8. Kommunikációs gát

Liam

Liam laptopján pötyögött épp, mikor kinyílt kollégiumi szobájának ajtaja, és szobatársa, Russel lépett be rajta.
– Helló! – köszönt lelkesen Russel, ahogy beljebb lépett. – Téged itt is látni?
– Mhm – morogta Liam elmélyülten, miközben szinte fel sem nézett a fiúra.

Russel ezután kicsit csöndben pakolászott az ágyánál, de nem sokáig bírt magával, mire újfent megpróbált beszélgetést kezdeményezni az amúgy erre teljesen alkalmatlan Liammel.
– Te melyik évfolyamban vagy?
– Tizenegy – felelte Liam. Tudta, hogy a “Tizenegyedikben, na és te?” sokkal barátságosabb lett volna, de képtelen volt rávenni magát, hogy egy ilyen hosszú mondatot megpróbáljon kimondani, bármennyire is bunkónak tartja őt szobatársa. Inkább bunkó, minthogy beégjen.

Russelt viszont látszólag nem zavarta a rövid válasz.
– Tök jó, a bátyám is tizenegyedikes. És az még inkább tök jó, hogy nem kerültünk egy szobába. Kinyírnánk egymást! – mesélte lelkesen. – Mármint nem szó szerint, érted. Csak hát tesók vagyunk.
– Nekem nincs tesóm – jegyezte meg Liam, próbálva legalább egy mosolyba beleerőltetni azt az üzenetet, hogy igazából nem sértő akar lenni, csak ez a legtöbb, ami tőle telik, és nagyon nem tudja, mit szóljon hozzá a témához.
– Az szomorú – állapította meg Russel, kissé jobban átgondolva a témát. – A tesók a világ legklasszabb emberei, csak néha ami sok, az sok. De az enyém például most elvisz kajálni, mert jó arc. Hozzak neked krumplit?

– Magában? – csodálkozott rá Liam a felajánlásra. Nem szokta meg, hogy magában egye a krumplit.
– Hát ketchuppal – tárta szét a karjait Russel, mintha ez magától értetődő lenne. – De ha mást kérsz, szívesen hozok neked mást is.
– Köszi, de nem – utasította el az ajánlatot a szőke hajú fiú, remélve, hogy ezzel nem sérti halálra már most szobatársát.

– Oké. De én most már tényleg megyek, szia! – indult el kifelé Russel, akit, Liam nagy megkönnyebbülésére, szemmel láthatóan semennyire nem sértett meg mogorvának tűnő viselkedése. Amint becsukódott mögötte az ajtó, Liam felpattant az ágyáról, ahol eddig laptopján ügyködött, majd a tükörhöz ment.
– Ti-zen-e-gye-dik-ben – szótagolta lassan, és sikerült is kimondania mindenféle hadarás nélkül, viszont olyan lassan kellett ehhez artikulálnia, hogy úgy érezte magát, mint egy értelmi fogyatékos. Mély levegőt vett, és megpróbált egy fokkal gyorsabban beszélni. – Tizen-egye-dikben – tagolta, és bár egy fokkal már jobbnak érezte, még mindig távol elmaradt a normális beszédtempótól ez a fajta szódarabolás. – Tizngyedben – mondta, és összeszorította a fogát. Úgy érezte, mintha az élettel őt összekötő alapvető kapcsolatok egyikétől fosztották volna meg. Egyre több téren érezte gátnak beszédhibáját. – Tizngyedben – ismételte, és egész arca eltorzult a fájdalomtól a torz szóforma hallatán.

Gyengéden masszírozni kezdte állkapcsát, hátha úgy jobb eredményt érhet el. – Tizngyedben. – Nem sikerült. – Tizn-gyedikben – lassított a szó második felében, de egyre dühösebben méregette tükörképét, és egyre ostobábbnak érezte magát. – Tzngyedkben. – Megint nem. – Tizngyedkben. Ááá! – üvöltött fel, és pofon csapta saját magát, majd rögtön utána tenyerébe temette arcát. Kínlódásából laptopja pittyenése zökkentette ki, amely azt jelezte, valami történt az internet világában.

A tükröt és a szánalmas próbálkozásokat hátrahagyva letelepedett az ágyára. Spencer West ismerősnek jelölt – hirdette a képernyő. Liam talán túlságosan nagy lendülettel nyomott rá az elfogadásra, bár szerencséjére ezt senki nem látta.
– Mi újság? – írt is szinte rögtön Spencer.
– Megvagyok – gépelte Liam, de még nem küldte el. – Na és veled? – tette hozzá, de még mindig nem érezte elég jónak. Most végre az ő terepén voltak, ki akarta használni, ezért folytatta. – Mindig meg akartam kérdezni amúgy, hogy hogy tudod ilyen jól beosztani az idődet, hogy belefér az AV klub elnökség, az úszás, meg a sulit sem hanyagolod – csapta hozzá a végére, majd rányomott a küldésre.

– Én is megvagyok, bár kicsit el vagyok havazva már most 🙂 – reagált a fiú. – Pont ezek miatt, amiket mondtál 😀 – érkezett az újabb üzenet.
– Nem csodálom – mosolyodott el Liam, miközben rányomott a küldés gombra. Smileyt viszont nem küldött, az nem az ő világa volt.
– Na, és mi jót csinálsz? Itt vagyok a zsibongónál, és láttam, hogy nem vagy épp nyakig a szekrényedben, így érdekelt, mit csinálsz szabadidődben. 😛 – Liam elnevette magát az üzenetet olvasva, majd gyakorlottan a billentyűkre helyezte ujjbegyeit.

– Épp próbálok valami információt szerezni Tolsztojjal kapcsolatban Bradley órájára – felelt a fiú, bár kissé zavarban volt, amiért nem tudott hasonlóan vicces választ produkálni, mint beszélgetőpartnere.
– Jó látni, hogy azért meg tudsz nyílni, ha akarsz 🙂 – jött a válasz, bár egy kis kihagyást követően csak.
– Igen, itt könnyebb – bólintott Liam, bár Spencer ezt nem láthatta.
– Szóval ez a te önkifejezési módod? – érkezett a kérdés. – Az írás? – egészítette ki az alsó buborék a felsőt az egyértelműség kedvéért.
– Mondhatni – írta meg a választ Liam, és érezte, hogy egy kicsit megint bezárkózik, legalábbis szavainak fogyásából erre következtetett.

– Az írókörön gondolkodtál már? – jött az újabb felvetés.
– Nem, még nem. Szerintem nem az én világom – próbált ezúttal hosszabban válaszolni.
– Miért nem? – kérdezte Spencer.
– Mert úgy hallottam, ott felolvasni is kell – suttogta maga elé Liam, miközben ujjai szorgosan járták a fekete lapkákat. Mutatóujja azonban megtorpant az enter fölött a levegőben. Kis gondolkozás után pályát változtatott, és egy erőteljes, elnyújtott mozdulattal visszatörölte a leírt szavakat, majd lecsukta a laptopot.


Ethan

A fizika sosem volt Ethan kedvenc tárgya, márpedig megállíthatatlanul közeledett a szünet vége, amikoris kezdetét vette a tanév első órája. Mr. Oakly egyáltalán nem kedvelte őt, és ezt nem volt rest folyton éreztetni is vele. Ha jobban belegondolt, alig akadt tanár, aki nem viseltetett felé nyílt ellenszenvvel, és ha már így alakult, tett róla, hogy ezt az érzést a tanárok is kölcsönösnek érezzék.

Meglepett piszmogást hallott a folyosóról, ezért kikukkantott nyitott szekrénye ajtaja mögül. Egy diáklány állt a figyelem középpontjában, aki a Thomas Woodrow Wilson magánsuli egyenruháját viselte. Ez önmagában is szokatlan jelenség volt, de a lány ráadásul épp felé tartott.
– Szia, te vagy Ethan, ugye?
Ethan behajtotta szekrényét, és végigmérte őt. Nem tűnt olyan lánynak, akit egy részeg éjszakán felszedhetett, de azért továbbra is gyanakvóan fordult felé.
– Ki kérdezi?

