A kő rejtélye – 5. A terv

Linda mérgesen jött ki Susan szobájából.
– Na? – kérdeztem lelkesedéssel. Linda elmondta a történetet.
– Tehát Nem akar segíteni. – mondta lehajtott fejjel. Most már ez kölcsönös volt.
– Mindjárt este lesz. Lehetőleg ma kéne kitisztítani a követ. Hát, akkor gondolom, hogy kell használnom géniusz fejemet.
Linda a forgatta a szemeit.
– Nos, akkor, ahogy mondtad, sorba vannak téve a polcokon a leletek. Jelenleg annyi a dolgod, hogy kicseréld a követ az 1. számú leletre. Ezt most akár meg is teheted. Én el fogom terelni a figyelmét, azzal, hogy eljátszom zongorán a Für Eliset. Ezt csak akkor tudom megtenni, ha elkéred Clidetól a kottákat. Na, és itt jön a terv nehéz része. Keresnem kell egy vírust, amit ráteszel a gépre, miközben én zongorázok. Ehhez csupán csak egy gép kell, meg egy pendrive. Pendriveot mindig tartok a zsebemben, tehát ez nem lesz probléma. Akkor, kezdetét veheti a buli?
– Hát persze! – lelkesedett a lány.

Végigmentem a hosszú folyosón, és egy zárt szobára bukkantam. Szerencsére kulcs kell hozzá, és nem kóddal nyitható. Viszont nem volt nálam semmi olyan, amivel ki tudtam volna nyitni. Ekkor észrevettem egy ugyanolyan számítógépet, ami Susan irodájában volt. Innen tuti, hogy le tudnám tölteni a vírust. Na, de mi van a kulccsal?

Nyávogást hallottam. Balra fordultam, és tekintetemet a hófehér cicára szegeztem. „De aranyos!” Gondoltam, de mikor lehajoltam hozzá, rám fújt. De, hé! A kulcs a cica nyakörvén lógott. Ezt a mázlit! Azonban a macska vadsága miatt nem tudtam hozzáférni.

Ekkor beugrott valami. Tudtam, hogy még jól fog jönni! Emlékszetek arra a romlott pizzára, amit még apám irodájában szereztem? Igen, arra! Elővettem, és letettem a földre a macskának. A macska egyből megfogta a pizzát, és el is szaladt volna, de gyorsan levettem még előtte a kulcsot.

Sikerült bejutnom a szobába. Okos gondolatnak tartottam, hogy bezárjam magam után az ajtót, nehogy még valaki gyanút fogjon. Bedugtam a pendriveot a gépbe, és letöltöttem a lehető legerősebb Trójai vírust!

Közben Linda is intézkedett. Kicserélte az egyik tárgyat a kőre (vagy pohárra, mindegy), mindezt úgy, hogy nem vette észre a Doki. Távozott.

A lány Clidehoz is ment. Azt mesélte, hogy először a kezébe nyomott egy papírkupacot. Aztán viszont kiválogatta a kottákat, mert nem egy oldalas volt. Apropó, ezt a költői kérdést már sokszor feltettem magamnak: Honnan a francból lehet Clidenak Für Elise kottája?

– Szóval, minden meg van? – kérdeztem Lindától, miközben a folyosón találkoztunk. A lány bólogatott.
– Hát, akkor kezdjük el! – mondtam, és bementem a szobába.

– Jó napot kívánok, itt Chris Willer, a zongoraművész! – kiáltottam.
– Na, majd pont… – emelte égnek a szemét a doki.
– Ez a kedvence lesz. Ezt hallgassa!

Leültem a zongorához, és játszottam. A doktor el volt ájulva. Összefonta két tenyerét, majd odavonszolta a székét – és önmagát – a zongora mellé, és ott hallgatta. Aztán a vége fele még táncra is perdült! A zongora, ahol ki lehet fejteni az érzéseinket a zenében leírva. Gyönyörű hangszer.

Linda közben benyomta a pendriveot, és feltette a vírust, de előtte kitörölte az összes vírusirtót a gépről. Most már minden csak a dokin múlik.
Úgy tűnik, észrevétleneknek kellett volna lennünk, ugyanis egy nagyon veszélyes, (pontosabban kettő) ember ilyenkor már úton volt a múzeumba.