Tintavér – 126. Végjáték

Ethan

Ethan utálta a plázát, Darcy viszont imádta a szuperhősös filmeket. Nem tudta, hogy a kigyúrt fickók vagy a badass női karakterek izgatták jobban, de mindkettőről órákig tudott beszélni. Sejtette, hogy azzal, hogy beült vele megnézni a végtelennek tűnő új Bosszúállók filmet, még nincs vége megpróbáltatásainak, ugyanis a mű hosszával vetekedő elemzés is vár még rá az est folyamán. Tulajdonképpen tetszett neki a film, de ne már, hogy megint órákig a Kapitány seggéről kelljen himnuszokat hallgatnia. Azt még megértette, miért nem Jimmyt rángatta el mozizni, na de voltak barátnői, akik biztos jobban élvezték volna ezt a témát nála.
– Nyomulj már egy kicsit jobban, sosem fogunk kijutni – sürgette a lány, és türelmetlenül toporgott helyében. Ethan biztosra vette, hogy a fél liter üdítő lehetett a dologban, amit a film végéig sikerült elpusztítania.

Itt, a vidáman hömpölygő embertömeg közepén egész szürreálisnak tűnt, hogy nem sokkal korábban még Salt Lake felé kocsikázott. Mintha álmodta volna. Semmi sem változott, amióta aláírta nevét, mégis úgy érezte, minden nappal búcsúzik korábbi életétől. Darcy úgy tett, mint aki büszke rá, de mégis elkapta néha szomorú pillantását, és az érzelmi kitörései is hevesebbek lettek. Még a szokásosnál is többet ölelgette és sértegette. És persze minden szabad percére igényt tartott, hogy – szavaival élve – kiélvezzék szabadságának utolsó napjait.
Az ő ötlete volt a mai pizzázás és a film is, továbbá a buli, ahová este még hivatalosak voltak. Darcy összecsődítette az összes szingli barátnőjét, mert küldetésének érezte összehozni őt valakivel, hogy maradjon pár szép emléke. Újabban egy June nevű csajszit próbált figyelmébe ajánlgatni. April után June, Darcynak volt humorérzéke. Az volt az érzése azonban, mindezt azért teszi, mert rühellte a gondolatot, hogy szabad pillanataiban talán Clarára gondol. Nem igazán értette ezt a látatlan utálatot, főleg azért, mert egyébként is kőbe volt már vésve sorsa: ha hívták, mennie kellett. A tömeg egy ponton szétnyílt, és ő megpillantott egy rést, ahova befurakodhattak volta – mikor azonban oldalra pillantott Darcyra, meglepetésében felkiáltott.
– Clara?!
Annyira meglepte hirtelen csere, hogy úgy meredt a lányra, mint aki szellemet lát, pedig talán jobb lett volna észrevétlennek maradnia. Most már azonban késő bánat volt.
– Ethan? – pillantott rá Clara is meglepetten, két barátnője pedig kíváncsian csatlakozott az ő méregetéséhez. Eddig észre sem vette, hogy a lány nincs egyedül. Igaz, ideje sem volt rá, hogy felmérje a terepet. Szerette volna mihamarabb maga mögött hagyni ezt a kényelmetlen helyzetet, úgyhogy körbenézett, hátha megpillantja Darcyt, ő azonban nem sietett segítségére.
– Nem gondoltam, hogy érdekelnek az ilyen filmek – mondott valamit, mielőtt kínos lett volna a beállt csend, miközben egymás mellett haladtak csigatempóban.
– Akit Chris Pratt nem érdekel, az nem komplett – jelentette ki Clara helyett az egyik lány, a másik pedig valamit morgott RDJ sármjáról.
– Szeretem ezt az univerzumot – nézett Ethanre Clara. – Tudni akartam, ki marad, ki megy.
– És, maradt, akit akartál? – toporgott helyén, a lányra sem pillantva. Mintha a másik sorban kicsit gyorsabban haladt volna a tömeg.
Clara ránézett, majd kis csend után lassan megrázta a fejét.
– Úgy néz ki, nem.
– Kár – szűrte fogai között, az együttérzőnek szánt hangnemen azonban sokat rontott, hogy végre átlépték a moziterem kijáratát, és megcsapta a szabadság friss illata. Pár lépéssel odébb meg is álltak. Szerette volna azt mondani, hogy mennie kell, és csak simán lelépni egy „sziát” lökve, de Clara pillantása megragadta az övét, és nem engedte. Pár másodpercig csak álltak ott négyesben némán, miközben a két barátnő intenzív bámulással múlatta idejét, ami úgy tűnt, Clarát meglehetősen zavarba ejti.
– Menjetek csak, én még maradok egy picit – elégelte meg végül a kéretlen figyelmet.
– Ja, hogy aztán megint elkapjon valami perverz – morogta az egyik lány, de aztán pár utolsó pillantást vetve rájuk inkább leléptek.
– Meséltél nekik a… dolgokról? – kérdezte Ethan a közös ügyükre célozva.
– Igen, muszáj volt – fonta maga köré karjait Clara. – A suliban volt egy kis balhé van der Hoom miatt.
Nem is csodálkozott rajta. Eddig bele sem gondolt, milyen lehet a lánynak, hogy az a hír járja róla, vele együtt megtámadta van der Hoomot. Ezek a barátnők, akik elkísérték Clarát, biztos nem hitték ezt, de ők lehettek kisebbségben. Jó ég, milyen teóriák terjenghettek róluk a TWW-ben.
– Ez is csak pár napig lesz érdekes – próbált pár vigasztaló szót kipréselni magából. Többre nem is volt lehetősége, mert hátulról egy karcsú alak lebbent mellé, megragadta a karját, és majdnem el is rántotta.
– Bocs, előtted értem ki, és mondtam, hogy sok lesz az üdítő – mentegette magát Darcy, de azonnal elnémult, ahogyan pillantása Clarára siklott. Gyorsan összerakta fejében, hogy ők ketten eddig beszélgettek. – Bemutatsz a lánykának? – vetett pár fölényes pillantást Clara felé.
– Ő Clara – tett eleget a kérésnek Ethan. Nem érezte szükségét bővebb magyarázatnak. Darcy arca azonban megrándult, és a felismerés fénye gyúlt szemében. Ethan ismerte ezt a pillantást: egyszerre volt magabiztos és fenyegető. Akkor nézett így, amikor úgy érezte, egy másik lány az ő terepére merészkedett, de kudarcra volt ítélve. Mint amikor az egyik barátnője olyan ruhában jelent meg, ami neki is volt, és Darcy csinosabb volt benne; vagy amikor az egyik lány arra a pultosra startolt rá, aki egész éjjel Darcyt fűzögette.
– Darcy. Ethan barátnője – nyújtott kezet angyali mosollyal. Ethan mellkasában bennrekedt a levegő a meglehetősen félreérthető bemutatkozást hallva. Nem tudta azonban nem észrevenni a Clara arcán átfutó kellemetlen meglepetést, majd megbántottságot, mielőtt mosolyt erőltetve magára viszonozta volna a kézfogást.
– Örülök, Clara Springer vagyok.
– Mármint nem úgy a barátnője – sietett Ethan helyreigazítani Darcy fogalmazását, és egy szúrós pillantást is vetett felé. – Darcy valaki mással jár – tette hozzá, nem is értette, miért. Clarát biztos nem érdekelte.
– Én hiszek a fiú-lány barátságokban – dünnyögte kissé zavartan Clara.
– Igen, én is – helyeselt nagyban Darcy. – Jimmyvel is tök jó barátok voltunk, mielőtt összejöttünk volna. Na meg Ethannel is – csipogta látszólag minden hátsó szándék nélkül. Ethan a háttérben a fejét fogta. – Na és bejött a mozizás? Tetszett, amit láttál? – faggatózott tovább a lány.
Ethan érezte, hogy Darcy szándékosan próbálja Clara vérét szívni, ami azon kívül, hogy nem értette az okát, bosszantotta is.
– Nagyon, nem is csodálom, hogy te sem a barátodat hoztad. Minden bizonnyal képtelen lenne felvenni a versenyt egy seregnyi szupersármos szuperhőssel – vágott vissza Clara, aki ezek szerint nem volt olyan naiv, hogy ne vegye észre a megjegyzések élét. Ethan azért egy picit elkomorult. Oké, hogy nem akart semmit tőle, de azért ez a megfogalmazás… talán Clarának is van barátja? Nem túl fiatal még hozzá?
– Ó, Jimmy szupersármjával nincs baj – biztosította Darcy a lányt, mintha észre sem vette volna a tüskét. – De ma Ethant ünnepeljük. A lányok már tuti várnak – pillantott Ethanre, és ismét karon ragadta. – Kezdődjön a parti! – rikkantotta vidáman, és vonszolni kezdte a fiút a parkoló felé. Neki azonban semmi kedve nem volt egy ilyen kellemetlen beszélgetés után csak úgy otthagyni partnerét.
– Várj! A pulcsim nálad maradt – fordult vissza, mielőtt még távozhattak volna. Gondolatban ugyan már lemondott róla, mert nem szívesen kereste volna fel Clarát érte, de jó ürügy volt a maradásra.
– Bármikor visszakaphatod – biztosította Clara. – De ha gondolod, a barátnőd is jöhet érte, ha te elfoglalt vagy.
Darcy arcán az a kifejezés futott át, mint amikor az ember megpillant valami különösen csúfat, de az udvariasság megkövetelné, hogy megdicsérje azt. Ethan gondolni sem akart olyan verzióra, amikor a két lány nélküle találkozik. Csak valami rossz sülhetett volna ki belőle.
– Inkább valamikor elugranék arra. Amikor más nincs otthon.
Clara küldött egy bájos mosolyt Darcy felé, mielőtt hozzá fordult volna.
– Mondjuk most? A szüleim színházban vannak, a testvéreim pedig elmentek társasozni Michael haverjával.
– Mármint… most most? – lepődött meg a fiú, de eltöprengett a lehetőségen. Az a buli egyáltalán nem volt olyan hívogató, hogy mihamarabb bele akarja vetni magát, és így legalább nem kellett volna felkeresnie Clarát később. Win-win. – Oké, akkor legyen most – jutott döntésre.
– De hát várnak a lányok – ellenkezett Darcy.
– Te menj csak velük – válaszolt Ethan. – Majd később én is megyek.
– Öcsém – rökönyödött meg a lány. – Nem hiszem el, hogy lepattintasz a nyuszifülért.
Ez a párbeszéd kezdett extrém kínossá válni, úgyhogy Ethan inkább félrevonta barátnőjét, hogy négyszemközt is szót válthasson vele.
– Csak odamegyek, jövök, és kész – biztosította a lányt. – Mi ezen olyan nagy cucc?
– Direkt összehívtam a barátnőimet – dühöngött Darcy. – Erre te mégis ezzel a naposcsibével mész autókázni? Ethan, mit eszel rajta? Nézz már rá! Egy kislány.
– Ezért szívattad azzal a sok baromsággal? Hogy a barátnőm vagy, meg ilyenek? – adott hangot a fiú is nemtetszésének. Fojtott hangon beszélt, hogy Clara még csak véletlenül se legyen tanúja a beszélgetésnek.
– Én nem szívattam – suttogta Darcy ingerülten. – Le akartam pattintani rólad. És sikerült is volna, ha te nem jössz azzal a „nem úgy a barátnőm” szöveggel! Nagy kamu, hogy nem akarsz tőle semmit! Közben meg kiéhezve röpködsz körülötte, mint méhecske a szirmait bontó, harmatos virág felett. És van egy nagy hírem, Ethan. Tudod, mi lesz aztán a méhecskével és virággal?
– Na, ezt most hagyd abba – állította le Ethan enyhe pírral arcán, legfőképp azért, mert a lány egyre hangosabban beszélt, és kezeivel is félreérthetetlenül illusztrálta felhozott példáját. – Különben is, miért érdekel téged, hogy kivel vagyok? Miben más Clara, mint mondjuk June?
Darcynak azonban mindenre volt válasza.
– June-ba nem vagy belezúgva. – De mielőtt Ethan hangot adhatott volna tiltakozásának, folytatta. – El fogsz menni, Ethan. Már nincs visszaút. Csak nehezebbé teszed saját magadnak.
– Ezt csak bízd rám – morogta vissza ő, jelezve, hogy lezárta a beszélgetést. Bosszantotta, amiért barátnője annyi önkontrollt nem néz ki belőle, hogy elmenjen egy pulóverért anélkül, hogy közben romba döntené a saját jövőjét. Visszalépdelt Clarához, és már csak akkor pillantott Darcyra, mikor ő búcsút intett nekik.
– Oké, Ethan, akkor majd várunk! June is – küldött feléjük egy elbűvölő mosolyt. – Bye, Clara! Aztán ne fáraszd le nagyon, mert hosszú éjszakája lesz – integetett kedveskedve, aztán eltűnt a szemük elől.
– Ne vedd őt komolyan – fordult a fiú Clarához, miután végre kettesben maradtak, és elindultak a parkoló felé. Úgy érezte, mentegetőznie kell. – Darcy csak… Darcy.
– Azt elhiszem – mormogta a lány, és Ethan úgy sejtette, nem sikerült megkedvelnie ál-barátnőjét. – Nem tudtam, hogy lánycsapatok kabalája vagy mellékállásban – pillantott rá felvont szemöldökkel.
– Nem vagyok senki kabalája – nyúlt zavartan tarkójához. – Ezek csak Darcy barátnői. Alig ismerem őket. De hát ő össze van velük ragadva. – Tapintatosan hallgatott a lány kerítő szándékáról.
– Aha – állapította meg nem túl meggyőzötten Clara. – Miért érzem azt, hogy ez a lány hallott már rólam, és nem jó dolgokat?
– Csak képzelődsz – közölte fapofával a nyilvánvaló hazugságot, miközben kigördültek a parkolóból. – Ő csak engem akar védeni – tette azért hozzá mégis.
– Tőlem?
– Szerinte te vagy a legnagyobb veszély, ami rám leselkedik – tájékoztatta a lányt olyan hangsúllyal, hogy azért érezze, ő maga is hülyeségnek gondolja az elméletet.
– Nem rád lát bennem fenyegetést, hanem a pozíciójára – válaszolt Clara hosszabb csend után. – Lehet, hogy van barátja, és nem akar veled lenni, de nem érezné jól magát, ha nem rajonganád körbe te is. Tudom, ez így működik. A lányok is ezt csinálják a suliban.
Ő nem rajongott körbe senkit. Főleg nem Darcyt. Tényleg így tűnhetett ez kívülről? Valamiért a lány tényleg ragaszkodott hozzá, amióta csak újra összefutottak szilveszter előtt, de eddig nem jutott eszébe firtatni az okát. Szerette volna azt hinni, hogy Clara téved.
– Lehet, hogy ez is benne van, nem tudom. De a barátom – összegezte végül véleményét, miközben leparkolt a Springer ház előtt.
– És ez jó – jelentette ki a lány. – Jó esetben az ember barátai lesznek azok, akik mindig ott lesznek. Ha nincsenek testvérei, persze. Mert azokhoz még a vér is köt.
Ethan kis irigységgel hallgatta Clara szavait. Ha legalább egy testvére lett volna, ő sem tölti olyan magányosan ifjú éveit. Lett volna, akire számíthat, akiben bízhat. Vagy nem. Végül is előfordulnak olyan tesvérpárok is, akik gyűlölik egymást.
– Nekem Darcy jutott.
– Ne úgy fogd fel, hogy ő maradt, hanem úgy, hogy van egy… klassz barátod, aki megpróbál védeni. Akármi legyen is az oka rá. – Ethan esküdni mert volna, hogy Clara szíve szerint más jelzőt használna Darcyra. – Gyere be, még elő kell keresnem a pulcsit – szólt vissza hozzá, mikor észrevette, hogy a fiú nem szállt ki az autóból.
Ethan tétovázott. Bár Clara biztosította, hogy az egész család házon kívül tartózkodik, mégis ott volt az a rossz érzés, ami legutóbbi látogatása után megmaradt benne. Csak egy képkocka erejéig villant fel előtte az a csók, máris melege kezdett lenni. Azóta azonban sok minden történt. A kihallgatás, Salt Lake City… a történelem néha ugyan ismétli magát, de ő nem lép bele kétszer ugyanabba a csapdába. Céltudatosabb lett. Ráadásul ha az a pulcsi tényleg el van veszve, sokáig tarthat, mire Clara előkotorja. Mit szólnának Springerék, ha itt találnák a ház előtt, a lányukat kukkolva?
Amikor azonban a házba lépett, korábbi magabiztossága is foszladozni kezdett. Ahogy követte a lányt a folyosón, egészen a szobájába, ismét ráereszkedett az érzés, hogy kettesben vannak. Ha kinyújtotta volna a kezét, vajon Clara elhúzódott volna? Inkább nem akarta tudni. Mindkét lehetőség szörnyű lett volna. Ahogy belépett a szobába, szeme egyből megakadt az egyetlen ismerős részleten – a pulóverén, ami a sarokban pihent, pár könyv árnyékában. Elkapta tekintetét. Ha a hallgatás bűn, ő bűnös volt. Nem állt még készen a búcsúzásra.


Clara

Amikor belépett a szobájába, hirtelen elfogta az a furcsa-kényelmetlen érzés, amit az emberek deja vu-nek szoktak nevezni. Ez a fiú egyszer már járt a szobájában, és akkor nem igazán lett jó vége a dolognak. És ő most mégis újra behívta, akkor is, ha tudta, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom, amikor találkoznak majd.
Fájdalmasan sokszor gondolta úgy, hogy utoljára látja őt.
– És… hogy érzed magad? – fordult a fiú felé, ám mielőtt az válaszolhatott volna, a ház egyetlen otthon tartózkodó lakója felbukkant, hogy rávethesse magát a vendégre.
Dory nagyon barátságos kutya volt, és minden jel arra mutatott, hogy ő volt az egyetlen, aki rögtön elsőre megkedvelte Ethant.
– Tetszel neki – mosolyodott el.
– Az jó. Legalább egyvalakinek. – Ethan megjegyzése nyomán Clara gyomra kényelmetlenül összerándult, de nem volt ideje reagálni, mert a fiú azonnal témát váltott. – Bírom őket.
Egyértelműen a kutyáknak szólt a bók, és bár ő is mélyen egyetértett ebben a kérdésben, most mégis szerette volna, ha Dory nincs ott, hogy olyan tökéletes figyelemelterelést biztosítson.
– Azért kaptuk, mert anyáék féltek, hogy mi is elkezdünk kistesóért könyörögni – mesélte az ágyára leereszkedve. – Pedig szerintem egyikünk sem akart. Én élveztem, hogy én vagyok a kicsi, a fiúknak meg épp elég voltam én.
– Nekem is volt egy gyerekként – mesélte elgondolkozva Ethan. – De igazából én inkább testvért akartam. Te szerencsés vagy, hogy hárman vagytok. Mindig lesz melletted valaki.
– Tudom – mosolyodott el halványan Clara, aztán a pillantása Ethan pulóverére siklott. Nem ásta el mélyre, nem rejtette el igazán, de még nem akaródzott neki visszaszolgáltatni. – Hálás vagyok értük. És Doryért is. Szerintem ő az, aki a leghűségesebb hallgatója mindannyiunknak.
Ethan halványan rámosolygott, aztán néhány utolsó simítás után hagyta Doryt leheveredni a fal mellé.
– Megmosakodhatok? – érkezett aztán a kérdés, és a fiú már indult is a fürdőszoba felé, amit ezek szerint megjegyzett legutóbbról.
– Persze, menj csak – bólintott rá ő is.
A kézmosás nem tartott sokáig, viszont ez a rövid idő is éppen elég volt ahhoz, hogy Ethan zsebében pittyegni kezdjen a telefon, és nem kellett nagy ész ahhoz, hogy Clara pontosan tudja, ki írt neki.
– Hiányol a barátnőd? – kérdezte azért.
– Nem lehetne csak simán Darcy? – kérte Ethan. – A te szádból olyan rosszul hangzik így. Szerintem jól elvan nélkülem. Csak mindenhol ott akar lenni.
Talán ezért is ragaszkodott a lány annyira a folyamatos figyelemhez. Szeretett volna Ethan gondolatai közé is befurakodni, akkor is, ha esetleg nem ő járt volna a fejében.
– Ne haragudj – sóhajtott fel, aztán megrázta a fejét. – Nem akartam róla rosszat mondani vagy ilyesmi. Csak…
– Féltékeny vagy – fejezte be a félbemaradt mondatát a fiú egy pimasz mosollyal.
Clara szeretett volna tiltakozni, de a végén mégsem tette, csak felállva közelebb lépett a másikhoz.
– Igen, az vagyok. De nem hibáztathatsz érte.
Ethannek az arcára volt írva, hogy nem erre számított – valószínűleg még mindig nem vette őt igazán komolyan. Vagy a kora, vagy valami más egész biztosan ott magasodott kettőjük között akadályként, mintha csak zavarta volna a kommunikációjuk jeleit. Erre utalt az is, hogy a fiú rákérdezett:
– Miért érzed, hogy okod van rá?
– Mert engem láthatóan kerülsz – nézett rá, de hiába próbálta, nem tudta pontosan kiolvasni a szeméből, mit gondolt.
– Azért, mert különben csak még rosszabb lenne. Tudod, hogy én nem maradok itt, és a környezeted sem örülne neki, ha velem látnának. Nekünk tényleg nem kellett volna találkoznunk – jelentette ki Ethan, Clarának pedig egy kicsit megint kényelmetlenül rándult össze a mellkasa. – De semmi okod féltékenynek lenni – tette hozzá egy aprót nyelve.
– Akkor miért? – sóhajtott fel a lány. – Miért számít az, hogy a környezem mit szól? Miért akarsz annyira kétségbeesetten elkerülni, amíg még itt vagy? Folyamatosan egymásba botlunk, és nem segít, hogy udvariaskodni próbálunk.
– Mert nem vagyok felkészülve rá, hogy újra elveszítsek valakit – válaszolt Ethan, majd egyre hevesebben kezdett magyarázni. – Te még csak nem is érzel igazából semmit, és ha kihátrálsz, azt én… nem kockáztathatom meg. Pedig senki sem lenne melletted, és te még nem tudod, hogy milyen az, amikor mindenki ellened van.
Clara a fiú pillantását kereste, majd egészen közel lépett hozzá, és elkapta a kezét, amivel beszéd közben gesztikulált.
– Szerinted ha semmit nem éreznék, akkor foglalkoznék veled? – kérdezett vissza, de nem hagyott időt a válaszadásra. – Nem akarok kihátrálni, mert én komolyan gondolom ezt.
– Kérlek, ne mondd ezt – kérte Ethan rövid hallgatás után, kicsit csendesebben. – Bánni fogod.
– Nem fogom bánni – rázta a fejét, és picit rá is szorított a másik kezére. – Tudod, a legrosszabb, amikor az ember azt kezdi el bánni, hogy valamit nem tett meg. És én nem akarom ezt.
Ethan légzése felgyorsult, és amikor felemelte a szabad kezét, hogy megérintse a lány arcát, Clara szája kiszáradt, a gyengéd érintés nyomán pedig bizseregni kezdett a bőre. A mozdulat pedig, amivel a másik elsimította a fonatból kiszabadult tincseket az arcából, végtelenül gyengéd volt.
Hosszú másodpercekig csak néztek egymás szemébe, végül azonban Clara teljesen természetesnek érezte, ahogy kissé lábujjhegyre emelkedve csókolta meg Ethant.
A fiú most elengedte a kezét, de csak azért, hogy magához húzhassa őt, a másik tenyerével viszont továbbra is az arcbőrét cirógatta lassan.
A csók maga eleinte finom, tapogatózó volt és óvatos, idővel viszont egyre hevesebbé, szenvedélyesebbé vált. Clara a végére kezdte úgy érezni, hogy a szoba levegője felforrósodott, amikor pedig Ethan végül eltávolodott tőle, a kifújt levegője szinte perzselte a lány bőrét.
– Jó, ezt tényleg kár lett volna kihagyni – hallotta a másikat a fülébe suttogni, amitől jóleső borzongás futott végig rajta.
– Szerintem is – sóhajtott fel. – Ne hagyjuk ki, jó?
Ethan egy pillanat alatt húzta vissza magához, és a csók ezúttal sokkal hevesebb volt, mint korábban, és Clara most már a derekán érezte a másik simogatását. Egyáltalán nem volt rossz érzés, semmiféle fenyegetés nem tartozott az egyre inkább ismerős érintésekhez.
Most először azon kapta magát is, hogy nem ura a saját kezeinek, amelyek esetlenül tapogatózva indultak felfedezőútra a fiú mellkasán.
Egy ponton aztán Ethan ismét kényelmesebb tempóra váltott, és Clara először nem is értette, hová tűnhetett a korábbi hevesség. Aztán amikor hozzásimulva érezte a másik vágyakozásának bizonyítékát, egy pillanatra megakadt. Felmerült benne, hogy el kellene húzódnia, aztán… aztán inkább mégsem tette. Megmondta Ethannek, hogy ő nem az a lány, aki csak úgy belemászik valaki ágyába, és akkor úgy tűnt, értő fülekre talált a mondandója. Talán egy kicsit még nyújthatják anélkül, hogy túlságosan kényelmetlen lenne a helyzet…
Clara már csak arra eszmélt fel, hogy Ethan az ágy felé próbálta őt kormányozni, és ezzel egyszerre a blúz alatt a bőrén is érezte a simogatását. Ez már egyértelmű jele volt annak, hogy ha most nem állítja meg őt, akkor nagyon el fog késni.
– Figyelj… ennél több nekem most még nem megy – suttogta, ahogy megszakította a csókot, de az ölelésből nem lépett el.
– Nem hiszem el, hogy megint ezt teszed velem – súgta vissza elkínzottan Ethan, de nem eresztette el őt, csak simogatta a haját, és Clara mellkasát jóleső melegség öntötte el, amikor rájött, hogy a másik életében talán először nem menekült tőle.
– Ne haragudj – sóhajtott fel, majd ezúttal a fiú arcára csókolt. Csak… levezetésnek.
– Én nem haragszom – biztosította őt Ethan, a pillantása pedig szinte perzselt. – De nem hiszem, hogy lesz még alkalmunk újra találkozni. Nem félsz, hogy bánni fogod, amit nem tettél meg?
Clara megakadt a mozdulatban, aztán a fiú vállára hajtotta a fejét, amíg megpróbálta kitalálni, mit válaszolhatna a kérdésre. Finom illata volt, olyan, ami lassan egészen elbódította. És a kérdése is teljesen jogos volt, hiszen már talán csak napok kérdése, hogy a sereg közéjük álljon. De… miben lenne más Ethan összes többi kalandjánál, ha csak úgy odaadná magát neki? Ezzel félredobva azt a kényelmetlen érzést, hogy ő erre még nincsen kész?
– De, félek – mormolta végül. – De nem csak attól, hogy mi lett volna, ha. Hanem én… ettől is. Előtted meg sem csókoltam senki mást.
– Tőlem nem kell félned – jelentette ki Ethan, ahogy egy picit még közelebb húzta magához, majd mintha egy könnyű csókkal szeretett volna nyomatékot adni a szavainak. – El fogsz felejteni – mormolta aztán.
Clara most csak annyira húzódott el tőle, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Dehogy foglak elfelejteni. És… wifi biztos lesz a katonaságnál is. Vagy legalább telefon – kereste kétségbeesetten a lehetőségeiket.
– Ne mondd, hogy az ugyanolyan lenne – mosolyodott el Ethan, és Clara hajával kezdett játszani. – A kiképzés tizenhat hét. Addig nem lesz túl sok kapcsolatom a külvilággal. Aztán ki tudja, hova küldenek. Ha évente egyszer-kétszer látlak, az nem elég – jegyezte meg szomorkásan. – Amikor ezt eldöntöttem, még sokkal egyszerűbbnek tűnt elmenni.
– És biztosan menned kell? – kérdezte meg óvatosan Clara. Nem marasztalhatta őt, mert nem érezte volna tisztességesnek. De muszáj volt megkérdeznie.
– Már nem vonhatom vissza. Elköteleződtem.
Elköteleződött.
Ez egy nagyon szép hivatás, ezt Clara is tudta jól. És a szemébe mégis könnyek szöktek, amiket nem tudott máshogy elrejteni Ethan elől, csak úgy, hogy szorosan az ölelésébe bújt.
– Én szeretném, ha azért beszélnénk akkor is, amikor elmész – suttogta. – Csak próbáljuk meg…
– Egymást kínoznánk vele – ellenkezett a fiú, majd addig ügyeskedett, ameddig egymás szemébe nem tudtak nézni, Clara pedig hiába próbálta letörölni a könnyeit, azok nem maradhattak tovább észrevétlenek. – Hé, semmi baj. Túl leszel rajta.
– Nem akarok túllenni rajtad – rázta ő a fejét. – Szóval lehet, hogy most csak ne próbáljunk búcsúzkodni, mikor még nem holnap mész el?
Ethan zsebében újra pittyegni kezdett a telefon, de látszólag ő nem vette észre.
– Persze. Ma még itt vagyok, ameddig akarod – ölelte újra szorosabban a fiú, majd előbb az arcára, majd újra a szájára csókolt.
Clara pedig tudta, hogy az óra megállíthatatlanul ketyegett tovább, de most csak szeretett volna kiszakadni egy kicsit az idő szorításából, és ellazulni Ethan karjai között.

127. Képszakadás

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés