Tintavér – 68. Elvárások

Ethan

A legnagyobb szívás a büntetőmunkával az, hogy boldog-boldogtalan lehetőséget kap rá, hogy kedve szerint pattogtassa az elítélteket. Mint ez a stréber Matt, aki vérszemet kapva úgy osztogatta parancsait, mintha minimum a hadseregben lettek volna. Megtehette, hiszen Hauser védelmét élvezte.
A botanikus körben segédkeztek éppen Tylerrel és még néhány szerencsétlennel, Matt pedig peckesen lépdelt orruk előtt fel-alá, és sorolta be őket a létező legrosszabb munkára. Őt például trágyahordásra. Ráadásul Tylerrel. Mintha a trágya nem lett volna elég szar ügy önmagában. Más napokon is elég lett volna ennyi, hogy megalapozza alaphangulatát, de most különösen nem akarta az önelégülten vigyorgó tuskót maga körül látni. Tyler mintha cseppet sem izgatta volna magát azon, hogy ő is büntetőn van. Sunyin leste Ethan összes mozdulatát, minden bizonnyal az alkalomra várva, amikor valamilyen troll megmozdulással ismét kezelésbe veheti amúgy is rongyos idegeit.
Ethan igazából nem is értette, miért érzi magát ilyen pocsékul. A Damoklész kardjaként felette lebegő veszély, hogy szülővé kelljen válnia, eltűnt feje fölül, és tovább élhette ha gondtalannak ugyan nem is mondható, de kötelezettségektől mentes életét. De Jenna hazudott neki. Átvágta. Hetekig kínozta őt azzal a rémképpel, hogy az élete kártyavárként omlik össze hamarosan. Nem is érzelmi hullámvasút volt ez az időszak, hiszen akkor legalább lettek volna jó napok, inkább olyan, mintha víz alá nyomták volna. Néha sikerült egy korty levegőhöz jutnia, de csak hogy meghosszabbítsa saját szenvedéseit. Ahelyett azonban, hogy fellélegzett volna, még rosszabb gondolatok tolultak agyába. Nem állt össze a kép, miért tette ezt Jenna, és ha valami igazán bosszantotta, akkor az az volt, ha hülyének kellett éreznie magát. Az pedig, amit a plázában tett… elsötétedett az arca. Lehet, hogy a lány rászolgált haragjára, de amit akkor a tükörben látott, felkavarta. Úgy érezte, valami bujkál benne, ami csak arra vár, hogy egyszer kitörhessen belőle. Ki tudja, mire lenne képes akkor? Rettegett, hogy egyszer elveszíti a kontrollt, és olyan dolgokat tesz, amelyek súlyát képtelen lesz később elviselni. Ez a nap pedig közeledni látszott minden olyan alkalommal, amikor valaki tűrőképessége határát kezdte feszegetni.

