Tintavér

Tintavér – 19. A csalódás íze

Kitty

Már a második lapszámuk felett ültek a szerkesztőségen, és Kitty kifejezetten elégedett volt a végeredménnyel. A címlapon a megfelelő kép és szöveg volt, a cikkeket tökéletesen sikerült megformázni, és amennyire első ránézésre látta, helyesírási hibák sem nagyon maradtak a kész változatban.

Az első szám leadása körüli fejetlenség után voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy Adrian hogyan fogja legközelebb összerakni az újságot, de kellemesen csalódott. Hiába várt lapzárta után arra, hogy a főszerkesztője megint kétségbeesetten keresse meg őt, erre nem volt szükség.
Adrian Black gyorsan tanult. És Kitty nem tudta, hogy a fiú a formázási technikáit leste el legutóbb, vagy csak nem akart többet segítséget kérni.

Akárhogy volt is, ezúttal nem volt semmi kifogásolható a munkájában.
– Mindenki nagyon jó cikkeket adott le, köszönöm szépen a munkátokat – kezdte Adrian, mire mindenki felnézett a saját példányából. Általában az volt a szokásos rutin, hogy a megjelenés napján volt egy szerkesztőségi megbeszélésük, ahol mindenki megmondta, milyen cikkeket szeretett volna írni legközelebbre, és ha már mindannyian ott voltak, kicsit gyönyörködtek is a munkájuk gyümölcsében.
– Most vinnék egy interjút – emelte meg kissé a kezét Gina, aki már percek óta mintha arra készült volna, hogy minél hamarabb ugorhasson a felszólalási lehetőségre. Ilyenkor soha senki nem merte őt beelőzni, mert olyan aranyosan izgatott volt. – Jött egy thaiföldi cserediák, és szeretnék róla írni.

– Persze, csak nyugodtan – bólintott rá Adrian. – Fotót tudsz készíteni, vagy kérjünk neked segítséget az AV klubtól?
– Az egyik barátnőm AV-s, majd ő segít – legyintett a lány, és nagyon hálásan mosolygott a főszerkesztőjükre, aki mintha még kicsit zavarba is jött volna ettől. Valószínűleg még nem volt igazán hozzászokva ahhoz, hogy ő volt a főnök, és neki kellett döntenie egyes kérdésekben. A határozottságán még lett volna mit javítani, de alapvetően nem csinálta rosszul a dolgokat.

Meghallgatta, kinek volt ötlete saját cikkre, és mivel senki nem állt elő túl nagy hülyeséggel vagy túl unalmas témával, mindegyikre rábólintott. Kitty azért megnézte volna, Adrian vissza mert-e volna dobni valami tényleg pocsék elképzelést. Biztos volt benne, hogy az idő múlásával előkerülnek majd a kevésbé szalonképes cikkötletek is, de mivel ez még nem volt aktuális, inkább arra összpontosított, ami jelenleg foglalkoztatta.
Megvárta, míg a többiek mindannyian megindultak kifelé, és akkor lépett Adrian elé, amikor már csak ketten maradtak a szerkesztőség termében.
– Igen? – nézett rá várakozóan az évfolyamtársa.

– Van itt valami, amivel kapcsolatban kíváncsi lennék a véleményedre. – Kitty nem várt további kérdésekre, csak ledobott egy köteg papírt a főszerkesztője asztalára.
– Ez meg mi?
– Hogy az informátorom szavaival éljek, a konkurencia.
– Konkurencia?! Azt hittem, csak egy iskolaújság van – nyúlt azonnal a lapok után Adrian, hogy aztán gyorsan átfuthassa legalább az első kinyomtatott cikkek címeit.

– Kaptam egy fülest, hogy érdemes lenne leleplezni, ki írja – folytatta Kitty, de nem nézett a másikra, csak összefonta a karjait a mellkasa előtt, úgy meredt maga elé. – De ahogy mélyebbre ástam, arra jutottam, hogy ezt a blogot nem kellene bolygatni.
– Attól félsz, hogy felhergelnéd, ha megírnád, ki az?
– Attól félek, hogy fegyvert adnék még egy terrorizált diák kezébe – jegyezte meg csendesebben Kitty, és most először érezte tényleg úgy, hogy Adrian nem csak szerencsétlenkedett a szerkesztői székben, hanem igazi főszerkesztőként partner volt a döntésben is.

– Akkor ezt a témát nem firtatjuk – jelentette ki az évfolyamtársa egy kicsit hosszabb hallgatás után, majd a fiókjába süllyesztette a kinyomtatott blogposztokat.
– Szuper – biccentett Kitty, és megindult kifelé a teremből.
– De neked így nincs a hétre cikktémád – szólt utána Adrian. – Szóval tiéd a menzareform.

Amikor ezt meghallotta, egy pillanatra megakadt a mozdulatban, aztán fordult csak vissza a másik felé.
– Ez a hála azok után, hogy kihúztalak a csávából? – húzta el a száját Kitty elégedetlenül. Nem véletlenül maradt bent ez a téma; mindenki utálta, ha változtatás volt a konyhán, mert írni kellett róla, csak épp nem lehetett érdekesen. – Ezt megjegyeztem, Black.
– Hidd el, én is, Parnell – mormogta sötéten Adrian.


Cameron

– Hhh – sóhajtott már kb. huszadszorra a szőkeség Cameron mellett, konkrétan annyira feltűnően, mint ahogyan a húga, mikor még csak tíz évesek voltak, és a Cam által evett édességre fájt a foga.

– Mi a gond? – kérdezett végül rá a fiú, a szekrényéből a falnak támaszkodott lány felé kihajolva. Sokak szerint Cameron igen jó hallgatóságnak bizonyult, de Hillary nem igazán tartozott abba a kategóriába, hogy olyan problémái lennének, amelyek komoly lelki kibeszélésre szorultak. A legnagyobb gondjai közé tartozott, ha a fodrásza lemondta az időpontját, vagy ha a szülei nem engedték meg, hogy partit tartson a házukban, amikért Cameron őszintén irigyelte őt. Nem mintha az ő élete annyira stresszes vagy problémás lett volna, de nem tartotta túl könnyűnek, hogy a nap nagyobbik részében egy olyasfajta szerepbe kellett szuszakolnia magát, amelyet még évekkel ezelőtt a környezete aggatott rá.

– A barátnőm lemondta a mozit… – vett a lány egy újabb mély lélegzetet, és a hatás kedvéért még a millió szomorú smileyval ellátott bocsánatkérő üzenetet is Cam orra alá tolta.
– Ó, ez sajnálatos – bökte ki végül, amint visszatért a látása a rikító pink telefon képernyőjének látványa után. Szerette volna ennyiben hagyni a témát, mert hatodik érzékei már jeleztek, így már nyitotta is a száját, hogy valami más témát dobjon be, de Hillary megelőzte.
– Annyira vártam már ezt a filmet… – motyogta egy pár kiskutya szem kíséretében.

– Te még mindig elmehetsz – mosolygott rá Cameron végre végezve a rendrakással a szekrényében, és a lánnyal az oldalán a termük felé indulva.
– Igen, de egyedül annyira rossz lenne – biggyesztette le az ajkait, és Cameron érezte a szeme sarkából, ahogyan folyamatosan őt szuggerálja.
– Azért annyira nem rossz egyedül mozizni – próbálta menteni a menthetőt, és már kanyarodott is volna be a szinte még teljesen üres terem ajtaján, de a lány finoman megragadta.

– Cam… nem szeretnél eljönni velem? – ejtette ki a kérdést, amitől a fiú a beszélgetés kezdete óta rettegett. A Hillary szemében ülő izgatott csillogás láttán a fiú annyira megsajnálta hirtelen a lányt, hogy egy pillanatra még az igenlő válasz lehetőségén is elgondolkodott. Ezt az ötletet azonban hamar ki is verte a fejéből. Nem szeretett megbántani másokat, de pontosan tudta, hogy ő a lány egyik felé táplált érzését sem viszonozza, és valószínűleg, ha erőszakkal kényszerítenék rá, akkor sem menne neki. Mielőtt válaszolt volna, tarkóját zavartan vakargatva udvariasan szembefordult a lánnyal, és viszonylag lassan kezdett beszélni.
– Nézd, Hil, az a helyzet, hogy tudod, nekem késő estig van edzés, és a húgomnak is segítenem kéne… – Ahogyan kiejtette a szavakat a száján, a lány lebiggyedő ajkai azonnal lelkiismeret furdalást okoztak neki, de még mindig így érezte helyesebbnek.

– Á, persze, megértem, akkor majd megkérdezem Tyt – hebegett összevissza az elvörösödő lány. Cam látta rajta, hogy legszívesebben elsüllyedne, és ő maga is hasonlóképpen érzett. Szerette volna megmondani neki, hogy neki igazából egyik lány sem tetszik, nem csak ő, és hogy ez igazából azért van, mert ő teljesen más. Ezt viszont nem tehette, így jobbára csak felajánlotta, hogy majd a jövőben elmehetnének valamikor csapatosan mozizni, ha mindenkinek jó lesz.

20. Szembesítés

Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.
Feliratkozás
Visszajelzés
7 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
LightAqua
2 évvel ezelőtt

Hát ez egy kissé unalmas lett. Amúgy nem rossz.

Ruby
2 évvel ezelőtt
Válasz neki:  LightAqua

Az élet sem csupa izgalomból áll, néha vannak benne “unalmasabb” részek. 🙂 Köszönjük szépen!

LightAqua
2 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Ruby

Tudom, csak megjegyeztem.

Niki
Niki
2 évvel ezelőtt

Nekem tetszett ez a rész is. 🙂 Nem kell mindnek ugyanolyannak lenni. várom a következőt. 🙂 mindig ügyesen összerakjátok a részeket. 🙂

Ruby
2 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Niki

Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat! Mindig igyekszünk a lehető legjobbat kihozni magunkból – és a sztoriból. ^^

Gregoretta Samsa
2 évvel ezelőtt

Tetszett! 🙂
Nem is gondoltam, hogy Camnek tetszik Hillary. Kíváncsi vagyok, mi az, amitől másnak látja, és nem egy unalmas, tipikus “gazdag és menő lánynak”. Valószínűleg sok minden lehet a lányban a felszín alatt, amit egyelőre még nem láthattunk, mert ugye alig volt szerepe. (Egyébként is, ő inkább mellékszereplő – de valamiért kimaradt a szereplők listájáról.)

Ruby
2 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta Samsa

Ó, azt szerintem mi sem gondoltuk, hogy tetszik neki. 😀
De akkor ezek szerint így is lehet értelmezni a megnyilvánulásait… 😀
Hillary annyira azért talán nem fontos, ha kimaradt, de ennek majd utánanézünk. Köszönjük szépen, hogy elolvastad és kommentáltad! 🙂