A kő rejtélye – 6. A maffiózók megmutatkoznak

Miközben mi teljesítettük a feladatunkat, egy idegen ember battyogott oda a telefonfülkéhez.
– Helló! Itt Vasfogú – mondta be a kagylóba. Nyílván ez volt az álneve a fickónak.
– Jaj, ne! Mit akarsz már megint ránk sózni? – kérdezte idegesen egy mély, határozott hang.
– Hát, szerintem érdekelni fog, amit most mondok. Megtaláltam James Willer fiát. Ha már eltűnt az illetékes, akkor biztos, hogy a fiúnál van a kő, vagy esetleg tud róla valamit. Minden esetre szerintem érdekes lenne benézni Washington Őslénytani múzeumába.
– Rendben, akkor kiküldöm Billt és Bobot.
– Az árban biztosan meg tudunk egyezni. – mosolygott ördögien Vasfogú, majd letette a kagylót.

– Jaj, ne! – sikított a doki – ELRONTOTTAM! VÍRUSOS LETT A GÉP! – ordított, és hirtelen úgy tűnt, mintha égnek állna a haja. Képzelhetitek, hogy milyen érzés volt visszafojtani a nevetést. Megkínáltam fésűvel, de ő nem fogadta el. Odaléptem a géphez, és leszedtem róla a vírust pillanatok alatt.

– Köszönöm, de a leletnek annyi – búslakodott a doki.
– Én a maga helyében nagyon gyorsan elindulnék megcsinálni a következőt, nehogy elkéssen – mondtam.
– Igen! És most kétszer olyan gyorsan csinálom, és senki sem tarthat vissza!
– Ez a beszéd! – mondtam, és kimentem a szobából, hagytam a doktort dolgozni.

– Hihetetlen! Sikerült! – mondtam a lánynak, de nem kiabáltam, mert még a doki rájött volna az aljas tervünkre.
– Bizony, nagyon ügyesek voltunk – mondta a lány mosolyogva.

Ekkor hirtelen ok nélkül megöleltem a lányt, és csodálatomra ő is viszonozta az ölelést. Nagyon boldog voltam, és most már minden csak a dokin múlik (vagy nem…).

Két maffiózó állt be a ház elé egy gyönyörű sportkocsival. Az egyiknek hosszú szőke haja volt, és a félmeztelen testén tetoválás volt. Egy vastag csizma volt rajta. A másiknak meg egy nagy kalapja, és a szőr ellepte az arcát. Öltönyben volt. Mind a kettő maffiózó kezében egy legújabb modellezésű pisztoly volt.

Bementem Clide irodájába. Üres volt, nem volt ott a „góré”. Úgy döntöttem, hogy várok. Miközben én csak álltam, Linda megszerezte a követ a doktortól, aki teljesen kidőlt.

Eközben Linda várt rám, mert úgy gondolta, hogy gyors menet lesz a búcsúzkodás. De a félmeztelen pasas már a lány mögött volt, kezében a pisztollyal.

Nagy puffanás hallatszott, de én annyira elmerültem magamban, hogy ezeket nem hallottam.
– Imádom, ha összejön valami! – mondta a férfi, de ezt is eleresztettem a fülem mellett.

Ekkor Clide kijött a szaunából. A másik izomagyú állt előtte, és a fegyverét Clide-ra szegezte. Motyogott neki valamit, mire Clide ijedten bólogatott.

– Chris! Linda bajban van! – kiáltott Clide, mire én megfordultam ijedten.
„Jaj, ne!” – gondoltam magamban, mert ő volt az, aki idáig mellettem állt, és nem akartam elveszíteni. Gyorsan kapcsoltam, és elkezdtem kiszaladni az ajtón.

Gyorsan kifutottam, és egy férfibe ütköztem.
– Elnézést – mondtam, és tovább akartam szaladni, de megállított.
– Én is elnézést kérek! – mondta ördögi kacajjal fűszerezve.
Egy nagy puffanást lehetett hallani megint, mire én lassan behunytam a szemem. Hirtelen elsötétült minden, és megszűnt a világ létezni, és már nem lehetett hallani semmit, a puffanást kivéve. Fejem körül maffiózók táncoltak, majd szép lassan ledőltem a földre, és ott maradtam.

– Hahaha! – lehetett hallani az ördögi kacajt, és ez volt az utolsó hang már, amit akkor hallottam.