Tintavér – 37. Gyanúba keverve

Robert

Idegesen toporgott az udvaron, és próbálta figyelmen kívül hagyni Kitty értetlenkedő pillantásait. Nem tehetett róla, de ideges volt, több dolog miatt is – és mindegyik visszavezethető volt az anyjuk szülinapjára. Na, nem mintha magát az eseményt tehernek érezte volna, mert erről szó sem volt. Mindig nagyon odafigyeltek arra, hogy megfelelő ajándékot válasszanak, meg kitaláljanak mindig valami kedveskedést a szüleiknek ilyenkor.
A baj inkább akkor kezdődött, amikor tudatosult benne, hogy a partin ott lesz egy volt évfolyamtársa és Kitty is. Kétségbeesetten próbálta titokban tartani a tavasszal történteket, és a családtagjai voltak is olyan jó fejek, hogy hallgattak róla. Viszont abban egyáltalán nem volt biztos, hogy ha egyszer találkoznak, Toby is képes lesz-e befogni, vagy valahogy el fogja szólni magát.
– Azt hittem, jóban vagy vele – jegyezte meg Kitty, aki ezek szerint elunta a néma álldogálást. Az iskola előtt vártak, ahol ugyan az ebédszünetben csak néhányan lézengtek, de Rob így is azon parázott, hogy valaki meglátja majd őket Clarával.
– Jóban is vagyok, csak már így is kettővel többször volt itt, mint kellett volna – morogta, ahogy körbenézett a húga után kutatva.
És meg is volt a másik komoly problémája. Clara volt az, aki megvette az anyjuknak szánt ajándékot, és úgy volt, hogy haza is ő fogja vinni, csak aztán közbe szólt az élet. Vagyis inkább az anyjuk maga, aki pont aznap találta ki, hogy iskola után felveszi a lányát, és elmennek együtt edzeni. Ez egyébként egy jó gondolat volt, mert amikor az anyjuk sportolt, mindig sokkal hatékonyabbnak bizonyult a diétája is. Csak éppen így Clara nem tudta volna észrevétlenül hazacsempészni az ajándékot, és mivel Michael túl messze volt mindkettőjük iskolájától, kizárásos alapon Robnak kellett átvennie a cuccot.
– Vigyázni akart rád – rántotta meg a vállát Kitty. Azt mondta, annyira nem éhes, ezért is jött ki vele a suli elé. – Nem mondom, hogy a megfelelő módszert választotta, de azért azt megnéztem volna, ahogy betipeg és lerendezi Ethant. Csak képzeld el… egy törékeny kiscsaj az egyenruhácskájában jön, lát és befenyít.
– Sokkal jobban tetszene a jelenet, ha a kiscsaj nem a húgom lenne. Mégis ki az, akit a húga akar megvédeni?
– Te – adta meg a logikus választ Kitty, mire Rob fájdalmasan felsóhajtott. Kitty aztán mindig megmondta a tutit, és éppen ezért látta jobbnak ezt-azt elhallgatni előle. Mert mindenkinek volt olyan az életében, amire nem kért kommentárt.
Eddig nem gondolta volna, hogy örülni fog Clara felbukkanásának, de mikor a testvére megjelent, mégis megkönnyebbült egy kissé, mert ez azt is jelentette, hogy nem kellett reagálnia az évfolyamtársa megjegyzésére.
– Megszerezted? – fordult helyette a húga felé, aki komoly arccal bólintott, és elő is rángatott egy kis dobozt a táskájából.
– Itt van.
– Mennyi volt? – kérdezte Rob.
– Ha nem tudnám, hogy anyátok drogügyekkel foglalkozik a bíróságon, most azt mondanám, rutinos díler-függő páros vagytok – meredt rájuk Kitty.
– Lehet, hogy majd rendőr leszek, és be fogok épülni – merengett el Clara.
– Akkor már inkább foglalkozz csempészekkel, hátha összefutsz Han Solóval – javasolta Rob. A testvére látszólag elgondolkozott a lehetőségen, Kitty viszont valami leírhatatlan arcot vágott.
Ismerték már mindketten ezt a képet, mert általában ez volt a válasz arra, ha valami elvetemült Star Wars utalást ejtettek el. És nem csak az évfolyamtársától, hanem nagyon sok nem rajongó ismerősüktől is.
– Mindegy – döntötte el végül Clara, és mintha még mondani szeretett volna valamit, de aztán megakadt. Elnézett valamerre Rob háta mögé, amitől neki az a kényelmetlen érzése támadt, hogy nagyon nem kellene megfordulnia.
Amikor viszont mégis hátranézett, azonnal megértette, kit szuggerált annyira a húga, és automatikusan érintette is meg a lány karját, hogy arrébb tolja.
– Szerintem menj, mielőtt Flynn idejön – morogta neki. – Így is elég morcosnak tűnik.
– Ha bánt… – kezdte Clara, de Kitty felemelte a tenyerét, hogy közbevághasson.
– Te akkor is visszamész a sulidba, mert akármilyen szórakoztató is elképzelni, ahogy megpróbálod leuralni Ethant, Robnak ezzel nem segítesz. Szia – intett neki, aztán nemes egyszerűséggel megindult befelé.
Rob még tanácstalanul összenézett a húgával, aztán inkább Kitty után igyekezett, és némileg megkönnyebbült, hogy letudták az ajándék átadását anélkül, hogy Flynn laposra verte volna őt. Arra még így is kismillió alkalma lesz a tanítás végéig.

Ethan

Az iskola a nagyszünetben egészen úgy festett, mintha háborús övezet lett volna. Lábdobogás, izzadtság és félelem szaga, kiáltások, épp csak a fegyverropogás hiányzott. Ethant nem töltötte el jókedvvel, hogy a folyosó legforgalmasabb pontján kellett várakoznia, de így volt a legnagyobb esélye kiszúrnia azt, akire vadászott.
Ahogy sejtette, a fordulóban egyszercsak felvillant a barna szempár, ami először rászegeződött, majd zavartan cikázni kezdett a folyosó falai és a diákok között. Jenna már épp sarkon fordult volna, mikor Ethan pár gyors lépéssel megelőzte, és útját állta. Másra nem is nagyon volt lehetősége, mert a becsöngetés fémes hangja olyan erővel szólalt meg, hogy minden mást elnyomott. Mire elhallgatott, kiürült körülöttük az átjáró.
– El fogok késni az órámról – szólalt meg feszengve Jenna, de nem próbált meg útjára indulni.
– Mit kerestél írókörön? – szegezte neki Ethan a kérdést, ami azóta is foglalkoztatta. Szerette volna azt hinni, véletlen egybeesés volt, de a lányok viháncolása inkább arra utalt, hogy jelenlétüknek prózaibb oka volt: ő maga.
– Ennek semmi köze hozzád – tagadta Jenna a ki nem mondott vádakat dacosan, de nem túl meggyőzően. Keresztbe font karja azt jelezte, elzárkózik a téma további firtatásától, de még mindig nem mozdult tovább, hogy hátrahagyja Ethant.
– Láttalak a szekrényemnél a héten minden reggel, és ebédszünetben is folyton körülöttem hesszelsz. – Sőt, mintha előző délután a házuk előtt is Jennát és Sidney-t látta volna elsétálni, de ez már olyan betegesnek tűnt, hogy inkább meg sem említette. – Miért vagy a nyomomban? És ne mondd, hogy nem igaz, mert nem vagyok hülye – hajolt hozzá közelebb a nyomaték kedvéért.
Jenna légzése megszaporodott, és a rémülettől kitágult a pupillája. Sütött róla, hogy azon sakkozik, hazudjon, vagy inkább az igazat mondja.
– Oké – ismerte be nehezen. – Csak tudni akartam, hol talállak – tette hozzá lesütött szemmel.
– Minek? – hökkent meg Ethan rosszat sejtve. Az a dolog csak egyszeri volt, ezzel Jennának is tisztában kell lennie, más oka viszont nem lehetett őt keresni.
– Ha tudni akarod, még nem jött meg a havim – közölte vele a lány, és arcán aggodalom suhant át. – Tudni akarom, hol vagy, ha szükségem lenne rád. Mert csak hogy tudd, ha velem valami lesz, te sem fogod megúszni – váltott fenyegetőre hangszíne.
– A mid…? – értetlenkedett először Ethan, annyira nem tudta hova tenni a lány szavait, majd hátratántorodott, mintha ütést kapott volna. Aztán ahogy rekord gyorsasággal visszaidézte az együtt töltött éjszaka eseményeit, emlékezni vélt rá, hogy védekeztek. Annyira sosem vesztette volna el a fejét, hogy kockáztasson – főleg egy olyan lánnyal, akit nem is ismert, és semmit sem jelentett számára.
– Húztam gumit – adta Jenna tudtára. – Szóval ne próbáld meg nekem bemesélni, hogy bármi közöm van hozzá, ha veled lesz „valami” – hangsúlyozta ki az utolsó szót, mert még kimondani is képtelen volt azt a dolgot, amire a lány utalt.
Jenna arca vörös színt öltött, ahogy egy pillanat alatt elfutotta a méreg.
– Mégis mit képzelsz rólam? – esett neki. – Mondtam, hogy te voltál az első – fogta suttogóra a hangját. – Senki mással nem voltam! Szóval csakis a te hibád lehet, ne próbáld magad kihúzni belőle!
– Aha – jegyezte meg gúnyosan a fiú. – És gondolom, erre is olyan tisztán emlékszel, mint arra az éjszakára, amit velem töltöttél.
– Rohadj meg, Ethan – sziszegte oda a lány haragos tekintettel, majd félrelökve őt elrobogott a tanterme irányába.
Ethan a hátát a szekrényeknek vetette, és érezte, hogy a világ forogni kezd körülötte. Miért ne pont vele történjen ilyesmi? Annyi szívás után ez már annyira hihetetlen volt, hogy csak röhögni tudott rajta. Halkan, de fájdalmasan, gyúnyosan. Nem állt készen az apaságra. Az anyja is tizenhat évesen esett vele teherbe, és lám, mi lett belőle? Egy elcseszett lúzer. Jobb lett volna mindenkinek, ha inkább nem hagyják őt megszületni. Minden másképp lenne.
Ahogy megfordult, észrevette, hogy épp Tyler szekrényének támaszkodik – azaz nem is, tévedett. A Springer kölyköt látta belepakolni valamelyik reggel. Clarának igaza volt a drog-ügyben, és a beszélgetés emléke ismét olyan irányba terelte gondolatait, amerre nem kellett volna. Ökölbe szorult a keze, ahogy a pár nappal korábbi jelenet felrémlett előtte.
Aznap épp az első büntetőmunkáját végezte, a folyosót kellett felmosnia. Először hülyének nézte Tylert, amiért a székek aljáról való rágóvakarást választotta, de rövidesen megértette az okát. A gimi aulájában minden szem rászegeződött, ahogyan kecsesnek nem mondható mozdulatokkal dolgoztatni kezdte seprűjét a kövön. Rohadtul megalázó volt. Próbálta kizárni a külvilágot, így történhetett, hogy önkéntelenül is épp a kis párostól pár méterre tért magához, amikor is egy hangot szúrt ki a tömegből, ami csak rémálmaiban járt vissza kísérteni. Clara volt az. Mikor megpillantotta a lányt, a rajta átfutó indulattól majdnem kettétört a felmosófa a kezében, de szerencsére most nem azért érkezett, hogy az idegeire menjen. Legalábbis eleinte úgy tűnt… Aztán a fülébe olyan szavak kezdtek eljutni, mint „drog” és „díler”, közvetlenül az ő nevével egy mondatban. És amit egész világosan ki tudott venni, „szórakoztató, ahogy leuralod Ethant”, vagy valami ilyesmi.
Mostanában egész sikeresnek érezte magát önkontroll ügyben, de erre a jelenetre ismét elkezdett leereszkedni rá a vörös köd. Azt hitte, ezt a témát lezárta végre, minden tőle telhetőt megtett, hogy leszerelje a kiscsajt. Erre idejön röhögni rajta, és pletykákat terjeszteni? A felmosót olyan erővel csapta le maga mellé, hogy pattogni kezdett, másra azonban nem volt lehetősége. Mire a közelükbe ért volna, a trió megbomlott, elvesztette szeme elől őket. Még most is fortyogott belül, és hihetetlenül képmutatónak érezte, ahogyan azok ketten ártatlan ábrázattal cseverésztek az orra előtt írókörön. Oscar-díjas alakítás.
Felrémlett előtte Rob képe, ahogy a balhé alatt szánakozva nézte őt, és elöntötte a düh megalázottságában. Nem volt szüksége egyetlen Springer sajnálatára sem, különösen olyan felsőbbrendű arckifejezéssel társulva, mint amilyen Robé volt, és amit legszíveseben az öklével radírozott volna le képéről. Az ilyen Tyler Brodyknak és Springereknek miért olyan átkozottan patent az élete? Mire fel érzik magukat mindenkinél jobbnak? Teljes erejéből behúzott egyet a szekrényajtóba, ami hangos csattanással görbült meg, éppen a zárnál. Kézfején villámként cikázott át a fájdalom, ő pedig lerogyott a szekrény tövébe, és mellkasához szorította öklét.
Nem a fájdalom volt a legrosszabb, hanem a szégyen. Egyszer megkérdezte az apját, miért vette feleségül az anyját, mikor teherbe esett vele. Kölyök volt ő is, egy ballépésért nem kellett volna egész életében fizetnie. Az apja azt felelte, mindenki hibázik, de egy Flynn soha sem gyáva, hogy elfusson. Kételkedett benne, hogy az örege büszke lenne rá.
Ethan szótlanul egyenesedett fel, hogy megcsodálja művét. Aljasul viselkedett Jennával, pedig a lány sem akarta ezt az egészet, és ő nem passzolhatja le másnak a probléma megoldását. És szánalmas volt bezúzni Springer szekrényét, még akkor is, ha megérdemelte. Szemtől-szemben földre küldeni, az oké. De sunnyogva, hogy soha ne tudja meg, ki volt… szégyellte, hogy megtette.