16. Titkos identitás

Tintavér

Spencer

– Cassy, Gil, tudnátok egy kicsit maradni még? – szegezte neki Spencer a kérdést a két újoncnak az AV klub heti gyűlésének végén. A többiek, a “vén motorosok” szája mosolyra húzódott, ugyanis tudták, hogy a két friss tagra mi vár.
– Persze – terült szét a lelkes vigyor Gil képén, és a lány is csillogó szemekkel követte. Spencer is elmosolyodott, és azután, hogy már minden AV klubos megtornáztatta így arcizmait, intett Gilnek és Cassynek, hogy kövessék őt.

– Tudjátok, nemrég belefogtam egy saját kis projektbe – kezdett neki Spencer kilépve a teremből.
– Naná! Elkelne még néhány kéz hozzá? – kérdezett vissza készségesen a fiú.
– Hát, reméltem, hogy így fogsz hozzáállni, mert a többiek a hátuk közepére sem kívánták ezt a melót – nevette el magát Spencer.

Az alagsorban jártak már, aztán mikor befordultak balra az egyik folyosón, Gil arca mintha kicsit kifakult volna.
– Nem… ide megyünk? – mutatott a fiú az egyik ajtóra, amelyik mögött Spencer a saját stop motion projektjén szokott dolgozni.
– Jaj… azt hitted, hogy… – kezdte volna Spencer, és máris megértette, miért ajánlkozott olyan nagylelkűen a fiú. Ekkor lett figyelmes arra, hogy Cassy még csak meg sem próbált lelkesnek tűnni, ugyanis épp telefonja képernyőjét bújta. Spencer egy kicsit megköszörülte a torkát, aminek hála sikerült magára vonnia a lány figyelmét.

– Igazából arra gondoltam, hogy segíthetnétek digitalizálni a suli régi felvételeit – motyogta a fiú, szinte már teljesen megbizonyosodva arról, hogy újabb két kiszemeltjének sem sikerül majd elnyernie a tetszését. Cassynél legalábbis láthatólag labdába sem rúgott, mert idő közben újra előkerült a telefonja. Az újabb elutasítás miatt már előre felmérgelte magát, így egy fokkal dühösebben szólt rá Cassyre, mint azt szerette volna. – Legalább egy kicsit tehetnél úgy, mintha figyelnél – mordult rá a lányra, majd rögtön meg is bánta, hogy indulatból beszélt. Érezte, hogy a rengeteg bevállalt teendő irtózatos teherként nehezedik vállaira, de akkor is utálta, ha bárkihez indulatosan szólt hozzá.

– Sajnálom – pirult el Cassy –, csak Gil mutatott nekem egy blogot – mondta, majd mintegy önkéntelenül megragadta a fiú karját, ami Gilt láthatóan meglepte. – Téged is érdekelne szerintem – fordította Spencer felé a kijelzőt.
– Get Out of My Head? – olvasta fel Spencer az oldal címét unottan.
– Bele kellene nézned – bizonygatta Cassy. – Végül is az összes gólya ezt olvassa. Én a helyedben tudni akarnám, mit írt az AV klubról…

– Mutasd – kapta ki Spencer a telefont Cassy kezéből, és görgetni kezdett, amíg meg nem találta az említett részt. – Az AV klubot leginkább úgy tudnám jellemezni, ha összehasonlítom őket a gamer klubbal. Mindketten értenek az informatikához, csak a gamer klubosokkal szemben az audiovizuálisok nem egy kanapén koptatják egész nap a seggüket, hanem tesznek is a suli érdekében – fogott hozzá Spencer, majd félhangosan motyogva olvasta végig a blogíró dicsérő szavait. – Ki írta ezt? – kérdezte aztán az előtte álló párostól.
– Passz – vonta meg a vállát Gil. – A fél suli ezen pörög, de szerintem senki nem is vállalná fel. Nem minden klub kapott ilyen hízelgő kritikát. – Spencer ezen elgondolkodott egy kicsit. Ujjai bizseregni kezdtek a telefonja után, mert kötelességének érezte, hogy ezt a dolgot megkonzultálja Kittyvel, ám előbb még le akarta tudni azt, amiért idejöttek.

