
Tale ajánló – A Sötétség Angyala 2.
Jó hír a tale-ek szerelmeseinek, hogy több év pihenés után eljött ez a nap is, és megérkezett Ahsoka1994 tollából a Sötétség Angyala című történet folytatása. A második évad olvasásához nem elengedhetetlenül szükséges az első ismerete, de mindenképp nyújt egy kis pluszt, úgyhogy a premierig hajrá, még van idő el/újraolvasni az előzményeket! Az első epizód szerdán érkezik oldalunkra, ezt követően pedig minden héten azonos napon várhatjátok az újabbakat.
Eddig az alábbiakat tudjuk a tale-ről:
Cím: A Sötétség Angyala 2.
Írta: Ahsoka1994
Műfaj: Vámpíros, Dráma, Romantikus
Játék: Sims 4
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: Vámpírok, erőszak, gyilkosság, vér, szexualitás, diszkrimináció
Történet:
Másfél évvel vámpírrá válása után Lejla úgy érzi, élete ismét a normális kerékvágásba került – a körülményekhez képest. Arra mindenesetre nem számít, hogy élete ismét fenekestül fel fog fordulni egy újabb vámpírvadászokkal való találkozás után. A lány hirtelen ugyanis arra ébred, hogy átaludt öt évet, és közben kitört egy újabb háború a vámpírok és vámpírvadászok között, melyben ezúttal harmadik fronton feltűnik a vámpírok eddig száműzetésben élő alfaja is, hősnőnk magánéletét pedig megbonyolította egy „másik nő” megjelenése.
Azonban talán nincs minden veszeve, hiszen a színfalak mögül feltűnik egy titokzatos segítő is.
Várunk titeket szerdán a történet premierjével!

Thea
Szárnybontogató írópalánta, elhivatott tippíró és modvadász. Lelkes fordító, Sims 3, Sims 4 és Sims Medieval játékos. Az oldalfelépítés és design elkövetője, fáradhatatlan fogalmazó és backstage admin.

Tintavér - 73. Csalódás

Tintavér - 74. Nem várt szövetségek
Ezeket is érdemes megnézni

A Sötétség Angyala 2. – 20. Az “A” terv
2019. március 27.
A Sötétség Angyala 2. – 3. Furcsa világ
2018. november 28.
Óh! Meglepett, hogy ilyen hamar érkezik a 2. évad, hiszen nem annyira régen került szóba a fórumon. Bár, az is lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, és csak simán elrohant az idő. 😀
Várom! 🙂
Nekem is ez volt az első szavam Ashokához:D Bár fele ennyire hatékony lennék.:D