Tintavér – 73. Csalódás

Morgan

Egyszerűen nem akarta elhinni. Feldúltan rongyolt be a kollégium épületébe, kettesével szedte a lépcsőfokokat, és mire felért az emeletükre, már úgy kapkodta a levegőt, hogy szédelgett. Fülében újra és újra Spencer West szavai visszhangoztak: „meleg vagyok”. Azok után, hogy két hónapja hajtóvadászatot folytatott ellene, és végre sikerült valahogy törlesztenie neki, kiderült, hogy az egész egy nagy átverés… Nem erőszakolhatta meg Lennie-t, hiszen ha kényszerítenék, valószínűleg akkor sem tudna vele mit kezdeni. Nem azt mondta, hogy a fiúkat is szereti… aki biszex, az nem szokta magát melegnek nevezni. Egy szörnyűséges félreértés áldozatává vált, épp akkor, amikor már elszállt a lehetőség, hogy leugorjon erről a vonatról.
Úgy robbant be szobájukba, hogy Lennie rémülten pattant fel az ágyról, ahol addig a tanulást mímelte.
– Hazudtál nekem! – tört ki minden bevezetés nélkül a hisztéria Morganből, húga pedig megszeppenve hátrált, ahogy dühös léptekkel közeledett hozzá. – Spencer meleg!
– Igen? – ámult el teljesen őszintén Lennie a hír hallatán, és szemmel láthatóan még nem esett le neki, hogy ez hogyan is függ össze nővére zabos hangulatával. Hát persze, hogy nem tudja, hiszen a hazugságokról könnyű megfeledkezni.
– Azt mondtad, hogy megerőszakolt! – kiabált még mindig artikulálatlanul Morgan, és szemüvege bepárásodott a könnyektől. Így nem láthatta húga arcát, de talán jobb is volt. Annál jobban fájt volna az árulása.
– Sajnálom – nyöszörgött Lennie. De azt nem tudta, mekkora a baj. Nem tudta, hogy Morgan már felégette maga mögött a hidat, betört Spencer barlangjába, és lerombolta azt, és hogy ezért a hirtelen felindulásból elkövetett tettéért minden bizonnyal ki fogják csapni a gimiből. Hogyan is tűrhetne meg Hauser egy ilyen rendbontót? Biztos, hogy látta valaki, vagy Spencer érzi, hogy csakis ő lehetett. Hiszen mindenki szereti, csak ő nézett rá állandóan úgy, mint aki keresztül akarja szúrni egy vasvillával. Na jó, és még Rose, de neki mások a módszerei.