– Lenne kedvetek esetleg segíteni a digitalizálásban? – futott neki újra a kérdésnek. – Igazából már csak bennetek bízom, a többiek mind lemondták.
– Hát, végül is jól jön pár plusz pont, jövőre úgyis megüresedik az AV klub elnöki posztja – próbálta elütni viccesen a dolgot Gil, de láthatóan nem volt túl nagy kedve az egészhez. Spencer kissé kínosan megrándította erre az ajkát.

– Csak mi ketten? Itt, lent? Suli után? – kérdezett vissza Cassy, és Spencer nem tudta megállapítani, a hangja aggódó vagy inkább reménykedő.
– Úgy vagyok vele, hogy olyan munkát nem csináltatnék mással, amit én magam nem csinálnék… – nyújtotta a választ barokk körmondattá a fiú, közben próbálta felmérni, milyen reakciót vált ez ki Cassyből. A lány szemmel láthatóan nem örült volna, ha Spencer is csatlakozik hozzájuk, így a klubvezető a következőképp folytatta: – De ebben az esetben sajnos képtelen vagyok részt venni a feladatban. Meg tudom mutatni, hogyan és mit kell csinálni, azok alapján, amikkel már végeztem, de többre sajnos nem érek rá – ingatta lassan a fejét.

– Ó, hát ez kár. Eltarthat egészen az év végéig… – sajnálkozott Cassy nem túl meggyőzően. Spencer örült, hogy sikerült eltalálnia a lány vágyának megegyező választ, mert így szerzett magának egy lelkes jelentkezőt. Gilre pillantott, akin szintén elhivatottságot vélt felfedezni, és örült, hogy végre megtalálta azokat, akikre szüksége volt. Mielőtt azonban nekiláthatott volna az újoncok betanításának, az iskolacsengő szakította meg párbeszédüket, Gil és Cassy pedig sűrű bocsánatkérések közepette távozott. Spencernek így végre lehetősége nyílt felhívni Kittyt, közben pedig ő is elindult vissza az AV klub termébe.

– Szia, te hallottál már erről a Get Out Of My Head nevű blogról? – zúdította rá a kérdést Kittyre, akinek még visszaköszönni se volt ideje.
– Nem, még soha – felelte Kitty, akinek érződött a hangján, hogy meglepődött ettől a hirtelen nyitástól. – Kellett volna…? Valami elmebeteg napjait írja le, vagy mi? – Spencer a feltételezéstől elnevette magát.
– Azt hittem, te mindenről tudsz, ami a sulit érinti – mosolygott a fiú.
– Miért, már diagnosztizált elmebetegek is járnak ide?

– Erre most komolyan választ vársz? – nyújtotta nyelvét Spencer, miközben felbaktatott a földszintre vezető lépcsőn. – Na, akkor mondom, mit kell tudni. Az egyik diák írja a suliban, legalábbis ezt gondolja mindenki, mert a Brightwoodról blogol – kezdett bele Spencer. – Érdekes módon közelíti meg a témákat, és túlélési tanácsként osztja meg a gondolatait – mesélte a lánynak.
– Aha – mormogta Kitty. – És ez azért érdekes, mert…?
– Mert lehet, hogy konkurenciád adódott a sulis híradásban? – heccelte Spencer a barátját, próbálva elérni, hogy a lány legalább egy kicsit fogékonyabb legyen a téma iránt.

– Nem hiszem, hogy ez komoly probléma lehet – jelentette ki Kitty, de aztán gépelést lehetett hallani a telefonban. – De mondd csak azt a címet, mindjárt megnézem, mennyire veszélyes az arc.
– Hát, sok sikert az “arc” felméréséhez, mert az egész suli azt találgatja, ki lehet ő – lyukadt ki végül a fiú oda, amiért felhívta a suliújság szerkesztőségéhez tartozó kontaktját.
Kitty hallgatott kicsit, mielőtt újra megszólalt volna, aztán viszont gyanakvóvá vált a hangja.

– Ki akarsz használni, hogy megtudd, ki írja a blogot? – kérdezett rá kerekperec. – Mert azt is mondhatod ám.
– Pontosan, mert kettőnk közül te értesz jobban az IP címekhez – bólogatott ironikusan Spencer, miközben belépett az AV klub termébe, és magára zárta az ajtót. – Sokkal inkább felajánlom neked, hogy kiderítem, ki írja a blogot, te pedig, de csak ha őfelséged úgy gondolja, esetleg lehozhatnád a suliújságban – ült le számítógépe elé, majd be is pötyögte a blog címét, bízva Kitty igenlő válaszában. A lány még habozott kicsit, vagy Spencer felfogása szerint inkább kérette magát, de aztán beadta a derekát.

– Na jó. Ha tényleg érdekes ez a blog, akkor jó téma lehet – döntötte el. – Meg fogom nézni, hogy a mi pletykacicánk vajon mennyire színvonalas.
– Hidd el nekem, ez tényleg jó. Bár inkább rád bízom, te jobban értesz az ilyen dolgokhoz. Bár azt leszögezném, hogy nem egy pletykablogról van szó – lelkesült fel teljesen Spencer, és közben már a monitort bújta. – Ja, és csak hogy tisztázzuk: itt én vagyok az, aki szívességet tesz neked, nem pedig fordítva – nevette el magát gunyorosan a fiú, majd lerakta a telefont.


Ethan

A kocsma, amelyben Ethan ücsörgött, lepukkant késdobáló volt, már a nevére sem emlékezett. Mikor becsusszant ajtaján, csak az érdekelte, elég távoli legyen a helyi gimnáziumoktól, hogy gyanakvás nélkül mérjenek alkoholt a betévedőknek. Számítása ezúttal nem jött be, a pultos egyből az igazolványát kérte, amint leadta a rendelését. Be kellett érnie egy gyömbérrel, ami ihatatlan lötty volt. Kedvetlenül forgatta a kezében.

Nem tudta pontosan, mi vonzotta Brightwood munkásnegyedébe, de jólesett kiszakadnia megszokott környezetéből, és olyan helyen lenni, ahol senki nem ismerte, senki nem akart tőle semmit. Apját gyakran találta meg ilyen helyeken, mikor házasságának falai repedezni kezdtek. Sosem látta őt részegen, de nem tudott otthon maradni elégedetlenkedő neje mellett. Annalise jobb életet akart, Joseph Flynn azonban ezt a színvonalat képtelen volt megteremteni számára.

Ethan kételkedett benne, hogy ha anyja nem esik teherbe tizenhat évesen első gimis szerelmétől, pár évnél tovább tartott volna a kapcsolatuk.
– Nem láttalak még itt. Új vagy? – szólította meg egy hang, ő pedig összerezzent. A mellé telepedő nő fiatal volt, húszas évei elején járhatott. Haja kissé kócosan tapadt homlokára, sminkje már elkenődött a bent megrekedt fülledt levegőtől. Egy rágógumit rágott nagy erőkkel, de valahogy mégis sikerült érthető szavakat kipréselnie ajkai közül.
Nem volt különösebben szép, de nem volt csúnya sem – más napokon Ethan talán élt volna a kínálkozó lehetőséggel, hogy a lány elfeledtesse gondjait pár órára.

Most azonban nem társaságot keresni jött az ivóba, egyedül akart lenni. Nem reagált a kérdésre.
– Nem akarsz meghívni? – jött az újabb kérdés. A fiú erre már határozottan megrázta a fejét.
– Akkor cseszd meg! – lökte oda neki a lány indulattal, a kelleténél hangosabban. Kivarrt alak lépett közelebb hozzájuk, aki vagy egy fejjel Ethan fölé magaslott, és széltében is jócskán meghaladta az átlag méreteket. Klasszikus háromajtós szekrény volt, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

– Zaklat téged ez az alak, Jeanny? – dördült a lány felé, aki a figyelem középpontjába kerülve magára öltötte legprofibb drama queen testtartását.
Ethan megadóan horgasztotta le fejét. Úgy tűnt, a balhé a nyomában jár, nem menekülhet tőle elég messze. Mindig van egy nagyobb hal, és tudta, most ő lesz az, akit feldolgoznak vacsorára. Egy pillanatra eszébe jutott, Clara biztosan örülne, ha tudná, a karma ilyen hamar utolérte. Szinte már várta is, hogy kiengedhesse a benne felgyülemlett feszültséget egy emberes bunyóban, ahol jogosan használhatja öklét, még akkor is, ha a végén ő fogja felporszívózni a port a padlóról.

– Flynn…? Nézd már! Hát téged ismerlek! – lépett mellé ekkor egy alak, aki addig egy nagyobb társasággal lazított pár méterrel arrébb. – Hé, Otis, még egyet a barátomnak, én állom! – intett a pultosnak bizalmasan. A szekrény ezt látva rögvest lemondott a megtorlásról, Jeanny pedig sértett méltósággal elpárolgott a tömegben. Két másik ismeretlen is Ethan köré gyűlt, aki már határozottan kellemetlenül érezte magát az asztalhoz szorítva. Egyébként is bosszús volt a közbeavatkozásért, és azért, mert már két gyömbér üdítővel is sakkozhatott maga előtt.

– Nem ismersz meg? – csodálkozott a pasas. – Toby..? Toby Shultz? Faterod bemutatott pár éve – folytatta tovább zavartalanul a diskurzust.
Ethan emlékezett rá, hogy apja néha furcsa alakokkal haverkodott, akiket nem tudott hova tenni – ez a Toby sem illett igazán a kocsma régi bútorai közé drágának tűnő órájával, visszafogott eleganciájával. Arca viszont egyáltalán nem rémlett neki.
– No, mindegy – vette tudomásul Toby, hogy ilyen feledhető volt – Hogy van az öreg? Hallom, szanatóriumba vonult… – beszélt tovább olyan természetesen, mintha nem lett volna nyilvánvaló, hogy szanatórium alatt a Sheffieldi Fegyintézetet érti.

Ethan nem tudta, mit válaszoljon. Ő maga is fél karját odaadta volna, hogy megtudja, mi van az apjával, de elzárása óta semmiféle kapcsolatot nem létesíthetett vele.
– Mi van, kivágták a nyelved? – váltott kissé bosszúsra Toby hangszíne, amiért mintha a falhoz beszélt volna. – Na, add át neki, hogy én és a barátaim várjuk idekint. – Majd meglátva Ethan gyanakvó arcát, megeresztett egy cseppet sem meggyőző vigyort. – Semmi para. Régi barátok vagyunk. – Közben elkapta Ethan kezét, és búcsúzóul rázogatni kezdte, az utolsó szavakat pedig már szinte szuggerálta az arcába.

A társaság oszolni kezdett, Toby még megütögette a vállát, mielőtt otthagyta volna.
– Ha valami kell, itt megtalálsz – biztosította a fiút, ő pedig megfogadta, kifelé menet megnézi a kocsma nevét, nehogy még egyszer véletlenül odavigye lába.
– Egy kis ajándék – igazgatta meg Ethan kabátját egy másik tag, miközben egy kis tasakot csúsztatott a belső zsebébe.

Miután elvonultak, Ethan még sokáig ült szótlanul az asztalnál, és azon járt agya, vajon mit rejthet a „baráti” ajándék a szíve fölött. Csak egy pillanatra látta, de olyan volt, mint valami zöldfűszer, kételkedett azonban abban, hogy Toby drága órája tiltott majoranna kereskedelemből származna. Aztán úgy döntött, inkább átmegy egy másik helyre, ahol kiszolgálják sörrel, és keres magának egy másik Jeannyt, aki elterelné gondolatait pár órára az egészről.

17. Kényes titkok

Sims Addicts

Oldalunk célja, hogy a kezdő és profi simmerek információs és szórakoztató felületé váljunk szinte naponta frissülő tartalmainkkal, hogy mindig képben legyetek a híreket illetően, és segítségetekre legyünk, ha elakadnátok a játékban.

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

4
Hozzászólás

avatar
1 Hozzászólás
3 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
3 Hozzászólók
Gregoretta SamsaTimMacThea Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Hol vannak a like gombok? 🙁 Már megint variáljátok az oldalt? 🙁
Amúgy jó lett ez a rész is. 🙂

Thea
Admin

Köszönjük, Greg!:) Nem, nem variáljuk, csak ezek az emojis értékelések sajnos csinálnak néha olyat, hogy nem jelennek meg. Én pl. látom őket.:/

TimMac
Szerkesztő

Tényleg furák ezek a gombok, mert én is látom őket most :O
Egyébként nagyon örülünk, hogy továbbra is tetszik a történet, és hogy még mindig lelkesen követed a szereplők sorsának alakulását! Jó látni, hogy van érdeklődés 🙂

Gregoretta Samsa
Tag

Na, most már nekem is megjelentek. 😀