Tintavér – 87. Ismerősök

Clara

Brightwood nem volt különösebben nagy város, de ahhoz éppen elegen éltek benne és a környékén, hogy szüksége legyen egyletekre. Méghozzá meglepően sokra – volt külön a hobbikertészeknek, a borszakértőknek, a művészeknek, az irodalmároknak, a városszépítőknek, a hagyományokhoz ragaszkodó, kézimunkázó idős hölgyeknek, na, meg természetesen ott volt az alfa és omega, a Nőegylet.
Clara hálás volt azért, hogy a családja nem kötelezte el magát egyik egylet mellett sem, mert az azt jelentette volna, hogy még több kötelező jelenésük lett volna, kiváltképp az ünnepi időszakban. Volt viszont néhány olyan társasági esemény, ami alól így sem húzhatták ki magukat – és a szüleik nem is akarták. Ilyen volt hagyományosan december 26-án este tartott jótékonysági karácsonyi bál is. Ha hinni lehetett a Nőegylet vezetőjének, Mrs. Durlannek, akkor már a negyvenes évek közepe óta minden évben megtartották ezt az eseményt, ami eleinte valóban táncmulatság volt. Mára viszont elveszítette a báljellegét, és bár volt élő zenekar, leginkább csak beszélgető csoportosulások jellemezték az estet.
A cél az volt, hogy a jótékony felajánlásokból támogassanak egy előre meghatározott célt – amikor Clara négy éves volt, egy szegény, idős nő otthonát újították fel. Akkor még nagyon megfogta őt a jó cselekedet, de évekkel később rájött, hogy a Nőegyletnek csak szúrta a szemét a környék összképét rontotta a régi, hámló vakolatú ház.

Tizenegy éves korában egy tízgyerekes, rászoruló családnak gyűjtöttek és vásároltak ruhákat, cipőket és tisztálkodószereket. Egyébként viszont döntő többségben utcák, parkok, terek karbantartására, tisztítására, felújítására gyűjtöttek.
Ezúttal például az óvoda udvarának átalakítása volt a cél, a Nőegylet tagjai pedig teljes mellszélességgel kiálltak az ügy mellett. Ezért nem is volt meglepő, hogy a rendezvényt minden elképzelhető platformon reklámozták a szervezők – és mivel mindenki ott volt, aki számított, ők sem hagyhatták ki.
Idén a bátyjai ügyesen kimentették magukat – Michael úgy vett maguknak szabadulószobás jegyet karácsonyra, hogy sajnos pont egybeesett a partival –, így Clara egyedül bolyongott a csinos ruhába öltözött nők és zakós férfiak között. A gyerekek a szomszédos teremben játszhattak a két külföldi bébiszitterrel, akik állítólag nagyon jó pénzt kaptak azért, hogy ne csak a hozzájuk tartozó kicsikre figyeljenek, hanem az összesre.
Nekik sosem volt bébiszitterük, de az egyik barátnőjének igen; Lindsey pedig mindig nagy szeretettel emlékezett vissza az európai – talán román? – származású Annára, aki kiskorában vigyázott rá.
Ő már nem számított gyereknek, így mindenki azt várta tőle, hogy a felnőttekkel bájologjon. Mrs. Durlan még egy pohár pezsgőt is nyomott a kezébe – hiába tiltakozott az anyja –, ezért Clara végül azt kortyolgatva sétált fel-alá. A szülei valahol leragadtak beszélgetni egy ügyvéddel, akivel a közelmúltban az anyja együtt dolgozott valami „nagyon mocskos” ügyön, aminek a részleteire ő nem volt kíváncsi.
Ezeknek a partiknak jellegzetessége volt az, hogy a legtöbb fiatal, aki nem talált ki időben jobb kibúvót, már az első egy órában szétszéledt. Egyszer például Natasha Beddinget és Josh Chrimsont rajtakapták, ahogy az egyik apróbb szobában kóstolgatták egymást. Mármint szó szerint. A legtöbben viszont inkább csak valami nagyon átlátszó kifogással a nyakukba vették a várost, miután megmutatták magukat a társaság krémjének.
A parti már másfél órája javában zajlott, így Clara csak elvétve találkozott középiskolásokkal és egyetemistákkal. Jobb híján tehát udvariasan válaszolgatott az idős hölgyek kérdéseire, és ezredszer is elmondta mindenkinek, hogy azóta sem derült ki semmi a rejtélyes autóvezetőről.
És soha nem is fog, mert az alapján, amit ő elmondott a támadójáról, senki nem fogja beazonosítani Ethan Flynnt. Ő maga sem tudta volna pontosan megfogalmazni, miért segített akkor a fiúnak, aki szeptemberben gondolkodás nélkül nekiment a bátyjának. Azóta már volt lehetősége végiggondolni, és örült neki, hogy akkor éjszaka elküldte őt a tett helyszínéről. De hogy akkor és ott, sérülten miért esett meg rajta a szíve, arra nem volt egyértelmű magyarázata.
A kórházban már volt ideje végiggondolni az egészet, és valóban nem akarta, hogy valaki miatta kerüljön süllyesztőbe, amikor neki lett volna más választása.
Nem várt érte hálát, nem várt érte semmit, ezt igazából még akkor sem árulta volna el senkinek, ha Ethan továbbra sem hagyta volna békén Robot. Mert valakit piszkálni és valakit börtönbe juttatni nem volt ugyanaz. Ráadásul szerencsére a bátyja az utóbbi időben mintha kezdte volna megtalálni a helyét. Nem volt teljesen jól, de sokkal kevésbé tűnt feszültnek az ünnepek alatt, mint például ősszel. Voltak persze aggasztó tényezők, de…
– Jól áll ez a ruha. – A hang közvetlenül a háta mögül érkezett, Clara még a másik testmelegét és leheletét is érezte magán, amitől megborzongott. – De jobban állna a földön. Levehetnéd.
Bár még sosem beszélt Thomas van der Hoommal, mégis azonnal felismerte őt, és egyáltalán nem tetszett neki a másik közelsége. Mégis mit akarhat tőle ez a fiú?
– Minden bizonnyal – fordult úgy, hogy szemben állhasson az iskolatársával. Jóképű, lehengerlő mosolyú fiú volt, de mindenki tudta róla, hogy könyörtelenül átgázolt bárkin, és a módszerek között sem válogatott. Ha akart valamit, azt megszerezte, és ebben nem akadályozták a törvények sem. – De a ruha nem azért van, hogy levegyék, hanem azért, hogy fedjen a kéretlen pillantások elől.
– Természetesen – biccentette félre a fejét van der Hoom, és a mosolya addig nem is olvadt le az arcáról, amíg oda nem hajolt Clara füléhez. – Viszont te úgyis ledobod a rucit, mert jót akarsz a bátyádnak.
Az elsuttogott szavak mintha leforrázták volna őt, és még akkor sem találta a máskor könnyen forgó nyelvét, amikor a fiú ellépett tőle, hogy behízelgő mosollyal kezdjen udvarolni Mrs. Durlannek.
Clara egy húzásra megitta a pezsgője maradékát, és bár legszívesebben kirontott volna a teremből, csak lehunyta a szemét egy pillanatra. Nem adhatta meg Thomas van der Hoomnak azt az örömöt, hogy menekülni lássa. Akármit forralt is, ő nem szeretett volna belekeveredni – pedig nagyon úgy tűnt, ezt máris elbukta.
Mégis mit akarhat tőlük?

Ethan

Míg a karácsony azoké, akiket békés családi kör vesz körül, a szilveszter inkább azok ünnepe, akik nem tartoznak senki felé elszámolással. Ethan egyik előszilveszteri partiból a másikba vetette magát, hogy megalapozza vele az év utolsó éjszakáját, amelyet aztán rendszerint egy-két utószilveszteri buli is követetett, hogy rendesen el legyen az az óév búcsúztatva. Most sem tudta már igazán, mióta áll a lábán, és hányadik welcome drinkjét szorongatja a kezében, de a körülötte hömpölygő tömeg feltöltötte, és mindenhol jobb volt, mint hogy haza kelljen térnie.
Az anyagiakkal most nem törődött, jóllehet, azért nem is a legdrágább helyeket választotta. Bár még nem állt munkába Jarednél, és az anyjától sem fogadta el a karácsonyi ajándékát, úgy döntött, mikor verjen utolsó tartalékai nyakára, ha nem most? Némi bűntudatot érzett ugyan, hiszen Bradley bizonyára nem azért ajándékozott neki új fényszórót az írókörös titkos mikulás alkalmával, hogy aztán ő lazán szórja az így megspórolt pénzét szórakozásra, de torkig volt azzal, hogy mások elvárásai szerint cselekedjen. Legalábbis néhány pohár után már egészen így gondolta, ha eleinte nem is. Elgondolkodott azon, honnan tudhatta irodalomtanára, hogy neki épp mire volt szüksége? Kémeket állított rá, nyomkövetőt lőtt a kocsijára, vagy hogy csinálhatta? Hiszen egy veterán autóba való fényszóró igazán nem számít klasszikus karácsonyi ajándéknak. Akkor ott úgy megilletődött, hogy meg sem kérdezte, de most megfogadta, ha januárban ismét megnyílik a gimi kapuja, az első útja hozzá vezet, és vallatóra fogja tanárát. Aztán rögtön le is hűtötte magát, hiszen nehogy már egy ekkora parti közepén arról fantáziálgasson, mit tesz, ha újra beteheti a lábát az iskolába?!
– Ethan…? – torpant meg mellette egy szőkeség, majd őszinte örömmel a hangjában folytatta. – Igen, Ethan Flynn, te vagy az! Megismersz még?
Ő csak bámult rá üresen, hiszen a csaj éppen ugyanolyan volt, mit itt az összes többi. Nem volt benne semmi, ami megragadhatta volna a figyelmét. Azaz…
– D-Darcy – dadogta, amikor a lány szájának egy rándulása, vagy talán a pillantása nyomán felrémlett előtte valaki, akit sok-sok éve látott utoljára. Most palástolni sem volt képes az elképedést, ami kiült arcára.
– Igen! – vágta rá amaz boldogan, mintha egy kvízvetélkedő milliós kérdését sikerült volna megfejtenie. – Istenem, hogy megváltoztál! Miért nem kerestél fel soha?
Hát, témánál voltak. Ethan alapjáraton egész jól képes volt titkolni érzelmeit, az alkohol azonban feloldotta a jégszobrot. Bűntudattal sütötte le szemét.
– Sajnálom – hebegte. – Azok után, hogy eltűntem, nem akartam többé a szemed elé kerülni.
Darcy egy „nem mondod?!” pillantást küldött felé, mielőtt válaszolt volna.
– Most komoly? Totál aggódtam érted, és nem tudtam, hol keresselek. Szemét voltál – fejezte ki nemtetszését.
– Én… tudom. Bocs. – Ennek a lánynak is csalódást okozott, remek. Röhejes volt, hogy múltja a legváratlanabb pillanatokban érte utol, hogy bizonyosan ne legyen olyan pillanata, amikor békében lehet önmagával.
– Uhm, mindegy – legyintett Darcy. – Régen volt. Egy ideig azt hittem, Sarah Gibbs mondott rólam valamit, de aztán túlléptem a dolgon. Csak gyerekek voltunk. De mesélj, mi van veled most?
Régen volt? Csak gyerekek voltak?! Ezek szerint ő nem hagyott olyan mély nyomot a lányban, mint fordítva. Egy része örült ennek, a másik felének viszont fájt, hogy ilyen könnyen elfelejtette az az egy személy, aki egykor fontos volt neki. Még akkor is, ha barátságnál alig többnek volt nevezhető az ő „járásuk” – az ember nem szokta csak úgy elfelejteni a gyerekkori jóbarátait sem, nem igaz?
– Nem sok mesélnivalóm van – tért ki a kérdés elől, hiszen a családi ügyeivel nem akart előhozakodni. Ha ez a találkozás nem hangolta volna le eléggé, most ismét eluralkodott rajta a felismerés, hogy tulajdonképpen nincs semmi az életében, amiről büszkén számolhatott volna be bárkinek is. De miért is érdekelte ez egyáltalán? Ki a fene kíváncsi rá, hogy mások mit gondolnak róla? – Kaptam munkát egy külvárosi műhelyben. Ha összejön egy kis pénzem, lelépek, és utazgatni fogok.
– Szóval otthagyod a gimit? – kerekedett el a lány szeme. – Nagyon laza vagy. Tök komoly, hogy azt csinálod, amihez kedved van – véleményezte a tervet némi irigységgel a hangjában. Talán ebbe az új Darcyba is szorult valami, amitől más, mint a többi tucat?
– Ha van kedved, velem jöhetnél te is – tett egyből nagyvonalú ajánlatot, amiben minden bizonnyal az elfogyasztott alkoholnak is volt szerepe. Darcy rögtön elvörösödött, és szeme csillanásából látszott, tetszene neki az ötlet. Közelebb hajolt hozzá, mielőtt válaszolt volna.
– Nem hiszem, hogy Jimmynek tetszene az ötlet. Nem bír téged túlzottan – hárította el a meghívást zavarában. Hát ez kapufa.
– Jimmy…? – értetlenkedett Ethan.
– A pasim. Ismered őt, együtt jártunk karatézni – sokkolta Darcy az újabb adag információval.
– Mármint az a Jimmy? Jimmy Kravitz? Az a tapló idióta, akit rühelltünk mindketten? – Az utolsó mondatot jobbnak látta lenyelni, de valószínűleg így is rá volt írva, mit gondolhat, hiszen a csajszi egyből mentegetni kezdte szívszerelmét.
– Megváltozott, tudod… Még most is tud nagyon hülye lenni, de jó srác. Három éve együtt vagyunk – bizonygatta.
– Ühm, hát, örülök, ha jól vagytok – húzta kényszeredett vigyorra száját a srác, miközben a fejét rázogatta, hátha eltűnnek szeme elől a Darcyról és Jimmyről felrémlő képek. – Hogy jöttetek végül össze?
– Miután te kiszálltál a körből, én sem maradtam sokáig – kezdte a mesét a lány. – Elkezdtem táncolni. Tudod, az sokkal csajosabb dolog – tette hozzá, miközben a haját csavargatta. – Gimiben pedig mit gondolsz, kivel kerültem egy osztályba? Először nem örültem neki, főleg, mert Jimmy állandóan szemétkedett velem, bunkó beszólásai voltak, de aztán kiderült, hogy csak azért, mert már akkor is tetszettem neki. Tök romantikus, nem? Rájöttem, hogy a kemény külső alatt ő igazán érzékeny és kedves srác. Aztán azóta együtt vagyunk.
– Hát ez… remek – összegezte Ethan a véleményét, és próbálta úgy ejteni a szavakat, hogy az pozitívnak tűnjön. Ez a Jimmy gyereknek sem volt túl gyengéd természet, de a lány elmondása alapján egy totál ellenszenves, agresszív alak rajzolódott ki a szemei előtt. Ami viszont a legrosszabb volt, hogy Darcynak ez imponált, és ellágyult a tekintete, ahogy beszélt róla.
– Neked nincs barátnőd? – kérdezte váratlanul a lány.
– Nem, nincs – köszörülte a torkát Ethan zavarában.
– De voltál már szerelmes, ugye? Tudod, miről beszélek?
– Öhm, hát, nem igazán – vallotta be. Hazudhatott volna, de annak meg mi értelme? A köztük egykor szárba szökkent gyermekszerelem nyilván a fasorban sem volt ahhoz az érzéshez képest, ami a lányt ahhoz az idióta alakhoz láncolta. Ha a szerelem ilyen vakká teszi az embert, inkább nem is kért belőle.
– Oh, ott van Jimmy, mennem kell – állapodott meg Darcy pillantása a tömeg egy pontján. – Kicsit féltékeny tud lenni, ha más srácokkal beszélgetek, nem akarom, hogy meglásson – súgta oda bizalmaskodva. – Főleg, hogy te te vagy.
Felállt a székről, de mielőtt elbúcsúzhatott volna, Ethan még elkapta a csuklóját.
– Ha baj van, csak keress meg. Oké? – Olyan természetesen jött részéről az aggódás, hogy csak később esett le neki, nem szokott más bajával foglalkozni. Most azonban úgy érezte, mintha a királylány önként vetné magát a sárkány barlangjába, és ennek a mesének nem lehetne jó vége.
– Miféle baj? Ne ijesztgess – mosolyodott el a lány, és szemmel láthatóan fogalma sem volt, mire célozhat a másik. – Örülök, hogy láttalak. Vigyázz magadra! – És egy puszit nyomott az arcára.
Ethan még akkor is a rúzsfoltot törölgette, mikor Darcy már rég beleveszett a tömegbe. Nagyon rossz érzés volt látni, hogy félresiklik valaki élete, akit egykor többnek érzett. Azt hitte, ez a lány tényleg különleges lesz egyszer. Nagy dolgokat fog véghezvinni, és nem tartja magát olyan kevésnek, hogy leragadjon egy ilyen Jimmy Kravitz típusú bunkó mellett. Persze lehet, hogy mindez csak előítélet volt, és Jimmy tényleg megváltozott, de nem igen hitte.
Akárhogy is, ez a kiábrándító találkozás kijózanítóan hatott rá. Letette a poharát, és szorosabbra húzta a kabátját maga körül. Vajon ez az ő hibája is volt? Ha nem tűnik el Darcy életéből, minden másképp alakulhatott volna. Talán ezért érzett némi felelősséget is érte. Korábban nem jutott eszébe, hogy azok a hibák, amelyeket valaha elkövetett, másokra is hatással lehetnek, és ez nem volt túl kellemes gondolat. Határozottan nyomasztó kezdet egy új évhez.

88. Szilveszter