Gépek Birodalma

Gépek Birodalma – 16. Élők és Holtak

Nagyjából egy hónap telt el az egész berlini incidens óta, ezt az időt pedig az úton élve töltöttük. Egy mozgó otthonban nem is volt annyira nehéz, hogy mindenhol csak egy éjszakát, vagy egy pihenésre szánt fél órát töltsünk. A volán mögött felváltva ültünk, így nem is volt szükség olyan sok pihenőre. Persze, afelől nem volt kétségünk, hogy a Birodalom végig a nyomunkban volt. Mi próbáltunk mindig egy lépéssel előttük állni, ugyan, de ki tudja, meddig bírhatjuk? Főleg, mivel már a tél is beköszöntött és a kis lakókocsiban meglehetősen hideg is volt. Lena hiába állította, hogy nincs így, én tudtam, hogy igen is az én hibám volt, hogy ebben a helyzetben találtuk magunkat. Így pedig főleg a saját felelősségemnek éreztem, hogy kimásszunk belőle. Hogy visszajussunk oda, ahol még a Kanári-szigeteken tartottunk.

– Francien, átvennéd légyszi a vezetést? – szólt hozzám Lena egy kora-decemberi napon, ahogy belépett utánfutónkba. – Szükségem lesz egy szunyókálásra.
– Nem maradhatunk az út szélén leparkolva egy kicsit? – kérdeztem. – Talán rá tudok jönni valamire…
– Jesszus, te mit csinálsz?
– Meditálok.
– Mi van? Olyat nem a buddhista szerzetesek szoktak?
– Nem csak, de… talán a meditálás nem a legjobb szó rá.

– Hát, minden esetre jobban hangzik, mint az, hogy ülsz ott és nem csinálsz semmit – nevetett Lena. – Szóval, hogyan jött rád ez a hatalmas spirituális blődség?
– Talán tényleg az. Csak arra gondoltam, hogy ha már kiderült, hogy a Birodalom hozott létre, hogy kém lehessek, talán fel is használhatjuk ellenük. Hátha programoztak a fejembe valamit…
– Mit, mint azt, hogy hol van a Torony?
– Például azt – bólintottam.
– És most azt reméled, hogy ha elég erősen töröd a kis buksidat, talán fel tudod hozni a kis tudatalattidból? Vagy, ami van androidoknak tudatalatti helyett.
– Igen, bár kezdem úgy érezni, nincsenek meg azok a rejtett tartalékaim, amikben reménykedtem.

– Szerintem nincs semmi oka annak, hogy megtaláld a Tornyot pont – rázta meg a fejét Lena. – Elvégre, Pawel beléd ültette azt a blokkolót. Ha a Torony nem lát téged, miért látnád te a Tornyot?
– Ez… igaz. De figyelj, akkor talán ki is tudja szedni! És segíthet talán jó irányba terelni a gondolataimat, hogy találjak valamit.
– Francien, ez a legostobább ötlet, amit valaha hallottam! – forgatta a szemeit Lena. – Akkor a Birodalom könnyen meg tudna találni minket, és ismét nem értünk el semmit. Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha kivenni azt az izét nem olyan egyszerű, mint betenni?
– Pawel biztos meg tudja oldani. Max lesz nekem is egy menő sebhelyem.

– Miért kell ezt ennyire félvállról venned? – sóhajtott Lena. – Ez… Nem, édesem, ez túl veszélyes.
– Van bármi, amit a megismerkedésünk óta csináltunk, ami ne lett volna az? – vágtam rá. – Te magad mondtad, az Ellenállás nevében kell néha kockázatokat vállalni. Te mégis, mennyit adnál fel, hogy győzzünk?
– Akár az életemet is, tudom. De téged nem akarlak, nem foglak elveszíteni!
– Talán nem is lesz arra semmi szükség – mosolyodtam el. – De azt sose bocsátanám meg magamnak, ha nem próbálnánk meg legalább.

– Különben is, most rám bíztad a vezetést – tettem hozzá kifele menet. – Úgyhogy most én döntöm el, hová megyünk, és én Pawel házához fogok menni. Te addig aludj csak!
– Igen, pont fogok is tudni aludni – sóhajtott Lena. – Miközben tudom, hogy életem szerelme épp a vesztébe hajt, és meg se tudom akadályozni.
Értékeltem az aggodalmát, és kívántam, bár ne lenne erre szükség. Ugyanakkor úgy éreztem, folyamatosan tagadni akarja a tényeket. Lehet, hogy teljesen emberszerű vagyok, de nem lehetek soha az élete szerelme. Csak egy gép, ami neki köszönhetően új célt talált.

***

Összesen hat órába telt, hogy eljussunk Pawelhez. Amit találtunk viszont felettébb gyanús volt. Az ajtó tárva-nyitva állt, a fő helyiség pedig fel volt túrva. Mintha betörtek volna, vagy valaki minél sürgősebben akart távozni. Mi történhetett itt? Bár nem én voltam amúgy sem az első és egyetlen android, aki erre járt, nem tudtam nem arra gondolni, hogy az én hibám, ami itt történt. A Birodalom észrevette, hogy a jel, amit küldtem, itt állt meg, úgyhogy ide jöttek felderíteni. Nagy valószínűséggel pont ez is történt.
– Szerinted Pawel itt van még? – kérdeztem Lenát aggódva.

– Én azt hiszem, megtaláltam – sóhajtott Lena, ahogy felmentünk az emeletre, a hálószobába.
Pawel holtan feküdt a földön, egy hatalmas vértócsában. Lena rögtön odaszaladt hozzá, és végigtapogatta a karját, pulzust keresve.
– Meghalt, de még nem hideg – jegyezte meg. – Akárki ölte meg, valószínűleg még mindig a közelben van.
– De miért pont most? – kérdeztem.
Nem mintha bármikor máskor nem lett volna ugyanolyan nehéz. Alig ismertem ezt az embert, tulajdonképpen csak egyszer találkoztam vele. De rögtön meg is kedveltem, és most hihetetlenül fájt, hogy így kellett találnunk.
– Mostanra telt el annyi idő, hogy már ne számítson rá – hallottam egy ismerős hangot.

Hirtelen megfordultam. Valahol már vártam, mikor fogom legközelebb látni Dominicot. A birodalmi ügynök, akinek valahol a létezésemet köszönhetem, azon túl viszont már nyűggé vált, mennyire a nyomomban van. És most Pawelt is meg kellett ölnie miattam. Azt hittem, már semmi se fokozhatja tovább a haragot és gyűlöletet, amit iránta érzek. És ha belegondolok, hogy egy kezdeti elveszett pillanatomban hozzá akartam fordulni.

Gyorsan előrántottam, és felé szegeztem a pisztolyomat.
– Miért tetted?! – követeltem.
– Mert egy áruló volt, tudod te is jól. Most viszont megparancsolom, hogy tedd le azt a pisztolyt és kövess!
– Te nem parancsolhatsz nekem!
– Éppen ellenkezőleg, a Birodalom tulajdona vagy, és azt teszed, amit mondok.
– Különben mi lesz?
– Ne hidd azt, hogy nem tudlak rávenni. Szerinted mégis, hol van most az android, amit ez az áruló ellopott magának és Lolának nevezett?

Valóban, Lolával nem találkoztunk, amióta itt vagyunk. A Birodalom visszakövetelhette. Velem viszont nem lesz ennyire egyszerű dolguk. Lolának nincs szabad akarata, nekem viszont van, és ki akartam tartani az Ellenállás, és legfőbbképp Lena mellett.
– Na, mi lesz? – kérdezte Dominic, ahogyan ő is előrántott egy fegyvert.
– Rohadj meg! – szóltam vissza.
Ebben a pillanatban viszont mozgást hallottunk, a lépcső irányából. Ez megszakította a beszélgetést, ugyanis mindketten arra fordultunk.

Az egész létezésem legnagyobb, és egyben legkellemesebb meglepetése az volt, akit ekkor láttam megjelenni. Willem! Hát életben van! Egy pillanatig hinni se akartam a szememnek, hisz teljesen lehetetlen volt, hogy túlélje a tűzesetet. De akárhogyan is, itt volt, Dominic pedig a pisztolyával együtt elindult felé. Gyorsan tennem kellett valamit. Úgyhogy, lőttem.

Dominic rögtön földnek esett. Megöltem, és ettől egy pillanatra kétségbe estem. Nem vagyok gyilkos! És technikailag tényleg nem, hiszen a gyilkosság az, amikor egy ember öl meg egy másik embert. Ez csupán… egy munkahelyi baleset volt. Elvégre az androidok ilyen kiszámíthatatlanok.
De talán nincs is ezen mit szépíteni. Elkövettem egy gyilkosságot. De legalább így megakadályoztam, hogy Dominic bármi rosszat tegyen Willemmel.

Nagyjából egy másodperc alatt össze is szedtem magam, és odarohantam az „öcsémhez” megölelni.
– Jaj, Will! – kiáltottam el magam. – Minden rendben lesz, ne aggódj!
Ő azonban ugyanolyan gyorsan ellökött magától.
– Te nem vagy a nővérem! – mondta kiséretül.
Szavai úgy hatottak, mintha valaki a szívembe döfött volna egy kést, amit utána jól meg is forgatott. Tudtam, hogy ez az igazság, de mégis… Talán még így, egy hónap után se voltam teljesen képes elfogadni.

– Akkor ezek szerint tudod, mi történt? – kérdezte Lena helyettem.
– Igen, Pawel elmondott nekem mindent – felelte Will. – Egyel több ok, amiért a Birodalomnak meg kell halnia, ha engem kérdezel. Nem elég, hogy a testvérem halott, de amellett még így meggyalázzák az emlékét ezzel a testrablóval.
– Will, én… – próbáltam keresni a szavakat, de nem volt semmi, amit mondhattam volna.
Igaza volt, én csupán egy testrabló voltam, nem volt semmi jogom ahhoz, hogy magamban hordozzam ezeket az emlékeket. Persze, ettől még nem volt sokkal könnyebb.
– Jó, bocsi, tudom, hogy nem a te hibád – sóhajtott a fiú. – Sose kérted, hogy gyártsanak le, és telepítsék ezeket az emlékeket a fejedben.
– És én is ugyanúgy szeretném, hogy megfizessenek, akik tették – tettem hozzá.

– Hát, Dominicot kinyírni jó kezdés volt – vont vállat Will. – Azután, amit Pawellel tett… Hát, mondjuk csak azt, hogy ha te nem tetted volna meg, akkor megtettem volna én. Már csak Francien miatt is lógtam neki egyel.
– Nem volt helyes csak úgy elvennem az életét.
– Hahó, Pawel, meg Francien! Az talán helyes volt?
– Nem, de ez nem fogja visszahozni őket. Amúgy egyáltalán, te hogyan élted túl? És honnan ismerted Pawelt?
– Mi ez a sok kérdés, valami kihallgatás?! – vonta össze a szemöldökét Will.
– Nem, csak kíváncsi vagyok.

– Hát, mondta Pawel, hogy már sokkal inkább vagy egy tényleges mesterséges ember, mint egy újabb full robot android – jegyezte meg Will.
– Van egy olyan érzésem, hogy Pawel mindent elmondott neked rólam – tűnődtem el. – Ő viszont azt se mondta, hogy életben vagy.
– Bocsi, hogy félbeszakítom a nagy családi összejövetelt – szólt közbe Lena –, de itt inkább ne maradjunk. Ahol van egy birodalmi ügynök, ott biztos van több is. Szerintem gyerünk vissza a lakókocsiba, aztán álljunk pár házzal arrébb!
– Igazad van – bólintottam. – Will, gyere te is!

A fiú először megrázta a fejét. Az arcán hatalmas küzdelem látszódott. Számára csupán a halott nővérének a visszatérő kísértete voltam, talán érthető, hogy nem akart tőlem semmit. Talán soha nem is akart látni engem, és még az is túl sok volt, hogy egyáltalán tudott rólam. Nem volt helyes tőlem, hogy csupán a létezésemmel megszentségtelenítettem egy halott lány emlékét.
– Hát, azt hiszem, nincs túl sok választásom – sóhajtott végül a fiú.

***

Egy már-már kínosan csendes autóút után leparkoltunk a város határán, és beléptünk a lakókocsiba. Csak remélni tudtam, hogy Willem itt már meg fog nyílni, és válaszolni a kérdéseimre. Már ha egyáltalán hajlandó szóba állni a testrablóval.
– Milyen praktikus, hogy Pawel megdobott ezzel titeket – mondta inkább Lenának, mint nekem, ahogy beléptünk.
– Pont hatalmas szükségünk volt rá – értett egyet a lány. – És te, ő látott el szállással mindidáig?
– Igen, és mekkora mákom is volt, hogy pont ő szedett fel arról a padról a berlini pályaudvaron. Rögtön felismert, és még aznap a mentoráltjává tett.

– Tagja vagy az Ellenállásnak? – kérdeztem döbbenten. – De… még csak tizenhat éves vagy!
– Te meg hét hónapos, mégse panaszkodik senki – forgatta a szemeit a fiú. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy pusztán csak tolerál, és azt is csak nehezen.
– Te mást se csinálsz! – szólt rá Lena.
– Hát, nem örülök neki, hogy pont a nővérem lett a fő kísérleti nyuszi a Birodalom legújabb frankensteini kísérletében!
– Megértem, de ezt talán nem Francienen kellene levezetned.
– Kérlek, ne hívd így!

– Oké, bocsi, rémes vagyok – sóhajtott a fiú pár másodperc döbbent csend után. – De most tényleg, nem akarok beszélni.
Ezzel elindult a fürdőszoba felé, majd magára csapta az ajtót.

Következő

2 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
TimMac
3 évvel ezelőtt

Izgalmas volt ez a rész is, nagyon tetszik, hogy Willem újra felbukkant – bár az elején olyan gyorsan szabadultál meg tőle, hogy azért sejthető volt, hogy számára még nem ért véget a történet. Nagyon érdekes helyzetet teremtettél ezzel, hogy visszatért, és hogy mivel kiderültek idő közben dolgok Francienről, most egészen máshogy viszonyul hozzá, tetszik, hogy még egy oldalról árnyalódik ez az android vagyok-e/élő vagyok-e kérdéskör.