Előre a jövőbe – avagy mi lesz a Simsszel?

Ahogyan arról mi is írtunk már, most az egész világ aggodalmas szemmel figyeli a Sims sorozat sorsát. Úgy döntöttünk tehát, hogy megragadjuk az alkalmat, és mi is megosztjuk veletek a véleményünket, leírjuk, mi mire számítunk, mit remélünk még az aktuális szériától. Ezek természetesen mindössze spekulációk, tehát ne vegyetek semmit készpénznek – viszont ez azt sem zárja ki, hogy egyik-másik tippünk bejön majd a későbbiekben.

Még mielőtt nagyon messzire mennénk, a mostani hírekhez szólna hozzá a szerkesztőgárdánk néhány tagja:

Szerintem nincs okunk azt gondolni, hogy ez a Sims végét jelentené. Nem látunk bele a csapatba, hogy kik és milyen szakértelemmel dolgoznak rajta. A Sims 4 olyan szakaszában jár, amikor az alapjait már lefektették, és két évtized alatt a fejlesztők egy új generációja is felnőtt a feladathoz, akikben nem csak elég szakértelem lehet a folytatáshoz, hanem új ötleteket is hozhatnak a csapatba. A frissítés általában jót tesz az ilyen hosszú múltra visszatekintő projekteknek. Nyilvánvalóan ennek anyagi okai is vannak, hiszen a Sims régi fejlesztői már nagy neveknek számítanak, a fiatalabbakat pedig költséghatékonyabban lehet alkalmazni, ez bevett szokás a munkaerőpiacon. Semmi sem tart örökké. A Sims végét azonban én még korainak tartom kijelenteni, mert amennyire rossz lehet ez a változás, annyira lehet jó is. A játéknak nincs valódi konkurense a piacon, így nagy butaság lenne az EA-tól, ha hagyná éhen halni az aranytojást tojó tyúkot. A Cats and Dogs új löketet adott a játéknak, és a bejelentett évszakos kiegészítő is azt jelzi, most jön még a java. Ha már nem akarnának tovább foglalkozni a szériával, biztos akadna másik cég, ami hajlandó lenne sokat fizetni a tulajdonjogért.

– Thea

 

Hogy a Sims sorozatnak PC formában vége szakadna, talán nem gondolnám, viszont azt, hogy az EA lemond a széria fejlesztéséről, el tudom képzelni. Sajnos sok más játék volt már, ami a kukában végezte az EA-nál, bár azok annyiban mások voltak, hogy szervereket kellett hozzájuk fenntartani, illetve azok nem voltak olyan nagy múltra visszatekintő játékok, mint a Sims. A Sims 4-gyel kapcsolatban viszont már egyre jobban megtapasztalhattuk, hogy az EA mennyire pofátlanul tud rámenni a pénzre, szóval ha a sorozat fejlesztését már nem tartják jövedelmezőnek, akár le is állíthatják a projektet. Abban viszont bízom, hogy ha túladnak a Sims címen, valamelyik játékfejlesztő cég felkarolja a témát, és teljesen új hozzáállással, új ötletekkel állnának neki a fejlesztésnek, és talán még jobb is lehetne a rendszer a mostaninál, és egy kiegészítő tényleg kiegészítő lenne, nem csak egy kis aranyárú szösszenet.

– Tim

 

Ezen kár aggódni, épp ahogy a Sims 3 utolsó kiegészítőjénél is csendben vártam az utódjának megjelenésére. Először számomra nagy csalódás volt, mikor kézbe vettem az alapjátékot, és nem igazán hozta a várt simvonalat a Sims 3-hoz képest. Érdekes stratégiát választott az EA azzal, hogy még több pénzt kell fizetnünk kevesebb tartalomért. Főleg a szétaprózódás bántotta nagyon a lelkem, lásd a My First Pet cuccoknál. Nem csak kevés a tartalom, hanem szorosan kötődik is a Cats and Dogs kiegészítőhöz, különben anélkül nem sok értelme lenne vele játszani. Ez a két dolog nagyon visszavette a vásárlók számát az elődjéhez képest, és még kevesebb nyelvet is voltak csak képesek beletenni. Így nem csoda, hogy pénzügyi problémához vezetett a stratégia, mivel az EA arról híres, hogy nem(csak) a játékosok igényei alapján készültek a játékcsomagok, hanem hogy minél többet tudjanak profitálni a Simsből. Emiatt átcsoportosították a dolgozókat a The Sims Mobile projekthez, amit kissé kockázatosnak tartok, mivel a játékalkalmazást általában hamar megunják az emberek, és keresgélnek tovább egy másik időtöltős appot. Persze, mindez emberfüggő. Én azt gondolom, hogy hülyeség lenne a „csúcson” abbahagyniuk a Sims sorozatot, mivel manapság a piacon – ha nem tévedek – egyetlenegy életszimulátor játék létezik, így ha véletlenül megszűnne a Sims, akkor szabad préda lenne a leendő vetélytársai számára, és máshova folyna be a nyereség. Ha mégis így történne, akkor bízom benne, hogy a Blizzard vagy hasonló kaliberű játékcég felvásárolná a jogokat, és tovább folytathatná a Sims 5-öt. Összefoglalva, egyelőre nem kell aggódni, ugyanis nem tudunk semmit az EA háza tájáról, és jöhet akár vérfrissítés is. Tehát új, kreatív dolgozók feléleszthetik a Sims 4 előtti játékokat.

