Tintavér – 39. Különös kapcsolatok

Morgan

Becsöngettek már ugyan a harmadik órára, a diákok egy része azonban még mindig a társalgó körül tolongott, amelynek közepén egy mobil egészségügyi állomás volt felállítva. A helyi kórház ápolói minden évben kétszer ellátogattak hozzájuk, hogy a véradás fontosságára hívják fel a figyelmet, és aki hajlandó volt alávetni magát a tűszúrásnak, akár az egész órát ellóghatta igazoltan.
– Figyeld, mekkora arca van – suttogta oda Morgan Gilnek, és fejével utálkozva bökött egy szőke srác felé. Tyler épp néhány elsőst tolt félre, és tenyérbemászó mosollyal nyújtotta a karját a csinos ápolónő felé. A következő pillanatban azonban lehervadt képéről a vigyor, és feljajdult a félresikerült szúrás nyomán. Morgan gonoszkásan röhögött magában. Bőven megérdemelte azért, amit Cammel tett. – Mikor fogják ezt a szemetet végre kirúgni? – mérgelődött halkan.
– Addig biztos nem, ameddig az apja tolja zsetonnal a sulit – reagált Gil, de figyelme nagyrészét a sebesen felé közeledő tű kötötte le. Bár próbálta férfiasan tűrni, hogy megszúrják, a véradás sosem tartozott a legkedvesebb elfoglaltságai közé. Morgan csendben mosolygott rajta. Számára ez már rutin volt, szinte meg sem érezte a bökést, ennyit simán megért, hogy kihagyjon egy fizika órát. – Amúgy gondolkodtál már a nyáron? – kérdezte a fiú a még vérző karját tapogatva.
Igen, a nyár. Hogyne gondolkodott volna rajta? Hiszen szinte csak ezen járt az agya az utóbbi napokban. Gil édesanyját három évesen elvesztette balesetben, és mivel a nő szülei Svédországban éltek, így anyai ágon meg is szakadt a kapcsolat a rokonsággal. Az apja ezért mindig is felelősnek érezte magát, és bántotta a bűntudat. Úgy döntött, nyáron magával viszi fiát európai üzleti körútjára, és ameddig ő utazgat, Gil megismerheti családja eddig sosem látott ágát. Csupán azt nem kalkulálta bele, hogy a fiú kézzel-lábbal lázadni fog a dolog ellen.
– Francba, de nincs kedvem ehhez az egészhez – tette hozzá Gil, ahogy gondolatai elkalandoztak a rá váró nyári megpróbáltatás felé. Morgan tudta, hogy barátjának nehéz volt egy örökké utazó, egyedülálló apa mellett felnőnie, és alkalmazkodni az időnként megjelenő barátnőkhöz, de legalább a gyásszal nem kellett küzdenie. Szinte egyáltalán nem emlékezett az anyjára. A svédországi nyaralás pedig éppen ezt hivatott orvosolni.
Nem tudta, mit feleljen. Szeretett volna menni, tuti nagy buli lett volna kettesben egy idegen országban, de több dolog miatt is aggódott. Gil kijárta apjánál, hogy céges költségen még egy személy velük utazhasson, Morgan viszont kételkedett benne, hogy az anyja beleegyezne egy ilyen nagy értékű ajándékba. Ő mindig azt hajtogatta, semmi sincs ingyen. Már egy ideje gondolkodott rajta, hogy diákmunkát vállal suli mellett, de eddig még nem követte tett az elhatározást. És most itt van ez a barát – nem barát dolog is. Ki tudja, mi lesz még velük nyárig? Szerette volna Gillel való kapcsolatát szoros keretek között tartani, hogy a srác még csak véletlenül se tegyen olyan lépést, amit vissza kell utasítania, de egy ilyen nyaraláson bármi megtörténhet. Hetekig összezárva kettesben egy idegen helyen…
– Még nem volt időm – füllentette, és lopva a fiúra pillantott. Bár sejtette, hogy fél ettől az egésztől, mégsem látszott rajta feszültség. Félelmetesen jól tudta kontrollálni érzelmeit.
