10. Klisé

Tintavér

Bradley

Bradley izgatottan várta, hogy az első írókörös gyűlés kezdetét vegye. Persze, a teremből nyíló, elkülönített kis tanáriban várt, hogy ha mindenki megérkezett, meglehessen a belépője, ami nélkül szerinte nem lehetett méltó módon elkezdeni egy jó órát. Elsőként Kitty és az ő társaságában egy másik lány jelent meg, majd Bradley szája mosolyra húzódott, mikor aztán kis késéssel, de Ethan is megérkezett. Legalább a két lánynak volt ideje felmérni a terepet, amit Ethan már úgyis látott. Összerendezte papírjait, majd csatlakozott hozzájuk a körben elhelyezett székek előtt megállva.

– Sziasztok! – kezdte levakarhatatlan vigyorral. – Lehet… tegeződhetünk esetleg? – kérdezte három fős hallgatóságától. Aztán felismerte a Kittyvel együtt érkezett lányt. Egy pillanatra lesápadt, látszólag a lány is. Végül Kitty válasza törte meg a kínos pillantást, ami szinte összekötötte őt a barna hajú lánnyal.
– Persze – bólintott Kitty, bár látszott az arcán egy kis meglepettség. – Minden órán vagy csak itt? – érkezett a meglepett arckifejezés magyarázata.
– A tegezés nem csak a két embertől függ? Azt hittem, az helyzettől független – nézett csodálkozva a férfi, próbálva Kittyvel szemkontaktust felvenni, a másik lányt kiszorítva éles látásának határán kívülre.

Ethan a háttérben láthatóan kényelmetlenül feszengett, mint aki már most nagyon unja az egész kört, holott még el sem kezdődött.
– Mivel az írókör más, mint egy egyszerű tanóra, úgy gondoltam, nem árt leszögezni – vont vállat Kitty. – De ha helyzettől független az ajánlat, akkor nekem oké.
Bradley biccentett egyet, majd nagy nehezen, de a másik lányra fordította tekintetét.
– Ne haragudj, be tudnál mutatkozni? A te neved még nem tudom – köszörülte meg torkát lassan.

– A n-nevem Fay… – motyogta a lány, és láthatóan még a körme alá száradt festék is érdekesebbnek bizonyult abban a pillanatban, mint a Bradleyvel való szemkontaktus felvétele.
– Részedről rendben van a tegeződés? – ismételte meg a kérdést a férfi, miután látta, hogy erre már nem kap választ, ha nem kérdez rá újra.
– Igen, persze, Juliannel is tegeződünk… – bólintott egy kicsivel barátságosabb arckifejezéssel, ám zavarában még mindig ruháját piszkálva.

– Na és te, Ethan, mit szólsz a tegeződéshez? – kérdezte ezúttal a fiútól, kissé elszontyolodva, hogy ennyire nógatnia kell a társaságot minden egyes válaszért. Ethan mintha alig várta volna, hogy tőle is megkérdezzék, ami legalább valamelyest visszahozta Bradley lelkesedését.
– Persze, Trevor, nekem oké. Haladhatunk? Van itt valami jelenléti, amit alá lehet írni?

– Ne félj, Ethan, írni fogsz, csak nem jelenléti ívet – húzta kissé mogorva félmosolyra száját a férfi. Ez a találkozás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy tervezte. Talán jobb is, ha rátér arra, amiért itt vannak. – Nos, ha nincs ellenetekre, akkor kezdjünk is bele az írásba. Első alkalommal valami könnyed feladattal akartam kezdeni, ami segíteni fog abban, hogy a továbbiakban minden külső behatást le tudjatok vetkőzni az írásban, még pedig úgy, hogy kiírjátok őket magatokból – adta elő jól átgondolt felvezető szövegét. – Jövő hétre tehát nem mással kell készülnötök, mint egy klisékkel teletűzdelt történettel – nézett körbe, várva a bejelentés hatását.

A hatás nem maradt el, Ethanből mintha meglepett röhögés próbált volna kibukni, de miután a többiek csendben maradtak, valószínűleg rájött, hogy a tanár teljesen komolyan gondolta, amit mondott. A hallottakra Fay szemében izgatott csillanás jelent meg, és lendületesen magasba emelte a kezét.
– Igen… Fay? – intett felé a tanár, örülve, hogy Ethan reakciója után talán valami jobbat is kaphat.
– A főszereplőnk lehet szuperhős? – kérdezte a lány, korábbi zavara pedig mintha az utolsó cseppig eltűnt volna.
– Hát… ha tudsz köré olyan történetet írni, ami hemzseg az elcsépelt dolgoktól, tőlem bárkit beleírhatsz – próbált a tanár biztató mosolyt ölteni magára, de érezte, hogy arcizmai tiltakozón megfeszültek.

– Klisés szuperhős sztori? Nem láttad még a Batmant? – kérdezett vissza a lány teljes meglepettséggel.
– Tartózkodnék az efféle alkotások megítélésétől – próbált politikailag korrekt módon kitérni az egyenes válasz elől a férfi. – Azt bízzuk inkább az audiovizuális körre.
– Miért pont klisék? – kérdezte Kitty kissé hátradőlve a székén. – Hogy azonosíthassuk őket, és megtanuljuk kreatívan átdolgozni vagy kikerülni őket…?

– Jó a kérdés, köszönöm, mondani is akartam – örült meg Bradley annak, hogy végre a témához kicsit jobban kötődő kérdést kapott. Úgy látszik, Kitty lesz az, akire támaszkodhat majd a kör találkozásai során. – Ennek a feladatnak az a lényege, hogy ezeket a dolgokat levetkőzzétek, nem pedig az, hogy elsajátítsátok. Az elméletem egyszerű: az ember nem szeret ugyanarról többször írni – kezdett bele a magyarázatába. – Ha valaki más ír a témáról, az kevésbé tart vissza minket, viszont ha mi magunk egyszer már felhasználtunk egy fordulatot, vagy szereplőtípust, később már megfontoltabban nyúlunk ugyanezekhez. Épp ezért lenne jó, ha a klisés elemek között lenne szereplő, esemény, és fordulat is, hogy minél több mindent lefedjünk – összegezte a férfi végül gondolatait.
Fay pár pillanatig látszólag eltöprengett a hallottakon, majd kezét ismét magasba emelve, ám az engedélyt meg sem várva kérdezte lelkesedéstől fűtötten:
– De azért majd máskor is lehet szuperhősről írni, ugye?

– Majd… meglátjuk, mennyire passzol a feladathoz, rendben? – próbálta nem élből elutasítani a témát. Faynek látszólag a szíve csücske volt a szuperhős téma, amit Bradley magáról nem igazán mondhatott el.
– Van megszabott terjedelem? – tette fel a következő kérdését Kitty, mikor úgy látta, hogy a többiek az aktuális feladatról nem akartak többet megtudni.
– Ismét egy jó kérdés – lélegzett fel kissé a férfi. – Ezeket az alkalmakat úgy képzeltem el, hogy egyrészt kiadom a következő heti feladatot, másrészt az előző héten feladottakból felolvasunk. Szóval a lényeg egyelőre csak annyi, hogy a többiek ne aludjanak el, mire végigolvasod – felelte a férfi, kicsit megmosolyogva a saját poénját a végén. Ekkor tűnt fel neki, hogy Ethan feje előrebillent, szája így azonnal összeszorult, és hangosodó krákogással próbálta felhívni a bóbiskoló fiú figyelmét magára. Ugyanebben a pillanatban Fay hevesen kotorászni kezdett a táskájában, majd őszinte, aggódó mosollyal az arcán Trevor felé nyújtott egy zacskó cukrot.

– Csak nem beteg vagy? Ez segíteni szokott nekem – ajánlotta a lány lelkesen. Arcán olyan megnyugvás ült, mintha a kvantumfizika egyik problémáját oldotta volna meg egy torokcukorkával. Bradley homlokát tenyerébe temette, remélve, hogy Fay megérti a célzást, és visszasüllyeszti táskájába a cukorkát. Kitty részvétteljes pillantást küldött Bradley felé, szótlanul elnézést kérve barátnője viselkedéséért. A férfi órájára nézett. Negyed óra telt el. Nem tudta, és igazság szerint nem is akarta tovább húzni az időt. Remélte, hogy legközelebb, mikorra mindenki írni fog valamit, már többet fognak tudni beszélni, most viszont úgy érezte, eljött az ideje, hogy lezárja az első találkozót, ami sokkal rosszabbul zajlott, mint azt előre eltervezte. Sőt. Rosszabbul, mint egy átlagos irodalom óra.


Morgan

Morgan feszülten járt fel-alá az igazgatói iroda ajtaja előtt, és szeme a kelleténél többször pihent meg a menekülési útvonalat rejtő folyosóforduló irányában. Hogy erőt öntsön magába, megpróbálta felidézni legkellemetlenebb élményeit – mikor beleült a makaróniba a menzán, vagy amikor elgáncsolták, lezúgott a lépcsőn, és elszakadt a nadrágja ülepe, amin az egész iskola röhögött –, de abban a pillanatban bármelyiket szívesen átélte volna újra, ha azzal kiválthatja a Hauserrel való találkozást.

Fogalma sem volt, miért tartott annyira a dirinőtől. Sosem ártott neki. Morgan azonban nem volt népszerű, és nem volt oka bizakodni, hogy ha a fél suli rajta élezi a nyelvét, majd éppen a legridegebb, legnagyobb tekintélyű személy kíméli őt az iskolából.
Lennie lehajtott fejjel ücsörgött a széken, gondolatban egészen távol járt, nem látszott rajta a feszültség legkisebb jele sem. Nővére szája összeszorult – igazán bánhatott volna vele is bőkezűbben a természet, mikor a hidegvérű gént osztották. Az ajtón az iskolatitkár dugta ki a fejét, és közölte velük, hogy Hauser kész fogadni őket.

A diri mogorván meredt egy dossziéba, mikor beléptek hozzá. Felnézve szó nélkül a székek felé intett, ők pedig elfoglalták helyüket.
– Minek köszönhetem a látogatást? – kérdezte Hauser sürgetően.
Morgan fejében legalább tíz ezzel a mondattal kezdődő pszichothriller forgatókönyve futott át, és már éppen azon volt, hogy felpattanjon a távozáshoz, mikor Lennie megszólalt.
– Szeretnék csatlakozni a női focicsapathoz. – Olyan természetesen bukott ki szájából a szöveg, mintha semmilyen félelem nem bujkált volna benne. Nővére hitetlenkedve nézte. – Már az előző iskolámban is fociztam, megyei versenyt is nyertünk, nem maradhatok ki belőle.

Hauser egy lesújtó pillantással jutalmazta Lennie-t, aki azonban meg sem rezdült.
– Nem tehetek kivételt egyetlen diákkal sem. A határidő lezárult. Válassz egy másik kört. – Ismét visszafordult munkájához, éreztetve, hogy nincs ideje efféle csevejre.

Lennie azonban nem tágított.
– Beteg voltam! Van igazolásom is egész hétre. Beszéltem az edzővel, és ő bevenne, de határidőn túl már csak az ön beleegyezésével lehetséges. Kérem, Igazgatónő, írja alá! Ezért választottam ezt az iskolát, mert itt komolyan veszik a sportoktatást!
Morgan olyasmit látott, amit el sem hitt volna, ha más mesél: Hauser arcán a kellemes meglepetés kifejezése suhant át. Félretolta a dossziét, és jobban szemügyre vette zaklatóját.
– Miért is olyan fontos számodra a futball? Nem éppen női sport – kérdezte csipetnyi érdeklődéssel hangjában.

– Engem nem érdekel, hogy nem női sport. Szeretem, és kész! Ezzel akarok foglalkozni – hányt szikrákat Lennie szeme. Annyi év alatt oly’ sokszor megkapta már, hogy a foci nem nőknek való, és törődjön inkább mással, hogy még az igazgatónő előtt sem volt képes teljesen palástolni bosszúságát. – Nem tehetek róla, hogy lánynak születtem!
Hauser szája zuga mintha halvány mosolyra rándult volna, de Morgan ezt annyira valószínűtlennek vélte, hogy úgy döntött, biztosan a képzelete játszott vele.

– Nem mindenki fér bele a skatulyákba – állapította meg halkan a nő, és tekintete merengve a szoba bal sarka felé siklott. Morgan követte pillantását, és csak most vette észre, hogy a polcon serlegek sorakoznak, olyan fényesen csillogva, mintha gazdájuk minden nap időt szánt volna takarításukra. – Az orvosi igazolást leadtad már az edzőnél?
– Igen, le – bólogatott hevesen Lennie, megsejtve, hogy a kérdés pozitív jelentőséggel bír ügyében.
– Szólhatsz Mrs. Mayernek, hogy jóváhagytam a jelentkezésedet. – És figyelmét ismét az asztalán tartott aktakupacra kezdte összpontosítani.

Morgant ez egyáltalán nem töltötte el elégedettséggel, ugyanis annál, hogy beszéljen az igazgatónővel, csak az tűnt még kényelmetlenebbnek, hogy megzavarja őt a munkájában. Húga örömteli arcát nézve azonban felbuzdult ő is, hátha csak rosszul mérte fel a nő természetét, és mégsem olyan kőszívű, mint amit pletykáltak róla.
– Khm… – próbálta megtörni a csendet, amit Hauser egy ferde, „mi van már megint” pillantással jutalmazott. – Én… elkísértem a húgomat az orvoshoz, és lemaradtam a Gamer klub jelentkezési határidejéről, és öhm… khm… úgy gondoltam, hogy… ööö…

Hauser rezzenéstelenül nézte szenvedését, és nem óhajtott segítségére sietni egy gyors válasszal. Megvárta, ameddig Morgan összeszenvedi a kérdést, amit fel akart tenni.
– …szóval… hogy az én jelentkezésemet is jóváhagyhatná az igazgatónő… mert őőő… nagyon szeretnék plusz kreditet szerezni, de őőő… már nincs hely egyik körben sem. – Morgan torka kiszáradt az erőlködéstől, ami nem is volt csoda, a diri pillantása perzselt.
– A botanikus kör mindig örömmel fogadja a jelentkezőket – adta meg a kegyelemdöfést.

– Nem, nem, az nem jó! – tiltakozott Morgan tőle szokatlanul hevesen, a felrémlő csúszómászók képét hessegetve. – Az… allergiám miatt – lélegzett fel, hogy egy épkézláb kifogás is az eszébe jut végre. – Nem lehetek szabadban.
– Mint mondtam, nem kivételezhetek a diákokkal – morogta Hauser a lány felé, miközben újabb sorokat rótt füzetébe. – Az Írókör is várja a jelentkezőket. Trevor bárkit bevesz, aki nem alkalmas semmi másra.
Morgan megsemmisülve kullogott ki az igazgatóiból boldogan repeső húga nyomában. Közben megállapította magában, hogy a pletykák sajnos tényleg nem túloztak Hauserrel kapcsolatban.

11. Váratlan kihívás

Sims Addicts

Oldalunk célja, hogy a kezdő és profi simmerek információs és szórakoztató felületé váljunk szinte naponta frissülő tartalmainkkal, hogy mindig képben legyetek a híreket illetően, és segítségetekre legyünk, ha elakadnátok a játékban.

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

3
Hozzászólás

avatar
2 Hozzászólás
1 Válasz
1 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
Történet - Tintavér - 9. Védekező mechanizmus - Sims AddictsMattGregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Nincs is jobb, mint egy kis Tintavér 🙂
Érdekes Bradley megközelítése a klisékkel kapcsolatban, de van benne logika. Kár, hogy nem sikerült túl jól az első Írókör.
Hauser meg tényleg nem a legjófejebb igazgató 😀 De legalább Lennievel rendes volt. 🙂

Matt
Admin

Én is úgy gondoltam, hogy mennyire csalódtam Bradley-ben, mert nem sikerült túl jól az első írókör. 😀 De ennél majd jobb lesz! 🙂
Sosem volt jófej, de mégis áldást adott Lennie-nek, és szerintem Morgan meg fogja utálni őt meg a húgát is, mert neki sikerült elérnie, amit akart. 😀

trackback

[…] 10. Klisé […]