– Matt

 

Én nem aggódom. A sims játékok már akkor is sikeresek voltak, amikor én még kislányként megismerkedtem még az első szériával, és azóta is csaknem töretlen népszerűségnek örvend. Persze, sokan nem szeretik a négyest, de hatalmas rajongóbázisa van még így is, és el kell ismerni, hogy vannak dolgok, amiket kifejezetten jól csináltak – és éppen erre alapozva mondom most azt, hogy szerintem nem fogják csak úgy abbahagyni. A simsre mindig lesz igény, és amilyen felépített már ez a játékvilág, nem fogják csak úgy eldobni. Átvariálni, átszervezni, újragondolni? Simán. Abbahagyni? Ugyan.

– Ruby

 

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy mi látjuk a jövőt a Sims előtt – és akár valaki máshoz kerülnek, akár az EA-nél maradnak a jogok, a játékosok igen nagy valószínűséggel továbbra is kapni fognak majd új tartalmakat.

Az ugyanis, hogy személyi változások történnek a készítők között, még nem a világ vége. Egyrészt rengeteg dolog lehet a háttérben – olyanok is, amelyekbe mi nem láthatunk bele, éppen ezért nem is kell jobban megijednünk a kelleténél. Bár most elindult a The Sims Mobile, az valószínűleg hosszabb távon nem jelent majd sem akkora bevételt, sem pedig akkora sikert, mint a PC-s és konzolos Sims játékok. Éppen ezért attól sem kell komolyan tartanunk, hogy a mobilos verzióért hanyagolnák a Sims 4-et.

Viszont ha már Sims 4, egyúttal szeretnénk megosztani veletek azt is, mi mit várunk még ettől a szériától, milyen tartalmakra, kiegészítőkre számítunk még. Abban többnyire egyetértünk mind, hogy még sok a kiaknázatlan lehetőség benne, és éppen ezért nem kizárt, hogy még évekig nem szakadunk majd el a Sims 4-től.

Szerintem a Sims 4 fejlesztése még akár évekig is elhúzódhat, nem véletlenül nincs még semmi hír a Sims 5-ről. A Sims 5-nek, ha lesz, már gyökeresen másnak kell lennie, mint a korábbi szériáknak, hogy ismét le tudja kötni a Sims-en nevelkedett játékosokat, így a Sims 4-től várom azt, hogy egyesítse a korábbi szériák minden pozitívumát. Az évszakos után én mindenképp számítok egy egyetemi életre koncentráló csomagra, boszorkányokra, vérfarkasokra, vidéki életre lovakkal, és több új utazási helyszínre, pl. hegyekre síeléssel és snowboarddal, és tengerpartra napozással és búvárkodással. A simbotokat sem hiszem, hogy kihagynák a szériából, így egy jövős/időutazós kiegészítő sem kizárt.

– Thea

 

A Sims 4 eddig más sorrendben, de ugyanúgy végigvette az eddig mindig végigzongorázott kiegészítő témákat, így az évszakokon felül spekulálhatunk még valami szabadidős tevékenységeket elmélyítő kiegészítőre, mint amit a Sims 2-nél láthattunk, illetve az előadós-hírességes-éjszakai életes téma is már a kezdetektől jelen van, miért hiányozna pont most? Ezeken felül van még bőven ikonikus lény is, amelyik felbukkant már, elég megemlíteni a boszorkányokat, vérfarkasokat, zombikat, dzsinneket és simbotokat. Mivel a mostani széria számos újdonságot is felvillantott, talán álmodozni is lehet még, így én például örülnék (mint sokan mások is) egy tanyasi életről szóló kiegészítőnek, illetve a Sims 3 Szigetvilágot is jó lenne, ha meg tudnák idézni egy bővítés során.

– Tim

 

A felröppent hírek után kissé vészjóslónak hangzik, de bízom benne, hogy évekig folytatják a Sims 4-et, mivel rengeteg elem hiányzik még a játékból. Emiatt nem hiszem, hogy korán érkezik a Sims 5, ezt egyelőre félretesszük. Állítólag ősszel érkezhet az Évszakok kiegészítő, amit nagyon sok játékos nagyon vár, mert a Sims sorozatban nagyon alap recept. Idén június 9. és 11. között bejelenthetnek egy nagy meglepetést, és sejthetjük, hogy a következő kiegészítőről fog szólni, vagy a dolgok akár váratlan fordulatot is vehetnek. A Sims 2-ben nagyon imádtam az igazgató üdvözlését, amivel a tanulókból magántanulók lehettek, és ezzel együtt megjelenhetne az egyetem is. (Tudom, tudom, szétaprózódás lesz belőle. 😀 ) Továbbá nem hagyhatnák ki a természetfeletti lényeket, jövős cuccokat se.

– Matt

 

Azzal, hogy a kiegészítőket méretük szerint már nem kettő, hanem három típus szerint adják ki, szerintem óriási lehetőségek nyíltak meg a fejlesztők előtt. Ugyanis így elővehetnek a már jól bevált tematikákon kívül olyanokat is, amelyek esetleg egy nagy kiegészítőhöz kevésnek, egy cuccos tárgycsomaghoz pedig soknak bizonyultak volna. Szóval simán el tudom képzelni, hogy időről-időre be fognak próbálkozni valami frissebb dologgal is. Persze, szerintem sem ússzuk majd meg a zombikat és vérfarkasokat – de mi van akkor, ha egyszer csak valami kidolgozottabb iskolarendszert kapunk majd, esetleg pont egy egyetemes kiegészítővel karöltve? Nekem személy szerint az a véleményem, hogy amihez a négyes széria készítői nyúlnak, azt sokkal kreatívabban oldják meg, mint korábban. De én leginkább tényleg az egyetemet és a szerencsére már beharangozott évszakokat várom.

– Ruby

 

Azt tehát már megbeszéltük, hogy többnyire bizakodóak vagyunk mindannyian – és ezen felbuzdulva most megpróbáljuk megtippelni, milyen kiegészítők érkeznek majd a jövőben, mit várunk tőlük, minek örülnénk mi.

 

Évszakok

Rendben, ez talán egy icipicit csalás, hiszen már tudjuk, hogy ősszel érkezik az Évszakok kiegészítő, viszont ez nem változtat azon, hogy mi – és a játékosok egy jó része – nagyon várjuk. A legfontosabb, amit ettől a kiegészítőtől várunk, talán az, hogy az időjárási elemek ne csak egy-egy világra legyenek korlátozva, hanem mindenhol érvényesüljenek. Szerencsére a készítők elég hamar kijelentették, hogy sosem korlátoznák az évszakokat egyetlen szomszédságra, szóval ettől nem kell félnünk. Várunk itt még ünnepnapokat, különböző évszakokhoz kötődő tevékenységeket – például korcsolyázás, levelek összegereblyézése, minden, ami a korábbi szériákban jól működött. Ezen felül nagyon reméljük, hogy a Sims 4 újdonságokat is tartogat majd a számunkra; hadd bizonyítsák csak a fejlesztők, hogy a régi témákat továbbra is kreatívan tudják feldolgozni.

(Nem kizárt az sem, hogy a megjelenése után kapunk majd egy kisebb kiegészítő formájában valamilyen hegyvidéki vagy épp tengerparti úti célt, ahol esetleg síelni vagy búvárkodni tudnak majd a simeink. Vagy ha új várost nem is, de tárgycsomagot simán beújíthatunk néhány cuki, bojtos sapkával és szánkóval.)

 

Egyetem

Legalább akkora hagyománya van az egyetemista életnek a sims játékokban, mint az évszakoknak – ezért is gondoljuk azt, hogy óriási hiba lenne kihagyni. Mindenképpen több választható szakirányt szeretnénk látni, olyanokat, amelyek később befolyásolják valahogyan a simünk karrierjét. Az sem ártana, ha ezzel együtt behoznának néhány új álláslehetőséget a játékba, esetleg egyenesen feloldhatóvá tennének olyan munkákat, amelyekhez diploma szükséges. Visszatérhetnek a korábban bevált elemek, de itt is várunk valami újítást. Előre egyetemi titkos társaságok, új oktatási rendszer, miegymás!

 

Hírnév

Hogy milyen formában érkezik, azt nem tudjuk olyan egyértelműen megjósolni, de az eddigi tapasztalataink alapján nem maradhat ki az a kiegészítő sem, amelyben simeink valamilyen úton-módon híressé válhatnak. Nagy előnye lenne a showbusiness vonalnak az is, hogy újabb álláslehetőségeket hoznának be a játékba. Jó lenne például viszontlátni az első szériából ismert, játszható színészi munkát, valamint azokat, amelyeket a The Sims 3-ból ismerünk – csak épp újragondolva.

 

Természetfeletti

Bár vámpírjaink már vannak, szinte kizártnak tartjuk, hogy a szokásos banda – tehát vérfarkasok, zombik, tündérek és boszorkányok – nélkül zárjunk le egy sims szériát. Hogy külön kiegészítőt kap-e az összes faj, vagy egyszerre érkeznek meg, az számunkra is rejtély, de majdnem teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a készítők ezúttal sem állnak majd meg vérszívó barátainknál. Ha pedig abból indulunk ki, hogy a vámpírok rendszerét is milyen klasszul építették fel ebben a szériában, simán lehet, hogy a többi fajt is hasonló elv alapján alkotják majd meg, és a végén egy hihetetlenül izgalmas erőkkel átszőtt világot kapunk majd.

 

Időutazás/jövő

Talán nem egészen abban a formában, mint a Sims 3 esetében, de elképzelhető, hogy valami modern technológiás kiegészítőt is kapunk majd, esetleg egy olyat, ahol simbotokat és más újdonságokat ismerhetünk majd meg. Ez megint olyan terep, ahol az alkotók fantáziája szabhat csak határokat, hiszen gyakorlatilag a repülő autóktól kezdve a gépesített háztartási eszközökig bármit belerakhatnak.

 

Dizájnolás

Nagyon sokan hiányolják/hiányoljuk a négyes szériából a tárgyak, ruhadarabok testre szabásának lehetőségét. Egészen biztos, hogy ez eljutott a készítőkhöz is, a kérdés már csak az, hogy fognak-e lépni bármit annak érdekében, hogy betömjék valahogyan ezt a lyukat. Mert ha igen, akkor az is lehet, hogy egy kiegészítő formájában megkapjuk majd a személyre szabás lehetőségét – bár hozzá kell tenni, hogy korrektebb lenne, ha ezt a hiányosságot inkább frissítésként tennék közzé. Már ha egyáltalán közzéteszik.

 

Háztáji állatok

Vannak már kutyáink, macskáink és rágcsálóink is – valamint a tehetséges modkészítőknek hála még nagyon sok mással is játszhatunk. Viszont amire már hihetetlenül régóta vár a simmer közösség egy része, az nem más, mint a tanyasi állatok érkezése. Mi is reméljük, hogy egyszer elérkezik majd a nap, amikor tyúkok kotkodácsolása és bárányok bégetése fogja majd megzavarni a játék csendjét… és a dolgos simek reggel kakasszóra ébredhetnek végre. Szuper lenne, nem?

 

A felsoroltakon kívül is biztosan vannak még kisebb-nagyobb ötletek a készítők tarsolyában, viszont mi úgy gondoljuk, nagyjából ez az az irány, amerre a Sims 4-nek haladnia kell vagy legalábbis kellene. Idővel aztán majd meglátjuk, mennyire jöttek be a tippjeink – de addig is írjátok meg, ti mit gondoltok! Milyen kiegészítőt vártok, mivel játszanátok szívesen?

 

Ruby

Ruby

Főállású történetíró és profi fordító, mellékesen szárnybontogató youtuber. A Sims szériákon átívelő rejtélyek szakértője. Lelkes játéktesztelő, tudósító, lektor és Sims 4 játékos.
Ruby

Latest posts by Ruby (see all)

Ezeket láttad már?

1
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
avatar
1 Hozzászólás
0 Válasz
1 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
1 Hozzászólók
LightAqua Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
LightAqua
Tag

Hát, az EA-hoz nem látok be, de egyet biztosra tudok. A modderek jóval előbbre vannak azokkal a dolgokkal, amikre az EA-tól várunk. Néhány kiegészítő már letézik, csak nem hivatalos, hanem mod.