Arra eszmélt, hogy a cipője mellett pár centivel egy bazi nagy trágyagolyó ér földet. Ha nem lép időben arrébb, már bokáig ázott volna a bűzölgő lében.
– Bocs, de a trágya képeddel totál beleolvadtál a rakásba – követte nyomban Tyler röhögése a cseppet sem véletlennek tűnő esetet.
Ethan elhatározta, hogy nem veszi fel a kesztyűt. Túl közeli emlék volt szembenézni azzal az énjével, így csak egy mély sóhajjal lenyelte dühét, és tovább lapátolt. Lesve az órára pillantott – már csak harminc percet kellett kibírnia ezzel a gyépéssel.
– Hopsz, már megint – vágott ártatlan képet a szemétláda, miközben újabb adag trágya landolt mellette. Ethan nem is értette, hogy lehet sztárkosaras ilyen pocsék célzással.
– Mi a franc bajod van velem? – tört ki most már belőle is az indulat. Tyler mintha erre várt volna, olyan elégedettséggel a képén formálta a választ.
– Az, hogy egy lúzer vagy – közölte gúnyosan. – Azt hiszed magadról, hú de kemény vagy, közben meg egy szánalmas senki. Arra sem vagy képes, hogy úgy igazán elintézz valakit. – Majd saját halántékát kopogtatva folytatta. – Mert ahhoz ész kellene, zsenikém. De te olyan sötét vagy, hogy görbíted a teret. Csak sajnálod magad, és sírsz apuci után. Ha ilyen kölyköm lenne, én letagadnám.
Szavai úgy hatottak Ethanre, mintha vörös posztót húztak volna el szeme előtt. Nem számított ilyen vallomásra, hiszen Tyler azóta nem méltatta válaszra, amióta tavaly riválisok lettek sportkörön. Pedig már vagy ezer éve otthagyta az egészet.
– Vedd már észre, hogy sehova sem kellesz, és akaszd fel magad! – tette hozzá a rohadék olyan fölényesen, hogy Ethan bárhogy is próbálta, képtelen volt elengedni füle mellett. A forróság egyre kibírhatatlanabbul áradt szét agyában, és a hangok is egyre távolabbról jutottak el hozzá. Mintha kívülről látta volna magát, ahogyan vontatott tempóban elindul Tyler felé, hogy aztán ki tudja, mit tegyen vele.
– Ethan, beszélhetnénk? – hallatszott valahonnan nagyon messziről, de képes volt belekapaszkodni a mondatba, és visszatérni a valóságba. Pár pillanatba telt, mire sikerült annyira lehiggadnia, hogy képes legyen hátat fordítani Tylernek. Bradley állt mögötte.
– Büntetőn vagyok – próbált egy semleges válaszra koncentrálni. – Ha ellógom, Matt beköp Hausernek.
– Szerintem ezen a ponton már komolyabb gondjaid is vannak, mint az igazgatónő – ellenkezett Bradley hűvösen, hangjába azonban valami más is vegyült. Talán aggodalom?
Ethan még egy ferde pillantást vetett diáktársa felé, aztán engedelmesen letette a lapátot, és szemével jelzett tanárának, hogy kész követni. Nem tudta, mit akarhat, de félt egyedül maradni Tylerrel. Így hát elindultak az épület mélye felé, majd a folyosón végighaladva egy hirtelen jobbkanyar után megálltak a fiúmosdó ajtaja előtt.
– Mosd le magad, hátha attól lenyugszol kicsit – tárta ki az ajtót a tanár előtte.
Nem kellett őt kétszer biztatnia. Így is azon kattogott, mit láthatott Bradley a korábbi jelenetből, és így, hogy ráadásul tömény trágyaszag lengte körül, az egész még megalázóbb volt számára.
– Nem csodálom, hogy ilyen nehezen tudod türtőztetni magad. Nincs könnyű dolgod Tylerrel – jegyezte meg a férfi, miközben az ajtónak támaszkodva nézte, ahogy mosakodik.
Ethan elhúzta száját. Tehát mindent látott. Éppen ettől félt, és attól, hogy most majd sajnálni fogja. Utálta látni a szánalmat mások szemében. Ezzel mintegy megerősítették, hogy gyengének tartják, és nem nézik ki belőle, hogy megoldja az előtte tornyosuló akadályokat.
– Igazi rohadék – foglalta össze röviden gondolatait Tylerről. Büszkesége nem engedte, hogy panaszkodjon, de hangszínében benne volt minden, amit róla gondolt. Biztos volt benne, hogy Bradley fantáziája elég jó ahhoz, hogy ez a két szó is épp eleget mondjon számára.
– De akkor is uralkodnod kell magadon – folytatta a tanár. – Különben az ilyen Tyler-félék miatt könnyen találhatod magad nem kívánt írókörökben – mosolyodott el halványan, de aztán gyorsan el is tűnt nyoma arcáról. Talán eszébe jutott, hogy Ethan pontosan így vélekedhet hőn szeretett foglalkozásáról.
A fiú ezt meg is erősítette egy elkeseredett pillantással. Örült, hogy Bradley átugrotta a szokásos együttérzős-sajnálkozós epizódot, de nem sokat tudhatott az ilyen trollok leszereléséről.
– Én uralkodom – jelentette ki önérzetesen. – Már vagy egy hónapja nem nyúltam senkihez egy ujjal sem. – De itt megakadt mondandójában. Hiszen Jennához igenis hozzáért, nem is egy ujjal. Nem szabadott volna. És ha Bradley nem lép közbe, ki tudja, Tyler vajon nem a trágyakupac aljáról szagolná-e már az ibolyát. Félt, hogy arcára kiül a szégyen, úgyhogy gyorsan folytatta. – De aztán jönnek az ilyen patkányok, akikbe semmi életösztön nem szorult, és kiprovokálják – utalt Tylerra.
– Azt hinné az ember, ha valakinek komoly gondjai vannak, az ilyen kis piszkálódások már leperegnek róla. Mintha kaviccsal dobálnának egy óriást. Bár el kell ismerni, Góliát ellen az is bejött – mélázott a tanár szomorkásan, és látszólag nagyon próbált felvezetni valamit, egyelőre azonban még kerülgette a témát.
A példa azonban nagyon is találó volt. Dávid csakis azért győzhetett, mert megtalálta az óriás gyengepontját, és épp ez volt az, amiben Tyler olyan piszkosul jó volt. Ráhibázott azokra a varázsszavakra, amelyek mintha közvetlen összeköttetésben álltak volna agya dühközpontjával, és gyakorlatilag dróton rángatta őt, hiába próbált minden erejével ellenállni neki.
– Még sosem szálltak rád, igaz? – válaszolt Ethan elnéző mosollyal. – Ha a kavics nem üt elég nagyot, jön a kő, aztán a szikla. Ha valaki fel akar hergelni, csak idő kell hozzá, hogy megtalálja, mi az, amivel igazán padlóra küldhet.
– De, szálltak már rám – komorult el Bradley, ahogy felidézte az emléket. – Csak nekem veled ellentétben nem volt erőm kiállni magamért. Így az ellenállás fel sem merült, mint opció.
– Oh – hagyta el a rövid reakció Ethan száját. Meglepődött Bradley vallomásán, nem szokta meg, hogy tanárai betekintést engedjenek a pedagógus szerep mögött rejlő valójukba. Különösen az érte váratlanul, hogy elismeréssel beszélt arról, hogy kiáll magáért. Ezek szerint szerencsére nem arra célozgatott, hogy balfék módon húzza meg magát a sarokban, mert arra úgy is képtelen lett volna. Arra gondolt, rákérdez, vajon mivel szekálták irodalomtanárát, de aztán rájött, hogy semmi köze hozzá. Azt sem értette, miért érdeklődik egyáltalán Bradley az ő problémái iránt, hiszen csak egy diákja, és még csak nem is a legjobb. – És mikor hagyták abba? – engedett meg azért magának mégis egy kérdést.
– Nem hagyták – felelt a tanár elhaló hangon. – Egyetemre mentem, ők pedig máshová – tette hozzá. Ezzel igazolta Ethan sejtését, miszerint a megadás sem használ a trollok ellen. – Viszont bármennyire is fáj néha, el kell döntenünk, melyik fronton vállaljuk fel a harcot. Mert van, amelyiken nem éri meg, és Tyler ilyen.
Ethan, ha nehezen is, de igazat adott Bradley-nek. Tyler szerette végletekig feszíteni a húrt, és az sem állította meg, ha időnként áldozatul esett egy-két pofonnak. Simán vállalta a kockázatot azért a pár perc szórakozásért. Nem tanult semmit, és nem bánt meg semmit. Nem létezett olyan fegyver, amivel leszerelhette volna – már ha törvényes keretek között akart gondolkodni.
– Én már egyáltalán nem akarok harcolni – jelentette ki a fiú egy halk kis sóhajt követően. – Azon gondolkozom, itt hagyom a sulit – avatta be Bradley-t gondolataiba, amin még ő maga is meglepődött. Gondolt rá már korábban is, ennyire tisztán és világosan azonban még soha nem fogalmazódott meg fejében, hogy ez lehet az egyetlen kiút helyzetéből. Hiszen akkor munkába állhatna, és otthonról is el tudna költözni. Nem fenyegetné többé a Harrington sem, és Tyler pofáját sem kellene tovább bámulnia.
– Mi a baj, Ethan? Valójában – hangsúlyozta ki az utolsó szót Bradley. Mintha arra kérte volna, hogy fejezze be végre a ferdítést, és mondja meg az igazat neki. Ethan gyomra körül rossz érzés támadt. Mintha a tanár többet tudott volna róla, mint amit magától a tudomására akart volna hozni.
Bár egy-két tégla már lehullt a köztük álló falról, még mindig úgy érezte, Bradley csak egy megoldásra váró problémát lát benne, amit fel kell oldania ahhoz, hogy elérje célját, és végre hatékony és sikeres szakkört tudhasson magáénak. Így bármennyire is próbáltak ajkára tolulni a szavak, nem volt képes kiteríteni kártyáit.
– Nem való nekem ez az egész rendszer. A saját lábamra akarok állni, és azt csinálni, ami nekem jó – jelentette ki.
– És az a jó neked, hogy az iskola parkolójában alszol a kocsidban? – vágott közbe Bradley hirtelen. – Láttam az egyik este – tette hozzá halkan magyarázatként.
Ethan elsápadt. Hát innen fúj a szél. Első gondolata az volt, hogy kamuzzon. Tagadja le az egészet, vagy találjon ki egy hihető mesét, amiért jobbnak látta megpattanni otthonról egy estére. De valahogy nem jött a szájára hazugság. Bradley nem az ellensége volt, mint például Clara, aki előtt simán letagadta az egész drogügyet. Jó, megalapította az írókört, ami elég rossz húzás volt, de az nem személye elleni merényletnek indult.
– Nem, nem jó – ismerte el nagy nehezen. – De minden családban vannak zűrök, nem? – próbálta kisebbíteni az eset jelentőségét. – Ha elhúzok innen, ez is megoldódik.
– És addig? – tette fel következő kérdését a tanár.
Addig?! Ethan szemében harag villant, amiért hiába próbálta azt mondani, amit szerinte tanára hallani akart, nem sikerült lesöpörnie a kényelmetlen témát a terítékről. Bradley úgy nézett rá, mint aki konkrét válaszokat vár. Mintha neki lehetősége lett volna bármi másra, mint sodródni az árral.
– Addig meghúzom magam – rántotta meg a vállát. – És várok az alkalomra.
– Egészen pontosan az érdekelne, hogy hol tervezed meghúzni magad – pontosított a férfi. – Vagy ez az egész probléma csak egyetlen éjszakára szólt, és most már otthon alszol, mintha mi sem történt volna?
A fiú a plafonra szegezte tekintetét, és úgy próbálta összeszedni gondolatait. Persze, hogy nem egy éjszakára szólt. Azóta is a parkolóban aludt, és a suliban zuhanyzott, csak pár ruháért tért haza, no meg a félretett pénzéért. Úgy érezte, válaszút elé érkezett, amikor döntenie kell, hogy visszatér a régi rosszba, vagy megpróbál önállóan boldogulni, de egyikre sem szánta el magát túl könnyen. De mi a fenéért faggatja erről Bradley? Bizalma falai ismét inogni kezdtek, ahogyan eszébe jutott, talán a gyámhatóság bevonásán gondolkozik. Márpedig az, hogy bekaszlizva éljen egy állami intézményben egy rakás rossz sorsú sráccal, egyáltalán nem szerepelt tervei között.
– Nem olyan gáz – próbálta lazán kezelni a témát. – Az öregem sitten van, a nagymuterom otthonban. Haverokkal nem fárasztom magam. Úgyhogy ja, ha otthon összejönnek a dolgok, marad a kocsim. De még mindig jobb, mint egy pad a parkban – összegezte.
– Kezd… hűvös lenni éjszakánként. A kocsiban alváshoz – mondta lassan, elgondolkodva a férfi.
Ethan türelmetlenül felszusszant. Torkig volt ezekkel az elmés megállapításokkal, és azzal, hogy fogalma sincs, merre tart a beszélgetés. Reggel nem csak a szélvédőről kellett levakarnia a jeget, hanem saját magáról is. Számára sem az öreg verda volt az a luxuslakosztály, ahol legszívesebben az éjszakáit töltötte volna. Bradley tényleg azt hiszi, ha lenne más lehetősége, direkt szívatná magát?
– Hotelre most nincs kedvem költeni – húzta száját olyan mosolyra, hogy nyilvánvaló legyen, mit jelent pontosan a “nincs kedvem” kifejezés. A pénze még kitartott egy darabig, ha csak kajára és benzinre költött, de másra már nem futotta.
– Nekem van kanapém – szaladt ki Bradley száján. – Nem egy hotelszoba, de legalább nem fagysz meg éjjelente. Viszont… sajnos tanári fizetésből nem igazán futja még egy tinédzser eltartására – tette hozzá aztán.
Ethan majdnem leült meglepetésében. Hirtelen értelmet nyert, miért vájkált tanára percek óta magánélete legszégyenletesebb bugyraiban. Komolyan segíteni akart neki.
– Kösz – pillantott a férfira bizonytalanul, és még mindig nem volt benne biztos, hogy jól értette, lakhatást ajánlott. – Észben tartom. – Csak ennyit tudott mondani. Még feldolgozás alatt állt fejében a beszélgetés új fordulata. Abban sem volt biztos, hogy a másik pár perc múlva is komolyan fogja gondolni, amit mondott.
Bradley bólintott, és úgy tűnt, megnyugtatta, hogy nem utasítja vissza élből az ajánlatot. Ethan azonban tudta, hogy ez egy olyan gesztus, amit nem lenne szabad még csak végiggondolnia sem. Hiszen semmi sincs ingyen, még ha eleinte úgy is tűnik. Nem akarta lekötelezni magát senki felé. Miután a férfi magára hagyta őt a mosdóban, még sokáig állt töprengve a tükör előtt, enyhe déjà vu érzéssel. Lehetőségeinek száma immár háromra bővült, mégsem jutott egy centivel sem közelebb a döntéshez, merre tartson.

Bradley

Fárasztó napja volt, és a tudat, hogy a neheze még hátravan, cseppet sem tette könnyebbé. De hát végül is magának köszönheti, hiszen csupán az, hogy Olivia áthívja őt magához, nem feltétlen jelenti azt, hogy Emilyről kell beszélniük. Ő döntött úgy, hogy elő akar hozakodni mindazzal, amit Duncantől megtudott. Habár még ő maga sem tudta teljesen felfogni, ami történt, így talán nem is volt olyan jó ötlet kitálalni, hiszen Olivia a legutóbb is annyira túl volt fűtve az indulattól, hogy élből elutasította Duncan véleményét.
Nem akarta, hogy Olivia azt higgye, hirtelen oldalt váltott. Vagy talán inkább azt nem akarta, hogy ő ezt higgye önmagáról. Hiszen emiatt nem szerethet ki Emilyből utólag. Vagy mégis? Mindenesetre jót fog tenni neki, ha kicsit más megvilágításba kerülnek a dolgok, hogy a két oldal kiegyensúlyozott maradhasson. Jobb lett volna persze, hogyha mindezt úgy tudta volna eljátszani, hogy nem kell közvetítőként rohangálnia Olivia és Duncan között, de a bárban történtek után már nem merte őket összeereszteni.
Megint rosszfelé fordult. Elmormolt egy káromkodást, de csak annyira csúnyát, amit kifinomult irodalmár éne még épp tolerált, aztán visszafordult, hogy egy sarokkal odébb ismét eltévedhessen. Sosem tájékozódott túl jól, és ezt Olivia is pontosan tudta, azzal pedig pláne nem segített, hogy ilyen gyakran váltogatta az albérleteit. Más nők a pasikat váltogatják ilyen sűrűn, Olivia pedig a lakásokat. És a pasikat is mondjuk. Az is lehet, hogy a kettő összefügg. De az is lehet, hogy a mindenkori főbérlővel adódik gondja, hiszen köztudott volt Oliviáról, hogy minden szituáció ellen lázad, mikor valaki alárendelt valaki másnak. Bradley sosem értette ezt a nyughatatlan hajlamot, ahogy azt sem, Olivia mégis hogyan tudja magának megengedni azt a rengeteg, két hónap után elbukott kauciót.
El sem hitte, mikor végre megtalálta a megadott címet. Kikereste a kilences kapucsengőt, és már vissza sem tartotta, hogy egy Woods névre hallgató házaspár neve virított mellette. Olivia sosem maradt sehol olyan sokáig, hogy kikerüljön a neve a kaputelefonra. Hosszan csengett, Bradley pedig már képzeletben végigkövette Olivia káromkodásokkal övezett útját a lakásban, hogy neki is pont most kellett megérkeznie, mikor épp valami fontosat csinált. Mikor azonban felvette a telefont, és beengedte, hangja nem tűnt ingerültnek. Bár ha szóba kerül Duncan, ez bizonyára nem fog sokáig így maradni.
– Szia! Könnyen idetaláltál? – tessékelte beljebb a kevés bútorral és annál több dobozzal berendezett lakásba.
– Azt hittem, már ismersz – dünnyögte Bradley, Olivia pedig majdnem elnevette magát erre a megjegyzésre. Megpaskolta barátja vállát, mikor elhaladt mellette, majd kezét rajtafeledve a konyha felé terelte őt.
– Mit kérsz? – kínálta a férfit a hűtőhöz lépve. – Van sör meg bor… egy kevés – mérte végig a felnyitott üveg alján lötyögő pár kortynyi folyadékot a hűtőszekrényből kiemelve.
– Teát kérnék, ha lehet – felelte Bradley, miközben végigmérte a konyhát. Igazából nem is értette, mit nézeget ennyire, hiszen a berendezés itt is elég szegényes volt, személyes tárgyaknak, fotóknak, de még csak étkészletnek sem volt nyoma sehol. Utóbbit az is megerősítette, hogy Olivia az egyik dobozban kezdett turkálni, hogy csészét találjon neki.
– Ha többször innál, jobb buli lenne veled lógni – jegyezte meg a nő csipkelődve, miközben könyékig elmélyedt az egyik kartondobozban. – Várj – állt meg hirtelen. – Azért kértél teát, mert Emilyről akarsz beszélni? – fordult Bradley felé számon kérőn. A férfi zavarában bólintott, Olivia szemöldöke pedig jó fél centivel lejjebb szaladt.
– Ki van zárva – jelentette ki szigorúan, majd kinyitotta a hűtőajtót, és kikapott belőle egy sörösüveget. – Fogd – nyomta a férfi kezébe, majd magának is kivett egyet, jelezve, hogy Bradley lemondhat arról, hogy ő most teát fog kapni.
– Beszéltem Duncannel, és… – kezdte volna, de a nő beléfojtotta a szót.
– Arra pláne nem vagyok kíváncsi, hogy mikkel tömte tele a fejed – közölte vele szinte nevetve a nő, mégis ez volt az egyik legridegebb megnyilvánulása, mióta Bradley ismerte őt. – Azért hívtalak, hogy segíts kipakolni néhány dobozt, nem pedig lelkizni. Kérhetném, hogy most az egyszer csak csináljuk, és ne beszélgessünk közben?
– Azért tartunk itt, mert túl sokáig nem beszéltünk – állt a sarkára Bradley. Már kimondta a gondolatait, mire belegondolt, hogy talán Oliviát jobban megviselte a múltkori vita, mint azt gondolta volna. Mindig is erősnek ismerte barátját, de kétségtelen, hogy mindenkinek vannak határai. Lehet, hogy legutóbb sikerült átlépniük Oliviáét?
– Nem lehetne, hogy most az egyszer arról dumálunk, kinek milyen napja volt, vagy mittudomén, hogy áll a bélyeggyűjteményünk? – kérlelte szinte a nő.
– Nem is tudtam, hogy bélyeget gyűjtesz – csodálkozott Bradley.
– Nem is. Nem vagyok nyomi. De néha azt kívánom, bár unalmas, eseménytelen életem lehetne – fakadt ki Olivia.
– Nem tudlak elképzelni egy unalmas életben – húzta el a száját Bradley komoran, majd beleivott a sörébe.
– Pedig kezdek… belefáradni ebbe az egészbe – támaszkodott neki a nő a pultnak, mintha csak arról lenne szó, hogy fáj a dereka, és nem bírja tovább az álldogálást. – Tudom, hogy nem látod, mert mindenkit sokkal jobbnak és erősebbnek ítélsz meg, mint amilyen valójában – sóhajtotta Olivia. – Sosem fogok felnőni ahhoz, amit Trevor Bradley beállított nekem mérceként – hajtotta le a fejét. Aztán felemelte tekintetét, amit a férfire szegezett úgy, hogy nézésétől szinte a hideg rázta Trevort. – Szar, ha úgy érzed, meg kéne felelned a barátod elvárásának, és úgy érzed, képtelen vagy rá.
– Miről beszélsz? – lepődött meg. – Sosem mondtam, hogy bármit elvárnék tőled.
– Dehogynem, Trevor. Folyamatosan. Most például azt mondtad, hogy nem tudnál elképzelni egy unalmas életben. Tehát azt gondolod rólam, hogy bármivel megbirkózom, amit az élet dob, de képzeld, nem. Torkig vagyok azzal, hogy ennyi szarság után még jó képet kéne vágnom a dolgokhoz – halt el a nő hangja, és egy könnycsepp gördült le az arcán.
– Olivia, én…
– Emilyről szerettél volna beszélni? Hát elárulom, hogy ő is így érezte magát. Meg akart felelni neked. Szerette volna, ha működik az a munka, de elbukott, és nézd, mi lett belőle – nyögte fájdalmasan. – Tudok a munkáról, és arról is, hogy hogyan kapta. Mindent elmondott – folytatta. – Amikor még élt – tette hozzá elhalón.
– És azt is mondta, hogy magasak az elvárásaim? – nyelt egyet Bradley.
– Nem. De te is tudod, hogy attól, hogy nem mondunk ki dolgokat, attól még érezzük. – Újra belekortyolt sörösüvegébe, az arcán folydogáló további könnycseppek közül pedig az egyik rásiklott az üvegre, és a rajta gyöngyöző vízcseppek közt elvegyült.
– Ne értsd félre – folytatta egy fokkal nyugodtabb hangszínnel. – Nem arra akarok kilyukadni, hogy bármi is a te hibád lett volna. Csak annyi, hogy Emily meg akart felelni neked, és úgy érezte, nem sikerül. De Duncannek ebben igaza van. Ami történt, azért egyikünk sem hibás – küldött le újabb kortyot, hogy lenyelhesse velük feltörő érzéseit.
– Szóval mégiscsak egyetértesz vele valamiben – lepődött meg Bradley. – Duncannel – tette hozzá az egyértelműség kedvéért, bár tudta, hogy semmi szükség rá.
– Tudom, hogy azt hiszed, utálom őt. Pedig nem így van – szólalt meg hosszabb gondolkodás után Olivia. – Az egyetlen nézeteltérésünk abból adódik, hogy ő pikkelt Emilyre, amiért elhappolta előle a munkát, de én… – Bradley várta, hogy Olivia folytassa a gondolatát, de a hallgatás kezdett hosszúra nyúlni ismét. Aztán teljesen más irányból kezdett neki újra a mondandójának.
– Tényleg szar neked megfelelni – hozta fel ismét. – Főleg Duncannel kapcsolatban. Tudom, hogy ő odáig van értem, és biztos örülnél, ha összejönnénk, de szeretném, hogy tudd, hogy ez nem fog megtörténni.
– Én csak annyit szeretnék, ha ezt Duncannek is egyértelműsítenéd, mert akkor nem lenne ez a feszültség. Bár legutóbb ez megtörtént, szóval…
– És láttad, mennyire kiakadt – jegyezte meg a nő. – Nem akartam megbántani. De a finomkodásokból nem értett.
– Értem – bólintott Bradley. – De csak, hogy tudd… nem drukkolok azért, hogy összegyertek, vagy bármi ilyesmi, én csak… szeretem, ha tisztán játszanak az emberek.
– Szerintem ezt nem gondolod komolyan – nevette el magát Olivia. Bizarrul nézett ki az arcára száradt könnyekkel kombinálva.
– Pedig mindenki megkönnyebbülhetne – elmélkedett a férfi.
– De sok minden kiderülne, amit az emberek nem feltétlen akarnak tudni – ellenkezett a nő. – Sokan csalódnának a másikban – nézett hirtelen Bradley szemeibe. A férfi egy pillanatra elgondolkodott.
– Olivia, nem okozol csalódást nekem semmivel, oké? – bizonygatta, mivel eszébe jutott, barátja hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy neki magasak lennének az elvárásai.
– Rendben – fújta ki a levegőt lassan, majd még egyszer az üveg fenekére nézett, teljesen kiürítve tartalmát. – Húzd le te is, és menjünk pakolni – tolta arrébb a pulton saját sörösüvegét, majd a nappali felé vette az irányt. Bradley még kérdezni akart tőle, megtudni, mi az, amit Olivia nem mond el, mert kétségtelen volt, hogy valamit elhallgat. De azt is tudta, hogy a nő ezzel már lezártnak tekintette a témát. Megitta hát maradék sörét, beletörődve, hogy innentől már csak arról fognak beszélgetni, kinek milyen napja volt, és ki hogy áll a bélyeggyűjteményével.

Folytatjuk!

9
Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Hozzászólás
8 Válasz
4 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
4 Hozzászólók
Agent DMattTimMacThea Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Agent D
Tag

Haha, Matt a botanikus kör vezetője! Micsoda inside joke. 😀 ♡

(Olyan jó lenne, ha véleményeznék rendesen. Ne utáljatok, amiért mégse teszem. Szuper a történet, berántott rendesen. Nagyon ügyesek vagytok! Hatalmas gratula!)

Matt
Admin

Igen, beleírták a siménemet. 😀 Tudtad, hogy 2. részben szerepel az írók siménje is? 🙂
Tök jó, hogy ennyi hónap után visszatértél olvasni és örülünk az apróságoknak is. Nem baj, ha nem lett túl hosszú a vélemény. Ezt én se tudnám írni nekik minden egyes részhez. Köszönjük szépen és jó olvasást a további részekhez! 🙂 ♡

Agent D
Tag

Kellemes meglepetés volt a felbukkanásod, olyan jót derültem rajta! 😀
Nem tudtam, hogy szerepelnek a simének, de köszi az infót, akkor meglesem majd őket. 😉
Félszemmel azért folyamatosan követlek ám titeket, ha épp mást nem is sikerül, azért FB-on a mémek szembejönnek, azokon is mindig jókat mulatok. 😀

Thea
Admin

Szia Det! De nagyon örülök neki, hogy berántott a sztori:D Azért ezt hosszú történet, sok résszel, szerintem senki sem tudná végig véleményezgetni, főleg, ha az ember darálva olvassa. Már magában az is tök jó, hogy tetszik.:) Remélem, a véleményed a jövőben sem fog változni rossz irányba, és nagyon köszönjük, hogy most mégis írtál! Ez a szerep pedig annyira testhezállónak tűnt Mattnek, bár szerényen a sim arcát meg sem mutatta, szóval lehet sokan át is siklottak a részleten…:D

Agent D
Tag

Bizony, jó hosszú! Tényleg le a kalappal, hogy ilyen kitartóak voltatok. 🙂 Sajna “élőben” nem tudtam követni, de most úgy alakult a napirendünk, hogy Erik délutáni alvása során olykor-olykor én is tudok lazítani egy kicsit, így belefér egy-két-sok epizód. Vagy ha épp reggel tovább alszik, mint én. Vagy korábban elalszik este. Jaj, mit tettetek velem. 😀 Függő lettem!

Matt meg már csak ilyen kis szerény. Pedig aztán szuper fotókat készít, meg igazi technikai zseni, nagyon nyugodtan megmutathatta volna a simarcát. 😀

TimMac
Szerkesztő

Ennek a fajta függőségnek szerintem mind örülünk 😀 Köszönjük a véleményezést, jól esik ennyi idő után is hallani véleményeket a történetről! Kíváncsian várjuk, mit gondolsz a további részekről 🙂

Agent D
Tag

Igen, tudom, milyen jól tud esni akár csak pár sor is az íróknak. Ezért is bocsi, hogy eddig némaságba burkolóztam. Igyekszem majd riportolni a benyomásaimat. 🙂

Matt
Admin

A siménem teljesen belemerült a kertészkedésbe, és totál megfeledkezett arról, hogy forgott a kamera, ezért nem nézett ránk. 😛 Köszönöm a dicséreteket és jövőben is igyekszem megtartani a jó szokásomat. A siménem dögös oldalát szerencsére Thea lekapta a Rólunkhoz, illetve a cikkem aljához a portrékép formában. 😀
Mondjuk én se hittem el, hogy végigvittük a történetet másfél éven át. Akkor már tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, mielőtt belekezdtünk a Tintavér írásába/forgatásába. 🙂
Ha Erik még ébren van, hangosan felolvashatsz neki, még akkor is, ha nem érti. Csak a káromkodást kerüld, ne úgy járj, mint ő. 😀 https://www.youtube.com/watch?v=zdrP0FWXfZ8

Agent D
Tag

Telóról olvasom, és ha az előkerül, miközben a gyermekem ébren van, hát abból minden lesz, csak olvasás nem. XD De egyébként nagyon szereti a képes könyveket, mindig hozza valamelyiket, hogy együtt nézegessük és meséljek neki. 🙂

Haha, ez a vidi. XD Szerencsétlen fickó, remélem, mi nem fogunk így járni. 😀