30. Baráti csevegés

Tyler

– Velünk vagy, haver? – lökdöste meg Tylert röhögve Dave olyan durván, hogy ő csak összeszorított szájjal mímelte a vigyorgást. Haverja mostanában mindig keménykedni próbált, amikor Hillary a közelben volt, mintha nem lett volna nyilvánvaló, hogy semmi esélye a csajnál. Hil ugyanis Camért volt odáig. Azért a hazug árulóért. Tyler hátán végigfutott a hideg az utálkozástól.
Mikor Hauser irodája előtt várt, hinni sem merte, amit odabentről hallott. A kulcslyukon keresztül ugyan egész panorámás látkép tárult elé a szobáról, de a fiú, akivel a diri az ösztöndíjról beszélt, végig háttal állt neki. A hangja viszont piszkosul hasonlított Camére… Az utolsó pillanatig imádkozott, hogy ne ő legyen, de mikor az ajtó kitárult, és szembe találta magát vele, sokkot kapott. Egyetlen szó sem jött nyelvére, így csak tovább lépdelt Hauser színe elé, hogy meghallgassa a cigiterjesztésért rámért ítéletet, de gondolatai közben az elmúlt pár perc körül forogtak. Átverték, mint szart a palánkon.
Cam volt az ő tökéletes ellentéte, szolid, laza, és nem ártott a légynek sem, mégsem ítélte el őt soha a szemétkedései miatt. Vele együtt röhögött a durva vicceken, és csak az arcán megjelenő megrovó, nagytesós kifejezés utalt rá, hogy szerinte a tréfa ismét túllőtt a célon. Ez a kettősség gyakran gondolkodóba ejtette Tylert, de a vele való barátság egyféle biztosíték volt számára, hogy nem tett semmi olyat, amiért igazán szégyenkeznie kellett volna. Cam volt a gát, ami visszatartotta őt az igazán beteg dolgoktól, az élő lelkiismerete. Ameddig ő mellette állt, jobbnak érezte magát. Erre kiderült, hogy mindez csak színjáték volt… Cam teljes lénye hazugság, ő pedig csak egy balek, aki annyit látott, amennyit látni akart belőle. Amit ő elfogadásnak vélt, csak tartózkodó viszolygás volt, amit pedig hallgatólagos egyetértésnek, csak gyávaság, mert a fiú nem merte vállalni a valódi véleményét. A haragot, ami Tylerben gyűlt, csak Cam csillapíthatta volna le – az a Cam, aki nem létezett soha.
– Hazudott nekünk – szólalt meg halkan, majd leesett neki, hogy a többiek nem tudják, kiről van szó. – Cam. Hazudott nekünk mindenben.
Három szempár fordult felé egyszerre. David arcán mintha halvány elégtétel futott volna át, Hillary rémült volt, Miles pedig egykedvűen szotyolázott tovább.
– Hogy érted, hogy hazudott? – kérdezte végül a lány sápadtan.
– Mindenről. – Tyler már nem is próbálta titkolni a hangjában megbúvó haragot. – Sosem járt edzésre. Balettozik. – A tőszavakból álló mondatok megtették a hatásukat, egy emberként hördült fel a társaság. – Elmegy a gimiből, hogy külföldön tanulja tovább ezt a… ezt. – Nem találta a megfelelő szót a balettra. Ha nem Camről lett volna szó, válogatott jelzők jutottak volna eszébe, de még mindig dacolt benne a betyárbecsület az árulás felett érzett dühével.
– De miért? – Hil hangja cérnavékony volt, és sírással küszködött.
– Nem tudom – nézett mereven előre Tyler, hogy ne kelljen a többiek szemébe néznie. Szégyenkezett, amiért ilyen mélyen érintette Cam elvesztése. – Biztos szórakoztatta, hogy velünk lóg, biztonságban érezte magát. Csak épp mi beavattuk a bizalmunkba, ő pedig hülyére vett minket. – Majd a lányra nézett. – Téged is, Hil! Kábított a kitalált életével, és élvezte, ahogy futsz utána. – A lány tiltakozni próbált, de Tyler öklével az asztalra csapott, ami egyből belefojtotta a szöveget. – Ne próbáld tagadni, ez totál nyilvánvaló! Soha nem utasított vissza, igaz? – csepegtette a savat a lány sebébe, mire az halkan pityeregni kezdett. – Sosem kellettél neki, csak játszott veled. – Majd a következő arc felé fordult. – Miles, hányszor ígérte meg, hogy visz magával gyúrni, hogy kikupálódj végre? Pedig tudta, hogy ez sosem fog megtörténni, hacsak nem akarsz feszes naciban ugráló bohóccá válni – tért végre magához szemét énje. – David, hány bulit hoztál össze azért, hogy végre bemutasson a csajhaverjainak? De mindig csak ígérgette, hogy majd legközelebb. Derogált neki velünk vegyülni. Közben meg azt az egyet is elszedte tőled, akinél esélyed lett volna. – Jól láthatóan Hillary felé biccentett. David felpattant, és teste kétszer akkorának tűnt, mint valójában. Akkorára fújta fel magát, hogy majd’ szétvetette az ideg.
