Tintavér

Tintavér – 7. Gondterhelt pillanatok

Kitty

Lendületesen nyitott be az iskolaújság termébe, mert már csak öt perce volt a szünetből, és neki még át kellett érnie az épület másik felébe órakezdésre. Nem is tervezett sokáig időzni a szerkesztőségen, éppen csak addig, amíg válthatott néhány szót Adriannel.

A fiú ott ült a számítógépe előtt, épp úgy, ahogy Gina mondta az imént. Állítólag egész ebédszünet alatt nem mozdult a helyéről, pedig hallani lehetett, ahogy a gyomra újra és újra nagyokat korgott. Látszólag belemerült az olvasásba, olyannyira, hogy fel sem tűnt neki, mennyire gondterhelten meredt a monitorra.
– Szia – sétált oda az évfolyamtársa asztalához, majd mikor Adrian erre sem nézett fel, finoman rácsapott az asztallapra. Erre a fiú felrezzent, és idegesen kapta rá a pillantását.
– Jesszus, Kitty, te mindenkit így terrorizálsz?!

– Csak azokat, akiknek derogál visszaköszönni – fonta össze a karjait a mellkasa előtt Kitty, aztán a monitor felé pillantott. – Elküldtem neked a kész interjús blokkot. Az egyik doksiban van Bradley része, leokézta, szóval nincs akadálya annak, hogy kimenjen. A másikban vannak a villáminterjúk a gólyákkal, csatoltam a fotóikat, de a csinibaba szerintem reklamálni fog, mikor meglátja a képet, amit egyébként ő választott ki. Ne egymás utáni oldalakra rakd a tanárt meg az elsősöket, túl nagy dózis lenne az olvasóknak, beleunnának, sosem érnének végig rajtuk. Esetleg a… Adrian, figyelsz te rám?
– Bocs, én csak… – A főszerkesztője hátradőlt a széken, úgy nézett rá felvont szemöldökkel. – Éppen elismeréssel adózom a lendületed előtt. De azt azért tudod, hogy ebből rohadtul semmit nem fogtam fel, ugye?

Kitty csípőre tette a kezét, úgy meredt a fiúra néhány másodpercig, amikor is megpróbálta kitalálni, hogy vajon a másik még nyúzottabb volt, mint az első megbeszélésükkor, vagy inkább csak szimplán undoknak tűnt. Sosem voltak barátok, de különösebben nagy problémájuk sem volt egymással az elmúlt években. Nem halászták el egymás cikkeit, elismerték a másik munkásságát, de főleg tisztában voltak a határaikkal. Mindketten. És éppen ezért volt Kitty teljesen biztos abban, hogy Adrian Blackből főszerkesztőt csinálni nagyon nagy hiba volt, mert bár a srác boszorkányos ügyességgel tudott szervezkedni, az újság koordinálásához nem egészen úgy kellett kézben tartani a dolgokat, mint egy esemény lebonyolításához. Itt inkább arra lett volna szüksége, hogy értsen a tördeléshez, formázáshoz, cikkek egymás utáni rendezéséhez és még egy sor olyan egyéb művelethez, amiben annyira nem jeleskedett. Nem, Adrian egyáltalán nem volt béna, de a homlokára volt írva, hogy máris valami akadályba ütközött.

– Ugyanezt leírtam az e-mailben is – jelentette ki végül Kitty. – Te hogy haladsz?
– Nem tartozom neked beszámolási kötelezettséggel – hárított Adrian. Nem csattant fel, nem volt egy cseppnyi gúny sem a hangjában, de valahogy mégis egyértelmű volt, hogy nem kívánt beszélni a munkájáról.
– Oké – emelte maga elé a tenyereit Kitty. – De ha bármiben segíthetek, szólj!
– Nem kell segítség, de kösz – fordult vissza a monitorjához a fiú zárkózottan.
Kitty pedig nem erőltette tovább a kérdést, mert úgyis késésben volt az órájáról. Abban viszont koránt sem volt biztos, hogy az újság tényleg jó kezekben volt.


Morgan

A koliszoba nem volt túl nagy, de ketten kényelmesen elfértek benne. Otthon is egy szobában laktak, megszokták az együttélést. Morgan szobatársa azonban tavaly év közepén kiköltözött, és nem érkezett a helyére más, úgyhogy most mégis csorbítva érezte kissé privát szféráját, hiába csak saját húgával kellett összebútoroznia.

– Sajnálom, hogy nem kerültél be a focicsapatba – próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben Lennie egy focilabdát pattogtatott a falnak. – Ezt a szomszéd nem sokáig fogja szó nélkül hagyni – figyelmeztette.
Lennie leroskadt az ágyra.
– Akkor is benne leszek! – vágta be a durcát.

Morgan nem igazán osztotta véleményét, a határidőn túli jelentkezést ugyanis csak Hauser hagyhatta jóvá, ő pedig nem a hatalmas, meleg szívéről volt ismert. Húgára pillantva szíve egy picit meghasadt. Éppen úgy ült az ágyon, mint amikor tízévesen nem kapott fagyit, mert rossz jegyet hozott, vagy tizenegy évesen nem nézhette meg az esti filmet, mert korhatáros volt. Pici volt, és gyermekien összetört. Idegennek érezte őt egy gimiben, ráadásul a saját gimijében, a piáló, füstölgő tinik között, akik félreeső zugokban taperolták egymást… azazhogy talán mégsem volt ő itt olyan idegen. Talán csak az idő repült el olyan gyorsan, hogy észre sem vette.
– Még mindig rossz? – kérdezte félve. Húga zavartan szegezte tekintetét a földre.
– Ühüm – hümmögte.

Pár nap telt el azóta, hogy Lennie hajnali kettőkor durván felrázta legszebb álmából, amelynek főszereplője egy átható pillantású pultossrác volt a helyi bárból. A feltörni készülő tűzokádó sárkányt csak az torpantotta meg, mikor észrevette, húga szemei vörösek és táskásak a sírástól. „Nagyon fáj, ha pisilnem kell” – szipogta elkínzott arccal. Morgan épp eleget hallott már ilyesmiről anyjuktól, aki ápolóként dolgozott, és igyekezett felvértezni lányát a szükséges tudással arra az esetre, ha az megkezdené (vagy esetleg már gyakorolná is) a nemi életet. Maga sem gondolta volna, hogy Lennie-nek lenne inkább szüksége efféle tanácsokra.

Így történt, hogy húga a gimnáziumban töltött első nap helyett az ifjúsági nőgyógyászhoz vette útját – egyedül, mert örök időkig tartó haraggal fenyegette nővérét arra az esetre, ha elárulná őt az anyjuknak.
– Sajnálom, hogy zavarba hoztalak Gil előtt. Nem tudtam, hogy utánam fog jönni.
Lennie azonban csak megrázta a fejét, láthatóan nem aggasztotta, mit tud a fiú az ügyről. Futballista jövőjének megingását sokkal inkább szívére vette.

Egyvalami azonban nem hagyta nyugodni Morgant. Egy ilyen makacs betegséget összeszedhetett húga bármikor a gólyatáborban, azonban mikor bekísérte őt a vizsgálatra, az orvos feltette a kérdést, amire számára addig nyilvánvaló volt a válasz: élt-e a lány nemi életet. Lennie pedig hallgatott… egészen addig, ameddig nővére nem hagyta őket magukra. Borzasztó balsejtelem kísérte attól a naptól kezdve.
– Lennie… – kezdte akadozva. – Bántott valaki a táborban? Egy fiú? Csinált veled valaki olyasmit, amit nem akartál?
– Nem, dehogy! – tiltakozott egyből húga, de arcára volt írva a hazugság. Valami történt vele, amit még neki sem akart elmondani.

– Mi történt, mondd el! – ragadta meg karját Morgan rémülten, a legrosszabbtól tartva. – Ki volt az? Mit csinált? Jó ég, Lennie, azonnal megyünk a rendőrségre! Mit tett veled? – A mondat végére már peregtek a könnyei, mellkasát pedig olyan érzés szorította, hogy alig jutott lélegzethez.
– Nem történt semmi! Hagyj békén! – tépte ki magát húga a kezéből dühösen.
– Kérlek, mondd el! Miért véded? Akár teherbe is eshettél! – győzködte tovább Morgan kétségbeesetten.

– Nem vagyok terhes! Megvizsgáltak! – védekezett Lennie, majd arca falfehér színt öltött, amint rájött, hogy gyakorlatilag elismerte nővére igazát.
Megfagyott a szobában a levegő.
– Oké, most azonnal felhívom anyát, és elmegyünk a rendőrségre – jelentette ki eltökélten, és már nyúlt is a mobilja után.
– Ne! Ne csináld! Kérlek! – fakadt sírva Lennie, és máris ugyanaz a kislány lett, aki, ha rosszat álmodott, felébresztette őt, és csak egy forró csoki után tudott visszaaludni. – Nem akarom, hogy tudják!

Morgan tanácstalanul tette le a telefont. A bizalom közöttük törékeny lábakon állt, nem akarta összetörni azzal, hogy húga akarata ellenére cselekszik. Fizikailag nem történt baja, és biztos volt benne, eljön az ideje annak, hogy megnyíljon előtte.
– Legalább azt mondd meg, ki volt az – kérte már higgadtabb hangon. – A suliba jár, igaz?
– Miért fontos ez? Mit akarsz vele csinálni? – zárkózott ismét magába Lennie.
– Semmit. Senkinek sem fogom elmondani. Nem szólok anyának, és nem beszélek erről az egészről többé, ameddig te nem akarsz beszélni róla – ölelte meg. – De ezt tudnom kell.

Lennie hallgatott. Morgan már attól tartott, hiába minden ígéret, húga nem viszonozza bizalmát.
– Spencer West – szólalt meg végül halkan.
– Az AV klubvezető Spencer? – rökönyödött meg Morgan, de fogai máris dühödten szorultak össze. Lehet, hogy Spencer West megússza a rendőrséget egy ideig – vagy talán örökre –, de az holtbiztos, hogy fizetni fog azért, amit a húgával tett.

8. Kommunikációs gát

5 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Wow… :O Ahogy látom, most már egyre inkább komolyodik a történet. Eddig még oldottabb volt a hangulat – bár azért érződött, hogy lesznek itt komolyabb dolgok, elég csak a verekedésre visszagondolni –, most viszont Lennie szálával belecsaptunk a lecsóba. Merész dolog egy ilyen témát bevezetni, és nehéz lehet hitelesen írni róla. De pont Spencer? :O Jó, az igaz, hogy nem ismerjük még túl alaposan, de azért nem gondoltam volna róla ilyet. Adrian pedig, ahogy elnézem, az a típusú ember, aki nem szívesen ismeri be, ha valami nem megy neki. Remélem, azért nem lesznek túl nagy problémák az újságnál, és mindent… Tovább »

Thea
Admin
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Bizony, most, hogy túl vagyunk a bevezető részeken, jöhetnek a bonyodalmak. Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől átcsap kőkemény drámába a történet, de a komolyabb témák és rossz döntések is hozzátartoznak egy gimis életéhez.:) Spencert senki sem ismeri olyan alaknak, aki ilyesmit tenne – de az életben is gyakran a legkevésbé gyanús figurák követik el a legnagyobb gaztetteket. Adrian pedig tényleg elég kényes helyzetben van, és Kitty sem könnyíti meg a dolgát szegénynek.:D Köszönjük a véleményedet, Greg!:)

juhaszgaga
5 évvel ezelőtt

Hátakkor kezdjük a kretikát 😀 Baromira tetszik az egész tale nyelvezete, a humora, ugyanakkor itt-ott el tudok veszni benne, mint például ennél a résznél, hogy most akkor visszaemlékezünk vagy a jelenben történik a megerőszakolás, úgyhogy emiatt tököltem ezzel a résszel egy keveset. Rengeteg klisét/vótmá dolgot véltem felfedezni – például Ethant a 13 Reasons Why Justinjához tudnám hasonlítani a tökugyanolyan családi háttér és az áldozat szerepébe bújt seggfej képében, vagy Flay és a barátja találkozóhelye a “kertben”, akárcsak Troy és Gabriella a High School Musicalben. Nem negatívum, de szembeszökő. A képeket már kitárgyaltam Mattal, úgyhogy ráfogom a Sims4 korlátolt scriptjeire. A… Tovább »

TimMac
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  juhaszgaga

Köszönöm a többiek nevében is a hozzászólást! Nagyon örülök, hogy a nyelvezet tetszik, különösen azért, mert többen írjuk közösen, így szerintem mindannyian féltünk, hogy eltérőek lesznek hangvételben az egyes jelenetek, de tök jó, ha összességében tetszik, ahogy megírtuk 🙂 Ennél a résznél a Morgan-Lennie beszélgetés a jelenben zajlik, de amiről beszélnek, azok még a nyáron történtek (de többet nem árulok el most még, mert spoileres lenne 😉 ) Ami a kliséket illeti: nagyon nehéz 100%-ban újat írni, de szerintem Ethan esete nem annyira különleges, hogy soha senki ne írt/csinált volna hasonlót, a “kertes” jelenet pedig szintén nehéz ügy, mert nincs… Tovább »