– A nevem Clara – fonta össze karjait a mellkasa előtt a lány. – Clara Springer. Tudod, az a bírónő, aki lecsukatta apádat, az én anyám is. Szóval megversz engem is?
Ethan meglepetten kapta fel a fejét, sejtelme sem volt, mit akarhatott tőle Rob Springer húga. Vasalt kis ruhájában nem tűnt többnek tizenötnél, de látszott rajta, hogy nem tartott tőle.
– Nem verek lányokat. Viszlát – próbálta gyorsan lezárni a beszélgetést, mielőtt csevejük túl nagy feltűnést keltett volna. Egyáltalán nem akart ismét a figyelem középpontjába kerülni egy újabb Springer miatt.

Clara viszont nem hagyta magát lerázni. Közelebb lépett, és elkapta a karját, nehogy el tudjon menekülni. Ethan kényelmetlenül érezte magát az érintéstől.
– Még nem végeztem – jelentette ki Clara. – Fiúkat verni ugyanolyan primitív dolog, mint lányokat, szóval engem egyáltalán nem érdekel, ha álszenteskedsz. Nem akarom még egyszer meghallani, hogy kezet emeltél a testvéremre!
Ethan szemöldöke magasra szaladt, ahogy a csípős szavakat hallgatta. Jól felvágták a kiscsaj nyelvét, az biztos. Nyugalmából azonban nem volt ilyen könnyű kizökkenteni.

– A bátyádnak megvolt az esélye, hogy megvédje magát, az ő baja, ha erre képtelen volt. De hogy a húgát küldi, hogy megmentse… ez magáért beszél. Vettem az adást, most már lekophatsz. – És egy gyors mozdulattal lerázta magáról a lány kezét.
– Ugyan, kérlek… – nézett rá jelentőségteljesen Clara. – Csak nem gondolod, hogy tud a beszélgetésünkről? Tudod, Rob egyesekkel ellentétben nem az öklével szokott véleményt mondani. De ne aggódj, ha verekedni akarsz, majd én visszaütök. Övön alul.
Ethan felröhögött, ahogyan az ötven kilós, ceruzaszoknyás lányka fenyegetését meghallotta. Harcias jószág volt, az biztos. Más körülmények között talán kedvelte is volna, és emiatt duplán haragudott rá, amiért Springer volt a neve.

– Vicces csaj vagy – folytatta kis hatásszünet után. – Ha a bátyád csak fele ilyen tökös lenne, talán nem a padlón végzi. Szórakoztatóbb lett volna elgyepálni, ha legalább próbál védekezni. Elpuhult lúzer. Ha befejezted a fenyegetőzést, szívódj fel végre! – Azt remélte, Clara végre cipzárt húz a szájára, úgyhogy elindult a folyosón a fizikaterem felé.
A lány azonban pechére nem így gondolta.
– Szóval azt hiszed, hogy vicces valakinek fájdalmat okozni? Téged majmok neveltek, vagy direkt hozol szégyent a családodra ezzel a viselkedéssel?

Ethan érezte, ahogyan a fejében valami elpattan a szavakra. Rokonszenvének utolsó morzsája is elpárolgott. Megpördült tengelye körül, és fenyegetőn tornyosult a lány alakja fölé.
– Az én családomról nem tudsz francot se. Szállj le a magas lóról, kislány! Azt hiszed, te majd belovagolsz, és megmondod a tutit, hogy kellene mennie a dolgoknak? Ez rohadtul nem egy tündérmese. – Egy lépést tett a lány felé, akinek szeme halványan megrebbent, de nem lépett hátrébb. – Mindig lesznek, akik szívnak, most a bátyádon volt a sor. Örülj neki, hogy ennyivel megúszta, és visszatérhet a tökéletes kis életébe, a burokba, ahol eddig élt. Komolyan mondom, hogy kopj le! – Az utolsó szavakat már kiabálva mondta, de már nem érdekelte, hogy a folyosón minden szempár az ő közjátékukat kísérte. Dühödten fordult meg ismét, hogy maga mögött hagyja a nyomuló kis piócát.

– Ne gondold, hogy te többet tudsz mások családjáról – indult meg utána Clara, akinek meg kellett szaporáznia lépteit, hogy kövesse. – Igazad van, nem ismerlek, nem tudom, mi vár téged otthon. De te sem tudhatod, hogy nálunk mi van otthon. Viszont semmi, ismétlem, semmi nem jogosít fel arra, hogy valakit megüss.