– Oké, ha nem akarod, nem muszáj – zárta le faarccal Gil. – És a gyakorlatról szóltál már otthon? – váltott gyorsan témát.
– Nem mondtam, hogy nem – ellenkezett gyorsan a lány – Csak… ismered anyámat. Nehéz vele ilyesmiről beszélni – hárította másra a felelősséget. – A gyakorlatot sem mondtam még – sütötte le a szemét.
Gyáva volt, ezt ő is tudta. De az anyja olyan ingerült volt mindig, és annyira nem szívesen okozott neki csalódást. Tudta ő, hogy sokat dolgozik érte és testvéreiért, hiszen két állása volt, és még alkalmi munkákat is vállalt mellette. Mindezt azért, hogy nekik mindenük meglegyen. Linus gyógyszerei pedig nagyon sokba kerültek, és nem is ehetett meg akármit a sokféle ételallergiája miatt. Képtelen volt csak úgy az anyja elé állni, és közölni vele, hogy mégsem embereket akar ápolni, hanem inkább állatokkal foglalkozna. Mintha ezzel az ő hivatását minősítené le, pedig olyan büszke volt rá, mikor pár éve azt mondta neki, ő a példaképe.
– Ez totál gáz – rázta a fejét Gil. – Le fogsz csúszni a jelentkezésről. Csak azért, mert már megint nem mersz a sarkadra állni, hogy megmondd, mit akarsz – magyarázta, amitől Morgan fejébe vér kezdett tolulni. Utálta, hogy a fiú sosem képes átugrani a beszélgetésben azt a részt, amikor őt piszkálja a nyámnyilasága miatt.
– Jó, majd megmondom neki, amikor akarom – dörrent rá morcosan, amitől Gil visszább vett pár fokkal a közvetlenségből. Egyszerre bűntudata is lett, hiszen barátjának teljesen igaza volt, és leginkább ő tehetett róla, amiért ugyanazt a kritikát kellett hallgatnia évek óta. Tényleg javára válna, ha képes lenne kiállni magáért, de nem született forradalmárnak.
– Ott van dögös Kitty – vált a srác hirtelen kicsit lelkesebbé. – Nem neked integet? – fürkészte tovább a távoli alakot. – Egyszer bemutathatnál neki, ha már úgyis együtt jártok írókörre.
Morgan arcán megrándult egy ideg a rátörő féltékenységtől, de igyekezett úrrá lenni rajta. Régen érezte magát ilyen kényelmetlenül, mint Gil leplezetlen érdeklődését látva Kitty iránt. Pár napja még azok a félreérthető sorok, most pedig már más lányokat bámul? Sokkal szimpatikusabb volt számára a srác, mikor még azt hitte róla, titkon belé szerelmes.
– Oké, majd legközelebb, amikor jössz írókörre – adta Gil tudtára, hogy ez a téma sincs még elfelejtve.
– Tényleg nem tudok menni. Sajnálom – látszott a fiú arcán halvány szomorúság. – Pedig ha előbb tudom, hogy Kitty Parnell is járni fog… – fejezte be a mondatot olyan szavakkal, amiket Morgan egyáltalán nem akart hallani
Jó, ez már nem csak a szokásos baráti „szívjuk egymás vérét”, ez már komolyan szemétség volt. Morgan pukkadozott magában a méregtől. Nem elég, hogy a fiú cserbenhagyta Cassy miatt, most már Kittyvel is húznia kell az agyát? Már épp azon volt, hogy valami igazán sértő dolgot vágjon Gil fejéhez, mikor az megszólalt.
– Lennie mióta van jóban Tyler Brodyval?
Morgan követte a pillantását, és hüledezve látta, ahogyan a suli legszemetebb alakja éppen valami poénosat mesél húgának, aki félénken elmosolyodik a hallottakon. Gloria, a női focicsapat kapitánya – egyben Tyler barátnője – pedig megragadja Lennie vállát, és széles vigyorral kezd neki tovább magyarázni. Ilyen idilli hangulatban olvadtak bele egy nagyobb bandába, és tűntek el a szeme elől a folyosó végén.

Kitty

A folyosó falának vetette a hátát, úgy nézett az előtte álló Fayre, miközben megpróbálta szalonképes formába önteni a gondolatait. Mert természetesen megvolt a véleménye arról, hogy valaki képes volt egy tanárral kezdeni, csak éppen azt kellett kitalálnia, hogyan fogalmazza meg ezt Faynek. A lánnyal szinte mindenki jóban volt, így Kitty is – és talán ezért is volt annyira nehéz elhinni, hogy a másik tényleg volt botor, hogy belemenjen egy ennyire rizikós kapcsolatba. Ez olyasmi volt, ami létezett a mesékben, az elvetemült kamasz fantáziákban – hiszen a tanár-diák viszony évszázadok óta vonzó volt az emberek számára. Olyan tiltott gyümölcs volt ez, amit nem kaphatott meg mindenki, és talán éppen ebben állt a vonzereje. Csak épp a legtöbben arról feledkeztek meg, hogy a dolgokat általában okkal tiltották.
– Még nincs vége, igaz? – kérdezte végül Fayt. A lány arca ugyanis minden megpróbáltatás ellenére is boldogságtól ragyogott, ezt pedig Kitty nem tudta volna semmi mással magyarázni, csakis azzal, hogy megtalálták a módját, hogyan maradjanak együtt a rajztanárral.
Fay válasz helyett némileg bizalmatlanul fürkészte Kitty arcát, de végül megrázta a fejét – éppen csak egy kicsit –, és mellé el is vörösödött kissé.
– Ez nem helyes – fonta össze a karjait a mellkasa előtt Kitty. – Lehet, hogy fiatalos és kedves, de a tanárod. Volt – tette hozzá a helyesbítést. – Ez a korkülönbség elfogadható felnőtt korban, viszont most még annyira más szakaszában vagytok az életeteknek, hogy ez hosszú távon nem lesz összeegyeztethető. Sérülni fogsz.
A lánynak jól láthatóan nem tetszett ez a kijelentés, mert hamar átváltott védekező üzemmódba:
– Vannak, akik érettebbek a koruknál, nem? – kérdezte sértetten. – Mi szeretjük egymást, és nem választhat el minket semmi. Majd meglátod.
– Vannak ilyenek, igen – biccentett Kitty, és bár tudta, hogy nem feltétlenül az ő feladata lett volna szembesíteni a barátnőjét a kegyetlen valósággal, mégsem nyelte vissza a mondandóját. – De Fay, te nem vagy érettebb a korodnál. Nem azért mondom, mert bántani szeretnélek, ez nem baj. Teljesen normális vagy, de téged a korodnál fogva egészen más dolgok érdekelnek, mint Mr. Daltont. Lehet, hogy ő meg bolondosnak és aranyosnak tűnik, de néhány éven belül gyereket akarhat. Családot. Az pedig neked még egész biztosan korai lesz.
– Te ezt nem értheted – legyintett Fay rövid gondolkodás után. Valószínűleg azért volt ilyen megbocsátó, mert úgy gondolta, Kitty egyáltalán nem tudta, mi fán terem a szerelem. És ez most nem az a perc volt, amikor szerette volna meggyőzni őt az ellenkezőjéről. – Ha valakit szeretsz, akkor egy idő után annyira egy hullámhosszon vagytok, hogy az ilyen különbségek nem számítanak. Én szeretem a kisbabákat, alig várom, hogy legyen, és szeretnék fiatalon megházasodni. Julian segítene nekem mindenben, és biztos anyáék is.
Ahogy a lány egyre inkább belemelegedett a tervezgetésbe, úgy borzadt el Kitty minden szó után. Fay és egy kisbaba? Ahhoz még legalább tíz évre szükség lenne, hogy felelősségteljesen gondját tudja viselni egy másik embernek!
– Ez nem szerelem kérdése – hűtötte is le a másikat. – Van az úgy, hogy két ember szeretne együtt lenni, mert szeretik egymást, de akkor is lehetnek olyan tényezők, amelyek miatt nem működhet a dolog. És nem kívánom neked, hogy megbántson téged, vagy te őt, de ezt jobban át kellene gondolnod. A mesékben a szerelem mindent legyőz, de a valóságban nem a szerelem győzi le az akadályokat, hanem a kemény munka, az pedig nem olyan jó móka, amilyennek most gondolod.
– Akadályokból akad éppen elég – jegyezte meg elszomorodva Fay, aki látszólag éppen csak a mondanivalója lényegét nem ragadta meg. – De minden rendbe fog jönni – jelentette ki aztán határozottan. – Juliannek már felajánlottak egy állást egy másik iskolában.
– És nem félsz tőle, hogy ott is kinéz magának egy diákot? – vonta fel a szemöldökét Kitty.
Erre Fay csak sejtelmesen elmosolyodott, majd közelebb hajolt hozzá egy kicsit.
– Elmondok neked valamit, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem adod tovább senkinek! Kérlek, mondd, hogy nem fogod, hogy ne kelljen magamban tartanom!
– Mondd – sóhajtott fel beletörődőn Kitty. Továbbra sem tetszett neki, ahogyan a másik gondolkodott, de ezen a ponton elismerte, hogy felesleges lett volna tovább próbálkoznia. Ha valaki nem volt fogékony a segítő szándékra, akkor ő nem erőltette.
– Itt hagyom a sulit – súgta meg neki Fay. – Meggyőztem anyáékat, hogy átmehessek a Van Der Goth művészeti suliba, hogy rajzot tanulhassak. Kollégista leszek, és Julian alig pár percre fog dolgozni tőlem. És nem lesz többé a tanárom!
Olyan arccal nézett Kittyre, mintha menten táncra perdült volna örömében, és minden jel arra mutatott, hogy tőle is hasonló reakciót várt. Ő azonban nem tudott osztozni a másik örömében, mert még mindig nem tudta felfogni, hogyan fajulhattak idáig a dolgok.
– Vigyázzatok magatokra és legyetek boldogok – legyintett végül, mert tudta, hogy hasztalan lett volna bárminemű ellenkezés.
– Köszönöm, Kitty! – ragyogott fel erre Fay arca – Te olyan nagyon jó barátnőm vagy! Remélem, találkozunk még. Néha összefuthatnánk – csendesedett el és vált pityergőssé a lány hangja.
– Persze – bólintott Kitty, bár nem tudta, ez mikor és hogyan lesz majd kivitelezhető. Elvégre Fay kollégistaként nem a szomszédba készült költözni, neki pedig nem volt annyira sok ideje, hogy találkozókat szervezzen. – Biztos nagyon sokaknak fogsz hiányozni itt.
– Ó, de van még valami, amit muszáj elmondanom, mielőtt elmennék. Bradley-ről. Tekintsd ezt búcsúajándéknak. Csak azért mondom el, mert te jóban vagy vele, és hogy ne ess abba a hibába, hogy bízol benne – komorodott el, sőt, vált keserűvé Fay arca, majd odahajolt hozzá, és a fülébe súgott.
A beszélgetésük során először Kitty komoly döbbenetet érzett. Nagyobbat, mint amikor megtudta Fay és a rajztanár viszonyát.
– Vele…?!

40. Olaszos belépő