A kő rejtélye – 2. Apu, a titokzatos

– Chris, kelj már fel! – kiáltott Linda, miközben a sebeimet kötözte. Mikor észrevette, hogy felébredtem, felállt, és várta a következő eseményeket.
– Úristen… Sajog mindenem – fel szerettem volna állni, de nem igazán sikerült.  Szerencsére ott volt Linda, aki segített nekem. Leültem a számítógép előtti székre, és ott maja vázák után nyomoztam.

– Jaj, ne! Jelszóval védte. – sóhajtottam fel. – Akkor próbálkozzunk. Először legyen „ááá”. Nem jó. Akkor „béé”
– Vagy „céé” – tette csípőre a kezét Linda.
Sok ideig ott ültem, és Linda végig ott volt mellettem. Mondtam neki, hogy nyugodtan elmehet, de erre ő mondta, hogyha most történne velem valami, akkor ő lenne a hibás, tehát nem ment el.
– Linda, állítsd olyan sorrendbe, amilyenre mondom. – mondtam neki, és érdekes módon szó nélkül az asztal elé állt.

Linda mindent megtett az ügy érdekében, de teljesen nem tudta megcsinálni a feladatot, mert hiányzott az egyik váza. Több mint fél óráig kerestük azt a vázát.

 Olyan ideges lettem, hogy dühöngtem. Aztán  arra gondoltam, amire apám gondolt volna. Oda kell dugni, ahol senki sem számít rá. Felnyitottam a sakktábla tetejét, és csodálatomra benne volt a váza. Mosolyra nyílt a szám, és felemeltem a vázát. Örültem nem is kicsit, majd odamentem az asztalhoz.
– A sakktábla alá volt elrejtve? Tök jó fej lehet a faterod. – mondta Linda.

Beraktam a helyére a vázát, és ekkor egy halk kattanás volt. A szobában semmi zaj nem volt, tehát hallottuk a kattanást. Az asztalból kinyílt egy széf. Felemeltem a szemöldökömet, és lehajoltam. Kicsit jobban kinyitottam a széfet, és egy kő volt benne. Ez a kő olyan volt, mint egy pohár.  De nem pohár volt, hanem kő. Elég érdekesen, sőt, leírhatatlanul érdekesen nézett ki.

– Ez egy kő! – emeltem fel a tárgyat.
– Egy elég érdekesen kinéző kő. – jegyezte meg a lány.
A bal kezem eléggé vérzett mikor rám esett a csillár. Most hirtelen egy vércsepp hullt rá a kőre. Újabb földrengés következett. Linda most szakszerűen lefeküdt a földre. Én persze megint estem egy nagyot.
Mikor vége volt a rengésnek, a lány kikapta a kezemből a követ.

Egy ideig nem szólalt meg. De aztán körülbelül 3 perc múlva mégis kinyitotta a száját:
– Nincsenek túl jó energiái ennek a kavicsnak. – rázta meg a fejét.
Ilyenkor persze arra gondoltam, hogy miről is beszél, de mindegy is.
– Szerintem én hazamegyek. Lehet, hogy apám épp nálunk van.
– Igen, én is hazamegyek. Sok szerencsét. Szia! – elköszöntünk egymástól, és egyenként elmentünk.

Egész rendes ez a Linda csaj. Nem gondoltam volna, hogy a szellemeken kívül segítőkész is.

Mire hazaértem, már besötétedett. Bementem a házamban, és szomorúan láttam, hogy apa nem volt sehol. Úgy döntöttem, hogy holnap körbejárom a várost, és megkeresem. Akkor még nem voltam ugyan bene biztos, de lehet, hogy az lenne a helyes, ha elmennék kutatni a kő után. Nem mindennapi ez a kő.

De mivel apa bármikor megérkezhetett, ezért úgy döntöttem, hogy előtte még edzek egy kicsit. A bulira nem mentem el. Apa fontosabb volt egy bulinál, amit megismételnek majd nem is egyszer. Reméltem, hogy lesz rá normális oka, hogy a szívbajt hozza rám.

A szobabicikli mellett döntöttem, amit a súlyemelés után a legjobban szerettem. Elég sokáig edzettem most. 2 óránál biztosan többet, és csakis azért álltam meg, mert hangokat hallottam a folyosóról. Nem törődtem vele egy ideig, de aztán felkeltette érdeklődésemet. Felálltam, és kimentem a folyosóra.

Azonban cseppet sem voltam olyan szerencsés, mint hittem volna.