– Sajnálod? Sajnálod?! – emelte még feljebb a hangját Morgan. – Az kevés! Miért csináltad? Hogy hazudhattál ekkorát? Én végig kitartottam melletted, falaztam neked, és aggódtam érted! Hogy találhattál ki ilyen ocsmányságot? Ki akartál tűnni? – vádolta meg, mire Lennie feje elvörösödött. Vajon ezzel a gólyatáboros sztorival hencegett az új barátainak? Vagy csakis azért találta ki, mert tudta, hogy ő még szűz, és vetélkedni akart vele?
– Én soha nem mondtam, hogy bárki is hozzám nyúlt! Te találtad ki az egészet – üvöltötte most már ő is. – Mondtam, hogy nem akarok róla beszélni. De te nem szálltál le rólam! Már nem vagyok gyerek, hogy mindent el kelljen neked mondanom – vágott be egy gyermekien durcás képet, ami teljesen ellentmondott azzal, amit állított.
– Ne mondd már, hogy én találtam ki – hüledezett nővére. – Honnan szedtem volna pont Spencer West nevét? Őt mindenki szereti! Te mondtad, hogy ő volt! – Most már rekedt volt a kiabálástól, úgyhogy hangját lejjebb vette pár fokozattal, éléből azonban semmit nem veszített.
– Nem, nem mondtam! – ellenkezett Lennie. – Én csak egy random nevet dobtam be, hogy békén hagyj végre. A többit te találtad ki köré!
A legrosszabb az volt, hogy ez igaz is volt. Morgan leroskadt az ágyra, és megindultak a könnyei.
– Nem szabadott volna hagynod, hogy azt higgyem – hüppögte. Lennie haragját feledve egészen megilletődött, amiért így látta őt. Ha néha össze is kaptak, ez most másféle sírás volt, mélyebb. Morgan egyszerre érzett fájdalmat amiatt, hogy húga, akiért tűzbe ment volna, ennyire félrevezette őt, és saját butasága miatt. Teljesen elvakította a bosszú, és nem kérdőjelezett meg semmit. Tudnia kellett volna, hogy valami nincs rendben a sztorival, hiszen minden Lennie ellen szólt, de az utolsó dolog lett volna, hogy benne kételkedjen. Inkább hitt abban, hogy mindenki más ostoba. Egymás után morzsolta el arcán a könnycseppeket.
– Mi a baj? – ereszkedett le az ágy szélére húga is, és vállára tette kezét. Az egész helyzet olyan… fura volt. Ez fordítva szokott történni.
– Nagy hülyeséget csináltam – suttogott elkínzottan Morgan. – Leromboltam Spencer projektmunkáját. Sőt, az egész termet – vallotta be. – Ha ez kiderül, ki fognak csapni.
Lennie gyorsabban kezdte el szedni a levegőt, ahogy felfogta nővére szavait. Most már az ő pupillája is kitágult a rémülettől.
– Ne… – csuklott el a hangja, és két ujját orrnyergére szorította, hogy visszatartsa könnyeit. Akkor is mindig így csinált, ha a pályán sípcsonton rúgták, mert sírni nem volt menő. Ő kemény volt hozzá. – Miattam csináltad? – tette fel a felesleges kérdést, hiszen nagyon is jól tudta, hogy igen. – Te kirúgattad magad azért, hogy bosszút állj értem? Én nem tudtam. – És most már nem tudta ő sem visszatartani a könnyeit. Így ismét csak egy elkeseredett, rémült kislánynak tűnt csupán.
Morgan a fejét rázta. Persze, hogy nem tudhatta. Nem az ő hibája volt, hogy ő ilyen idióta módon a saját kezébe akarta venni az igazságszolgáltatást. Mégis mit képzelt, ki ő? És most elszúrt mindent. És nem csak a saját jövőjét, hanem Spencerét is. Először gondolt rá, vajon mi lehet a fiúval. Most egyszerre szembesülhetett azzal, hogy tönkretették az egyetemi felvételijét, és Liam kiposztolta róla, hogy meleg. Jó ég. Lehet, hogy azt hiszi, Liam dúlta fel a termet? Ekkor eszébe villant az a beszélgetés, amit Lennie egyik meccse után hallgatott ki az alagsorban.
– Ha Spencer nem tett semmit, akkor mégis mit vett filmre? – fordult a húga felé kétkedve. Valami köze csak volt hozzá, ha Lennie úgy beszélt vele, ahogyan. – Mi történt a gólyatáborban? – Tette fel azt a kérdést, amire úgy érezte, ezúttal választ érdemel. Annyi mindent tett, hogy rejtve maradjon húga titka, és olyan sok mindent veszített. Csak egy kis bizalom. Ennyire lett volna szüksége. Lennie azonban nem válaszolt, csupán egy könyörgő pillantással. Morgan várt, várt… de a jég nem tört meg közöttük. – Most menj el – kérte húgát. Nem tudott ránézni.
– Morgan… – kezdte volna Lennie jobb belátásra bírni, de Morgan úgy érezte, már semmire sem kíváncsi tőle. Vagy az igazság, vagy semmi.
– Menj el – szólította fel újra. – Kérlek – tette hozzá. Nem akart kiabálni, és olyan dolgokat a fejéhez vágni, amiket később megbánhatott volna, hiszen a kishúga volt. A legfájdalmasabb érzés, mikor az, akiért az ember bármire képes lenne, kizárja az életéből, a bizalmából. Persze tudta, hogy előbb vagy utóbb meg fog neki bocsátani. A feltétlen szeretet nem függ attól, hogy a másik viszonozza-e, épp ezért feltétlen. Épp ez a legnagyobb szívás az egészben. Most azonban csak az nyújtott egy kis megkönnyebbülést számára, amikor Lennie halkan szipogva felállt, és távozott a szobából.