Ethan már másodszor szakította meg útját, egyszerűen nem tudta szó nélkül hagyni a lány szavait.
– Tudod, mire nem jogosít fel még semmi? Hogy ideriszáld magad a kis elitgimis ruhádban, és te akard megmondani, mi jogos, és mi nem. Az élet nem igazságos, hercegnő. A bátyád pedig tett azért, amit kapott, kérdezd csak meg tőle. Ez már nem illik a cukorszirupos kis álomvilágodba, igaz? Na, húzz el. Kezdem elveszíteni a jó modorom. – Szavaiból most már csak úgy csöpögött a maró gúny.
– Mégis mit tett? – szűkültek össze Clara szemei. – Ne próbáld nekem bemesélni, hogy ő kezdte a verekedést, mert ő nem ilyen. Mellesleg cukorszirupos meg hercegnő a nénikéd.

– Ó, erről nem számolt be, mi? Ő a fényes páncélú lovag, a hős, akinek patyolattiszta a becsülete. Nem elég, hogy a muterod tönkrevágta a családom, de a kis Robby fiú még körbe is kürtöli mindenkinek, hogy bevágódjon a keményfiúk közé. Én vagyok a szánalmas, mi? Akkor minek nevezed azt, aki más nyomorán próbál felkapaszkodni? Vedd már le a rózsaszín szemcsit, kiscica!
A lány egy pillanatig csak csöndben meredt Ethanre, mintha egy kirakós darabjait rakosgatná össze agyában. Aztán közelebb lépett hozzá, és jelentőségteljesen felvonta szemöldökét.

– Én a helyedben ellenőrizném a forrásaimat, drága. Mert hogy valaki nagyon csúnyán átvágott, az biztos. Meg az is, hogy az nem a bátyám volt, mert lövése sincs róla, hogy ki vagy. Tudom, fáj az igazság, de nem a te pofázmányoddal reklámozzák a sulit, így nem minden új diák ismer.
Ethan fülében dörömbölni kezdett a vér, és hideg verejték öntötte el. Eddig a pillanatig nem kérdőjelezte meg Tyler szavait, mert hinni akarta, hogy jogos volt, amit Robbal tett, a srác azonban soha nem volt a barátja. A legnagyobb troll volt a gimiben. Lopva a lányra pillantott, aki várakozón figyelte reakcióit. Nem, az nem lehet, hogy egy Springer akár a bocsánatkéréshez legkevésbé is hasonló dolgot halljon tőle! Főleg nem ez a hisztérika, akivel semmi dolga nem volt.

Ebben az ügyben ő az áldozat, és kész! Ha lehet, még dühödtebben folytatta.
– És ha igazad van? Gondolod, érdekel? Azért vertem meg a bátyád, mert olyan kedvem volt. Pusztán élvezetből. Szokj hozzá, nyuszika, hogy itt nem a te szabályaid játszanak. Nincs itt anyuci, hogy megvédje a fiacskáját. A karma lesújt, erről nem hallottál még? Ez itt az én terepem, ahol nem a te fajtád diktál, itt a bátyádhoz hasonlók a tápláléklánc alján vannak. Amit az anyád tett, az… – kutatnia kellett a megfelelő szó után – szégyen. Őt sem az igazság érdekelte. Az alma pedig nem esik messze a fájától. Szóval húzz vissza a szoknyája mögé, és pátyolgasd tovább a bátyád, mielőtt elgondolkodnék rajta, hogy túl keveset kapott.

Clara keze ökölbe szorult, teste kicsit megfeszült, és csak pár pillanattal később válaszolt. Amikor viszont megszólalt, hangja fagyos volt.
– Az alma sosem esik messze a fájától, és ne félj, anya nem készül nyugdíjba menni. Még bőven itt lesz akkor is, amikor téged kell majd lecsukni. Nyuszimuszi.

Ethan szemei előtt vörös karikák járták táncukat, vérnyomása pedig úgy érezte, percenként vagy tízzel emelkedik. Úgy érezte, agyvérzést kap, ha még egy percet el kell töltenie Clara közelében. Ütős válaszon törte a fejét, de túl zabos volt ahhoz, hogy bármi frappáns eszébe jusson. Nyitott tenyerével rácsapott az WC ajtajára, és kontrollálatlanul rázúdította érzéseit a lányra.
– Ááá, az agyamra mész! Még egy szó, és ha sittre megyek is, a bátyád tolószékkel fog közlekedni! Ne kerülj többé a szemem elé! És ő se! – Majd dühtől remegve bevágódott a WC-be, remélve, a lány oda nem követi.
– Örömmel kerülünk el! – kiáltott utána Clara. – De ha kéne egy jó pszichiáter, azért szólj!

9. Védekező mechanizmus

Latest posts by Sims Addicts (see all)

6
Hozzászólás

avatar
3 Hozzászólás
3 Válasz
3 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
4 Hozzászólók
TimMacGregoretta SamsaTheaMarcelloTörténet - Tintavér - 7. Gondterhelt pillanatok - Sims Addicts Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
trackback

[…] 8. Kommunikációs gát […]

Marcello
Tag

Azt hiszem, eddig ez a rész tetszett legjobban. 😀 Végig pörgős volt, tele újdonságokkal és olyan jelenetekkel, amik által tényleg jobban megismerjük a karaktereket, akikkel nagyon jó munkát végeztetek egyébként, mindegyik nagyszerűen van megírva és kellőképpen szerethető is, ráadásul érdekes háttértörténetet kerekítettetek köréjük, szóval tényleg le a kalappal. Az epizód második felében sokszor elmosolyodtam, olyan frappáns oltások röpködtek, hogy csak lestem! 😀 A kedvencem a “nem a te képeddel reklámozzák a sulit” – zseniális. 😀 Liamet pedig borzasztóan sajnálom, hiszen érződik, hogy teljes szívéből vágyna a barátokra és ismeretségre, de a beszédhibája megakadályozza őt ebben. Remélem, Spencerrel közelebb kerülnek majd… Tovább »

Thea
Admin

Köszönjük szépen a kritikát, Marcello! Ez a rész többünk szívéhez közel áll, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy ti, olvasók hogy fogadjátok, és most nagyon örülünk:D Annak is, hogy szerinted sikerült szerethető karaktereket felvonultatnunk, és a háttertörténeteik is érdekesek lettek.:D A Spencerrel kapcsolatos fejtegetéseddel igazad van abban, hogy ki fog derülni;) Az biztos, hogy lesznek az ügynek utóhatásai, és az is, hogy szeretjük a komplex történetszálakat.:D Még egyszer köszönjük, hogy ilyen kitartóan követed a részeinket, nagy örömmel szoktuk olvasni az írásodat, hiszen te is tudod, mekkora kincs tud lenni egy-egy visszajelzés.:)

Gregoretta Samsa
Tag

Jaj, tényleg! Spencer! Akartam is írni a kommentemben, de mire ott tartottam, hogy leírjam, ki is ment a fejemből xD Szóval… Én sem nagyon tudom róla elképzelni, hogy olyat tett volna, mert amúgy elég rendesnek tűnik. Lehetséges, hogy ez a “rendes srác” csak egy álca, és tényleg úgy történt minden, ahogy a kislány mondta – de akár az is lehet, hogy a leány nem akar valamit elmondani, és mondjuk valaki más helyett mártotta be Spencert. Vagy, ha mégis volt dolguk egymással, akkor az is lehet, hogy mindketten akarták, csak a húgi ártatlannak akar tűnni a dologban, és ezért állítja be… Tovább »

Gregoretta Samsa
Tag

Liam még mindig cuki <3
Clara és Ethan jelenete is tök jól lett megírva 🙂 (Bár egyben fel is húzott, nem szeretem a veszekedéseket. Bőven elég azzal az izével együtt élni is.) Mégis abszolút érthető volt Clara reakciója. Ki az, aki szó nélkül hagyná, ha a testvérét vagy egy barátját bántják? Tökös csaj. 😀

TimMac
Szerkesztő

Liam csak irul-pirul 😀
Abban pedig szerintem a többiekkel is egyet érthetünk, hogy a szótárban a tökös mellett Clara képének lenne a helye 😀