19. A csalódás íze

Kitty

Már a második lapszámuk felett ültek a szerkesztőségen, és Kitty kifejezetten elégedett volt a végeredménnyel. A címlapon a megfelelő kép és szöveg volt, a cikkeket tökéletesen sikerült megformázni, és amennyire első ránézésre látta, helyesírási hibák sem nagyon maradtak a kész változatban.

Az első szám leadása körüli fejetlenség után voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy Adrian hogyan fogja legközelebb összerakni az újságot, de kellemesen csalódott. Hiába várt lapzárta után arra, hogy a főszerkesztője megint kétségbeesetten keresse meg őt, erre nem volt szükség.
Adrian Black gyorsan tanult. És Kitty nem tudta, hogy a fiú a formázási technikáit leste el legutóbb, vagy csak nem akart többet segítséget kérni.

Akárhogy volt is, ezúttal nem volt semmi kifogásolható a munkájában.
– Mindenki nagyon jó cikkeket adott le, köszönöm szépen a munkátokat – kezdte Adrian, mire mindenki felnézett a saját példányából. Általában az volt a szokásos rutin, hogy a megjelenés napján volt egy szerkesztőségi megbeszélésük, ahol mindenki megmondta, milyen cikkeket szeretett volna írni legközelebbre, és ha már mindannyian ott voltak, kicsit gyönyörködtek is a munkájuk gyümölcsében.
– Most vinnék egy interjút – emelte meg kissé a kezét Gina, aki már percek óta mintha arra készült volna, hogy minél hamarabb ugorhasson a felszólalási lehetőségre. Ilyenkor soha senki nem merte őt beelőzni, mert olyan aranyosan izgatott volt. – Jött egy thaiföldi cserediák, és szeretnék róla írni.

– Persze, csak nyugodtan – bólintott rá Adrian. – Fotót tudsz készíteni, vagy kérjünk neked segítséget az AV klubtól?
– Az egyik barátnőm AV-s, majd ő segít – legyintett a lány, és nagyon hálásan mosolygott a főszerkesztőjükre, aki mintha még kicsit zavarba is jött volna ettől. Valószínűleg még nem volt igazán hozzászokva ahhoz, hogy ő volt a főnök, és neki kellett döntenie egyes kérdésekben. A határozottságán még lett volna mit javítani, de alapvetően nem csinálta rosszul a dolgokat.

Meghallgatta, kinek volt ötlete saját cikkre, és mivel senki nem állt elő túl nagy hülyeséggel vagy túl unalmas témával, mindegyikre rábólintott. Kitty azért megnézte volna, Adrian vissza mert-e volna dobni valami tényleg pocsék elképzelést. Biztos volt benne, hogy az idő múlásával előkerülnek majd a kevésbé szalonképes cikkötletek is, de mivel ez még nem volt aktuális, inkább arra összpontosított, ami jelenleg foglalkoztatta.
Megvárta, míg a többiek mindannyian megindultak kifelé, és akkor lépett Adrian elé, amikor már csak ketten maradtak a szerkesztőség termében.
– Igen? – nézett rá várakozóan az évfolyamtársa.

– Van itt valami, amivel kapcsolatban kíváncsi lennék a véleményedre. – Kitty nem várt további kérdésekre, csak ledobott egy köteg papírt a főszerkesztője asztalára.
– Ez meg mi?
– Hogy az informátorom szavaival éljek, a konkurencia.
– Konkurencia?! Azt hittem, csak egy iskolaújság van – nyúlt azonnal a lapok után Adrian, hogy aztán gyorsan átfuthassa legalább az első kinyomtatott cikkek címeit.

– Kaptam egy fülest, hogy érdemes lenne leleplezni, ki írja – folytatta Kitty, de nem nézett a másikra, csak összefonta a karjait a mellkasa előtt, úgy meredt maga elé. – De ahogy mélyebbre ástam, arra jutottam, hogy ezt a blogot nem kellene bolygatni.
– Attól félsz, hogy felhergelnéd, ha megírnád, ki az?
– Attól félek, hogy fegyvert adnék még egy terrorizált diák kezébe – jegyezte meg csendesebben Kitty, és most először érezte tényleg úgy, hogy Adrian nem csak szerencsétlenkedett a szerkesztői székben, hanem igazi főszerkesztőként partner volt a döntésben is.

– Akkor ezt a témát nem firtatjuk – jelentette ki az évfolyamtársa egy kicsit hosszabb hallgatás után, majd a fiókjába süllyesztette a kinyomtatott blogposztokat.
– Szuper – biccentett Kitty, és megindult kifelé a teremből.
– De neked így nincs a hétre cikktémád – szólt utána Adrian. – Szóval tiéd a menzareform.

Amikor ezt meghallotta, egy pillanatra megakadt a mozdulatban, aztán fordult csak vissza a másik felé.
– Ez a hála azok után, hogy kihúztalak a csávából? – húzta el a száját Kitty elégedetlenül. Nem véletlenül maradt bent ez a téma; mindenki utálta, ha változtatás volt a konyhán, mert írni kellett róla, csak épp nem lehetett érdekesen. – Ezt megjegyeztem, Black.
– Hidd el, én is, Parnell – mormogta sötéten Adrian.


Cameron

– Hhh – sóhajtott már kb. huszadszorra a szőkeség Cameron mellett, konkrétan annyira feltűnően, mint ahogyan a húga, mikor még csak tíz évesek voltak, és a Cam által evett édességre fájt a foga.

– Mi a gond? – kérdezett végül rá a fiú, a szekrényéből a falnak támaszkodott lány felé kihajolva. Sokak szerint Cameron igen jó hallgatóságnak bizonyult, de Hillary nem igazán tartozott abba a kategóriába, hogy olyan problémái lennének, amelyek komoly lelki kibeszélésre szorultak. A legnagyobb gondjai közé tartozott, ha a fodrásza lemondta az időpontját, vagy ha a szülei nem engedték meg, hogy partit tartson a házukban, amikért Cameron őszintén irigyelte őt. Nem mintha az ő élete annyira stresszes vagy problémás lett volna, de nem tartotta túl könnyűnek, hogy a nap nagyobbik részében egy olyasfajta szerepbe kellett szuszakolnia magát, amelyet még évekkel ezelőtt a környezete aggatott rá.

– A barátnőm lemondta a mozit… – vett a lány egy újabb mély lélegzetet, és a hatás kedvéért még a millió szomorú smileyval ellátott bocsánatkérő üzenetet is Cam orra alá tolta.
– Ó, ez sajnálatos – bökte ki végül, amint visszatért a látása a rikító pink telefon képernyőjének látványa után. Szerette volna ennyiben hagyni a témát, mert hatodik érzékei már jeleztek, így már nyitotta is a száját, hogy valami más témát dobjon be, de Hillary megelőzte.
– Annyira vártam már ezt a filmet… – motyogta egy pár kiskutya szem kíséretében.

– Te még mindig elmehetsz – mosolygott rá Cameron végre végezve a rendrakással a szekrényében, és a lánnyal az oldalán a termük felé indulva.
– Igen, de egyedül annyira rossz lenne – biggyesztette le az ajkait, és Cameron érezte a szeme sarkából, ahogyan folyamatosan őt szuggerálja.
– Azért annyira nem rossz egyedül mozizni – próbálta menteni a menthetőt, és már kanyarodott is volna be a szinte még teljesen üres terem ajtaján, de a lány finoman megragadta.

– Cam… nem szeretnél eljönni velem? – ejtette ki a kérdést, amitől a fiú a beszélgetés kezdete óta rettegett. A Hillary szemében ülő izgatott csillogás láttán a fiú annyira megsajnálta hirtelen a lányt, hogy egy pillanatra még az igenlő válasz lehetőségén is elgondolkodott. Ezt az ötletet azonban hamar ki is verte a fejéből. Nem szeretett megbántani másokat, de pontosan tudta, hogy ő a lány egyik felé táplált érzését sem viszonozza, és valószínűleg, ha erőszakkal kényszerítenék rá, akkor sem menne neki. Mielőtt válaszolt volna, tarkóját zavartan vakargatva udvariasan szembefordult a lánnyal, és viszonylag lassan kezdett beszélni.
– Nézd, Hil, az a helyzet, hogy tudod, nekem késő estig van edzés, és a húgomnak is segítenem kéne… – Ahogyan kiejtette a szavakat a száján, a lány lebiggyedő ajkai azonnal lelkiismeret furdalást okoztak neki, de még mindig így érezte helyesebbnek.

– Á, persze, megértem, akkor majd megkérdezem Tyt – hebegett összevissza az elvörösödő lány. Cam látta rajta, hogy legszívesebben elsüllyedne, és ő maga is hasonlóképpen érzett. Szerette volna megmondani neki, hogy neki igazából egyik lány sem tetszik, nem csak ő, és hogy ez igazából azért van, mert ő teljesen más. Ezt viszont nem tehette, így jobbára csak felajánlotta, hogy majd a jövőben elmehetnének valamikor csapatosan mozizni, ha mindenkinek jó lesz.

20. Szembesítés

Mi a véleményed?
  • Tetszik (6)
  • Izgi! (0)
  • Vicces (0)
  • Jajj :'( (0)
  • Aargh! (0)
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

7
Hozzászólás

avatar
3 Hozzászólás
4 Válasz
3 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
4 Hozzászólók
LightAquaRubyGregoretta SamsaNiki Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
LightAqua
Tag

Hát ez egy kissé unalmas lett. Amúgy nem rossz.

Ruby
Szerkesztő

Az élet sem csupa izgalomból áll, néha vannak benne “unalmasabb” részek. 🙂 Köszönjük szépen!

LightAqua
Tag

Tudom, csak megjegyeztem.

Niki
Tag
Niki

Nekem tetszett ez a rész is. 🙂 Nem kell mindnek ugyanolyannak lenni. várom a következőt. 🙂 mindig ügyesen összerakjátok a részeket. 🙂

Ruby
Szerkesztő

Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat! Mindig igyekszünk a lehető legjobbat kihozni magunkból – és a sztoriból. ^^

Gregoretta Samsa
Tag

Tetszett! 🙂
Nem is gondoltam, hogy Camnek tetszik Hillary. Kíváncsi vagyok, mi az, amitől másnak látja, és nem egy unalmas, tipikus “gazdag és menő lánynak”. Valószínűleg sok minden lehet a lányban a felszín alatt, amit egyelőre még nem láthattunk, mert ugye alig volt szerepe. (Egyébként is, ő inkább mellékszereplő – de valamiért kimaradt a szereplők listájáról.)

Ruby
Szerkesztő

Ó, azt szerintem mi sem gondoltuk, hogy tetszik neki. 😀
De akkor ezek szerint így is lehet értelmezni a megnyilvánulásait… 😀
Hillary annyira azért talán nem fontos, ha kimaradt, de ennek majd utánanézünk. Köszönjük szépen, hogy elolvastad és kommentáltad! 🙂