenlétéről meg is feledkezett.
– Igazság szerint rájöttem, hogy… van egy rokonom, aki nemrég halt meg… és még nem bontottam ki a végrendeletét. Közel álltam hozzá, úgyhogy lehet, hogy belenézek, mielőtt folytatnánk ezt – rukkolt elő egy villámgyors, ámde annál átlátszóbb hazugsággal. Nem akarta, hogy Christie megtudja, miért veti el az eredeti tervet valójában. Brandon úgy vélte, hogy a nő minél kevesebbet tud, annál jobb.
– Már megvan a tervünk – erősködött a nő.
– Igen, aminek a végén el kell hagynom a várost – tárta szét karjait Brandon. – Bármennyire is szívesen segítenék börtönbe juttatni azt a nőt, inkább élnék azzal a lehetőséggel, amiben nem kell költöznöm.
– De… – hebegett Christie a hirtelen pálfordulás miatt, amire nem számított. Felháborodott azon, hogy hogyan lehet valaki ilyen önző.
– És, ha már itt tartunk, köszönöm a segítségét – lépett oda Brandon a tanácsadóhoz, és kezet rázott vele. A nő rájött, hogy ezt alkalmazója végleges búcsú gyanánt mondja.
– Miért köszöni meg? – játszotta az értetlent mégis.
– Mennyivel tartozom? – tért ki a kérdés elől Brandon, miközben elengedte a nő kezét, és a pénztárcájáért indult.
Picture

– Lényegében nem is tettem semmit… – bizonytalanodott el Christie, miközben azon gondolkozott, hogy vajon mi járhat a férfi fejében.
– Szóval semennyivel? Jól gondolja meg, mert nem lesz több esélye lehúzni engem – vette elő a tárcáját Brandon.
– Tessék? – hüledezett Christie. Aztán arra gondolt, hogy a férfinek talán az az ötlete támadt, hogy kivitelezi a tervet nélküle. Lehet, hogy mégis ki kéne számláznia a tanácsot?
– Már nincs szükségem a segítségére – felelte Brandon, ami megerősítette a nőt feltételezésében.
– Ennyire biztos ebben a végrendeletben? – próbált célzott kérdéssel rájönni, hogy mi Brandon terve pontosan. De a végrendelet létezésében őszintén kételkedett.
– Eléggé – ragaszkodott Brandon még mindig az álcájához. Közben odasétált a fotelhez, amiben az imént még Christie ült, és segítőkészen berakta a nő laptopját a táskába, majd a tanácsadó kezébe nyomta. – Remélem, nem haragszik meg érte – búcsúzott, miközben kitolta a nőt az irodája ajtaján és becsukta mögötte.
Picture

Christie Derulo meglepődve bámult maga elé, és próbált rájönni, hogy mi történhetett az imént odabent, mert olyan volt, mintha egy filmet nézett volna kívülállóként, nem pedig benne lett volna. Aztán eszébe jutottak korábbi őrült ügyfelei.
– A pénz mindenkit meghülyít – rázta meg magát, majd a lift felé indult.
*        *        *
Picture

– Mit hoztál ma ebédre? – érdeklődött Sophie, mikor Matt leült mellé az ebédszünetben. Sütött a nap, az idő pont kellemes volt, így odakint ettek, az iskola udvarán, akárcsak a tanulók nagyobbik része.
– Anyukám csinált nekem szendvicset – válaszolta Matt egykedvűen.
– Leülhetek? – lépett oda hozzájuk Riley.
– Persze, gyere csak – bólintott Matt. Riley helyet foglalt, majd nekilátott enni. Mindhárman csendben ültek és ettek.
Az ebédről való bájcsevej és a téma látványos kerülése ellenére mindhárman ugyanarra gondoltak: hogy mi történhetett Damonnal. Azóta se hallottak róla semmit, és már Matt is kezdte elhinni ezt a sületlenséget. Tudták egymásról, hogy ezen rágódnak, de mégsem merte egyikük sem szóba hozni. Megbeszélték, még akkor, ott, a tengerparton, hogy nem fogják felhozni a témát, mert minél többet beszélnek róla, annál aggasztóbb lesz ez az egész. Ahogy azt is végiggondolták, hogy mi lenne, ha tennének valamit Damon előkerítése érdekében. De azzal magukat is veszélybe sodornák, ráadásul, ha a rendőrség nem tudta megtalálni eddig a tettest, nem valószínű, hogy három kamasz képes lenne rá. Így csak azt tehették, amit a többi lakó: reménykedtek benne, hogy megtalálják az eltűnteket, lehetőleg épségben.
Az esetet Matt jelentette a rendőrőrsön, még tegnap este, aztán mikor a többiek rákérdeztek, semmilyen információval nem tudott szolgálni, mert a rendőrök sem tudtak semmit elmondani az ügyről. Így magatehetetlenül reménykedtek, és próbálták tovább élni az életüket, a lehető legkevesebbet gondolva barátjukra.
Picture

– Nem akarunk zenét hallgatni? – kérdezte Riley, aki kezdte kínosnak érezni a csöndet. Az asztalra rakta a mobilját és benyomta rajta a rádiót. Épp valami zúzós szám ment rajta, amire Riley rögtön ütemesen rázni kezdte a fejét. Úgy látszott, ő hamar túl fogja tenni magát az ügyön, ha már most ilyen felszabadultan tudja élvezni a zenét. Aztán a zene elhallgatott, és egy női hang tudatta, hogy a hírek következnek.
– Jellemző… – jegyezte meg Riley, miközben a híradó beharangozó zenéje felcsendült, nemsokára pedig a női hang nekiállt beolvasni az aznapi híreket.
– Jó napot kívánok, Michelle Holloway vagyok, ezek pedig a déli hírek rendőrségi rovata – mutatkozott be a nő a hallgatóságnak.
– Tegnap előtt este fél nyolc és kilenc óra között kirabolták a városi parkkal szomszédos kisboltot. – Sophie szeme a rádióra szegeződött, és feszülten figyelni kezdett. – A tulajdonostól csak ma érkezett feljelentés, miután a leltározás után fel tudta mérni az okozott kárt. A férfi elmondása szerint a kassza tartalmán kívül két karton sört vittek el, rongálás nem történt. A rendőrség még keresi a tetteseket.
Picture

– Mondd, hogy nem az történt, amire gondolok… – suttogta Sophie dühösen. Riley lekapcsolta a rádiót, elhallgattatva a nőt. Eddig nem merte, mert fél, hogy gyanút kelt vele, de ezek szerint már mindegy volt.
– Miért? Mire gondolsz? – érdeklődött Matt, ártatlan arcot vágva.
– Azt, hogy azért hagytatok a parkolóban, mert nem akartátok, hogy lássam, mit csináltok. Komolyan azért ültem ott annyi ideig, hogy ti ellophassatok két karton sört és kifosszátok a kasszát? – morogta a lány dühösen, vörösödő fejjel, mégis megpróbált halk maradni, hogy ne keltsen feltűnést, és ne keverje bajba barátait.
Felidézte, mit mondott Matt akkor: „Határozottan bementem oda, kiszolgáltam magam, és az eladónak nem volt semmi ellenvetni valója, úgyhogy elhoztuk”. Szóval ezt így értette…
Minden erejével azon volt, hogy ingerültségét leplezze, ezért az asztal szélét kezdte szorítani, olyannyira, hogy az ujjaiból kiment a vér. Legszívesebben felpofozta volna a fiút, de nem akarta, hogy nyilvános veszekedésük odavonzza a keselyűket, vagyis az iskola legcsinosabb lányait, hogy bájaikat bevetve Matt kegyeibe férkőzzenek, és a vitára hivatkozva eltávolítsák őt a képből, hogy a fiú barátnőjének szerepében valami lélektelen, felszínes csaj tetszeleghessen ezután.
Picture

– Gyerünk. Tedd meg! Dobj fel a rendőrségen! – váltott Matt is suttogásra. Nem akarta ennyi szemlélődő előtt intézni ezt az ügyet.
– Szerinted megtenném? – kérdezett vissza Sophie.
– Nem mintha amúgy nem sejtenék így is – legyintett a fiú.
– Micsoda? – döbbent le Riley. – Arról a zsaruról beszélsz, aki tegnap elkapott téged? Tud róla? – kérdezte. Matt Damon eltűnésének híre után nem számolt be róla, hogy miért vették őket üldözőbe tegnap, de ez most már egyértelműnek tűnt.
– Csak meglebegtette – vette még halkabbra a hangját Matt. – De nem csodálkoznék, ha ezek után figyelnének minket.
– Akkor most nem balhézhatunk egy ideig – állapította meg Riley.
– Egy ideig? – kapott szinte sokkot Sophie. – Ez többször is előfordult már?
– Te komolyan azt hitted, hogy azok csak pletykák, amiket rólam mondanak? – kérdezett vissza Matt, fél szemöldökét csibészesen felhúzva.
– Most engem okolsz? – fakadt ki Sophie az idióta gondolatmeneten. Az asztalnál egyedül ő nem volt bűnös, most mégis őt vádolják…
– Ha nem akarsz valami zűrös fiúval járni, akkor ott van az a kis nyomoronc Parker. Aki felváltva hadovál rólad és Istenről. Őt is választhatod – vonta meg a vállát Matt, mintha neki mindegy lenne a dolog, és az sem zavarná, ha a lány most azonnal szakítana vele, felállna az asztaltól és végleg távozna.
– Nem akarom őt választani – ellenkezett Sophie. Matt elégedetten elmosolyodott. Azért mert hazardírozni, és az előzőhöz hasonló kijelentéseket tenni, mert meg volt róla győződve, hogy Sophie őt szereti, és semmilyen okból kifolyólag nem hagyná el őt. – Nem tetszik nekem, és ugyanúgy idegesít, mint téged. Sőt, még jobban is. Hiába próbálkozik nálam. Akkor se randiznék Parkerrel, ha ő lenne az utolsó fiú a városban! – mondta Sophie, szavainak egyre erősödő hangerővel adva hitelt. A végén már szinte kiabált.
Picture

És pont akkor mondta ki az utolsó mondatot, mikor Parker haladt el az asztaluk mellett. A fiú egy pillanatra megtorpant, aztán szótlanul továbbment. Sophie tudta, hogy a giccses filmekben ilyenkor megbánják a sértő kijelentést a lányok, amiket tesznek, de ő nem akarta visszavonni. Elege volt már a zaklatásából, és ha nem ért a célozgatásokból és finomkodásokból, akkor jobb is így, hogy durván elmondta neki.
Hirtelen lökdösődés indult meg az iskola udvarra nyíló ajtajánál. Matt és Riley idegesen összerándult, mikor meglátta a tolongás okát: két rendőrtisztet. Rögtön azt hitték, hogy értük jöttek, de aztán megkönnyebbültek, mikor a két férfi elhaladt az asztaluk mellett. Utána feszülten figyelték mindannyian, hogy hová tart a két rendőr. Nemsokára rá is jöttek, hogy a játszóteret vették célba. Mikor végre megálltak, lehajoltak, és rátették a kezüket az egyik tanár vállára. Az alsósokra felügyelő Mr. Oliver volt az. Felállították a férfit, majd határozottan megindították abba az irányba, ahonnan elindultak.
Picture

– Mégis mit képzelnek, mit művelnek? – próbált kapálózni a tanár, de a két rendőr szorosan lefogta, és terelte tovább. Aztán Mr. Oliver kopasz feje vörösödni kezdett. Általában, mikor az osztályteremben történt ugyanez, hogy a tanár feje vörösödni kezd idegességében, a tanulókból nevetést váltott ki. De most senki nem tudott nevetni. Csak döbbenten nézték az eseményeket.
– Mi a fene folyik itt? – kérdezte Matt értetlenül, aki nem tudta elképzelni kövérkés testalkatú, a nyugdíjazástól csak pár évnyire lévő tanáráról, hogy bármilyen bűntettet elkövethet valaha.
– Talán tegnap történt valami. Ha nem lógnál folyton a suliból, akkor nem maradnál le ezekről – jegyezte meg szúrósan Sophie.
– Ki gondolta volna, hogy az iskolában történik is valami? – tárta szét karját Matt, majd kinézett magának egy szemüveges, stréber kinézetű fiút, aki az asztaluk mellett állt. Megfogta a teste mellett lógó karját, és lerántotta a padra magával szemben.
– Mesélj, mi folyik itt – szólította fel a szemüveges fiút, aki rémülten nézett körül, mire felfogta jelen helyzetét, amibe sikerült belecsöppennie.
– Miért viszik el Mr. Olivert? – folytatta halkan, mert közben a rendőrök által kísért tanár közeledett feléjük, és nem akarta, hogy meghallja, hogy róla beszélnek. Bár a pedagógus biztos lehetett benne, hogy mindenki róla beszél, aki jelen helyzetben sutyorog.
Picture

– Reggel… – kezdte a szemüveges fiú – reggel eltűnt egy gyerek az udvarról, mikor Mr. Oliver volt a felügyelő tanár. Biztos a szülők hívták ki a rendőröket… – feltételezte a fiú, miközben idegesen nézett felváltva az asztalnál ülőkre, és arra várt, hogy egyikük végre engedje, hogy felálljon, és távozhasson ebből a kellemetlen szituációból.
Végül Matt úgy döntött, hogy ennél több információra nincs szüksége, így fejével biccentett a szemüveges fiúnak, aki azonnal fel is pattant és elment.
Bizonyára befolyásos szülei lehettek annak a kölyöknek, ha rá tudták venni a rendőrséget, hogy ilyen megalázó módon hurcolják meg a város iskolájának egyik jó hírnévnek örvendő tanárát. Nem hiába, érződött, hogy kezdenek lassan kifordulni magukból az emberek.
Matt tekintetével követte a két rendőrt, majd mikor végre elhagyták az udvart, és beléptek az iskolába, halkan megjegyezte:
– Már azt hittem, sose érnek oda az ajtóhoz… Minél kevesebbet látom őket, annál jobb… – morogta.
– Ha ennyire allergiás vagy a rendőrökre, akkor miért te… – kezdte Sophie, de nem fejezte be a kérdést. Szájához kapott, és úgy folytatta:
– Nem is jelentetted be Damon eltűnését, igaz? – vádolta meg barátját, aki kényelmetlenül mocorogni kezdett.
– Ha nem akarsz a rendőrök közelébe menni, azt megértem, de szólhattál volna, és akkor én… – kezdte a kioktatást, de Matt közbeszólt.
– Azért vállaltam én, és azért nem mentem el végül, mert nem akartam, hogy a zsaruk szaglászni kezdjenek közöttünk – felelte halkan.
Picture

– És nem is érdekel, hogy mi lehet Damonnal? – akadt ki Riley, aki eddig szótlanul figyelte kettejük civakodását. Ezek szerint mégsem felejti el olyan könnyen barátját, mint az korábban látszott rajta.
– Te is ugyanúgy benne vagy ebben, Riley – nézett szigorúan és bosszúsan Matt a barátjára. – Magunkért tettem.
– És ha Damon soha nem fog előkerülni? – kérdezte Sophie dühösen. Nem hitte el, hogy barátja ilyenekre képes, csak hogy a saját bőrét mentse.
– Lássuk be, hogy a rendőrségnek más se hiányzik, mint egy újabb bejelentés… – védekezett Matt felháborodottan.
– Inkább piti ügyekre nincs idejük, mint például bolti lopások… – idézte fel Sophie az előbbi beszélgetésüket ingerülten.
– Úgy értettem, hogy azzal nem lesznek előrébb, ha még egy ugyanolyan bejelentés érkezik, ugyanúgy nulla információval – fejtette ki Matt. – Nem tudtunk volna semmi újat mondani. Szóval, ha az eddigiek alapján nem voltak képesek megtalálni őket, akkor a mi bejelentésünk se segített volna. Ha meg megtalálják az eltűnteket, akkor az eddigiek alapján is meg fogják – lendült bele Matt. – És ha a többiek megvannak, nem fogják otthagyni Damont megkötözve, arra hivatkozva, hogy „úgyse hiányzik senkinek”, csak azért, mert nem jelentettük be.
– Tényleg, a szüleinek nem hiányzik? – jutott eszébe Riley-nak.
– Nem, nekik azt mondtam, hogy nálunk alszik… – felelte Matt, amitől a másik kettőnek leesett az álla. Matt egy egész tervet eszelt ki a hátuk mögött, és csak most avatja be őket?! Szóval ennyire eltűnt a bizalom a bandából? A következő pillanatban újabb jelenet vette kezdetét, aminek ezúttal az igazgatónő volt a főszereplője.
Picture

– Figyelmet kérek! – kiáltotta el magát, bár erre semmi szükség nem lett volna, hiszen a diákok nem hangoskodtak, sőt, sokan még pisszenni se mertek Mr. Oliver kikísérése óta. – Mint azt bizonyára láthattátok, Oliver tanár urat az előbb két rendőrtiszt kísérte ki. Valószínűleg sokan azt is tudjátok, hogy miért. A rendőrséget az eltűnt tanuló egy hozzátartozója értesítette, és ezért vonják felelősségre Mr. Olivert – magyarázta meg az előbbi eseményt azoknak is, akik Matthez és barátaihoz hasonlóan lemaradtak az előzményekről. – Viszont nem csak a tanár úr ellen érkezett feljelentés – folytatta a rossz hírek sorolását Mrs. Fitchard. – Hanem az iskola ellen is. A mai naptól kezdve éppen ezért nem tudunk felelősséget vállalni egyetlen tanulónk épségéért sem, így… – mondta, hosszúra nyújtva a szünetet, és végül fájó szívvel ismerte be, hogy miként döntött ebben a nehéz helyzetben: – Az iskolát az ügy lezárásáig kénytelenek vagyunk bezárni – hangzott az ítélet.
Normális esetben a diákság örömujjongásban tört volna ki, de az ok, ami miatt a szünet elrendelése indokolttá vált, annyira aggasztott mindenkit, hogy még akkor is csak némán, mozdulatlanul meredtek maguk elé, mikor Mrs. Fitchard már elhagyta az udvart.
– Úgysem volt idén hószünet… – jegyezte meg végül Matt félhangosan, majd felállt, és az ő kezdeményező mozdulatára a diákok többsége is magához tért, és lassanként elhagyta az iskola udvarát. Sophie fejcsóválva nézte Mattet, akinek önző önfejűsége kiábrándította őt.
*        *        *
Picture

Kathryn Turner a nappaliban, a tévé előtt üldögélve töltötte kikényszerített szabadnapját. Folyton az eltűnéseken mélázott, hiába parancsolt rá főnöke, hogy pihenjen. Gondolatait az ajtó nyílása és Ben köszönése zavarta meg. Az órára pillantott, és látta, hogy nemrég múlt el az ebédidő. Csodálkozott, hogy Ben pont most jött haza, hiszen az ebéden már túl kellene lennie, és a délutáni órák kezdődnek már ilyenkor. Feltételezte, hogy az ebédnél nem piszkálták, hiszen akkor hamarabb hazaért volna már, hogy otthon egyen, azt azonban mégsem értette, hogy miért nincs órán a fiú.
– Látom, ma jó napod volt – jegyezte meg Kathryn, látva Ben derűs arcát, mikor a fiú beért a nappaliba. – Nem piszkált ma Ashton az ebédnél?
– Nem, nem piszkált – válaszolta a fiú.
– Látod, hogy mindent meg lehet oldani egy telefonhívással – veregette meg képzeletben a saját vállát Kathryn. Nem vette észre azonban, hogy Ben arca elkomorult.
– Nem. Nem azért nem piszkált. Hanem azért, mert nem találkoztam össze vele a suliban – mondta a fiú.
– Hogy érted?
– Úgy, hogy… Ashton eltűnt.
– És te jól vagy? – kapta kezét a szája elé Kathryn aggodalmasan, majd odarohant a fiúhoz, és átölelte.
Picture

– Jól vagyok – felelte Ben. – Viszont a sulit bezárták most délutántól – tette hozzá. – Te mit fogsz csinálni itthon? – kérdezte, és látszott rajta, hogy egy Kathrynnel közös programtól várta volna, hogy a mai nap eseményeit elfeledhesse.
– Sajnos dolgom van… – utasította el kedvetlenül Kathryn.
– De azt hittem, hogy ma szabadságon vagy – csodálkozott Ben. Kathryn tudta, hogy ez lenne a tökéletes alkalom, hogy végre kiharcolhassa, hogy ne „mostohaanyuka” legyen, viszont kötelességtudata felülírta vágyakozását.
– Nem munkáról van szó. Meglátogatom Mrs. Drew-t – mondta a nő. A közös teázás előbbre hozását már akkor elhatározta, mikor megtudta, hogy Ashton eltűnt.
– Mehetek én is? – kérlelte Ben a nyomozót. Látszott az arcán a félelem, az egyedülléttől való félelem, viszont Kathryn mégse akarta magával vinni. Ki tudja, lehet, hogy a nagymama rajta vezetné le az elkeseredett dühét. Hiszen nem ez lenne az első, hogy abból a családból valakinek az elvesztése miatt az ő mostohafián csattan az ostor.
– Nem tartom jó ötletnek – rázta ismét a fejét Kathryn. – De mit szólnál, ha átmennél Jordanékhez? – hozakodott elő az ellenállhatatlan ajánlattal a nyomozó, és közben reménykedett, hogy Ben legjobb barátjának szülei elvállalják, hogy vigyáznak rá.
– Ott is alhatok? – kérdezte lelkesen a fiú.
– Nem, mert finom vacsorával készülök, és nem akarom, hogy kimaradj belőle – utasította el egy apró hazugsággal a kérést.
Nem egyeztetett Dean-nel, pedig elsősorban ő dönti el, hogy mi legyen Bennel. De a férje úgyis egész nap dolgozik, úgyhogy ha a fiú hazaér vacsorára, akkor meg sem tudja majd, hogy nem ő vigyázott rá.
Viszont azt is belátta, hogy ezzel a döntésével örökre lemondhat arról, hogy több legyen, mint mostohaszülő.

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés