Tükörkép

Tükörkép – 3. A megbízás

Picture

Aloysius ismét a zongoránál ülve töltötte szabadidejét. Folyton újra és újra ugyanazt a dallamot játszotta. Már nem is emlékezett hol és mikor hallotta, de a dal hallatára mindig előtörtek a lelke mélyéről az emlékei, többnyire azok, amelyekre nem akart emlékezni. Miután sokadszorra befejezte a dallamot, egy nagy sóhajtással megfordult.
Picture

Belenézett a falon lévő tükörbe. A tükörképe most is olyan volt, mint mindig. Fekete hajú, jó erőben lévő, de fáradt szemű férfi nézett vissza rá. Nem rég ért haza többhetes küldetéséről, és bár tudta, hogy azt a rövid időt, amíg itt van nem itt kéne eltöltenie, de mégsem volt képes felállni a helyéről. Egy kis magányra vágyott, habár minden küldetésén egyedül van.
Hosszú gondolkodás után rávette magát, hogy kilépjen a teremből.
Picture

– Valami baj van? – kérdezte a férfi, mikor látta a felesége szomorú arcát.
– Semmi különös. Milyen napod volt? – válaszolt egy nő búsan.
– Rengeteg munkám volt ma. Tudod, akiről annyit meséltem, végre elfogtuk – kezdte lelkesen, majd ránézett a feleségére, és elkomorodott –, de téged ez biztosan nem érdekel.
Picture

– De igen csak… nem fontos.
– Mondd csak el. Elvégre házasok vagyunk – biztatta, miközben leült mellé.
– Te… még nem gondolkodtál el azon, hogy családot akarsz?
– De mi már egy család vagyunk.
– Nem értesz. Én gyerekekre gondolok.
– Én… azt hiszem, még nem készültem fel rá – mondta kis gondolkodás után.
– Persze. Tudom. De az ölésre és csalásra készen állsz – mondta, majd a férje döbbenetére hozzátette: – Mindenről tudok.
– Csak tudod… azok után, ami anyámmal is történt… túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy – elakadtak a szavai, nem tudta befejezni a mondatot.
– Értsd meg, hogy nem vagyunk ugyanabban a helyzetben. Vannak orvosok, és…
– Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy kockáztassunk. Még nem.
Picture

Mielőtt a nő bármit is válaszolt volna, kopogtatás hallatszódott.
– Kinyitom – mondta, majd fölállt és az ajtóhoz sietett.
– Étaín – köszöntötte a nőt majd a férfira nézett. – Aloysius, a király látni akar.
– Rendben. Mindjárt megyek – válaszolta, és ezzel az idegen el is ment. – Ezt még megbeszéljük, rendben?  – fordult a feleségéhez, arcon csókolta, és kilépett az ajtón.
Picture

– Hívatott, uram? – kérdezte, mikor megérkezett.
– Igen. Egy nagyon kényes munkával szeretném megbízni.
– Miről lenne szó?
– Tudja, a fiam, Alaric nagyon beteg.
– Beteg? Én úgy tudtam, elutazott…
– Mindenki így tudja. Ezt mondtuk az embereknek, hogy megőrizzék a nyugalmukat.
Picture

– És ennek mi köze van a munkámhoz? – értetlenkedett.
– Oh, igen. Prabhü főmágus szerint van egy gyógymód. De sajnos szükség van hozzá a kísértetfa könnyeire.
– Remek. És mégis hol szerezzek belőle? Hiszen az a fafaj évszázadokkal ezelőtt kihalt.
– Kutatásaim szerint – szólalt meg a harmadik férfi, akinek a jelenlétét eddig észre sem vette – van egy kisebb erdőség Garnet régiójában, az erdő túloldalán.
– Azt akarom, hogy hozz belőle – vette át a szót a király.
Picture

– Az erdő túloldalán? De az legalább egy hét, csak az odaút. Ráadásul túl veszélyes.
– Akár vissza is küldhetlek oda, ahonnan jöttél. Sok ilyen tehetséges férfi van még a világon – fenyegetőzött a király.
– Rendben van, megcsinálom – mondta egy kis gondolkodás után.
– Tudtam, hogy benned bízhatunk. De… nem hagyhatom, hogy egy ilyen hosszú útra egyedül menj. Van egy társad, aki nagyon jó – folytatta az uralkodó, mintha egy betanult szöveget mondana.
Picture

– Egy társ? Nincs rá szükségem, egyedül dolgozom.
– Egy ilyen veszélyes úton, bizony van rá szükséged – magyarázta az öreg mágus.
– De… – próbált ellenkezni.
– Ez a végleges döntésem. Prabhü elvezet hozzá.
***
Picture

Nem örült neki, de muszáj volt elfogadnia a tényt, hogy ezúttal nem egyedül indul útra. A mágus az erdő szélére vezette, ahol egy niwa lány táncolt.
Picture

A niwák mágikus lények. Senki sem tudja, hogy pontosan honnan származnak. A legenda szerint a Hold szülöttei. Hófehér bőrük, világos hajuk van. A legtöbben félreértik őket a szépségük miatt. Néhányan viszont éjjeljáróknak is nevezik őket, halkan járnak, könnyen elrejtőznek, kecsesen és gyorsan mozognak, és hatalmas erejük van. Összetartó nép, ritkán mennek egyedül az emberek közé.
Picture

– Itt vagyunk – szólalt meg a varázsló. Majd leült az egyik kőre. Nem voltak sokan, kezdett már sötétedni, és mostanában az emberek félnek sötétedés után a szabadban lenni.
– Ki az? Itt van már? – mondta Aloysius idegesen, miközben megszemlélte a többi embert a közönségből. Egyik sem tűnt túl tapasztaltnak ahhoz, hogy vele menjen.
– Éppen őt nézed.
Picture

– Mi? Nem, ez valami vicc. Egy nő? Más nem volt?
– Ne legyél előítéletes, kitűnő késforgató. Különben is, nemsokára végez, és akkor beszélhetsz vele.
– Alig várom – mondta, miközben forgatta a szemét.
Picture

Idegesen nézett a lány felé. Próbálta megmagyarázni a dolgot azzal, hogy az öreg varázsló csak viccelt vele kapcsolatban, azonban ő nem a humoráról volt híres. Nézte a táncost, gyönyörű volt. A halk dobszó, ami kísérte a táncát hamar megnyugtatta, és nem figyelt másra, csak a nő kecses mozdulataira. Nem tudta elképzelni, hogy vele menjen erre a veszélyes útra. Túl tisztának tűnt ahhoz, hogyha szükséges bárkit is megöljön. Elgondolkodott, és csak akkor eszmélt fel, mikor már feléjük sétált.
Picture

– Mindketten tudjátok, mi a feladat, igaz? – kérdezte a mágus, majd rájuk nézett.
– Igen – válaszolták kórusban.
– Ha időben vissza akartok érni, akkor hajnalban útra kell indulnotok. Van valamilyen kérdésetek?
– Nincs – vágta rá a férfi, és egy szó nélkül hazaindult.
Picture

Hazafelé vette az irányt. El kellett búcsúznia a feleségétől, és mielőtt elindul, el kellett rendezniük a dolgaikat. Nagy sóhajtás után nyomta le a kilincset, ami a lakosztályukhoz vezetett.
– Mi történt? Sokáig elvoltál – kérdezte a nő, amint belépett a szobába.
– El kell mennem – mondta röviden, miközben idegesen tördelte a kezét.
– Már megint? – kérdezte csalódottan.
– Igen. De ez most nagyon fontos.
– Mennyi időre mész el?
– Nem tudom pontosan. Több hétre, hajnalban indulok – amint ezt kimondta, a nő odasétált az ablakhoz.
Picture

– Te nem tudod milyen nehéz nekem – kezdte. – Nagyon aggódok. Ha nem vagy itt, szinte minden éjjel rémálmaim vannak. Mindig idegeskedek. Ha engem keresnek, mindig azon imádkozok, hogy ne azt közöljék velem, hogy a te holttestedet találták meg. Ebbe már belefáradtam.
A férfi csak hallgatta. Sose beszélt neki ezekről a dolgokról.
– Szerinted én nem aggódok? Ma is azért kellett elmennem, mert megint eltűnt valaki, egyre gyakrabban rabolnak el embereket. Nem akarok úgy hazajönni, hogy nincs senki, aki várjon.
Picture

– Tudod mit, Étaín? – mondta biztatóan – Ha visszajövök, abbahagyom. Ez lesz az utolsó küldetés, amit elvállalok. Aztán végeztem. De ez most tényleg nagyon fontos.
– Persze, aztán pár hónappal később jön egy újabb munka, aminek nem bírsz ellenállni. Ismerlek már.
– Nem, nem, nem. Most komolyan beszélek.
– Esküszöl?
– Igen. Esküszöm – mondta, majd megcsókolta feleségét.
***
Picture

Nagyon belemerültem az írásba, csak akkor eszméltem fel, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Nem ismertem fel a telefonszámot, ezért kissé elbizonytalanodva vettem föl:
– Halló?
– Szia. Aderyn vagyok.
– Oh helló! Mizújs?
– Csak azt szeretném mondani, hogy ma este nincsen semmi dolgom, és arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valahova.
– Ez jó ötlet.
Megbeszéltük a részleteket, majd elégedetten tettem le a telefont.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés