Tintavér

Tintavér – 79. Új fejezet

Liam

Sok minden változott az életében, mióta Spencert megismerte. És most, hogy a fiú már nem volt a képben, nem akarta, hogy visszaessen abba az állapotba, amiben évekig tengődött előtte. Épp ezért vette rá magát arra, hogy az egészen eddig felbontatlan klubmeghívó borítékját kinyissa.
Most pedig itt állt a Borostyán Liga termének ajtaja előtt, kezében a kitöltött jelentkezési lappal. A papír kissé meggyűrődött a tenyeréről átragadt izzadságcseppek nyomán, de remélte, hogy ebből nem lesz probléma. Bár tudta, hogy ez egy elég megalapozatlan gondolat, hiszen a Liga pont a tökéletességről szólt. Tökéletes családok tökéletesen elkényeztetett gyermekei társalogtak épp fennkölten az ajtó túloldalán. Liamnek pedig fogalma sem volt, mit keresett ott egyáltalán.
De akárhogy is, a kör meghívót küldött neki. Ami azt jelenti, hogy szívesen látnák a társaságukban. Viszont a kitűnő tanulmányi eredményét leszámítva messze állt a tökéletességtől. A családjáról nem is beszélve. Mégis, a meghívó alapján úgy érezte, befogadnák őt ide.
Bátortalanul kopogott, mire a bentről kiszűrődő félhangos morajlás megakadt egy pillanatra. Aztán léptek hallatszottak. Kimért, elegáns lépések, mintha az illető finoman átkeringőzne a termen, hogy ajtót nyithasson.
– Segíthetek valamiben? – dugta ki fejét óvatosan egy zakóba öltözött fiú. Éppenhogy csak résnyire volt nyitva az ajtó, mintha a mennyország kapuját őrizné, hogy nehogy bejuthasson bárki, aki nem méltó rá, sőt, még csak a látványt se szippanthassa magába. Liam a másik felé emelte a kitöltött jelentkezési lapot, amit az elegáns fiú tüzetesen nézegetni kezdett.
– Charles Brighton vagyok, de szólíts csak Charlie-nak – nyújtotta kezét a szőke fiú felé. – Én vagyok a Borostyán Liga vezetője – tette hozzá.
– Liam Walters – rázta meg a kezét.

– Igen, láttam a papírodon – intette le őt Charlie. – Kerülj beljebb – mondta azzal a modorossággal, amit az ember csak akkor ér el, ha gyerekkora óta ezt nevelik belé. Liam megszeppenve lépett be a terembe, ahol a körvezetőn túl még további öt tanuló ült az elszórt fotelekben. Alaposan végigmérte őket, talán kicsit udvariatlanul is, és megállapította, hogy bár egyikük sem olyan elegáns, mint Charlie, az átlag diákok közül bizonyára kitűntek volna az inggel-blúzzal-bársonynadrággal.
– Ő itt Liam, aki bő egy hónapnyi tétovázás után végre úgy határozott, hogy csatlakozik köreinkhez – mutatta be az újonnan érkezőt Charlie jókora passzív-agresszióba csomagolva, amitől Liam felettébb kellemetlenül érezte magát. Aztán arra gondolt, ha a vezető tudná, hogy miket írt a blogjára a körről, bizonyára még durvábban kezelné őt. Még akár káromkodott is volna. Vagy azt azért nem. Charlie bizonyára még soha életében nem káromkodott.
– Ők pedig Lizzie, Bridget, Collin, Max és Logan – mutatott körbe a többieken Charlie, akik egy visszafogott hellóval köszöntötték az új tagot. Úgy tűnt, egyedül Charles van a helyzet magaslatán a jelenlévők közül, amitől Liam kissé megnyugodott.
– Foglalj helyet – mutatott az egyik fotel irányába a körvezető, és csak akkor folytatta, mikor Liam kényelmesen elhelyezkedett.
– Mennyire ismered a Borostyán Ligát? – kérdezte aztán. Liam számára csak a minden év elején közzétett működési összefoglaló nyújtott támpontot ebben a témában, amit csak korlátozott ideig lehetett látni minden alkalommal, mert egy-két napon belül már csak hűlt helye volt a kiírásnak. Azt rebesgették, azért, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe senkinek jelentkezni. Ennek megfelelően a jelentkezési lap még rövidebb ideig került ki a hirdetőtáblára. Az is valószínűleg csak a mindenkori igazgató parancsára. Ha a Borostyán Ligán múlik, még csak ki sem nyomtatják azt a papírt.
Igazából csak papír- és tintapazarlás volt az egész, hiszen soha, senki nem jelentkezett. Mindenki tisztában volt vele, hogy ez a klub meghívásos alapon működik. Így pedig kizárólag azok lehettek képben a klubbal kapcsolatban, akik a tagjai voltak. Liam tehát mondhatta volna, hogy ismeri a kört, de az nagyon nagy túlzás lett volna.
– Csak kívülállóként hallottam róla eddig, de érdeklne, hogy ti hogyan látjátok – mondta szerényen, és kissé kínosan érezte magát, mert látta, hogy Charlie megrezzent, mikor elhadart egy szót.
– Nos, a közvélekedéssel szemben ez a klub nem a sznobizmusról szól – tért rá rögtön a lényegre. – Ez a klub az iskola kiemelkedő tanulóit gyűjti össze, és lényegében különböző versenyekre készülünk közösen – magyarázta. Hát igen, erre a működési célkitűzésre már nagyobb valószínűséggel bólint rá az igazgató, mint arra, hogy összeülnek egy terembe sznoboskodni. – Próbálunk minél több felvételi pontot szerezni, hogy bejuthassunk a nevesebb egyetemekre. Innen is jön a kör neve.
Borostyán Liga. Hát persze. A kiemelkedő, és neves egyetemek gyűjtőneve ez a kifejezés. Liam pedig egész eddig úgy értelmezte, hogy a tagok saját maguk szerint olyan előkelők, mint az egyező névvel fémjelzett intézmények.
– Értem – bólintott. – Milyen versnyekről van szó? – kérdezte, Charlie pedig ismét megrezzent a hadarásra felfigyelve.
– Tanulmányi versenyek, de bármilyen olyan készség szóba jöhet, amelyet az iskolai szakkörök tagjaként elsajátíthat az ember – magyarázta a körvezető. Erről Liamnek rögtön az írókör jutott eszébe. Arról pedig Bradley. Arról pedig az, hogy Charlie szókincse és kifejezésmódja Bradley-ével vetekszik. Csak neki kicsit önteltebb a stílusa, mint tanárának.
– Így lényegében a kör egyik alapelvárása, hogy a tagok részt vegyenek olyan klubok életében is, amelyek alkalmasak lehetnek a versenyzésre – folytatta Charlie. – Max például az úszócsapat tagja, Logan boxol, Lizzie és Bridget a tudományos körre jár még, Collin pedig vitakörös – mutatta be a csapat tagjait erről az oldalukról is. – És természetesen mind kitűnő tanulók – tette hozzá halvány mosollyal. – Jómagam pedig hegedűn játszom az iskolai zenekarban, és más zenekarokban – egészítette ki végül szerényen. Bár az egoizmus minden szavából sütött. De hé, legalább nem önmagával kezdte a felsorolást.
– Én egyedül az írókörre járok – jegyezte meg félhangosan Liam. Fogalma sem volt, azzal mennyire tudna versenyezni. Legfeljebb pályázaton tudott volna részt venni, bár valahogy úgy érezte, hogy Charlie számára az nem lenne elég jó.
– Nos, akkor lehet, hogy érdemes lenne egy másik körbe is belépned – erősített rá a vezető is Liam feltételezéseire. – A klub gyűléseinek nagy része egyébként azzal telik, hogy kölcsönösen tágítjuk egymás ismereteit, személyes beszélgetések formájában, szóval javaslom, ismerkedj a többiekkel, és próbáld meg kitalálni, kinek a köréhez kívánsz csatlakozni – javasolta behízelgő mosollyal, amiről Liam pontosan tudta, hogy ha nem ez lenne az első napja itt, hanem már veteránnak számítana, akkor mosoly helyett most keresztülnyársalná őt a tekintetével legszívesebben. Charlie minden egyes megszólalásával azt sugallta neki, hogy nincs itt helye, és csak megzavarja a jól összeszokott kört. Bár az is lehet, hogy Liam erős előítéletei miatt gondolta csak ezt róla. Elvégre meghívót küldtek neki. Szóval akarták, hogy jöjjön. De lehet megsértette őket azzal, hogy nem reagált azonnal?
– Liam, mi lenne, ha Collinnal kezdenéd? – intett az említett fiú felé, mikor már a társaságban mindenki párbeszédbe elegyedett valakivel, Liam pedig továbbra is ott ült foteljében magatehetetlenül. Természetesen a könnyen jött felajánlásra bólintott, és máris elindult Collin felé.
– Szia – köszönt neki a vörös hajú fiú barátságosan.
– Szia – köszönt vissza Liam is, miközben vadul próbálta felidézni, mit is mondott Charlie, Collin melyik körbe jár még ezen kívül.
– Vitakör – emlékeztette Collin, ráérezve, miről is elmélkedhet a másik. – Illetve színjátszó. De Charlie arról is azt mondta, hogy versenyképtelen. És a vitakör állt hozzá a legközelebb – magyarázta a fiú.
– Értem – bólintott Liam, akitől mindkettő elég messze állt, így nem sok reményt fűzött hozzá, hogy Collin bármelyik szakkörét válassza.
– Miért szeretnél most hirtelen csatlakozni a Borostyán Ligához? – szegezte neki a kérdést. – Spencer miatt? – tapogatózott, illetve taposott bele pontosan a helyes válaszba. De Liam csak bátortalanul biccentett.
– Hát, ha azt hiszed, hogy itt barátpótlékokat találsz, akkor eléggé rossz ajtón kopogtattál – vélekedett a vörös hajú.
– Nem azért jöttem. Hanem mert biznyítani akrok a szüleimnek – erősködött Liam, bár tudta, hogy Collin feltételezései nagyrészt helytállók.
– Hát, ennek örülök. Mert Charlie nem a barátod – ismételte meg lényegileg ugyanazt, amit előbb mondott. – Hiszen pont azért küldött hozzám. Alias a vitakörhöz. Mert hadarsz – mutatott rá.
– Akkor miért ebben szeretne versnyeztetni? – Próbált ügyelni a hadarás elkerülésére, de képtelen volt kimondani ezt a szót. Ember egyáltalán az, aki ki tudja mondani?
– Nem feltétlen versenyeztetni akar ezzel. Csak azt, hogy fejlődj. Charlie ilyen. Ha valahol gyengeséget lát, megpróbálja kiirtani. Szóval téged vitakörre küldene, hogy legyőzd a hadarást – magyarázta. Liamnek pedig furcsa módon tetszett, amit hallott. Igaz, félt is, de a hadarástól mentes Liam képe kifejezetten felvillanyozta.
– Igazából nem is hiszem, hogy sok választási lehetőséged lenne. Charlie azt akarja, hogy a vitakörhöz csatlakozz. Nem egy barátságos alkat, de segít jobbá válnod – foglalta össze Collin, és Liam egy pillanat erejéig elbizonytalanodott, hogy ez most az igazság, vagy csak Collin díjnyertes védőbeszéde, hogy rávegye a vitakör tagságára. De aztán, mikor Collin hátradőlt foteljében, jelezve, hogy befejezte mondandóját, Charlie hirtelen felpattant – illetve felállt a székéből, sokkal elegánsabban és kimértebben, mint azt a „felpattant” kifejezhetné –, és Liam felé nézett, majd a többiekre.
– Köszönöm, hogy ma is eljöttetek a gyűlésre – mérte végig egyesével a jelenlévőket. – Remélem, Liam, sikerült választanod magadnak egy klubot, amihez csatlakozhatsz – küldött felé bátorító mosolyt. De Liam számára ez valami hátborzongató jelként jött le. Tudta, hogy nincs választása. Hiszen Collin elmondta.
– A vitakört választom – nyögte ki, Charlie pedig elégedetten elmosolyodott.
– Hát, akkor további szép napot mindenkinek – búcsúzott a körvezető, mire mindenki összeszedte a hátizsákját, és távozott. Kifejezetten furcsa társaság volt. És a furcsával ezúttal Liam az ellenszenvest tette volna egyenlővé.
Mikor tápászkodott felfelé a fotelből, észrevette, hogy Collin még mindig a táskájával szöszöl nem sokkal arrébb.
– Miért mondtad el, amit mondtál? – vonta kérdőre a fiút, hiszen úgy érezte, a háta mögött kibeszélte Charlie-t. Bár az is lehet, hogy Charlie kérte meg, hogy tegyen így. De Liam inkább úgy érezte, Collin sem szívleli a körvezetőt.
– Hogy képben legyél, és fel tudj készülni arra, ami rád vár – mondta félvállról Collin, meg sem fordulva a táskájától, hogy Liam szemébe nézhessen. A szőke hajú srác kicsit kínosan érezte magát, hogy Collin hátának kell beszélnie.
– Köszönöm – hálálkodott Liam, bár nem tudta volna megfogalmazni, miért.
– Nézd, Charlie lehet, hogy kemény, de csak jót akar – kezdte mentegetni őt Collin. – Olyan szempontból pedig jó kört választottál, hogy itt mindenkit hidegen hagy, ami az iskola többi részében történik – folytatta. – A spenceres ügyre gondolok – tette hozzá, miután Liam hosszabb ideig nem reagált semmit. Pedig pontosan tudta, hogy erről van szó.
– Gondoltam – jegyezte meg halkan a fiú tarkójának.
– Akárhogy is, én egész jól tudom, min mész most keresztül – mondta aztán Collin. Liam ezt azonban kifejezetten kétkedéssel fogadta.
– Én is azért léptem be, mert Spencer kihasznált engem, és jobbnak akartam érezni magam nála – fordult meg, hogy a drámai kijelentés alatt már felvehesse a szemkontaktust Liammel. És az összhatás elérte a célját. Liam értetlenül állt a hirtelen fordulat előtt, amire azonban nem kapott magyarázatot, mert Collin végre befejezte a pakolászást, és távozott a teremből. Charlie-nak nem volt igaza. Ezzel a drámai viselkedéssel Collin nyugodtan mehetett volna színjátszós versenyekre.
– Remélem, nem akarsz elkésni az órádról – jelent meg ekkor az ajtóban Charlie, aki valószínűleg észrevette, hogy egyedül Liam nem jött még ki a teremből. Liam összerezzent, majd egy szó nélkül távozott. Azt azonban még hallotta, ahogy kattan a zár a terem ajtaján, majd Charlie zsebre teszi a kulcsot.
Senki nem mehetett be abba a terembe, és senki sem tudta, mi történik odabent, mit művelhetnek ezek a sznobok. Liam most már sejtette az első betekintés után. És ez a szigorú bezárás egészen párhuzamban volt a tagokkal. Valószínűleg mindannyian a hibáikat próbálják elzárni a tökéletes maszkjuk mögé.


Morgan

A lenyugvó nap sugarai narancsszínű mintákat rajzoltak az ágy fölötti falra. Morgan befelé fordulva feküdt az ágyán, és ezeket a sávokat számolgatta. Túl volt már egy kiadós, veszekedés utáni síráson, ami kezdett mindennapossá válni, mióta kiderült otthon a projektteremben végzett pusztítása. Most az a fáradt nyugalom szállta meg, amikor az embert már szinte egyáltalán nem érdekli, mi vár rá. Kirúgják az iskolából? Nagy cucc. Örök szobafogság? Azt is túléli. Talán még jobb is lesz, mint nap, mint nap szembenézni azzal a sok idiótával, akik csak a vérét szívják.
Egyvalami nem hagyta azonban nyugodni, ez pedig Gil volt. Jó ideje körülötte forogtak gondolatai. Hamarosan ő is megtudja, mi történt, hiszen ha nem lenne AV klubos, akkor sem maradhatna titok előtte sokáig. Az iskola pletykahálózata kiválóan működött. Borzalmasan érezte magát, ha arra gondolt, mit lesz a fiú reakciója. Gyűlölni fogja, az tuti. Magzatpózba gömbölyödött, és előkotorta telefonján az utolsó közös képeket. A Hideg Burkolóban pózolgattak összeölelkezve néhány óriási szendvics felett. Olyan hihetetlen volt, hogy mindez csak két hónapja történt. Akkor még nem tudta megbecsülni, milyen az, ha van az embernek egy igazi barátja. Most leküzdhetetlen vágyat érzett rá, hogy még egyszer beszélhessen vele. Arra gondolt, Gil megérdemelné, hogy tőle tudja meg az igazságot. Nyilván akkor is csalódna benne, de legalább nem egy Rose-féle erősen túljátszott, gúnyos beszámolóból kell összeraknia a képet.
Beszélnem kell veled. Nagyon fontos lenne.” – pötyögte be az SMS-t, és ujjai megremegtek, mielőtt elküldte volna. Lehet, hogy nem is fog válaszolni. Akkor pedig jobb lenne, ha ez soha nem derülne ki, és inkább törölné az egész üzenetet. Még egy elutasítás nagyon rosszulesett volna mostani hangulatában. Végül erőt vett magán, és rányomott a küldés gombra. Csodák csodájára fél perc után meg is érkezett a válasz.
Miről van szó? Nem igazán alkalmas.” – Csak így, szűkszavúan. De legalább válaszolt, amivel már így is túlszárnyalta Morgan reményeit. Szinte hallotta a hangját, ahogyan felolvasta a szavakat. Hihetetlen, pár sor mekkora örömet tud okozni, ha azok a megfelelő személytől érkeznek.
Fontos. Tudsz jönni a parkba 7-kor?” – kockáztatta meg a kérdést. Nem számított túlzott lelkesedésre, hiszen az előző üzenetből világosan sütött, hogy barátja(?) nem vágyik a társaságára.
Nem lehet írásban?” – próbálkozott a fiú. Ennél egyértelműbben nem is adhatta volna tudtára ellenérzéseit. Hát már a látványát sem tudta elviselni. Egy pillanatig eszébe jutott, talán hagynia kellene az egészet, de ez volt talán az utolsó esélye, hogy beszéljen vele. Nem hagyhatta veszni.
Személyesen kell. Kérlek, gyere el.” – győzködte elkeseredetten. Még soha nem kellett könyörögnie azért, hogy lássa. Gil mindig készenlétben állt, és kapható volt bármire. Mozira, hamburgerezésre, együtt tanulásra. Most meg egy nyomorult sétára sem volt képes a parkig, ami kb. száz méterre volt a lakásuktól.
Oké” – törődött bele a fiú a másik oldalon. Nem is írt többet.
Morgan felkapta kabátját, és megigazgatta haját a tükörben. Korábban nem tett ilyet, de most fontos volt, hogyan marad meg Gil emlékeiben. Már sötétedett, így csak a házból kiosonni volt nehézkes, attól nem kellett tartania, hogy az anyja kiszúrja őt a kertben lopakodva. Az utcára kiérve pedig megállíthatatlan volt. Szinte repült a parkig. Gil már ott várta az egyik lámpa sápadt fényébe burkolózva, mint egy jégszobor. Amikor távolról megpillantotta, torkában kezdett dobogni a szíve, és lelassította lépteit. Rájött, hogy fogalma sincs, hogy mondja el neki, amiért idehívta.
– Szia – köszöntötte a fiút fojtott hangon, amikor odaért hozzá. Gil csak rezzenéstelen arccal nézte őt. Nagyon komolynak és tartózkodónak tűnt.
– Szia – szólalt meg végül ő is. – Bemegyünk? – kérdezte, és a lány bólintását látva el is indult a széles sétálóúton a lassan sötétbe boruló fák között.
Egymás mellett haladtak, de egy kívülálló talán észre sem vette volna, hogy együtt vannak, akkora volt a távolság közöttük. Morgan hiába próbált szorosan mellé kerülni, hogy beszélgetni tudjanak, Gil ösztönösen reagált mindig mozdulatára, és távolodott tőle. Végül a lány megelégelte, hogy kergetnie kell őt – egy határozott mozdulattal mellélépett, belekarolt, és nem engedte el. A fiú teste megdermedt, de nem adta más jelét, hogy egyáltalán észrevette, mi történt. Csak lépkedett tovább, zsebébe süllyesztett kezekkel.
– Azt hittem, beteg vagy. Nem voltál suliban – törte meg végül a csendet érzelemmentes hangon.
Ahá. Szóval dacára ennek a hűvös viselkedésnek, mégis figyelt rá legalább annyira, hogy tudja, hiányzott. Ez egy apró diadal volt a lány számára. El is fonnyadt azonban azonnal, ahogy eszébe jutott, beszámolója után Gilt már talán az sem fogja érdekelni, ha eltűnik az iskolából. Csak még szorosabban fonta körül karját, és töprengve haladt tovább mellette.
– A Halloween estéről akartam beszélni – tért rá nagy nehezen találkozásuk okára. Jóságos ég, hogy ez mennyire nem egyszerű. Gil érdeklődve fordult felé, ami még inkább megnehezítette dolgát. – Tettem valamit, amit biztosan el fog mesélni más is, de azt akartam, hogy tőlem is halld. Aznap… teljesen… nem voltam önmagam – kereste a szavakat. – Volt valami a bóléban, és…
– Morgan, már tudom – szakította félbe Gil. Most már álltak az út közepén, egymással szemben, hogy teljes figyelmüket egymásnak szentelhessék.
– Tudod…? – rökönyödött meg a lány.
– Igen, Cassy elmondta. Reméltem, hogy erről akarsz beszélni – közölte, és pillantása már egyáltalán nem volt olyan rideg, mint eleinte. Mintha megkönnyebbült volna. Most, hogy végre összefonódott tekintetük, Gil már le sem vette róla szemét, ami kezdte nagyon zavarba hozni Morgant. Azt sem értette, hogyan lehetséges, hogy tudja, mégis hajlandó volt eljönni erre a találkára.
– És… nem is haragszol? – tette fel a kérdést tétovázva.
– Nem, én nem… – akadt meg a srác a mondat közepén, miközben a fejét rázva apró mosolyra rándult szája. Ez már önmagában is elég volt ahhoz, hogy a lány hálásan pislogjon rá örömében. – Csak nem tudom, miért. Érted, nekem teljesen bejön, hogy két lány egymásnak esik miattam, kinek nem? – mosolya pimasz vigyorrá szélesedett. – De te világosan a tudtomra adtad, hogy nem érdekellek. Sőt… – felhősödött el arca, és megmagyaráznia sem kellett, hogy az ominózus takarítószertáras jelenet rémlett fel emlékeiben. – Úgyhogy nem akartam magamnak semmit belemagyarázni.
Morgan most már pontosan tudta, hányadán állnak. Szó sem volt a Spencer-ügyről, Gil kettejükről akart beszélni. Ez a fejlemény, ha lehet, még jobban megrémisztette. Halloween óta egészen más foglalta le gondolatait, mint annak elemzése, milyen érzelmeket váltott ki belőle, amikor egy másik lánnyal látta barátját. Most viszont elemi erővel tört rá az a féltékenység, amit akkor érzett. Lehajtotta a fejét. Érezte, hogy kapcsolatuknak ezt a részét is rendezniük kellene, ha már két hónapja csak kerülgetik egymást, és próbálnak olvasni a másik gondolataiban. Nem csak a srác volt a hibás, ezt ő is jól tudta. Neki ott volt Wes, ennek ellenére mégis úgy viselkedett, mintha Gil is az övé lett volna. Felpillantott rá – a fiú várakozón nézte őt meleg tekintetével. Olyan nehéz volt lemondani róla. Valójában nem is értette saját magát, mi fűzi hozzá ilyen erősen, miután hét évig eszébe sem jutott másképp, csak egy lökött barátként. Akkor kezdett rá először úgy gondolni, amikor megsejtette, hogy a fiú többet érez iránta. De ennek véget kellett vetnie. Kegyetlenség volt őt folyton hitegetnie.
– Nem akartalak megbántani – kezdte remegő hangon, de szilárdan elhatározta, hogy félrebeszélés nélkül kiönti a lelkét. Azért az elrohanásért tartozott egy bocsánatkéréssel. – Sajnálom. Nem voltam veled őszinte. Pedig te mindig mellettem álltál, én pedig… én nem voltam jó barát – ismerte fel, ami önmagát is meglepte. Mennyi csajos hisztit, undokoskodást, pasik utáni nyálcsorgatást kellett végighallgatnia a srácnak? De mindig próbált neki segíteni. Ezzel szemben ő csakis azt nézte, mi a jó saját magának. Ezek között pedig nem szerepelt az, hogy Gil más barátokat is szerezzen rajta kívül, vagy esetleg beleszeressen valaki másba. – Amikor Cassyt megismerted, az rettenetesen rossz volt. Nagyon féltékeny voltam – nyögte ki. A srác közönyös arcáról leolvadt egy réteg, és ismét az a sebezhetőség ült ki rá, mint akkor a raktárban.
– Semmi okod nem volt rá – suttogta rekedten.
– De igen, volt – pirított rá Morgan, ahogy emlékeiben megelevenedtek az év eleji történések. – Én nem kerestem új barátokat, nekem te voltál a tökéletes. De te behoztál egy másik lányt a képbe, hát hogy ne hinném azt, hogy engem akarsz lecserélni? És ha nem is akartál eleinte, az a kis liba teljesen rád van állva, mindenképp kitúrt volna engem a képből – szorította össze ajkait dacosan, és bár eleinte magát okolta, most már úgy érezte, vastagon van Gil rovásán is, amiért ide jutottak.
– Nem gondolod, hogy ahhoz nekem is lett volna pár szavam? – húzta fel egyik szemöldökét a srác.
– Nem, mert te mindig töketlen voltál – folytatta tovább a túlzott őszintéségi rohamot a lány. – Nekem sem mondtál el soha semmit konkrétan, hanem azt vártad, hogy kitaláljam, és aztán én voltam a hibás, ha nem sikerült. Azért van a szád, hogy használd!
– Ó, fogd már be, te lüke – szakadt ki Gilből egy türelmetlen sóhaj, miközben megragadta őt, és magához húzta, hogy a következő másodpercben ajkai szorosan a lányéra tapadjanak.
Most nem volt idő pánikra, hiszen mire Morgan észrevette, mi történik vele, Gil már olyan szenvedéllyel csókolta, hogy minden porcikája bizsergni kezdett. El akarta lökni magától, de kezei nem engedelmeskedtek, és ahelyett, hogy erőt fejtettek volna ki, csak finoman rásimultak a fiú vállára.
– Akarod, hogy abbahagyjam? – távolodott el tőle Gil pár centire, homlokához érintve homlokát, mikor észrevette, milyen bénultan omlik el a lány a karjaiban.
Akarta. Valami mégis megakadályozta, hogy kipréselje magából a választ. Gil leheletével finoman melegítette bőrét, és olyan szaporán lélegzett, mintha idáig rohant volna. Mutató- és hüvelykujja között a lány pár fürtjét morzsolgatta, és úgy tűnt, nagy erejébe kerül, hogy visszafogja magát. Morgan véget vethetett volna ennek az egésznek egyetlen szavával, de a csók és a fiú közelsége úgy hatott rá, mint még senki és semmi. Lassan feljebb csúsztatta kezét, végigsimította Gil arcát, és a halántékát kezdte cirógatni. Majd – bátortalanul – közelebb hajolt hozzá, és ajkai közé zárva Gil alsó ajkát megpróbálta őt visszacsókolni. Tudta, hogy béna lehet, hiszen ez volt az első, de nem érdekelte. Most már biztosan tudta, hogy Gil szereti őt, és ezen nem fog változtatni semmi.

80. Lehetőségek

4 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Gregoretta
5 évvel ezelőtt

Ez a Borostyán Liga elég furcsa egy valami. Nekem eddig nem szimpatikusak. Annyira megszállottjai a tökéletességnek, a fejlődésnek. Sosem értettem, hogy az ilyen elit emberek, akik éjjel-nappal tanulnak és fejlesztik magukat, hogy lehet, hogy soha nem fáradnak ki. 😀 Az egyetlen dolog, ami pozitív velük kapcsolatban, hogy Charlie igyekszik arra ösztönözni a tagokat, hogy leküzdjék a hibáikat, mint Liam a hadarást. De egy kis ellenérzésem is van ezzel kapcsolatban, mert, ha Liam belépne a vitakörbe, eléggé frusztrált lenne. Nem bírja a szereplést. De, ha visszaemlékszik arra az írókörös projektre, amiben Spencerrel együtt dolgoztak, amikor felolvasta az írását a videóhoz, talán… Tovább »

TimMac
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  Gregoretta

Hát igen, a Borostyán Liga elég furcsa közeg, Liam számára is kifejezetten, de meglátjuk még, mi lesz velük kapcsolatban. Azzal kapcsolatban pedig, hogy miért nem fáradnak ki soha, lehet még teszünk egy gyors kitérőt, mert a kérdéseddel ihletet adtál 😀 Én nem teljesen értek egyet azzal, hogy jó dolog, hogy Charlie le akarja küzdetni az emberekkel a hibáikat, mert meglehetősen gyors és drasztikus változásokat vár el, és igen, Liam számára nem lenne túl kellemes ez a dolog. Ami pedig Morgant és Gilt illeti: hát igen, csak Morgant tudom idézni, nem tudja a másik kitalálni, mire gondolsz, azért van a szád,… Tovább »

Ruby
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  TimMac

Charlie-val és jobbító szándékával kapcsolatban idepofátlankodnék: éppen ezek az elvárások azok, amik megfojtják sokszor az elitebb embereket – vagy azokat, akik kényszert éreznek rá, hogy azok legyenek.

Gregoretta
5 évvel ezelőtt
Válasz neki:  TimMac

“Én nem teljesen értek egyet azzal, hogy jó dolog, hogy Charlie le akarja küzdetni az emberekkel a hibáikat, mert meglehetősen gyors és drasztikus változásokat vár el, és igen, Liam számára nem lenne túl kellemes ez a dolog.”

Igen, én is valahogy így vagyok vele. Az jó dolog, hogy szembe kell néznünk a gyengeségeinkkel, de azért az embereknek vannak korlátai, amit figyelembe kell venni. Szerintem sem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha beledobják szegény srácot a mély vízbe, hogy hadd ússzon, mikor még úszógumival sem megy.