A kő rejtélye – 8. Egy isten háta mögötti sivatagban

Sziasztok, megint Chris vagyok. Úgy döntöttem, hogy ezt az epizódot érdekesebb lenne, ha Linda mesélné el nektek. Úgyhogy tessék, itt Linda!

A múzeumos kaland után egy poros, kicsi szobában találtam magam. A berendezés igen szerény volt, ugyanis csak egy szőnyeg csücsült alattam, és néhány ablak nézett felém. Nem tudtam, hogy hol vagyok, viszont a meleget már egy lélegzettel is érezni lehetett. Mikor felébredtem, nem is tudtam, hogy most ki, hol és mikor? Öt szó kavargott a fejemben, ami a tegnapra emlékeztetett. Ezek a következő szavak voltak: „Chris, múzeum, kő, doktor, Clide”. Megpróbáltam felállni, de nem igazán jött össze nekem. Egynéhány perc múlva tudtam csak teljesen felkelni, mert nagyon kómás állapotomban voltam. Homályosan is láttam, de egy idő után kezdett kitisztulni a látásom.

Észrevettem egy ablakot az ajtó mellett, ami természetesen rám volt zárva. Nem láttam át az ablakon, mert túl magasan volt. Elkezdtem ugrálni. Ugyan elég nehezemre esett ebben a kómás állapotban a lábamat is mozgatni, de nem volt mit tenni. Mikor megláttam a látványt, egyáltalán nem csodálkoztam, mert azt hittem, hogy álmodok. Megdörzsöltem a szemem, és láttam a két kigyúrt gorillát, és a vértől szenvedő Christ. Nem tudtam, kik ők, és, hogy mit akarnak Chrisszel, de mikor visszagondoltam a múzeumos kalandra, akkor hirtelen totálisan felébredtem.

– Nyögd már ki! HOL VAN A KŐ? – ordítozott az egyik maffiózó.

Véletlen kicsúszott néhány szó a számon.

– Hagyják békén Christ! – ordítoztam amilyen erősen csak tudtam. A maffiózók feleszméltek.
– Már csak ez kellett. Felébredt a szajha. – fintorgott Bob.
Chris is feleszmélt, de aztán Bill egy hatalmasat vágott a hasába, amitől a fiú elájult.
– Hogy mondta? – kérdeztem idegesen. Tényleg teljesen felébredtem már az ordításhoz így korán reggel. Lehet, hogy csak nekem volt még korán.
– Jól hallottad! – válaszolt vissza. Képzelhetitek, hogy milyen ideges lettem.

A gorillák sem díjazták a dolgot. Az egyik behúzta a függönyt az ablakom előtt. Immáron nem láttam, és nem is hallottam semmit. Itt durrant el az agyam teljesen.

Megcsiszoltam a kezem, és elővettem maradék karate tudásom, majd berúgtam az ajtót, és kiszaladtam.
– Hagyják Christ! Ő nem tett semmit! – kiabáltam kétségbeesetten.
Ekkor már közelről is láttam, hogy Chris elájult. Nagyon mérges lettem a két maffiózóra.
– Hagyják, különben velem gyűlik meg a bajuk! – tettem a karate állásba a kezemet.
– Pont te? – nevetett fel Bill. Viszont Bob már kapcsolt ilyenkor.

– A következő szavadat a torkodra forrasztom! – kiáltott Bob, miközben egy pisztolyt vett a kezébe.
Behunytam a szemem, és vártam a halált. Nem is tudom, ha meghalok, majd Chris azért meg fogja idézni néha a szellememet? Szívesen feljönnék a túlvilágból egy jót beszélgetni vele. „Na, mi lesz már? Kinyírtok vagy nem?!” – gondoltam idegesen.

Azonban a kispisztolyban nem volt egy darab golyó sem. Szívesen nevettem volna. A maffiózó kétségbeesetten nézte a pisztolyt, és megpróbált megijeszteni, de öt perc nyugodtan állás csukott szemmel nem igazán ment. Szóval az adott szituációban megzavartam a dolgot.
– Le akarsz lőni, te gorilla? – kérdeztem mérgesen, és mosolyogva. A tervem be fog válni, ilyenkor biztos voltam már benne.

Gyorsan két kézre álltam, és a két lábammal a lehető legerősebben megrúgtam a maffiózót. A gorilla tehetetlen volt velem szemben, és még, hogy azt mondják, hogy egy lány egy kigyúrt ember mellet kutyafüle. Egy ideig verekedtünk, már amennyire verekedésnek nevezhető, hogy ütöm, vágom.

Majd – ahogy a pankrátorok szokták mondani – kivégző csapásként tarkón rúgtam a sarkammal. Boldogabb már csak akkor lettem volna, ha Chris elintézte volna a másik fickót, Billt. Ez nem volt elérhető, de az a férfi nagyon nagy fájdalmat okozott nekem.

Ugyanis Bill gépfegyverrel belelőtt a lábamba. Felkiáltottam, és sikítottam.
– Elegem van belőled, te csitri – ordítozott félelmetesen.
– Ny-nyomorultakkal nem b-be szélek!
Bill eldobta a gépfegyvert, majd felemelt egy kézzel, és kidobott a házból.

– Menj innen, te féreg! – mondta a sértő szót, és ezen kívül rengeteget káromkodott, de inkább nem mondom el a többit. Miután kikáromkodta magát, mérgesen visszament a kunyhóba. A lényeg az, hogy otthagyott megroskadni a semmi közepén. Ekkor már csak néhány szót hallottam, mint például „Hol a kő?”, meg ilyeneket.

Így lenne vége a történetnek? Christ agyonverik, engem meg itt hagynak belehalni a fájdalmaimba?
Megint kómás állapotba léptem, és már nem láttam, nem hallottam, és nem is beszéltem, mikor egy ismeretlen közeledett felém.