4. Összeakadó nyelvek

Liam

Szokásához híven Liamet éppen teljesen lefoglalta, hogy a szekrényébe pakoljon. Legalábbis próbált úgy tenni, mintha teljesen lefoglalná, nehogy valakiben felmerüljön, hogy esetleg unatkozik a szünet kellős közepén, és feladatának érezze – mint bizonyos Fay nevű évfolyamtársak –, hogy feldobja őt. Nem azért, mert baja lett volna a társasággal… Egyszerűen csak utálta, ha kommunikálnia kellett. Olyankor az amúgy teljesen tiszta és érthető gondolatai, mire szavak formájában testet öltöttek, már valami egészen más, érthetetlen, zavaros katyvaszként hagyták el rendszerint résnyire éppen csak nyitott ajkait. És amit a legjobban utált, ha ilyenkor el kellett ismételnie az egészet, mert az utána minden egyes nekifutással egyre kevésbé hasonlított az eredeti hangalakra. Szóval kifejezetten kellemetlenül érezte magát ezek következtében, és így igyekezte elkerülni, hogy mindez megtörténjen vele.

– Szia! – szólította meg egy elsőre vidámnak tűnő hang, de színezetébe rögtön bizonytalanság vegyült. Liam szinte nyögött magában, hogy már megint nem sikerült megmenekülnie. – Szeretnék elnézést kérni a múltkoriért – folytatta a fiú, akiben Liam Spencert ismerte fel, miután végre elfordult szekrényének zárt világától.
– Nem gond – nyögte ki, igyekezve az egy, maximum két szótagú szavakra szűkíteni szókincsét. Azokkal talán nem akad össze a nyelve.
– De… – rázta a fejét a fekete hajú videós, miközben azon gondolkodott, hogyan folytassa. Liam egész sokat tudott róla, bár a suli nagy része elég jól ismerte Spencert, hála az audiovizuális klub elnöki pozíciójának. – Nem kellett volna rád erőszakolnom, hogy válaszolj – találta meg végül a megfelelő utat a folytatásra –, viszont…

– Viszont mi? – kérdezett vissza Liam meglepetten. Kezdett rájönni, hogy ez a bocsánatkérés igazából egy újabb próbálkozás volt Spencer részéről arra, hogy…
– Én hiszek abban, hogy mindenkinek képesnek kell lennie arra, hogy kifejezze önmagát – fejezte be a fiú pontosan azzal, amire Liam számított.
– Megvan a saját ökifjzsési módom – felelte, miközben érezte, hogy elsápad.

Indulattal beszélt. És megpróbált használni egy hosszú szót. Spencer nézéséből pedig leszűrte, hogy nem értette, mit próbált mondani. Mielőtt visszakérdezhetett volna, megpróbálta újra kimondani, de már előre érezte, hogy csak rontani fog a helyzeten, és így is lett. – Ökfjzsési módom. – Próbált mély levegőt venni, próbált lehiggadni, próbálta elfelejteni, hogy ez az egész megtörtént, és próbálta újra kimondani. A mély levegő zihálásnak hatott, a szíve tízszer gyorsabban vert, mint azelőtt, érezte, hogy elsüllyed szégyenében, és többé Spencer szemébe se fog merni nézni, és belekezdett egy újabb reménytelen kísérletbe. Illetve kezdett volna, de Spencer gyengéden megérintette a vállát, és biccentett, hogy megértette. Liam kerülte a fiú tekintetét, annyira szégyellte magát, hogy képtelen nem elhadarni egyetlen ártatlan kis szót. Egy szót, amivel ezek után rémálmai lesznek.

– Láttam már akkor is, hogy szorongsz… – mosolyodott el a fiú, ami valahogy nem gunyorosnak, vagy lenézőnek érződött, hanem megértőnek. – De azt nem, hogy ennyire.
– Ja – hajtotta le Liam a fejét. Megszólalt a csengő. Liam általában egész szünet alatt csak ezt a pillanatot várta, de most valamiért mégis úgy érezte, hogy örült volna még pár percnek. Annak ellenére, hogy totálisan beégett, mégis… Spencer képes volt normálisan kommunikálni vele, még ha ez csak pár mondatot is jelentett. Már ha kommunikációnak nevezhetjük azt a makogást, amit az előbb lerendezett.

– Most órám lesz… de majd még beszélünk! – búcsúzott a fekete hajú fiú, Liam agya pedig egyetlen szót ismételgetett: ön-ki-fe-je-zés.


Fay

– Szóval mindenkinek nagyon sok sikert kívánok! – érkeztek Fay záró szavai egy csapat gólya felé. A lány már szinte hagyományként minden évben megkereste az elsőéveseket, hogy egy kis lelki fröccsel támogassa őket így az év elején. Saját első évéből kiindulva úgy gondolta, nem ártott egy kis megerősítés az újonnan érkezőknek. A társaság nagy része csak csöndben állt, és bár egyikük sem merte volna bevallani, borzasztó hálásak voltak ennek az emberi testbe zárt boldogsághormonnak. Miután választ nem kapott, Fay hatalmas mozdulatokkal integetve indult el, olyan szikrázó mosollyal, akár a kora reggeli első napsugár.

A lány életfilozófiája szerint bármelyik nap lehetett a legjobb, és egész életét e szerint élte mindig is. Sosem zavarták a lenéző tekintetek, a megjegyzések, a rá fintorgó idegenek. A lényeg számára sosem ezekben rejlett: ami igazán számított, az a mosdóban síró lány mosolya, amikor Fay zsebkendővel kínálta vidáman; a termetes lány hálás pillantása, akit a csúfolás után a lány gyönyörűnek nevezett; a kosaras srác halkan elmormolt köszönömje, miután kihagyta a döntő ziccert, Fay mégis tiszta szívből gratulált neki és ügyesnek nevezte. Ezek az apró dolgok, ez a néhány pillanat volt az, ami a lányban élő szebbnél-szebb gondolatokat napról napra életben tartotta… na, és persze még valaki…

„Tudunk találkozni? :)” – érkezett az üzenet, mire Faynek legszívesebben táncolni lett volna kedve.
„A szokott helyen? :3” – pötyögött vissza, de a választ már meg sem várva indult el szinte suhanva az említett hely felé. Vidáman dudorászva lépkedett a folyosón, amikor szeme sarkából kiszúrt valamit… Fejből tudta az összes klub szórólapjának kinézetét, épp ezért találta furcsának, amikor egy számára ismeretlen színkavalkád tárult a szeme elé. Kíváncsi tekintettel állt meg a parafatábla előtt, szinte szó szerint szikrázóan kíváncsi tekintettel.

– Írókör… – ízlelgette hangosan is régi vágyát. A táskájából villámgyorsan tollat kapott elő, és a tenyerébe firkálta a legfontosabb tudnivalókat. Ha lehetséges volt, a vidámságtól még jobban szárnyra kapva sietett el a találkozója helyéig, ahol állandó vidámságának másik okozója már izgatottan várta.
– Jude! – kiáltott fel a lány és egy másodperccel később már szerelme karjaiba vetette magát. A fiú nevetgélve szorította magához a lány testét, mintha az a két nap, amióta nem látták egymást, minimum egy évezred lett volna.

– Szinte hiányzott ez a hely – mosolygott a másik körbenézve, Fay derekát egy percre sem eresztve. A lány egyetértően bólogatni kezdett, majd várakozó tekintetét látva Julian azonnal kapcsolva mézédes csókot lehelt ajkaira.
– Hogy telik az első napod? – kérdezte a lány csilingelő kíváncsisággal a hangjában.
– Most már sokkal jobban – vigyorodott el, miközben homlokát lágyan a lányénak döntötte. – És a tiéd? Milyenek a gólyák?

– Fantasztikusak! – ujjongott hadonászva, mire Julian finoman a kezébe vette Fay kézfejét, és tenyerét maga felé fordítva olvasta fel hangosan a lány tenyerére írt információkat.
– Nahát, végre indul írókör – mosolygott sokat sejtetően az izgatott lányra.
– Annyira várom!
– Azt elhiszem – bólintott a fiú, majd valahonnan egy tollat elővarázsolva kezdett írni a lány tenyerére. – De az Bradley, nem Bredlay – nevetgélt, ahogyan kijavította az elírást.

– Honnan tudod, azt hittem, csak most jött?! – tátotta el a száját meglepettségében a lány.
– Ismerem még régebbről, de nem hinném, hogy emlékszik rám – vonta meg a vállát, ahogyan Fay ismét karjai közé helyezkedett.
– Nem tudtam, hogy téged el lehet felejteni – mormogta pironkodva a lány, mire egy szédítő csók volt a jutalma. Szíve majd kiugrott a helyéről, ahogyan megszólalt a szünet végét jelző csengő.
– Tökéletes időzítés – sandított fel a csengő irányába Julian.
– Óra után találkozunk? – érkezett a kérdés egy pár kiskutya-tekintet kíséretében.
– Természetesen – vigyorgott a fiú, majd még egyszer utoljára szorosan magához ölelte a lányt, mielőtt mindketten útjukra indultak volna.

Fay kezét szívére szorítva sietett a terme felé, remélve, hogy mire megérkezik, az éktelen dübörgés és az arcán ülő árulkodó vörösség is alábbhagy. Az elmúlt – nem is olyan rövid – időszakban nagyon reménykedett, hogy eme „bűnjelek” egy idő után megszűnnek előjönni, de hiába… Ahányszor azokba a csokibarna szemekbe nézett, egy kicsit mindig szerelmesebb lett. És bár általánosságban az ilyesmi egyáltalán nem elrejtenivaló, de ilyen ez a titkos kapcsolat…

5. Kellemetlen kapcsolatok

Latest posts by Sims Addicts (see all)

9
Hozzászólás

avatar
3 Hozzászólás
6 Válasz
5 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
5 Hozzászólók
TimMacTörténet - Tintavér - 3. Rossz körökben - Sims AddictsTheaRubyGregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Lollipopp
Tag

Liamet nagyon-nagyon szeretem. Ezt most csak így itthagyom.
#köszönömhogyelmondhattam

Ruby
Szerkesztő

Liam megérdemli.
#köszönjükakritikát

Thea
Admin

Mi pedig nagyon-nagyon szeretjük a kommentjeidet.:D Liam pedig tuti pirul.:D

TimMac
Szerkesztő

Liam biztos örül ennek 🙂 Már ha túl tud lépni a zavarán 😀
#köszönjükhogyelmondtad

Gregoretta Samsa
Tag

Wow, elég gyorsan következnek a részek egymás után! Az ember épp hogy elolvasta az egyiket, már jön a másik. 😀 De ez sose baj 🙂 <3 Érdekes a címválasztás. Még, mielőtt belekezdenék a sztoriba, letekertem ide (persze rá sem nézve a képekre és a kommentekre, nehogy bármit elspoilerezzek magamnak 😀 ), hogy leírjam, mi jut róla eszembe. Két dologra tudnék asszociálni: az egyik, hogy két ember nagyon zavarba jött, miközben beszélgetnek, és mindkettőjüknek "összeakad" a nyelve. A másik lehetőség, hogy valahol elcsattan egy csók (bár azt nem tudom még, kik között történhetne meg. Eddig egy olyan szál rémlik, ahol efféle… Tovább »

Ruby
Szerkesztő

Úgy gondoltuk, ez a heti két fejezet egy elég jó rendszer lesz, mert a sztori is halad, és az olvasók is mindig kapnak eleget… 😀
Végső soron bejöttek a tippjeid a címmel kapcsolatban, szóval büszke lehetsz magadra! 😀
Bizony, Faynek van barátja, Liamnek meg egy kis problémája. Elég fair leosztás, nem? 😛
Köszönjük szépen, hogy elolvastad és írtál is nekünk! <3 Minden visszajelzésnek nagyon örülünk.

Thea
Admin

Zseniálisak a megérzéseid.:) Most majd izzadhatunk a még kevésbé spoileres címekért.:D Szerintem minden karakterben van/lesz szerethető, és olyan jó olvasni, ahogy lépésenként egyre közelebb kerülnek a szívedhez <3 Olyan lendületet kapunk belőle, hogy a posztok mellett kb. minden szabadidőnkben a folytatáson dolgozunk. Köszönjük a kedves sorokat, holnap már jön is a következő rész.:D

TimMac
Szerkesztő

Egy cím akkor jó, ha összefoglalja az adott részt, és ezek szerint ez tökéletesen megtörtént 🙂
Fay hozza a formáját, és talán még az átlagosnál is rózsaszínebbnek látja a világot, ha szerelmes 😉 A részletek majd a későbbiekben kiderülnek még.
Liam pedig tényleg nem ok nélkül fordul magába, eléggé frusztrálja ez a dolog, de igyekszik azért majd leküzdeni ezt 🙂
Köszönjük a kommentet, reméljük a továbbiakban is gyakran találkozhatunk majd a te neveddel is a részek alatt!

trackback

[…] 4. Összeakadó nyelvek […]