Tintavér – 85. Karácsony II.

Robert

A karácsony, ahogy minden ünnep, szent és sérthetetlen volt a Springer-házban. De komolyan, a házuk kívülről ilyenkor úgy nézett ki, mint amire ráhányt egy karácsonyi csillámpóni. Természetesen ilyenkor is érvényes volt az örök szabály: nekik kellett a leglátványosabb, legtöbb égősort kombináló dekorációt felmutatniuk a környéken. Elvégre mit gondoltak volna a szomszédok, ha éjszakánként nem valami fáklyaként világított volna az otthonuk? Nyilván azt, hogy Springeréknél nincs is karácsonyi hangulat.
Mikor elkészült a nagy mű, lefotózta és elküldte a barátainak, mert ő már egyszerűen nem talált rá szavakat.
Theo elég hamar kisegítette, mert szerinte a ház elég giccses, túmáccs volt.
Kitty elég sokáig nem válaszolt, amikor viszont mégis, egy összehasonlító képet küldött neki kettőjük ünnepi színekbe öltözött házával. Rob fotója felett a Túlzás, Kittyé felett meg az Ízléses szó díszelgett.
– A’sszem, nála van a pont – állapította meg Michael, mikor este, a kanapén ülve megmutatta neki a lány reakcióját. – Csak anya meg ne lássa, mert akkor még a végén eltilt tőle.

– Kittytől? – vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve Rob. – Ne viccelj, anya sosem veszítene el egy értékes bébicsőszt.
Michael láthatóan megakadt egy pillanatra, így hirtelen még tiltakozni sem tudott. Valószínűleg szíven ütötte őt egy kicsit a nyers megfogalmazás.
– Kitty nem tud róla – találta meg a hangját a bátyja végül. – Következésképp nem lehet sem anya besúgója, sem pedig a bébicsőszöd.
– Nem tudom – sóhajtott fel Rob. Az írókörös felolvasást egyáltalán nem úgy tervezte, ahogy végül alakult. Úgy gondolta, hogy elég lesz a végére írt, összecsapott, béna ajándékozós részt felolvasni, és akkor legalább Mr. Bradley lesz az egyetlen, aki rájön majd a titkára. Illetve nem kellett rájönni sem, mert ott állt a megtépázott füzet lapjain feketén-fehéren.
De aztán jött Flynn azzal a szöveggel. Ha valamit, ezt nyilván nem beszólásnak szánta, mert érezhető volt a keserűség a szavaiból. De onnantól mégis érezte a sürgetést, hogy valamilyen módon válaszoljon neki. Neki és mindenki másnak, aki azt gondolta, hogy az ember életére nem csak akkor nyomja rá a bélyegét a születése, ha a szülei megszegték a törvényt. Akkor egy kicsit igenis el akarta mondani, hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor kilátástalannak tűnik minden, és amikor az ember abba akarja hagyni az egészet.
Volt egy pillanat, amikor még azt is majdnem kimondta, hogy mi történt vele, mi lett a fojtogatás eredménye. De nem is bánta, hogy végül kerülte a konkrétumokat, mert igazából már ez is messze nagyobb vallomás volt, mint amit valaha tenni szeretett volna az új iskolájában.
Különös módon megkönnyebbülést érzett, talán azért is, mert ha a legtöbben is értették, mire gondolhatott, amikor ezeket a dolgokat felolvasta, Kitty szemében megértés villant. Meg talán könnyek, de ebben már pláne nem volt biztos.
És bármennyire küzdött is ez ellen korábban, most már nem fájt annyira a gondolat, hogy a barátai tudjanak a titkáról. Talán erről szólt a bizalom, nem?
– Na, nézünk Star Warsot? – ült be közéjük Clara, aki pattogatott kukoricát eszegetett éppen, ezért Michael számára tökéletes prédává vált.
– Ja – bólintott rá ő.
– És amúgy mikor rakjuk össze a makettet, amit Ethantől kaptál? – érkezett a következő kérdés a húgától. Aminek egyrészt örült, mert így nem feledkezett meg a meglepően klassz ajándékról. Másrészt viszont…
– Te mióta vagy keresztnevezős viszonyban a verekedőssel? – meredt a lányra Michael, és ezzel ki is mondta azt, amin Rob is gondolkozott. Tényleg, mióta?
Clara hanyagul megrántotta a vállát, aztán a távirányítóért nyúlt, hogy elindítsa végre a filmet, amire mindannyian vártak.
Rob már nem is emlékezett rá, mikor alakult ki az a családi hagyományuk, ami szerint Szentestétől kezdődően mindannyian leültek esténként a nappaliba megnézni Anakin Skywalker Dart Vaderré válását, valamint Luke reményteli megjelenését.
Aztán az utóbbi időben megérkeztek az új részek is, amik kicsit jobban megosztották a családot, mint az előzménytrilógia.
– Szerintem amúgy Kylo Ren helyes – dünnyögte ezúttal is Clara, amire mindenki felhördült, élen az anyjukkal.
– Kylo Ren gonosz! – méltatlankodott is a szülőjük.
– Én hiszem, hogy van benne jó. És biztos vagyok benne, hogy Luke hibázott, elvégre különben nem vonult volna önkéntes száműzetésbe. Én azt szeretném, ha a végén Kylo Ren is megtalálná a békéjét.
– Aki egyszer átállt a sötét oldalra, annak nincs remény – zárta le a beszélgetést az anyjuk. Vagy épp Springer bírónő.
Rob érezte megfeszülni a mellette ülő Clarát, de végül a lány nem kezdett ellenkezni. Valószínűleg úgy gondolta, felesleges lenne belemenni egy parttalan vitába.
De azt ő sem értette, miért ragaszkodott Clara annyira Kylo Ren happy endjéhez.


Liam

Sokan állítják, hogy a karácsony ünnepének az a lényege, hogy a család együtt legyen, és nem számít, mi kerül a fa alá. Viszont a Walters család ténylegesen e szerint is töltötte az ünnepeket. Az egész éves különlét után ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor végre egy közös asztalt ülhettek körbe.
Még akkor is, ha mindez egy lepukkant motelben, összecsukhatós székeken, rozoga asztal mellett, házhoz szállíttatott ételt körbeülve történt. Liam számára már gyerekkora óta csak erről szólt a karácsony. Együtt volt az egész éves szolgálatteljesítéstől megfáradt szüleivel, és nem számított, hogy a néhány centis leárazott műfenyős dekoráció alatt csak a tévéállvány volt.
A vacsorájukat némán fogyasztották. A falhoz fordított asztal miatt még arra sem volt lehetőségük, hogy egymással szemben üljenek, és a szemkontaktus gyenge kommunikációs kapcsolatát fenntarthassák evés közben. Helyette a három Walters némán bámult kifelé a motel ablakán, tekintetük a szállingózó hópihéket fürkészte a koszos üveg túloldalán.
Liam annyi mindent el szeretett volna mondani. Hogy végre lett barátja. De hogy aztán borzalmasan elszúrta. És hogy bízik benne, hogy valahogy képes lesz helyrehozni. De ezeket képtelen volt. Nem szoktak ilyenekről beszélni a szüleivel.
– Bekerültem a… Borostyán Ligába – törte meg végül a csendet. Szülei fáradt tekintettel, de érdeklődőn az asztal végén ülő Liam felé fordultak. – Az… az egy olyan iskolai kör, amiben versenyekre készülnek – magyarázta Liam, mielőtt szülei azt hihették volna, hogy valami új drogról van szó.
– Az jó – bólogatott az apja.
– Ügyes vagy, kincsem – helyeselt az anyja is. – Csak így tovább – tette hozzá.
– És… és veletek mi újság? – kérdezte aztán Liam, amin ő maga is meglepődött. Furcsa volt ez, hogy beszélgetést próbáljon indítani. Korábban csak élvezte, hogy szülei mellett végre nem szorul rá arra, hogy valami értelmes mondandót préseljen ki magából, de most kifejezetten zavarta a csend. Viszont mikor látta, ahogy apja ajkának széle idegesen megrándul, már bánta, hogy ezt a kérdést feltette.
Tudta, hogy szülei nem szeretnek a katonaságról mesélni. Még gyerekkorában leszoktatták róla, hogy a munkájuk felől érdeklődjön, mivel felcserként túlságosan véres élményeik voltak csak, amit nyilvánvalóan nem oszthattak meg vele akkoriban.
Azzal pedig szintén tisztában volt, hogy szülei házassága már nagyon rég elhidegült. Talán már csak a megszokás tartotta össze őket. De nem csak az anyját és az apját, hanem mindhármukat, és ez volt talán a legrosszabb. Hogy csak szokásból vannak együtt. Hagyományból. Amit úgy hívnak, hogy karácsony.
És mivel a munkájukról nem szívesen beszéltek, közös életük pedig a munkán kívül egyáltalán nem volt már, a feltett kérdésre nem igen maradt semmi, amivel felelhettek volna, és ennek szólt a szájrándítás.
– Még egy évvel közelebb vagyunk – bökte ki aztán az apja, majd újra beleszürcsölt kanalában lévő levesébe.
– Értem – mondta Liam elhalóan, és megpróbált uralkodni magán, hogy ne akarjon semmit sem kicsikarni szüleiből. Talán inkább megpróbálhatna ő mesélni valamit. De semmi nem jutott eszébe. Csak olyanok, amik inkább érzelmi szempontból fontos mozzanatok voltak, de objektív előremenetel nem származott belőle. Ebben a családban pedig olyanok sosem kerültek szóba.
Aztán befejezték az étkezést. Liam tudta, hogy hamarosan eljön a lefekvés ideje, így már egy ideje próbált békülni a rozzant kanapé látványával, amin az éjszakát tölteni fogja. Aztán ismét kifelé nézett az ablakon. A hónak a látványán is érezte, milyen hideg lehet most odakint. Vagy talán inkább azt érezte, milyen hideg van odabent, a szülei körében?
Eddig miért nem vette észre sohasem? Miért érezte úgy, hogy ez a normális családi légkör? Sőt, még élvezte is, hogy nem kell az iskolai tumultus után még itt is folyamatosan kommunikálnia. De most épp azt érezte, hogy azért utálja annyira az iskolai tumultust, mert a szülei sosem erőltették, hogy nyitottak legyenek egymással a családon belül.
És aztán annál a gondolatnál lyukadt ki, hogy talán most azért zavarja a csend, mert idén valami megváltozott vele. Spencer hatására vágyni kezdett az emberi kapcsolatokra. És most, hogy a fiú felolvasztotta a jégszobrot, már kívánta volna a meleget. Annyira azonban, úgy tűnt, még nem melegedett át, hogy szülei deres védvonalait is legyen ereje felengedni.
Érezte a hideget, ami a levegőt járta át odabent. Hiába lötyögött hasában a forrón kiszállított nagy tányér leves, mégis fagyoskodott. Vágyott arra, hogy valaki megölelje. De tudta, hogy szüleivel ez nem volt szokásuk. Talán azért sem, mert neki egy ideje nem igazán volt igénye rá. De most, hogy lett volna, nem tudta, mit szólnának szülei, ha hirtelen megtenné. Így nem is merte.
Aztán az áhított melegségről, amit az érintéstől remélt, eszébe jutott Spencer. Egészen eddig nem is gondolkodott el rajta, de a fiú rengetegszer került fizikai kontaktusba vele. Legtöbbször a vállát érintette meg. És Liamnek ez kifejezetten jólesett. Bár akkoriban még egyszerű baráti gesztusnak vélte, a történtek fényében ez jelentősen átértékelődött.
De ahogy erre gondolt, melegség járta át. Ebben a pillanatban úgy érezte, szüksége van Spencerre és az érintésére. Mindegy, hogy mit jelent számára, vagy barátja számára. Aztán szokás szerint hozzátette magában, hogy csak volt barátja, és ez a melengető emlék máris szürkévé fakult.
– Boldog karácsonyt – mondta ezután anyja, miközben előhúzta a piros masnival átkötött képeslapot. Ők ketten is elmormoltak egy karácsonyi jókívánságot, majd szokás szerint a piros masni felé nyúltak, hogy közös erővel bonthassák ki az önmaguknak szánt meglepetést, amelyet évről évre becsomagolnak és újra kibontanak. De az ajándék ereje mégsem csökkent, hiszen minden egyes alkalommal közelebb kerültek hozzá.
Liam végigmérte a már teljesen kiismert képet. Semmi nem változott. Már a szakadások számát és formáját is ismerte. Álmából felébredve is le tudta volna rajzolni a fehér palánkos kerítést, a boldogan farkcsóváló kutyát, a kutyaházát, és a kutyaházhoz nagyban hasonlító, de emberi méretű kertes házat.
A célt, amiért ez a család már azóta küzdött, hogy nagybátyja a teljes anyagi csőd szélére juttatta őket. Bár arról már fogalma sem volt, hogy ez a nagybácsi az anyja vagy az apja testvére volt, hiszen minden évben mást mondtak neki. Talán pont azért, hogy ne hibáztassa se az anyját, se az apját a történtek miatt.
De ő nem is akart hibáztatni senkit. Egyedül az lebegett a szeme előtt, hogy végre beköltözhessenek abba a házba, amiről a kép készült. Aminek a széléről kiskorában letépte a két évesként ott tipegő szőke babát. Mert utálta azt látni, hogy ilyen boldog lehet valaki, mikor neki évről évre egy kikölcsönzött motelszobában kell töltenie a karácsonyt. Utálta, hogy emlékeztette rá, milyen volt neki fiatalon.
Mostanra pedig már teljesen elhalványult az emlék, hogy ők régebben a sajátjuknak mondhatták azt a házat. Annyi év telt el, hogy nem is azt érezte, visszaköltöznek oda, hanem sokkal inkább egy új élet reményét fűzte hozzá. Hogy nem sokára minden más lesz, és végre egy olyan helyük lesz, amit otthonnak nevezhetnek.
Másnak talán úgy tűnt, ez a régi, szakadt képeslap nem is ajándék, hanem csak egy rossz vicc. De Liam számára az ígéret, ami ehhez a képhez fűződött, olyan szép volt, hogy nem is kért volna semmi mást karácsonyra.

85. Karácsony III.

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

3
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
avatar
1 Hozzászólás
2 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
LightAquaTheaLightAqua Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
LightAqua
Tag

Na a Springer ház enyhén szólva is túlzás. Pedig imádom a karácsonyi dekorációkat. Liam-ék fája azonban még jobban kiakasztott. Piros-arany meg kék csillag+hópelyhek?! Végképp nem illik össze. Szeretem a színeket, és nem is igazán tudom mi-mivel illik össze, de ez biztos, hogy sok.

Thea
Admin

Hát, talán a két család adhatana egymásnak tippeket, jól kiegészítenék egymást:D Liamék szerintem nem igazán a fára koncentráltak, hiszen egy lepukkant motelszobán az sem nagyon dob sokat, ha tökéletes a fájuk, de azért ő biztos így is örült, hogy a családjával lehet.:) Rob pedig bölcsen befogja a száját, és nem panaszkodik.:)

LightAqua
Tag

Ja, ezt én is tudom. Csak úgy feltűnt