28. Kapcsolódási pont

Robert

Eredetileg csak az egyik kötelezőt akarta kivenni a könyvtárból, de valahogy ott ragadt a lyukas órájában is. Na, nem azért, mert neki akart állni olvasni, hanem mert ez volt az iskola legbékésebb része, itt ha lézengtek is néhányan, muszáj volt csendben lenniük.
Rob egyébként tök jól elvolt a nyüzsgéssel is, de most még szüksége volt egy kis békére, mert folyamatosan az elmúlt napok eseményei jártak a fejében. Soha többet nem engedhette meg magának, hogy az a jelenet megismétlődjön, erre már akkor és ott rájött, amikor a fájdalomcsillapító nyomán kezdtek tisztulni a gondolatai. Ez volt az, ami később rávette arra is, hogy otthon – a pánikrohamot kihagyva – elmondja a szüleinek, mi történt.
Persze, a legtöbben tuti nála sokkal jobban paráztak volna, ha oda kell állniuk egy kis zacskó droggal az őseik elé, de azért még benne is volt egy kis… baromi nagy adag kétségbeesés. Csak épp Rob nem attól félt, hogy leszidják vagy nem hisznek neki, hanem attól, hogy mi van, ha a suliban kiderül. Vagy ha a suliban félreértik. Ahhoz pedig, hogy védve érezze magát, kellett neki a családja támogatása. Sokat agyalt azon, pontosan hogyan vezesse fel kíméletesen, de egy vacsora közepén egyszerűen csak kibukott belőle, hogy „valaki drogot tett a szekrényembe, és nem tudom, mit csináljak vele!”.
Az apja szemei akkorára kerekedtek, mintha kiugrani készültek volna a helyükről, Michael felhördült, de az anyja csak nézett rá nagyon komor arccal. Nem dühösen vagy fenyegetően, szóval Rob ésszel tudta, hogy nem rá haragudott, ha haragudott is. Az a kényelmetlen érzés viszont akkor is ott volt benne, hogy már megint vele van a baj.
Nagyon utálta, hogy megint ő volt terítéken, de akármilyen szar is volt ez az egész, akármennyire tehernek érezte is magát, a végén mégis megkönnyebbült.
Mert a szülei hittek neki. Az anyja elvette tőle a zacskót. Sőt, meg is dicsérték, amiért senkinek nem mondta el rajtuk kívül, mert így nem kellett bejelenteniük sehol. Csak aztán mégsem sikerült megállni és elfelejteni mindent.
Mert ott volt Clara.
Clara, aki megígérte ugyan, hogy többet nem avatkozik bele. Aki a drogtéma után megint megjelent az iskolánál rendezkedni. Valamiért a húgának az volt a mániája, hogy Flynn tette a szekrényébe az anyagot, de mivel erre nem volt bizonyítéka…
Fáradtan hunyta le a szemeit egy pillanatra, és próbált inkább az előtte álló feladatra koncentrálni. Bocsánatot akart kérni Liamtől és Morgantől, akik valószínűleg azóta teljesen hülyének nézték. És valahogy ki kellett kerülnie azt, hogy ez a pánikolós dolog Kitty tudomására jusson, mert ha ő egyszer szagot fog, akkor semmi nem állítja meg. De bakker, tényleg semmi. Mint amikor kiskorukban kiderítette, hogy Millerék el fognak válni, mert Joey anyukája fogyott pár kilót. Mégis hogy vezetett a fogyás váláshoz?! Kitty para.
– Basz… – Az elharapott indulatszó egy pillanat alatt kizökkentette, és már épp azon volt, hogy megkérdezze a másik polcnál álló fiút, minden rendben volt-e, mikor valaki beelőzte.
– Nem tört össze, ugye? – kérdezte az aggódó lányhang.
– Megrepedt a kijelző – morogta idegesen a másik. – A fenébe ezzel az egésszel!
– Csak nyugodj meg, és…
– Nem, nem nyugszom meg. A helyemet akarja, én tudom, és amilyen törtető picsa, ki is fog túrni. Állandóan felvág a tapasztalatával, kioktat meg mindent jobban tud.
– Csak jót akar – védte a lány azt, akire a fiú annyira pipa volt. Rob nem akart hallgatózni, elvégre nem is ezért volt itt, de hiába nézegette a polcon a kötetek címeit, attól még ugyanúgy hallotta a beszélgetést. Mozdulni meg nem nagyon mert onnan, nehogy ráfogják, hogy kagylózott. Mármint persze, kagylózott, de marhára nem direkt.
– Akar a fenéket – mordult fel a fiú. – De nézd, engem nem érdekel, mit gondolsz erről, nem kell senkinek a pártját fognod, vagy felőlem foghatod az övét is. Nekem nem kell bólogatós kutya, szóval akár…
– Adrian! – akadt ki most már a lány is. – Hallod te magad? Te nem vagy ilyen rosszindulatú, szóval kérlek, fejezd ezt be! Rossz hallgatni.
– Leszarom!
– Tudod, mit? Akkor én is. De szerintem kezeltesd magad meg a megfelelési kényszeredet, aztán ha az megvolt, majd beszélünk megint.
Aú. Rob egy pillanatra eltakarta az arcát a kezével, mert szinte őt sújtották le a lány búcsúzóul odasziszegett szavai. Ezen a ponton elfilózott azon, hogy talán jobban is járt, hogy nem volt a társaság közepe. Így nem beszéltek róla a háta mögött, és nem is került összetűzésbe másokkal. Leszámítva Flynnt. De őt határozottan nem akarta számolni, mert neki igazságtalan előnye volt.
Bakker, el kéne mennie karatézni.


Liam

Tanácstalanul rótta az iskola folyosóit. Nem szokott hozzá, hogy a szünetben nem a szekrénye belsejét bámulja, de most egyszerűen nem tudott egy helyben maradni. Szüksége volt arra, hogy valami elterelje a gondolatait, mert egyfolytában a blogon és Spencer hirtelen jött lelkesedésén agyalt. Az AV klubos fiú túlságosan segítőkész volt… szinte már-már gyanús. Egyszerűen nem hitte el, hogy ne lenne valami hátsó szándéka. Tudta róla, hogy Kitty kebelbarátja, és attól tartott, hogy esetleg neki adná le vezércikk témaként az ő sztoriját. De Spencer megígérte, hogy nem tesz ilyet. De nem ígérte meg, hogy másoknak sem mondja el… Igaz, Fayt, a másik nagy barátját is kizárta, hogy neki sem árulja el, és még rengeteg mást is végigkérdezett… na de mi van azzal a szürke pólós sráccal a sarokban? Őt nem zárta ki Spencer. Mi van, ha kibúvót keresett, és megtalált magának valakit, akinek a “szerződésük” értelmében nincs kizárva, hogy elmondja? Ááá, kizárt.
Még csak nem is ismeri azt a szürke pólós srácot. És ha Liam nem ismerte, akkor az azt jelentette, hogy új az iskolában, vagyis nagy valószínűséggel Spencer sem ismeri. Ez a gondolkodás totál paranoiássá teszi… és a séta sem segít, mert így csak még több potenciális, diáknak öltözött kiskaput látott útközben. A szekrényénél kellett volna maradnia, odabent kevés a gyanús alak. Nem is értette, mi ez a hirtelen jött aggodalom. Talán egyszerűen csak félt, mert még soha senki nem tudta a bloggal kapcsolatos titkát. Tovább nézegette a szembe jövőket. Robert. Basszus… őt mindketten ismerik, és igaz, hogy új, de akár még… Annyira elmerült a gondolataiban, hogy teljesen elfeledkezett azokról a problémákról, amikkel alapesetben foglalkozni szokott, mégpedig nevezetesen arról, ha valaki a beszélgetés-kezdeményezés eltökélt szándékával közelít felé vészesen. Így csak akkor fogta fel, hogy Robert interakcióba kívánt lépni, mikor már meg is történt.
– Szia! – köszönt Robert, és láthatóan elég kényelmetlenül érezte magát. – Figyelj, ami a legutóbb történt… ne haragudj, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni – tört elő belőle a magyarázkodás, Liam pedig még mindig nem fogta fel a helyzetet, és kapcsolási reakciója alapján talán a vele szemben álló fiú már az értelmi képességeit is megkérdőjelezhette, mire sikerült összeraknia, hogy miről is volt szó.
– Ööö… szia – jutott eszébe legelőször is, hogy köszönni illene. – Én… én sajnálom, hogy nem tudtam… segíteni – próbálta tagolni a szavakat, mert megint eszébe jutott az a rémült helyzet, és a szavak ugyanúgy a torkán akadtak, mint akkor is. Idegen volt neki az a helyzet, nem fogta fel, hogy mi történik. De talán most Robert végre magyarázatot adhat az egészre.
A fiú idegesen körbenézett, mintha azt várta volna, hogy valaki majd jól kihallgatja őket. De aztán némileg megnyugodva pislogott újra Liamre.
– Nem igazán lehet ezen külső szemlélőként segíteni – vont vállat aztán, olyan könnyedséggel, mintha nem is arról a jelenetről beszélne, amikor megszólalni is képtelen volt… – Sajnos ismerem már ezt, szóval nem volt annyira… vészes? – kereste a megfelelő szót. Liam megborzongott, hogy ha AZ nem volt annyira vészes, akkor milyen lehet, amikor igazán gáz a dolog? – Csak tényleg nagyon sajnálom, hogy neked problémát okoztam.
– Nekem úgy tűnt, hogy te nagyobb gázban voltál – felelte Liam, aki még mindig nem értette, hogy beszélhet ennyire lazán a fiú arról a témáról.
Robert most kicsit hosszabb ideig hallgatott, aztán elhúzta a száját, de nem nézett Liam szemébe, ahogy beszélni kezdett.
– Volt már rosszabb is. Ez elég rossz érzés, és olyankor kicsit olyan, mintha benne ragadtál volna egy nagyon rossz pillanatban. De elmúlik. Csak nem mindegy, közben hány ember előtt csinálsz hülyét magadból. – Liam ezzel nagyon tudott azonosulni. Illetve talán Robert kínjának lekicsinylése azt mondani, hogy ő is pont így érez a hadarással, de a maga részéről ezt érezte a leginkább hasonló élménynek. Ha egyszer elkezdődik, nincs belőle menekvés. Egyértelműen nagyon rossz pillanat. És a leginkább az fáj benne, ha több ember előtt égeti magát közben, mint amennyi feltétlenül szükséges lenne.
– Értem – bólintott végül. Olyan lassan, hogy próbálja éreztetni a fiúval, ténylegesen átérzi ezt. – Ha ez számít, én nem hülyének gondoltalak – hihetetlen, hogy ezt a hosszú szót sikerült kimondania –, hanem sokkal inkább csak megijedtem, hogy mi történhetett – és a hadarásmentes sikersorozat töretlen – veled. Mi ez az egész pontosan?
– Pánikroham – adta meg az egyszerű választ Robert. – Ez sajna a legrosszabb helyzetekben, a leglényegtelenebb indokok miatt is kijöhet. Például, ha fáj a fejem, és nincs nálam gyógyszer. Akkor ez külső szemlélőnek annyi, hogy ott megy a hülye, aki bőg, hogy nincs nála aszpirin, ahelyett, hogy kérne. Belülről ez úgy néz ki, hogy szorongok, hogy félek, és tudom, hogy csak kérni kellene, de nem megy, mert egyszerűen csak… – kereste a szavakat. – Nem tudom megmagyarázni, ilyenkor az ember nem gondolkozik logikusan.
– Tudom – felelte Liam. Robert furcsán nézett rá, ő pedig úgy érezte, itt az ideje, hogy elmagyarázza, mit is ért pontosan ez alatt. – Én ugyanígy vagyok a hadrással – mondta, és összehúzta a száját, amiért nem sikerült kimondania még azt sem, hogy mi baja van. – Nálam is ez az egész generálja magát. Hadarok, és emiatt szorongani kezdek, ami miatt még inkább hadarok. Néha teljesen kiakaszt, hogy a leginkább alapvető emberi dologra is képtelen vagyok. Irigylem például, hogy ki tudod mondani, hogy “leg-lényeg-tele-nebb” – ismételte el a Robert által használt szót, amit csak szótagolva volt képes megtenni.
– Ó – pislogott rá meglepetten Robert. – Szerintem amúgy ez nem olyan feltűnő. Mármint mindenkinek beletörik a nyelve néhány szóba, néha a tök rövidekbe is. Ez kívülre feleolyan rossz sincs, mint belülre. Igazából tényleg úgy hangzik, mint az én hülyeségem – merengett el.
– Kivéve, hogy az kívülről is elég para volt – mosolyodott el Liam, próbálva visszatartani a nevetését. Tudta, hogy nem szép dolog ilyenen derülni, de végső soron inkább annak örült, hogy megtalálta a közös hangot a fiúval.
– Jó, oké, ezt elhiszem. Sajnos én nem kívülről szoktam látni, hanem belülről, úgy nem poén – sóhajtott fel Robert, és most nem tűnt olyan gondtalannak. Aztán viszont mintha elgondolkozott volna valamin, mielőtt újra megszólalt volna. – Rájöttem amúgy, hogy honnan ismertem a lányt, aki még ott volt. Együtt járunk írókörre. És tök durva, mert először nem is esett le, hogy ismerem.
– Nem is tudtam, hogy jársz írókörre – húzta össze a szemöldökét Liam. Tipikusan az az ember volt, aki minden beszélgetésben csak megfigyelőként vett részt, így viszont nagyon sok mindent tudott a suliról, ebben a szemöldökráncolásban pedig nagyrészt az vegyült, hogy hitetlenkedett, hogy hogyan nem értesült még erről. Főleg úgy, hogy az írókör ügyeiről még inkább próbált informálódni, mióta… – Nekem egyik ba… – gondolkodott el egy pillanatra, hogy Spencert merheti-e már barátjának hívni, de végül folytatta – rátom ajánlotta, hogy lépjek be, de… nem is tudom.
Robert kis ideig még merengett valamin, aztán a plafont fixírozva szólalt meg ismét:
– Nem tudom, mennyire mondhatom, hogy járok, mert még csak egyszer voltam. De igazából nem rossz. Kevesen vannak, a tanár elég lelkes, a feladatok meg hasznosnak tűnnek. És Kitty eldumálja az órát, szóval szerintem annyira teljesíteni se kell talán, ha az embernek nincs kedve – foglalta össze Robert a tapasztalatait, Liam pedig mérlegelni kezdett, mennyire tetszenek neki a hallottak.
– Jól hallottam, hogy Ethan Flynn is jár? – faggatózott a fiú, bár igazából inkább arra próbált csak rájönni, hogy Robert hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy azzal az Ethannel jár közös órára, aki már első napján a padlóra küldte.
– Ja – grimaszolt Robert. – De nem volt gáz amúgy. Ha választhatok, hogy közös írókör, gyepálás vagy a húgom a suliban… akkor messze a Flynn-nel közös írókör nyer.
– Hogy jött ide a “húgod a suliban”? – csodálkozott Liam, mert ez az esemény viszont teljesen kikerülte a látókörét.
Robert nem igazán volt elragadtatva a gondolattól, hogy erről beszéljen, szóval csak lemondóan legyintett.
– Maradjunk annyiban, hogy a húgom szeretett volna besegíteni az égetésembe, mert biztos úgy gondolta, egyedül nem vagyok elég hatékony. – Liam továbbra is értetlenül nézett, és már pont készült rákérdezni a részletekre, mikor megszólalt a csengő. Észre sem vette, hogy eltelt az egész szünet, és mire észbe kapott, Robert már köszönt is el. Liam azt érezte, hogy most először nem ő örült legjobban a beszélgetést lezáró fémrikoltásnak.

29. Variációk románcra

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal!

Ezeket olvastad már?

7
Hozzászólás

avatar
3 Hozzászólás
4 Válasz
2 Követő
 
Legtöbbször megválaszolt komment
Legtöbbször értékelt komment
4 Hozzászólók
MattGregoretta SamsaRubyNiki Legutóbbi hozzászólók
  Feliratkozás  
Visszajelzés
Gregoretta Samsa
Tag

Tetszett. 🙂
Adrian – Hajh’, a félreértések… Persze, érthető, miért gondolja azt, hogy Kitty vissza akarna kerülni a főszerkesztői székbe. Mindketten látják, hogy a fiúnak van még hová fejlődnie, ezért is akar a lány segíteni.
Jó látni, hogy Liam fokozatosan megnyílik, jó hatással volt rá a Spencerrel való beszélgetés a tanév elején. Meg, talán mintha kevésbé is hadarna?

Ruby
Szerkesztő

Kitty egyébként nem volt főszerkesztő, csak úgy volt, hogy majd lesz. 🙂 Azt viszont sajnos el kell ismernünk, hogy ő nem az a babusgatós típus, nem úgy szeret és segít, így szegény Adriannek esélye sincs felismerni a cselekedetei mögött a jószándékot. 😀
Liam pedig egyre ügyesebb, én is így látom. 🙂
Köszönjük a kitartó olvasást és kommentálást!

Gregoretta Samsa
Tag

“Kitty egyébként nem volt főszerkesztő, csak úgy volt, hogy majd lesz.” – Jaa, értem! Úgy rémlett, hogy Adrian előtt ő volt, de ezek szerint elnéztem valamit. Köszi a pontosítást. 🙂

Niki
Tag

Nekem is tetszett 🙂 Liam része is 🙂

Ruby
Szerkesztő

Ennek nagyon örülünk! Liam szerintem tök cuki. 😀

Gregoretta Samsa
Tag

Na, sikerült most már likeolni is 😀
Talán valami szerverprobléma lehetett az emoticonoknál, mert napokig nem tudta betölteni őket, legalábbis nálam biztos, nem.

Matt
Admin

A fórum egyik hibájának köszönhetően megoldottam és szerintem megjavulhatott az értékelés is. 😀