Tintavér

Tintavér – 94. Szorul a hurok

Russel

Nem tudta, hogy romolhattak el a dolgok ennyire.
Amikor elkezdte a gimit, azt hitte, a tanulós részével fog meggyűlni a baja, mert sosem volt egy észkombájn. Vagy zseni. Vagy tanulmányi nagyágyú. Vagy olyan, mint Adrian.
De mindig könnyen megtalálta a közös hangot az emberekkel, jól tudott alkalmazkodni, még a házsártos öreg nénikkel is tök jól el szokott beszélgetni. Soha, de soha nem került még összetűzésbe senkivel.
Aztán jött a szar.
Nem nagyon tudta, mit ivott, amitől halloweenkor kicsit elszállt az agya, és az emlékei is kicsit ködösek voltak aznap estéről. De abban tuti biztos volt, hogy csak jót akart.
Bántották Esthert, nem? Vagy ha még nem is bántották, akarták!
És bántani másokat – pláne ártatlan lányokat, PLÁNE angyaljelmezes ártatlan lányokat – nem volt jó. És pont. Nincs semmi kérdéses ebben.
Csak aztán jöttek a levelek. És először meg is csinálta, amit kellett, de aztán elmondta Adriannek – és még jó, hogy elmondta neki, hát tiszta para volt már az egész –, aki nem engedte neki többet a követelések teljesítését. Szóval csak megmutatta mindig a leveleket a bátyjának, és próbálta figyelmen kívül hagyni az egyre csak érkező, egyre fenyegetőbbé váló üzeneteket. De hát sima cyberbullyingnak tűnt az egész, ez meg bántotta ugyan, de ténylegesen nem ártott neki.
Aha. Egy darabig.

Mert most a zaklatója nem simán mozgásba lendült, hanem konkrétan jött, mint az a bizonyos bontógolyó, amin Miley Cyrus hintázott a klipjében. És Russel biztos volt benne, hogy ha ő megkapta a fotókat, akkor Hauser igazgatónő is meg fogja kapni, és akkor a szülei is meg fogják kapni, és akkor kirúgják.
Pedig ő nem csinált semmit. De hát ki fogja elhinni, amikor a képen egyértelműen az ő arca látszott az iskola falát összegrafitiző alakról készült fotón?
És látta reggel azt a falfestményt, és nagyon ocsmány volt. Hauser tajtékzott, és még beszélték is Judyval, hogy nem lennének az elkövető helyében. Hát, most úgy tűnik, ő lesz.
Tudta, hogy meg kéne mutatnia a legújabb levelét a fotókkal és a lényegre törő üzenettel („Legközelebb együttműködőbb leszel, és ez nem ismétlődik meg.”) Adriannek, de nem volt a szobájában.
Szóval várt a saját ágyán üldögélve, és remegő kézzel nyitotta meg újra az e-mailt, de folyamatosan csak az járt a fejében, hogy ez nem történhet meg. Ebbe nem keverhetik bele. Nem csinált semmit. Nem is használt még sosem ilyen festékszórót.
De az az arc a képen az ő pulcsijában volt, és valaki rárakta az arcát…
Tudta, hogy ennek már lesz valamilyen komoly következménye. És ez megijesztette. Meg az is, hogy Adrian nem volt sehol, és ha itt is lett volna, nem tehetett semmit a zaklatói ellen, hiába tanácskozott folyamatosan a szőke barátnőjével.
Életében először érezte tényleg hatásosnak az egész internetes zaklatós hülyeséget. Az egész olyan igazságtalan volt, hogy Russel nem tehetett róla, a kétségbeesett sírás csak úgy kiszakadt belőle.
És naná, hogy a szobatársa is pont ekkor jelent meg. Liam sose szokott rosszul időzíteni, mert úgy eleve nem sok vizet zavart.
– Szia, én csak beugrottam valamiért, már… minden rendben? – kérdezte Liam, mert nyilván elég hamar kiszúrta, hogy valami nem volt oké.
De Russel tudta, hogy azt kell mondania, hogy persze, minden rendben.
– Ne-em – motyogta mégis.
– Mi történt? – A puffanásból ítélve Liam ledobhatta a cuccát valahová, és mégse rohant el úgy, ahogy tervezhette.
– Ki fognak rúgni – nézett fel rá a szemeit törölgetve Russel. – Rám fogják kenni a… Brightwoodi… F-faszos feliratot – temette a tenyerébe az arcát egy pillanatra.
– Milyen felirat?
Egy pillanatra Russel is megakadt a sírásban, annyira meglepte őt, hogy a mindig jól értesült szobatársa még nem szerzett tudomást a botrányos firkálmányról az iskola egyik hátsó falán. Látszólag Liamet is őszintén megdöbbentette a dolog.
– Hát… hát van ez a grafitis izé – próbálta megfogalmazni. – Valaki felírta, hogy Brightwood High egyenlőségjel Büdös Faszok. Tök ronda, és nagy, és Hauser tökre kiakadt állítólag. És rám akarják kenni.
– És… és te csináltad? – kérdezett rá óvatosan Liam.
Russel pedig elkeseredetten rázta meg a fejét, mert válaszolni hirtelen nem tudott, úgy összeszorult a torka, hogy egyelőre nem nagyon tudott értelmes hangot kiadni. Neki lőttek. Ha a szobatársa is megkérdőjelezi, akivel amúgy egy légtérben aludt, mikor az eset történt, akkor neki befellegzett. Lehúzták a rolót.
Rosszabb helyzetben lesz, mint Tony Stark a Vasember kettőben. Vagy mint a száműzéskor Simba veje, akárhogy hívják is.
– Nem én voltam – jelentette ki végül.
– És kik akarják rád kenni? – érkezett a következő kérdés.
– Nem tudom – rázta a fejét csüggedten Russel, aztán kifújta az orrát. Na. Gimisek már nem bőgnek úgy, mint az ovisok. – Adrian szerint a TWW küldi a zsaroló leveleket, de nincs rá bizonyítékunk.
Bár a gimijük tanulóit minősítő falfirka azért már elég gyanús.
– És mi alapján próbálják rád kenni?
– Odaphotoshopolták a fejemet a képre, és nagyon élethű – nyújtotta Liam felé a telefonját Russel, mert ezen a ponton már úgyis mindegy volt, hogy eggyel több vagy kevesebb ember tud a dologról.
– Ezt a levelet mutattad már valakinek? – kérdezte a szobatársa, aki ezek szerint nem csak a képet nézte meg, hanem a hozzá tartozó rövid üzenetet is.
Russel megrázta a fejét, aztán megdörzsölte a homlokát, ami máris lüktetett a korábbi bőgéstől. Ezekről a mellékhatásokról bezzeg semmilyen tájékoztató nincs sehol.
– Adriannek akartam, de tuti megint a szerkesztőségen van – morogta. Így mégis csak férfiasabb volt, mintha elvékonyodott hangon szólalt volna meg. – Ő mondta, hogy ne hozzuk le az öngyilkos sztorit, meg a többit se.
– Öngyilkos sztorit? Mármint kiről?
Ezt nem kellett volna mondania. Russelnek már nagyon elege volt abból, hogy titkokat kellett tartania, ráadásul olyanokról, akiket nem is ismert, és hogy még ezekért őt sodorták bajba.
– Mindegy – rázta a fejét. – Elküldik a képet Hausernek, és akkor nekem annyi.
– És ha te előtte megmutatnád a levelet neki? – dobta be Liam.
Erre eddig egyszer sem gondolt, mert a bátyja egyáltalán nem akarta bevonni a szüleiket és a többi felnőttet. De tényleg, miért is nem?
– Hausernek?
– Hát ha őt olyannak érzed, aki meg tud védeni, akkor igen – biztatta őt Liam, és most sokkal magabiztosabbnak tűnt, mint máskor. Talán azért, mert most már olyan menő körökbe járt, mint a BL vagy a VK. Judy szerint a Borostyán Liga volt a suli legokosabb embereinek gyűjtőhelye. A Vitakör ennyire elit azért nem lehetett, mert bevették Adriant is… De hasznosnak hasznos volt.
– Hauser tök kemény – dünnyögte elgondolkozva.
– Viszont ha megtudja, hogy a diákjait zaklatják, ki fog állni érted – jelentette ki Liam.
– Lehet, hogy tényleg el kéne mondanom neki – ráncolta a homlokát Russel. Úgyis elő fogja venni az igazgatónő, és ha esetleg hamarabb szól neki… – Ha még időben keresem, szerinted hinni fog nekem?
– Szerintem… szerintem minél előbb vetsz véget ennek, annál jobban kerülsz ki a helyzetből – magyarázta a szobatársa. – És talán a képet nem mutatnám meg neki – tette hozzá rövid gondolkodás után. – Talán érdemes megkérdezni az AV klubot, hogy mit gondolnak a képről. Esetleg be tudnák bizonyítani, hogy hamisítvány.
Russel csak bólogatott, és hogy egyetértését nyomatékosítsa, fel is állt az ágyáról.
– Akkor megyek, és megkeresem Hausert. Vagy Adriant. Vagy mindkettőt. Vagy az AV klubot – tette hozzá még a végén, mert ez sem tűnt rossz ötletnek. Aztán, mielőtt még kisietett volna a szobából, visszanézett Liamre. – Köszönöm.
– Remélem sikerül – mosolygott rá biztatón a szobatársa, Russel pedig egy egészen picit megnyugodott. Azért mégis csak jobb volt szólni valaki idősebbnek.
De ahogy a koliból kilépett, gimis tanulmányai alatt most először nagyon-nagyon szerette volna felhívni az anyukáját.


Liam

Próbálta az illetlenség és az épelméjűnek tűnés határát nem átlépve bámulni a körülötte lévőket. Mióta csak Collin rákérdezett, mi lenne, ha nem sülnek el olyan rosszul a dolgok közte és Spencer közt, ismét aktuálissá vált, hogy megkérdőjelezze önmagát, hogy pontosan mire is vágyik. Mármint párkapcsolatok terén, a másik fél nemére vonatkozóan.
Russel korábbi kifakadása egy rövid időre elterelte figyelmét erről a témakörről, de most, hogy közel egy órán keresztül nem szólt hozzá senki, úgy gondolta, ideje újra előásnia ezt a témát, aminek sírján még friss volt a föld. Úgy tervezte, hogy megpróbálja összehasonlítani a két “opciót”. A fiúkat és a lányokat. Ehhez pedig úgy érezte, az írókör meglehetősen jó terepnek ígérkezik, mivel itt már többé-kevésbé ismert mindenkit. És ez alapján a felületes-feltételezett ismeretség alapján most próbálta kideríteni, melyik társa mennyire kelti fel az érdeklődését.
Természetesen, mivel jobban örült volna annak, hogy ha azt sikerül megállapítania, hogy heteró, elsőként a lányokat méregette. Kittyt gondolkodás nélkül ki is zárta. Nem volt szimpatikus számára, és ha megpróbálta elképzelni, látta lelki szemei előtt, ahogy Kitty minden egyes lépését bizalmatlanul ellenőrzi, mindezek mellett pedig még önmagánál is ridegebbnek gondolta. Vele még akkor sem bújna össze, ha pisztolyt fognának a fejéhez, és feltételezte, hogy az érzés kölcsönös. Ja nem, Kitty arra számít, hogy ő fog a fejéhez fegyvert…
Harsány felkacagásával magára vonzotta a tekintetét Sidney és a mellette ülő Jenna. Őket nem annyira ismerte, viszont azt tudta, hogy jobban is jár így. Értesülései szerint Ethannek csak baja származott abból, hogy összekerült a lányokkal, és mintha nem ő lenne az első, akitől ezt hallja vissza. Szóval nem és nem.
Már le is mondott a lányokról, mikor megpillantotta Morgant, mint utolsó mentsvárát. Róla sem tudott túl sokat személyes tapasztalatból. Egyetlen jelenet rémlett fel lelki szemei előtt, mikor Rob pánikrohamánál segédkeztek. Illetve ő teljesen bepánikolt, majd Morgan megérkezett, hogy megmentse a helyzetet, ő pedig jól nyakon öntötte őt egy pohár vízzel. De a lány nem haragudott meg rá, hanem normálisan kezelte a helyzetet. Szóval ő jó fej. És most, hogy jobban megnézte, nem is nézett ki olyan rosszul. Visszafogottabb volt, mint mondjuk Sidney, meg kicsit laposabb is, de Liam úgy érezte, ez neki jobban bejön. Aztán egy pillanatra félrehúzta a száját. Vajon azért tetszik neki Morgan jobban, mert inkább hasonlít egy fiúra, mint Sidney?
Elhessegette a gondolatot, és próbálta inkább a reményt feléleszteni, hogy talán talált egy olyan lányt, aki felkeltette az érdeklődését. De aztán eszébe jutott a Spencer eset is. És hogy Morgannek is része volt ebben. De mielőtt még elítélhette volna, eszébe jutott, hogy pont ugyanabban a helyzetben van, mint a lány is. Nincs joga ítélkezni. Kivéve talán azt, hogy ő nem szándékosan akart ártani Spencernek. Bár hülye volt, és kívülről úgy tűnt, direkt akarta Spencer bukását. Mi van, ha Morgan is hasonló cipőben jár? Kíváncsi lett volna az ő sztorijára is. Bár sosem beszélgetnek, így valószínűleg nem lesz alkalma feltenni a kérdéseit. És hirtelen röhejesnek érezte magát, amiért ott ült mellette egy lány pár székkel odébb, és áthidalhatatlan kommunikációs távolságnak érezte ezt a pár métert is. Simán odamehetne hozzá óra után, hogy megkérdezze. Bárcsak…
Viszont akárhogy is nézte, ennek a gondolatnak köszönhetően Morgan kicsit mintha kintebb csúszott volna a “bejön nekem” meglehetősen szűkös körből. Most pedig már nem volt más hátra, mint az, amitől a leginkább ódzkodott. A fiúk végigmérése.
Ethannel kezdte. A fiú a szokásos sötét színű ruháiban üldögélt meglehetősen flegmán az egyik széken. Liam szinte elnevette magát, ha arra gondolt, vajon milyen lenne, ha Ethan Flynnel próbálna összebújni. Nevetséges gondolat, de ez volt a mérce a Collinnal folytatott beszélgetés óta abban, hogy valaki érdekli-e úgy, avagy sem. És hirtelen nem tudta elképzelni, hogy őt vagy akár bárki mást megölelne az a srác. Bár ha belegondolt, már alapból hülye ötlet a köztudottan nem meleg pasikról ilyeneken agyalni. De hát nem tudott jobb megoldást.
Rob következett a sorban. Őt igaz, hogy egy fokkal már ölelgetősebb típusnak gondolta, mint Ethant, azonban Robot így is kapásból kizárta. Rá inkább tekintett jó fej haverként, mint potenciális párjelöltnek. Nem is tudta, hogy fogalmazza meg, de vannak azok a tipikusan vicces-kedves fiúk, akik valahogy sosem jönnek össze senkivel. Talán mert nem elég izgalmasak. Talán ez a jó szó rá. Nem tartja elég izgalmasnak őt. Vagy inkább izgatónak, de ezt a szót csak egy pillanatra eresztette be a fejébe, aztán rögtön el is hessegette.
Végül pedig Eric maradt. Lehet, hogy elhamarkodott dolog erre jutni, de mivel Eric fiatalabb volt nála, nem érezte, hogy tőle… megkapná azt a védelmezői figurát, amit Collin lefestett, és amiről nem tudta tagadni, hogy vágyik rá. Szóval őt is kizárhatja. Így tehát maradt… Spencer? De még mindig nem tudta megállapítani egyértelműen, hogy fiúk vagy lányok. Sőt, ha jobban belegondolt, az összes jelenlévőt az általa ismert személyiségük alapján osztályozta. Lehet, hogy Spencerben is sokkal inkább a személyisége volt az, ami megfogta, és nem az, ahogy kinéz? Elvégre gondban volt, mikor próbálta elképzelni őt meztelenül.
És most az elmúlt időben már sokadszorra is arra a végeredményre jutott, hogy ő márpedig nem meleg, hanem pánszexuális. Az emberek a lelkük miatt vonzzák őt, nem pedig a kinézetükkel.
– Liam, szeretnéd felolvasni az írásod? – zökkentette ki őt Bradley, akinek jelenlétéről teljesen meg is feledkezett. Most minden figyelmét rá összpontosította. És nem tehetett róla, de úgy belejött az osztályozásba, hogy tanárára is ilyen szemmel kezdett nézni. Nála egyértelműen azt érezte, hogy meg tudná védelmezni. És jó lenne hozzábújni is. És… vajon csak azért, mert Spencer rokona, és most, hogy ezt megtudta, már hozzá kapcsolja gondolatban?
– Én… passzolnék, ha lehet – reagált végül, mert túlságosan is sokáig felejtette rajta szemét tanárán, aki kezdett kérdőn nézni emiatt.
– Rendben – biccentett Bradley, akinek a szemében egy pillanatra mintha szomorúság csillant volna. Vagy inkább megbánás. Vajon ennyire szerette volna, ha Liam felolvas?
– Szeretne még valaki felolvasni, mielőtt kiosztom a következő feladatot? – nézett körbe ezután Bradley. Mivel mindenki feltűnően lapult, a tanár olvasott a jelekből, és inkább nekiállt prezentálni a következő feladatot.
– Ezen a héten megint páros munka lesz, a körön belül alkotott párokkal – konferálta fel, amitől Liam szeme felcsillant, hiszen ez akár a kommunikációs híd alapját is jelentheti Morganhez.
– Minden párosnak két fél konfliktusát kell megírnia, amelyet két lépésben teszünk majd meg. Először jövő hétre meg kell alkotnotok a két felet, akik lehetnek jó-rossz felállásban, vagy vegyes megítélésű karakterek is, ez rajtatok áll. Hozzájuk pedig ki kell találnotok egy eredettörténetet, ha úgy tetszik. Megfogalmazni, miért is alakult ki a konfliktusuk – magyarázta a férfi, Liam pedig gondolatban már azt vette számba, mit tudna ehhez a feladathoz kitalálni. – A rá következő hétre pedig a konfliktusuk kiteljesedését kell bemutatnotok, azt a jelenetet, ami az ellentét csúcspontja, és lehetőleg valamilyen eredményre is jussatok el, ami lezárja ezt a problémát – vetítette előre aztán a következő alkalomra szánt feladatot is.
Mikor a férfi befejezte mondandóját, és ezt a hangsúly levitelével jelezte is, minden szem szokás szerint Kittyre szegeződött, aki az írókörök alkalmával a tanár egyetlen beszélgetőpartnereként szerepelt. A lány azonban ezúttal nem kérdezett semmit, így Eric lépett a helyébe.
– És a párunkat mi választjuk ki? – kérdezett rá a technikai részére a dolognak, mire Bradley lassan megfordult, és egy kalapot emelt fel asztaláról.
– A párokat ti és a szerencse fogjátok karöltve kiválasztani – emelte fel jelzésértékűen a kalapot. – Mivel látom, hogy inkább a párok kiválasztása érdekel titeket, elsőként húzzuk ki, ki kivel fog együtt dolgozni, hogy aztán rátérhessünk az írással kapcsolatos kérdésekre is – ajánlotta fel Bradley, majd célzottan Liam felé indult meg, és felé tartotta a kalapot.
A fiú belenézett a kalapba, ahol meg is pillantotta a cetlit, ami kissé szét volt hajtódva, és Morgan neve virított rajta Bradley kézírásával. Liam ezt isteni jelnek véve azonnal nyúlt is a cetli felé, majd büszkén olvasta be a lány nevét, mikor már a kezében tartotta. Közben a lányra nézett, és mintha Morgan örült volna ennek a kifejletnek, bár mindezt bátortalan mosollyal jelezte csupán. De nem volt baja ezzel, szóval Liam kevésbé érezte bűnösnek magát, amiért így a saját kezébe vette a sors irányítását.
Bradley ezután Kittyhez lépett oda. Úgy tűnt, mintha teljesen véletlenszerűen választaná ki a húzási sorrendet. Legalábbis az ülésrendet figyelmen kívül hagyta, hiszen Kitty nem Liam mellett ült. Milyen meglepő…
– Húzok még egyet, mert ez Liam – jelentette ki Kitty rövid turkálás után a kalapban, és vissza is adta a cetlit Bradley-nek. Aztán a következő cetlire pillantva kifürkészhetetlen arccal állapította meg: – Sidney.
– Szuper lesz ez a közös munka – jegyezte meg bátorító vigyorral Sidney.
– Szerintem is, szuper – dünnyögte Kitty egy kevésbé meggyőző mosollyal. Bár valószínűleg az első változatnak még kevésbé örült volna.
Bradley ezután Robhoz lépett. A fiú pedig elfehéredve olvasta fel a nevet, amit az ég szánt neki: – Ethan – nyögte, szinte olyan hangsúllyal, mintha ez inkább egy kérdés lett volna. Persze mindenki Ethanre szegezte a tekintetét, aki gyilkos pillantásokat küldött nevének kézben tartója felé. Látszólag Bradley is eltöprengett egy pillanatra, hogy újat húzasson a fiúval, de valószínűleg arra jutott, hogy a többiekkel szemben ez nem lenne fair, így végül feltehetően inkább csak azért szidta magát, amiért előre elmondta, hogy nem csak egy, hanem két hetes feladatnak ígérkezik ez a projekt. Ahogy valószínűleg a többiek is, többnyire csak abban tudott bízni, hogy Rob életben lesz még két hét múlva.
– Ezek szerint Eric, te Jennával leszel – törte meg végül a kínos-gyilkos csendet a férfi, majd próbálkozott, hogy a továbbiakban se legyen kínos a leosztás. – Van valakinek kérdése a feladathoz… a párok alakulása alapján? – tette hozzá óvatosan.
– Ugye a valóságban senki nem ölhet meg senkit? – tette fel Eric azt a kérdést, amire Liam Kittytől számított volna. Mintha a lány némasági fogadalmat tett volna ezúttal, és a fiú tolmácsolná a gondolatait.
– Nem hiszem, hogy ez a probléma felmerülhet, igaz, Ethan? – küldött célzó pillantásokat a fiú felé.
– Meglátjuk – dünnyögte pár hosszú pillanattal később a fiú, nem törődve azzal, milyen tekintetek szegeződnek rá.

95. A vonzalom tárgya

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

2
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Hozzászólás
1 Válasz
1 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
RubyGregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Nem tudom, jó ötlet-e szólni Hausernek a fenyegetésekről, de mindenképp jobb, mintha egy hamisított kép miatt kirúgnák Russelt. Szerintem én is valahogy úgy tennék, ahogy Liam javasolta. Már csak az a kérdés, mi fog kisülni az egészből. Mert, ha a TWW-sek tudomást szereznek róla, ki tudja, mit csinálnak, hiszen van der Hoommal együtt bármit megtehetnek, ő minden játékban sebezhetetlen. De azért Hauser erős kezű igazgatónő, határozott, magabiztos figura, így látok esélyt arra, hogy megvédje diákjait. Főleg, ha a TWW vezetőségét is bevonja. Az egyetlen gond, hogy nekik (értsd: Hausernek és a TWW igazgatójának) is csak addig ér el a hatalmuk,… Tovább »

Ruby
Szerkesztő

Ne tudd meg, milyen jólesik olvasni ezt a tartalmas kommentet! :’)
Az, hogy az igazgatók keze meddig ér el, jó kérdés, kiváltképp azért, mert semmi garancia nincs rá, hogy Thomas van der Hoom bármelyik iskola vezetője által elérhető lenne.
Hogy őszinte legyek, én is gyakran megfeledkezem ezekről az egyéb lehetőségekről szexualitás terén, ezért nekem tökre tetszett, mikor Liam eljutott idáig gondolatban. 🙂
Hogy Ethan és Rob hogyan jönnek majd ki a feladat alatt, az hamarosan kiderül – kíváncsi leszek, ehhez mit szólsz majd.
Nagyon szépen köszönjük a visszajelzésedet! 🙂