Bradley

Tudta, hogy soha nem lenne szabad ingerülten leülnie a gép elé e-mailt fogalmazni, most mégis ez volt a helyzet. Úgy elrohant az írókörről, hogy nem volt idő kiosztani a következő feladatot, és megígérte, hogy még aznap este ír a diákoknak, mivel kell készülniük jövő hétre. Eredetileg a fanfictionök világában akart elmélyedni a körtagokkal, most azonban a spenceres eset után úgy érezte, más irányba kéne terelnie a dolgokat.
Fogalma sem volt, mihez kezdjen a helyzettel. Unokaöccse a történtek után hazament, amiért sem ő, sem az igazgatónő nem hibáztatta. Bradley Spencer távozása után visszament az írókör termébe, de már senkit sem talált ott. Nem is ezért ment igazából, hanem hogy a tanárijában lévő gépén keresztül letörölhesse Liam blogbejegyzését. Tudta, hogy már késő, és ez az egész semmin nem segít, de úgy érezte, jobb, ha leszedi. Azonban mire belépett az oldalra, a bejegyzésnek már nyoma sem volt.
Ezután útja az igazgatónőhöz vezetett, akinek elmesélte a történteket, és utólagosan is hazaengedtette Spencert. Aztán kitért a projektszobában lévő rombolásra is, és szerencséjére nem kellett sokáig győzködnie Hausert, hogy a modern technológia nyújtotta lehetőségeket igénybe véve az iskola biztonsági kameráinak felvételén keressék meg a tettest. Kifejezetten meglepődött, mikor meglátta Morgan arcát a videón, de hiába nem akart hinni a szemének, megcáfolhatatlanul ő volt a tettes.
Mindezek után egyenesen hazarobogott, ahol a szobájába bezárkózott Spencerből nem sikerült kiszednie, hogy van-e elképzelése, hogy Morgan miért akarhatott kárt tenni a felszerelésében. Unokaöccse reakciójából azt szűrte le, hogy ő is meglepődött, hogy a tettes nem egy magániskolás diák, hanem Morgan.
Feldúlt volt, amiért kicsúszott a kezéből az irányítás. Liam kiadta Spencert, aki most nem hajlandó kijönni a szobája menedékéből. Morgan tönkretette Spencer hónapok óta tartó munkáját, ráadásul anyagi károkat is okozott. Kitty átlépett egy igen súlyos határvonalat, és nyíltan kritizálta őt és a döntéseit. És most ezzel a feldúltsággal ült le, hogy megfogalmazza az e-mailt.
Tudta, hogy nem személyeskedhet. Épp ezért meg is fogadta, hogy nem fog külön e-mailt írni az említett diákjainak. Mindenki ugyanazt az üzenetet kapja, amiben nem fog neveket kiemelni. De mégis, valahogy érzékeltetnie kell velük, hogy ez így nem helyes.
Egyesével végigkattintgatta a címzettek neveit, majd a tárgyhoz beírta azt, hogy írókör heti feladat. Ez eddig a könnyű része. Illetve még a megszólítás és az elköszönés. Na de, hogy mit mond, az sokkal nehezebb. Főleg egy ilyen helyzetben, ahol nem hagyhatja, hogy az indulatai diktáljanak. Legszívesebben megvárta volna, míg lenyugszik, hogy tiszta fejjel fogalmazhassa meg levelét, de megígérte, hogy kiküldi most este, így kénytelen volt nekiállni.
Kedves Írókörösök!

A mai napon történtek után arra jutottam, hogy célszerű lenne egy kicsit a felelősségvállalás irányába terelni a témát. Fontosnak tartom, hogy megtanuljátok, hogy mindennek következményei vannak. Nem lehet kitörölni, meg nem történté tenni a dolgokat. És ennek megfelelően alakul a következő feladatotok is.
Holnap a teremben mindenkire várni fog egy üres füzet és egy toll. Vegyetek el egyet-egyet, és ebbe készítsétek el a következő alkalomra a feladatot, ami a következő: írjátok le a gondolataitokat, bármit, ami foglalkoztat titeket, de mindent alaposan átgondolva, mert ezen a héten nincs lehetőség javításra. Nincsenek áthúzott szavak, nincs radírozás, sem kitépett oldalak. Amit leírtok, az onnantól kezdve létezik, elhangzott, és abból kell tovább dolgoznotok.
Természetesen nem az a cél, hogy tökéletes írások szülessenek, hanem hogy jobban megfontoljátok, mit írtok le, mit mondotok ki, és mit tesztek meg. A következő alkalommal pedig mindenki felolvas az írása lényegesebb pontjaiból.
És a technikai jellegű dolgok, az egyértelműség kedvéért:
– A füzetnek legalább a felét ki kell töltenetek (a hagyományosnál rövidebb füzetekről van szó, szóval aggodalomra semmi ok).
– A füzeteknek sértetlen állapotúnak kell lenniük a gyűlésig.
– A füzetre mindenkinek rá kell írnia a nevét átvételkor.
– A saját gondolataitokat, érzéseiteket kell megfogalmazni.
– Azt, hogy mit olvastok fel belőle következő alkalommal, ti döntitek el, viszont le kell adni a füzeteket, és mindegyiket át fogom olvasni, így tényleg minden sorát alaposan gondoljátok át.
Holnap várok mindenkit a teremben a füzetek kiosztása ügyében. Ha valakinek nem felel meg az időpont, erre az e-mailre válaszolva jelezze, vele külön egyeztetek.

Üdvözlettel:
Trevor Bradley

UI: Ne felejtsétek el, hogy következő alkalomra a titkos mikulásos ajándékozásra is készülni kell!
Bradley megkönnyebbülten dőlt hátra székében. Bízott benne, hogy minden lényeges pontra kitért, hiszen most nem volt alkalma visszajelzést kérni, mint írókörön, mikor a diákok kérdéseket tehettek fel. Illetve igazából Kitty tett fel kérdéseket. Amihez, ha őszintén belegondolt, a történtek után nem is igazán lett volna kedve. De tudta, hogy félre kell tennie a sértettségét, hiszen ez csak a pillanat hevében történt. Remélte, hogy nem reagált túl ingerülten, és Kitty pontosan megértette, mire szeretett volna utalni.
Kikapcsolta gépét, és elindult felfelé az emeletre, hogy nyugovóra térhessen végre. Eseménydús volt a nap, és nem a pozitív értelemben. Ma még, a saját házukban, átadhatja magát az érzelmeinek. De holnapra, mikor bemegy az iskolába, és füzetet oszt, és Liam, Morgan és Kitty kezébe nyomja az övéket, már nyoma sem lehet annak, hogy neheztelne rájuk. Mert ez a kötelessége tanárként.
Ahogy a lépcsőn felbaktatott, és rápillantott Spencer szobájának bezárt ajtajára, gyomra ismét összeszorult. Nem figyelt eléggé a fiúra. Pedig megígérte az anyjának, hogy így fog tenni. Megfogadta magában, hogy igyekszik többet nem cserben hagyni őt. De ha jobban belegondolt, ez nehezebb feladat lesz, mint hinné.
Hiszen, ha csak úgy megbocsát a diákjainak, annak ellenére, amit Spencerrel tettek, azzal kétségtelenül elárulná unokaöccsét. De ha érzékelteti velük ellenszenvét, akkor tanárként nem teljesíti a kötelességét. Lényegében tehát vagy Spencert hagyja cserben, vagy az iskolát. Szép gondolat. Kifejezetten szép gondolat a lefekvéshez.

74. Nem várt szövetségek

2
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Hozzászólás
1 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
RubyAgent D Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Agent D
Tag

(Bocsánat a felszívódásért, közbejött egy “kis” költözés. ^^” De most már kezdenek lenyugodni a kedélyek, remélem, visszatérhetek a legalább napi egy rész Tintavér adagomhoz. :D) Uh, szegény Morgant most nagyon megsajnáltam. 🙁 Csúnya dolgot művelt, aminek igen komoly következményei lehetnek (nyilván jogosan), mégis talán sokkal nehezebb volt számára húga őszintétlenségével szembenéznie. Hát nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul a további sorsa, Lennie meg egyelőre rejtély számomra. Vagy legalábbis az, hogy mi történt vele a gólyatáborban és miért nem beszél róla. Hmm. Hmm. Bradley sincs éppen irigylésre méltó helyzetben. Jó kis dilemmával tért nyugovóra. Bár kétlem, hogy nyugodtan tudna aludni, valószínűleg álmatlanul… Tovább »

Ruby
Szerkesztő

Mi csak nagyon örülünk, hogy itt vagy, olvasol és kommentálsz is, de semmi kötelezettség! 🙂
Senki sem fekete-fehér, ellenben mindenki hibázik, így Morgan is. :’)
És bizony, itt sokan vannak, akik kevésbé irigylésre méltó helyzetben találják magukat a történet során. 😀
Köszönjük a kommentárt! 🙂