Tyler elégtételt érzett. A srácokban elültetett düh csírája hamar szárba szökkent, és fenyegető veszéllyé nőtte ki magát Cam ellen. Ezért az árulásért szenvednie kell, és szenvedni is fog. Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy bosszúszomja jogos, hiszen a srác neki ártott a legtöbbet. Olyan mélyen bízott benne, hogy testvére helyett testvérének érezte.
– Megragadom a torkát, és addig szorítom, ameddig… – fantáziált David komor hangon, miközben ujjait maga előtt lassan összeszorította. A srác egyébként sem volt a nyugalom szobra, és most kirobbant a palackból Cam iránt érzett féltékenysége.
– Ne, hagyd… – szipogott Hillary. – Csak te kerülnél bajba. – David vonásain halvány öröm futott végig a lány aggódó szavait hallva. – Én ezt nem hiszem el… – zokogott fel halkan Hil. Siratta a srácot, akibe szerelmes volt, és aki nem létezett. Dave átkarolta, és látszólag teljesen elvonta a témáról a figyelmét az, hogy a lány nem ellenkezett a vigasztaló mozdulat ellen.
Ekkor tűnt fel pár méterre tőlük Cam, majd mit sem sejtve ledobta táskáját, és közéjük telepedett. Értetlenül nézett szét a társaságon, ahogy senki nem reagált jöttére.
– Gáz van? – kérdezte, majd észrevette Hillary könnyeit. – Miért sírsz, Hil?
David felpillantott, és úgy lökte el magát a padtól, amin ült, hogy a síró lány is majdnem lerepült róla. Ő azonban ezt észre sem véve pár lépéssel Cam mellett termett, és nyakán kidagadó erekkel lerángatta a székről. Úgy emelte fel a srácot, mintha rongybaba lenne. Egyetlen taszítással a falhoz vágta, de úgy, hogy közben még mindig a ruháját szorította a mellkasán.
– Ne, hagyd! – sikoltotta Hillary rémülten, ami még jobban felbőszítette Dave-et. Esze ágában sem volt elengedni áldozatát. Arcuk között csak pár centi volt, ahogyan gyilkos tekintettel bámult Cam értetlen képébe.
Tyler lassan felállt, és elégedetten fonta össze karjait mellkasa előtt. Tudta, hogy David az ő egyetlen szavára is megálljt parancsolna bosszúvágyának, de nem szándékozott megkegyelmezni. Inkább csak nézte, hogyan éri utol az igazság a hazugot egy enyhén pszichopata tesztoszteronbomba képében. Meggyújtotta a kanócot, és nem volt más dolga, mint élvezni a tűzijátékot.
– Mi a franc bajod van? – nyögte Cam, de szavai fájdalomba fulladtak, ahogy egy ököl csapódott az oldalába. Tyler tudta, hogy a fiú fürge, és képes megvédeni magát, ha úgy alakul, most azonban váratlanul érte a támadás, és megbénította az is, ahogyan Dave két ütés között gyűlölködve fejére olvasta bűneit. Tényleg azt hitte, hogy soha nem fog lebukni?
Nem számolta, hányszor sújtott le David, de Cam tehetetlen vergődése és fájdalmas nyöszörgése minden alkalommal jólesőn megmelengették lelkét. Arcára még egy halvány, szadista mosoly is kiült, amelyet gyorsan le is törölt, mielőtt az egykedvűen szotyolázó Miles észrevette volna. Miles objektív meglátásai jól jöttek, amikor fondorlatos szívatásokat kellett kiötletni, arra viszont határozottan nem vágyott, hogy őt kezdje elemezgetni.
A jelenetnek Hillary vetett véget, ahogyan hisztérikus állapotban rávetette magát David karjára, mielőtt ismét betalált volna Cam bordái közé. Tyler úgy döntött, eljött az ideje, hogy visszavegye az irányítást a kezébe.
– Elég lesz – jelentette ki halkan, David pedig kelletlenül elengedte Cameront, aki a földre rogyott fájdalmában.
Tyler közelebb lépett hozzá, és megállt fölötte.
– Neked nincs helyed ebben az iskolában – sziszegte hűvösen.
– Ne csináld, Ty – nyögte Cam még mindig hitetlenül. – Közétek tartozom!
– Sosem tartoztál közénk – húzta el a száját. – Hordd el magad – tette hozzá halkan, a fiú pedig megértette. A kapocs, ami közöttük volt, elszakadt, amit már nem lehetett meg nem történtté tenni. Cameron nem csupán egy vesztes volt, akit normál körülmények között halálra szívattak volna a tanévben, hanem sokkal rosszabb. A bizalmukba férkőzött, és épp olyan szemét módon bánt el velük, mint ahogyan ők szoktak a kipécézett célpontjaikkal.
– Mit tervezel? – fordult felé Miles, miután Cam szenvedéstől görnyedt alakja eltűnt szemük elől egy fordulóban. Tyler már látta, ő lesz az ész a megmaradt csapatban.
– Pokollá teszem az életét, ha nem lép le – közölte egyértelmű tervét sötét ábrázattal.


Bradley

Hihetetlen, hogy már megint késésben volt. Igaz, most nem munkából vagy óráról késett épp, hanem a barátaival megbeszélt találkozóról. Bár épp annyira szégyellte magát emiatt is. Az egyetem óta most először nyílt alkalmuk, hogy összerántsák a bandát egy görbe estére, de ő képtelen elég jól megszervezni az életét ahhoz, hogy időben odaérjen. Szerencsére viszont ezúttal sem késett annyit, hogy gond legyen belőle, épp csak bosszantó volt.
– Sziasztok! – dobta le magát lihegve barátai körébe. A nő és a két férfi lassan csóválta a fejét nagyokat mosolyogva.
– Tényleg egy órát kellett volna vennem neked diplomaosztóra – nevetett Olivia. – Semmit sem változtál, Trevor.
– Bocsánat, csak… – kezdte volna a férfi, de végül nem látta értelmét, hogy kamu kifogásokkal traktálja barátait, akik amúgy sem ítélték volna el őt késése miatt.
– Inkább mesélj, mi újság veled – intette le Duncan.
– Ja, ki vagyunk éhezve valami friss sztorira, mi már mindent kibeszéltünk egymásról – nevetett Jared is.
– Hát, kicsit döcögősebben mennek a dolgok, mint amire számítottam – mélázott el Bradley, miközben intett az egyik pincérnek és rendelt magának egy üveg sört. A Fayhez kapcsolódó sztori annyi fejfájást okozott neki az utóbbi időben, hogy úgy döntött, a ma estéből teljesen kizárja, és inkább arról mesél, hogyan alakul az írókör.
– A gyerekekkel van baj vagy a főnökkel? – vonta fel szemöldökét Duncan, de még ezt is széles mosoly követte. A többiek jókedve alapján úgy tűnt, Bradley a késésével kimaradt pár kör italból.
– Is-is – nevette el magát. Kínjában nevetett, hogy mekkora balfék, amiért egyik sem akar sikerülni neki.
– Mindig mondtam, hogy az egyetem nem a realitás talaján mozog – csóválta a fejét hevesen Olivia, amitől lófarokba kötött fekete haja jobbra-balra csapkodott.
– Nem emlékszem pontosan, hogy ezt az előtt, vagy az után mondtad, hogy kicsaptak… – nyújtotta a nyelvét Jared Olivia felé.
– Ezerszer mondtam már, hogy nem kicsaptak… – kezdte volna ingerülten Olivia.
– Hanem ő döntött úgy, hogy nem fog járni arra az órára tovább – fejezte be helyette Duncan, mintegy védelmezőn.
– Ácsi, lemaradtam arról, hogy ti ketten összejöttetek volna – nyújtogatta tovább a nyelvét Jared kettejük felé, majd felhörpintett egy kis sört. Közben Bradley is megkapta a maga italát, így ő is csatlakozott az ivászathoz.
– Nem jöttünk össze – vörösödött el Duncan a füle hegyéig, miközben lopva Oliviára nézett, hogy lássa, ő hogyan reagál. Olivia is meghúzta korsóját. Tipikus tökös csaj volt, aki soha nem félt kinyilatkoztatni véleményét, akár szavakkal, akár tettekkel. Erre volt példa az is, mikor nyilvánosan beolvasott az egyik tanárnak, majd otthagyta az egyetemet. A baráti körben azonban azóta is jelen volt, és pontosan tudta a helyét benne. Tudta, hogy Duncan odáig van érte, és folyton elejt utalásokat ezzel kapcsolatban, de sosem mert nyíltan lépni. Félig-meddig Duncan is tudta, hogy Olivia tud a dologról, de csak azt érezte, a lány játszik vele, így soha nem is történt semmi kettejük közt.
– A mai napig nem értem, hogy volt gyomrotok végigülni annak a mocsoknak az óráit – jegyezte meg hosszabb kihagyás után Olivia.
– Úgy, hogy diplomát akartunk, hogy menő munkánk lehessen – vitatkozott csipkelődve Jared, bár egy fokkal már kevésbé lendületesen, mint azelőtt. – Már amennyire irodalom diplomával lehet menő munkát szerezni… – tette hozzá aztán.
– Ha már így összegyűltünk, és mind konyítunk az íráshoz kicsit… – fogott hozzá Bradley, és felmérte, mennyire keltette fel a többiek érdeklődését. Úgy tűnt, figyelnek rá, szóval folytatta. – Van bármi ötletetek azzal kapcsolatban, hogy milyen témát dobjak be az írókörben legközelebb?
– Máris kifogytál, haver? – nevette el magát Jared, aki látszólag már nagyon kész volt.
– Igen, ennél picit azért kreatívabbnak ismertelek – fűzte hozzá Olivia.
– Nem, csak… a legutóbbin bent volt az igazgatónő is, és nem sült el a legjobban… Valami olyat kéne kitalálnom, ami jobban megihleti a fiatalokat, mert van egy srác, akit egyszerűen nem sikerül rávennem a részvételre – panaszolta a férfi.
– Hát akkor neveld meg – tanácsolta Olivia, ujjával egy üvegen dobolva.
– Tudod, hogy az nem az erősségem. És a legutóbbi beszélgetés óta, amit a főnökömmel folytattam, úgy érzem, nem is ezt az utat akarom járni – fejtegette Bradley, és valamennyire elégedett volt azzal, hogy sikerült így megfogalmaznia, hogyan is viszonyul a dologhoz.
– Miért nem dobod be valamelyik írásgyakorlatot, amit mi csináltunk annak idején? Írathatnál például szerelmes levelet velük – ajánlotta Duncan, amire Jaredtől csak rosszalló fejcsóválást kapott. – Mi az? – tárta szét karját értetlenül.
– Haver, lehetnél ennél is szánalmasabb? – vonta meg a vállát Jared pökhendin, és ha Bradley nem szól közbe, talán elfajult volna a dolog.
– Az a baj, hogy az feltételezi azt, hogy meg is csinálják a feladatot. Nem is igazán az a baj, hogy nem ihlette meg őt a téma, hanem hogy nem is akarja megpróbálni. Az egyetemen mi alapból úgy mentünk oda, hogy akarjuk ezt csinálni – játszott ujjaival ő is az üvegen. Ezután ránézett két barátjára, és látta, hogy kicsit lecsillapodtak. Alapvetően Duncan és Jared nagyon jóban voltak, csak ittasan Jarednek nagy szája lett, Duncan pedig sértődékennyé vált, így nagyon rossz párosításnak számítottak ők ketten ilyen állapotban.
– Akkor mégis miért van ott a körben? – csodálkozott Olivia.
– Mert az igazgatónő ráparancsolt – mosolyodott el kínjában a fekete hajú férfi.
– Igazi terroristának hangzik az a nő – jegyezte meg Jared.
– Ja… – értett egyet Bradley. – Rám is nagyon rám tud dörrenni.
– Mit mondott neked? – kíváncsiskodott Duncan.
– Azt, hogy következetlen vagyok – idézte fel Bradley a nő szavait, bár attól a beszélgetéstől kirázta a hideg. Na, nem mintha bármelyik, Hauserrel folytatott társalgásától a melegség járta volna át a szívét.
– Mondjuk azért ezt meg tudom érteni – nevette el magát Olivia is. – Drágám, ide is fél óra késéssel értél ide, pedig te szervezted meg a találkozót.
– Igen, tudom, de ez a két dolog teljesen más… – grimaszolt Bradley.
– Miért is? – állt Duncan ismét Olivia pártjára. Bradley, bár nem volt kifejezetten szép tőle, Jared felé fordította tekintetét, remélve, hogy eltereli a témát arra, hogy mi van Duncan és Olivia között, de barátja lassú bólogatással viszonozta a szemkontaktust.
– Most komolyan ennyire szétszórtnak tartotok? – fakadt ki végül, mire a másik három elnevette magát.
– Annyira kétségbe tudsz esni, mikor rájössz, hogy te sem vagy tökéletes – csóválta a fejét Olivia.
– Mintha te az lennél – hörpintette fel gúnyolódva maradék italát.
– Nem, de én nem esem kétségbe tőle – emelte poharát a nő is. – Hát akkor, a tökéletlenségre! – nyújtotta az ég felé ivóalkalmatosságát, majd színpadiasan belekortyolt.
– Arra én nem iszom – finnyáskodott Jared. – Ahhoz túl tökéletes vagyok – nevette el magát jóízűen, és a többiek sem bírták megállni, hogy ne nevessenek vele együtt.

31. Barát vagy más?

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

Hozzászólás

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés