
Jelzőfény: Végzet – 4. Bizalmatlanság
2018. január 15.
When I’m too far gone
Dead in the eyes of my friends
(Pendulum – Watercolour)
Dead in the eyes of my friends
(Pendulum – Watercolour)
Valami nyom. Kinyitom a szemem, de homályosan látok. Pislogok párat, amíg végre kitisztul a világ. Körbenézek: egy kórházi ágyon fekszem, Sky egy széken ül mellettem, és a kezeibe temeti az arcát.
Felülök, rájövök, hogy nem csuktam össze a szárnyaimat, és az nyomta a hátam. Ezt gyorsan megteszem, de még mindig elég kótyagos vagyok. Sky felnéz, karikásak a szemei, de van egy olyan érzésem, hogy én sem festhetek szebben.
– Hol van az angyal? – kérdem tőle, amint eszembe jut, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt.
– Ott. – A kórterem túlvége felé mutat.
– Hol van az angyal? – kérdem tőle, amint eszembe jut, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt.
– Ott. – A kórterem túlvége felé mutat.
Odanézek, és rögtön meglátom. Nyugodtan fekszik az ajtóhoz legközelebbi ágyon, és egy hatalmas kötés található a mellkasán. Megnyugszom, hogy mégis sikerült idejében ideérnünk, pedig az utolsó tiszta pillanataimban már azt gondoltam, hogy talán késő.
– Azt mondták, hogy rendbe jön – szólal meg ismét Sky. – Főleg, ha felébred, szerintem simán meggyógyítja magát, és kész. – Bólintok. – Te jól vagy?
– Persze, semmi bajom – hazudom, mert még mindig szédülök egy kissé. – Beszélnem kell vele!
– Persze, semmi bajom – hazudom, mert még mindig szédülök egy kissé. – Beszélnem kell vele!
Amint felállok, még jobban megszédülök, és muszáj visszaülnöm az ágyra. Megdörzsölöm a szemeimet, össze kell szednem magam!
– Figy, pihenned kellene, órákig eszméletlen voltál – mondja Sky tőle szokatlanul lágy hangon, miközben megfogja a vállaimat, és finoman próbál fekvő helyzetbe nyomni. – Ráérsz vele beszélni később is. Nem hiszem, hogy sietne bárhová is.
– De nekem minél hamarabb beszélnem kell vele! – ellenkezek, és próbálom lefejteni a kezeit a vállamról.
– Olyan makacs egy idióta vagy! – förmed rám, de mintha egy kis mosoly bujkálna a szája sarkában.
– De nekem minél hamarabb beszélnem kell vele! – ellenkezek, és próbálom lefejteni a kezeit a vállamról.
– Olyan makacs egy idióta vagy! – förmed rám, de mintha egy kis mosoly bujkálna a szája sarkában.
Veszek pár mély levegőt, megrázom a fejem, és ismét megkísérelek talpra állni. Szerencsére már sokkal jobban érzem magam, alig szédülök. Határozottan elindulok a kórterem túlsó vége felé, Sky a nyomomban baktat. Amikor odaérünk az ágy mellé, a rajta fekvő barna hajú alak kinyitja a szemét, és föltámaszkodik.
Smaragdzöldek a szemei, ezzel minden kétségem elmúlik, hogy talán mégsem angyal. Ahogy jobban megnézem, azt is megállapítom, hogy jóval idősebb nálam, talán már negyven körül is lehet: már jópár ránc megjelent az arcán. Odahúzunk két széket, és leülünk. Az angyal hosszan a szemembe néz, de én állom a pillantását. Érzem, hogy megpróbál a gondolataimba látni, de védekezem.
– Felelőtlenség volt ide hoznod – szólal meg nem túl barátságosan.
– Talán hagytam volna meghalni az erdő közepén? – válaszolom hasonló hangnemben. Egy darabig még fürkésző tekintettel néz rám, majd ismét megszólal.
– A nevem Emeric Underwood.
– Michael Lindberg – mutatkozom be. – Ő pedig Skylar Hewitt – itt Skyra mutatok, bár nem úgy tűnik, mintha az angyalt nagyon érdekelné, mert még mindig engem fixíroz, ami kezd rettentően zavarni.
– Talán hagytam volna meghalni az erdő közepén? – válaszolom hasonló hangnemben. Egy darabig még fürkésző tekintettel néz rám, majd ismét megszólal.
– A nevem Emeric Underwood.
– Michael Lindberg – mutatkozom be. – Ő pedig Skylar Hewitt – itt Skyra mutatok, bár nem úgy tűnik, mintha az angyalt nagyon érdekelné, mert még mindig engem fixíroz, ami kezd rettentően zavarni.
– Nem ismerős a neved – mondja gyanakvóan, majd a kérdő tekintetemet látva így folytatja: – Él még az apád?
– Nem – válaszolom, de még mindig nem értem, hogy honnan kellene ismerősnek lennem, ha még sosem találkoztunk. Látom rajta, hogy töri a fejét.
– Hogy hívták?
– Damian Wyer – felelem értetlenkedve. Talán ismerte apámat? Ha még élne, valószínűleg közel egykorúak lennének.
– Ő a Vaspalotában halt meg, igaz? – kérdi néhány pillanatnyi gondolkodás után.
– Nem – válaszolom, de még mindig nem értem, hogy honnan kellene ismerősnek lennem, ha még sosem találkoztunk. Látom rajta, hogy töri a fejét.
– Hogy hívták?
– Damian Wyer – felelem értetlenkedve. Talán ismerte apámat? Ha még élne, valószínűleg közel egykorúak lennének.
– Ő a Vaspalotában halt meg, igaz? – kérdi néhány pillanatnyi gondolkodás után.
– Igen, de honnan tudja? – Egyre gyanúsabb, amiket mond, már tényleg nem tudom hova rakni.
– A Kódexből.
Hát, persze. Miért is nem jutott ez eddig az eszembe? Nyilván végigolvasta a Kódexet. Vagy a végét legalábbis. Sky furcsán értetlenkedve néz rám, de nem szólal meg.
– A Kódexből.
Hát, persze. Miért is nem jutott ez eddig az eszembe? Nyilván végigolvasta a Kódexet. Vagy a végét legalábbis. Sky furcsán értetlenkedve néz rám, de nem szólal meg.
– Oké, ez most nem lényeges. – Próbálom az engem érdeklő témára terelni a szót. – Emlékszik rá, hogy mi történt, mielőtt megsérült?
– Előbb nem ártana meggyógyítanom magam, nem igaz? – kérdezi, miközben a kezét nyújtja felém. Nem értem, hogy mit akar, de megfogom.
– Előbb nem ártana meggyógyítanom magam, nem igaz? – kérdezi, miközben a kezét nyújtja felém. Nem értem, hogy mit akar, de megfogom.
Abban a pillanatban érzem, ahogy a gyógyító meleg kiáramlik belőlem. Emeric becsukja a szemét. Biztos nincs még elég ereje, hogy meggyógyítsa magát, azért használja fel az enyémet. De attól még szólhatott volna előre!
Kis idő múlva elengedi a kezem. Összenézünk Skyjal, aki még mindig furcsán néz, amire megvonom a vállam. Emeric lehámozza magáról a kötést, és elégedetten nyugtázza, hogy begyógyultak a golyó ütötte sérülései. Majd ismét rám emeli a tekintetét, és elkezdi a meséjét.
– Éppen Bridgeport felé repültem, de már alkonyodott. A küldetésemen merengtem, és nem voltam elég figyelmes, túlságosan alacsonyan repültem, azt hiszem. Későn vettem észre a rám célzó ügynököket. – Elgondolkozva megvakarja a fejét. – Már nem maradt elég időm a pajzs kiépítésére, és lezuhantam. Pont néhány ügynök közé kerültem, őket elkábítottam, de arra már nem maradt erőm, hogy meggyógyítsam magam.
– Mi is összefutottunk ügynökökkel, nem sokkal azelőtt, hogy találkoztunk volna magával – mondom, és közben azon töprengek, hogy miért vannak egyre többen. Mit jelent ez? Egyre többen állnak át az omegások oldalára?-, de Sky még időben likvidálta őket – fejezem be a megkezdett mondatomat.
Emeric arcán megrándul egy izom, nagyon nem tetszik, ahogy néz. Valami furcsa bizalmatlanság lengi körül.
Emeric arcán megrándul egy izom, nagyon nem tetszik, ahogy néz. Valami furcsa bizalmatlanság lengi körül.
– Szerintem hiba volt egy emberlánnyal összeállnod – jelenti ki nyersen. A szemem sarkából látom, hogy Sky elvörösödik, mint aki mindjárt felrobban.
– De egy csomószor kihúztuk egymást a bajból, meg minden… – próbálom enyhíteni a légkört, de sikertelenül.
– Az emberek csak hátráltatnak minket – folytatja gondolatmenetét, de már érzem, hogy átlépett egy határt. Sky feje ebben a pillanatban a vörös egy vadabbik árnyalatába csap át, felpattan a székéről, és kitör a vulkán.
– De egy csomószor kihúztuk egymást a bajból, meg minden… – próbálom enyhíteni a légkört, de sikertelenül.
– Az emberek csak hátráltatnak minket – folytatja gondolatmenetét, de már érzem, hogy átlépett egy határt. Sky feje ebben a pillanatban a vörös egy vadabbik árnyalatába csap át, felpattan a székéről, és kitör a vulkán.
– Mégis milyen joga van ítélkezni felettünk? Higgye el, hogy nekem is legalább annyi okom van szembeszállni velük, mint magának. Ha nem több!
– De felvágták a nyelvét a kisasszonynak! – Már Emeric feje is elkezd vörösödni. – Nézz csak mélyen magadba, hogy hányszor került ő – itt rám mutat – veszélybe miattad!
– De felvágták a nyelvét a kisasszonynak! – Már Emeric feje is elkezd vörösödni. – Nézz csak mélyen magadba, hogy hányszor került ő – itt rám mutat – veszélybe miattad!
– És? A háborúban az a megszokott, hogy mindenki állandóan veszélyben van! Vagy talán azt gondolja, hogy egy angyal élete többet ér egy emberénél? – Emeric már éppen készülne visszavágni, amikor megnyikordul a kórterem ajtaja.
Egy szigorú kontyba kötött hajú, molett, nővérruhás asszonyság lép be a szobába. Mind feléje fordulunk, Sky még mindig ökölbe szorítja a kezét, és zihál. Az asszony érdeklődve, szinte megkönnyebbülve néz ránk.
– Mi ez a lárma? Még a szomszéd kórteremben is hallani lehetett! – sopánkodik, majd Emeric ágya mellé lép. – Látom, maga jobban van – néz rá, és a volt-nincs sebét vizslatja. – Örülök, hogy helyrejött. Jaj, hát amikor beestetek, őszintén szólva nem sok esélyt láttunk, hogy még valaha felébredtek. Victoria Ainsworth vagyok, a főnővér.
Mindenki sorban bemutatkozik, és Mrs. Ainsworth mindenkinek megszorongatja a kezét, amikor hozzám ér, különösen aggódva néz rám.
Mindenki sorban bemutatkozik, és Mrs. Ainsworth mindenkinek megszorongatja a kezét, amikor hozzám ér, különösen aggódva néz rám.
– És te jól vagy kis drágám? – kérdi, miközben a nyirokcsomóimat próbálja kitapintani.
– Persze, semmi bajom, tessék megnyugodni.
– Hogy milyen rosszul néztél ki még pár órával ezelőtt! – Most a pulzusomat számolja. – Pihenned kellene, túlerőltetted magad, fiam.
– Már egészen helyrejöttem – mondom, miközben Mrs. Ainsworth a testhőmérsékletemet próbálja megállapítani kézrátétellel.
– De hogy milyen szép szárnyaid vannak! Mindenki a csodájára járt, amíg eszméletlen voltál!
– Persze, semmi bajom, tessék megnyugodni.
– Hogy milyen rosszul néztél ki még pár órával ezelőtt! – Most a pulzusomat számolja. – Pihenned kellene, túlerőltetted magad, fiam.
– Már egészen helyrejöttem – mondom, miközben Mrs. Ainsworth a testhőmérsékletemet próbálja megállapítani kézrátétellel.
– De hogy milyen szép szárnyaid vannak! Mindenki a csodájára járt, amíg eszméletlen voltál!
Na, már csak ez hiányzott, elképzelem, ahogy mindenki körbeállja az ágyam, és engem bámul, mint valami különös kiállítási tárgyat, miközben én ájultan fekszem.
– Jaj, nagyon örülök, hogy megint vannak angyalok a házban! – folytatja a főnővér lelkendezve. – Nem érezzük magunkat biztonságban, amióta szegény kis Oriont elkapták…
– Volt itt egy angyal? És elkapták? – kérdezem meglepetten. Minden apró információra kíváncsi vagyok, ami a fajtársaimmal kapcsolatos.
– Jaj, nagyon örülök, hogy megint vannak angyalok a házban! – folytatja a főnővér lelkendezve. – Nem érezzük magunkat biztonságban, amióta szegény kis Oriont elkapták…
– Volt itt egy angyal? És elkapták? – kérdezem meglepetten. Minden apró információra kíváncsi vagyok, ami a fajtársaimmal kapcsolatos.
– Hát persze, ő védte le a kórházunkat. Hogy milyen egy tünemény ember volt!
– Angyal – szól közbe Emeric morcosan, de Mrs. Ainsworth rá sem hederít.
– Mindig segített meggyógyítani a sérülteket. Remélem, nem esett nagyobb baja – Elkomorul az arca. – Nem is merek arra gondolni, hogy talán már nem is él szegénykém…
– Még él – jelenti ki Emeric mindenki megdöbbenésére.
– Angyal – szól közbe Emeric morcosan, de Mrs. Ainsworth rá sem hederít.
– Mindig segített meggyógyítani a sérülteket. Remélem, nem esett nagyobb baja – Elkomorul az arca. – Nem is merek arra gondolni, hogy talán már nem is él szegénykém…
– Még él – jelenti ki Emeric mindenki megdöbbenésére.
– És ezt mégis honnan tudja? – kérdi Sky ingerülten, látom rajta, hogy még mindig haragszik az angyalra.
– Egyszerű. Ha meghalt volna, megszűnt volna a kórház körüli védelem.
– Egyszerű. Ha meghalt volna, megszűnt volna a kórház körüli védelem.
Hát, ez nagyszerű, végre egy jó hír! – A főnővér arca ismét felderül, de Emeric és Sky között még mindig szikrázik a levegő. – Drágáim, nem vagytok éhesek? Azt hiszem, tudunk szolgálni egy kevés…
Mrs. Ainsworth a mondatot már nem tudja befejezni, mert kivágódik a kórterem ajtaja.

Legújabb
Jelzőfény: Végzet - 3. Mentőakció
Ezeket is érdemes megnézni

Jelzőfény: Végzet – 14. Érinthetetlen
2018. január 15.
Jelzőfény: Végzet – 18. Váratlan vendégek
2018. január 15.