Tintavér – 118. Segítek, ha hagyod

Bradley

Nehéz beszélgetésnek ígérkezett ez a mostani közte és Jennifer között. Minden bizonnyal megfagy a levegő, ha valaki rákérdez, hogy „jól gondolom, hogy pénzért cserébe várod, hogy lefeküdjek veled?”. És ő most épp ezt a kérdést szándékozta feltenni lakó- és egyben hálótársának.
Feszülten várta a kanapén olvasgatva, hogy Jennifer végre hazaérjen a munkából. Izgalmi állapotát azonban az Átalakulás története sem tudta csökkenteni. Sőt, ha jobban belegondolt, már attól kezdett tartani, hogy ha rákérdez a dologra, Jennifer is hasonló folyamaton fog átesni hirtelen, mint Gregor Samsa, csak kevésbé barátságos változatban.– Látom, végül csak megtaláltad azt a könyvet – toppant be végül Jennifer. Bradley ettől még bizonyosabb lett abban, hogy korábban a nő dugta el, hogy helyette mással tölthessék az időt. Mi másért jegyezte volna ezt meg neki most?
– Igen, ráadásul pont ugyanott, ahol korábban már kerestem – tette is szóvá kétségét.
– Csak nem célozni próbálsz valamire? – érdeklődött ártatlanul Jennifer, de egyúttal hangjába belevegyült a „most elkaptál” színezet is.
– Nem, dehogy – reagált Trevor, majd becsukta a könyvet, és félrerakta. – Milyen napod volt? – váltott témát.
– Egész jó – felelte a nő, miközben levette magassarkúit az előszobában.
– Sikerült már elrendezni a múltkori összezörrenést? – kérdezősködött tovább.
– Igen. Már nincs semmi probléma. De úgy érzem, valamit mondani akarsz – jegyezte meg Jennifer, aki látszólag kiérezte Bradley hangjából a vádlást.
– Csak azt, hogy nem szeretem, ha hülyére vesznek – szögezte le a férfi. A nő halványan elmosolyodott. Mintha díjazná, hogy Trevor rájött. Vajon azért, mert így már érdekesebb lesz a játéka?

– Értem – felelte a nő, miközben a konyha felé vette az irányt. Bradley követte őt, miközben minden gondolatát arra próbálta összpontosítani, hogy ne hagyja magát elcsábítani, mint ahogy az már oly sokszor megtörtént a konyha és az étkező környékén.
– Tudod, én nyitott lennék egy kapcsolatra is – ült le az egyik bárszékre, miközben Jennifer a hűtőben matatott.
– Trevor, szerintem már rég rájöttél, hogy én nem egy kapcsolatra vágyom – felelte a nő, kivéve a szokásos üveg bort a hűtőből, hogy kezdetét vehesse az önjutalmazás.
– Csak próbálok rájönni, hogy miért nem. Velem van a baj?
– Na, ezt nem játsszuk – jelentette ki a nő, kissé erőteljesebben lerakva a pultra az üveget, mint az indokolt lett volna. – Megkérlek, hogy ne kezdd el játszani a megsértett kisfiút.
– Szóval ez lennék neked? Egy kisfiú? – akadt ki Trevor.
– Számolgattál már, Trevor? Hogy hány év van köztünk? – vette fel az indulatos volument Jennifer is.– Szerinted ez érdekel engem? Ha zavarna, le sem feküdtem volna veled – vágta hozzá a nőhöz, akinek a szeme most először villant úgy, hogy abból ki lehetett olvasni: ezzel a férfi betalált.
– Figyelj, nekem nincs időm erre a drámázásra. Szórakozni szerettem volna veled. Kikapcsolódni. De most sikerül elrontanod – közölte, mintegy fáradtan, jelezve, mennyire feleslegesnek tartja ezt a vitát.
– Ha fizetni szeretnél a szórakozásért, akkor menj el moziba. Vagy esetedben inkább az operába, vagy tudom is én! Én viszont nem vagyok eladó – tiltakozott Bradley vehemensen.
– Nem megvenni próbáltalak. Csak érzékeltetni, hogy értékelem a dolgot – magyarázta Jennifer, de a másik nem érezte túl erősnek ezt az érvet. Lényegében csak másként írta le ugyanazt.
– Ha ismernél, tudnád, hogy nem az öltönyökkel lehet engem boldoggá tenni. De miről is beszélek… meg se próbálsz megismerni. Ahogy azt se hagyod, hogy én megismerjelek – sérelmezte. – De nem akarsz kötődni hozzám, megértem. Csak az kell, hogy valaki megdugjon! – vágta hozzá a nő fejéhez, aki elképedve nézett rá. Pontosabban nem is rá, hanem mögé. Trevor megfordult, és az ajtóban Spencert látta meg.
– Zavarok? – kérdezte a fiú megszeppenve.– Nem, már úgyis menni készültem – jelentette ki a nő, majd dacosan Trevorra nézett, aztán elindult kifelé. Spencer gyorsan félreugrott Jennifer útjából, mielőtt a nő lendülete őt is elsodorja, és maga alá temeti, mint egy száguldó gyorsvonat.
– Maradj itt, mindjárt jövök – mondta Bradley unokaöccsének, miközben felpattant a bárszékről és a nő után eredt.
Az emeleten, a hálószobában érte utol lakótársát. A nő bőröndje az ágy mellett hevert, a földön, gazdája pedig épp azzal volt elfoglalva, hogy ruháit beletömködje.
– Mit csinálsz? – kérdezett rá Bradley az egyértelműre.
– Összepakolok. Találtam magamnak egy lakást itt, Brightwoodban – felelte a nő, szakadatlanul csak pakolva. Meglehetősen gyanús volt ez az irodalomtanár számára, hogy most hirtelen talált magának szállást, de úgy érezte, csak még jobban elmérgesítené a helyzetet, ha ezt szóvá tenné.
– Nem kell elmenned – mondta inkább.
– De – vágta rá Jennifer, és semmi mást nem is mondott.
– Mi a baj? Hogy éretlennek gondolsz? – tapogatózott tovább Bradley. – Vagy hogy más az életünk?
– Látom, nem érted – nevette el magát kínjában Jennifer. – Jól nézel ki. Bejössz. De ez nem jelenti azt, hogy emellett más is lenne. Ez nem egy romantikus regény, Trevor. Ez csak szex.– Azt tudom. Csak szeretném megérteni, hogy miért csak szex, és miért nem több. Talán nem érzed azt, hogy működnénk? – faggatta töretlenül.
– Nem is szeretném, hogy működjünk. Ezért megyek el. Nem akarom, hogy belém szeress – tisztázta Jennifer, de ez még mindig nem volt elegendő a férfinak.
– Miért nem? Attól félsz, hogy nem vagy szerethető?
– Tessék? – döbbent le a nő. – Te mégis… Mi a fenéért próbálsz belemagyarázni minden szarságot egy olyan ember életébe, akiről az égvilágon semmit sem tudsz? – förmedt rá. Még sosem látta ennyire dühösnek az amúgy érzéseit mindig jól kontrolláló nőt.
– Csak próbálom megérteni – visszakozott hirtelen Trevor, de még ez is csak olaj volt a tűzre.
– Hát rohadtul nem. Megpróbálod rám erőltetni, hogy szerinted mit kéne éreznem. Én csak élvezni akartam a dolgot. Nem akartam szenvelegni, meg minden más szart, amit te most elkezdtél. Mert te belemagyarázol mindent. Igaza volt a nővérednek. Nekem olyan férfira van szükségem, aki két lábbal a földön jár, és nem próbál belelátni mindent egy sima dugásba, és te nem ilyen vagy – kiabált, miközben továbbra is elszántan pakolt a bőröndjébe.
– Ebben igazad van. Mert nem hiszek abban, hogy kizárólag a szex boldoggá tudna tenni – nyilvánította ki véleményét.– Na, látod, ezért. Ezért nem passzolnánk soha. Mert te még boldog akarsz lenni. Én meg már túlvagyok rajta – csapta le a táska tetejét, majd becipzározta. Bradley ettől megtorpant. Mégis hogyan értette azt, hogy ő már túlvan rajta? Ez úgy hangzott, mintha lemondott volna arról, hogy boldog lehessen. De erre már nem volt lehetősége rákérdezni, mert Jennifer felállította bőröndjét, és nem sokkal később már hallotta is, ahogy ütemes koppanások sorozata jelzi, hogy lement a lépcsőn.
Trevor pedig képtelen volt utána menni. Úgy érezte, ez egy hamvában holt ügy. Hiszen nem tud boldoggá tenni valakit, aki nem akar az lenni.

 

Kitty

Még jó negyed óra hátravolt az írókör kezdéséig, de Kitty nem szerette volna a véletlenre bízni. Az iskolaújság megmentése már most sok olyan emberrel hozta össze hosszabb-rövidebb beszélgetések erejéig, akiket sosem gondolt, hogy önszántából megkeres majd.Mr. Bradley más volt – ő sosem volt számára ellenszenves vagy veszélyt sugárzó, azonban a botrányos írókör óta Kitty nagyon nehezen oldódott csak fel a társaságában. Nem volt magyarázata arra, miért érintette annyira kényelmetlenül az a ronda pillantás, és ez volt az, amire még Scottnak sem volt ötlete. Viszont a barátja azt javasolta, hogy egyszerűen ne kattogjon ilyesmin, és ha szeretne valamit, akkor simán csak menjen oda a tanárához. És lehetőleg ne próbálja meg kioktatni, mert annak viszonylag kevesen szoktak örülni mezei diáklányoktól.
Így hát az írókör terméhez tartozó kis tanári ajtaján kopogott be, és feszülten várta a választ. Az utóbbi hetekben még a szakkörön is csak akkor szólalt fel, ha nagyon muszáj volt, de még ő maga is belátta, hogy gyerekes volt ennyire a szívére venni azt, hogy valaki csúnyán nézett rá.
– Szabad – szólt is ki szinte azonnal a tanár úr, de még a hangján is hallani lehetett, hogy nagy sietségben volt. Éppen ezért Kitty elgondolkozott azon, hogy vajon tényleg szabad volt-e vagy sem.
Mindenesetre élt a belépés engedélyével, így kinyitotta az ajtót, de csak a küszöbig merészkedett.
– Jó napot kívánok! Zavarhatom egy kicsit? – kérdezte.
– Persze, mondd csak, Kitty – nézett rá Mr. Bradley barátságosan.Az esetek kilencvenkilenc százalékában a körvezetőjük mindenkivel kedvesen viselkedett, és egyáltalán nem szolgált rá a távolságtartásra. Ezt ő is látta.
– Szeretnék segítséget kérni – kezdett bele a lány, miután nagy levegőt vett. – Nem kifejezetten öntől, hanem inkább az írókörösöktől, de ehhez szükségem lenne a közreműködésére.
– Miben tudok segíteni?
A tanár abbahagyta a pakolászást, és ezúttal minden figyelme rá irányult. Ez a gesztus egy kicsit segített neki feloldódni, ezért önkéntelenül is beljebb húzódott az ajtóból.
– Biztosan eljutott már önhöz is a hír, hogy egy jótékonysági estet szervezünk az iskolaújság megmentésére – kezdte a már unalomig ismételt szövegét Kitty. Rengeteg embernek mondta már el, és bár a megfogalmazásban már profi volt, a lap körüli események feszültsége nem hagyott sokkal alább. – Egy különkiadást is szeretnénk megjelentetni, és ezt próbáljuk most minél érdekesebb tartalmakkal feltölteni. Szeretném megkérdezni a többieket, nincs-e kedvük akár cikket vállalni, akár novellát publikálni ebben a számban.– És mit gondolsz, ez mekkora kaliberű feladat lenne? – érkezett a következő kérdés.
– Mivel ez nagyobb nyilvánossággal jár, mint egy írókörös beadandó, azt gondolom, kicsit talán több felelősséggel jár – próbálta megfogalmazni a véleményét Kitty. – De terjedelemre például egy-két oldaltól három-négyig is jók lennének a novellák.
– Inkább terjedelem tekintetében kérdeztem – küldött felé egy mosolyt Mr. Bradley. – Csak mert arra gondoltam, hogy most év vége felé talán a diákokat sem kéne túlterhelnem, így esetleg lehetne ez a mostani alkalommal kiadott feladat.
Kitty meglepetten meredt rá, és még a szemei is kikerekedtek egy kissé. Azt sejtette, hogy a tanára támogató lesz, de álmában sem gondolta volna, hogy ennyire.
– Ez nagyszerű lenne – bólogatott hálásan. – Nem kell mindenkinek megjelentetnie az írását, de hátha… a segítő kéz mindig elfér.
– Igazából szerintem már érik egy ideje, hogy a műveitek kikerüljenek a körünkön kívülre is. Legalábbis a többieké. Elvégre te eddig is írtál az újságba – jegyezte meg a tanár úr egy biztató mosoly kíséretében.
Kitty ismét biccentett egyet, és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Nem számított ilyen könnyű és gyors sikerre.– Rob és Liam is írnak ebbe a számba, velük beszéltem már – folytatta. – A többieket nem volt még alkalmam megkérdezni, ezért gondoltam rá, hogy talán ma az írókörön beszélhetnénk róla.
– Hogyhogy pont Rob és Liam?
Kitty a kérdésre csak megrántotta a vállát, pedig a válasz már koránt sem volt ilyen egyszerű. Liamet egyértelműen nem akarta kiadni, Rob esete pedig meglehetősen kényes volt. De…
– Robnak volt egy nagyon érdekes és fontos témája – kezdte. – Liamet pedig megkerestem, mert szeretem az írásait, Eric mellett szerintem ő a legtehetségesebb közülünk.
– Valóban? – Mr. Bradley láthatóan meglepődött, bár a lánynak volt egy olyan sejtése, hogy a döbbenet nem Liam tehetségének szólt, sokkal inkább annak, hogy ő ezt ilyen határozottan ki merte jelenteni. – Bár, be kell ismernem, hogy ő tényleg ügyes.
Na ugye.
– Egyébként a maga területén mindenki – állapította meg Kitty.
– Igen, ez így van. Legfeljebb csak… a lelkesedéssel adódhatnak gondok.– Sok esetben megvan a lelkesedés is, csak nem a feladat iránt – mormogta a lány, ahogy eszébe jutott Sydney. Kettő helyett dolgozni egyáltalán nem volt jó móka, kiváltképp úgy nem, hogy aztán mégis közösnek kellett nevezni a történetet. Robnak ugyanezzel nem volt problémája, sőt, mintha még örült is volna neki, hogy Ethan magára hagyta a konfliktushelyzet kidolgozásával, mert így legalább ki tudott bontakozni.
– Hát, bízzunk benne, hogy ez az ügy kellően motivál majd mindenkit. De szerintem sikerül őket meggyőznöd majd – tette hozzá Mr. Bradley, ahogy az utolsó papírja is az asztalára került.
– Nem szeretnék túl sok időt elrabolni az írókörből – biztosította őt Kitty.
– Mivel ez most lényegében a következő hét feladata lesz, így a feladatkiosztás blokkot ezennel meg is kaptad – mosolyodott el a tanár úr.
A lány pedig, mivel mostanra sikerült egészen feloldódnia, meg is feledkezett a korábbi távolságtartásáról, ahogy teljesen természetesen jött a reakciója:
– Lepasszolod a munkát? – mosolyodott el ő is.
– Az elejét azért még én vezetném, ha nem gond – nevetett fel Bradley.
– Persze. – Kitty kicsit még hallgatott, mielőtt még folytatta volna. – Köszönöm szépen a segítséget.– Igazán nincs mit. Ha tudok még valamiben segíteni, csak szólj.
– Ha csak nincs elfekvőben publikálható novellád, többet már nem kérhetek – rázta a fejét, bár ezt is inkább már csak viccnek szánta. A tegezés viszont most már sokkal természetesebben jött.
– Hát, állok elébe – jelentette ki várakozásaival ellentétben Bradley. – De majd úgyis elmondod, gondolom, milyen novellákra számítasz pontosan.
– Bármilyenre – rántotta meg a vállát Kitty.
A különkiadás tematikája már így is nagyon szerteágazó volt, szóval belefért gyakorlatilag minden. Még talán a pornó is, ha már Adrian a hatásait kívánta boncolgatni.
– Rendben. De egyébként minél konkrétabb kiindulást adsz, annál könnyebb kreatív megoldásokkal előrukkolni – jegyezte meg a tanár, és bár Kittynek a legkevésbé sem volt ideje és felesleges agysejtje témákon gondolkozni, igazat kellett adnia neki.
Mégis hogyan kellene akkor?
– Húzzunk szavakat hozzá…? – dobta be elbizonytalanodva.
– Lehet arról is szó. De tényleg bármiről.
Bármiről. Ez egyszerre volt rémisztően tág megfogalmazás, és engedett hatalmas teret a képzeletnek.
– Akkor talán beszéljük meg ezt a többiekkel együtt – ajánlotta Kitty. Mert az is lehet, hogy volt az írókörösök között olyan, akinek náluk jobb ötletei voltak.
– Rendben – egyezett bele a tanár úr.És valóban rendben volt – nem csak az, hogy néhány perccel később az írókörön valóban megbeszélték a novellaírást és a témaválasztást. Hanem végre Kittyben is helyrerázódott a bizalom az írókör vezetője felé, és ez újabb mázsás súlyokat emelt le a válláról.
Az újság megmentése egyszerre tűnt óriási, megugorhatatlan akadálynak, és valamiféle felszabadító hadjáratnak; ugyanis sorra kerültek az útjába olyan emberek, akikkel rendeződni látszottak a nézeteltérései és félreértései.

119. Lehull a lepel

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés