Gépek Birodalma

Gépek Birodalma – 8. Tragédiára ítélt románc

A következő két napban Lena végig a merevlemezzel volt elfoglalva, másra nem is lehetett rávenni. Csak enni volt még hajlandó, ha elkészítem neki. Illetve néha aludt is, de csak olyan 2-3 órákat. A többit irdatlan mennyiségű kávéval pótolta. Teljesen olyan volt, mint én egyetemista koromban vizsgaidőszak alatt. Úgy tűnt, nagyon fontos volt neki, hogy minél hamarabb megtaláljuk a következő nyomot. Viszont a lakásban elhangzó német nyelvű káromkodások egyre növekvő hangerejéből és gyakoriságából ítélve, nem úgy tűnt, mintha olyan sokat haladt volna előre. Így, egy ponton kénytelen volt feladni.

– Attól tartok, én ehhez már kevés vagyok – jelentette ki a második nap végén, amikor már kezdett lemenni a Nap. – Szükségünk lesz egy nálam tehetségesebb hackerre.
– Légyszi mondd, hogy ezzel egy konkrét személyre gondoltál, és nem csak úgy általában! – vágtam rá.
– Épp próbálok az Intraneten keresni valakit – mondta. – Talán az egyik üzemeltetőt. Valamit csak tudnak, ha képesek működtetni az egész rendszert, úgy, hogy a Birodalom még csak nem is tudja. Ó, igen! És jött is egy jelentkező!
– Akkor, haladunk? – kérdeztem reménykedve.
– Naná! Adott is meg egy címet az illető. Azt mondta, menjünk oda ma este 8 után.

– Akkor lassan szedjük össze magunkat és menjünk! – ujjongtam.
– Épp javasolni akartam én is. Hmm, nem épp a legjobb környéken van a cím, de remélhetőleg nem fog arra járni a Birodalom se…

***

Pont nyolc után oda is értünk a megadott címre. Lena mondta, hogy nem egy jó környéken van, de azt konkrétan nem, hogy a piroslámpás negyedbe kell mennünk!
– Ez egy sztriptízbár! – akadtam ki.
– Igen, nekem is feltűnt – vágta rá Lena semleges hangon.
– De… miért vagyunk egy sztriptízbárban? – folytattam.
– Ezt a címet adta meg a kontaktunk. Különben is, nem néztél régi titkos ügynökös filmeket? Minden nyomozás, akármi is a végső célja, egy ponton el fog vinni egy sztriptízbárba. Szerintem ugyanolyan alapon működik, mint az ógörög eposzokban az alvilági látogatások.
– De… te most tudtad, hogy ide jövünk?
– Nem, de bármi lehetséges.

– Meg különben is – folytatta Lena. – Csak azért, mert nagyjából cölibátusban élek, csak jó nézelődni nekem is néha.
– Akkor, jól tippeltem, hogy a nőkhöz vonzódsz? – kérdeztem kissé reménykedve. Úgy legalább lehet egy valamennyi esélyem.
– Nem kizárólagosan, de első sorban igen. Azt hiszem, a nőket preferálom.

Lena elindult a bárpult felé. Én legszívesebben kirohantam volna, de nem akartam egyedül se lenni ezen a környéken, úgyhogy inkább mentem utána. Közben meglehetősen kellemetlenül éreztem magam. Nem is a táncosnők alulöltözöttsége zavart, hanem sokkal inkább az őket bambán nyáladzva bámuló disznók. Mintha csupán egy darab húst néznének. Velük egy légtérben én sem éreztem magam túl nagy biztonságban. Még jó, hogy legalább Lena velem volt.
– Mit adhatok? – kérdezte a pultos Lenára nézve.
– Szia, Verenát keresem – felelte a társam.
– Kit?

– Verenát! – ismételte meg Lena. – Vagy Chastity, vagy amilyen művésznevet épp használ.
– Ja, Chastity! – eszmélt rá a pultos. – Foglaljatok helyet, majd mondom neki, hogy kerestétek.
Egy sztriptíz, akit szüzességnek hívnak? Ezt se most hallottam először.
– Köszönjük szépen – mondta Lena még a pultosnak, majd felém fordult. – Gyere, keressünk egy asztalt!

Le is ültünk, a színpadtól nem messze. Amíg várakoztunk, úgy döntöttem, folytatom a bejáratnál megkezdett beszélgetést. Szombat este váltottunk egy csókot, és azóta nem beszéltünk róla. Én viszont, legalább tudni szerettem volna, hogy számíthatok-e folytatásra.
– Azt amúgy hogy értetted, hogy nagyjából cölibátusban élsz? – kérdeztem, hogy ne vágjak túlságosan a dolgok közepébe.
– Nem vagyok egy szentfazék, aki megtagad magától minden földi jót, ha erre gondolsz – nevetett.
– Jó, nyilván. Egy részeg matróz megirigyelné a szókincsedet az elmúlt két napról.
– Hát, egyes dolgokhoz tehetség kell – vont vállat. – De visszatérve a kérdésedhez, mi más szót használjak arra, hogy már nagyon régen nem volt partnerem, és nem is keresek?
A „nem is keresek” része a magyarázatnak kissé ledöbbentett. Egyedül akar lenni? Még akkor is, ha én szívesen lennék vele?

– De, miért nem? – kérdeztem.
– Először is, egy kezemen meg tudom számolni, hány emberben bízhatok meg, és ezeknek a nagy része nem az esetem. Ha megkockáztatnám, hogy elcsábítson egy birodalmi kém, akár csak egyetlen éjszakára, az akár végzetes is lehet. Ami pedig a hosszútávú dolgokat illeti, nem hinném, hogy működhetne. Az én életmódommal… nem tudnék belerángatni egy esetleges partnert.
– Valaki olyat se, aki már bele van rángatva? – faggattam tovább.

Lena hirtelen megfagyott, dermedt tekintettel meredt rám. Úgy tűnt, észrevette, hogy saját magamról beszélek.
– Francien, én… – sóhajtott. – Nem. Őszintén sajnálom, de nem lehetünk együtt. Olyan módon nem.
– Miért nem? – folytattam szomorúan. – Vagy te nem érzel ugyanúgy? Amikor, megcsókoltalak…
– Arra hatalmas mosollyal gondolok vissza – vágta rá a lány, de csak egy fájdalmas mosollyal. – De csupán egy szép emléknek is kell maradnia.
Nem értettem. Nekem úgy tűnt, mintha Lena is ugyanúgy érezne irántam. Akkor miért utasított most vissza? Úgy terveztem, meg fogom még kérdezni, de most félbe lettünk szakítva.

Megjelent az egyik táncoslány, és rögtön bele is ült Lena ölébe.
– Szia, szépség – mondta még hozzá. – Szeretnéd látni, mit tudok privátban?
– Naná, de csak akkor, ha a barátnőm is jöhet! – vágta rá Lena, majd felém kacsintott. Valószínűleg látta, milyen döbbent fejet vágok erre.
– Hát természetesen!

Végül egy üres öltözőbe követtük a hirtelen közénk tévedt táncosnőt, és végül nem táncolt egyikünknek sem. Hanem az öltözőbe érve rögtön hangnemet váltott.
– Hát, akkor, üdvözöllek, Lena – mondta végül. – Örülök, hogy végre megismerhetlek, a… társaddal együtt. Gondolom, tudjátok, én ki vagyok.
– Chastity – vágta rá Lena.
– Egymás között a Verena is megteszi – nevetett a táncosnő. – Szóval, miben segíthetek? Persze, tulajdonképpen örülök, hogy itt vagytok. Jó végre egy emberrel is beszélgetni. Kezd az az érzésem lenni, hogy ebben a klubban rajtam kívül már mindenkit lecseréltek.
– A többi táncos android? – kérdeztem ledöbbenve.

Verena egy pillanatra rosszallóan nézett rám. Onnantól kezdve, hogy beléptünk az öltözőbe, az volt az érzésem, hogy engem valamiért nem kedvel. Rá nem tudtam jönni, hogy miért.
– Igen, akárhányszor jön egy új lány, egyre valószínűbb – förmedt rám. – Mintha a Birodalom direkt dicsekedni akarna azzal, hogy milyen élethűre gyártja őket mostanában. És ha ez így folytatódik, a végén az Intranetet is le kell majd kapcsolnunk.
– Reméljük, arra nem kerül sor – mondta Lena kissé lemondóan.
– Hát, kereshetek egy új helyet, ahonnan üzemeltetem. De esélyes, hogy oda is követnének. Persze, most még tudok segíteni, mint ahogy ígértem. Mit kellene feltörni?

– Hát, van ez a merevlemez – kezdte Lena. – Van Dijk könyvtári számítógépének a tartalmát vettük rá, és…
– Wow! – kiáltott fel Verena. – Be tudtál jutni egy császár-helyettes házába? És nem vett senki észre?
– Szükség volt egy jó álcára, de a jelek szerint senki se tudja, hogy ott voltunk – büszkélkedett el a társam.
– Oké, most már én is kíváncsi vagyok, mi van rajta. Tudod mit? Feltöröm neked ingyen, ha én is kaphatok egy másolatot a tartalmáról.
– Miért, amúgy pénzt is kérnél érte? – kérdeztem ártatlanul.
Nem gondoltam, hogy ez egy üzlet lenne. Azt hittem, mivel Verena is tagja az Ellenállásnak, nagyjából a kötelezettsége kisegíteni mindenki mást az Ellenállásból.

– Nem figyeltél? – förmedt rám a táncosnő ismét. – Hamarosan új melóhelyet kell majd keresnem az errefelé megszaporodott androidok miatt. Úgyhogy minden félrerakott birodalmi centre szükségem lesz. De persze, ez esetben elfogadom azt a másolatot is fizetségül.
– Áll az alku – mondta Lena, majd elővette a hordozható merevlemezt.
– Nagyszerű! Na, most szükségem lesz néhány napra, hogy ezt feltörjem. Addig is, sipirc! Most dolgoznom kell!

El is indultunk az ajtó felé, de Verena még utánunk szólt:
– Illetve Lena, te visszajönnél egy kicsit egyedül? – kérdezte. – Szeretnék valamit kérdezni négyszemközt.
– Akármit is szeretnél mondani, nyugodtan mondhatod a társam előtt is – vágta rá Lena.
– Attól tartok, ezt épp nem. Kérlek, szerintem fontos!
– Perc és jövök – fordult hozzám a társam szemforgatva, majd visszalépett az öltözőbe.

Én kénytelen voltam az ajtó túloldalán megállni. Nagyon reméltem, hogy tényleg meg tudják beszélni egy perc alatt, mert annál tovább nem akartam maradni ebben a sztriptízbárban. Megálltam az ajtó előtt, és hallgatóztam.
– Na, mi az, amit annyira nem tudtál elmondani Francien előtt? – hallottam Lena hangját.
– Pont őróla van szó – sóhajtott Verena. – Biztos vagy abban, hogy meg tudsz bízni benne? Hogy nem fog elárulni a Birodalomnak?
Én személy szerint nem is értettem, hogyan feltételezheti Verena ezt pont rólam. De szerencsére Lena rögtön a védelmemre kelt:
– Miről beszélsz?! Jeen de Jong lányáról van szó! És igen, ez ugyanaz a Jeen de Jong, akit a Birodalom csupán pár hónapja kivégzett.

– Szerintem pont te tudhatod jobban is, mint bárki más, hogy az mennyire nem számít! – folytatta Verena – Különben meg…
– Elég! – szólt vissza Lena ezúttal keményen és határozottan. – Én ismerem Francient, te nem. És tudom, hogy az életemet is képes lennék rábízni. Úgyhogy kérlek szépen, törd fel azt a lemezt, Francienről meg ne beszéljünk többet egy szót se!
– Oké, ha ennyire biztos vagy – sóhajtott ezúttal a táncosnő. – Remélem, tudod, mit csinálsz.
– Igen, tudom.

Ekkor Lena kiviharzott az öltözőből, láthatóan dühösen:
– Menjük! – szólt hozzám egyetlen szóban. Végre valahára!
Akármi is volt Verena problémája velem, teljesen meghatott, ahogy Lena kiállt mellettem. Meg voltam tisztelve attól, hogy ilyen jó véleménnyel van rólam az, akit én a hősömnek tekintettem. Persze, egy kérdés még nyitva maradt.

***

Mire a városközpontba értünk, úgy tűnt, Lena lenyugodott. Ismét a velem közvetlen, viccelődős önmaga volt. Így hát úgy döntöttem, ismét felvetem a nap témáját közöttünk:
– Lena, te egyáltalán érzel valamit irántam? – kérdeztem. – Valamit, ami több mint barátság?
– Már megint ez? – sóhajtott. – Francien, teljesen mindegy, hogy mit érez bármelyikünk is. Nem történhet közöttünk semmi.
– De miért nem? – követeltem. – Talán, ha tudnám, hogy miért vagy ennyire ellene az egésznek, jobban megérteném.
– Ó, tudni akarod miért?

– Elmondom hát, miért! – emelte fel a hangját Lena. – Napi szinten az életünket kockáztatjuk, mind a ketten! Nem csak a sajátunkat, egymásét is! Képzeld csak el, ha lenne köztünk egy nagy boldog szerelem, aztán egyszer csak kiderül, hogy ahhoz, hogy győzzünk, az egyikünknek fel kellene áldoznia a másikat! Na, mégis mi történne akkor?
– Keresnék egy másik megoldást – feleltem.
– Nincs másik megoldás!
– Akkor már késő, mert én már most túlságosan szeretlek ahhoz, hogy csak úgy hagyjam, hogy bármi bajod essen!
– Ez a baj! – rázta meg a fejét Lena, majd elsétált tőlem.

– Legjobb, ha ezt kivered a fejedből most rögtön! – folytatta. – A küldetésünk sokkal fontosabb, mint egy eleve tragédiára ítélt románc.
– Én akkor is adni akarok egy esélyt neki! – kiáltottam vissza. – Nekünk! Bármi jobb lenne, mint az, hogy soha meg se történt.
– Nem, te ezt nem érted! Fogalmad sincs, mit kérsz.

Lena megállt, és megfordult. Mélyet sóhajtott, ahogy megsimogatta az arcomat. Szemében könnyek jelentek meg.
– Én erre nem vagyok képes egyszerűen! – sírta. – Szeretni valakit, akit végül elveszítek… Bocsáss meg, de… nem, csak felejts el! Felejtsd el ezt az egészet!

Ekkor sírva elrohant, én pedig ott maradtam a téren állva, teljesen egyedül. Nem gondoltam volna, hogy Lenát ez ennyire érzékenyen fogja érinteni. Most már egyre biztosabb voltam benne, hogy ő is szerelmes belém, vagy legalább is nem vagyok neki teljesen semleges. De mégis… Kezdett bűntudatom lenni, amiért nem hagytam békén a témát, amikor először visszautasított. Nem feltétlenül kellett tudnom, hogy miért, csak el kellett fogadnom, és tovább kellett élnem az egyszeri csók gyönyörű emlékével.
Ó, Lena. Meg fogsz-e nekem valaha bocsátani?

Következő

Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments