27. Vesztes játszmák

Kitty

Ahogy hallgatta Eric ötletét arról, hogy a Tech rovatban lehozzák a legújabb League of Legends karakter jellemzését, csak az járt a fejében, hogy ez volt az a pillanat. A pillanat, amikor eldőlt, Adrian Black tényleg alkalmas volt-e főszerkesztőnek vagy sem. Kitty tudta, hogy nem kell majd sokat várniuk az első elvetendő témára, ezért most kíváncsian figyelte az évfolyamtársa arckifejezését, és csak fél füllel hallgatta a karakter felvázolását.
Adrian türelmesen kivárta, hogy a lelkes újoncuk befejezze – Eric nem volt náluk, még csak két hete, amikor is bemutatta, hogy volt elég tökös ahhoz, hogy elsősként jelentkezzen. Úgy, hogy nem volt meghirdetve tagfelvétel. És pontosan ilyen újságírókra volt szükségük ahhoz, hogy egy jó lapot össze tudjanak hozni; a gólya stílusán ugyan volt még mit csiszolni, de meglepően jó gondolatokat fogalmazott meg a próbacikkében és abban is, ami a legújabb számban jelent meg. Kitty még azon is elgondolkozott, hogy ajánlja neki az írókört, hátha az segítene neki fejlődni. Ez az ötlet viszont egy az egyben kuka volt, és nem menthette meg a lelkesedés sem.
– Ez ebben a formában nem illik a profilunkba – hűtötte le Adrian is a fiút, és ezzel bezsebelt egy elismerő pillantást Kittytől. Jó. Tud nemet mondani. – Viszont ha érdekel az ilyesmi, akkor a Gamer klubosok indítottak egy csapatot valami versenyen, erről írhatnál egy riportot.
– Riportot? – csillant fel Eric szeme. – Az akár két oldal is lehet!
– Ha elég jó – szúrta közbe Kitty, mielőtt még az elsősük beleélte volna magát.
Persze, jó volt a módszer, és az ötlet is, amit a főszerkesztőjük feldobott, de valakinek muszáj volt emlékeztetnie arra a fiút, hogy még nem hoznak le feltétel nélkül bármit, amit ír. És mivel ezt Adrian elfelejtette hozzátenni…
Látszott, hogy még mindig nem volt a helyzet magaslatán, de lassan kezdett beletanulni. Kitty úgy gondolta, hogy néhány hét alatt az osztálytársa kellően magabiztos és tapasztalt lesz ahhoz, hogy ne legyenek nagyobb hibái. Egyelőre viszont – ha segítséget nem is kért – szüksége volt némi kiegészítésre és helyreigazításra időnként.
– De elég jó lesz – kérte ki magának Eric, és megigazította a szemüvegét. A teremben mindenki meghökkent egy pillanatra, valószínűleg azért, mert az ekkora önbizalom még újságírók között is ritkaság volt, pláne Kittyvel és Adriannel szemben.
– Legyen úgy – zárta rövidre a főszerkesztő, aztán az egyik lányra nézett, aki majd’ kiugrott a székéből, annyira mondani akart valamit. – Gina…?
– Szeretnék interjút csinálni.
– Megint? – ráncolta a homlokát Adrian. – Kivel?
– Veled.
– Velem?! De velem minek?
Kitty majdnem felnevetett, annyira komikus volt a főszerkesztőjük döbbent képe. Még le is sápadt egy kicsit, pedig igazság szerint Gina ötlete nem volt annyira rossz. Sőt, ügyes volt, hogy lestoppolta a lehetőséget magának – valószínűleg mások is szívesen vállalták volna, ha feldobja valaki a témát.
– Ha új főszerkesztője van az újságnak, akkor illik bemutatkozni – jegyezte meg Kitty, és bár nem annak szánta, biztos volt benne, hogy a szavai szemrehányón hangzottak. – Ezt igazából hamarabb is kitalálhattuk volna.
– Igen, de szerintem még nem késtünk el – legyintett Gina, és várakozón nézett Adrianre. – Van egy csomó jó kérdésem neked, szóval talán…
– Jó, ha muszáj, akkor a legfontosabbakat lehet – szakította félbe a lányt a főszerkesztő. Jól láthatóan feszengett a gondolattól, hogy valahol nyilatkoznia kell. Ez valahol érthető volt, hiszen itt mindannyian a másik oldalt szokták meg, ők interjúztattak, cikket írtak, nem pedig interjút adtak vagy cikkek témájául szolgáltak. Viszont ha valaki egy újságot akart koordinálni, akkor annak igenis boldogulnia kellett a szerepléssel.
Kitty tényleg szerette volna őt kompetens vezetőnek látni, de egyelőre nem tartottak itt. Ez nem feltétlenül Adrian hibája volt, hiszen ő nyilvánvalóan igyekezett, de mégis voltak irritáló, apró kis mulasztásai, megjegyzései, amelyek tökéletesen bemutatták, mennyire nem volt még felkészülve erre a pozícióra. Mégis hogy nevezhették ki pont őt? Csak mert a cikkei annyira jók – tényleg, szinte zseniálisak –, még nem lett ő maga ettől jó főszerkesztő. Egyszer majd lesz, ebben Kitty szinte biztos volt, csak valahogy olyan furcsán és hirtelen került ebbe a pozícióba, mintha még ő sem tudta volna, mit kezdjen a helyzettel.
– Kéne egy ilyen helyzetjelentő cikk a parkolóhelyek átalakításáról – dobta be hamarosan Adrian, és segélykérőn nézett Kittyre. De na, ezt nem.
– Rám ne nézz! A menzareformot rám sóztad, de több érdektelen témát nem vállalok a kedvedért – jelentette ki határozottan. – Oszd arra, akinek nincs saját témája, vagy írd meg te!
– Nem is…
– Vagy add azoknak, akik nem tisztelték meg a gyűlést a jelenlétükkel – folytatta Kitty figyelmen kívül hagyva a főszerkesztője megszólalási kísérletét. – Minden csak szervezés kérdése, és úgy tudtam, az neked megy. Tévedtem volna?
Adrian leforrázottan fordította el az arcát, aztán megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt volna.
– Jó, akkor megoldom máshogy. Te meg akkor a klubos cikket írod.
Igen, azt. Már a legtöbb klub jelentkezési határideje réges rég lezárult, de a megüresedett helyekre még bármikor lecsaphattak a szemfülesek, és egy kis ismertető után azt is meg akarta írni, hol volt épp póttagfelvétel.
Meg az írókört sem ártott promótálni egy kicsit – Bradley még Adriannél is töketlenebb volt.


Morgan

A randira szombat délután került sor egy hangulatos kis kávézóban, ahol kuncogó szerelmespárok fonódtak össze a paravánok takarásában. Morgant már az is felvillanyozta, hogy egy ilyen híres-hírhedt szerelmi fészekbe beszélték meg első találkájukat Wesszel, miután pedig megérkezett, és leült közös asztalukhoz, szíve már kontrollálhatatlanul majd’ kiugrott a mellkasából. A férfi hihetetlenül szívdöglesztően nézett ki, kétszer is belecsípett saját karjába, hogy tudja, nem ismét csak álmodik róla, mint ahogyan olyan sokszor első találkozásuk óta.
A beszélgetés a lámpaláz miatt elég döcögősen indult. A lány csapongott, a férfi pedig nem bizonyult szószátyárnak. Az első fél órában szinte csak Morgan beszélt, aki az itallapon szereplő forró csokik és capuccinók közötti döntésképtelenségéről tudósított partnerének. Nem tehetett róla, de ahányszor a férfira pillantott, annyiszor kaptak szárnyra a gyomrában a pillangók, és csak úgy ömlöttek szájából az összefüggéstelen butaságok.
– Látom, nem jársz túl gyakran ilyen helyekre – próbálta Wes oldani a lány zavarát egy semleges témával. Neki is feltűnt, hogy a lány mennyire dekoncentrált volt.
– Dehogynem! – ellenkezett Morgan. – Minden hétvégén beülünk a barátaimmal ide-oda. Csak itt még nem voltam, úgyhogy nem tudom, mit érdemes kérni – füllentett, mert nem szeretett volna valami falusi tehenészlánynak tűnni, aki még egy kávézótól is megilletődik.
– Tényleg? Ilyen sok barátod van? – érdeklődött a férfi.
– Rengeteg – mosolygott a lány, hogy palástolja zavarát. – Szinte minden szabad percemet lefoglalják – legyintett lazán. Terelés, terelés. Az ember mégsem nyűgözheti le szívszerelmét az első randin azzal, hogy ő a gimi nyomija.
Wes a poharával játszott az asztalon. Ujjai olyan finoman értek az üveghez, hogy Morgan agyán akaratlanul is átfutott, vajon milyen lenne, ha az ő bőréhez érne ilyen lágyan. A füle tövéig vörösödött zavarában.
– Akkor te nagyon népszerű vagy, igaz? – irányította tovább a férfi a beszélgetés fonalát. Ez tetszett Morgannek, őszinte kíváncsiságot vélt benne felfedezni. – Milyenek a barátaid?
– Nagyszerűek – kereste a szavakat. – Ott van például Gil. Együtt csinálunk mindent. Filmezünk, eljárunk együtt enni, és mindig számíthatok rá mindenben. És állandóan halálra fáraszt a képregényes dolgaival. De ezeket legalább értem, mert láttam a filmeket, de amikor a tudományos dolgait kezdi magyarázni… soha nem adja fel, hogy megértesse velem a hiperhajtómű elméleti működését – nevetgélt a saját szövegén.
– Várj, ez a Gil fiú, ugye? – szakította félbe a férfi.
– Igen, fiú – válaszolt Morgan szórakozottan, majd megrémült. Mi van, ha Wes nem örül neki, hogy a legjobb barátja egy srác? – Azért vannak lány barátaim is ám – fűzte hozzá gyorsan.
– És ők milyenek? Mit szoktatok együtt csinálni? – faggatózott tovább a férfi.
Morgan már látta, ha Wes nem száll le a barátok témáról, kénytelen lesz gátlástalanul hazudni.
– Nagyon jó fejek, kedvelnéd őket – húzta az időt a felvezetéssel, majd kinyögte az első eszébe jutó neveket: – Ott van például Fay és Kitty, ők a legszuperebbek. – Ez jó lesz, velük talán tényleg össze tud haverkodni az írókör miatt, arra az esetre, ha egyszer személyesen is be kellene őket mutatni. – Együtt járunk írókörre. És ott van… Gloria. – Atyaég, komolyan pont Gloriát mondott?! – Ő… ő is jó fej. Nagyon temperamentumos csaj. És persze a húgom, Lennie. Vele is nagyon szoros a kapcsolatunk – szorította össze a száját. Lennie szinte szóba sem állt vele, amióta bekerült a suli focicsapatába, folyton csak rohant az edzésre az új barátaihoz.
– Á, az jó, ha összetart a család – mosolygott a férfi olyan sármosan, mint a parfümreklámok sztárjai, akik a reklámszöveg szerint minden nőt megkaphatnak. És milyen igaz.
– Igen, jó – helyeselt Morgan kissé megtört lelkesedéssel. Önértékelése normál hétköznapokon sem szárnyalt az egekig, de hogy még egy randit sem tudott végigülni anélkül, hogy hazugságokkal próbálja kedvelhetőbbé tenni saját magát… Vele szemben ülő partnere olyan elérhetetlennek tűnt, mintha a bolygó másik oldalán lett volna.
– Neked milyen a családod? – törte meg a rájuk ereszkedő csendet, hogy végre ő is kihúzzon némi információt lovagjából.
– Nekem? Nincs családom – ingatta a másik kissé szomorúan a fejét. – Testvérem nincs, a szüleim pedig már nem élnek.
Morgan szíve összeszorult. Ez a férfi magányos. Ez azt jelenti, nagy szüksége van rá, hogy valaki törődjön vele – szégyellte magát, de erre a gondolatra belső énje ujjongó konfettidobálásba kezdett, szíve pedig megtelt reménykedéssel. Talán eleget szenvedtek már mindketten ahhoz, hogy boldogok legyenek együtt.
– Ó, ezt nem hiszem el – temette tenyerébe az arcát Wes, és rövidesen az is nyilvánvalóvá vált, mi tett rá ilyen benyomást.
– Szia – állt meg asztaluk mellett egy feltűnően szép nő. – Gondoltam, ideköszönök, ha már így összefutottunk.
– Marlena – préselte ki magából a férfi a nevet, szemmel látható szenvedések árán. – Rég láttalak. Jól nézel ki. – Morgan gyomra gyűszűnyire szűkült a bókot hallva.
– Látom, hordod az inget, amit tőlem kaptál. Szexi – búgott a nő olyan hangon, hogy Morgan teljesen lehetségesnek tartotta, a következő pillanatban leüti West, és elcipeli a barlangjába. – No, a partnerem már vár, nektek jó szórakozást!
Morgan megsemmisülve ült helyén, miközben a férfi sűrűn szabadkozva elnézést kért, amiért megzavarták találkájukat.
– Ő az exed volt? – szegezte neki a kérdést, mert a féltékenység lassan lyukat égetett oldalába.
– Ennyire nyilvánvaló? – sütötte le zavartan tekintetét a férfi. – Igen, két évig éltünk együtt. Nyáron szakítottunk.
Nyáron. Tehát pár hónappal azelőtt még azon a perszónán zongorázott Wes finom ujjaival. Szálanként tudta volna kitépni a nő haját.
– Valami baj van? – puhatolózott Wes, megérezve a neheztelés súlyát a levegőben.
– Nem, dehogy! Ugyan, exek – erőltetett magára vidámságot a lány. – Nekem is van egy csomó. Majd biztos találkozol velük. Vagy nem is olyan sok – visszakozott mégis. Vajon hány exet kell bevallania ahhoz, hogy ne tűnjön tapasztalatlannak, de könnyen kaphatónak sem? Abban biztos volt, hogy az igazságtól Wes olyan gyorsan kereket oldana, hogy a lába sem érné a földet. Akinek ilyen barátnői voltak, mint ez a Marlena, nem a teljesen tapasztalatlan lánykák az esetei.
Rövidesen asztalt bontottak, Wes pedig a hazáig vezető buszmegállóig kísérte. Morgan kérte, hogy ott váljanak el, nem akarta idő előtt a családja tudtára adni, hogy találkozgatni kezdett valakivel. A megállóig vezető út alatt a lány számára vánszorgott az idő. Próbálta megsaccolni esélyeit, vajon számíthat-e folytatásra. Azt nem számítva, hogy szinte végig hazudnia kellett, úgy tűnt, a férfi is jól érezte magát a társaságában. Marlena felbukkanása után viszont leült a beszélgetés, és Morgan még mindig csak dühöt és bizonytalanságot érzett, ha a nőre gondolt. Korábban úgy képzelte, az est végén talán megkaphatja első csókját attól a férfitól, akire mindennél jobban vágyott. Most nem tudta, mire számítson. Bármit megadott volna, ha siettetheti kicsit az időt, hogy ne kelljen tovább kétségek között vergődnie.
A késői időpont miatt egyedül voltak a megállóban. Minden feltétel adott volt a tökéletes, romantikus búcsúhoz. A fülledt, őszi szellő olyan töményen lengte körül Wes illatával, hogy a lány térde szinte remegni kezdett tőle.
– Élveztem ezt az estét, Morgan – fordult felé kis idő múlva a férfi feszengve.
– Igen, én is – csatlakozott hozzá a lány is gyorsan, biztató mosolyt küldve felé. – És ígérem, legközelebb rábökök az első dologra az itallapon – tette nyilvánvalóvá érdeklődését, ha ez esetleg elkerülte volna addig partnere figyelmét. A taktikázáshoz nem értett, és végül is azt mondják, a férfiak amúgy is csak az egyértelmű szavakból értenek.
– Te kedves lány vagy, de azt hiszem, nekem ez nem menne. Ne haragudj – hűtötte le Wes a hangulatot. – Még nem állok készen egy új kapcsolatra. Sajnálom. Ugye megérted?
– Igen, persze – nyelte befelé a könnyeit a lány mosolyogva. Kiterítette a kártyáit, és vesztett. Nem áll készen egy új kapcsolatra? Akkor mégis miért kellett benne ilyen reményeket kelteni? Szemét, érzéketlen, önző, szívdöglesztő, tökéletes Wes.
Morgan mestere volt a színjátéknak, a gimiben megtanulta, hogy kell elrejtenie, ha valami fáj. Hasznos volt, mert így nem vették észre, mivel tudják őt igazán bántani. Belátta, nem hiába mondják, hogy az iskola az életre készít fel. Úgy szállt fel a buszra, hogy még egy vidám integetésre is futotta. Aztán ahogy a jármű elindult, már szabad utat engedhetett patakokban folyó könnyeinek.

28. Kapcsolódási pont

Mi a véleményed?
  • Tetszik (7)
  • Izgi! (0)
  • Vicces (0)
  • Jajj :'( (1)
  • Aargh! (0)
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

2
Hozzászólás

avatar
1 Hozzászólás
1 Válasz
1 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
2 Hozzászólók
TheaGregoretta Samsa Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Szegény Morgan, ez a randi nem pont úgy sikerült, ahogy ő azt elképzelte… :'(
Wes pedig eléggé szemét volt, hogy a randiban benne volt, erre benyögi, hogy nem akar kapcsolatot… Kihasználja a lányokat. (Még szerencse, hogy “csak” egy kávézóban randiztak, és Morgan nem egy könnyen kapható típus, akivel másféle helyen, más dolgokat csinálna.)

Thea
Admin

A szerelem nem mindig öröm és szivárvány.:( Szegény Morgan biztos nem lép túl ezen a dolgon könnyedén, Wes tényleg elhintette benne, hogy lehet esélye.:/ De hát a valóságban is előfordul, hogy nem jönnek a szikrák, vagy csak randi közben tudatosul, hogy nincs itt az ideje egy új kapcsolatnak. Persze ki tudja, hogy ezzel vége is van-e az egésznek, nem mindig jön könnyen a boldogság.:) Köszönjük a kommentedet, Greg!:)